Pest Megyei Hírlap, 1984. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-04 / 2. szám

1984. JANUAR 4., SZERDA

5

I

Csak a rádió, a televízió

Ünnepen is a munkásszálláson

Kong az ürességtől a százhalombattai Hága László munkásszálló előcsarnoka. Több mint ezer lakója közül talán ötvenen töltötték itt december utolsó hetét. Azok, akikre nem várt otthon a család, akiknek nem készítettek gondos kezek karácsonyi meglepetést. Számukra ilyenkor nehezen telik az idő, nincs mivel kitölteni a két ünnep közt a szabad időt.

Elutaztak a barátok

A családias hangulatról, a karácsony esti gyertyagyújtásról természetesen gondoskodott a szálló vezetősége. A hatalmas előcsarnok egyik sarkában most is ott árválkodik a fenyőfa.

A csöndes folyosókon a zárt ajtók sorát csak egy-egy figyelmeztető plakát szakítja meg: Agyban dohányozni tilos! Telek Lászlót mégis e bölcs, egészségvédelmi és tűzrendészet! szabály megszegése közben találom. Hanyatt fekszik a kényelmes ágyon és el- mélyülten tanulmányozza a plafont.

Kérdéseim, hogy miként töltötték az itt maradottak az ünnepnapokat, egy csöppet sem hozza zavarba. Megszokta már, húsz éve munkásszállásokon lakik:

— Nem túl sok szórakozási lehetőségünk van ilyenkor. Esténként tv-t nézünk, vagy hallgatjuk a rádiót, olvasgatunk. Az előre ledolgozott napok lassan telnek, hiányoznak a szobatársak, barátok. Sajnos, a klubterem is zárva van, ahol összejöhetnénk egy kicsit beszélgetni, vagy kártyázni, re- xezni. A presszó, a kocsma ajtaja most is tárva előttünk, de hát mégsem ülhet az ember egész nap ott.

Nincs nagy választék

Megegyezik a véleményünk. Bár úgy látszik, sokan másként értékelik a dolgot, mert amikor a többi lakó holléte felől érdeklődöm mindenki a környék kocsmái felé irányít. Csak az egyik földszinti konyhából szűrődik ki halk zeneszó.

Kibédi Gyula üldögél egyedül a kopár helyiségben, hallgatja a rádiót, olvasgat, öt is az ünnepi programról kérdezem:

Megújul a kastély?

A tornyot észreveszi mindenki, akárhonnan érkezik Törökbálintra. Még így, tépázottan, sérülten is szép látványt nyújt, tiszteletet parancsol. Közelebbről szemlélve inkább segítségért kiabáló felkiáltójelnek látszik.

Hatalmas kövekből rakott kapuoszlopai között nehéz, veretes faajtó helyett alumínium hullámlemez áll. Az elvadult kertben sóderhalmok jelzik, hogy a pesti alvilág kétes elemei helyett építők vették birtokukba a kastélyt.

Egyébként nem műemlék, a helybeliek szerint 1900 körül építtette egy cementgyáros, vadászkastélynak. Bizonyára kedvelte a romantikát, s villájában várúrnak képzelhette magát. Az elhanyagolt építmény nem egykönnyen adja át magát az enyészetnek.

Rejtély, hogy miért állt évtizedekig kihasználatlanul, miért nem lett belőle várszálló, alkotóház, vagy üdülő, akkoriban, amikor még könnyebben jutott pénz efféle felújításokra? Most új gazdája van a kastélynak, egy kisiparos vette meg, s vállalta a helyreállítások költségeit is.

A kerekeskűt alján víz csillog

— Nem történt semmi különös. Nézzük a televíziót. Pihenünk. Aztán majd csak eltelik ez a pár nap, visszajönnek a többiek és megint kezdődik az élet...

A munkásszálló fenntartója az Építőipari Szolgáltató Vállalat. Tuba Csaba, a vállalat közművelődési osztályának vezetője elmondta: a Hága Lakóinak művelődési igényeiről, programjairól nem ők. hanem a százhalombattai Barátság Művelődési Központ és Könyvtár hivatott gondoskodni.

•— Mi a hozzánk tartozó tizennyolc munkásszállóban a közművelődési feladatokat is ellátjuk, s időben megszerveztük az ünnepi ügyeletet, a programot. Központi stúdiónkban az előzetes közvéleménykutatás alapján készült a kívánságműsor. A sportolásra, a szórakozásra alkalmas közös helyiségek mindenütt a szálloda lakóinak rendelkezésére álltak. S az ügyeletet vállaló szállóvezetők, népművelők igyekeztek kellemes hangulatot, tartalmas szórakozást biztosítani.

Zárt ajtók előtt

A „Hágában” — ahogy a helybeliek nevezik —, azonban sajátos a helyzet. A százhalombattai művelődési központ népművelőjétől senki nem várta, hogy ügyeletet tartson, s a dolgozók között töltse a karácsonyt. A klub- helyiség nyitása, zárása pedig nem is az ő feladata, hanem a gondnoké. A gondnok azonban a két ünnep között hazautazott.

Igaz, ugyan, hogy a portán állandó az ügyelet, s a kirendeltségvezető, a személyzet is dolgozott a két ünnep között. De hát a közművelődés nem az ő asztaluk ... így aztán zárva maradt a nénid szórakozásra, beszélgetésre, játékra alkalmas terem. S maradtak a hosszú, magányos órák. a házirend szigorú szabályának megszegése: dohányzás az

ágyban. Vagy, a közösség iránt jobban á'hítozók számára a kocsma.

Márványl Agnes

Az első nap a nagykőtől tanácsházán

Az ügyfél nem lámpilázas

Mindenki csinálja, amihez legjobban ért

Reggel kilenckor zsúfolásig telt a házasságkötóterem. Szokatlan dolog ily korai órán kézfogót tartani, de a jelenlévők nem Is azért gyűltek egybe, hogy meghallgassák a boldogító igent. A körzetközponttá előlépett Nagykáta tanácsi apparátusa tartja első eligazító értekezletét.

Szántasson nappal!

Az új esztendő első munkanapján a tanácsháza megszokott képét mutatja. Az iménti értekezlet zaja már elült, mindenki siet a dolgára. Az osztályvezetőkre még egy röpgyű- lés vár, ezúttal az elnöki szobában. Közben szép sorjában érkeznek az ügyfelek. Rajtuk fikarcnyi nyoma sincs a lámpaláznak, hiszen eddig is ide jártak ügyes-bajos dolgaikat intézni, s ezután sem lesz másként. Sőt, remélhetőleg egyszerűbbé, korszerűbbé válik az ügyintézés, mert éppen ez az egyik célja a közigazgatási változásoknak.

Dr. Törley József, a Nagykáta és Vidéke Áfész jogtanácsosa egyszerre két dologban jár:

— A gépkocsiadó befizetéséhez szeretnék csekket kérni, majd a szabálysértési előadóhoz megyek — mondja. — Ez utóbbi hivatalos ügy, ugyanis karácsony előtt két nappal nyakoncsíptünk egy tolvajt az áruházban. Belebújt egy több mint 1200 forintos jugoszláv cipőbe és elindult a kijárat felé. Csak a rend őrének volt hajlandó igazolni magát. Igaz, másnap behozta a lábbeli árát, de ez nem mentesítheti a felelősségrevonás alól, hiszen a lopást elkövette.

Ügy látszik a szabálysértési előadó forgalmas napnak néz

elébe, mert Kelemen Sándorné Is hozzá tart:

— Képzelje, december 29-én este a szomszéd traktorral elhúzta a kerítésemet — hadarja. — Sosem szerettük egymást, de ez már túlzás. Alkonyaikor szántatott és a sötétben a traktor beleakadt a drótba, kiszakította. A betonlábazatot is megrongálta. Megígérte ugyan, hogy rendbe hozza, de nekem egyáltalán nem mindegy, hogyan. Szántasson nappal! Hát nem? — néz rám kérdőn.

Kopogás veri fel a folyosói csendet. Egy kócos fiatalember közelít szűk kordnadrágban és alaposan megvasalt hegyes orrú csizmában. A tizenhat esztendős Molnár Péter adatlapokat lobogtat a kezében. Az iskolában, a budapesti Villamosenergiaipari Szakközépiskolában kapta kitöltésre, s itt kell leadnia a tanácsnál. Ennek alapján értesítik, hogy mikor mehet majd a honvédségi összeírást megelőző orvosi vizsgálatra.

Számukra is új

Az emeleti beugróban hárman várunk bebocsátásra. Az ifjú pár a vb-titkárhoz, az újságíró a tanácselnökhöz hivatalos. Sorsunk közös, az osztályvezetői értekezlet kicsit elhúzódott

— Lakás felől érdeklődnénk — mondja Héjjá András. — Fél esztendeje házasodtunk össze, a szüleimnél lakunk. Szűkös a hely, főleg, hogy az öcsém is nősülésen töri a fejét. A szakmunkásképzőben tanítok, a feleségem pedig most kezdte a tanítóképzőt, ha végez, szintén Nagykátán szeretne elhelyezkedni. Meglátjuk, milyenek a lehetőségek. Jó volna egy tanácsi, vagy egy OTP-lakás, de az sincs kizárva, hogy építkezni fogunk.

Csak hát a nekünk tetsző telek túl drága, amit pedig a tanács ad tartós használatba, az a falu szélén van. A vasút közelében szeretnénk maradni — bólint rá a fiatalasszony.

Végre nyílik az ajtó, Akarta tisz Marcel tanácselnök tessékel beljebb.

— Sűrű napokat élünk mostanában, hiszen a változás számunkra is új, minőségileg más feladatokat tartogat — mondja. — A mai megbeszéléseken is erről esett szó. A biztonság kedvéért újra tisztáztuk, kinek mi lesz a dolga, és hogyan alakul az osztályok egymáshoz való viszonya. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a legjobb dolgozóinkat sikerült megtartani, egyetlen diplomás sem ment el. Mindenki azt csinálja, amihez a legjobban ért. A volt járási hivataltól átkerült kollégák inkább területi feladatokat kapnak, közreműködnek a megyei tennivalók szervezésében, míg a nag>T ta- pasztalatú tanácsi alkalmazottak főleg a helyi teendőkre koncentrálnak.

Ismerős arcok

— Nagyon lényeges, hogy az

embereket ne járkáltassuk, fárasszuk fölöslegesen. A helyi szokásokat Is figyelembe kell venni. A tanácsháza évszázadok óta ugyanitt áll, ezért a járási hivatal volt épületébe azok a munkatársaink költöztek, akik nem állnak közvetlen kapcsolatban a lakossággal.

Aki a tanácshoz fordul, az

ismerős arcokat, ügyintézőket talál ezután is. Egyelőre a félfogadás rendje sem változik, az ügyfélszolgálati iroda is a megszokott időben várja az állampolgárokat.

Kövess László

A kertben

elhagyottan álló szölöprés lSM-böl. Péntek Falusi Gál György nevét tette halhalalanná

Erdős! Agnes felvételei

A kicsi falu utolsó házától alig százméternyire még mindig ott árválkodik a rokkant tetejű jégverem, amit már emberemlékezet óta nem használnak. Békák, kivert kutyák tanyája, szállása. Aki teheti, messzire elkerüli.

Azon a télen, december végén, hirtelen messze kotródtak a felhők, szikráztak a csillagok az égen, feltámadt a szél, vadul nekirontott a fák koronáinak, tördelte a gallyakat, a silányabb ágakat, aztán tépte, cibálta, susogtatta a tó partján a nádast. A jég vastagra hízott. Ideje volt megtölteni a jégvermeket. Két ember csákánnyal szeletelte a jégtáblát kockára, majd a hosz- szú nyelű vaskampókkal húzták ki a partra. A jegesszekér hamar megtelt, a prüszkölő, párafelhőt fúvó lovak erőlködve kapaszkodtak felfelé a kissé lejtős úton a jégverem elé. A gazda pattogtatta ostorát, kiabált, nógatta a lovakat.

Két legény — csak akkor vállaltak napszámosmunkát, ha a kocsmában már elfogyott a hitelük és egy kupicával sem kaptak már, amíg ki nem fizetik tartozásukat — a szekérről ledobált jeget törte, ahogy bírta, és hányta lefelé a verembe. A fuvarosgazda sze- redásából elővette a pálinkásüveget, nagyot húzott belőle, aztán megkínálta a jégtörőket is.

— András, te gyere velem — mondta a kancsal szeműnek —. ketten jobban boldogulunk, gyorsabban fordulunk, mert az a fontos, hogy itt legyen a jég. Te meg, Jóska, addig törjed és dobáljad le. Utána jövünk mi is segíteni, délutánra végzünk.

— Jól van, na, jól van — legyintett Jóska. Rongykesztyűs kezét verte ösz- S7.í, hogy melegedjen egy cseppet. Közben csak azt leste, hogy a szeredást hová is teszi a gazda, melyik hókupacba ássa be, hogy az üveg el ne törjön.

A lovak vígabban kocogtak lefelé a lejtőn az üres szekérrel. A szél nem ült el, nem is csendesedett, mintha most a legbolondosabb kedvében lenne, mert megbontotta a hóbuckákat, sodorta, kavarta, amerre szem ellátott.

Jóska kikaparta a szeredást, megtalálta benne a literes üveget, amiből alig háromujjnyi hiányzott. Nagyot kortyolt

belőle. Érezte, hogy átmelegíti a gur- gulázva gyomrába ereszkedő pálinka. Tenyerében érezte előbb a meleg bizsergést. Lehúzta rongy kesztyűi ét. A harmadik korty után már kopott, foltos nagyujjasát gombolgatta.

Letette az üveget, törni kezdte a jeget, aztán a tompahegyű villával, amit cukorrépa-rakodáskor használtak, ledobálta a verembe. Üjabb táblákat csákányozott a verem ajtaja elé, de mielőtt a hosszú nyelű nagyfejsze fokával verni kezdte volna szét, újra elővette az üveget és kettőt-hármat kortyolt belőle. Szeme elé emelte az üveget, pislogva nézte, ej, ha, gondolta, már a fele sincs meg, pedig még muszáj legalább egyet húzni belőle, mert az utolsó korty igazán ízlett. És ivott, nagy kortyokban nyelte a pálinkát. A szeredást visszateszem a helyére, az üveget meg eltüntetem, hogy soha nem találja meg a gazda, motyogta, aztán higgyen, amit akar, a tarisznya megvan, az üveget ő meg akkor látta, amikor az előbb maga a gazda nyomta a kezébe, hogy igyon, de két kis korty után el is vette tőle.

Gyermekkora jutott eszébe, amikor a mások teheneit legeltette az árok partján meg az erdő szélén. Hogy menynyiért? Azt csak az apja tudná megmondani, mert mindig ő alkudta ki a bérét, amiből soha nem látott egy vasat sem. Csakhogy az apja nem tudja megmondani, mert odaveszett a háborúban. Az anyja meg félnótás, lassan a nevét is elfelejti. Mégis jó volt ott az árokparton, az erdő szélén, naphosz- szat heverészett a fűben, botot farics- kált, amit dohányért vettek meg a süldő legénykétől.

A szél az arcába csapta a havat, behúzódott az üveggel a verem ajtajába, s onnan még beljebb, az ajtó melletti védett sarokba, ahová a leghuncutabb szél sem lopakodhatott be. Az üvegben még kotyogott egy kis pálinka. Ivott belőle. Ügy érezte, mintha a kemencepadkán ülne, az áradó hőségben. Ki kellett gombolnia nagyujjasát.

Üjra meglóbálta az üveget. Huncut, aki benne hagyja, gondolta, vagy mondta, maga sem tudta már. Az álmosság hirtelen rázuhant, letaglózta és szinte bepréselte a sarokba.

A lovak prüszkölve álltak meg a jégverem előtt.

— Jóska, gyere, segíts — kiabált a kancsal is meg a gazda is.

Nem kaptak választ. A fuvaros a sze- redáshoz szaladt. Kibontotta, belenyúlt és eget rengető hangon káromkodott.

— ... a dög esne bele, hát nem elvitte a pálinkát. Csak a pálinkát, az az átkozott éhenkórász. Bottal üthetjük a nyomát. Azt sem tudjuk, merre indult, hol bújt el az a... a hóvihar betemette rögtön a lábnyomát. Na, csak kerülj a kezem közé — fenyegetett a levegőbe a fuvaros tehetetlenségében.

K

etten estek a munkának, törték, zúzták a jeget, górták be a verembe, aztán újabb jégtáblákért mentek, A hideg meg a keserves düh, hogy egy korty melegítőjük sem maradt, megkétszerezte erejüket. Még estende előtt megtelt a jégverem, feltehették az ajtót és rá a lakatot.

Átfagytak. A kocsmában melegedtek meg négyesben, és szidták, csepülték a tolvajt.

— Nem kerül az elő, amíg egy csepp van az üvegben — legyintettek a kocs- mázók, nagyot kacagva a póruljárta- kon.

Nem is kereste senki, de nem került elő másnap, harmadnap sem. Pedig akkor már keresték a csőszök, a vadászok is.

Nyárba hajlott az idő, amikor kibontották a veremajtót. Kellett a jég a hentesnek, a kocsmárosnak. Csákánnyal szagatták ki a nagy darabokat. Az egyikben bakancs volt. Jóska bakancsa.

Ki kellett bontani a verem tetetjét, csak úgy tudták kiszedni a jégbe fagyott, hétrét görnyedt embert. A tűző napon gyorsan olvad róla a jég. Az emberek szörnyül köd ve látták, hogy mosolyog. Kezébe fagyott az üveg. ÜreBába Mihály:

^écjuerem