Pest Megyei Hírlap, 1984. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-31 / 25. szám

1984. JANUÄR 31., KEDD A Tragédia Hasonmás kiadás A kecskeméti Petőfi Nyom­dában hasonmás nyomat ké­szült Madách Imre: Az ember tragédiája című művének 1861-ben, Emich Gusztáv pes­ti nyomdájában előállított el­ső kiadásáról. A most napvilágot látott ha­sonmás kiadás iránt nemcsak a könyvgyűjtők, hanem a tudo­mányos kutatók körében is nagy az érdeklődés, ugyanis Madách Imre a Tragédia má­sodik publikációjához olyan javításokat hajtott végre, ame­lyek a ma már élérhetetlen első kiadásban nem szerepel­nek, s attól ily módon meg­különböztetik. Az értékes ki­adványt Herényi Ferenc iro­dalomtörténész, Madách-kuta- tó utószava gyarapítja. Filmcsillag Gödöllőn — A művészet tanít, nevel, előremutat — okítja a zöld­fülű filmcsillagjelöltet a ren­dező. — És példát ad! — fűzi to­vább gyorsan a szót ügybuz­gó rendezőasszisztense. Miljutyin—Dunajevszkij Filmcsillag című zenés bohó­zatának röpke jelenete jel­lemző a háromfelvonásos operettre. Közhelyek és a for­radalmi pátosz üres jelszavai sorakoznak egymás mellett, mert ezt követeli meg a kor. Ezt a hamis művészeti vetü- letet érhetjük tetten a nagy­jelenetekben. A kaposváriak bebizonyították: a kisszerű alkotás színre állítása ma a néző számára sokkal többet sugall, mint fénykorában. Né­hány évtized távlatából az emberi tulajdonságoktól oly idegen jelenségeket megértő mosollyal fogadjuk. Ügy ne­Mit takar az osztályzat? HAMAROSAN véget ér az első félév az általános és a középiskolákban. A pedagógu­sok január utolsó napjaiban osztályozóértekezleteken bí­rálják el, hogy mennyit ér ta­nítványaik öthónapos iskolai teljesítménye, és a gyerekek február harmadikén már szü­leik elé is tehetik a félévi ér­tesítőt. Azt hiszem, izgalmas nap lesz ez sok ezer család­ban. Mert ha a vártnál gyen­gébb jegyeket visz haza a gye­rek, akkor sok helyütt lesz haddelhadd, avagy a nevelő kerül a vádlottak padjára, amiért rossz osztályzatokkal csúfította el az értesítőt... És így lesz ez majd júniusban is, a tanév végeztével. Persze az osztályozás körüli viharok nemcsak családon belül dúlnak, hanem gyako­riak a pedagógusok között is, sőt az egész társadalmat fog­lalkoztatja, nyugtalanítja ez a kérdés — elsősorban az egyén teljesítményének elbírálásával (kapcsolatban. Régesrég óta viharokat ka­var az osztályozás. Legszíve­sebben azt mondanánk, hogy amióta intézményes oktatás létezik, azóta a gyerekek elbí­rálása mindig fölkavarta az embereket. De hát ezt nem mondhatjuk, mert egyszerűen nem igaz, mivel sok századon keresztül — legalábbis a mai értelemben — nem osztálypz- tak az iskolákban. Az viszont tény, hogy amióta osztályoz­nak, azóta sohasem jutott nyugvópontra a teljesítmény mérésének az ügye. Bizonyságul lapozzunk bele a neveléstörténet könyveibe! A középkori iskolákban pél­dául még nem osztályoztak a mesterek. Akkoriban az voit a közfelfogás, hogy az iskolás gyereknek saját érdeke a ta­nulás, viselkedjék hát ennek megfelelően. Csak később, a 15. században alakult ki az a szokás, hogy a tanító a jó ta­nulókat maga köré ültette, a hanyagokat pedig — egy sza­márfejet ábrázoló rajzot akasztva a nyakukba — hátra­ültette az utolsó padba. (Innen ered a szamárpad elnevezés.) A jegyekkel való osztályo­zás a jezsuiták gimnáziumai­ból indult el a 16. század vé­gén. Ekkor a tanárok hat ka­tegóriába sorolták növendé­keiket: a kiváló gyerek egyest kapott, az eltávolítandó hatost. Ezt az eljárást már akár a mai gyakorlat ősforrásának is tekinthetjük, egyébként pedig elég hamar megbukott, mert a tanárok kezdettől fogva bo­nyolultnak tartották, nagyon idegenkedtek tőle. Sokáig élt ezután a csopor-’ tos osztályozás, amikor is a gyerekeket előrehaladásuk szerint ültették a padsorokba. Az első rend neve volt a pri­ma classis, a másodiké a se- cunda classis. Ebből szárma­zik a máig élő szekunda szó az elégtelen teljesítményre. Az 1777-ben kiadott Ratio Educationis félévkor, illetve év végén az összes tantárgy­ban elért eredmények alapján egyetlen, összesített érdemje­gyet írt elő, de bizohy ez sem vált be, mert innen kezdve rendszeresen, húsz-harminc évenként új elgondolás szüle­tik a tanulók munkájának mi­nősítésére. Jó kétszáz év óta minden új szisztéma egyúttal új elégedet­lenség forrása. A mostani öt­fokú skála nálunk 1950 óta van érvényben; elismerés és bírálat egyaránt éri a mintegy tízévenként vissza-visszatérő vitákban. Hogy hosszú életű lesz-e? Ki tudja? Mindeneset­re már folynak a pedagógiai kísérletek az osztályozás nél­küli értékelés használhatósá­gáról. Lám, sohasem volt könnyű az osztályozó tanár dolga, de ez végül is a pedagógia bel- ügye. A közvéleményt a telje­sítmény mérésének egyetlen eleme foglalkoztatja igazán, mégpedig az, hogy mit takar az érdemjegy, mert némelyik szerint az iskolai tevékenysé­get, a tanulást nem lehet ob­jektiven megítélni. Ha már'egyszer létezik osz­tályozás, akkor az minden­képpen a tanuló produkció­ját tqgye mérlegre — az em­berek többségének és a peda­gógusok derékhadának is ez az álláspontja. S az érvelés eléggé meggyőző: ha ugyanis a felnőttek társadalmában ér­tékelik az egyén munkáját s másfajta tevékenységi formáit is, akkor az iskola miért len­ne kivétel, készítse csak föl a gyerekeket az életre, bírál­ja a tudásukat, szorgalmukat. Most már csak az a kérdés, hogy o nevelő mit tegyen a mérlegre. A szocialista peda­gógia idestova harminc éve határozottan azt vallja, hogy a tárgyilagos elbírálásnak öt fő szempontja van: a tárgyismeret, az érdeklődés, a tanuló részvétele az iskolai életben, a közösségi munka és az önálló -feladatmegoldás mértéke. Ezek figyelembevéte­lével részlehajlás nélkül lehet elbírálni a tanulókat, jólle­het bizonyos mértékig az osz­tályozó személy szubjektiviz­musa is szerepet játszik a megítélésben; már csak ilyen az emberi természet. Gyermekeink munkájának, szorgalmának, magatartásá­nak minősítésében rengeteg teendőnk van még. Szülőnek is, tanárnak is. Mindenekelőtt« ismerni a gyerek Személyisé­gét, kellően motiválni őt a ki­szabott feladat megoldására, hogy — a pszichológusok sza­vával élve — a tanár és a szülő követelményei beépülje­nek a személyiségébe, ami mindenféle ígérgetésnél vagy fenyegetésnél jobban ösztönzi majd a munkára. Kitetszik az elmondottakból, hogy az osztályozás azért több a teljesítmény értékelésénél, mert egyúttal személyiségfor­málíác ic TAPASZTALATAINK sze­rint még sokáig szükség lesz osztályozásra az iskolákban. A teljes eltörlés egyelőre nem időszerű, mint ahogyan nem volt az 1890-ben sem, amikor először követelték Magyaror­szágon, mondván, hogy lelki­leg károsan hat a gyerekekre. Viták, ellentétek e kérdés kö­rül természetesen bármikor kirobbanhatnak, de nem ne­héz megjósolni, hogy a jövő­ben sem magával az osztályo­zással lesznek elégedetlenek az emberek, hanem annak helytelen alkalmazásával. Mi­ként napjainkban is így ál­lunk ezzel. P. Kovács Imre vetünk, hogy értjük a szót. A kaposvári színház társulata nem a legegyszerűbb megol­dást, az operett karikírozását vállalta. Ács János rendező tükörképében megmutatja a személyi kultusz éveinek ál­művészeiét: a külsődlegessé- gektől a mesterkéltségig min­dent felvonultat. A háromfelvonásos előadás kidolgozott részleteivel mind­végig feszes, ötleteik követnek mégjobb ötleteket Színész és közönsége szoros kapcsolat­ban éli át az előadást. Akár a teljes szereposztást felsorol­hatnánk, mindenki kiemelke­dő volt. Spindler Béla, a Moszfilm rendezőjeként reme­kelt, ügybuzgó asszisztense, Bezerédy Zoltán, a főnök szavát leső és azt szolgáló másodhegedűs megtestesítője. Básti Juli egyezerre jelenítette meg a Sztálin-díjas szárazhe- ring atomfizikusnőt és a kez­dő színésznőt. Bravúros sze­repjátéka lebilincselte a né­zőt. A hét végén a gödöllői mű­velődési házban bemutatott előadáson telt ház volt. A né­zők várakozását felülmúló alakítások tették emlékezetes­sé az estét. Er. K. A mi ügyünk Sikeres pályázók A pedagógusjelölt úttörőve­zetők találkozójának záróese­ményeként vasárnap Győrött kiosztották A mi ügyünk elne­vezésű országos pályázat díjait. A pályázatot a Magyar Úttö­rők Szövetsége hirdette meg tavaly a pedagógiai főiskolák számára. A pályázatra 12 ta­nulmány érkezett be, amelyek megoldásokat javasolnak arra, hogyan sajátíthatják el a pe­dagógusjelöltek az úttörőveze- töi teendőkhöz szükséges is­mereteket főiskolai tanulmá­nyaik során. Az első díjat a Debreceni Tanítóképző Főiskola pálya­munkája nyerte el. A bíráló bizottság második díjjal jutal­mazta a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola, illetve az egri Ho Si Minh Ta­nárképző Főiskola hallgatói­nak tanulmányát. A harmadik díjat a budapesti Bárczi Gusz­táv Gyógypedagógiai Tanár­képző Főiskola pályázóinak ítélték oda. A díjnyertesek pénzjutalmat kaptak. A pályaművekből kiadvány készül, amelyet az ország va­lamennyi pedagógusképző fő­iskolájának rendelkezésére bo­csátanak. KÖNYVEK, OLVASOK Minduntalan hóva.I fújja be a szél a portált. Alig győzik söpörni a járdát a ráckevei üzletek előtt. A kis könyvesbolt dolgozói felváltva veszik kezükbe a lapátot, a söprűt, hogy a járókelőknek még a rossz időben is legyen kedvük megállni egy pillanatra, s megtekinteni: milyen új­donság érkezett? A kis helyiségben már sokkal kellemesebb. A me­leg és a tudomány birodal­ma elfeledteti a kinti zord­ságot. Belépve, jobbra rög­tön a gyerekkönyvekre esik a tekintet, majd a szépirodalom következik. Szemben vannak az idő­szakosan Ieárazottak, kö­zépen a legújabb kötetek. Előjegyzés — Ez a mi irodánk és üz­lettér is egyszerre — mutat körbe Juhász Gáborné veze­tő. — Sajnos nagyon kicsi a helyünk. A beérkező köteteket igyekszünk minél előbb szét­osztani és á letéti ti élyékéé él'-1 juttatni. Kéthetente forog az áru. Ha azt mondom, hogy az elmúlt esztendőben mintegy hétmilliós forgalmat bonyolí­tottunk le, akkor az mindent elárul. S ha a körülmények nem is a legmegfelelőbbek, a forgalom néhány esztendeje a háromszorosára nőtt. Az okokat kutatva a jó szervezés titkát tudjuk meg. Az egyik leglényegesebb; a csemegének ígérkező kötetek érdekes módon Ráckevére ha­marabb érkeznek meg, mint a fővárosi boltokba. Ezt sokan megfigyelték, s ma már gya­korta kötik össze a víkendház­tulajdonosok kirándulásukat azzal, hogy beugranak a köny­vesboltba. — Nyáron .különösen jelen­tős a hétvégi forgalom — folytatja az üzletvezető. — De ilyenkor sem ritkaság, hogy valaki beugrik a megrendelt könyvekért. A törzsközönség már tudja, hogy az előjegyzett köteteket megkapja. A vá­sárlókör ezenkívül a környező -falvakból és üzemekből ver­buválódik. Letéti részlegeink vannak a környező üzemek­ben, iskolákban. Azt hiszem, a forgalom egyik titka: csak­nem mindenkit személyesen ismerünk, tudjuk, kinek mit rendeljünk. Előttünk Dénes Zsófia leg­újabb visszaemlékezése. Mel­lette a Kozmosz-sorozat több kötete. A legfelső soron a Diákkönyvtár megújhoclva, más köntösben. — Sajnos a kötelező olvas­mányok még mindig hiányoz­nak — kapcsolódik a beszél­getésbe Krumpach Józsefné. — A pedagógusoknak lefony- nyadt a mosoly az arcukról, ánWfbr meglátták' a legfrir* sebb szállítmányt. Mindez na­gyon szép, bólogattak, csak éppen egyik mű sem szerepel az iskolai oktatás céljait szol­gáló listán. így kerültek a vi­lágirodalom és a magyar iro­dalom klasszikusai a legfelső polcra, hátha önszorgalomból majd valamelyik diák megvá­sárolja. De az iskolák és a könyvtárak évek óta tartó gondját nem oldották meg ... Sérülten A raktárban eredeti csoma­golásban a legújabb szállít­mány. Találomra kinyitunk V-FIGYELŐ Farsang. Bizony egy Darvas Szilárd kellene ahhoz, hogy kifigurázza, mi minden elJ képesztő csacskaságot hord­tak egybe a nagy hírveréssel beharangozott vasárnap esti Operett-karnevál magyar ré­szében. Mint az idősebb rá­dióhallgatók, kabarénézők jól emlékezhetnek rá, az ő remek slágermagyarázatai oly sok ko­rabeli nótáról (legesleginkább a Lehoznám néked a csillago­kat is az égről... című zönge- ményről) derítették ki, hogy milyen képtelenségek sorakoz­nak benne. Nos, ha élne ez a remek humorista, most eltű­nődne azon, hogy a magyar, az osztrák és a nyugatnémet ZDF televízió Böblingenböl közvetített farsangi parádéján hogyan kerülhetett Mátyás királyunk udvarába toborzó- tánc. (Ez a férfias mulatozás egyrészt csak a XIX. század­tól ismeretes, másrészt meg az uralkodó zsoldosokkal ha­dakozott, így nem kellett ne­ki verbuváltatok) Szintén, ho­gyan csöppentették bele a Gül baba című operett egy részletét, amikor Szilágyi Er­zsébet másodszülötte 1490- ben meghalt, és az említett turbános rózsakertész bizony csak a következő évszázad dereka felé metszegethette — ha egyáltalán metszegette — kedves virágait a Dunára le­futó lejtőkön. És szintén mi­képp gondolták azt... De inkább hagyjuk ezt az összevetősdit! Ha ugyanis folytatnánk, bizonyára min­den egyes betétről kiderülne, hogy az égadta világon sem­mi köze ahhoz a históriai környezethez, amelybe bele­parancsolták. Nyilván az volt az utasítás, hogy ebben a ha- cacáréban a mi közreműkö­dőinknek kell a legtávolabbra visszabokázniuk, és ezt köte- lességszerűen meg is cseleked- ték. Hogy mi oka lehetett an­nak, hogy éppen a miénk lett a legelfogadhatatlanabb je­lenetcsokor? A legeslegfőbb magyarázat nyilván abban rejlik, hogy a kedves német ajkú kollégák egyszerűen el­dalolták a szólókat és a duet­teket a mieinktől. Kivették a torkukból azt a dallamkincset, amelyet szavatoltan magyar szerzők — Lehár Ferenc. Kál­mán Imre, Ábrahám Pál —, komponáltak, és a maguké­ként röpítétték tovább. Ugyancsak a könnyebbséget keresték akkor, amikor az egyszerűbb környezeteket, helyszíneket választották: az egyik trupp egy berlini kocs­mában keringőzött, a másik meg — igaz, a nagyon szép hangú René Kallóval az élen —. egy velencei díszletgiccs- ben gondolázott. Így aztán tényleg a mi, kü­lönben tehetséges erőkből ál­ló csapatunk jutott a legne­hezebb helyzetbe, és vált — mondjuk engedékenyebben válhatott — nevetségessé a föntebb jelzett képtelenségek miatt. Nagy dolog persze bele­csöppenni egy olyan helyszíni közvetítésbe, amelyet fél Eu­rópa figyel, és amelynek ze­nei anyagát már az adás nap­ján árusítják. De vajon nem nagyobb-e az a kár, amelyet egy történelmi korszak bu­gyuta, együgyű, még az ope­rettek világában is páratlanul felszínes megidézésével ön­magunkról kiállítunk. No, az a Mathias könig is megérte a pénzét! — gondolhatta az elandalított néző valahol Ti­rolban, és dehogyis azt idéz­gette, amit nekünk kellett ki­zökkentett hangulatunkban helyesbítésként idézgetnünk: „Nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára”. Min­denféle toborzó és Gül baba nélkül... Parabola, a szilveszteri si­kertelenségét kiheverve, az elmúlt szombaton !smét jobb formában jelentkezett a Pa­rabola. Ügyesen kitalálták azt a kisvállalkozásos formát, és az Árkus József által elmon­dottakhoz is általában jól il­lettek a filmbetétek. Végre- végre az egyik-másik ilyen snitt egészen bátornak tet­szett, és e sorozat régebbi je­lentkezéseit idézte. Azokat a hajdan volt időket, amikor semmi kincsért el nem mu­lasztottuk volna megnézni ezt az egyszerre 1 el- és külpoliti­kai élcelődést. Akácz László Az üzletvezető, Juhász Gábomé mutatja a hibás példányokat. A felső képen: böngészés a ráckevei könyvesboltban Erdősi Agnes felvételei • ; 'égy csomagot: R§aíárqlg’á#P‘ relem és halál órája című népszerű alkotásának legújabb kiadása. Ahogyan belelapo­zunk, szétesik a könyv. — Nem ritkaság ez — mondja Juhász Gáborné. — Gyakorta rossz a ragasztás, összetapadnak a lapok vagy sérült a gerinc. Itt van például Galgóczi Erzsébet Törvényen kívül és belül című műve. Csaknem mindegyik példány védőborítója szakadt. Vagy Kertész István A hódító Róma című legújabb kötete gyártá­si selejt. Estig sorolhatnám, melyik kötetnek milyen nyom­dai hibája van. Pataki Tibor gyerekeknek szánt kivágós- könyvében a lapok összera­gadnak. Csak azért fogy el, mert máshol már nem kapha­tó. Mérgelődnek a szülők, de kell. Mindent nem értékelhe­tünk le érkezése pillanatában. A féláron adott könyvek kö­zött érdemes böngészni. Ta­nulmányok. sorozatok egyes darabjai találhatók közöttük. A leértékelések azt a célt szolgálják, hogy jobban forog­jon a könyvesbolt állománya. — Néha előfordul: nem fogy a sikeresnek vélt mű ere­deti áron. Olcsóbban pillana­tok alatt gazdára talál. Ezért jó, hogy mi magunk dönthetjük el: mikor és mit adjunk féláron. Féláron Az elmúlt esztendőben a könyvesbolt profilja a nem­zetiségi könyvekkel bővült. Német nyelvű és szerb-horvát alkotások sorakoznak a polco­kon. A környék lakói anya­nyelvükön is olvashatnak. Csupán arra panaszkodnak a könyvesboltban, hogy a szerb- horvát kötetek meglehetősen drágák. A könyvesbolt dolgo­zói állandó kapcsolatot tarta­nak az iskolákkal, az üzemek­kel. a könyvtárral. Közösen szerveznek író—olvasó talál­kozókat, ott vannak minden eseményen a könyvekkel. Itt ’ nem kell az olvasókat levél­ben értesíteni, ha megjön a kért kötet, mert naponta ta­lálkoznak az utcán, az üzle­tekben. Az olvasótoborzásnak nincs iobb módig. ha a könyv­vel hivatalból foglalkozó ma­ga is szereti az értékes irodal­mat. Erdősi Katalin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom