Pest Megyei Hírlap, 1984. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-26 / 21. szám
i Abonyi krónikái Hasznos a személyes beszélgetés Mellőzik a formalitást Elmaradnak az egyéni vállalások Ismét fontos esemény előtt állnak az abonyi ifjúsági szervezetek, ugyanis a január 26. é3 február 20. közötti időszakban kerül sor a beszámoló, vezetőségválasztó és tervtárgyaló taggyűlésekre. Az előkészületek felől érdeklődtünk Balasi Jenemétől, a nagyközségi KISZ-bizottság titkárától. Őszinte véleménycsere — Az ifjúsági fórumok megrendezésével kapcsolatban járási és helyi intézkedési terv készült — mondta. — Mindkét programban szerepel, hogy a tag- és küldöttgyűlések a nyílt politizálás, az őszinte véleménycsere fórumává váljanak. KISZ-bizottságunk minden tőle telhetőt elkövet, hogy ez így legyen és a sablonokat, a formális elemeket mellőzzék. Hasznosnak látszik a taggyűlések előtti személyes beszélgetés, amelyen a fiatalok előzetesen elmondhatják véleményüket mind a saját, mind a vezetőség működéséről, valamint javaslatokat tehetnek, hogy ebben az esztendőben milyen programot szeretnének. — A vezetőségek milyen szempontok szerint készítik előterjesztéseiket? — Először a tavalyi akció- program végrehajtását, valamint a tagság és a vezetőség munkáját értékelik, majd ismertetik az idei feladatokat. Lényegesnek tartjuk, hogy a beszámolókban minél részletesebben szerepeljen a KISZ- szervezeteknek az érintett munkahely életében elfoglalt helye és szerepe. A gazdasági építőmunka taglalása során megfelelő hangsúlyt kell kapnia annak, hogy mit tettek a gazdasági feladatok megoldása érdekében, a fiatalok milyen mértékben vették ki részüket a társadalmi munkából, a kommunista műszakokat és az egyéb termelési mozgalmakat hogyan támogatták. Csak csoportos vállalás — Természetesen jó lenne, ha minél részletesebben elemeznék a politikai képzés helyzetét, a szervezeti életet, az érdekvédelem érvényesülését, az ifjúság szabad idejében végzett tevékenységét és az együttműködésüket más társadalmi szervezetekkel. — Lesz-e újdonság az ifjúsági szervezetek idei működése során? — Igen. Elmaradnak az egyéni vállalások, csak csoportos lesz. — Tapasztalat szerint melyik KJSZ-alapszervezet vezetőségének lesz a korábbinál több mondanivalója? — Jobban dolgoztak a Kötőipari Szövetkezet fiataljai, javult a tartalmi munka a Ságvári Endre Tsz-nél — nyilatkozta Balasi Jenőné. Gy. F. A Mechanikai Művek abo- nyi üzemében a telefongyártással a hetvenes évek közepén kezdtek foglalkozni. Ma már ott tartanaik, hogy az egy, valamint több érmes, pénzbedobós készülékekből különösebb nehézségek nélkül tudják teljesíteni a Magyar Posta igényeit. A gazdaságosabb gyártás érdekében feltétlenül fontos volt, hogy a készülék „lelkét”, az elektronikus részét is Abonyban készítsék. E lényeges szerkezetet gyártó üzemrész működtetése a jövő gyártási technológia lényeges eleme. 1984-ben a gyáregységnek több fontos feladatot kell megoldani, ezek közé tartozik például a sorozatgyártásra kerülő CB 800-as készülékcsalád elektronikus változatának elkészítése. Fontos a pénzbedobós készülék énme- vizsgálati rendszerének továbbfej lesztése. Bővíteni szeretnék nemzetközi együttműködésüket: a meglévő német és csehszlovák kapcsolatok fejlesztése mellett, egy új hallgató elkészítése után nászt szeretnének venni a KGST-együttműkö- désben készülő telefonok gyártásában. Az elektronikai üzem működtetésével, illetve a CB 800-as asztali telefon gyártásának megkezdésével a gyáregység a fejlődés olyan szakaszába érkezik, amellyel a fémtömegcikk-gyártástól eljut az elektronika alkalmazásához és ezzel további, folyamatos fejlődlás várományosa lehet. A gyáregység működésével szorosan összefügg a kondenzátorgyártás. Kétségtelen, hogy mint termék, nem annyira látványos, mint például egy pénzbedobós telefon és lényegében nem is végtermék. Talán az üzem kollektívája ezért teszi fel o'ykor-olykor a kérdést; van-e jövője ennek a termelésnek? Lénárd László vezérigazgató legutóbb az üzemi lápján adta meg a biztató vászt, miszerint fokozatosan a ;agy értéket képviselő típusaik gyártása kerül előtérbe, '•'1y azt eredményezi, hogy nem mindenáron a memynyiségi növekedés a fontos, helyette a minőségi követelmények teljesítése kerül előtérbe. A vállalat vezetősége éppen a gazdaságos termelés érdekében folytait tárgyalásokat, egyebek között külföldi cégekkel is. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM 1984. JANUÁR 26., CSÜTÖRTÖK Megjelent a rozmaring alma Szünetel az eladók pozícióharca A hűvös, latyakos Idő ellenére élénk a ceglédi piac, bár igaz, hogy a standokon több a szabad hely, aligha van a nyárihoz hasonló pozícióharc az eladók között. Mégis örömmel láthatjuk, hogy van mit kínálni, venni. Van jócskán burgonya, káposzta és kelkáposzta. Nem volt jó év a sárgarépára, sok a feketerothadás, ami miatt érezhetően kevesebb a piacon levő készlet is. A •gyökér és zeller annál bőségesebb, a cékla viszont kevesebb, mint tavaly volt. Változatlanul jó forgalmat bonyolítanak le a savanyított káposztát, tojást eladók. Népszerűség A fogyasztói szokásokat nehéz befolyásolni, erre utal az is, hogy nagy az érdeklődés a bontott, tisztított baromfi, különféle henteskészítmények iránt és fogy a házikenyér is. Városunkban a piaci árusítás még megoldást nyújt ahhoz, ha valakinek vasárnap kell valami miatt vásárolni, beszerezni a hiányzó élelmet. Az illetékesek is egyre inkább elhiszik, hogy nem mindig a rossz szokás miatt szeretne a vásárló, fogyasztó egynémely terméket olyankor beszerezni, hanem előre nem látott okok miatt. Hétvégi távirat, esetleg telefon miatt megváltozhat egy család nyersanyag-szükséglete. Tartalékolni pedig általában kevés élelmiszerből lehet, semmi esetre sem húsból, tejből. kenv.érből. Azt pedig n°m lehet elvárni, hogy a nehezebb életvitel mellett mindig arra számítson mindenki, hogy hátha betoppan valaki. Vagyis a népszerűség innen adódhat a piacon. Elvétve sincs Több helyen kapható a már honosnak számító jonathán alma, de a kiskerti almák az idén ízesebbek, kevésbé romlanak, ezért keresik a kiskerti jonatánt. Sőt. néhol már megjelent a húsvéti rozmaring alma, mely közismerten kitűnően tárolható, nagyobb bel- tartalmi értékcsökkenés nélkül április végéig is eltartható. Citromalma, valamint több téli körte kapható a piacon, viszont a nagy dió-ünnep, beigli-szezon után alig látni dióbelet. A mákra hasonló mondható, lehet, a feleslegeket el is vetették, hadd keljen ki, teremjen, legyen őszre új mák. A fürtös, kötözött szőlő is eltűnt a piacról. Frissíti a téli étkeztetést, vitamint jelent a fejes saláta, retek, sóska. Néha spenót is kapható a piacon, télies áron, hiszen most csak hajtatva termeszthető, a hideg miatt. Birs vagy naspolya már elvétve sincsen, mint ahogy októberben sem igen lehet találni. A hagyományos virágok szintén eltűntek a piacról, a hideget csak kevés dísznövény viseli el, így zömmel a kínálat örökzöld csokrokra, koszorúkra korlátozódik. Szerencsére A piaci mélypont a hideg miatt múlóban van, hiszen már kezdik keresni az emberek a vetőmagvakat, palántákat. így teljes joggal igaz a mondás: január, február — itt a nyár! De azért még addig sok hideg nap is várható. A nevezetes Vince-nap már megvolt, követi a pálforduló, gyertyaszentelő, és így tovább. Néphit fűzött a napokhoz egy- egy, a termésre vonatkozó jövendölést. Az aszályos év és a tél dereka nem mutatkozik meg a piaci kínálaton, tegyük hozzá, szerencsére. S hogy a jövendömondó szava igaz-e, maid kiderül a múló hónapok során. Surányi Dezső Ha az árok tiszta volna Időben jött a tej, kenyér Jó segítők a buszvezetők is Gyepet hord majd a hátán Januári látványosság vonja magára a figyelmet Cegléd főutcáján, a Rákóczi úton ezekben a napokban. Csapat- nyi pufajkás ember sürög-fo- rog, nagy fogú földmaró harap a talajba, a járda és az úttest közti földsávba. A földsáv nem is olyan régen még ígéretes gyepszőnyeget hordott a hátán, sövény szegte a járda mentén, ám a tavalyi szárazság — és némely rongáló, bokrokat nem kímélő ember — megtette a hatását, a sáv nem vált a város díszévé. A vasútállomás és a Széchenyi út között a Parképítő és Kertészeti Közüzemi Kisvállalat most felújítja a füves sávot. Felfrissítik a termőtalajt, gyepesítenek, bokrokat pótolnak. A képen Tóth Sándor brigádja dolgozik a Gimnázium utca és a Rákóczi út sarkán, tözeges termőföldet terítenek szét. . . .ma • v. « 'VMÜ& aw&hÍK Apáti-Tóth Sándor felvétele Ránk tört a tél, egyik napról a másikra. Igaz, most van az ideje, az is igaz, hogy kicsit elszoktunk tőle. Ily meny- nyiségű havat a város, a falu, a széles határ rég látott és fűzzük hozzá, hogy régen várta is már. Talán javít valamit a helyzeten a hósuba — bizakodnak az őszi vetést annak rendje, módja szerint elvégzett közös gazdaságok. A vegyszerek, műtrágyák, a szerves trágya is sokat ér majd, ha a hatóanyagát az olvadó hóié hordja be a földbe. Tény, hogy a hóesés csak itt, Dél-Pest megyében is a közös vagyonból százezreket ment át, biztonságosabbá téve a majdani termést. Kedden alkonytájt szinte hószakadás volt. Percek alatt összeállt a tapadós pelyhekből a hótakaró, annak rendje, módja szerint meg is kezdték a munkát a KPM-esek, természetesen elsőként a 4-es számú országos főútvonalon. Szélre tolták a hóözönt, jégkéreg kialakulását hátráltató sószóró járt a toló, söprő kocsik nyomában. Igen jól szervezetten folyt a munka, biztonságosan közlekedhettek az autósok, óvatosan gördültek az úton a hatalmas teherszállító autók, kamionkonvojok. A tél nem érte felkészületlenül a ceglédi szakaszmérnökséget, megszervezték jól az ügyeletet, a telefonszolgálatot, a munkamenetet. Mint régi nagy teleken, most is első és legfontosabb feladatuk az országos főútvonal biztonságának fenntartása. Ezt követi a Ceglédet a közeli városokkal összekötő, nagy forgalmú uta- ké, valamint azoké, amelyeken távolsági buszforgalom bonyolódik. A buszvezetők most is jó segítők, nem késlekednek a bejelentéssel, ha a forgalmat akadályozó esetet tapasztalnak. A város és a települések boltjaiba az alapvető friss élelem, a tej, a kenyér és a péksütemény általában időben, zökkenőmentesen érkezett. Cegléden szerdán reggel még nem volt könnyű a gyalogos- közlekedés. A házakban „későn ébredtek a hómunkások”, vagyis a tulajdonosok, lakók. Ott, ahol magántulajdon a ház, gyakrabban tapasztalni, hogy a gazda seprűt, lapátot fog. A bérlakásos kertes házakban élők, mintha az olvadást várnák, kevesebbet törődnek azzal, hogy a járókelők csúszkálnak, bukdácsolnak-e a ház előtt, vagy biztonsággal tehetik útjukat. Havas teleken mindig előelőkerülő kérdés: vajon miért csak belülről érzik sajátjuknak az otthonukat, legalább télidőben a ház előtti járdaszakasszal miért nem törődnek jobban? Van miért felemlíteni most a városi tanács sokszor elhangzó kérését, utasítását: a mellékutcákban lakók fordítsanak több gondot az árkok rendben- tartására. Ha az év során felgyülemlett hordalék az árokban marad, nem lesz útja az olvadó hólének és ez sok bonyodalmat okoz megint. Műszaki cikkek boltja Új szokások Ebbe az üzletbe nem térünk be nap mint nap, vagy ha mégis, inkább csak egy kis szemlélődésre, mustrálgatni, mire is gyűjtsük a forintokat. Sétálhatunk fel s alá a kiállított szerkentvűkhöz méretezve pénztárcánk belbecsét. Tágas árubemutató téren kínálja portékáit a PIK ceglédi rádió- és villamossági boltja. Szemben a tartós fogyasztási cikkekkel találkozunk, televíziók, rádiók, háztartási gépek kelletik magukat; a bal oldalon kisgépekből, amott meg szerelési anyagokból válogathatunk. Az üzlet árukészletét főleg a nagykereskedelemtől szerzi be, de közvetlenül is vásárolhatnak. A reke- szes kazettatartókat például egy tsz melléküzeme gyártja. A tavalyi "év júliusa óta jövedelemérdekeltségi rendszerben dolgozik az áruda: arra törekszenek. hogy lehetőleg ne a beszerzési árak alatt keljenek el a holmik. Legfőbb gondjukat az okozza, hogy nem egyenletes a bolt ellátása. Pusztán illusztrációként: 1983-ban szeptembertől nem lehetett fali villanykapcsolót kapni. Év végén persze nagyobb tétel érkezett, de ekkor meg már a kereslet volt apadófélben. Vagy említhetjük a hűtőszekrény esetét. Elvben, ha valaki előjegyeztet egy ilyen alkalmatosságot, három hónapon belül meg kellene kapnia. Ezt a számítást azonban gyakorta keresztülhúzza az akadozó szállítás. Elsősorban a hőtárolós kályha, a villanybojler, a hűtő- szekrény, az automata mosógép és az olcsó lemezjátszó iránti kereslet volt nagyobb a kínálatnál. Az összeszokott, fiatal bolti kollektíva ennek ellenére igen jó munkát végzett tavaly. Megvalósították a tervet: 41 millió forint értékű árut hoztak forgalomba. Forgalmuk általában egyenletes az év folyamán, de o bevásárlási láz november, december táján szökken magasba. Némileg megváltoztak az utóbbi időben a vásárlási szokások is. Régebben, ha értékes és drága import hangtechnikai berendezés érkezett, például egy Hitachi lemezjátszó, hát nem sokáig maradt a boltban. Ma már kétszer is meggondoljuk, mielőtt az ezreket kiadnánk. Forgalmas volt az elmúlt'év decembere: lemezjátszóból, televízióból. porszívóból, centrifugából, rádióból igen sok talált gazdára. 1983 slágerének a minigrill bizonyult, az utolsó két hónapban például 200 darabot vittek el. V. S. Politikáról, fiataloknak A törteli művelődési ház ifjúsági klubjában bel- és külpolitikai tájékoztatót hallhatnak a fiatalok január 27-én, pénteken 18 órai kezdettel. Az előadó Ságvári Pál alezredes lesz. Épületlakatosipari szerkezetek javítására, szervizmunkáira FELVESZÜNK JÓL KÉPZETT SZAKMUNKÁSOKAT, elsősorban lakatosokat, forgácsolókat, hegesztőket, festő-mázolókat és üvegeseket Foglalkoztatás: megegyezés szerinti teljesítménybérben. Jelentkezni lehet: Épületszerviz Leányvállalat Budapest XIII,, Mautner Sándor u. 11. Telefon: 290-850, 490-507. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) Magasabb fokon Még a lelke is ott készül Korszerű telefoncsaiád /