Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-30 / 306. szám

2 1983. DECEMBER 30., PÉNTEK ''Fókusz A JELENTE N em keltett különösebb meglepetést az amerikai hadügyminisztérium jelentése a tengerészgyalogosok elleni október 23-i merényletről. A 241 amerikai katona halálát okozó robbanás, amely azóta is élénken foglalkoztatja a vi­lág közvéleményét, a jelek szerint nem befolyásolta a washingtoni politikát. Bűnbakot találni mindig könnyebb, mint megállapítani az igazi felelősök kilétét. A tengerészgyalogosok közvet­len parancsnoki, Howard Gerlach őrnagy tehet róla — így szól a jelentés —, hogy 350 katona zsúfolódott össze egyetlen épületben, hogy az őrök töltetlen puskával látták el a szolgálatot, hogy nyitva volt a kapu, hogy nem szervezték meg a védelmet. Csak az nem derül ki a gondo­san szerkesztett dokumentum­ból: miért vannak amerikai katonák Libanonban? Amikor annak idején a ten­gerészgyalogosok Bejrútba ér­keztek, Reagan elnök gyors sikert ígért. A tervek szerint a négyhatalmi (amerikai— francia—olasz—brit) béke- fenntartó erők szétválasztották volna a polgárháború harcoló feleit, hogy kisvártatva átad­ják a területet és a hatalom gyakorlásának lehetőségét Amin Dzsemajel elnök kor­mányzatának. Az idő múlásá­val kiderült, hogy ez az eleve nem túl szilárd elképzelés megbukott. A központi kor­mány nem hogy nem erősö­dött meg, de gyengébb pozí­ciókba került, ellenfelei pedig nem haboztak kihasználni a lehetőséget. Ma már alig hiszi valaki is, hogy Dzsemajel Bej­rúton túlra is ki tudná ter­jeszteni hatalmát. Kiderült az is, hogy a libanoniak több­sége ellenzi a külföldi csa­patok jelenlétét. Az amerikai kormányzat pedig ahelyett, hogy azt fontolgatná, mikép­pen távozhatna tisztesen a süllyedő hajóról, újabb kö­telezettségeket vállal. Reagan amerikai elnök meg­előzve a jelentés közzétételét, gyorsan nyilatkozott. Mint mondta, magára vállalja a felelősséget a tengerészgyalo­gosok haláláért, senkit sem enged megbüntetni. A Fehér Ház ezt a jelentés ismerteté­se napján azzal toldotta meg: Washington továbbra sem mond le a libanoni jelenlétről. Pedig a dokumentum szerve­zői javasolták, hogy más, nem fegyveres eszközöket keresse­nek az amerikai érdekek ér­vényre juttatására. A Penta­gon azzal vádolta a kor­mányt, hogy nem vette fi- gvelembe az egyre feszülteb­bé váló helyzetet és nem gondoskodott megfelelő módon a katonák biztonságáról. N em szól a fáma arról, hogy mikor vonják ki a fölöslegesen veszélynek ki­tett amerikai katonákat. Az olaszok és a britek a hírek szerint már fontolgatják ezt a lépést, bár túl sok illúziót nem fűzhetünk ehhez sem. Az amerikaiak maradnak, a Fe­hér Házat és urát a jelek szerint nem túlságosan izgat­ja katonáinak sorsa. A játsz­ma tétje nagyobb, mint né­hány emberélet. H. G. Szovjet külpolitikai határozat (Folytatás az 1. oldalról) konfliktusokat szítsanak. A/ amerikai hadigépezet gyilkol és pusztít, lábbal tiporja más országok népeinek szuvereni­tását és függetlenségét. Akár­csak a vietnami háború, az Egyesült Államok történelmé­nek szégyenletes fejezete ma­rad a Grenada elleni agresszió és a szigetország törvénvtelcn megszállása is. Haragot és fel­háborodást kelt Washington nagyhatalmi politikája Közép Amerikában, ahol hadüzenet nélküli háborút folytat Nica­ragua ellen, továbbá a Kubai Köztársaság fenyegetése, Li­banon amerikai és izraeli meg­szállása, az Angola és más af­rikai országok elleni dél-afri­kai agresszió nyílt támogatása. Megsértve az ENSZ alapok­mányát és a nemzetközi jogot, az imperialista államok igényt támasztanak arra, hogy idegen földeken garázdálkodjanak, rendelkezzenek más államok természeti kincseivel, és rá- kányszerítsék akaratukat Ázsia, Afrika, és Latin-Amerika né­peire. — Határozottan elítélve a füg­getlen államok és népek bel- ügyeibe való imperialista be­avatkozást, az agresszió és a durva erőszak politikáját, a Legfelsőbb Tanács felhívással fordul az Egyesült Államok kongresszusához és a NATO- tagállamok parlamentjeihez: használjanak ki minden lehe­tőséget, hogy ezeknek az álla­moknak a kormányai mondja­nak le a békét veszélyeztető erőpolitikáról, azokról a kísér­letekről, hogy megszerezzék a katonai fölényt. A jelenlegi körülmények között a népek békéje és biztonsága megszi­lárdításának egyetlen lehet­séges útja, ha valóban elisme­rik az egyenlőség és az egyen­lő biztonság elvét, s ha ennek alapján kölcsönösen elfogad­ható megállapodások elérésé­re törekszenek. — A Legfelsőbb Tanács megerősíti: ha az Egyesült Államok és, a többi NATO-tag- állam kész visszatérni az ame­rikai közép-hatótávolságú nuk­leáris rakéták európai telepí­tésének megkezdése előtti ál­lapothoz, akkor a Szovjetunió is kész ugyanezt megtenni. — A Legfelsőbb Tanács nagy megelégedését fejezi ki, hogy az ENSZ közgyűlése _ elfogad­ta a nukleáris háború elítélé­séről szóló nyilatkozatot, vala­mint a nukleáris fegyverek be­fagyasztásáról, az űrfegyverke­zési hajsza elhárításáról szóló határozatot, és kijelenti: A Szovjetunió e határozatok va­lóra váltása érdekében kész intézkedések megfontolására, amennyiben az Egyesült Álla­mok és a NATO többi tagálla­ma hasonló készséget tanúsít. — A Legfelsőbb Tanács szük­ségesnek tartja, hogy kitartó­an törekedjenek ama javasla­tok megvalósítására, amelyek előirányozzák: a Varsói Szer­ződés és az Észak-atlanti Szö­vetség tagállamai kössenek szerződést a katonai erő alkal­mazásáról való kölcsönös le­mondásról és békés kapcsola­tok fenntartásáról, a Szovjet­unió példájára minden atom­hatalom vállaljon kötelezettsé­get arra, hogy lemond az atom­fegyver elsőként való alkal­mazásáról, és akadályozzák meg a fegyverkezési hajszát a kozmikus térségben. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa felhatalmazza a szov­jet kormányt: folytassa a szov­jet állam és szövetségesei biz­tonságának szavatolását célzó irányvonalát, s a jövőben is tegye meg azokat a szükséges lépéseket, amelyek a kiala­kult helyzet figyelembevételé­vel a nemzetközi helyzet po­zitív változását eredményez­nék, s képviselje tevőlegesen ezt az irányvonalat az euró­pai bizalom-, biztonságerősítő intézkedésekkel és a leszere­léssel foglalkozó stockholmi konferencián. , — A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa ünnepélyesen kinyil­vánítja, hogy a Szovjetunió nem tör egyetlenegy állam biz­tonságára sem — sem Nyuga­ton, sem Keleten. A Szovjet­unió békében óhajt élni vala­mennyi állammal, s a külön­böző társadalmi berendezke­désű államok közötti békés egymás mellett élés elvét kí­vánja követni a gyakorlatban. — A legfelsőbb szovjet ál­lamhatalmi szerv kifejezi meggyőződését, hogy a józan ész képes megóvni — és meg is kell hogy óvja — az em­beriséget az atomkatasztrófá­tól. Korunk e legfontosabb problémájának megoidásához jelentős mértékben járulhat­nak hozzá — és hozzá is kell hogy járuljanak — a világ parlamentjei és népei. Erre szólítja fel őket a Legfelsőbb Tanács és a szovjet nép. — A Szovjetunió békesze­rető külpolitikája a jövőben is megbízhatóan támaszkodik a Szovjetunió Kommunista Pártja körül szorosan tömö­rülő egész nép önfeláldozó munkájára — mutat rá a Legfelsőbb Tanács határozata, amelyet Jurij Andropov, a Legfelsőbb Tanács Elnökségé­nek elnöke, valamint Tengiz Mentesasvili, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének titkára írt alá. Varsó Szejm-ülés Varsóban csütörtökön meg­nyílt a szejm ülése. A lengyel parlament az 1984. évi állami költségvetésről folytat vitát. A szejm délelőtti ülésén ün­nepélyes keretek között emlé­kezett meg az Országos Nem­zeti Tanácsnak, a népi Len­gyelország első parlamentjé­nek 40 évvel ezelőtt, 1944. ja­nuár 1-én történt megalakulá­sáról. Tanácskozik a belga kormány Valószínű a rakétatelepítés A belga kormány csütörtö­ki, maratoni hosszúságúnak ígérkező ülésén a napirendi pontok között szerepel Leo Tindemans külügyminiszter beszámolója, a nyugat-euró­pai rakétatelepítés kérdéséről. Megfigyelők nem tartják ki­zártnak, hogy a kormány en­nek alapján döntést hoz a belgiumi telepítésről, amely a NATO-tervek szerint csak 1985-ben venné kezdetét. A parlament novemberben fel­hatalmazta a kormányt, hogy a helyzet értékelése alapján Reagan és Nakaszone telefonbeszélgetése Változatlan japán politika A japán miniszterelnök és az amerikai elnök egyetért a két ország közötti együttmű­ködés fokozásában. Nakaszone Jaszuhiro és Ronald Reagan csütörtökön telefonbeszélgetést folytatott, s ennek során jött létre a kétoldalú kapcsolatok további elmélyítésére vonatko­zó megállapodás. Reagan — mint Tokióban hivatalosan közölték — gratu­lált Nakaszonénak abból az alkalomból, hogy ismételten ő alakított kormányt. A szigetország kormányfője biztosította Ronald Reagant arról, hogy nem lesz változás az eddigi japán külpolitiká­úíosi gyorsvasát kezeléséről Nyugat-berlini megállapodás Több mint két hónapig tar- ott tárgyalássorozat után az NDK közlekedésügyi miniszté­riuma és a nyugat-berlini sze­nátus képviselői csütörtökön Nyugat-Berlinben parafálták a városi gyorsvasút (S-bahn) üzemeltetéséről szóló megálla­podást. A megegyezés értelmében az S-bahn nyugat-berlini szaka­szán a fo-galom fenntartása a nyugat-berlini Közlekelési Vállalat hatáskörébe kerül. A vállalat átveszi az S-bahn nyu­gat-berlini alkalmazottait és berendezéseit. A megegyezés nem érinti az NDK tulajdoná­ban lévő Deutsche Reichsbahn nyugat-berlini státusát. A megállapodás megkötését az tette szükségessé, hogy az NDK számára éveken át nagy anyagi megterhelést jelentett az S-bahn nyugat-berlini sza­kaszának üzemeltetése. Jólle­het a vasúti forgalom kizáró­lag a nyugat-berlini lakosság tömegközleke. ésát szolgálta, a szenátus nem volt hajlandó hozzájárulni a fenntartási költ­ségekhez, ahogyan a földalatti, vagy az autóközlekedés eseté­ben megtette. Ebből adódóan a Német Demokratikus Köz­társaságnak évről évre jelentős deficitje támadt. ban, s maximális erőfeszítéseit ígérte a két ország között fennálló — elsősorban keres­kedelmi — problémák rende­zésére. „megfelelő időpontban” dön­tést hozzon. Az atomfegyvereket ellenző belga társadalmi szervezetek vezetői a minisztertanács ülé­se előtt feljegyzést adtak át Wilfried Martens kormányfő­nek, emlékeztetve őt követelé­seikre. A feljegyzés, miköz­ben elítéli az atomfegyverek felhalmozását Európában és a NATO-rakéták telepítését, azt hangoztatja, hogy a genfi eu- rorakéta-tárgyalások megsza­kadása után a kormány „ne­hezen mondhat már nemet a telepítésre”. „Ha a belga kor­mány korábban tevékenyebb békepolitikát folytatott volna, és kezdeményezéseivel hozzá­járult volna ahhoz, hogy a kelet—nyugati kapcsolatok kedvezőbben alakuljanak, és a genfi tárgyalások ne sza­kadjanak meg, talán olyan helyzet alakulhatott volna ki, amelyben nincs szükség a ra­kétákra” — hangzik a fel­jegyzésben. Egyiptomi delegáció Izraelben Sztrájk Dél-Libancnban A megszállt Dél-Libanon la­kossága csütörtökön általános sztrájkkal, tüntetésekkel tilta­kozott az izraeli terror, a tö­meges letartóztatások ellen. Figyelemre méltó, hogy a til­takozó megmozdulást ezúttal a siita és szunnita mohamedán vallási vezetők kezdeményez­ték, miután a megszállók két mecset imámját is elhurcolták. A sztrájkfelhívást röviddel azután tették közzé, hogy Mo­se Arensz izraeli hadügymi­niszter szerdán szemleutat tett Dél-Libanonban és Szidon ki­kötővárosban. Mose Lévi ve­zérkari főnök elismerte, hogy a fokozódó fegyveres és pol­gári ellenállás következtében elszenvedett veszteségek a dél­libanoni helyzet felülvizsgálá­sára, átfogó biztonsági intéz­kedések bevezetésére kénysze­rítették a hadvezetést. Bejrúti értesülések szerint az izraeli kormány két megoldást vesz számításba: az egyik az, hogy egy részleges csapatvisszavo­nás keretében az Avali folyó vonalától a Zahrani folyó mö­gé csoportosítják át a meg­szálló erőket, a másik pedig az Avali folyón nyitva hagyott átkelőhelyek lezárása, azaz Dél-Libanon teljes elszigetelé­se az ország többi részétől. Közben a Libanoni Nemzeti Ellenállási Front a fegyveres ellenállás fokozását helyezi- kilátásba. Közölte, hogy no­vemberben 45 akciót hajtottak végre. Safei Abdel Hamid külügy­miniszter-helyettes vezetésével csütörtökön egyiptomi küldött­ség érkezett Izraelbe. A dele­gációval együtt utazott Mose Sasszon, Izrael kairói nagykö­vete is. Az egyiptomi külügyminisz­ter-helyettes röviddel megér­kezése után megbeszélést foly­tatott David Kimhével, az iz­raeli külügyminisztérium fő­igazgatójával, majd fogadta őt Jichak Samir izraeli minisz­terelnök. Safei Abdel Hamid a megbeszélések után közölte, hogy kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseket vitat­tak meg, és kifejezte remé­nyét, hogy a két ország közöt­ti párbeszéd a „közös célok” megvalósítása érdekében foly­tatódni fog. Diplomáciai megfigyelők aláhúzzák: több mint egy éve ez az első eset, hogy magas szintű egyiptomi küldöttség látogat el Izraelbe. Mint em­lékezetes, Egyiptom 1932. szep­temberében a két bejrúti pa­lesztin menekülttáborban vég­bement tömegmészárlás miatH tiltakozásul visszahívta Izrael­ből nagykövetét. Az SKP KB éles vitája Döntés a vezető szervekről A Spanyol Kommunista Párt legutóbbi kongresszusán meg­választott új Központi Bizott­sága szerdai ülésén a vezető testületek összetételéről tár­gyalt és döntött. A kongresz- szusra is jellemző éles, több mint tízórás vita után, késő este megválasztotta a párt fő­titkárhelyetteseit, a titkárság, valamint a Végrehajtó Bizott­ság tagjait. A Központi Bizottság újból megválasztotta főtitkárhelyet­tessé a 36 éves Enrique Cá­riéit, aki a belpolitikai kérdé­sekkel foglalkozik majd. A nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó főtitkárhelyettes Nicolas Sartorius 45 éves ügy­véd, újságíró lett. Sartorius — mivel nem értett egyet a ko­rábbi Carrillo-féle vezetés po­litikájával — másfél évvel ez­előtt lemondott főtitkárhelyet­tesi tisztségéről. A 11 tagú titkárságba nem választották be Santiago Car­rillo korábbi főtitkárt, vala­mint Jaime Ballesteros eddigi főtitkárhelyettest. Az új tit­kárságba a kongresszuson a párt irányvonalával szembeke­rült Carrillo-csoport egyetlen tagja sem került be. A 29 tagú Végrehajtó Bizottságba ismét beválasztották Santiago Car- rillot. A Központi Bizottság ülésén a jelölő bizottság javaslataival szemben a Carrillo-csoport ún. alternatív listát nyújtott be, de a testület ezt 70:30 arány­ban elvetette. Az USA kilép az UNESCO-ból Az AFP jelentése szerint Jean Gerard amerikai UNES- CO-delegátus szerdán szemé­lyesen közölte Amadou Muh­tar M’bow-val, az ENSZ neve­lésügyi, tudományos és kultu­rális szervezetének főtitkárá­val, hogy az Egyesült Államok kilép az UNESCO-ból annak „Ameri ka-e! lenessége” miatt. Az UNESCO politikája ma­gára vonta az amerikai kor­mányzat haragját. Washington különösen azon határozatok ellen lép föl, amelyeket az UNESCO az új tájékoztatási világrend kérdésének vitájá­ban dolgozott ki. Az Egyesült Államok azért akar kilépni az UNESCO-ból, hogy ily módon „megbüntesse” a nemzetközi szervezetet, melynek irányvo­nalát a washingtoni kormány­zat legkonzervatívabb képvi­selői Amerika-ellenesnek te­kintik. AZ UTÓBBI HETEKBEN is­mét feszültté vált a helyzet Afrika déli részén, s ezt csak fokozta, hogy a fajüldöző po­litikát folytató Dél-afrikai Köztársaság csapatai a kará­csonyi ünnepek alatt nagyere­jű támadást indítottak a népi Angola ellen. Pretoria leg­utóbb augusztusban hajtott végre hasonló méretű fegyve­res inváziót, amelynek kereté­ben, mint ismert, a dél-afri­kai légierő szinte földig rom­bolta Cangamba városát. A mostani terrortámadás előzményeihez hozzátartozik az is, hogy december közepén a lesothói kormány közle­ményben hívta fel a világ köz­véleményének figyelmét arra, hogy a pretoriai vezetés az or­szág lerohanását tervezi, azzal a céllal, hpgy megdöntse a tör­vényes vezetést, s olyan báb­kormányt segítsen hatalomra, amely kész együttműködni a fajüldöző dél-afrikai rendszer­rel. Nem sokkal később újabb fontos esemény történt, amely a figyelmet Afrika déli részé­re irányította. Samora Machel, a Mozambiki Népi Köztársa­ság elnöke bejelentette, hogy semleges területen magasszin­tű mozambiki—dél-afrikai megbeszélésekre került sor — ez volt egy éven belül a har­madik kapcsolatfelvétel —, amelynek célja, hogy elősegít­PRETORIA FOKOZZA A FESZÜLTSÉGET se a két ország közötti feszült­ség csökkentését. A gyarmati múlt öröksége, hogy a Dél-afrikai Köztársa­ság szomszédságában levő or­szágok még a függetlenségük elnyerését követő időszakban is szorosan kötődnek, elsősor­ban gazdaságilag, Pretoriához. Így aztán a térség problémáit elemző, sorozatos béketörekvé­sek ellenére, amiben az ENSZ is vezető szerepet vállalt, egy­előre nem sikerült olyan ered­ményt elérni, amely elősegíte­né az igazságos megállapodás létrejöttét. A helyzet kuszasá­ga miatt a fajüldöző rezsim szinte büntetlenül hajthatja végre a szomszédai megfélem­lítésére irányuló fegyveres ak­cióit. A TERRORTÁMADÁSOK legfőbb célpontja a népi An­gola, mivel ez az ország „ve­szélyezteti” leginkább a preto­riai elképzeléseket, azzal, hogy nyíltan a törvénytelenül meg­szállva tartott Namíbia füg­getlenségéért száll síkra. Pre­toria ezt úgy próbálja magya­rázni, hogy fegyveres akciói a Namíbia függetlenségéért küz­dő Délnyugat-afrikai Népi Szervezet, a SWAPO ellen irá­nyulnak, amely angolai terü­leteken rendezte be bázisait. Arról már ritkábban esik szó, hogy az akciók zömmel polgá­ri személyeket érintenek, s a bombázásoknak lakóházak, közintézmények esnek áldoza­tául. A helyzetet tovább súlyos­bítja, hogy az amerikai és pretoriai támogatást élve2ő an­golai ellenforradalmi szerve­zet, az UNITA az utóbbi idő­ben fokozta belső fegyveres te­vékenységét az országban. Az UNITA, amely a lakosság meg­félemlítésével, a feszültséget kívánja tovább fokozni, nem kíméli a békés építőmunkában résztvevő külföldi szakembe­reket sem. Ismert, hogy hóna­pokkal ezelőtt csehszlovák és portugál munkásokat raboltak el, s ezek közül még ma is túszként tartanak fogva húsz prágai szakembert. AZ UNITA-VAL SZÖVET­KEZETT Pretoria tisztában van azzal, hogy a feszültség fokozása az ő érdekeit szolgái ja, mivel hátráltatja a Namí­bia függetlenségére irányuló törekvéseket. Pretoriában arra számítanak, hogy amíg a luan- dai vezetés saját országa belső biztonságának megszilárdítá­sával van elfoglalva, kevesebb figyelmet fordít a namíbiai probléma rendezésére, s így a SWAPO a szükségesnél keve­sebb támogatásra számíthat. Ez a dél-afrikai elképzelés azonban csak ideig-óráig lep­lezheti el, hogy a fő tél a je­lenlegi helyzet konzerválására irányul. Sőt, arról is nehéz megfeledkezni, hogy ez már túlhalad a pretoriai érdekeken, s az amerikai pozíciók erősö­dését szolgálja. Washington­nak ugyanis jelentős érdekei fűződnek ahhoz, hogy tovább­ra is hozzájusson azokhoz az értékes nyersanyagokhoz, ame­lyeket a namíbiai bányákból hoznak felszínre. Cserében kü­lönféle engedményeket tesz a fajüldöző dél-afrikai vezetés­nek, s egyre nagyobb segélye­ket folyósít a céljait szolgáló ellenforradalmi erőknek. Ez az egyik legfontosabb magyarázata annak, hogy Af­rika utolsó gyarmata, Namíbia még mindig nem nyerte el igazi függetlenségét, s a tér­ségben nem csökken a feszült­ség. Csitári János I

Next

/
Oldalképek
Tartalom