Pest Megyei Hírlap, 1984. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-28 / 23. szám
1984. JANUÁR 28.. SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 9 Arany János: Rendületlenül Baranyi Ferenc: Petőfi Sándor: Oregapám Piroslik mára fákon a levél..1. Kalapos volt szegény üreg. Naponta négy-öt kalappal lendített a sorsán, b — ha adni-venni falvak összegyűltek — árulta őket nagy vásári ponyván. Piroslik már a fákon a levél, Süvölt köztök, süvölt az őszi szél. Homályos a nap, a mező deres; Pásztor, betyár meleg tanyát keres. Néhány kalap — s a lányát férjhez adta. Sok-sok kalap — s cserép kerül a házra. S mikor már fedett fővel járt a környék: üregapám a lét nyűgét lerázta. Meleg tanyát a pásztor csak talál, Vár ott reá kulacs bor, tele tál. Ha kifogy a kulacs bor s tele tál, Lágy párnán felesége vele hák Csöndes szerszámait hidegre tette, hanyatt feküdt és ránccal körbe sáncolt szemébe húzta utolsó kalapját. Meghalt. Csak addig élt, amíg muszáj volt. Betyár embernek jó tanyája nincs, Minden felől csörög rá rabbilincs, Száraz bokorban húzza meg magát, Atkozza a hús őszi éjszakát Karinthy Ferenc: Plein air A Duna közepén zöld bója ring a vízen, a zöld bója mellett kék gumimatracon piros fürdőruhás, fehérszőkére szítt hajú lány: a pirosfehér leány egyedül ringatózik a nagy augusztusi délben a nagy víz közepén, a kék matracon, a zöld bójába kapaszkodva. Csend, kék, zöld, fehér, piros. Fentről egy kajak csurog alá, lassan, lustán, a fiú épp csak megmártja a kéttol lú evezőt, meg se csobban a víz, hagyja, hogy vigye az ár. Elcsurog a bója mellett, akkor mégis visszafordul, húz egyet-kettőt fölfelé, megkerüli, aztán megint le, így kering körülötte. A lány hason fekve is látja, de nem szól, nem moccan. A part ide is, oda is jó kétszáz méter. — Szió — mondja a fiú. A lány nem felel, fekszik a kék gumimatracon, bal keze a vízbe lóg. A fiú újra elhúz előtte. — Elég jó idő van, ami azt illeti. Erre sincs válasz. Ide most már direkt kérdés keli, eldöntendő és feleletet provokáló. — Nem jössz egy kicsit kajakozni? — Nem. Ez már valami, ha elutasítás is. Rónay György: Pilis Mi van a hegyen túl? — Hegy. S a túli hegyen túl? — Üjra hegy. Aztán? — Hegy. S azon túl is? — Hegy. Vándor, sose csüggedj! Végül mégis kiérsz a síkra. — Miért nem? — És a matracom? Elvigye a víz? — Hozzákötjük a kajakhoz... Na? — Nincs kedvem. — Lekopjak? A lány csaik a vállát rándítja, fektében a gumipárnán. A fiú ismét elhúz mellette, majd: — Nem unalmas így egyedül? — Elég jól bírom. — Jól van, nem keil úgy fölvágni. — Én nem vágóik föl. — Akkor gyere kajakozni. — Mondom, hogy nincs kedvem. — Miért, jársz valakivel? — Minek azt neked tudni? — Jó fej? — Nem rossz. — És most hol lóg? — Üzemi gyakorlaton. — Milyen krapek? — Elég rendes krapek. — Na igazán, nem akarsz kajakozni? — tér vissza a fiú a lényegre, ám a lány ez ügyben megingathatatlan, most is csak a fejét rázza, fehérszőke hajának egy tincse a foilyó tükrét borzolja. — Akkor meghalok — jelenti ki a dunai lovag, s átfordul a kajakkal, fejjel lefelé lóg a vízben, a csónaknak csak a feneke látszik, szép csöndben sodorja alá az ár. Fél perc, egy perc, két perc, ekkor a lány kezd nyugtalan lenni — nem tudja, hogy ez amolyan evezős mutatvány, páka a neve: a fiú odalent bebújik a kajakba, mint eg.y búvár- harangba, öt percig is kibírja, van elég levegő. — Na igazán, ne Ízélj... — szól oda, aztán, hogy erre se billen visz- sza a csónak, ijedt-bátortalanul: — Megfullad! Segítség!... — és hangosabban, a víz fölött elröppenő kis sikollyal: — Segítség! Emberek!... — Szóltáil valamit? — bukkan fel a fiú faarccal, csöpögő-nedve- sen. — Hülye — mondja amaz, és átfordul a matracon, a másik part felé, hogy ne is lássa. A fiú még egyszer megkerüli, de ebből már nem lesz közös kajakozás, ez vili, azaz világos; lassanként továbbcsurog, elmarad mögötte a zöld bója, kék gumipárna, piros fürdőruha, sugárzó szőkeség. Azért nincs harag, még vissza is kiált: — Szió. — Szió — dünnyögi a vízbe a lány. Illyés Gyula: A költő felel Dolgozom: küzdve alakítom nemcsak magamat, aminő még lehetek, akinek jövőjét az „ihlet óráin” gyanítom; formálom azt is, amivé ti válhattok, — azt munkálom én ki: azt próbálom létre idézni, azt a lényt, ki még csak agyag bennetek s halvány akarat; akire vágytok, amikor sürgetve mondjátok: költő, előzd meg korodat! 2 Nagy föladat; mert nemcsak bátor nyelv kell rá, de fül is! Mert valahányszor azt hallani, barátaim, hogy valaki nekiszántan előre rohant a korából, egy új, egy tiszta tájig, igazában a kor maradt csak hátra tőle, még jó, ha nem ekkép süvöltve a föl-fölbukó úttörőre: — Hova fut? Elbújt! Játszik! Hallottad a szót: „rendületlenül —” Midőn fölzengi myriád ajak S a millió szív egy dalon hévül, Egy lángviharban összecsapzanak?.. • úh, értsd is a szót és könnyelmű szájon Merő szokássá szent imád ne váljon! Sokban hivságos elme kérkedik, Irányt meg jóra, szépre ts az ád; Nem mondom: a hont ők nem szeretik; De jobban a tapsot, mint a hazát... Úh, értsd meg a szót és hiú dagályon Olcsó malaszttá szent imád ne váljon! Fényt űz csinált érzelmivel nem egy. Kinek világát csak divat teszi: Önála köntös, eb, ló egyremegy, S a hon szerelmén a hölgyét veszi... Óh, értsd meg a szót s függve női bájon, Külcsillogássá szent imád ne váljon! Van — fájdalom! — kinek cégér hona. Hah! tőzsér, alkusz és galambkufár: Ki innen! e hely az Ür temploma: Rátok az ostor pattogása vár!... Oh, értsd meg a szót: kincs, arany kínáljon: Nyerészkedéssé szent imád ne váljon! Szeretni a hont gyakran oly nehéz: — Ha bűnbélyeg sötétül homlokán, Gyarló erényünk öntagadni kész, Mint Péter a rettentő éjszakán. Úh, értsd meg a szót: fényben, vagy homályon — De kishitűvé szent imád ne váljon! Szeretni a hont! — ah! még nehezebb, Midőn az ár nő, ostromol, ragad... És — kebleden be-vérző honfiseb — Bújsz a tömegben, átkos egymagad. Óh, értsd meg a szót s győzve a ragályon Káromkodássá szent imád ne váljon! Hallottad a szót: „rendületlenül?” Ábránd, hiúság, múló kegy, javak, — Lenn a sikamló tér, nyomás felül, Vész és gyalázat el ne rántsanak. Úh, értsd meg a szót: árban és apályon — Szírt a habok közt — hűséged megálljon! Játszunk, — így száll énekünk fel. Játszunk szavainkkal és életünkkel, mert, jaj, csak az vagyunk, aminek látszunk. Legyetek értelemmel hát irántunk, mert nincs vállalkozóbb s bizakodóbb szerzet minálunk; a rosszat nem szántszándékkal csináljuk, csupán a jót. 4 Ide teszem az akácról az illatot. Ide teszem a Dunáról a fényt, leányról a mosolyt, a fiúról a dacot; ebből csinálok költeményt, hogy gazdagodjatok. Mert az illat a fán mégsem kevesebb, sem a vízen a fény; a lány s fiú csak szebb s elevenebb s magam is több vagyok, ha én általam erősödtetek. Semmiből nem lesz semmi? S ára van mindennek, ami valamire jó? Babrálva e világ dolgaiban valami mégis újdonan marad kezünkbe, olvasó! Hazánkban és külföldön egyaránt Ismert a Vox Humana kórus A Kuvaitból hazaérkezett Vujicslcs együttes
