Pest Megyei Hírlap, 1984. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-03 / 1. szám

1984. JANUAR 3., KEDD 5 ^ Aligha készült még olyan fij, statisztika, mely azt in utat- ^ ná ki: vajon a karácsonyfa 4 alatt mi volt a leggyako- g ribb ajándék? Sejteni azon- 'fi ban különösebb felmérés ^ nélkül is lehet: valószinü- 2 leg a könyv. Százhatomba!- ^ tán legalábbis erre utal az 4 a forgalmi adat, me'.y a ^ könyvárusok, -terjesztők fi bevételeinek összegzéséből 'fi született: majd egymillió 'fi forint értékben kelt el bolt- 'fi ban, pavilonban, bizomá- ^ nyosnál és a helyi könyv- ^ szolgálatnál olvasnivaló, ^ az ünnepeket megelőző 4 másfél-két hónapban. A szépirodalmi, művészeti és ismeretterjesztő kiadványok tehát keresett cikkek, követ­kezésképpen azt is mondhat­nánk, forgalmazása jó üzlet. 5 ezt látszik igazolni, a Mű­velt Nép Könyvterjesztő Vál­lalat Százhalombattán levő könyvszolgálatának tavalyi mérlege is; az elmúlt eszten­dőben. tervüket túlteljesítve mintegy 122 millió forint érté­kű könyvet juttattak el gyűj­tőkhöz. olvasókhoz. Csomagolt ezrei A számadat önmagáért be­szél, még akkor is, ha tudjuk; a szolgálat számára az egész ország piac. Igaz, kevésbé a könyvesboltokkal ellátott vá­rosokban, mint inkább az el- dugottabb, kisebb települése­ken kereskednek portékáikkal. Egyfajta kultúrmissziót is el­látva azzal, hogy, hatalmas készletükből postán juttatják el a —■ mindig a legújabb — kiadványokat, a legapróbb községekbe is. Ám érp ez utóbbi okozza mostanában a legtöbb fejtörést a szolgálat dolgozóinak. — Forgalmunk zömét — .tá­jékoztat Tari Lászlóné igaz­gatóhelyettes — mintegy 98 millió forintot, üzletkötőink közreműködésével bonyolítot­tuk le. Ök az ország legkü­lönbözőbb tájait járva könyv- jegyzékek alapján veszik fel a megrendeléseket, majd ezek nyomán raktárkészletünkből összeállítjuk a kért könyveket, becsomagoljuk és postára ad­juk.- Az elmúlt esztendőben dolgozóink 142 ezer csomagot készítettek el, s továbbítottak. — Mekkora költséggel? — Sajnos, egyre növekvő­vel. A postai szállítás díja is meglehetősen jelentékeny, rá­adásul egy kartondobozt 12 fo­rintért tudunk beszerezni, s az új esztendőtől kezdve a rész­letfizetés csekkjeiért is dara­bonként több mint 5 forintot kell fizetnünk. Pegs levelei Ami persze egy-egy nagyobb tétel esetében meglehetősen komoly summa, s ilyenkor a vásárló szívja a fogát, kisebb vagy minimális küldeménynél pedig olyan csekély, hogy a szolgálat fizet r.á. Egyebek között ez is közre­játszott abban, hogy az úgy­nevezett visszáruk száma az utóbbi időben növekedett. Ma­gyarán: a megrendelt, gondo­san becsomagolt, s költsége­sen postára adott könyvek érintetlenül visszaérkeznek, különböző jelzésekkel; címzett ismeretlen, vagy nem kereste, vagy nem jogadta el. A vesz­teség ilyenkor érthetően dup­la. Vendégszereplésen az NDK-han ü városi kórus sikere * Az idén ünnepli triégatafcü'á- 2 sáliak tizedik évfordulóját az az 2 51 tajú lelkes együttes, mely a 2 ko/eiíiiúitiian hazánk határain 4 túl ismét igen szép sikert ara- g tott. A Liszt Ferenc nevét v.se- fi lő városi kórus immár haíodjá- í ra utazott külföldre, hogy bi- 2 zonyságot tegyen az iparváros- ( ban élők zenei kultúrájáról és fi művészi törekvéseiről. Két ausztriai, egy NSZK- beli, egy hollandiai. és egy NDK-beli vendégszereples után nemrégiben isimet a Né­met Demokratikus Köztársa­ság egyik kisvárosa, Bad- Frankenhausen hívta meg a kórust, hogy néhány napig ná­luk vendégszerepeljenek. A meghívót a város polgármes­tere és a VEB Format igazga­tója küldte, s így érthető, hogy a hazaiak két. nyilvános fellé­pés mellett egy üzemi hang­versenyen is részt vehettek. A bad-frankenhauseni mú­zeum hangversenytermében, illetve a Format Vállalat dol­gozói előtt felcsendülő Ko­dály-, Bárdos-, Brahms-, Mo- zart-művek és -dalok, monda­ni sem kell, nagy tetszést arattak. A sikeres szereplés ‘mellett természetesen a viszonzásra is sor kerül majd, hiszen ez év őszén a bad-frankenhause- ni női kórus látogat majd el hozzánk, hogy a Liszt Ferenc kórussal együtt közös hang­versenyt adjon. A tíz éve alakult együttest — melynek híre ugyan átlépte már hazánk határait — saj­nos legkevésbé Százhalombat­tán ismerik. Pedig nagyon sók sikert arattak Strausz Kálmán vezényletével, aki egyébként a KISZ Központi Bizottsága Énekkarának kar­nagya is. Rendszeresen részt vettek a szocialista városok amatőr kórusainak minősítő hangversenyein, s már 1976- ban aranykoszorús minősítést nyertek. Néhány évvel később, 1980-ban pedig az ebben a ka­tegóriában adható legnagyobb elismerést, a Fesztivál-díjat nyerték el. Több ízben hall­hattuk produkciójukat a Ma­gyar Rádióban is; korábban a Házi muzsika című műsorban szerepeltek, majd négy esz­tendő óta réndszeres vendé­gei a Kóruspódiumnak. A lelkes s a zenét magas szinten szerető és művelő együttes legközelebb március elején utazik ismét külföldre a város hírnevét öregbíteni: ez alkalommal az oáztrák fővá­ros, Becs zenekedvelő közön­sége előtt lépnek fel. Ugyan­ez idő tájt — megalakulásuk jubileumát ünnepelve — Százhalombatta közönsége is tapsolhat felléptüknek. januártól újsfeb tanfolyamok Karatehjnokság Elnökségi ülésen összegezte a közelmúltban a Százhalom­battai Testedző Club (SZTC) azokat az eredményeket, me­lyet a tömegsporlmozgalomban korábban törekvésként fogal­maztak meg. A célokat volta­képpen elérték, s eleget tettek annak a követelménynek, mely a sportban az egészség­ügyi szempontok érvényesülé­sét szorgalmazza. Az elnökség elfogadta továbbá az idei pénz­ügyi és feladatterveket is. Ez utóbbiban már most január­ban több érdekes program sze­repel. így például 8-án délelőtt fél 10 órai kezdettel országos karatebajnokságot rendeznek az All style ágazatban férfiak részvételével, A fehéröves ku­pának és a színes övesek ver­senyének színhelye a városi sportközpont lesz. Folytatják továbbá a köz­kedvelt aerobic-tornákat; az első foglalkozásra jgnuár 6-án, délután 5 órakor kerül sor a Ságvári Általános Iskola alsó tagozatos (zöld) tornatermé­ben. Ez alkalommal a csalá­dok számára kedvezményes részvételi díjat kínál az SZTG. S végezetül mindazoknak, akik kedvelik a testedzés ke­ményebb formáit: ismét kara- tetanjolyamot hirdetnek ja­nuár 15-től a városi sportköz­pontban. A kurzuson nemcsak felnőttek, hanem általános is­kolások is részt vehetnek. Mindez azonban csak nehe­zíti, s nem gátolja a könyv­szolgálat munkáját, amihez az újabb olvasók táborának meg­szervezése is hozzátartozik. Ez utóbbira példa az a kezdemé­nyezés, melyet a közelmúlt­ban, televízióreklámban is megjelenő Pegi szimbolizál. A Pegazus szó kicsinyített válto­zata már utal is a gyerekekre. — Ezzel a figurával eddig körülbelül 3 ezer kislány és kisfiú címére juttattunk el le­velet és megrendelőlapot — magyarázza Kuglerné Bezecz- ki Márta, a gyermekkönyv- szolgálat irányítója. — Nagyon sokan válaszoltak levelünkre, nagyon kedves és bensőséges hangon. — S rendeltek könyvet is? — Természetesen. Igaz, csak egyet-kettőt, dehát nem is en­nek van most jelentősége, ha­nem annak, hogy sikerült kap­csolatba kerülnünk a jövendő olvasóival, könyvbarátaival. Szeretnénk mind több címre, legalább harmincezerre szert tenni, ahová aztán a Pegi rendszeresen küldené a tájé­koztatókat, ajánlásokat. — S eleget tudnak tenni az ifjú olvasók kívánságainak? — Ha csak egy mód van, megszerezzük a kért könyvet, ha nem sikerül, előjegyezzük, vagy udvariasan megkérjük, várjon türelemmel egy újabb kiadásig. Most próbálunk egy hasonlót szervezni a battai gyerekeknek is, akiknek ter­mészetesen nem postán külde­nénk a kiadványokat, hanem személyesen itt vehetnék át. Pavilonok, bizományosok A százhalombattai könyv­szolgálathoz szinte naponta érkeznek a kötetek tonnái és mindennap a raktárépületek bejárata elé áll egy nagy pos­takocsi, hogy 600—800 könyv­csomagot elszállítson. A négy barakk- és a két emeletes épü­letből álló bázison állandóan 50—60 millió forint közötti készletből válogat az itt dol­gozó majd száz lány és asz- szony a megrendelések teljesí­tésekor. És természetesen eb­ből a könyvrengetegből látják el az árusító pavilonokat,) a többi között Érden, s a kör­nyező településeken is, együtt az egyre növekvő bizományo­si hálózattal. A forgalom zömét, mint már említettük, az üzletkötők hoz­zák, akiket könyvügynökként emlegetnek az országban egy régebbi szóhasználattal, de ta­valy például az árusító pavi­lonok is több mint 3 millió fo­rintos bevételt számlázhattak, miként hasonló tétellel dicse­kedhetnek a bizományosok is: Százhalombattán, a két nagy­üzemben. a TEHAG-nál, vala­mint a Ságvári iskolában, s a városi tanácsnál is. SZÁZHALOMBATTAI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Átszervezték az osztályokat Változások a tanácsházán V A fejlődés időnként alig- 2 hanem az élet minden szek- 4 torában változásokat hoz. A f/ régi. elavul, vagy legalább fi is célszerűtlenné válik, s 'fi helyébe a hatékonyabb új 'fi lép. Ilyen változásról már 'fi korábban is hírt adtunk a fifi tanácsi átszervezések kap- 4 csán; osztályok megszűné- fifi séről és új felépítésekről fi számolva be olvasóinknak. Most január elsejétől ismét új nevek és kifejezések meg­tanulása, megszokása válik szükségessé Százhalombattán. — Közismert, hogy a taná­csi szervezetek korszerűsítése napirenden van az országban — tájékoztat Ferenczi Illés, a városi tanács elnökhelyettese. — A járások megszűnésével és az új közigazgatási közpon­tok kialakulásával kapcsola­tos átszervezés ugyan Százha­lombattát nem érinti, mert közigazgatási szempontból von­záskörzete nincs, de a már ko­rábban megkezdett belső át­szervezés, korszerűsítés folyta­tódik. Néhány éve a tanácsnak hét osztálya volt, mely időköz­ben hatra csökkent. Most ja­nuár elsejétől ötre redukáló­dott az osztályok száma. — Melyik szűnt meg? — Voltaképpen bizonyos feladatok átcsoportosítására került sor. Megszűnt az egész­ségügyi osztály, s ezentúl az igazgatási osztály neve ható­sági, a műszaki osztály neve pedig városgazdálkodási osz­tály lett. , — Vegyük talán sorba, me­lyikhez mi tartozik ezentúl? — A hatósági osztály látja el elsejétől mindazokat a fel­adatokat, melyek — mint neve is jelzi —• hatósági intézkedé­seket igényelnek. Ide tartoznak tehát a szabálysértési, a gyám- az anyakönyvi, a lakásgaz­dálkodási, a szociálpolitikai ügyek, a kereskedelmi, az ipa­ri és az építésügyi hatósági feladatok, valamint a népes­ségnyilvántartás és még szá­mos kisebb problémakör, a kényszer alkoholelvonó keze­léstől a szülői eltartási kötele­zettség elrendeléséig. A meg­szűnt egészségügyi osztály funkciót nagyrészt a művelő­dési, egészségügyi és sportosz­tály vette át, kivéve a szociál­politikai teendőket, melyet -mint említettem, a hatósági osztály gyakorolja. — És a városgazdálkodási osztály? — Miután a hatósági felada­tok már nem tartoznak hozzá építési ügyekben, átvette az ipar- és a kereskedelemszerve­zés feladatkörét a felügyeleti joggal együtt, s ellátja tovább­ra is azokat a nem hatósági jellegű feladatokat, melyek a város rendezésével, illetve a városgazdálkodással függenek össze. Gondolok itt a köztisz­taságra, az út- és vízügyi fel­adatokra egyaránt. A felsoroltak első olvasásra talán bonyolultnak tetszenek. Nos, kétségtelenül idő kell hozzá, míg az ügyfél megszok­ja és megtanulja, hogy ezen­túl a tanácsházán építési enge­dély ügyében nem a műszaki, hanem a hatósági, egészségügyi kérdésekben pedig a művelő­dési osztály ajtaján kell ko­pogtatnia. Szinte közhelynek számít már az a mondás, miszerint nem eíég csupán gyarapítani érté­keinket, meg is keli őrizni, vagy védeni azokat. Pedig hát mélységesen igaz: mire me­gyünk a teremtő erővek ha nyomában a romboló lépked* Nos, a kudarcok kiiktatására sokféle ötlet és megoldás szüle­tett már. Feltalálták például azokat a mágneses zárakat, melyek a sokemeletes lakóháza­kat óvják az illetéktelenül be­tévedők elől, s feltalálták a pá­zsitot legázolók elleni tiltakozó- tábiakat is. Néha több, máskor kevesebb sikerrel. Sajnos, a lépcsöházaknak sem a tisztasá­ga, sem az állaga nem mutat ugrásszerű javulást, s a parkok rendjét sem tudta maximálisan szavatolni a bírsággal fenyege­tőző felirat. Ügy tűnik, a köz vagyonának megóvását valami radikálisabb intézkedés szolgálhatná hatéko­nyabban. De vajon mi? Talán őrt kellene állítani mindenho­vá, illetőleg olyat, aki pusztán fizikai megjelenésével is a vár­ható megtorlást demonstrálná a garázda, a romboló előtt? Bo­nyolult, s talán nem is kivite­lezhető ötlet. Ennél már sokkal ésszerűbb megoldásnak tűnik a MÁV intézkedése. Nos, a száz­halombattai vasútállomáson ha­tározottan és egycsapásra véget vetettek mindenféle állagrom­bolásnak, fallekaparásnak, összefirkálásnak. Lakatot tettek. Arra a bizo­nyos mellékhelyiségre. Bizo­nyára ekképpen okoskodván: amire oly sok utasnak van, vagy lehet „szüksége”, azt meg kell védeni. És megvédték .. Kiállítás és vetélkedő Egy éven belül második alkalommal rendeztek olyan ki­állítást a Magyar Szénhidrogénipari Kutató-Fejlesztő Intézet­ben, mely az itt dolgozó amatőr művészek alkotásait volt hi­vatott bemutatni. A házi tárlaton kézimunkák, festmények, fa­faragások, bőrdíszművek, ikebanák is közszemlére kerültek. A bemutatott tárgyakat szakemberekből álló zsűri díjazta. Ugyancsak az SZKFI-nél került sor a közelmúltban arra a KRESZ-vetélkedőre, melyet az intézet vezetése az Érd— Százhalombattai Közlekedésbiztonsági Tanáccsal közösen ren­dezett. A versengésben külön kategóriában hivatásos és nem hivatásos gépkocsivezetők mérték össze tudásukat és felké­szültségüket. Kép és szöveg: Prokop Gyula M 1 IT, 10 L, MIKOR?H Rendezvények. Január 4-én tartja újabb összejövetelét a Pataki sétányon levő lakó­Kisiskolásokat is fogadnak klubban délután fél 5 óra! kez­dettel a kismamaklub tagsága. Január 9-én délelőtt 10 órai kezdettel ugyancsak a lakó­klubban a mozgáskorlátozot­tak és a nyugdíjasok közös összejövetelére kerül sor. Ez alkalommal a résztvevők elő­adást hallhatnak Ferenczi Il­léstől Százhalombatta történe­téről. Ugyancsak 9-én tartja szoká­sos irodalmi foglalkozását a Hétfő esti olvasókör a városi könyvtárban este 8 órától. Január 11-én Utószilveszter címmel vidám zenés estet ren­deznek a Hága László mun­kásszállón. Az esten támcdal- énekesek és parodisták lépnek fel 6 óráitól. Ugyanezen a napon este 7 órai kezdettel a lakóklubban dr. Veres Péter tart előadást a Néprajz és a magyar őstör­ténet címmel. Színház. Több alkalommal szerveznek csoportos színház- látogatást Budapestre: Január 7-én a Várszínházhoz a Szem­fényvesztők, január 9-én a Thália Színházhoz a Fáklya­láng, január 10-én pedig az Erkel Színházhoz a Pillangó- kisasszony című előadások megtekintésére. Az autóbuszok este háromnegyed 6-kor indul­nak a Százhalom étterem elől. A külsőleg-bclsőleg megújhodott Százhalom étterem nemcsak a szórakozás, hanem a közét­keztetés gondján is lényegesen enyhített, amió ta ismét megnyitotta ajtaját. Az új esztendő el­ső hetétől immár négyszázan költhetik el naponta az előfizetett ebédet az egyébként ele­gánsan átrendezett étterem asztalainál. A mintegy százhúsz vendéget befogadó helyiség mel­lett a különteremben is majd nyolcvan terítéket rakhat föl nagy forgalom esetén az üzlet sze­mélyzete. Felvételünkön az ebédelő kisiskolások csoportját Imélyi János szolgálja ki. Az oldalt írta: Tamási István Fotó: Hancsovszki János Kapssslsif ss javendo aivosóva! Hdyiíkbe megy a postakocsi

Next

/
Oldalképek
Tartalom