Pest Megyei Hírlap, 1984. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-05 / 3. szám

Mozogni mindennap kellene Előtte kevés, Jó néhány éve — talán év­tizede is már?—.hogy az is­kolákban bevezették á heti há­rom testnevelési órát. És a szakemberek ezt is keveslik! Hiszen nem elég heti két nap­ra elosztani a penzumot, min­dennap. mindenkinek kellene időt szakítania a testedzésre, s állítják, egyedül az iskolai ok­tatás keretén belül lehet el­lenőrzötten megvalósítani ezt. Presztízs Pedig és ez a másik oldal — vajon hányszorosa a heti há­rom biztos testnevelési óra a ... a semminek! Ugyanis az iskolákat elvégzett fiatalok je­lentős része soha többé nem sportol. Így, ami a ballagás előtt kevés, az utána sok. A melegebb évszakokban ma már viszonylag gazdag le­hetőségei vannak a tömeg­sportnak,) ami nem feltétle­nül azt jelenti, hogy tömegek­nek kell egyszerre, egy helyütt mozognia, bár meghatározó ereje lehet a közösségnek egy- egy tömegverseny sikerében. De a tömegversenyek még rit­kábban adódnak, mint a heti három testnevelési óra. Törökmezőn igen jó szabad­téri tömegsportközpont, más nevén szabadidőközpont talál­ható. A békenapon ki is hasz­nálták. És a szabadiéri idény többi százötven napján? Nem kívánunk mindig telt házat, de bizonyára többen utazhat­nának oda más alkalmakkor is. Túl messze lenne? Kedve­ző, hogy az utóbbi években több község fiatalsága vagy elöljárósága valóságos presz­tízskérdésnek tekinti, hogy náluk is épüljön mindenki ál­tal használható sportpálya. Számolatlamil A hidegebb évszakokban a legnépszerűbb sportágak te­rembe szorulnak. Még nagyon sok tornaterem hiányzik a megye településein, viszont attól több épült, mint ameny- nyit kihasználnak. Egy város­ban is nagy különbségekre lelhetünk. Az egyik csarnok­ban gondnoknál lehet jelent­Péti sakkóvoda Tanulnak a legifjabbak Az országban egyedülálló kísérletbe kezdett a napokban a Péti MTE sakkszakosztálya, akik megszervezték az óvodás­korú gyermekek rendszeres s*kkoktatását, A „sakkóvoda” ve­zetője Kurucsai István, a Péti MTE OB 1-es női csapatának edzője, aki már régóta kívánja megszerettetni a gyerekekkel ezt a sportot. A 3—6 éves korú apróságok a szülők jelenlétében iparkodnak elsajátítani a sakkozás tudományát. kezni testedzésre, a másikban nem tartanak ügyeletet a hét­végeken. a szünetben. Az emberek egy része ma már pénzt is könnyebben ál­doz a sportolásra. A korcso­lyapályán az öt-, tízforintos belépő semmiség az élmény­hez viszonyítva. Egy sportve­zető csak azon bosszankodott, hogy a tavasszal és nyáron ál­taluk karbantartott iskolai pá­lyát a jeges hetekben a saját zsebére dolgozó városlakó üze­meltette. Az iskola és a sport­kör nem csekély bevételtől esett el, melyet sok fiatal sportolási lehetőségeinek javí­tására használhattak volna fel. Vagy emlékeztessünk a síe­lőkre. Amikor körükben arról beszélgettem, hogy a községi labdarúgócsapat amatőr, a kö­vetkezőképpen válaszoltak: Igen, de az ő sportjuk szá­mukra ingyen van. Mi pedig — mondták — miiyen sok pénzt költünk el, hogy síel­hessünk, persze: nem számol­juk. Hiába értik meg mind töb­ben a testedzés értelmét, szükségességét, az általános vélemény szerint ma még mindig kevesebben sportolnak, mint néhány évtizede. Mai harmincasok, negyvenesek em­legetik az akkor még igazán spontán falusi spartakiádokat. Az egyik Pest megyei község­ben a hatvanas évek közepén nyolc szakosztálya volt a sportkörnek, három és fél száz versenyzővel. A szórakozásért, a baráti körért sportoltak, az élményekért. Kerékpárosok is indultak az akkori versenye­ken. Defekt Ma már elképzelhetetlennek tűnik, vajon kik és milyen bajnokságokat szerveztek az amatőr falusi bringásoknak. Márkás kerékpárokról aligha lehetett szó. Sikert sikerre halmoztak, természetesen a környék sportéletében. Azután valami változott, még megfej­tésre szorul, hogy mi. Dicste­len véget ért a szakosztály. Az utolsó versenyen a kerékpá­rosoknak kiszúrták gépeik tömlőjét. De vajon mi. vagy kik idézték elő a defektet? Balázs Gusztáv 1984. JANUÁR 5. ílszíaliícnisz Harczi vezet Elkészült az asztalitenisze- ző-utánpótlás ranglistája. Az ifjúsági fiúknál Harczi (Ceg­lédi VSE) az első. ★ A váci városi Testnevelési és Sportfelügyelőség január 7- én és S-án a Mezőgazdasági Szakközépiskolában rendezi meg az újonc, serdülő, ifjúsá­gi és felnőtt asztaliteniszezők bajnokságát. A versenyen fiúk és lányok egyéni és páros kate­góriákban indulhatnak. A SZOT-sportoszíály felhívása Pályaépítési akció A SZOT testnevelési és sportosztálya az olimpia évében, a felszabadulás 40. évfordulójára készülve, 1984-re meghirdeti a társadalmi sportlétesltmény-építési mozgalmat a szakszerveze­tek működési területéhez tartozó üzemek, vállalatok, hivatalok, intézmények, valamint a szakmunkásképző intézetek részére. A mozgalom célja a dolgozók és szakmunkástanulók sporto­lásának. testedzésének segítése, a létesítményi feltételek Javí­tása, szabadidö-központok, horgásztanyák, a honvédelmi spor­tok fejlesztését szolgáló létesítmények. Jórészt társadalmi mun­kával történő építése útján. A társadalmi pályaépítést három kategóriában Írják ki: I. önálló építés üzemek, vállalatok, hivatalok, intézmények részéről. II. Közös építés k!s üzemek, munkahelyek, szakmaközi szer­vezetek összefogásával. III. Szakmunkásképző intézetek önálló vagy különböző munkahelyek segítségével történő építése. A társadalmi sportlétesltmény-épltésl akció 1984. október Sí­én feleződik be. Az akcióban részt vevő munkahelyek okleve­let kapnak. A legeredményesebb pályaépítő közösségek részére 6 darab 43 OCO forintos, ÍZ darab 35 000 forintos. 18 darab 25 000 forintos összegű dijat osztanak ki. A SZOT testnevelési és sportosztálya felkéri a szakszerve­zeti bizottságokat, a szocialista brigádokat, a sportszerető dol­gozókat, a szakmunkástanuló fiatalokat, hogy vegyenek részt a mozgalomban. Műkorcsolyázó EB Újabb műsorváltozás A Icgjohhaksuak Porcelán váza Már ismertettük Pest megye 1983. évi legjobb sportolóinak és edzőinek névsorát. Február végén adják át nekik a díjakat. Valamennyien hollóházi porcelán vázát kapnak ju­talmul. A gyárban most ké­szítik ezeket, s valameny- nyin feltüntetik, hogy há­nyadik helyezettnek jár. Az edzőket ugyancsak megju­talmazzák. Itt említjük meg: a PTSH tévesen kö­zölte a női ifjúsági máso­dik helyezett Horváth Va­léria érdi atléta edzőjének nevét. A sportoló tanítója: Szalag Jenő. Lassan alig van nap, hogy a jövő hétfőn kezdődő műkor­csolyázó- és jégtánc EB műso­ra ne módosulna ... A Buda­pest Sportcsarnokban sorra kerülő jeges kontinensvetélke­dőn legutóbb egy nyugatnémet női versenyző mondta le rajt­ját, így újabb kényszerű vál­tozást határoztak el a szerve­zők. A visszalépés folytán ugyanis a nőknél csak 24 in­duló lesz, ezért szükségtelen a szabadkorcsolyázást két rész­ben lebonyolítani. 12-én, 19 órakor kezdődik műsoruk. Két meglepő változásról ad­tak hírt a Szovjetunióból: bu­dapesti EB-küldöttségükből kimaradt két ismert páros, a Persina, Akbarov, illetve a Pesztova, Leonovics duó. He­lyükre a Szeleznyeva, Makarov és az Avtrijszkaja, Kvasnyin „egységek” kerültek. Noha utóbbiak nemzetközi porondon már ismertek, a nagy kérdés az, hogy a tavalyi világbajnok Jelena Valova, Oleg Vasziljev duónak milyen segítséget tud­nak adni a nagy rivális NDK- beli küldöttségek elleni hagyo­mányos versengésben. A táncosoknál viszont a megszokott, rutinnal bőven rendelkező párosok képviselik a szovjet színeket. Elsősorban a címvédő Besztemjanova, Bu­kin kettős ismert. Beszterrtja- nováék mellett a Klimova, Po­nomarenko és a Volozsinszka- ja, Szvinyin duók húznak kor­csolyát a táncmezőnyben. Skoda gépkocsi Nyeremény A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a rendkívüli hetek a to­tón akció 53. heti nyereményét egy Skoda 120 GLS tínusú sze­mélygépkocsit az A-25 038 347 sorszámú 12 találatos totószel­vény tulajdonosa nyerte. Az újonc Tápióság sikere Nagykovácsi pontkovácsok Az öregfiúk 1983/84. évi lab­darúgó bajnokságának első félidejében — mint megírtuk — a Gödöllői SC listavezető­ként végzett. Ugyanebből a po­A lottótárgynyeremények gyorslistája A Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság 1984. ja­nuár 3-^án tartotta meg a lottó december havi ju­talomsorsolását, melyen a 48. heti szelvények vet­tek részt. A gyorslistá­ban az alábbi rövidítése­ket használtuk: Gyorsllstánk csak a Bu­dapesten és Pest inegyében vásárolt nyertes szelvények «zámait tartalmazza. A Vásárlási utalv. (1OD0 Ft) B Dacia 1310 tip. személy- gépkocsira szóló utalvány C Lada 1300 S tip. személy- gépkocsira szóló utalvány D Trabant Lim. Special tip. személygépkocsira szóló utalvány E RT 403 tip. Videoton Hl- Fi-torony (39 900 Ft) F TC 1612 tip. hordozható televízió (5300 Ft) G RT 402- tip. Videoton HI- Fi-torony (37 900 Ft) H Szerencse-ut. (30 000 Ft) I I,parcikk-ut. (25 000 Ft) J Otthon lakberendezési­K Zenesarok-ut. (20 000 Ft) utalv. (25 000 Ft) L Televízió <ao ooo Ft) M Vásárlási ut. (10 000 Ft) N Vásárlási ut. (9000 Ft) O Vásárlási Ut. (7000 Ft) P Vásárlási ut. (5000 Ft) •R Vásárlási ut. (4000 Ft) S Vásárlási ut. (3000 Ft) T Vásárlási ut. (2000 Ft) .7 900 572 H , 8 106 1E7 R 7 906 445 M 8 112 000 G 7 912 318 O 8 117 873 M 7 918 191 P 8 123 746 O 7 924 064 H 8 129 619 R 7 929 937 M 8 135 492 H-7 941:663 H 8 14L365 L 7 947 556 K 8 147 238 O 7 953 429 P 8 153 111 T 7 959 302 P 8 158 984 T 7 978 921 P 8 164 857 T 7 9B8 667 O 8 235 333 N 7 994 348 R 8 24l! 206 O 8 000 413 N 8 247 079 N 8 006 286 S 8 258 825 P 6 m 159 e 8 2G4 698 P 8 018 032 H 8 276 444 S 8 023 905 M 8 282 317 T 8 035 651 H 8 2 88 190 H 8 04 1 524 K 8 294 063 K 8 047 397 R 8 303 809 H 8 059 143 P 8 311 682 L 8 065 016 O 8 317 553 H 8 070 889 S 8 358 666 M 8 088 508 S 8 364 539 O 8 094 381 T 8 370 412 P • 100 254 T 8 376 285 R 8 388 031 R 9 039 934 H 9 703 583 K 75 992 134 I 77 965 462 T 8 393 904 T 9 M3 807 K 9 709 456 S 73 988 007 J 77 988 954 H 8 399 777 P 9 0511 680 ü 9 715 329 S 76 602 926 T 78 006 573 o 8 423 269 R 9 057 553 N 9 721 202 o 76 620 545 B 78 018 319 N 8 440 888 R 9 063 426 R 9 727 075 p 76 626 418 N 78 605 619 T 8 464 380 H 9 069 299 T 9 738 821 o 76 632 291 N 78 617 365 G 8 470 253 K 9 081 045 T 9 756 440 s 76 638 164 N 78 623 238 M 8 476 126 R 9 036 918 H 9 762 313 s 76 644 037 H 78 629 111 o 8 481' 999 S 9 0S2 791 M 9 774 059 T 76 649 910 M 78 646 730 N 8 487 872 H 9 110 410 H 9 785 805 T 76 OM 783 H 78 652 603 T 8 493 745 L 9 122 156 L 9 791 678 T 76 661 656 K 78 658 476 N 8 505 491 O 9 >128 029 E 9 797 551 T 76 673 402 S 78 670 222 H 8 511 364 N 9 133 902 N 9 803 424 N 76 679 275 O 78 676 095 K 8 517 237 P 9 139 775 S 9 809 297 H 76 691 021 I 78 681 968 P 8 523 110 O 9 145 648 S 9 815 170 M 76 696 894 K 78 693 714 t! 8 528 083 O 9 151 521 P 9 821 043 O 76 702 767 R 78 699 587 H 8 540 729 R 9 157 394 s 9 826 916 P 76 708 640 T 78 705 460 M 8 546 808 R 9 175 013 H 9 832 789 R 76 720 388 P 78 752 444 NT 8 552 475 T 9 186 759 K 9 838 662 R 76 726 259 H 78 758 317 Ni 8 581 840 H 9 192 632 P 9 356 2a 1 H 76 738 005 M 78 764 190 H 8 587 713 L 9 216 124 R 2 868 027 K 76 743 878 S 78 770 063 K 8 593 586 H 9 227 870 T 9 837 900 H 78 749 751 P 78 775 936 Oj 8 599 459 M 9 233 743 T 9 879 773 L 76 761 497 P 78 781 809 P 6 605 332 J 9 245 489 T 9 885 646 P 76 767 370 S 78 787 682 o 8 011 205 J 9 251 3S2 O 9 897 3S2 R 76 773 243 R 78 793 555 o 8 622 051 H 9 257 235 P 9 903 265 H 76 796 735 O 78 799 428 p 8 628 824 K 9 298 346 H 9 915 011 I, 76 814 354 H 78 805 301 N 8 634 887 H 9 304 219 M 9 920 884 H 76 826 100 L 78 817 047 H 8 646 443 M 9 310 092 O 9 926 757 M 76 855 465 H 78 822 920 K 8 0.3 2 316 O 9 316 965 P 9 938 503 S 76 861 338 lé 78 828 793 H 8 658 188 O 9 321 838 R 9 956 122 N 76 í:67 211 J 78 840 539 K 6 675 808 R 9 333 584 H 9 961 995 S 76 873 084 J 78 846 412 R 8 637 554 1 9 339 457 K 9 979 614 H 76 884 830 O 78 852 285 S 8 693 427 K 9 345 330 s 9 991 360 M 76 890 703 P 78 858 158 T 8 699 300 P 9 362 949 N 9 997 233 P 76 908 322 I 78 881 650 R 8 716 919 T 9 380 563 R 44 965 075 T 76 914 195 J 78 916 888 8 728 365 H 9 386 441 R 44 970 948 N 76 920 068 H 78 922 761 Ü 8 734 538 M 9 392 314 R 44 982 694 H 76 925 941 K 78 928 634 s! ■8 740 411! R 9 404 060­T 44 994 440 M 76 978 798 N 78 934 507 s 8 746 284 N 9 409 933 H " 55 642 189 N 76 984 671 H 78 940 380 T 8 752 157 I 9 413 IN M 55 771 395 S 76 990 544 M 78 957 999 H 8 758 030 K 9 421 679 T 55 783 141 N 76 996 417 R 78 963 872 K 8 763 903 H 9 445 1?1' H 55 794 887 N 77 008 163 R 78 369 745 P 8 759 775 L 9 451 044 I 55 806 633 J 77 014 036 H 78 975 618 N 8 775 649 H 9 456 917 P 55 812 506 J 77 019 909 L 78 981 491 H 8 781' 522 L 9 468 663 S 55 818 379 N 77 025 782 H 78 987 364 M 8 793 868 T 9 486 282 O 55 824 252 O 77 031 655 K 79 674 505 H 8 799 141 P 9 492 155 N 55 847 744 S 77 037 528 P 79 692 124 K 8 805 014 P 9 498 028 P 55 888 855 s 77 049 274 N 79 733 235 H 8 822 633 R 9 503 901 R 55 912 347 H 77 055 147 N 79 739 108 M 8 851 998 H 9 509 774 J 55 941 712 L 77 081 020 N 79 744 981 o 8 857 B71­K 9 521 520 J 55 959 331 I 77 066 893 R 79 750 854 Oí 8 863 744 S 9 533 266 I 55 965 204 K 77 084 512 R 79 774 346 R N 8 869 617 N 9 545 012 J 55 976 950 P 77 102 131 H 79 780 219 8 875 490 R 9 556 758 H 75 810 071 R 77 113 877 M 79 885 933 P 8 881 363 R 9 562 631 M 75 815 944 H 77 110 750 P 79 915 298 R 8 916 601 N 9 568 504 O 73 821 817 M 77 125 623 R 79 932 917 J 8 922 474 J 9 574 377 P 75 827 690 O 77 131 496 I 79 962 282 H 8 928 347 J 9 580 250 I 75 833 563 R 77 137 369 J 79 968 155 K 8 934 220 O 9 586 123 J 75 839 436 Ö 77 143 242 G 79 974 028 p 8 945 966­N 9 597 869 H 75 845 309 R 77 149 115 M 80 602 439 H1 8 951 839 H 9 603 742 K 75 851 182 T 77 172 607 R 80 608 312 K 8 957 712 M 9 609 615 R 75 857 055 N 77 178 480 R 80 614 185 H 8 963 585 S 9 615 488 N 75 8S2 293 N 77 190 226 S 80 620 058 M 8 969 458 6 9 621 361 R 75 927 531 T 77 196 099 S 80 625 931 I 6 975 331 T 9 627 234 R 75 933 404 H 77 201 972 I 80 637 677 Ki 8 961 204 N 9 633 107 I 75 939 277 L 77 207 845 K 80 649 423 H 8 987 077 O 9 650 726 J 75 945 150 H 77 213 718 I 80 655 296 KI 8 99? 850 O 9 662 472 H 75 951 013 L 77 219 591 K 80 661 169 gI 8 998 823 I 9 674 218 M 75 956 896 G 77 225 464 S 80 667 042 M 9 016 442 K 9 680 091 O 75 962 768 M 77 237 210 S 80 672 915 o 9 022 313 O 9 691 837 O 75 968 642 O 77 243 083 T 80 678 788 o 9 034 061 N 9 697 710 I 75 974 515 O 77 248 956 T 80 684 661 o 80 690 534 P 80 696 407 P 80 702 280 N 80 708 153 H 80 714 026 M 80 725 772 R 80 731 645 R 80 737 518 G 80 743 391 M 80 749 264 R 80 755 137 N 80 761 010 S 80 766 883 S 80 772 756 H 80 770 629 K 80 790 375 H 80 796 248 K 80 802 121 H 80 807 994 M 80 819 740 O 80 825 613 R 80 831 486 H 80 837 359 K 80 843 232 I 80 854 978 J 80 866 724 S 80 878 470 R 80 884 343 T 80 896 089 T 80 901 962 T 80 907 855 O 80 913 708 O 80 919 581 R 80 931 327 I 80 937 200 K 80 943 073 H R0 94R 946 L 80 954.819 O 80 960 692 O 80 966 565 H 80 972 438 K 80 978 311 H 80 990 057 L 80 995 930 H 81 600 849 T 81 612 595 N 81 624 341 P 81 630 214 S 81 636 087 H 81 641 960 K 81 653 706 O 81 659 579 N 81 665 452 P 81 671 325 S 81 688 944 P 81 694 817 S 81 706 563 H 81 712 436 L 81 718 309 R 81 724 182 S 81 730 055 H 81 741 801 L 81 747 674 H 81 753 547 M 81 759 420 H 81 765 293 L 81 777 039 P 81 782 912 S 81 788 785 S 81 794 658 T 81 800 531 H 81 812 277 L 81 818 150 I 81 829 83S J 81 835 769 H 81 841 642 M 81 847 5x5 H 81 053 383 L 81 859 261 O 81 065 134 N 81 871 007 P 81 876 830 R 81 088 626 R 81 894 499 T 81 900 372 T 81 906 245 S 81 912 118 H 81 917 991 M 81 864 T 81 935 610 H 81 941 483 Ivl 81 959 102 T 81 934 975 N 81 970 848 F 82 0ÜU 213 N 82 006 08G R 82 011 959 S 82 017 832 H 82 023 705 K 82 035 451 N 82 047 197 R 82 053 070 I 82 058 943 J 82 064 816 R 82 070 689 N 82 076 562 K 82 094 181 N 82 100 054 H 82 105 927 K 82 111 800 G 82 117 673 M 82 123 546 O 82 129 419 P 82 135 292 H 82 141 165 M 82 147 038 O 82 152 911 S 82 182 276 I 82 188 149 K 82 194 022 S A nyertes szelvényeket 1984. január 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy posta út­ján a Sportfogadási és Lot­tó, igazgatóság címére (1875 Budapest V.. Münnich Fe­renc utca 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges számhibákért fe­lelősséget nem vállalunk. 2ícióból várja a folytatást két másik együttesünk is. Nézzük mi történt a területi csoportokban? TERÜLETI (Déli csoport) 1. Rozmaring 2. Pomáz 3. Hotávfűtő 4. Ganz VU1. 5. Sz.-kikötő 6. B. Mech. 7. Gépfelvonó 8. BHG 9. 43. sz. Ép. 10. ÍVIAFC 11. Ékszerész 12. KFKI 9 2 - 34- 9 7 4 - 26- 8 722 27-13 542 24-15 533 18-10 452 16-10 254 15-18 245 11-14 326 12-17 227 14-32 137 3-29 - 2 9 8-33 csoport) A veretlen nagykovácsi gár­da 20 pontot „kovácsolt”. A Kozmaring SE csupán két dön­tetlent engedélyezett ellenfelei­nek, a többi a találkozót biz­tosan nyerte, amit igazol 34-9. es gólkülönbségé is. Az együt­tes valamennyi tagja megtet­te a kötelességét, de mégis ki kell emelni a házi gólkirályt, Szálait, aki 8 találattal segítet­te csapatat. Kívüle Guba, An­tal, Homonnai, valamint Szabó kapus dicsérhető. A listavezetőhöz hasonlóan a Pomáz is veretlenül zárta az őszi idényt. Hét győzelme mel­lé négy döntetlen társult. A dobogós helyekért nagy harc lesz tavasszal, hiszen a Pomáz mögött szoros egymásutánban következnek a csapatok. TERÜLETI (Keleti 1. Tápióság 2. Pestimie 3. Tapioszecső 4. Törekvés 5. Bp. Vegyim. 6. Postás SE 7. Tipográfia 8. BKV Metró 9. Köb. Dózsa 10; BEAG 11. Magnezit 12. Mezőgép zatán, ezért első helye kétszé- resen is értékes. Tíz találkozón nyertek, csupán egyszer ma­radtaik.alul. Az első félév ered­ménye alapján a bajnoki címet és a feljutást is elérhetik. Kiss J., Bakai, Koncsik, Urbán, Si­mon, és a kitűnően védő Fejős teljesítménye dicséretes első­sorban. A tápiószecsöi gárda harma­dik helyezése szép siker. Ha továbbra is ilyen lelkesen ját­szanak, dobogós helyezésüket végleg bebiztosíthatják. 10­1 27- 9 20 y 1 1 24- 3 19 7 3 1 28- 6 17 5 4 2 20-13 14 5 2 4 21-21 12 4 3 4 17-14 11 4 2 5 18-20 10 4­7 11-27 8 2 3 6 11-16 7 l 3 7 8-21 5 2 1 8 9-26 5 1 2 8 15-33 4 újoncként raj­TERÜLETI 1. M. Hajó 2. Chinoin 3. HPSE 4. Fötaxi 5. D.-keszi K. 6. Volán SC 7. Vegyépszer 8. Fót 9. Veresegyház 10. Testvériség 11. Növényolaj 12. Mogyoród« (Északi csoport) 6 4 1 27-13 16 7 ií 2 21-13 18 623 38-19 14 542 20-16 452 19-13 533 16-17 14 13 13 524 24-16 13 425 21-20 425 23-25 236 26-26 1 1 9 14-45 1 2 8 15-39 • Évi összeredményobül két bün­tetőpont levonva. Ebben a mezőnyben négy Pest megyei együttes játszik. Közülük a Dunakeszi Konzerv szerepelt a legjobban. Az át­szervezett csapat ötödik helye­zése nem rossz teljesítmény. Az újonc Fót nagyon rosz- szul kezdett. Sorra alulmaradt, még otthon is. A hajrára bele­lendültek, végül is 10 ponttal zárták az első félévet. A játé­kosállományt figyelembe véve az együttes többre képes. A Főt mögött Veresegyház áll, csupán a gólkülönbség vá­lasztja el a két Pest megyeit egymástól. A vereslek ugyanis több gólt kaptak, mint adtak. A sereghajtó Mogyoród helyzete kísértetiesen hasonlít a Vácéhoz. Csupán két pont szerepel a táblázaton. Igaz né­gyet szereztek, de kettőt levon­tak tőlük. A nyolc vereség, s a sok kapott gól is rossz bizo­nyítványt ad a csapatról. Ta­vasszal csak jobb folytatás kö­vetkezhet. Ny lírai József Öí próbán yiíány Téli csúcstúra Az Olimpiai ötpróba tömés - sportakció idei első esemé­nye a téli csúcstúra lesz. Ja­nuár 21-én Szentendréről Indulnak a résztvevők a har­minc kilométeres kirándulás­ra. Az útvonal: Szentendre — Kőhegy — Ságvári turistaház — Sikárosi erdészház — Dö- mörkapu — Kőhegy — Szent­endre. Nevezés a helyszínen, a Móricz Zsigmond Gimnázium­ban, reggel héttől fél kilencig. Azoknak, akik január 18-tg a Pest megyei Testnevelési és Sporthivatalnál levélben je­lentkeznek (Budapest, Steinrit Imre utca 12, 1054) tájékoz­tatót küldenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom