Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-01 / 283. szám
4 1983. DECEMBER 1., CSÜTÖRTÖK Mindenki győzni akar Vizsgaév Pilisvör ösváron Hivatásosak lehetnek Nevelőszülők A hivatásos nevelőiszülői hálózat fejlesztését tervezi a Művelődési Minisztérium. Előkészítenek egy jogszabályt, amely szerint több állami gondozott gyermek nevelését vállaló szülők főfoglalkozása lehet e társadalmilag rendkívül fontos tevékenység. Napjainkban a több mint 32 ezer állami gondozott fiatalnak mindössze egynegyede van családoknál. A tavalyi kormányrendelet után felemelt gondozási díj sem változtatott lényegesen a kialakult helyzeten. Az új hivatásos nevelőszülői hálózat kialakítására a kísérletek már megindultak. Jelenleg Budapesten két, a jövő évben pedig minden megyében több család főhivatásaként neveli majd az állami gondozott gyermekeket. AZ IDÉN június 25. és július 20. között, hat alkalommal zajlottak le a Zsámbéki szombatok rendezvényei. Délelőttönként képzőművészeti kiállítás, lovasbemutató, műemléki séta és a lámpamúzeum megtekintése szerepelt, a koradélután a gyermekeké volt, majd hangversenyeket adtak a templomnál, s ugyanitt kerültek sorra a színházi előadások is. A község és a környék gyermek, illetve felnőtt lakossága nagy szeretettel fogadta a fellépő művészeket — Levente Pétert, Gryllus Vilmost, Mérő Imrét, a Katonai Pantomim Rt-t, Kemény Henrikét, Bessenyei Ferencet és Bánffy Györgyöt —, valamint az együtteseket, a KISZ Központi Művészegyüttes színjátszóit, a Tavasz leánykórust, a Reneszánsz együttest. Az OKISZ Erkel Ferenc Kórusát, a tatabányai Orpheusz Színházat, a nemzetiségiek Fáklya együttesét, a debreceni Alföld Színpadot és a budapesti Szkéné Színházat. Valamennyien, akik itt szerepeltek, azzal köszöntek el, hogy ritkán lépnek fel ilyen lelkes közönség előtt és ilyen megragadó környezetben. Valóban: a község magáénak tekinti a programsorozatot, a környezet pedig — elsősorban az Európa-hírű román kori bazilika romjaiban is fenséges épülete — szinte kínálja, hogy benne, mellette, az ősi, a maradandóságot jelképező kulturális emlékben megszólaljon a ma élő ember eleven művészete. AZ EDDIG csak a szombatokat betöltő műsorsorozatot jövőre szeretnék kétnapossá tenni. A hét végi eseménysorozat vezérlő eleme a színház, a hangverseny, a gyermekelőadás, ezek mellé szervezik a kirándulásokat, a lovas- és íjásziskolát, a sportrendezvényeket, a közönség—művész találkozókat. Ennek sikere érdekében a Pest megyei Tanács művelődési osztálya, Zsámbék nagyközségi Tanácsa és a községi művelődési ház pályázatot hirdet hivatásos színházak, állandó és alkalmi színházi társulások, amatőr színjátszó- és néptáncegyüttesek. ének- és zenekarok, bábjátékos csoportok fellépésére. Jövőre június 23-től július 23-ig hat szombat délután és este a zenei és színházi programok előadásának színtere a zsámbéki romtemo- lom mellett kialakított szabadtéri színpad. A gvermekelő- adásoké a Felszabadulási nark. Pályázni lehet körülbelül egv óra időtartamú, 6—14 éves korosztálynak szánt gyermekműsorral: ugyanilyen időtartamú. felnőt közönséghez szóló énekkari, zenekari _ hangversennyel, egész estét betöltő (vagy annak minősíthető) színházi előadással, táncműsorral. A GYERMEK El/) A D A SOK esetében tematikus megkötés nincs, előnyben részesülnek viszont azok a produkciók, amelyek egyaránt szólnak alsó és felső tagozatosokhoz, s amelyek a zenei- és látványelemek túlsúlya miatt a külföldi turistacsoportokkal érkező gyermekek számára is élKacskaringós vonal jelenne meg azon a képzeletbei? koordinációs táblán, amelyen megpróbálnánk kijelölni Kovács István pilisvörösvári népművelő sorsának fordulópontjait. Pedig kevés jóindulattal még mindig a fiatalok korosztályához tartozik. Debrecenben szerzett főiskolai végzettséget és a fővárosba jött, a nyomdászok Gutenberg klubjának lett a vezetője, Budapestről Karcagra vitt az útja, onnan pedig a zánkai művelődési házba, s most már két éve irányítja a pilisvörösvári művelődési ház munkáját. Jószerével ötévenként munkahelyet változtatott, nem tartozik hát a kitartó harcosok közé. Bár vezhetőek, szórakoztatóak. A zenei, tánc és színházi programok témájának és stílusának meg kell felelnie az előadások történelmi környezetének, hangulatának. A további részletekről a zsámbéki művelődési ház ad felvilágosítást. Pályázni természetesen nemcsak új műsorral, színjátékkal lehet, hanem olyanokkal is, amelyek a tartalmi és stiláris követelményeknek megfelelnek, s amelyeket már az ország Budapesttől távolabb eső területein bemutattak, illetve amelyek sajátos, az addigiaktól eltérő hangvételt, atmoszférát kapnak a romtemplom környezetében. MEGHÍVÁS esetén az együttes pályadíja az az összeg, amit a pályázatban megjelölt, s amelyet a rendező bizottság elfogadott. Ezenkívül a programsorozat végén a legsikeresebb és legmagasabb színvonalú produkciók között kiosztják a Pest megyei Tanács művelődési osztályának tízezer forintos, a Zsámbék nagyközségi Tanács nyolcezer, a bérletes közönség ötezer és a bérletes gyermekközönség háromezer forintos különdíját. meglehet: csak nyugtalan tér-' mészetű, mindig többet akaró ember. Egyedül Megmosolyogja az utóbbi latolgatást, de szükségét érzi a magyarázkodásnak: — Mindenhonnan más indokkal indultam útnak, hiszen a nyomdászok klubjánál nagyobb, izgalmasabb lehetőséggel kecsegtetett a karcagi állás. Csakhogy megnősültem, egy fiam is született és rettenetesen szűk lett az aprócska szolgálati szobám, nem is volt szoba, csak szolgálati férőhely. Zánkán lakást kaptam. Ez a település úgy él bennem, mint sok népművelői sikerem színhelye, pedig majdnem éjjelnappal dolgoztam, mert egyedül voltam az intézményben. Különös, hogy éppen ott értek nagy csalódások: a község akkori vezetőiben nem találtam segítőkész partnerekre. Ráadásul a sok elfoglaltság miatt a családomat is elhanyagoltam. Kicsit menekülés volt, amikor megpályáztam a pilisvörösvári művelődési ház igazgatói állását. Szolgálat És éppen akkor választotta a legnehezebbet: Pilisvörösvá- ron még nem volt művelődési ház, csak a félig kész falai álltak. Intézmény, bázis és helyismeret nélkül kellett dolgoznia, de jól sáfárkodtak a nagyközség vezetői: az új igazgató szakmai tanácsokkal segíthette az építkezést, egyben kezdeti lendületet adott a helybeli közművelődésnek. S amikor — éppen egy évvel ezelőtt — ünnepélyes keretek között felavatták a már teljesen berendezett pilisvörösvári művelődési házat, akkor aligha akadt boldogabb ember Kovács Istvánnál. Holott a ház, a bútorok, a felszerelések csak a lehetőségek egy részét jelentették. — Akkor valami megmagyarázhatatlan adósságérzésem volt — mondja, miközben kimutatásokat tesz az asztalra. — Mintha csak én kaptam volna ezt a házat és nekem meg kell szolgálnom az adományt. Szerencsémre voltak a falunak művelődési, népművészeti és nemzetiségi hagyományai. Ezekre alapoztam minden elképzelésemet. A kivitelezéshez az idén januárban segítséget is kaptam: a községi tanács két közművelődési előadót alkalmazott. A siker ezután tényleg csak rajtunk múlott, mert módszertani támogatást is kaptunk a járási és a megyei vezetőktől. Siker A pilisvörösvári népművelők bizonyítási vággyal, az elszánt sportolókra jellemző győzni akarással dolgoztak, egy kicsit vizsgaévnek tekintve ezt a végéhez közeledő esztendőt. A közelmúltban a megyei tanács művelődésügyi osztálya átfogó vizsgálatot tartott a művelődési házban, s ennek alapján választ kaphatunk: sikerült-e a győzelem? A győzelem itt azt jelenti, hogy sikerült-e az intézménynek a község társadalmi és szellemi életének központjává válni? Az igent, a hivatalos elismerést néhány adat is erősítheti. Egy év alatt majdnem nyolcvan rendezvényt tartottak és ezeken a látogatók száma csaknem tizenötezer volt. A helyiségek kevésnek, szűkösnek bizonyultak a művészeti csoportok, szakkörök, klubok és tanfolyamok működéséhez. S még egy adatpár: túllépték az egymillió forintos költségvetésüket, de a többletkiadásokat bevételeik növekedéséből fedezték. Cselekvés Kovács István tehát — kollégái és a település vezetőinek támogatásával — győzelmet aratott, igaz: csak kezdeti győzelmet, akár a korábbi állomásain. Folytatódik-e a kacs- karingós vonal? Nehéz tippelni, de most megnyugodni látszik. A cselekvéshez van tere, s feladat is akad bőven, mert ez a siker nem jelent felhőkbe vesző csúcsot. Kriszt György K. S. Környezetkultúra Az ember ünnepi díszletei H ol és mikor formálódik az ember? Hol és mikor alakul ki szellemisége? Hol és mikor szerzi meg azokat a megkülönböztető jegyeket, karaktervonásokat, amelyek csak rá jellemzőek? Ezekre a szelíd, de lényegi kérdésekre kimerítő választ úgyszólván lehetetlen adni. A közhelynek tetsző, de mély igazságot tartalmazó felelet annál egyszerűbb. Az ember szellemisége bárhol és bármikor gazdagodhatik. Sivárabbá is válhat természetesen, ha a hely és az idő olyan. Mindig nézünk, mindig fülelünk. S abban a pillanatban, ha érdemlegeset látunk és hallunk, tudatunk mozgásba lendül, válaszol a látványra, hangra. Tartalmas hang és kép gazdagítja élményeink tárát, amelyeket feldolgozva lényünk egy kicsit más lesz, egy kicsivel több. Gyarapodik szellemiségünk, töményebbé válik karakterünk. Silány látvány, ha nem túl gyakori, nem szégyenít okvetlenül. Este, ha netán rossz kedvünk okait keressük, eszünkbe sem jut, mégsem hihetjük, hogy válasz nélkül verődött vissza tudatunkról. Hol élünk? Otthon és a munkahelyen — vágjuk rá habozás nélkül. Otthon és munkahely: ha itt megfelelőek a körülmények, egyensúlyban marad lelkünk. Kényelmes, kellemes, meghitt ház, lakás, alkalmas méretű, levegőjű, hőmérsékletű műhely, iroda. No és az egyéb színhelyek? Az utca, az üzlet, a csarnok, a mozi, a közlekedési eszköz, az épületek? Mennyi időt töltünk ezeken a helyeken? Talán nem annyit, mint otthonunkban és a munkahelyen. De nem is olyan keveset, ami elhanyagolható volna. P. Varga Kálmán, a gödöllői művelődési központ munkatársa, a Gödöllői Galéria programjának összeállításakor ugyancsak egyszerű kérdést tett fel: milyen a környezet, amelyben élünk? Milyen a környezetkultúránk? A kérdésre kiállításokkal, életünk tárgyi világát megtestesítő darabok bemutatásával válaszoltak. Nem is sikertelenül. Környezetünk, környezeti kultúránk milyenségét faggatva okvetlenül el kellett jutniuk az ünnepekhez, magán- és társadalmi, politikai életünk jeles napjaihoz, illetve azok tárgyaihoz, díszleteihez. Ez a leggyengébben sikerült kiállításunk, állítja P. Varga Kálmán, miközben kinyitja a galéria ajtaját, hogy még egyszer megnézhessem az Ünnepi dekoráció című összeállítást. Nagyobb visszhangra számítottak, több és értékesebb alkotásra. Pályázatuk országos volt, nem csupán dekoratőrökre, művészekre is gondoltak. Ámde azok, az egy Szekeres Erzsébetet kivéve, nem jelentkeztek. Névadó, gyermekek, anyák és pedagógusok napja, politikai és társadalmi ünnepek, a szabadságharc, a felszabadulás, az alkotmány, a kenyér ünnepe és évfordulója. Esztendőről esztendőre ismétlődő események, avagy egy-egy ember, közösség életében egyszer-egyszer adódó ünnepi, felemelő pillanatok, amelyeket szeretnénk a külsőségekkel is széppé, felejthetetlenné tenni. Plakáttal, emléklappal, meghívóval, képeslappal, színpadi díszlettel. Valamivel, ami funkciójának megfelelően, sajátos eszközeivel megfogalmazza, kiemeli a nap, az esemény lényegét, szépségét, ritkaságát, egyediségét, hangulatát. Semmi sem ismétlődhet annyiszor, hogy ne lehetne újat mondani róla. Ugyanaz a politikai ünnep egészen más sajátosságokkal bír az egyik évben, mint a másikban. Minden névadó, még ha a rendezőnek a századik is, a szülőknek egyszeri és megismételhetetlen. Szekeres Erzsébet virágos képeslapjai ákár névadóra, akár anyák és pedagógusok napjára lehetnek kedves emlékek. Vagy: a rokkantakról könnyen eszébe juthat az embernek a mankó, a tolókocsi. Láthattunk is efféle plakátot a közelmúltban eleget. Ugyanezt a gödöllői kiállításon egy kockával és egy törésvonallal fejezte ki egy pályázó. S akadt egykét figyelemreméltó színpadi háttérterv november hetedikére. A végeredményt tekintve igazat adhatunk P. Varga Kálmánnak. Sikertelennek igen, értelmetlennek azonban semmiképpen nem tarthatjuk a kiállítást, illetve az azt megelőző pályázatot. Legfőbb érdeme, hogy ráéreztet egy hiányra. S talán még többet is jelez. Azt, hogy még nem ismertük fel eléggé a környezet szerepét életünkben. Vagy ha igen, keveset teszünk azért, hogy olyanná váljék, amilyenben jól érezzük magunkat, amilyenben szellemiségünk gazdagodva formálódhat. Kör Pál Színesítik a nyári programot Zsámbéki szombatok hHeti FILMTEGYZETB Kutya éji dala Jelenet a Kutya éji dala című filmből örült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer — mondja Polonius Hamlet csapongó gondolatmenetéről, miután a dán királyfi alaposan bolonddá tartotta a locska kamarást. Merthogy már Shakespeare is tudta: az őrület tulajdonképpen nagyon logikus elmeállapot, csak éppen ez a logika nem a hibátlan ész logikája szerint épül fel. Bódy Gábor új filmje, a pár perc híján két és fél óra időtartamú Kutya éji dala nézése közben többször eszembe jutott a fenti jelenet a Hamlet II. felvonásából. Csak épp azzal a felhanggal: abban az egymásra dobált cselekménymor- zsalékban, melyből a film ösz- szeáll, aligha az munkál, mint amit Polonius munkálni vélt Hamlet királyfiban —, de ettől még nem támad benne rendszer. Vagy ha igen, akkor ez olyannyira rejtett, hogy csak igen kevés néző foghatja fel. A cselekménymozaikok leírása, elmondása tulajdonképpen felesleges, hiszen mindaz, ami a filmben történik, esetlegesnek tűnik, mint ahogyan esetleges a sorrend is: ami a huszadik percben jelenik meg a vásznon, az minden további nélkül megjelenhet e századikban, vagy fordítva. Más, mint a szereplők személye — a nyomorékkocsiban üldögélő vagy vágtázó tanácselnök, a pap (vagy álpap?), a tüdőbeteg leány, a katonatiszt, a tiszt felesége, a különböző rock-, vagy pop- vagy nemtudommi- lyen együttesek tagjai, s még jó néhány figura — alig tartja össze a filmet, de hogy kivel mi történik, miért, s hogyan, és miért éppen az, éppen úgy, éppen akkor, az alig-alig követhető. Erre persze azt is lehet mondani: miért kell feltétlenül és makacsul ragaszkodnia egy filmnek a világos cselekményvonalhoz, a körülírható figurákhoz, s miért kell követni olyan ódivatú elveket, mint érthetőség, befogadhatóság? Jó, ez is elfogadható, mint ahogyan számos, bonyolult szerkezetű, bonyolult tér- és időkezelésű film esetében el is tudjuk fogadni. Csakhogy ehhez szükséges lenne a rendszer, a rendszerezettség, a másfajta logika — de logika — szerinti építkezés következetessége. Több kritika Luis Bunuel szürrealista filmjeit emlegette Bódy filmjével kapcsolatban. Bunuel azonban sosem zavaros, még akkor sem, amikor éppen nyelvet ölt a polgári társadalomra. Bódy viszont — noha az eléggé nyilvánvaló, hogy nyelvet ölt a világra — mindennel és mindenen való komolytalankodás közepette zavarossá válik. Csak hülyéske- dés, csak fölényeskedés, csak hányavetiség aligha hozhat értékelhető műalkotást. Bódy filmjében pedig túl sok van ezekből a vonásokból ahhoz, hogy mást mondhassunk róla. Nehezíti a dolgot, hogy ugyanakkor számos mesterségbeli vonásában a film igen jó. Kitűnő a vágás; kitűnő az operatőri munka (Johanna Heer vendégként dolgozott a filmben); időnként igen pontos a környezetrajz, mely nem hagy kétséget afelől, hogy a film Magyarországon játszódik, ránk vonatkoztatható, rólunk szól. Ha pedig ez így van, akkor annál inkább kötelességünk szóvá tenni a filmből kibogozható félreérthető, bántó élű alkotói (talán csak másodlagos) szándékok vagy vélhető szándékok rossz hatását. Végül is a Kutya éji dala felfogható lenne úgy is, mint Bódy Gábor vásott, kamaszos fintora, nézőpukkasztó, a „balhét" élvező enyhe provokációja — csakhogy ahhoz túl komolyan veszi a film önmagát. Kár, hogy fele ilyen komolyan sem veszi a nézőt, a várható befogadó közeget. Pedig az ember még azt is könnyebben elviseli, ha alaposan képen törlik, ha tudja, érti, miért kapta. Ha azonban ettől megfosztják, a pofont egyszerűen csak pofonnak fogja érezni, és az nem jó érzés, az már megalázó és goromba dolog. A közönség nagyobb része valószínűleg nem bánja, ha ugratják, de ha semmibe veszik, azt nem szereti. Azt nem merném állítani, hogy Bódy semmibe veszi várható nézőit, de, hogy túl sokat nem is törődik velük, az nagyon valószínű. Ha nem így lenne, akkor ügyelt volna rá, hogy diákos bolondozásait és gúnyos, s nem is mindig szellemtelen fricskáit jobban megértsék — éppen azok, akiknek szólnak e bolondozások és fricskák. Így alihanem az a helyzet állt elő, hogy pontosan azok nem nézik meg (vagy nem nézik végig) a filmet, akikről pedig Bódy véleményt mond, akiknek a (mai) élete így vagy úgy, de végül is megjelenik a filmben. Ha viszont a Kutya éji dala csak a filmínyenceknek készült, célszerűbb lett volna a stúdióhálózatban forgalmazni. Akkor jobban találkozna megfelelő közönségével, és nem irritálna fölöslegesen másokat. Hé, élet! Úgynevezett „problémás" gyerekekről — vagy inkább kamaszokról szól ez a finn film. Azt nem valami alaposan közli velünk, mitől, miért lettek ezek a fiúk problémások (vagy amit közöl, az nagyon közhely-szintű: iszákos apa, nemtörődöm anya, s hasonlók), de azt eléggé részletesen megtudjuk. mi mindent követnek el a főhősök: Pete és Jussi. Az érdekes az, hogy ezek a tettesek alapjában véve nem lépik túl a sokszor látott, hallott, ismert (sőt legtöbbünk által el is követett) diákcsínyek határát. Amitől feldühödnek miattuk a felnőttek, az az elkövetés módja, vagy még inkább: az a szituáció, melyben a csínyek megtörténnek. Egy szomorú, de valós láncreakcióról van itt szó: a nehezen kezelhető kamaszok azért nehezen kezelhetők, mert nehéz őket kezelni, azaz: a valamikor elkövetett vétkek rákövültek a fiúkra, s most már a legkisebb csínyt is olyan súlyosan ítélik meg a felnőttek, mintha főbenjáró bűnök történtek volna. A legszomorúbbá azonban akkor válunk, amikor látjuk: a felnőttek társadalma még csak annyi fáradságot sem vesz magának, hogy legalább próbálja megérteni ezeket a nem elvetemült, csak elhagyatott kamaszokat. Takács István
