Pest Megyei Hírlap, 1984. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-10 / 7. szám
Az önismeret egyik média Inkább előbb, semmint későn A kcirnyéken hamar ismertté vált Egy-egy gazdasági egység önismeretének, önértékelésének fontos segítője a belső ellenőrzés. Persze még mindig előfordul, hogy ezt a tevékenységet egyik-másik helyen nem szándékai és haszna szerint minősítik. Az ilyen helyeken általában okkal is tartanak mind a belső, mind a külső ellenőrzéstől. Szabályszerűen A Monor vonzáskörzetében levő termelőszövetkezetekben szerencsére nem a fentiek érvényesek. A tapasztalatok szerint a legtöbb helyen valóban azt várják egy-egy vizsgálattól, ami annak célja is: megállapításaival, javaslataival segítse a vezetői munka hatékonyabbá tételét, a társadalmi tulajdon védelmét. A rendszeres ellenőrzések tanulságai általában hozzásegítik a helyieket a megelőző intézkedések megtételéhez is. A gombai Fáy András Termelőszövetkezet belső ellenőre számos területet vett nagyító alá a múlt esztendőben. Egy személy számára bizony ez nagyon sok munkát jelent, s sppen ezért nélkülözhetetlen <z illetékes vezetők, valamint az érintettek együttműködése is. Az úgynevezett pénzforgalmi nyomtatványokat, a nyilvántartásokat, a szigorú számadású bizonylatokat a termelőszövetkezetben az előírásoknak megfelelően kezelik — állapította meg a belső ellenőr. A pénzkezelés biztonsági követelményei, a pénzszállítás, a nagyobb összegek éjszakai őrzése szintén szabályszerű. A belső ellenőri vizsgálat tárgya volt az, hogy a készletkezelési feladatokat ellátó dolgozók munkakörük bei- töltéséhez rendelkeznek-e érvényes erkölcsi bizonyítvánnyal. Rendszeresek az egyeztetések is, amelyeknek célja, hogy kimutassák és megakadályozzák az esetleges készletfelhalmozást. Mire, mennyit? Nem ennyire jó a kép az utalványozási rend betartásával, a társadalmi tulajdon védelmével kapcsolatban a termelőszövetkezetek területén. A különböző ellenőrzések elmulasztása, illetve adminisztratív hiányosságok miatt ketten írásbeli figyelmeztetést, egy személy pedig fegyelmi büntetést kapott. A gépjárművek üzemeltetésével, a menetlevelek kezelésével, nyilvántartásával összefüggő szabályok betartása általában nem hagy kívánnivalót maga után, előfordult azonban, a belső ellenőr azt tapasztalta, hogy például azonos távolságoknál, más-más kilométer-teljesítések voltak feltüntetve, vagy a szállított személyek száma lemaradt a menetlevelekről. Az üzemanyag-fogyasztást is rendszeresen mérik, illetve ellenőrzik a szövetkezetben. A takarékosságra különböző intézkedések ösztönzik a sofőröket, ennek ellenére 28 esetben tapasztaltak túlfogyasztást, igaz viszont, hogy 45 esetben pedig kifizethették a megtakarításért járó prémiumot. A reprezentációs költségek nagyságát, illetve a felhasználás módját miniszteri rendelet és TOT-irányelv is szabályozza. Nagyon meg kell tehát gondolniuk a vezetőknek, mire, mennyi pénzt költenek ebből. A belső ellenőri vizsgálat szerint a Fáy András Tsz-ben így is történik. Szép ültetvényéről a környéken hamar ismertté vált a tsz szőlőtermelő szakcsoportja. A belső ellenőr viszont mást is vizsgál, s így megállapította, hogy az ügyviteli feladatok ellátására még mindig nem állítottak be megfelelő végzettségű szakembert. Szurok w A fagyok, de főleg a hőmérséklet- ingadozás nagyon megviseli a járdák beton burkolatát. Monoron, a tanács költségvetési üzemének dolgozói a károk csökkentése érdekében a lapok úgynevezett dilatációs hézagait forró szurokkal öntik ki. — Bár a vödör tartalma igencsak magas hőmérsékletű, elkel az embereken a derekat, hátat védő, vastag pufajfca és az azbesztkesztyű — véli Vladár János. w Vegyes a kép Eléggé vegyes tehát az a kép amely a tavalyi belső ellenőrzések ’ tapasztalataiból összeállítható. Szerencsére azonban a vizsgálatokat nem sértődés, hanem intézkedések követik. A kisebb hibákat, hiányosságokat általában azonnal megszüntetik, a nagyobbakat pedig a lehető legrövidebb időn belül küszöbölik ki. S ilyen esetekben a szövetkezet vezetői a fegyelmi felelősségrevonástól sem riadnak vissza. Mindez természetesen nemcsak a szabályok betartása, hanem a közösség érdekében történik. Vereszki János A Tápió vidékéről időszaki kiállítás Időszaki kiállítás rendezésére készülnek a ceglédi Kossuth Múzeum munkatársai. A Tápió vidékének — így szű- kebb pátriánk egy részének — népi kultúráját bemutató anyagot hamarosan láthatja a nagyközönség. A múzeumban egyébként az emeleti részen levő állandó kiállítás ideiglenesen zárva tart az ott folyó tatarozás miatt. Így tízes a csövesnek igazán különleges szeminárium Ülök a vasútállomás várótermében. Vendéget várok. Kicsit korán jöttem, van időm, s itt nincs olyan hideg. A teremben rajtam kívül csak egy-két ember lézeng. Nyílik az ajtó és belép egy jól megtermett fiatalember. Szakálla, haja egybefolyik, csak a két kék szeme világít. A ruhája leírhatatlan, csupa egyszerű és célszerű ruhadarabból áll. Magas szárú tornacipő, vastag harisnya, térdnadrág-féle és anorák, amolyan „átmeneti” a ruha és a rongy között. Vastag sál, melynek rojtjai a lábai között himbálódznak. Körülnéz, majd hozzám lép. üli!; — Fater, ha lenne egy tízese?! Hirtelen nem is tudok válaszolni. Kezem a zsebemben és mintha belelátna, egy fémtízest szorongatok. Kihúzom a kezem a tízessel, átadom, de most már nem tudom megállni. — L ejmolunk, lejmolunk? — kérdem így, kétszer egymás után. — Az igazi csöves mind ezt teszi! — mondja, mintha bemutatkozna. — Valóban nincs pénze? És ez a tízes segít? — Ne devalválja a pénzt, fater! Egy tízes sokat ér és valóban nincs pénzem. Megdöbbenek a fogalmazáson. Észreveszi. — Mi az? Csodálkozik a dumámon? Nem vagyok én tahó, én csöves vagyok. Maguk, sírbanézők azt hiszik, hogy a csöves csak kultúrálatlan lumpen lehet. Maga úgy gondolkodik, mint egy „digó”. A glancolt topogót ha látja, már azt hiszi ész is van. Az ilyen szerelés, mint az enyém, meg hülyét takar! Rendőr lép be a terembe. A csöves hirtelen leül mellém és súgva mondja. — Fogadjunk, hogy idejön. Kiszúrt! Vesztett, mert a rendőr nem jön oda. Ugyanakkor két hasonló alak lép be a váróterembe. Nem tudom eldönteni nők-e vagy férfiak. Ök viszont odajönnek. — No, leesett valami? Ö! Ez nő, döbbenek rá. — Mennyi? — kérdi a másik, ez is nő! — Egy tízes — mondja a „csövesem”. — A falkám — folytatja felém, mintegy magyarázatként. — Akkor együtt a steksz?! — Szóval mégis volt pénzük? — kérdem erre én. — Mit gondol miért úszta meg ennyivel?! Ez volt a próba. — S ha nem állom a próbát és nem adok? — Ugyan Egy tízest? Maga? Miért ne adott volna? Nem is úgy néz ki. Idefigyeljen, a jómúltkor kajások voltunk és felnyomtunk egy büfét. Na, nyugi, nem itt! Régen, máshol. Majdnem el kellett vinnünk a balhét. Szóval majdnem lebuktunk. Azóta „csak” lejmolunk. — Mindig együtt járnak? — Hát persze. Az ember társas lény, nemde? A két csajom a falkám. de mi nem csapódunk sehová. így teljes az ügy. Hármunk közül kettő mindig használható. — Ezt hogy érti? XXVI. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM 1984. JANUÁR 10., KEDD ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A laza munkcGyáő haszna fflepiifjaic a mim imptratí Ezekben a napokban igencsak lázas munka folyik a gazdasági egységek irodáiban, mindenütt készül a mérleg az 1983-as esztendőről. A termelőszövetkezetekben februárban, az ipari szövetkezetekben általában márciusban tartják meg az éves munkát értékelő közgyűléseket, amelyen természetesen szó lesz az idei teendőkről is. A fele adott — Hogyan telt az új év első munkahete? — kérdeztük Bokros Károlytól, a monori Szervomechanika Kisszövetkezet elnökétől. Az új esztendő első három napjában tartott a leltározás szövetkezetünkben. Bár a könyvelésben zajlott a munka dandárja, azért némi fennakadást okozott a műhelyekben, hiszen jobban elhúzódott az anyagkivételezés. Szerencsére, nem kerültünk lépés- hátrányba, hiszen a termelés zavartalan volt az első héten. — Milyen arányú az idei kapacitáslekötésük? Biztosított-e az egész éves munkájuk? — Éves munkánk 50 százalékát még a múlt évben lekötöttük. Ismerve azonban a partnereket és megrendelőinket, reménykedhetünk abban, hogy már az első negyedévben kitágul a kör, és pótolják a hiányzó másik részt. Ez már így megy minden évben, hiszen több külső megrendelő csak azután nyújtja be megrendelését. miután elkészítette az előző év mérlegét. — Melyek a kisszövetkezet főbb termékei? Valamit valamiért — Profilunk nem változott, továbbra is az elektromechanikus hajtóművek gyártásával foglalkozunk nagyobb részben. Eddig 400 darabra kaptunk megrendelést. Megrendelőink között olyan nagyvállalatok vannak, mint a Ganz- MÁVAG Mozdony- Vagon- és Gépgyár, a Fővárosi Csator— Minden értelemben. Ja, látom mire goncioi. Nálunk a szex csaK akxor kell, ha már az ember úgy vonszolja magát, mint egy bágyadt tehén. — Mióta járnák így? — Mar három éve! — Három éve? Es mi van a személyiben? — Nyugi. Nem vagyunk KMK-sok! Mondtam, mert csöveseit vagyunk, nem vagyunk azért hülyék. Meg szektások sem. Semmi bajunk az állammal. Nekünk csak az emberekkel van bajunk. De inkább nekik velünk, mint fordítva. Egyszerűen nem törődünk velük. — És ez az életmód maguknak megfelel? — Ez felfogás dolga. Én például az obersulit hagytam ott egy év után. — Egyetemre járt? — Na és? Meguntam. Az őseim is jártak és mire mentek? — Így már kezdem érteni. — Nem ért maga semmit, fater! Csak azt htói. Ahhoz újra meg kellene születnie. Tudja mit, adjon még egy tízest és felveszem a szemináriumomba. — Oké! Hol tartjuk? — Előbb a tízest! A steksz az steksz! R. L. A vegyipari berendezések nélkülözhetetlen tartozéka a különböző méretű tolózárak. A Szervomechanikában készülnek a működésükhöz tartozó hajtóművek. Képünkön Szőnyi Gábor szereli a berendezést. názási Művek és még sorolhatnám tovább. Szinte minden olyan vállalat fellelhető megrendelőink között, akik vízzel, olajjal, gázzal foglalkoznak. — Tartogat-e meglepetést a Szervomechanika erre az évre? ' — Még a múlt évben hozzáfogtunk egy komplett hidraulikus fúrótorony prototípusának elkészítéséhez. Eddig az ehhez hasonló berendezéseket a nyugati piacról szerezték be, természetesen drága valutáért. Sok mindent tud ez a masina, ötven méter mélységig alkalmas talajminták vételezésére és még sok másra. Széles körben alkalmazhatják, a lakásépítéstől a geodéziáig. Reméljük, a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásáron már bemutathatjuk és sikert arat majd a szakemberek körében. Ha így lenne, akkor készek vagyunk a sorozatgyártásra. — Milyen a munkaerőhelyzet a szövetkezetben? — Nálunk nincsenek munkaerőgondok. Amióta ebben az új formában működünk, megszűnt az elvándorlás tőlünk. Valamit valamiért — alapon mindenki igyekszik tudása legjavát nyújtani akár a munkapad, akár az íróasztal mellett. Ez kifejezésre jut a „laza” munkaidőben is. Mert nálunk bizonv a legtöbbször nem nyolcórás a munkaidő, hanem sokszor 10- 12 órás. Attól függően sok-e a munka, vagy kevesebb. Egyező érdekek — E rugalmas munkaidőben számíthatunk a kialakulóban levő törzsgárdára, régi és új dolgozóinkra egyaránt. Ezért vagyok optimista az Gáz- cs olajcgőházak alumíniumöntvényei is készülnek a kisszövetkezetben. Legnagyobb partnerük a Miskolci Tüzeléstechnikai Intézet. Képünkön Soproni János csoportvezető a horizontál esztergapadon ellenőrzi a gáz- fejméretet. Hancsovszki János felvételei idei évet illetően, bízom abban — vezetőtársaimmá i együtt —, hogy az 1984-es évben még a tavalyinál is jobb gazdasági eredményeket vall- hatunk magunkénak. Mindez megegyezik a társadalmi elvárásokkal, s a kisebb saját közösségünk hasznára is vá lik. Gér József Megteremtett feltételek Az ecseri Rákosmezeje Tsz Határhalom úti fémüzemében szinte minden évben hozzáfognak néhány új termék gyártásához. Az üzem agilis vezetője kutatja fel és köt szerződéseket a megrendelőkkel. A közelmúltban a Fémmunkás Vállalattal kötöttek megállapodást alumíniumablak- távnyitó készítésére. Az előzetes tervek szerint, évente 100 ezer darabot készítenének belőle, négymillió forint értékben. Ilyen kisüzemnek, mint ez, e mennyiség, illetve termelési értékbővülés komoly üzletnek számít, ök is annak tekintik, ezért olyan minőségben igyekeznek majd gyártani, hogy a partner elégedett legyen velük. A gyártáshoz először a feltételeket kellett megteremteniük, 450 ezer forintért tető alá hoztak egy műhelyt raktárral együtt. Már elhelyezték a célgépeket — amelyet a Fémmunkás Vállalattól kaptak —, ■■ az év első napjaiban megkezdődhetett a gyártás. Mivel ebben a kisüzemben csak ezt a terméket készítik, a termelést kisvállalkozás keretében oldották meg. Az anyagellátással bizonyosan nem lesz gondjuk, hiszen azt is a megrendelőtől kapják. (ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) k