Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-21 / 300. szám

.Wtlt/J 5 1383. DECEMBER 21., SZERDA Újra nyitott a Kopár csárda A nyár közepén egy éjszaka porig égett a Rozmaring Termelőszövetke­zet Piliscsaba és Piüsvörösvár kö­zötti, sokak által látogatott csárdá­ja. Újjáépítéséhez szeptember elején fogtak hozzá, és most nyitottak ki újra. A Konár csárda 129 fő be­fogadására alkal­mas. Trenesínyl Zoltán felvétele SCevés $ém¥é\ is lehet Utcánként épül a gázvezeték £ A gázvezeték első szakaszát öt esztendeje, a József í Attila lakótelep kiszolgálására építették Budakeszin. Er- í re a környékbeli utcák fogyasztói is rácsatlakozhattak. | majd a szennyvíztisztító bővítésével újabb rákötésre f nyílt lehetőség. Ám a pénz vékonyabb erekben csordo- ^ galt, a hálózat fejlesztésére már nem futotta. A legutób- ^ bi falugyűlésen azonban kiderült: a lakosság hajlandó 6 áldozni nagyobb kényelméért. Tavaszi előkészületek Sikerült a vetőnisgfcgás Jó példa veit — Tudni lehetett, hogy szó­ba kerül a gázellátás is, ezért felkészültünk erre — mondja Bobály Mihály tanácselnök. — Meghívtuk a TIGÄZ egyik szakemberét, aki első kézből adott információkat a vecsési példáról. Ott ugyanis lakossá­gi hozzájárulással bővítették a hálózatot, s egyelőre nálunk sem lehet másként. Őszintén elmondtuk, hogy most nincsen erre fedezet, de közösen előbb­re juthatunk. A, Nagy Sándor, a Szél és á Vásárhelyi Pál ut­ca lakói felvették a kesztyűt. — Ezután a végrehajtó .bi­zottság határozatot hozott a műszála, a szervezési és ;«g pénzügyi teendőkről. Vág y- is vállalta, hogy meg­old minden adminisztratív feladatot, tárgyal a tervezővel, a kivitelezővel, az OTP-vel, igyekszik kijárni a legelőnyö­sebb feltételeket. Előnyös feltételek — Azóta a Nagy Sándor ut­cai bővítés tervei elkészültek, megegyeztünk a kivitelezővel is, tavasszal elkezdődhet a munka. A feltételek igen elő­nyösek, hiszen csak a költsé­gek tíz százalékát kell kész­pénzben befizetni — ami át­lagosan 2 ezer forint — a töb­bire az OTP öt évre szóló hi­telt ad. A havi törlesztés csu­pán három-négyszáz forint. Igaz, ekkor még csak a ház kapujáig ér el a gáz, de a fű­tés korszerűsítésére is lehel kölcsönt felvenni. — Úgy tűnik, jó úton indul­tunk el — folytatja Bobály Mihály. — Hamarosan a má­sik két utca tervei is elkészül­nek, s már újabb jelentkezők is kopogtattak. Sőt, a sikeres Bővíti a hőtároló kályhák választékát az Elekithermax. Az idei sikeres bemutatkozás után jövőre már sorozatban gyártják a kerámiával burkolt kályhákat is. Af. ehhez szük­séges különleges csempéket a zalaegerszegi Cserépkályha- gyár szállítja, több színben. A külső változás mellett foglal­koznak a szakemberek a hő­tároló kályhák fűtőrendszeré­példán felbuzdulva a Napsu­gár utcát is ily módon sze­retnénk csatornázni. Igaz, a költségek magasabbak lesznek, mint a gáznál, viszont a meg­térülés gyorsabb. Persze nem akarunk mindent egyszerre: utat is, gázt is, csatornát is, és gondolni kell a helyi sajá­tosságokra is. Tanulják a formákat — Az önerőből finanszíro­zott tanácsi beruházások for­máját csak most tanuljuk — hangsúlyozza a tanácselnök. — Óriási lehetőségeket rejt, de nem szeretnénk átesni a lő túlsó oldalára. Csak annyit vállalunk, amennyit meg is tudunk valósítani, amit elbír a tanácsi apparátus, a lakos­ság anyagi ereje. Nem mehe­tünk széttárt karokkal, mert a szél megfog bennünket. K. L. nek továbbfejlesztésével is. Si­keresen módosították — meg­kétszerezték — a fűtőfeiület és a levegő érintkezési terüle­tét. fgy azonos energiafogyasz­tással, gyorsabban, nagyobb meleget biztosít az új válto­zat. A tetszetős külsejű és energiatakarékos elektromos kályhákat jövőre már folya­matosan gyártják. Ócsai takarmány Hulladék kenyér Az idén már mintegy két­ezer tonna hulladék kenyér­ből készít takarmányt az ócsai Vörös Október Termelőszövet­kezet. A gazdaság néhány év­vel ezelőtt a keszthelyi egye­tem kutatóinak segítségével technológiát dolgozott ki a fő­városban keletkező hulladék-, illetve maradványkenyér hasz­nosítására. Elgondolásuk oly­annyira sikerrel járt, hogy ma már jelentős tételeket expor­tálnak az így nyert takarmány­koncentrátumból. Felhasz­nálnak egyéb hulladékanyago­kat is, igy például a folyé­kony sörélesztőt, söriszapot, árpaport, tojáshéjat és kakaó- babhéjat is. A befektetés igen jövedelmezőnek bizonyult, hi­szen a feldolgozott hulladék- és maradványtermékek ex­portjából az idén mintegy 1,6 millió dollár bevételük szár­mazik. A takarmánykoncentrátu­mot az Agroimpex külkereske­delmi vállalat közreműködésé­vel szállítja külföldre a gaz­daság. elsősorban nagy keve­rőüzemekkel rendelkező olasz és svájci cégekhez. Forgó-Morgó az élen Az energiafelhasználás ra­cionalizálási program megva­lósításához a VI. ötéves terv­időszak során összesen 15 mil­liárd forint áll rendelkezésre, ötször annyi, mint az előző tervidőszakban. Az eddig elfogadott csak­nem ezer beruházásból 1983 első feléig mintegy ötszázat fejeztek be, s ez az energia­felhasználás ésszerűsítésére szánt összeg egyötödét emész­tette fel. A program alapján a 15 milliárd forintos ráfordí­tásnak . 1985-ig összesen 3,35 millió tonna olajértékű meg­takarítást kell hoznia. A be­Az elmúlt években a ma­gyar növénynemesítők egész sor új fajtát, hibridet állí­tottak elő, ezek jó része már a köztermesztésben van. A Vetőmagtermeltető és Érté­kesítő Vállalat összesítése sze­rint újabban mindenekelőtt a kalászos gabonáknál figyelhe­tő meg a magyar fajták elő­retörése, amely a korábbi években a kukorica fajtavál­tásnál bekövetkezett folyama­tot követte. Búzából az ősszel negyven fajta állt a termelők rendelke­zésére. Közöttük ott voltak a legújabb, egyelőre még kí­sérleti célokat szolgáló fajta­jelöltek, amelyeket ezúttal nagy, összefüggő részeken vizsgáztatnak. A termelőknek kevesebb vetőmagra volt szük­ségük, mint egy évvel korábr ban; az aszály ugyan csök­kentette a vetőmag mennyi­ségét, ám kitűnő minőségű szaporítóanyagot sikerült fog­ni és igy kevesebbel is beér­hették, nem volt szükség rá­ruházási Ígéretek 4,87 millió tonnára adnak garanciát. Ami pedig a számok mö­götti konkrét eredményeket illeti, a kisüzemektől az óriás- vállalatokon át a kisfogyasz­tókig, sokakkal lehetne pél­dálózni. A lakossági-kommu­nális szektor energiafogyasz­tása az év első felében például 6.4 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly ilyenkor. A reklámemberkék, Forgó- Morgóval az élen, azonban mindhiába sulykolják mon­danivalójukat, ha a feltételek nem mindig és nem mindenütt segítik az energiaköltségek le­faragását. A rosszul záró ab- . lakok miatt az utcát is fűtjük, tartásra. Rozsból öt fajta volt készenlétben, az eladott meny- nyiség nagyjából az elmúlt évihez hasonló. Őszi árpából a tavalyinál többéit értékesí­tettek. A vállalat a jövő évi tava­szi vetésekhez megfelelő kész­lettel rendelkezik. Kilenc ta­vaszi árpa és négy zab vető­magját kínálják, ezek többsé­ge még külföldi — csehszlo­vák, NDK-be!i és holland — ám kipróbálás alatt vannak a magyar fajták is. Kukoricá­ból több mint 40 hibrid áll majd rendelkezésre. Megkezdték a kistermelők tavaszi vetőmagkészletének csomagolását. Az idén 46 mil­lió tasakkal adtak el a vető­magszakboltokban és a kije­lölt üzletekben. Jövőre vár­hatóan 50 millióra lesz szük­ség. Még ebben a hónapban a tavaszi készlet 90 százalékát kiszállítják a boltokba, illetve az elosztóraktárakba és on­nan folyamatosan töltik fel az üzleteket pedig a jó hőszigetelés 900 ezer tonna fűtőolaj megtakarí­tását tenné lehetővé. A szak­emberek szerint ehhez mind­össze 180 millió osztrák schil­linges importra volna szükség, a lakóknak pedig négyzetmé­terenként 150 forintot kellene fizetni a szerelésért. Más lehetőségek is Gondot okoz az is, hogy a hazai villamos háztartási ké­szülékek olykor energiapa­zarlók. A nagy nyugati cé­gekkel kötött kooperációk ugyan hozzájárultak az ener­giatakarékos berendezések ki- fejlesztéséhez, a korszerűsítés azonban csak lassan halad. A hűtőszekrények átlagos áram- fogyasztása naponta másfél kilowattóra, megfelelő szigete­léssel ennek 25—30 százaléka megtakarítható lenne. Ez fel­használónként és naponta mindössze 40 fillér, országosan azonban milliókra rúg. A kormányülésen hangsú­lyozták: az olajfogyasztás to­vábbi csökkentése érdekében mind több fogyasztónak kell áttérnie a földgáz, a szén, a geotermikus energia, illetve a mező- és erdőgazdasági hulla­dékok, valamint a különböző helyi források igénybevételé­re. Szerencsére mindez már nem csupán igény. A Tisza Cipőgyár központi gyárában például 1200 méter mélységből feltörő, 64 Celsius fokos gáztalanított melegvíz tartja egyenletes hőmérsékle­ten a fűtőrendszert és a he­lyiségeket. A megoldás révén egy szezonban 4 ezer tonna kőszenet takarítanak meg. A Böhönyei Állami Gazdaság­ban fahulladék felhasználásá­val működő kazánt helyeztek üzembe. A Dél-Alföldön első­sorban a helyi energiaforrá­sok: a földgáz és a termálvíz kiterjedtebb hasznosítására tö­rekszenek. Újabb négymilfiárd Az energiaköltségek lefa­ragását mind többen érzik magukénak. Az MTESZ pél­dául már hatodik alkalommal írt ki energiatakarékossági pá­lyázatot. A javaslatok beveze­tése révén évente mintegy 4 milliárd forint értékű energia- hordozó takarítható meg. Kö­zéjük tartoznak a trakto­rok energiafogyasztását mér­séklő elképzelések a Rábánál kidolgozott üzemcsarnok-vilá­gítási rendszer és így tovább. Tartalékok persze még bő­ven akadnak. Egyebek között a milliós értékű szellemi ter­mékek, újítások mielőbbi hasznosítása hozhat sokat az energiagazdálkodás konyhájá­ra. És az dlvan apróságok, amelyekre naponta érdemes a sok olajcsepp megtakarítása érdekében egy csepp figyelmet áldozni. Molnár Patrícia Bába Mihály: sápadó Lát M ár nem emlékezett arra, hogy melyik volt az a szó, amelyik kirobbantotta közöttük az utolsó iszonyatos veszekedést, ami után nem tehetett mást, mint hogy becso­magoljon és elköltözzön. Özvegyen maradt katonacimborája adta oda neki a nyári konyháját, amikor megtudta, hogy elköltözött családjá­tól. Hatvanöt éves múlt. Fia, lánya jobban boldogult már, mint ő bár­mikor. Senkiről nem kellett gondos­kodnia. Csak azt sajnálta, hogy az unokáit nem láthatja. Ideiglenesen bejelentkezett új otthonába és a nyugdíját már a következő hónap­ban ott kapta meg. Iszonyatosak voltak az első hetek, hónapok, évek. Az ünnepek össze­folytak a hétköznapokkal. Cimborá­ja gyakran utazott* hol az egyik, hol a másik gyerekénél töltött heteket. Ő vigyázott a házra, a kulcsot is megkapta, de tisztességből nem tele­pedett be egyik szobába sem. Ritkán mozdult ki új otthonából. Négy-öt napra bevásárolt s az örökölt hűtő- szekrényben tárolt. A könyvtárból halomszámra hordta a könyveket, hogy olvasgatással üsse el az időt. A nyomasztó, hosszú estéktől mégis csak akkor szabadult meg, amikor megvette a kis televíziót. Sokszor még így is mint a lavina, rázúdultak az emlékek: házasságának első szép esztendei, a kirándulások a gyere­kekkel, az ünnepi esték boldog han­gulatai, az önfeledt szánkózások, a korcsolyapálya melletti didergések, amikor a gyerekekre várt. Az első összetűzések feleségével. Az esték mindig súlyosan teleped­tek rá, vésték mélyebbre homlokán, arcán a ráncokat, lopták el derese- dő hajának, szakállárnak színét. Aztán éjfélig, hajnalig csak azon töprengett, hogy hol rontotta el az életét, ami miatt most vénségére egyedül maradt, ami miatt most nem osztozhat családja örömében, nem játszhat, nem sétálgathat uno­káival, ami miatt a húsvéti, a kará­csonyi, újévi hangulatoktól megfosz­tották. Cimborája aranyvasárnap előtt elutazott a gyermekeihez, és így már a negyedik karácsonyt kénytelen egyedül tölteni. A maga módján készült az ünnepekre. Ko­csonyát főzött, grillcsirkét vásárolt, kalácsot, meg a virágüzletben 95 fo­rintért a magányosok karácsonyfá­ját, a néhány ágacskából, szalagból, egy hosszú gyertyából összeeszkábált csokrot. És bort. Két üveggel. Toka­jit. Ha már keveset ihat. akkor leg­alább jót igyon. Az elrohant eszten­dők alatt egyetlenegyszer sem jutott eszébe a szakítást előidéző szó. Ar­ra emlékszik, hogy ő robbant ki a szóra, amit gúnyosan felé dobott a felesége. Persze volt abban a hang­súlyban megvetés, lenézés is. És ak­kor zúdult rá a vád lavinája, amely szinte maga alá gyűrte, ami szinte megfosztotta a hangjától; bénává, tehetetlenné tette. Undok patkány volt mindig, ganajtúró bogár, aki nem tudott kiemelkedni a szürke­ségből, mint mások, az örökös anya­gi nyűglődésből, aki a lustasága miatt majdnem halálra éheztette családját, akit nem tisztelt soha ő, a feleség, de a gyermekei sem, akik­nek hiába mondott bármit, csak ne­vettek rajta, később meg egy váll­rándítással elintézték. T rehánysága, örökké dögleni sze­rető természete miatt nem ment el jobban kereső állásba, nem vállalt másodállást, nem vállalt maszekmunkát és emiatt nem ve­hettek autót,, nyaralót. Ha ő, a fele­sége nincs, előbb-utóbb szükségla­kásba kellett volna költözniük. Nem gondoskodott a gyermekei nevelé­séről. Persze könnyű azt mondani, hogy odaadtad minden filléredet, szaladgáltál, hogy jó gimnáziumba kerüljenek, hogy az egyetemen folytathassák a tanulást. Ennyit minden disznó megtesz a köly- kéért. És tovább; mindig én vettem nekik mindent, ruhát, cipőt, köny­vet, ajándékot. Igen, ajándékot! A karácsonyfa alatt egyetlenegyszer nem volt olyan csomag: szerető apá­toktól ! Görnyedten ült az asztal mellett. Behunyta a szemét. Szerette volna elhessegetni a gyötrő képet. Nem sikerült. Szinte hallotta a hangot is: önző, lusta kutya voltál mindig! Rám sem gondoltál sohasem, éppen úgy, ahogy nem gondoltál gyerme­keidre. Ha én nem vagyok, téged megesz a piszok, gyermekeid meg rongyokban járhattak volna. Az úr­istenit neki! ugrott fel, védőbeszédet kellett volna tartanom, megcáfolni minden rámzúdított szennyet! Ki­nyitotta az egyik üveg tokajit, töl­tött és mohón ivott. Megcáfolni? Minek? Nevetséges lenne. Akkor biztosan azt vágta volna fejéhez, hogy no, megpróbál mosakodni, de hiába: bűzlessz, bűzlessz. bűzlessz! Ismét teletöltötte a poharat és le­ült. Vajon elhiszik-e a gyerekek mindazt, amit akkor, az utolsó ta­lálkozásukkor hallottak? Mert soha nem látogatták meg, soha nem kér­dezték meg, még levélben sem: hogy van. él-e, hal-e?! A kopogtatást nem hallotta, csak a kilincszörgésre lett figyelmes. Kinyitotta az ajtót. A veje állt előt­te. — Jó estét, fater. Beengedsz? — kérdezte vidáman. — Gyere — mondta és félrehúzó­dott, hogy az ölében hozott két nagy csomaggal beférjen. V eje a heverőre tette a csomago­kat. — Ne félj, nem küldetés­ben járok — nyújtott kezet az öreg­nek. — Egyszerűen csak eszembe ju­tottál. amikor vásárolgattuk az ajándékokat, hogy mégiscsak nagy disznóság az, hogy rólad megfeted- kezünk, mert az anyósom még most sem hagyta abba, kígyók, békák ug­rálnak a szájából, ha a neved szóba kerül. Ne vedd a szívedre, neki min­dig kell egy áldozat. Korábban Gizi­ké volt, a menyed, majdnem elvál­tak miatta, de a fiad észbe kapott, és aztán csak nevetett, bármit mon­dott feleségére az anyja. Most én vagyok a soron. Ügy döntöttünk a lányoddal, aki üdvözöltet, hogy hol­nap két hétre elutazunk, hogy ne kelljen részt venni a családi össze- röffenésen. — Ülj már le — mondta az öreg. — Iszol egy pohárral? — Boldogan. Kocsi nélkül vagyok. Azaz: nincs is kocsink! És képzeld, még nyaralónk sincs! Hallgatok is miatta eleget. Egészségedre, és kel­lemes karácsonyi ünnepeket meg boldog új évet neked — koccintot­ta poharát az öregéhez. Ittak. Aztán néhány pillanatig szótlanul ültek. Äz öregnek nem jutott eszébe semmi. Egy gondolat­foszlány sem. Apadó kútnak érezte magát, amely lassan felesleges mély gödör lesz csupán. — Nézd, fater — mondta a veje —, én nem akarok beleavatkozni a ti ügyeitekbe, nem akarok arról sem beszélni, hogy szerintem me- lyikőtöknek van igaza. A ti dolgo­tok. Intézzétek el, ahogy jónak lát­játok. Ú gy gondoltuk, én is meg a lá­nyod, mármint a feleségem is, hogy ha nem lennénk terhedre, és egyáltalán, ha nem haragszol ránk a sok éves hallgatásért, hát akkor mi néha-néha meglátogatnánk. És ha kedved lesz, gyere el majd te is. Hát csak' ezért jöttem. A csomagok­ban van egy kis apróság: ajándék, na! Majd kibontod, ha elmentem. Ám előbb adj még egy pohár bort. nagyon ízlett. Tyű, de teletöltötted! Na, ’ist»n, ’isten .. . Megitta a bort, elviharzott. Az öreg döbbenten, kábultan bámult az ajtóra Valamit mondanom kellett volna neki, gondolta. Valamit! De mit? Tetszetős köntöst kapnak EnenjlaguzdáSkedásuüik a mérlegen Csepp figyelem - sok olajért Aligha van a világnak olyan kormánya, amely ne fektetne ^ különös hangsúlyt a hosszú távú energiamegtakarítási progra- 4 mok kidolgozására. Nálunk is értékelte a Minisztertanács az ^ energiafelhasználás racionalizálási program teljesítésének ed- Vy disi helyzetét. Az elemzés megállapította: a lakosság és az ipa- •/ ri üzemek energiaellátása az év első felében zavartalan volt, ^ annak ellenére, hogy a tavalyihoz viszonyítva összesen 3,9 szá- ^ zalékkal kevesebb volt az energiafelhasználás. ^ Javult az energiafogyasztás összetétele is: a drága kőolaj- y termékek részaránya az 1978. évi 40,7 százalékról 32,7 százalékra Yy csökkent. Az eredmények elsősorban a különböző takarékossági intézkedéseknek köszönhetők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom