Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-13 / 293. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM. 293. SZÄM 1983. DECEMBER 13., KEDD Tízezer ilgyirojot iktattak Fontos kérdéseket tárgyad a vb Mosott, főzött, dolgozni járt A telep magányos lakája Tegnap délután a városhá­za nagytermében ülést tartott a városi tanács. Az igazgatási és ügyrendi bizottság jelentést tett az időközi tanácstagi vá­lasztás lebonyolításáról, majd a tanácstestület személyi ügy­ben hozott döntést. A Haza­fias Népfront városi bizottsá­gának előterjesztése nyomán a városi tanács elnökévé — nyílt szavazással — Fekete Antalt választották meg, aki eddig ezt a posztot megbízás alap­ján töltötte be. Kisvállalatok A továbbiakban a végrehaj­tó bizottság 1982. évi munká­járól tárgyalt a testület. A be­számolóból következetes és színvonalas tevékenység képe rajzolódott ki. Gyakorlattá vált, hogy a végrehajtó bizott­ság a tanács üléseinek előké­szítése során valamennyi elő­terjesztést megtárgyal, véle­ményez és az adott kérdésben állást foglal. Ily módon került a tanácsülés elé az 1982. évi költségvetési és fejlesztési terv jóváhagyása, a kereske­delmi ellátásról, a szolgáltatás helyzetéről, az ifjúsági tör­vény végrehajtásáról szóló be­számoló. A tanács tavaly négy ren­deletet alkotott. A vb — átru­házott hatáskörével élve — megalapította a Ceglédi Park­építő- és Kertészeti Közüzemi Kisvállalatot, a Kolor Híradás- technikai és Háztartási Kis­gépjavító Kisvállalatot és az Autójavító Kisvállalatot, amelyek — meglévő nehézsé­geik ellenére — elfogadható eredményességgel működnek. A végrehajtó bizottság ti­zenhárom ülést tartott, ame­lyeken nyolcvan napirendi pontot tárgyalt és kilencven­hat határozatot hozott. Foglal­kozott a többi között a köz- biztonság helyzetével, a Stylus Faipari Szövetkezettel, a vb- titkár tevékenységével és a törvényességgel, továbbá a szakigazgatási szervek munká­jával. Felülvizsgált építési ti­lalmakat, megtárgyalt és jóvá­hagyott rendezési terveket. Tagjait cselekvő közreműkö­dés jellemezte, akik több eset­ben javasolták a határozatter­vezet megváltoztatását, illetve kibővítését. Együttműködés Kiemelt feladatnak tekintik az állampolgárok részletes és folyamatos tájékoztatását. E céllal tartják meg minden év­ben a tanácstagi beszámolókat. Az érdeklődésre jellemző, hogy ezeken tavaly 1515-en vettek részt és minden harmadik je­lenlévő kérdést tett fel. Az eszmecserék nyílt, őszinte lég­körben folytak és főleg a vá­rosfejlesztéssel álltak kapcso­latban. A népgazdaság helyzetének ismeretében különösen fontos­nak tartják a tanács és az úgynevezett nem tanácsi szer­vek közötti együttműködés el­mélyítését. Ennek eredményes­ségét bizonyítja, hogy több je­lentős beruházás, felújítás va­lósult meg, amelyek anyagi forrása a vállalatoktól, szövet­kezetektől átvett pénzeszköz volt. Az összefogás példája a Mészáros iskola bővítése, az óvodai és bölcsődei helyek számának gyarapítása. Ennek köszönhető, hogy ezekbe a gyermekintézményekbe min­den gyereket felvesznek. A szakigazgatási szervek munkáját a törvények és jog­szabályok betartása jellemzi. Háromezernél több hatósági ügy zárult határozathozatallal és ezek közül mindössze tízet változtatott meg fellebbezés után magasabb fórum. A vá­rosházán egyébként a múlt évben tízezer ügyiratot iktat­tak. Sajnos, több volt a kisza­bott határidőn túl intézett ak­ták száma, s ezen változtatni kell. Törvényssen A vb a szakigazgatási szer­veket több alkalommal beszá­moltatta, így az igazgatási osztály, a titkárság, a pénzügyi terv- és munkaügyi osztályve­zetőjét, a polgári védelmi törzsparancsnokot. A beszámolóból kitűnt; a végrehajtó bizottság arra töre­kedett, hogy munkája során a tanácstörvényben megsza­bott feladatoknak eleget te­gyen. Tevékenysége biztosíték arra, hogy a városi tanács és szervei a jövőben is a törvé­nyesség megtartásával mun­kálkodjanak, eredményesen töltsék be népképviseleti és államigazgatási szerepüket. A tanácsülés a továbbiakban megtárgyalta és elfogadta a tanács és a végrehajtó bizott­ság 1984. évi munkatervét. Be­számoló hangzott el a NEB já­rási-városi szervezetének mun­kájáról és a városban végzett ellenőrzéseinek tapasztalatai­ról, amelynek ismertetésére la­punkban visszatérünk. Tamasi Tamás A nyári sportversenyek, bri­gádbajnokságok után, úgy lát­szik, nem nyugodhatnak a KÖZGÉP-esek, tovább folynak a különböző versengések, de ezúttal a szellemi erőt és ügyességet mérik össze. Mint korábban már beszámoltunk róla, szeptember végén, ok­tóber elején a fiatal szak­munkások legjobbjai verse­nyeztek a Szakma ifjú mes­tere kitüntető cím elnyeré­séért A magas színvonalat mi sem garantálhatta volna job­ban, mint hogy a Pest me­gyei esztergályos szakma; ver­seny első helyezettje, a KÖZ- GÉP-es Bergendi Endre is részt vett a hazai versenyen, s természetesen megvédte szakmai elsőségét. November közepén a Zója szocialista brigád kollektívája hirdetett és szervezett vidám, szórakoztató vetélkedést a gyári ebédlőben, a televízió­ból jól ismert Fele sem igaz címmel. A tv-beli játéksza­bályokat betartották, a húsz becsapós kérdés megválaszolá­sára gyárbeli ismert személyi­séget kértek fel: Szokolaí Istvánná pénzügyi osztályve­zetőt. A sok jelentkező közül sorsolással döntötték j^i az Sokféle szórakozás Téli Nemcsak a diákok készülőd­nek a közelgő téli szünetre, hanem a pedagógusok is. De­cember 22-től ianuár 2-ig a Várkonyi iskola Rákóczi úti új épülete lesz az összevont téli napközi színhelye. Azért esett a választás erre az épü­letre, mert a távfűtés itt ál­landóan melegíti a termeket, nem árt kihasználni őket. Majdnem száz gyerekre szá­mítanak, elsősorban alsóta­gozatos nebulókra, akiknek a felügyeletét a város napközis nevelői vállalták. Program­ban nem lesz hiány. Rendelke­zésükre áll a tornaterem, a lakótelepi könyvtár, moziba mennek és a szomszédos tor­nacsarnokban végigizgulják az országos ifjúsági kézilabda- bajnokságot. A Kossuth Műve­lődési Központ több foglalko­zást tart, szó lesz az űrhajó­zásról, a kereszteslovagokról. A jelszó egyébként így hang­zik: Ki a szabadba! Játszani a friss levegőn igazán egész­séges. Még nincsenek pontos ada­tok: vajon sikerül-e a Duna Élelmiszer és Vegyiáru Keres­kedelmi Vállalat ceglédi fiók­jának az idei 9 millió forintos eredménytervét teljesítenie. Sejthető azonban, hogy az a szerencsés nyolc, aki részt vehet a játékban, vagyis a válaszadókat kiválaszthatja. Mozgolódtak a KISZ-esek is. A gyári KISZ-bizottság Ki az okosabb, ki az ügyesebb? cí­mű általános műveltségi ve­télkedőjén huszonötén vettek részt. Az ötletes és sokszínű kérdéscsoportokat a bizottság kultúrfelelőse, Randos István­ná állította össze, ugyancsak ő vezette a végig izgalmas, mó­kás játékot, fejtörősdit. A jó hangulatból két órányira telt a gyári KISZ-klubban. a sze­rencsés legjobbak értékes ke­rámiáikat, hasznos háztartási eszközöket kaptak jutalmul. A szakszervezeti bizottság december 15-re szervezi az SZMT által meghirdetett, fel­menő rendszerű Testvérme­gyéink című vetélkedő helyi versenyét A korábbi időszak­ban felkészítő, ismeretterjesztő előadásokat tartott Kürti György, a Kossuth gimnázium igazgatóhelyettese. A három testvérmegyéről, az NDK-béli Suhl, a bulgáriai Szófia és a szovjet Omszk megyéről és ál­talában az egész ország, nép történelimérőil, kultúrájáról, gazdaságáról hallhattak az érdeklődők. Ugyanezekben a témakörökben az írásos segéd­anyagokat is kézhez kapták azok, akik komolyan veszik a felkészülést. Már hét szocia­lista brigád jelezte írásban a részvételét Füle Ferenc mun­kaverseny felelősnél, ki a bri­gádok közötti versengés életre keltője. S. B. Vállalatnak vagy magánszemélynek bérbe adjuk Cegléden, a Táncsics Mihály lakótelep, II. sz. szolgáltatóháza alatt levő, 24 nm-es i alapterületű helyiségünket Érdeklődni lehet: Nagykőrösön, a Batthyány u. 50. sz. alatt vagy a 315-ös telefonon. Visszapereg élete filmje Itt mindig nagy a por. Szin­te lerágja az emberről az in­get. Négykor, ha kattan a la­kat, csend surran a telepre. Csak az anyagkiadó, Nagy Jó­zsef szöszmötöl odabenn. Főz­ni kezd. a gulyásleves párájá­val megtelik a szűkös szolgá­lati hajlék. Csak hajlék. Amo­lyan átmeneti kuckónak lát­szik, de hát nem az, ez végle­ges. Aztán takarít, bekapcsolja a rádiót. Nehezen alszik el, ha nagynéha sörlét hoz az ivóból, eláll a palack reggelig is érintetlenül az asztalon. Tán, mert nincs kivel megosz­tania. Szeme sarkából ki-ki- serkennek a magány sós cseppjei. Azt mondja, meg­idősödött, s lám, egyebet sem tett eleddig, mint dolgozott. Akadnia kell valaminek, ami­re szívesen emlékszik! — Nem, nincs ilyen. No, de a család... — Igen, hát a gye­éves munka értékelésekor így fogalmaznak majd: a mennyi­ségi forgalom nem a kívánt mértékben nőtt. Aszályos évet hagy maga mögött a vállalat is. Gondjaikat, persze, nem lehet látványos képekké fo­galmazni. Sok-sok apróság mutat arra, hogy a nagykeres­kedelmi áruforgalmazónak, a piacért folytatott verseny egyik résztvevőjeként, kemé­nyen meg kell küzdenie vevői megtartásáért, esetleg vissza- hódításáért. Mondhatjuk úgy is: szabad a vásár, a boltok többsége igencsak ragaszkodik a többcsatornás beszerzési rend kínálta lehetőségekhez, és él is azzal. A ceglédi fiók vezetője ekképp jellemzi a megszűnőiéiben lévő kény­szerhelyzetet: az üzletek ma­napság már nincsenek ráutal­va a buna Kereskedelmi Vál­lalatra. Mindez nem azt jelenti, hogy a ceglédi fiókát cserben hagyták volna eddigi partne­rei. ám azt igen. hogy készle­teiket más egyéb forrásokból is igyekeznék feltölteni. Nem kétséges, hogy hosszabb tá­von a hétköznapok boltjárói látják ennek hasznát. Az időközben életbe lépett árváltozások, a mezőgazdasá­got sújtó kíméletlen időjárás, a közvetlen érdekeltségű bol­tok elszaporodása, s talán a csökkenő vásárlóerő fogta vissza a vállalat ez évi mun­kájának lendületét. A ceglédi fiók vezetői határozottan mondják, hogy meg fogják keresni és találni a mérséklő­dő termékértékesítés hatásos ellenszerét. Azt tervezik, hogy a forgalmazandó áruk skálájá­nak bővítésével, tranzitszállí­tások vállalásával, valamint a vegyi és festékamyagok fo­kozódó forgalmazásával helyre tudják állítani belső gazdasági egyensúlyukat. rekele, unokák, nekik mindig örülök. Felcsapott tüzépcsr»ek Egy éve, hogy felcsapott Csemőben tüzépesnek. Nem messziről jött, a szomszédos áfész felvásárlótól szegődött ide. S addig? Az időt visszafe­lé kergetve, íme az állomások. 1978-ban a Cegléd és Vidé­ke Áfész kőművessegédjeként kiváló dolgozó kitüntetést ka­pott. A kredencben őrzi a műanyag tégelybe burkolt el­ismerést. Zöldhalomban la­kott akkoriban, naponta tiz kilométert biciklizett a mun­kahelyéig, nyáron, télen haj­totta a kerekeket. Ha elesett, felkelt, csak a csikorgó fagy űzte a buszra. Ám jóval ez előtt súlyos el­határozásra adta fejét. A ne­hezét alighanem egyedül ő érezte. Az asszonnyal sehogy- sem értették már egymás sza­vát, egyre ritkábban látta. így a tanácsra ment, hogy házas­ságuknak a törvény is vessen véget. A gyerek nála maradt, attól fogva ő nevelte. Mosott, főzött, dolgozni járt. Éppen a ceglédi kórház valamelyik részlegét építették. De ő csak jóval később került gyengél­kedő sorba, egy hónapig nyom­ta az ágyat. Ám előtte a talajjavító vál­lalatnál találjuk, ahol főleg kertészkedik, virágok meg pa­lánták között hajlong, ez is éppúgy kezére áll, mint ké­sőbb a cement és a tégla. De ezt megelőzően Csemőbe, a tangazdaságba vezetett az útja reggelente, tíz éven ke­resztül. Közben az asszony a háztartást vezette, és már sírdogált az első gyerek. S előbb, haj, az azért szép volt! A 21 éves ifjú embert és a 16 esztendős arát a gazda vitte az esküvőre, úgy-úgy, mégpedig a saját csézáján. És a gazda volt a kocsis. No, jó. Mindig visszavitték S mindennek előtte áll még néhány év, amikor csak egy­szerűen gyerek volt. Gyerek, , akit hamar cselédsorba fogtak.'* Még vakoskodott az égbolt, ahogy elindult, s drótozott ci­pőben bukdácsolt a tarackoson át a gazda földjére. Szántott, vetett, lovat, tehenet, malacot, libát őrzött, mikor mit kellett. Aztán, ha elege lett a nyúlós kenyérből meg az avas sza­lonnából, amin a gazda „hiz­lalta” őt s hasonszőrű társait, gondolt egyet, hipp-hopp, messzire szökött. De bizony mindig visszavitték. Szomba­ton uzsonnakor osztották a bért. Egy napért nyolcvan fillér járt. Hazavitte, lerakta a szülők asztalára. Ügy em­lékszik, egy gatya ötven fil­lérbe került akkortájt. Le­gényként a mozit szerette. Lo- vaskocsivál vitték ki a gépe­ket, lepedőre vetítettek. Utána meg együtt maradtak egy po­hár borra. S volt még valami: át-át- ballagott a szomszéd gazda udvarába. No, nem újabb dolog után nézni. De volt ott egy szép szemű lány... Varga Sándor Már késien állnak a jövő évi modellek a PEMÜ ceglédi cipőgyárában. Több tucatnyi fazont .máinak a gyáriak á kcreskedclmnek. Sipos Ferencné és Jaczina Mihályné — a fejlesztési csoport dolgozói — szakvásárra állítanak össze egy kollekciót. Apáti-Tóth Sándor {elvétele V. S. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Ceglédi Lenin Mgtsz forgácsolóüzeme fel­vételre keres eszter­gályos, lakatos szak- munkásokat, valamint betanított gépmunká- sokat forgácsoló szak­mára. Jelentkezni le­het: forgácsolóüzem vezetőjénél, Cegléd, Mizsei út. Eladó 222 négyszögöl telek a Lehel utcában. — Érdeklődni lehet: Cegléd, Virág utca 34. szám alatt. _________ A MN Helyőrségi Mű­velődési Központ fel­vesz 2 fő konyhai dol­gozót és 1 fő felszol­gálót. — Jelentkezés: Cegléd. Kossuth F. u. 1. sz.- alatt. _________ 2 szoba összkomfor­tos lakás, központi fűtéssel, igényesnek kiadó. Érdeklődni le­het: Cegléd, Magyar utca 25. szám.________ El adó 1 db hízó. Ceg­léd, Lövölde utca 12. szám. (Kórház mö­götte ________________ 7! t-es Trabant eladó. Cegléd, Jókai utca 30. szám. Cegléd, Ady Endre utca 13. számú ház udvara részes műve­lésre kiadó. Érdek­lődni lehet: minden- nap 12—16 óráig. 250 négyszögöl építési telek (szőlővel tele­pítve). eladó. — Cím: Meggyes. Cegléd. Pa- tak utca 3. (Bede). A 203. sz. Ipari Szak' munkásképző Intézet, (Cegléd. Hold u. 21.) felvételre keres gyors- és gépírót- Bér meg- gyezés szerint. Jelent­kezni lehet személye­sen az intézet igazgató­jánál. Eladó egy új 150 lit. Lehel hűtőgép, egy új mosógép, egy új por­szívó, egy heverő, egy hatszemélyes kihúz- hatós asztal, 4 szék­kel. — Cím: Cegléd. Kossuth Ferenc utca 34. szám. III. lház, I. em. 4. ajtó.__________ Kü lön bejáratú szoba, konyha, spájz. fürdő­szoba, fiatal házaspár­nak kiadó. Cegléd, Klapka György utca 7. szám. Csillárok, tv-antenna. Singer varrógép, vil­lanyfőzőlap, konyhai asztal (kihúzható), áll­ványos kukoricamor­zsoló eladó. Cegléd, Damjanich utca 38. szám alatt.__________ El adó Cegléd, József Attila utca 8. szám alatti kertes, családi ház vagy elcserélhető kétszobás, gázfűtéses lakásra, II. emletig. Érdeklődni lehet: ked­den és pénteken, dél­után 15—17 óráig, szombaton egész nap a helyszínen. 150 kilós hízó eladó. Cegléd, Juhász Gyula utca 34. 200 kilós hízó eladó. Cegléd, Almos utca 27. *.rnm alatt. Karbantartó lakatost egy műszakos, főállá­sú munkakörbe fel­veszek. Cím: Gá} Fe­renc, Cegléd, Szarka utca 2. szám. Törzskönyvezett, S db puli kankutya eladó. Virág Pál, Cegléd, Sajtó utca 7. szám. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) Vetélkedő gyáriak Tanulságos fejtörőid! Szabad a vásár A Duna is versenyre M Együtt a vásárra szánt cipők

Next

/
Oldalképek
Tartalom