Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-18 / 298. szám
^ipL&y) A közlekedésbiztonsági versen y se rezet! záróakkordja Nincs vesztes, csak nyertes van Tizenhat csapat negyven- nyolc versenyzője, a csapatvezetők és a Fest megyei Közlekedésbiztonsági Tanács rendezői várták izgatottan tegnap délelőtt a rajtot az ATI mes- tervezető-képző iskolájában, hogy eldöntsék, ki nyeri a Pest megyei Hírlap és a Pest megyei Rendőr-főkapitányság dijait a győztesek vetélkedőjén, Ppntban tíz órakor dr. Budai János, a Pest megyei Közlekedésbiztonsági Tanács elnökének helyettese megnyitotta a versenyt. Szénási Pál, a PmKBT ügyvezető elnöke ismertette a feladatokat, majd Tóth Ferenc, az ATI szakoktatója a KRESZ-verseny szabályait. A versenyzők a kérdőívek fölé görnyedtek és megkezdődött a fejtörő. Közben Ambrus Ferenc, az ATI Pest megyei igazgatója és Egri Levente, a PmKBT versenyszakbizottságának vezetője elkészítették a bonyolult akadályokat. Minden aktivistának jutott tennivaló. A csúszós pályán gumiköpenyekkel jelölték ki az útvonalakat és felállították a papírdobozból készített kapukat. Ferjáncz Attila, a népszerű rallye-bajnok mutatta be. hogyan kell biztonságosan teljesíteni a távot, hogyan kell ellenkormányzással kivédeni a túlzott farolást. A lényeg azonban a hibátlan vezetés volt. A rutinpályán, ami ezúttal í?intén síkos volt, hála az égjiek gondoskodásának és a kiadós hóesésnek, ügyes szerkezeteket állítottak fel, hogy ne lehessen túl könnyen teljesíteni ezt a feladatot se. ,A KRESZ-lapokkal elsőként Simon Mihály végzett, és mint az értékelésnél kiderült, maximális pontszámmal, így, bár még hárman végeztek szintén A boldog győztes csapat a Fest megyei Hírlap vándordíjával hibátlanul, a kiírás szerint a leggyorsabb, azaz ő lett az első. Ezzel elnyerte a Pest megyei Rendőr-főkapitányság által felajánlott kupát. Ám nem állt a verseny az ügyességi pályákon sem, sorsolt rajtszámok alapján indította Mudrony József, a PmKBT titkárság vezetője a versenyzőket, a versenyszakbizottság aktivistái mérték az időt, jelezték a hibákat. Aki végzett az egyik pályán, gyorsan ment a másikra. Itt aztán pergő ritmusú volt a küzdelem, de senki nem vesztette el a fejét, a sok csúszkálás mellett is a biztonság volt a fő cél. A harmadik kategória versenyei is zajlottak, itt elsősegélynyújtásból vizsgáztak a résztvevők, talán a legnagyobb felkészültségbeli különbségekkel. Papp János, a PmKBT értékelő csoportjának vezetője előtt egyre gyűltek az eredmények és pár perccel az utolsó versenyző célba érkezése után a közösség díja |f ifogyhatatlannak tűnnék az újság hírro- *• vatában nap mint nap Olvasható, komor sorok: árokba borult.... összeütközött .... elgázolta.... súlyos sérüléseket szenvedett .... a helyszínen meghalt, A baleseti krónika a hétköznapi tragédiák sajnos ma már alig sokkoló szövegkönyvévé vált. Hozzá lehet-e szokni ahhoz, hogy a közúti közlekedés naponta szedi áldozatait, meg lehet-e tanulni együtt élni a mindig leselkedő, váratlan, értelmetlen halál gondolatával? A statisztikák lassan változó számai ezt sugallhatják: hiábavaló minden figyelmeztetés, jó szó és büntetés egyaránt. Hisz gondoljunk csak arra: Pest megyében a balesetek jó részét az ittas vezetők okozzák, mégsem látszik csökkenni azok száma, akik egy-két pohár sör, bor vagy pálinka elfogyasztása után is bátran a volánhoz ülnek. Tudomásul kell vennünk: a közvéleményt napjainkban egyre kevésbé rázzák meg késztetik elgondolkodásra a közúti balesetekről szóló híradások. De beletö- rődhetünk-e a megváltoztathatatlannak tűnő folyamatba? A válasz kétségtelenül csak a nem lehet. A társadalom, a közösség, minden egyes ember életének megóvása korunk e makacs járványától egyre növekvő súlyú, tetteket követelő felelősség. Hiszen, ha védőoltással segíthetnénk a probléma megoldásában !... De akkor mi lehet az ellenszer? Mindenekelőtt a felvilágosító szó, a figyelem ébrentartása, a szabályok tudatosítása, a felkészítés a veszélyhelyzetek megelőzésére, a fegyelmezett. kulturált közlekedésre. Megcélozva a társadalom minden rétegét és korosztályát, gyalogosokat és gépjárművezetőket. Ezt a feladatot vállalják megalakulásuk óta a közlekedésbiztonsági tanácsok. S tevékenységüknek mára jól érzékelhető eredményei vannak. Elsősorban az, hogy a közlekedési tudnivalók ismerete közüggyé vált hazánkban. Tananyag az óvodától az iskoláig, helyet kap a pedagógusok továbbképzésében, napi téma az újságokban, rádióban, televízióban. Ezrek és ezrek kapcsolódnak be országszerte a KRESZ-parkok építésébe, a versenyekbe, különböző akciókba. A kezdetben társadalmi szervezet tömegmozgalommá gyarapodott. Mindennek számos tanú- jelét láthatjuk Pest megyében is, ahol különösen nagy jelentősége van a felvilágosító munkának, a közlekedési kultúra színvonalának. hiszen közútjain országos viszonylatban is legnagyobb a forgalom. A helyi KBT-k ma már önállóan dolgoznak, ezért is van zöld útja mindenütt a rendszeresen jelentkező megyei kezdeményezéseknek. Ez utóbbiak közül is a legnagyobb szabású — s talán jövőre országossá terebélyesedő — az a versenysorozat, melynek tegnap megrendezett döntőjéről a lap 3. oldalán tudósítunk. Vállalatok, mezőgazdasági és ipari szövetkezetek, áféízek. a fegyveres erők és testületek — a közutakon közlekedők széles, a közlekedési kultúrát alapvetően befolyásoló rétegéhez tartozók — gépjármű- vezetői vizsgáztak az elmúlt hónapokban szerte a megyében rendezett vetélkedőkön. Mintegy hetvenezren tanulmányozták át újra és újra a felkészülés során a KRESZ szabályait, ismerkedtek a biztonságos közlekedést Is érintő munkavédelmi, elsősegélynyújtási tudnivalókkal. A tegnapi döntőt követően a szépen csillogó díjakat — köztük a Pest megyei Hírlap serlegeit — a legjobbak kapták. A rendezők és valamennyi résztvevő pedig jogosult a közösség díjára, a társadalom. valamennyiünk elismerésére. hiszen személyesen, tettekkel járultak hozzá a biztonságosabb közlekedéshez a megye útjain. Mészáros János megszületett a végső sorrend. Eszerint a vezetésben sem adta alább Simon Mihály, itt is az élen végzett. S hogy milyen remekül jött ez csapatának, azt az mutatja, hogy két kolléganője eredménye már (Folytatás a 3. oldalonl VEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYE! BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXVII. ÉVFOLYAM, 298. SZÁM t\ra 1,40 forint 1983. DECEMBER 18., VASÁRNAP Mai Három, Kettő, egy, rajt! Mudrony József elindítja az egyik versenyzőt 2. oldal: A hét világpolitikai kérdései 3. oldal: Tálalások Birodalma kétszázhúsz hektár t. oldal: A tűzhányók bátor gerillái Vásárfia-názőben Szentendrén Foton újabb műterem épül 0. oldal: Postabontás Fedél nélkül maradtak 1. oldal: Megszorítják-e a Gödöt? 8. oldal: Ezertechnik a lakosságnak Kozmosz, az új őszi mák Megrendelőjük a Videoton A Galgaparti összefogás Termelőszövetkezet váckisújfalui nyomdájában évente mintegy ötvenmillió forint értékű terméket állítanak elő. Többek között öntapadós matricákat is készítenek. A képen Vilcsák József gépmester ellenőrzi a Videoton megrendelésére készülő Modul-címkéket. Barcza Zsolt (elvétele Több száz ezer aláírás mellett tettek hitet Az elmúlt napokban országszerte megrendezett békegyűléseken, fórumokon fiatalok és idősebbek, férfiak és nők, munkások és értelmiségiek sokasága tett hitet a béke ügye mellett. Mint Sarkadi Nagy Barna, az Országos Béketanács főtitkára nyilatkozatában elmondta, ugyanakkor szükségesnek és elkerülhetetlennek tartották a Varsói Szerződés tagállamainak ellenlépéseit, PÁÉV-fcáztsk határidője Folyamatosan épültek a lakások Néhány hideg nap van már csak hátra az 1983-as esztendőből. Jól tudjuk, a fagypont alatti hőmérséklet nem kedvez az építőknek, így aligha számíthatnak rá a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói, hogy év végi hajrával javíthatnak eredményeiken. Sulytó István főosztályvezető szerint idén nincs is szükség rohammunkára, tervszerűen dolgoztak az egész esztendőben. A novemberi határidő helyett július végére elkészült a 16 tantermes dunakeszi általános iskola, ugyancsak az ígért kora nyári időpontra az érdi 160 személyes óvodabölcsőde, a dunákeszi szolgáltatóház. szeptemberre a sziget- szentmiklósi ABC-áruház. Az előre elhatározott menetrend szerint épül a gödöllői tanácsháza, már a tetőszigetelési munkákat is befejezték. Késiül, szépül a hóember . u. t Hát mégis fehér karácsony lesz! Nem kell kétkedőén kémlelni az eget a legkisebbeknek sem, akik alig várták, hogy a természet fehér paplanán hancúrozzanak. Repülnek a hógolyók, formálódnak a hóemberek a deres kis ujjacskák között, előkerülnek a répaorrok és a szénszemek. A tegnapi szabad szombat volt a kicsinyek számára az első igazi hó-nap. Trencsényi Zoltán felvétele Sokszor panaszkodtak korábban a megrendelők: késve készülnek el a lakóházak. Idén emiatt nem dohoghatunk. Vácott, Dunakeszin. Gödöllőn, Szigetszentmiklóson és Csepelen összesen 473 lakás műszaki átadása már megtörtént. A hiánypótlási munkák elvégzése után 543 családnak adtak ki a tanácsok lakhatási engedélyt. Ebben természetesen olyan épületek is vannak, amelyek már tavaly elkészültek. Folyamatos lesz a lakásépítés az új esztendőben is, hiszen 392 lakás szerkezetileg kész, közülük majd’ százat már az első negyedévben átadnak a megrendelőknek. Jó néhány építőipari vállalatot tesz próbára a beruházások csökkenő száma. A PÁÉV- nak vajon van-e, lesz-e elegendő munkája? , A főosztályvezető szerint eddig még nem érezték, hogy Pest megyében szűkülnének a beruházási lehetőségek, a jövő esztendőre is lekötötték a teljes kapacitást a megrendelők. A kiegyensúlyozott munkát jelzi, hogy Idén minden tervmutatót teljesítenek, közöttük az egyik legfontosabbat is: az előzetes értékelés szerint nyereségük meghaladja a 20 millió forintot. Cs. A. egyetértettek a tervezett intézkedésekkel. A KISZ-szel közösen kibocsátott felhívást eddig százezrek írták alá, ily módon is bizonyítva, hogy a magyar békepolitika, békemozgalom milliók bizalmát élvezi. További öt évre szerződtek A Pest megyei Vegyi- és Divatcikk Ipari Vállalat és az NSZK-beli Hepp ting cég a közelmúltban újabb öt évre kooperációs szerződést kötött. A két vállalat kapcsolata három évvel ezelőtt kezdődött, és azóta folyamatosan bővül a közösen gyártott termékek mennyisége és köre. A PEVDI bőrdíszműgyáregyséfíben Pl- lisszentivánon és Érden négy szalagon, készülnek a Hepp- ting cégnek bérmunkában a félkész- és kész bőröndök, a különféle utazótáskák. Az NSZK-cág adta a gépeket, berendezéseket. a szervezés technikáját. Cserében a PEVDI- nek megfelelő minőségben, pontosan kell elkészülnie a termékekkel. A jövő évtől nagyobb volumenben gyártott bőröndök mellett a második szalagon kisebb szériában, de a korábbiakhoz képest magasabb minőségi követelményeket kielégítő táskák is készülnek. Ezzel a külföldi partner valamennyi termékét hazánkban készítteti; ezekből a Heppting cég megszüntette saját üzemében a gyártást. Az újabb megállapodás szerint a PEVDI 150 millió forint értékben vállalt bérmunkát a következő öt évre. Jövőre például a 30 millió forintos, ebből származó árbevétel a bőrdíszműipari gyáregység teljes árbevételének körülbelül 14 százaléka. Energia a Szovjetunióból A Szovjetunió jövőre 8,8 milliárd kilowattóra villamosenergiát szállít Magyarországnak. Ez az energiamennyiség az ország 1984. évi várható villamosenergia-fogyasztá- sának kereken egynegyedét fedezi. A tervszerű villamos- energia-import a KGST-országok közötti energetikai együttműködés keretében valósul meg, amelyben hazánk a legnagyobb villamosenergia- importőr. Érthető tehát, hogy együttműködő energiarendszerek üzembiztonsága elsőrendű fontosságú, s ennek biztosítására a felek minden lehető eszközzel törekednek.