Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-28 / 304. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 304. SZÁM 1983. DECEMBER 28., SZERDA Kritikus, őszinte vita Képesek a megújulásra, jobbításba 5| A monori járásban is határidőre befejeződtek a pártalapszervezetek összevont és beszámoló taggyűlé- % sei. Az előkészítés időszakában a vezetőségek egyéni és £ csoportos beszélgetést folytattak a párttagokkal, az el- ^ hangzott észrevételeket, javaslatokat, így a beszámolók- í ban is hasznosítani tudták. A taggyűléseken elhangzot- f, takból egyértelműen kiderült, hogy a kommunisták $ megértették e kis fórumok politikai jelentőségét az á adott időszakban. Hárem volános búcsúja A brigád azért számát rájuk Kényelmesebb és kuituráltabb lett az utazás Az ilyen ünnepségen bizony szomorkásra sikerül a mosoly A fentieket az a tájékoztató jelentés összegezte, amely legutóbb a járási párt-végrehajtóbizottság előtt hangzott el. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a párttagság aggodalmát fejezte ki a feszült nemzetközi helyzettel kapcsolatban. Több tájékozódást A gazdasági egységekben a kommunisták a terület jellegének megfelelően azt minősítették, hogy a politikai munka eszközeivel miként sikerült segíteni a gazdaságpolitikai célkitűzések helyi megvalósítását. A mezőgazdasági üzemekben elemezték a Központi Bizottság 1978. március iS-i határozata végrehajtásának tapasztalatait, a jövőre várható szabályozóváltozások hatásait. Az aszály több mezőgazda- sági termelőszövetkezetben eredménykiesést okozott. A Rákosmezeje és a pilisi Aranykalász tsz-ben. elhangzott, hogy a párttagság év közbeni javaslataival, igényesebb munkájával, példamutató hozzáállással hasznosan segítette az elmaradások pótlását. Ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy a tervezett nyereséget elérték, illetve túlteljesítették. A Tápióvölgye Termelő- szövetkezetben a kommunisták leszögezték, hogy a kádercserékre szükség volt. A szövetkezetben javult a munkahelyi légkör, a munkafegyelem. összefogottabb, szervezettebb a munka, a figyelem a termelésre, az azt gátló tényezők időben történő fölszámolására irányult. A Rákosmezeje és a Ferihegy tsz pártbizottságához tartozó alapszervezetek taggyűlésein hangzott el, hogy az anyag- és energiatakarékosságra vonatkozó feladatokat nem sikerült maradéktalanul teljesíteni. Az üzem- és munkaszervezés, a technológiai fegyelem betartása a jövőben jobban segítheti ezt a munkát. Elmondták, véleményük szerint, tovább kell fejleszteni a munkahelyi demokráciát, javítani szükséges a párttagság, a termelőszövetkezeti dolgozók tájékoztatását, s jobban be kell vonni őket a döntések előkészítésébe. Az Alsó-Tápió menti és a Monor vidéki Áfész taggyűlésein a felszólaló kommunisták a pártvezetőségek konkrétabb segítségét kérték az alapszervezeti munka színvoEbben az évben is külön gondot fordítottak Gombán íz idős emberek megsegítésére, anyagi támogatására. Összesen tizennégyen kaptak rendszeres szociális segélyt, erre a célra 278 ezer forintot költött a tanács. Rendkívüli segélyekkel igyekeztek könnyíteni azok helyzetén, akik átmenetileg kerültek nehéz anyagi körülmények közé. Negyvenkét koros ember összesen 53 ezer 5C0 forintot kapott. A gombai közös tanácshoz nalának javításához, véleményezési jogkörük érvényesítéséhez. A monori MEZŐGÉP-né\, az ISG maglódi gyárában és a gyömrői UÉLIOS Ruhaipari Szövetkezetben többek között az került szóba, hogy — bár gazdasági feladataikat teljesítik, illetve túlteljesítik — gazdálkodásukra erősen hatnak a nehezedő külgazdasági körülmények, a piaci bajok, s a helyi gazdálkodás gondjai. Az ipari egységek dolgozói örömmel fogadták a 40 órás munkahétre történő áttérés lehetőségét, de a beszámoló taggyűléseken hangsúlyozták, hogy a folyamatos, a piaci igényeknek megfelelő, a jó minőségű termelés koncentráltabb irányítói, szervezői munkát igényel. Érthető, hogy az életszínvonal várható alakulása mindenütt az érdeklődés középpontjában áll. Különösen a községi alapszervezetek párttagsága fejezte ki aggodalmát. Kritikusan szóltak az előíorduló nagy jövedelmi különbségekről és mérlegelésre javasolták a kis nyugdíjjal rendelkezők helyzetének vizsgálatát. A fiatalok helyzetéről A lakóterületi alapszervezetek legfontosabb feladatuknak a községpolitikai feladatok meghatározásakor a reális rangsorolást, a társadalmi erők összefogását tartják. A hozzászólók hangsúlyozták, feltétlenül szükség van a célkitűzések szélesebb körű megismertetésére és a lakosság bevonására a végrehajtásba. A hivatali pártalap- szervezetekben a hangsúly az államigazgatás átszervezéséből adódó feladatok megoldására tevődött. A járási rendőrkapitányság és az igazságügyi alapszervezetek kommunistái a különböző ügyek duplájára történt megemelkedésének gondjait elemezték. A párt belső életével kapcsolatos dolgokról szólva több helyen elmondták, hogy kellő figyelmet fordítanak a felsőbb pártszervek határozatainak végrehajtására, de nem tartják kielégítőnek a saját döntéseik megvalósítása -érdekében született intézkedéseket. A feladatok konkrétabb megfogalmazásával, a felelősök egyértelmű megjelölésével a fejlődés ezen a területen is garantálható. A beszámoló taggyűléseken különösen sok szó esett az tartozó községek területén jelenleg két személy részesül házi szociális gondozásban. (Három idős korú esetében ezt a segítséget év közben szüntették meg.) Azok a társadalmi aktívák, akik az agg emberek rendszeres gondozásával, ápolásával törődnek, összesen 19 ezer 400 forint tiszteletdíjat kaptak. Az idén egy rászorulót tudtak szociális otthonban elhelyezni, de a társközségekben még hatan várnak erre a lehetőségre. ifjúság helyzetéről, a KISZ pártirányításának megvalósulásáról. Feltárták a hozzászólók az ifjúsági szervezetek irányításának munkájuk segítésének fogyatékosságait. A továbblépés érdekében szükségesnek mondták, hogy az ezzel megbízott kommunisták felkészítése is folyamatosan történjen, s mindenkor kapják meg a szükséges tájékoztatást. Ugyanakkor figyelemmel kell kísérni munkájukat, s fokozni kell a számonkérést is. Tartnlmns munka A járási párt-végrehajtóbizottság testületé megállapította, hogy a beszámoló taggyűléseket pártszerű légkör, megfelelő vitakészség, tartalmas és érdemi munka jellemezte. A párt időszerű feladataival összhangban határozták meg a helyi politikai munka legfontosabb tennivalóit. Az alapszervezetek képesek — szögezték le — cselekvőkészségük megújítására, a következő időszak feladatainak igényes megvalósítására. A vasadi Kossuth Szakszövetkezet háztáji ágazatától már az utolsó sertésszállítmány is eljutott Környére, a húsfeldolgozó kombinátba. A tervezettnél 4 ezer 158 jószággal több, összesen 12 ezer 158 hízót vásároltak fel, illetve adtak le. A viszonylag kis gazdaság messze környéken a legrugalmasabb integrátornak bizonyul. A gazdák nemcsak sertést, nyulat, hanem a kiskertek különböző termékeit is szívesen értékesítik rajtuk keresztül. Gyorsak, pontosak, s megbízható partnerek a va- sadiak. A Volán 20. sz. Vállalat monori üzemigazgatóságának sülysápi szocialista brigádja a közelmúltban zenés-táncos összejövetelt tartott. Az egybegyűlteket Bori István brigádvezető üdvözölte. Az ünnepeltek között volt Szabó János, Katona Béla és László János, akik nyugdíjba vonulásuk miatt abbahagyták aktív munkájukat. Valamennyien sok-sok évet töltöttek el a volán mögött és vezettek balesetmentesen. Az üzemigazgatóság pártós szakszervezeti vezetése nevében Tusák Márton igazgató elismeréssel szólt az ünnepeltek lelkiismeretes munkájáról. — Nem először tartunk ilyen összejövetelt — mondta Szvitek József brigádvezető-he- lyettes. — Már hagyomány, hogy a nyugdíjba vonulókat ünnepélyes keretek között, méltó módon búcsúztatjuk. Az elköszönés nem végleges, hiszen tapasztalatukra továbbra is számítunk. — Vállalásaink jelentős feladatok elvégzésére koncentrálódnak — vette át a szót Bori István brigádvezető. — Az autóbusz külső és belső takarítása, a karbantartási feladatok ellátása és a kisebb hibák elhárítása is a mi munkánk. — Kiemelt feladatként kezeljük a kulturált közlekedés feltételeinek g javítását, az utaskiszolgálás színvonalának emelését. Munkánkkal, magatartásunkkal igyekszünk megfelelni az utasok elvárásának, kerülve a járatkiesést és az utaspanaszt. — Körültekintéssel segítjük a fiatal dolgozók beilleszkedését is. A menetrend szerinti járatoknál kiszűrjük a gazdaságtalanokat. KarbantartA háztáji ágazat az 52 millió forintos éves tervét már szeptemberben teljesítette, s ezen felbuzdulva elhatározták, hogy jövőre csaknem 20 millió forinttal magasabb bevételt terveznek. Érdekes és jellemző, hogy a Kossuth Szakszövetkezet árbevételének körülbelül a fele a háztáji ágazat tevékenységéből származik. Már az óév végén megkezdődött a szerződések megújítása, illetve az újak megkötése. A tapasztalatok szerint a tartási kedv csak minimális mértékben csökkent. juk és cseréljük a megállóhelyeken levő jelző- és utasin- formációs táblákat. Részt veszünk a különjárati feladatok szervezésében és lebonyolításában. — Az üzemigazgatóság területén szervezett kommunista műszakokon rendszeresen megjelenünk. A pihenőhelyiségek festése, csinosítása és tisztántariása ugyancsak kötelmeink között szerepel. A jövőben szeretnénk tovább fokozni a brigád tevékenységét. Az egymás gondjainak, problémáinak a megoldásán túl, közös kirándulásokat kívánunk szervezni az ország különböző pontjaira. Persze fő Bezárt az 5. számú bolt Mo- noron, a Ságvári út 9. szám alatt. Ez tény. A nagy múlttal rendelkező bolt —■ az idősebbek szerint, legalább hetven éve működött — bezárása és kiürítése igen érzékenyen érinti mindazokat, akik a környéken laknak. Tulajdonképpen a perifériára kerültek ezzel az ott élők, hiszen jó kilométeres körzetben nincs más kereskedelmi egység, ahol a legszükségesebb alapvető élelmiszerek kaphatók lennének. Többekkel beszéltem, s mindannyian egyöntetűen sajnálják a bolt megszüntetését. Elsősorban az idős embereket Munkában megfáradt 75 nyugdíjas dolgozóját, akik a korábbi időben' a mozgalom sikeres fejlődése érdekében nemcsak a munkát vállalták, hanem az ezzel járó felelősséget és kockázatot is, a Monor- vidéki Áfész — hogy a család ünnepi felkészülése még bensőségesebbé váljon — ezerforintos vásárlási utalvánnyal jutalmazta szeretetteljes ünnepi és újévi jókívánságok kíséretében. Kedvező változások A szövetkezet különben azoknak a tagoknak, akik 1981. év végéig elérték a nyugdíjkorhatárt, a tagság érdekeltségi alapjából a részjegy értékét 100 forinttal kiegészítette, hogy elérje a tényleges 300 forintos értéket. , Az elmúlt évben ez az ösz- szeg 250 ezer forintot tett ki, ebben az évben már 450 ezer forintra emelkedett. Az iskolaszövetkezet búcsúzó 44 tagjának a 20 forintos részjegyét is 280 forinttal toldotta meg, a volt iskolaszövetkezeti tagok az áfésznek ezzel a gesztusával teljes értékű tagok lettek — tájékoztat Malecz Péter párttitkár. Üllőn, a község üzlethálózatában várható váitozásokról is szó esik: a Vörös Hadsereg és a Baross utca sarkán az úgynevezett „Kuckó” bolt helyén a táp- és takarmánybolt helyiségeinek felhasználásával nagy alapterületű, kényelmes vásárlást nyújtó, választékos árukészlettel teli élelmiszerüzletet alakítanak ki. ezzel egy időben a parkoló közepében a hasonló profilú 6-os bolt megfeladatunk között továbbra is a balesetmentes vezetés és a még kulturáltabb utaztatás fog szerepelni. A munkakörülményekben jelentkező változás az ő munkájukban is pozitívan jelentkezik. A modernebb kocsik beállításával, kényelmesebb és kulturáltabb lett az utaztatás. Munkájuk mégsem irigylésre méltó, ugyanis, ha a szolgálat úgy esik, nincs vasárnap és ünnepnap, munkába kell állni, és ilyen áldozatra pedig nem mindenki vállalkozik. De hogy mégis akadnak ilyenek, talán mi, utasok örülünk a legjobban. Fallcr Gyula érinti hátrányosan a döntés, hiszen nem mindegy, mennyit gyalogolnak — főleg télen rossz útviszonyok mellett — a liter tejért, vagy péksüteményért. Az őkérdésüket fogalmazom, meg, amikor megkérdezem (velük együtt) az illetékeseket, a Cegléd és Környéke Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat vezetőit a bolt megszüntetésének okairól. Higgyék el, sok embert érint az ügy. És nem biztos, hogy csak a Forrás Áruház működése lenne az egyetlen oka a kis boltok lassanként felszámolásának. K. J. szűnik. Helyén nagyobb árukészlettel a háztartási bolt feladatát is felölelő, tágasabb gazdabolt nyílik. A Kossuth és Állomás utca sarkán bérelt helyiségekben üzemelő ifjúsági bolt egész házingatlanát szeretné a szövetkezet megvásárolni, s ott a régóta óhajtott ABC megvalósítható lenne. Persze a vételár magas volta a vásárlást esetlegessé teszi. Újévi jókívánság Az egyre szőkébb anyagi lehetőségek miatt a tervekről is csak feltételes módban lehet beszélni. A megvalósítás nemcsak a tagságnak, a nagy- közösségnek. a szövetkezetnek is igazi boldog új évet jelentene, amit az igazgatóság elnöke őszintén kíván a 11 község minden lakójának. Kiss Sándor Mágiss shew Pozsonyi bűvészegyüttes mutatja be műsorát Mágus show címmel december 28-án, szerdán délután 4 órakor Mo- noron, a művelődési központban. Belépődíj gyerekeknek 15, felnőtteknek 30 forint. Minden kedves vevőmnek, eredményekben gazdag, boldog új évet kívánok. Ajtai György szikvízké- szíto, Monor. (ISSN 0133—2851 (Monori Hírlap) Szeletelik a káposztát Még tart az idei termésű fejes káposzta feldolgozása a Ferihegy Tsz-bcn. A vecsési közös gazdaság savanyítóüzemében naponta körülbelül 180 mázsa felszeletelt káposzta kerül a kádakba. Komlós Fcrencné és Domány Istvánná szcletclőgépcn dolgozza fel a termést. Hancsovszki János (elvétele Gomba ki idősek g^ámolitoi V. J. Vassdrél ki utolsó száüíiieány'' Választ várnak Miért zárt be a bolt? Törekednek a választékra is