Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-31 / 307. szám

12 1983. DECEMBER 31., SZOMBAT n»T in. rnr TUT |1 1983. december 31. ifin Szombat. Szilveszter napja. A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.02 órakor. A Hold kél 4.46 — nyugszik 13.54 órakor. H fii fel fill? 1984. J»n«ár 1. OuMifui Vasárnap. Újév. A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.03 órakor. A Hold kél 5.56 — nyugszik 14.31 órakor. Nyugat íelől felszakadozik a felhőzet, és egyre több helyütt süt ki a nap. A kisebb felhő- átvonulásokból számottevő csa­padék már nem lesz. A várha­tó legmagasabb nappali hőmér­séklet 5 és 10 fok között lesz. A Nehézvegyipart Kutató Inté­zetben megkezdték a teljes mér­tékben magyar kutatáson ala­puló rovarölőszer, a Nevifosz kifejlesztését. Az új rovarölő­től — amely a méheket kímé­lő technológiába is beilleszthe­tő — jelentős import-megtaka­rítást remélnek. Képünkön az egészségügyi várakozási idő meghatározásához szükséges vizsgálatokat látHik fehér pat­kányokon. ELHUNYT KOLTA JÁNOS Pécsett 77 éves korában el­hunyt Kotta János földrajz­tudós, a területfejlesztés is­mert kutatója. Egyik alapítója volt az MTA dunántúli tudo­mányos intézetének, onnan is vonult nyugalomba. Tudomá­nyos ismeretterjesztő munká­ját a Bugát Pál emlékéremmel ismerték el. Temetése január 6-án lesz a pécsi köztemető­ben. ■— Az első oldalon a vezér­cikket Mészáros Ottó Rózsa Ferenc-díjas főmunkatársunk írta. A címfotó Barcza Zsolt munkája. — Lapunk legközelebbi szá­ma január 3-án, kedden jele­nik meg. A szokásos rovatok elmaradásáért elnézést kérünk olvasóinktól. — Véradőnapot tartanak ja­nuár 3-án a Mechanikai Mű­vekben. Az önkénteseket reg­gel 8-tól délután három óráig várják a gyári művelődési házban. Farsangi lottó is Heti nyerőszámok A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 52. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 44, 40,50,68,81 A december havi tárgynyere- mény-sorsolásan a 48. hét szelvé­nyei vesznek részt január 3-án. Kisorsolnak összegen 1370 nyere­ményt: 1 Dacia, 1 Lada 1300 S, 1 Trabant Limousine Special sze­mélygépkocsit, 60 televíziót és kü­lönböző értékű vásárlási utalványt. Január 17-én rendezik meg a bu­dai Vigadóban a farsangi lottó számsorsolását. Ezen a január ha­vi előfizetéses, valamint az erre az alkalomra kibocsátott rendkívüli lottószelvények vesznek részt. A farsangi lottószelvények között ja­nuár 24-én rendkívüli tárgynyere- mény-sorsolást is rendeznek, me­lyen 501 értékes vásárlási utalványt sorsolnak ki. A főnyeremény egy ICO 000 forintos lakberendezési utal­vány. i Keresztrejtvény^^ Idézet Tóth Árpád Január című verséből: „Csorduljon sok jóval a sok jövő hónap, — Rossz nap elmaradjon, több legyen a jó nap”, a vers folytatása a vízszintes 22., 46. és a függőleges 8. és 3. számú sorokban. vízszintes !. Asztalos szerszáma. 5. Takar­mány. 8. Fór, különösen a sport­ban. 13. Pertu, tájszólással. 15. So­mogy megyei község. 17. Menni kezd! 19. A Vasas labdarúgóia. 21. Orvosi vizsgálatról szóló jegy­zőkönyv. 23. A vers folytatásá­nak első része (zárt betű: J). 25. Mélyszántás decemberben, két műszakban Isméi megélénküli a liatar Színházat játszani «lön a bináris rulett Az Utinform jelenti Ködben nagy a veszély! A cukorgyárakban; Vége a szezonnatc A Mátra vidéki cukorgyárak két üzemében befejezték a cukorgyártást. Hatvanban és Selypen — 95 napos folyama­tos munkával — 576 ezer tonna répát dolgoztak fel, s ebből összesen 70 900 tonna cukrot készítettek. Ez volt az egyik legrövidebb idény a cukorgyártásban, aminek oka, hogy kevesebb répát kaptak a gyárak a tervezettnél, A cu- korkihozatal aránya viszont magasabb volt az előző éveké­nél. de több mint valószínű: Uta­zás a naprendszerbe címmel kerül majd a játékboltok kirakataiba. Fagyasztott garda Vcsztcgzárlnm a halászok Még egy szilveszter előtti nagy fogásra, a kereskedelem­nek szánt friss szállítmányra készültek fel a balatoni halá­szok, tervüket azonban meg­hiúsította a szeszélyes időjá­rás: a heves vihar a tó köze­péig sodorta a jégtömeget, s a torlódás lezárta a déli part ki­kötőjét. A siófoki telelőben tartózkodó halászflotta legény­sége — miután jégvágásra sem igen van lehetőség — meg­kezdte a felszerelések és esz­közök karbantartását. A táro­lókból ugyanakkor mélyhűtött állapotban nagy tételekben szállítják a kereskedelemnek az ősz vége gazdag gardazsák­mányát. ÓVÁRY LIPÓT SZÁZÖTVEN ÉVE, 1833. december 31-en tzületett Veszprémben, és 86 éves Korá­ban, ma-ben hunyt el Ovary Lipot történész, levéltáros és iro, r Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Szinte gycrcKfovcl reszt vett az 1848—49-cs forradalomban és szabadságharcban, majd 186U- ban — mint Garibaldi főhadna­gya — az olasz szabadságmoz­galomban. Hazatérése után 1876- tól az Országos Levéltár tiszt­viselője. 1304-tól 1908-ig pedig főlevéltárnoka volt. Tudomá­nyos munkássága során főleg a magyar történelem olaszországi forrásainak gyűjtésével és a magyar—olasz diplomáciai kap­csolatok problémakörének vizs­gálatával foglalkozott. Szépíró­ként is tevékenykedett; első­sorban elbeszéléseket írt. Fontosabb munkái i Nápolyi történelmi kutatások, III. Pál pápa és Farnese Sándor bíbor- nok Magyarországra vonatkozó diplomáciai levelezései 1535—49; Bethlen Gábor diplomáciai ösz- szeköttetései; Zsigmond király és az olasz diplomácia; Az 18C6-i hadjárat és a magyar emigráció. B vásárlás a központban Fejlődik, városiasodik Do­bás, és ennek egyik legjel­lemzőbb példája a bővülő la­kótelep. Nemrég kezdték el ott újabb kétszázhúsz — OTP-beruházásban épülő — lakás alapozását. A három házban épülő, gáz­fűtéses, modern új otthonokra már sok igénylő jelentkezett, főleg fiatalok. A növekvő népszerűséghez minden bizonnyal az is hoz­zájárul, hogy a centrumban, ahol az emeletes házak épül­nek, sok új üzlet i3 nyílik, és ott van a modern, jól felsze­relt ABC-áruház. Tavaszra Az új év első napjaiban or­szágos állatszámlálásra kerül sor. A Központi Statisztikai Hivatal háromévenként méri fel az ország állatállományát. Ezúttal mintegy 10 ezer szám­lálóbiztos keresi fel az or­szág valamennyi településén az állattartókat. A korábbi összeírásokhoz hasonlóan az egyedi adatok ezúttal sem ke­rülnek nyilvánosságra, azokat A szokatlanul korai és ke­mény fagyok miatt az idén Pest megye közös gazdaságai­ban a tervezett területnek 85—90 százalékán sikerült vé­gezni az őszi mélyszántással. E munkának azért is nőtt meg a jelentősége, mert az elmúlt időszakban jóval kevesebb csapadék hullott. Már az ünnepek előtt is, de kará­csony után különösen felme­legedett az Idő, s ez lehetővé tette, hogy újra megindulja­nak a traktorok a földeken. A sülysápi Tápióvölgye Ter­melőszövetkezetben 22 trak­toros dolgozik a földeken. A Rábák és a T—150-esek két műszakban szántanak. Napi teljesítményük meghaladja a 120 hektárt. Kedvező híreket kaptunk a pátyi Zsámbéki Medence Tsz­pedig vásárcsarnokot is kap a bevásárlóközpont. Ezután az emeletes házak lakói a kö­zelben tudják majd beszerezni a friss gyümölcsöt és a zöld­séget. Huszonharmadik esztende­je versengenek az új esztendő legfürgébb újszülöttei az Álla­mi Biztosító ÁB-bébi címéért Eddig 34 vidéki és 21 budapes­kizárólag összesítve használ­ják feL Az összesített ered­mények elsősorban a kister­melők zavartalan takarmány­ellátásának megszervezéséhez, a felvásárlók és a húsipar tervszerű munkájához szüksé­gesek. A statisztika legfontosabb eredményeit előreláthatólag már január végén közzéteszik. bői is. Az őszi mélyszántási tervet náluk sem sikerült ma­radéktalanul teljesíteni, erre a közeljövőben szeretnének sort keríteni. Jelenleg a gyü­mölcsösben metszenek, e fel­adatnak 30 százalékát végez­ték el. A termelőszövetkezet és az általa integrált háztáji gazdaságok csaknem 10 ezer hízott sertést és 5 ezer vágó­marhát adtak át az állami húsipari váHalatnak, illetve a toki Egyetértés Tsz-szel együtt létrehozott húsgazdasági tár­saságnak. A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Minerva szerkesz­tőségében e napokban már a jövő karácsonyra készülnek. A társasjátékok választékát a következő esztendő végén két újjal gazdagítják. Az egve’ő- re Színház nevű új társasjá­ték a régi, B’aha Lujza téren állt Nemzeti Színház makett­jei között színházi előadás ren­dezését teszi lehetővé. A másik játék kezdetben a bináris rulett nevet kapta, ti kisfiú és kislány kapta meg a 20 ezer forintról szóló élet- biztosítási kötvényt. Január 2-án a 18 éves budapesti Né­meth Edit és a kazincbarcikai Sipeki Erzsébet veheti át az ajándékkötvény alapján járó 22 ezer 82 forintot. A leendő ÁB-bébiknek: ez évtől kezdődően duplájára emelkedik a kötvény értéke. Karády László:■ a téli idő­szak talán legkellemetlenebb jelensége, a mindennapos uti- társ ezekben a napokban a kiszámíthatatlan köd, a pára­lecsapódásból, lefagyásból ke­letkező jég a burkolaton. A vo­lán mögött ülőknek nehéz a dolguk, nemcsak a korlátozott látótávolság, hanem a síkos út­felület is nagy figyelmet kö­vetel. Ha a ködben valami Elévül a dallasi lakótelep B'zal.ncsan házéit egyedi adatok ©rszágas állatszámlálás Negyvenezer az ÁB-bébiknek Megduplázol! kölvényértek Felsö-Ausztria székhelye. 26. Vízi jármű, itt fordítva. 27. Lokomo­tiv . . 23. Német helyeslés. 30. Vá­ra 1552-ben fél évszázadra megál­lította a törökök előrenyomulását. 32. Keverék. 31. Aranysárga vagy barna színű ital. 36. Áruda, név­elővel. 38. Neves cseh zeneszerző (Bedrich). 40. Esti részlet! 42 Fő­városi tanácsi sportegyesület. 43. Disznólak. 45. Csak németül. 46. A vers folytatásának második ré­sze. 51. Labdarúgó-trófea. 52. A teljes ábécé 20. betűje. 53. Buzdító. 54. Csonthéjas gyümölcsöt termő növény. 57. Idegen férfinév. 58. Torkaszakadtából kiabál. 59. Istál­lótrágya tájszólással. 60. Olgácská. 62. Ukrajna fővárosa. 63. Kellék a magasugráshoz. 65. 450 római számmal. 6G. A túlsó oldalra. 68. Újdonság. 70. Vésziéi a tengeren. 71. Nyílászáró szerkezet. 72. Do­hányzóeszköz. FÜGGŐLEGES 1. Nasszer egyik utóneve. 2. Osztrák és thaiföldi autók jele. 3. A vers folytatásának negyedik része (zárt betű: A). 4. A MÁV egyik ügyfele. 6. Állami Biztosító. 7 Háziszárnyas kicsinyére jel­lemző. 8. A vers folytatásának harmadik része. 9. Elpottyant. 10. Vasipari szakmunkás. 11. A tánc vége! 12. Igen angolul. 14. Vízi sportot űző. 16. Dolog latinul. 18. Tó az USA-ban, kikötővárosa Cleveland. 20. Irodalmi alkotás tárgya, tartalma (szüzsé) franciául. 23. Község Miskolc ezomszédsáp'á- ban. 24. Fél gallon! 29. Erős arab pálinka. 31. A növények szilárdító sejtje. 33. Gumó egynemű betűi. 34. Üj hajtást hozó (növény). 35. Központi Statisztikai Hivatal. 37. Működését abbahagyja. 39. Zenei műszó: minden hangszer együtte­sen szerepel. 41. A lakást tisztába tevő. 43. Költői indulatszó. 44. Ál­lam a Földközi-tenger keleti part­ján. 47. A honfoglalás előtti ma­gyar törzsszövetség fő fejedelme volt. 48. Állandóan zaklat. 49. örvendezés, vígság. régi szóval. 50. Gyűrű alakú korallzátony. 54. Tréfás kedvű. 55. Közlekedési te­rület. 56. A kocsi hátsó része, 61. Eszme. G3. A felsőruha része. 64. Serleg, kuna angolul. 57. Fél talp! 69. Te meg én. BEXÜDÉSI HATÁRIDŐ: 1 hét. A DECEMBER 19-1 REJTVÉNY HELYES MEGFEJTÉSE: A sláger olyan zene, amely a fülön megy be és a könyökön jön ki. KÖNYVUTALVÁNYT NYERTEK: Zsibrita János (Szob, Vörös Had­sereg u. 17. 2628). — Török József (Rád. Ady Endre u. 7. 2613), — Keszthelyiné F. Edit (Budapest, Mars u. 10., m. 2. 1214), — Szarvas László (Túra, Kossuth u. 103. 2194), — Mayer Edit (Monor, Lenin u. 68. 2200), — Berendi Zsu­zsanna (Budakeszi, Vörös Hadse­reg u. 167. 2092), — Nagy Éva (Budakalász, Dózsa György u. 11. 2766), — Bori Istvánná (Cegléd, Deli 455. 2700), — Mojzes Lajosné (Vác, Korvin Ottó u. 4. 2600). A DECEMBER 17-1 REJTVÉNY HELYES MEGFEJTÉSE: A Varjú nemzetség, Stambul. Az ország- építő. Erdély kövei. Székely mú­zeum. Kiáltó szó. KÖNYVUTALVÁNYT NYERTEK: Ispaits Anna (Érd VI., Diósdi u. 01. 2030). — Irán Istvánné (Nagy­kőrös, T. Ceglédi út 24. 2750), — dr. Polgár Pálné (Szeged, Vár u. 6.. n. 4. 6720), — Hell Istvánné (Szentendre, Sallai Imre u. 8. 2030), — ifj. Jenes Sándor (Nagy­kőrös. Gát u. 2., 1/9. 2750). — Ká- konyiné Koncz Mária (Nagykáta, Lovas u. 9/A. 2760). — Kollár János (Vác, Kertész u. 3. 2600), — Kerekes Ferenc (Budapest. To­boz u. 5. 1037), — Budai Lászlóné (Aszód. Kondoros tér 29/A. 2170), — Gór György (Cegléd. Mező u. 10. 2700). íTiÜiímekíTOTvénTe Pajtások! Az új esztendőben folytatjuk utazásunkat a Föld or­szágaiban. Ázsiába látogatunk, ahol a nagyobb országokat keres­sük fel» elsőként Indiába vezet utunk. VÍZSZINTES 1. Indiai földterület az Arab- tenger partján, mely évszázadokon keresztül portugál gyarmat volt, ma újból India része. 4. Hosszú ideig tartó eszméletlenség, de éke­zet nélkül pajtás, cimbora. 8. In­diához tartozó szigetcsoport a ha­sonnevű tenger és a Bengáli-öböl között, 9. Szerencsésen lottózik. 10. ... rá a ruhát, segíts neki az öl­tözködésben. 11. Ez már félig ge­be! 12. Kis nyaralőépülct. 14. Rajtolni kezd! 15 Az ... -ig ma­4 2­2> M <3 í* 1 * * b á iO u a. 16 ‘.4 (5 «3 <4­16 04 XD U 42­26­JW 25 gasztal; nagyon dicsér. 16. Az an­golna német neve (AAL). 17. Ha sok van belőle, marja a gyomrot. 18. Spulni, 19. Az étolaj konkur- rense. 21. Kubai és bolgár jár­művek nemzetközi 1ele. 23. Osto­baság. 25. Járom. 26. Űri ... ; Mó­ricz Zsigmond regénye. FÜGGŐLEGES 1 A Bcngáll-öbülbe ömlő, 2700 km hosszú folyó, vizböségébeű harmadik a világon. 2. Szovjet- unióbeli tó, északon csatorna köti össze a Fehér-tengerrel. 3. Jut­tat-e? 4. 800 km hosszú hegylánc India és Kina területén. Himalája után a Föld legmagasabb hegysé­ge. 5. Alma. ahogy a palócok mondják. 6. India harmadik leg­nagyobb városa, fontos kikötö a Bengál-öbö! partján. 7. Kényel­mesen sétál. 12. Reformátusoknál a lelkész! szolgálatot is véezö ta­nító. 13. Olyan mint a nádszál. 20. Nagyon halk szóval közöl va­lamit. 22. Holott, ámbár. 23. Dup­lázva a kisgyermek sebe. 24. Félig régi! Pajtások! A vastag betűkkel sze­dett sorok megfejtését, a többi ja­nuári megfejtéssel együtt — egy le­velezőlapon —. február 10-ig küld­jétek be a szerkesztőséshez. A helyes megfeitést beküldők részt vesznek a januári jutalomsorso­lásban. miatt megállásra kényszerül­nek, kérjük azonnal húzódja­nak kocsijukkal az út szélére, óriási ugyanis a ráfutásos baleset veszélye. Pest megyében az autópá­lyák, főutak jól járhatók, ko­moly forgalomkorlátozás se­hol sincs. Akik a szentendrei szigetre készülnek továbbra sem számíthatnak a horányi kompra. Jó útvonalként bát­ran javasoljuk viszont a 11-es utat Tahitótfaiuig, és onnan a hídon át a szigetre. A Dunán a következő kom­pok szállítanak járművekét: Szob, Vác, Határcsárda, Ercsi, Lórév, Dunaújváros, Mohács. NSZK-beli kirándulók Buszkarambol a 4-osen Súlyos baleset történt pénte­ken a 4-es számú főközlekedé­si úton. Hajdúszoboszló külte­rületén Dóba László 24 éves győri lakos tehergépkocsival a sűrű ködben szabálytalanul előzött, s az úttest bal oldalán a vele szemben szabályosan közlekedő NSZK-beli autó­busszal karambolozott. Az üt­közés következtében az autó­busz — amelven 36 személy tartózkodott — az árokba bo­rult. Utasai közül 16-an sérül­tek meg. 6-an súlyosan. A se­besülteket a mentők Debre­cenbe szállították. A rendőrség Boba Lászlót őrizetbe vette, és szakértők bevonásával folytatja a vizsgá­latot. . . J .»A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: Sági Agnes. — DtvT M f. r V11 MINI A P Főszerkesztő-helyettes: Árkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest. Pf. 311 Irányftószám: 1446. - Kiadja a iLOl Ili L13 ■ E. I niIXLnl Hírlapkiadó vállalat, Budapest. Blaha Lujza tér 3. 1953. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 335—130. — •-----------------------------------------------------Szerkesztőségi titkárság: 142—228 ____________________________________FiOHSZERKESZTOSECriNK: Ceglédi Hírlap, Cegléd. Kossuth tér l Pf. IS 2701. Telefon: 11—400. - Érdi Hírlap, Érd. Lenin út 33. 2030. Telefon; 45-352. Gödöllői Hírlap, Gö döllö Szabadság út 2 Pf 14 2100 Telefon- 81-96. - Monori Hírlap Monor. Kossuth u. 71. Pf 51. 2201. Telefon: 157. - Nagykörösi Hírlap. Nagykörös. Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398 - Váci Hírlap. Vác. Lenin út 45 Pf 32 2601 Telefen- 10 -095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V. József nádor tér l. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215-96 152 pénzforgalmi jelzőszámra. A ián ára- 8 oldal 140 Ft 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34.- Ft, egy negyedévre 102,- Ft. félévre 204.- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,- Ft. - ISSN 0133-0659 Pest megyei Hírlap Cndex• 25 064 HU), ISSN 0133-2000 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0309 -5461 lErdi Hírlap), ISSN «133—1951 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133-2551 (Monori Hírlap). ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-275» (Váci Hírlap),

Next

/
Oldalképek
Tartalom