Pest Megyei Hírlap, 1983. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-13 / 293. szám

mr .Uh 4. r Ki 1983. DECEMBER 13., KEDD Befejeződött az úttörő vezet ők tanácskozása Az általános iskola és a mozgalom Mint az elsó cldalon jelez­tük, a vasárnapi vitában fel­szólalt Köpepzi Béla művelő­dési miniszter is. Üdvözölte a Magyar Űttörők Szövetségének azt a szándékát, hogy a meg­változott körülményeket figye­lembe véve újítson az úttörő- mozgalom eszközein és mód­szerein. —• Joggal elmondhatjuk, hogy az elmúlt három évtized alatt az úttörőmozgalom nagy szolgálatot tett a magyar ifjú­ság nevelésében, kivívta a közvélemény elismerését és mély nyomot hagyott sok száz ezer gyermek emlékezetében — mondotta a művelődési mi­niszter, majd a közoktatás fej­lesztésének programjáról szólt, amelyet legutóbbi ülésén tű­zött napirendre a Miniszterta­nács. <— A közoktatás fejlesztésé­vel el kell érnünk — hangsú­lyozta —, hogy intézményeink közelebb kerüljenek a mai reá­lis társadalmi szükségletekhez és fejlődési tendenciákhoz, ha­tékonyabban szolgálják a gaz­dasági-társadalmi előrehala­dást, a kor színvonalán álló műveltséget adjanak és legye­nek a szocialista demokrácia nevelőiskolái. Közoktatási in­tézményrendszerünkben ki­tüntetett figyelmet igényel az általános iskola, hiszen a szi­lárd alapkészségek kialakítása, az egységes általános művelt­ség megalapozása visszahat az egész ország műveltségének gyarapodására, a közéip-, vala­mint a felsőfokú képzés fejlő­désére is. Köpeczi Béla ezután arról szólt, hogy a közoktatás fej­lesztése csak az iskolák önál­lóságának jelentős növelésével, az iskolai élet demokratizmu­sának fejlesztésével valósítha­tó meg. — Az általános iskola to- vábfejlesztésének programja közvetlenül befolyásolja az út­törőcsapatok tevékenységét, de ugyanakkor ígéretes lehetősé­get is kínál a gyermekmozga­lom számára. Ezek felismeré­sére, felhasználására az isko­lákkal együtt az úttörőcsapa­toknak is fel kell készülniük, a lépéseket egymáshoz, a fej­lődés üteméhez igazítva kell közelíteni a célokhoz — muta­tott rá a művelődési miniszter. A mintegy 1 millió 300 ezer pajtást tömörítő gyermekszer­vezet munkájáról, feladatairól másfél napon át folytatott vi­tába több mint 120-an kapcso­lódtak be. Az elhangzottakra Varga László, a szövetség fő­titkára válaszolt. A vitazáró ut4n a konferen­cia elfogadta az országos ta­Szép, okos játék Diákújságírók között Erd-ekes újság. így hívjak az érdi I. számú általános Iskola lapját. Ké­pünkön Daróci Lajosné tanárszerkesztő és az újságírópalántáki Farkas Zsuzsa és Matkó Gabriella. Erdőst Agnes (elvétele „Első osztályos voltam, amikor az iskolai faliújságra kitűztek egy jókora rajzla­pot: diáklapot szeretnénk in­dítani, várunk benneteket. Két hét alatt harminc név került a papírra, ám az első szerkesztőségi megbeszélésen már csak öten voltunk. El­osztottuk a feladatokat, de csupán egyetlen cikk született meg, az újságból nem lett semmi. Most azért vagyok itt, hogy tapasztalatokat gyűjtsék, mert életet szeret­nénk lehelni a lapba”. Az előbbi gondolatokat Nagy Zoltán, a pilisvörösvári gimnázium harmadik osztá­lyos tanulója fogalmazta meg azon az összejövetelen, ame­lyet a KISZ Pest megyei Bi­zottsága és a Pest megyei Hírlap munkatársai tartottak a hét végén Sződ'ligeten. Ki­derült, hogy ilyen és hasonló gondok nem csupán Vörösvá­ron akadnak, hanem szinte valamennyi középiskolában, ahol a diákok írásra, lapszer­kesztésre adják a fejüket. Tapasztalatok híján, segítség nélkül, olykor a pedagógusok ellenvéleményével viaskodva nemigen boldogulnak. Előfor­dul az is, hogy az iskola jel­legéből fakadó egyenlőtlen tanár—diák viszony az' újság hasábjain is tükröződik, hol­ott a lapkészítés éppen a belső demokrácia színtere is lehetne. Az információk hiánya is akadályozza a munkát. A du­nakeszi gimnázium fiataljai elmondták, hogy idei első számuk azért nem jelenhe­tett meg, mert hiányzik a lapengedély. A rögtönzött fó­rumon azonban kiderült; nem is kell várniuk, hiszen a ko­rábbi jóváhagyás sem avult «i attól, hogy egy ideig nem jelent meg a kiadvány. A kényszerpihenő talán nem tö­ri le Telek Ágnes, Füleki Andrea és Király Anikó lel­kesedését. Igaz, egyikük kivé­telével nem újságírónak ké­szülnek, hanem egyszerűen érdekli őket, hogy mi törté­nik körülöttük, véleményük van, amit közre is szeretné­nek adni. Éppen ez az, amiért érde­mes és támogatni kell ezt a tevékenységet. Szerencsére akadnak jó példák is, s nem­csak a középiskolákban. Az érdi 4. számú általános iskola úttörőinek szellemes, az élet­kori sajátosságaikat, problé­máikat hűen visszaadó új­ságját mindenki kedvtelve forgatta a találkozón. Az íráskészséget sok gya­korlással tovább lehet csi­szolni. Bizonyíthatóan hasz­na van a hivatásos újság­írókkal való. találkozóknak, kötetlen beszélgetéseknek is, amelyek sora a jövőben is folytatódik majd. Ez azon- ban 7 csak szakmai segítség, amely nem döntheti le azo­kat az akadályokat, amelyek a diáksajtó amúgy is rögös útját keresztezik. A gondokra csak helyben, az iskola köze­gében lehet gyógyírt találni. Természetesen nem az a cél, hogy futószalagon ne­veljünk újságírókat, hiszen a diákok szárnypróbálgatása egyelőre csak szép, okos já­ték. De a játék olykor ko­molyra is fordulhat, hiszen a kétnapos sződligeti találko­zón is születnek olyan írások, amelyek megérdemlik a nyil­vánosságot. Ezekből egyéb­ként hamarosan válogatást közlünk lapunk ifjúsági olda­lán. KöveM László Átszervezés miatt szünetel... Vállalkozás sok kérdőjellel nács beszámolóját, az úttörő­szövetség időszerű tennivalói­ról szóló határozatot és módo­sította a működési szabályza­tot. Ezt követően a küldöttek újjáválasztották a 109 tagú országos tanácsot —, amelynek tagjai között hat Pest megyei van: Bodor Mihály alezredes, a Kossuth Lajos katonai főis­koláról, Gránitz Erzsébet taní­tó, kiskunlacházi kisdobosve­zető, Halasi Márton, a KISZ Pest megyei Bizottságának el­ső titkára. Liga Erika pedagó­gus, a budakeszi iskola úttö­rőcsapatvezetője, Nagy István, az MSZMP Ceglédi járási Bi­zottságának munkatársa és Pásztor Béla, Veresegyház ta­nácselnöke — valamint az út­törőszövetség vezető tisztség- viselőit. A Magyar Űttörők Szövetségének főtitkára ismét Varga László, a szövetség kát titkára újra Haraszti István és Molnárné Kozma Erzsébet lett. Ezután újjáválasztották a 15 tagú országos elnökséget, amelyben szűlcebb pátriánkat Halasi Márton és Gránitz Er­zsébet képviseli. A konferencia záróaktusa­ként a küldöttek — plenáris ülésen — a gyermekekhez szó­ló felhívást fogadtak el. Ebben hangsúlyozták: az úttörőveze­tők keresik, hogy miként tehe­tik a gyermekek életét gazda­gabbá, teljesebbé, s ehhez a kisdobosok, az úttörők kime­ríthetetlen energiáját, gondo­latait, ötleteit, jókedvű és ön­kéntes részvételét hívják se­gítségül. — Veletek együtt valljuk — mutat rá a felhívás —, gyér■ mekkorotok szebb és teljesebb lehet, ha több benne a játék a sport, a kirándulás, ha egészségesebben éltek. Jogotok és nagyszerű lehetőségetek, hogy megismerjétek és értsé­tek a világot, a természet és a társadalom törvényeit. Vezes sen ehhez benneteket az örök kíváncsiság és kötelességtudás, A felnőttek életének alaptör­vénye az alkotmány. Ehhez hasonlót az úttörőcsapat élé­tére ti is megfogalmazhattok. Gyűjtsétek össze mindazt, ami­re büszkék lehettek, amiről híresek vagytok. Szép eszmé­ink, lehetőségeink és kedvetek szerint formáljátok a csapat életét. Ti teremtsetek olyan közösséget, mozgalmi életet, amit sajátotoknak erezhettek, fogalmazzátok meg tehát az úttörőcsapat alkotmányát és emeljétek azt törvényerőre hangzik a felhívás. Jó ez nekünk! A vita évtizedeken át tartott: legyenek-e vendéglátó- ipari egységek a művelődési házakban, vagy ne legye­nek? Igenlők és jó szándékból tagadók csaptak össze, jó és elrettentő példákat sorolva. A rendeletekct több­féleképpen lehetett értelmezni, de egyben mindenki egyetértett: semmi szükség az úgynevezett kultúr- kocsmákra, mert alapvetően károsak. Mégis találhat­tunk erre példákat a budai, a gödöllői járásban és a nagykátaiban is. Igaz, voltak, akik a fürdctővízzel ki­dobták a gyereket is, ellencszólva valamennyi művelő­dési házban működd büfének, merthogy könnyen vál­hatnak kocsmává. A valóság mit sem törődött a viták­kal, sokkal árnyaltabb volt, mint a vélemények. 1982. december 9-én határoza­tot hozott — mutatja az írásos bizonyítékot Bankó László igazgató —, hogy a büfére szükség van, s amennyiben én saját költségemre kialakítom és felszerelem, akkor a felesé­gem kisiparosként üzemeltet­heti. Ennek megfelelően mi nyolcvanezer forintos befekte­téssel létrehoztuk a büfét már­cius végére. De a szerződést nem kötöttük meg, mert a hi­vatalos álláspont addigra mó­dosult. Így: rossz fényt vetne a Galga vidéke Afészre, ha nem ők vezetnék az üzletet, tehát jobb lenne, ha az áfész alkal­mazná a feleségemet boltveze­tőnek és a mi költségeinket megtérítené. Elkövettem a hi­bát, hogy erről a megállapo­dásról nem kértem írást. Galgahévízen eredményeket hozó időszak után fagyos csend borult a művelődési ház presszójára. E hír nem éppen új, de nem is annyira régi, hogy legalább az okok egy ré­szét ne lehetne tisztázni. A ma sokat emlegetett 118- as PM—MM-rendelet egyér­telműen tisztázta: közös érde­künk, hogy a művelődési há­zakban működjenek vendéglá­tóipari egységek. Az ok elég egyszerű, hiszen be kellett lát­ni, hogy a társasági, klubélet természetes velejárója, hogy az emberek megisznak egy üdítőt, egy sört és elfogyasztanak egy szendvicset, vagy egy kávét. Ez az is az otthonosság ér­zéséhez tartozik. A rendel­kezés megteremti a kor­látokat annak érdekében, ne­hogy a büfékből kultúrkocs- ma váljon. Egyértelműen ki­mondja, hogy a büfé üzemel­tetése nem tartozik az intéz­mények alaptevékenységébe, tehát a tanácsok bármikor megszüntethetik. A büfék bevételének húsz százalékát be kell fizetni a ta­nácsok községfejlesztési alap­jára, egy további tekintélyes részét pedig a művelődési há­zak használhatják fel az alap- tevékenységük anyagi feltéte­leinek javítására. Jó ez, mert gyarapíthatja a kulturális ágazat szűkös pénzügyi forrá­sait. De legalább ennyire fon­tos, hogy — feltéve, ha a kö­rülmények valóban kulturál­tak — vonzza a látogatókat és egyben az intézmények kultu­rális propagandájához is szín­teret adhat, sőt klubfoglalko­zásokat is befogadhat. Hason­lóan gondolkodott — még a már említett rendelet megje­lenése előtt — a galgahévízi művelődési ház igazgatója, Bankó László. Csakhogy a bü­fé kialakításához, berendezésé­hez, felszereléséhez nem tu­dott pénzt adni a tanács. — A mi kezdeményezésünk alapján a végrehajtó bizottság Igen, nem, se! — Az áfész május 15-től ok­tóber 7-ig üzemeltette a büfét — folytatta az igazgató. — De a pénzünket nem fizette visz- sza, sőt a művelődési háznak sem fizetett bérleti díjat, az áruellátás rossz volt, s nem valósította meg az ígért fej­lesztéseket sem. Akkor én in­tézményvezetőként — a ta­nácstitkár jóváhagyásával — felmondtam az áfésznak és ők el is költöztek. A tanács-vb október 25-ére napirendre tűz­te a büfé ügyét, erre az ülésre engem is írásban meghívtak, de végül be sem engedtek. És a döntés megszületett: a büfé­re semmi szükség, esetleg egy későbbi időpontban fel lehet mérni újra a lakossági igénye­ket, s akkor visszatérnek a té­mára. Hozzáteszem: havonta kilencvenezer forintot forgal­mazott az üzlet és kimutatha­tóan nőtt a művelődési ren­dezvények látogatottsága is, és nálunk nem volt kultúr- kocsma. — Panaszt tettem a gödöllői járási hivatalnál, meg is hall­gattak, látszólag igazat is ad­tak. Novemberben a kökségi tanács végrehajtó bizottsága újra tárgyalta az ügyet és visz­Tv-figyelő' A műsorújság vasár­napi programismertetése ugyan azt közli az olvasóval, hogy Gobbi Hilda hetvenötö- dik születésnapja alkalmából rögzítették a Színészdal című műsort, ám a jeles művésznő még csak hetven éves volt az idén június 5-én, amikor a Ka­tona József Színházban oly elmondhatatlan kedvességgel tisztelegtek neki pályatársai. Igen, ez a kolléga-köszöntő a hetedik iksz betöltésének je­les alkalmából szerkesztődött, s tényleg olyanná kerekedett, amilyen összeállításban csak egészen ritkán lehet része mind a színházi fotelokban ülő publikumnak, mind pedig a te­levízió előfizetőinek. Keveset mondunk, ha így minősítünk: a gálák gálája volt ez a szűk másfél óra, hi­szen jelenkori színművésze­tünk legkiválóbbjai váltották egymást a mikrofonok előtt, s szóltak, szavaltak, daloltak úgy, ahogyan tehetségükből a legjobban kitellett. Nótázott Dajka Margit, az Anyám tyúkját szavalta Su­lyok Mária, Darvas Iván egy gyönyörű lílj/és-írást adott elő, s míg ők, meg a hely híján nevü­kön meg nem nevezett pódium­járók tették a dolgukat, a közve­títés irányítói is kitettek ma­gukért. Mert, hogy nem is annyi­ra azokat fotografáltatták, akik éppen soron voltak, hanem inkább magát az ünnepeltet. Mindnyájunk Szabó nénije, Aase anyója, Gertrudisa, Kar- nyfinéja és gonosz mostohája lett tehát ebben a rögzítésben az abszolút főszereplő. Az ő darabosan kedves arcának rán­dulásai, szégyenlős könnymor- zsolásai, boldog meghökkenései — amikor Sulyok Mária belé­pett, a szájáról leolvashattuk a lelkes döbbenetét: ő is eljött! — lejátszottak minden más alakoskodást. És ez így is volt a legjobb, a legszebb! Ennek a születésnapi gálának ilyen természetesen őszintévé kellett sikerednie. Azon mindennapi oknál fogva, hogy Gobbi messze több, mint egy kiváló színésznő. Ismerve munkássá­gát, mondhatjuk bátran olyan intézménynek, amely — par­don: aki — sem a magán-, sem pedig a közügyek bonyo­lításában nem ismer lehetet­lent. Nos, ez a mindent-akará- sa és -bírása kapta meg most ezzel a képernyőre is átkerült Színészdallal az ő elégtételét. Csak azt tudná a jámbor előfizető, hogy miért éppen a karácsonyi bevásárlásokra szánt ezüstvasárnap délután­ján tűntek fel ezek a nyári ké­pek?! Ez a besorolás ugyanis bizonyára sok nézőt fosztott meg ettől az — ismételjük — eléggé nem dicsérhető teátris- ta-főhajtástól. Böngészde. Értetlenked­tünk a fentebbi bekezdésben, és kénytelen-kelletlen értet­lenkedni kell az alábbiakban is, amikor Kudlik Júlia újab­ban jelentkező sorozatát, a Böngészdét hozzuk szóba. Fej­törésünk oka: mivégre talál­ták ki ezt az egyveleget, ha az égadta világon semmiben sem különbözik a másik, szintén vi- dámítónak szánt magazintól, a Szeszélyes évszakoktól. Ebben is egy tréfás jelenet; amabban is Körmendi meg Bodrogi; emebben is villámtréfa vil­lámtréfa után, amabban is fa­vicc faviccet követően, emeb­ben is cirkuszi felvételek, amabban is bohóc az artistá­val. Az egyetlen szembetűnő differencia az, hogy a Böngész­de szóvivője bemondásai után mosolyog, míg a Szeszélyes év­szakok show-manje, Antal Im­re poénokat durrogtat. Egy egészen jámbor kérdés: mi lenne, ha ebből a kétféle egyféleségből egyetlen — de jobb! — televíziós esztrádot mixelnének. Még azt sem bán­nánk, ha Kudlik poénkedne, és Antal Imre sugarazná szer­te benne férfias mosolyait... Molnár Ferenc. Ha látta vol­na a nevével jegyzett Ki isme­ri őket, a nőket? című műso­rát Molnár Ferenc, bizonyára lekapdosta volna monokliját, s dühösen kifakadt volna azon, hogy miért kellett eiőhalászni ezeket a zsengéit, amikor írt ő olyasmit is, aminek okkal- joggal tapsol a világ. Ezek a megjelenetesített molnáriádák ugyanis zömükben idejétmúl­tak, unalmasan kellemkedőek voltak. Ráadásul egy-két ki­vételei olyan színészek adták elő őket, akik csak mímelget- ni. de nem játszani tudják eze­ket a díszpolgári alakokat Még szerencse, hogy Hernádi Judit és Tahi-Tóth László ket­tőse is föltűnt. Nélkülük iga­zán nem érdemelnének szót ők, azok a bizonyos, puccos, tollas nők. Akácz László szavonta korábbi határozatait: azt is, hogy nem kell a büfé és azt is, hogy kell a büfé. Én meg itt állók az adósságaim­mal, amelyeket a büfé létesíté­se céljából, a tanácsi határo­zat alapján vettem fel. Ráadá­sul a művelődési ház rendez­vényeinek kiszolgálásához még alkalmilag sem kapok enge­délyt a büfé üzemeltetéséhez. Áfész-érdekeltség? Egyszerűsítsük képletté a történetet. A járási hivatal művelődés- ügyi osztálya szerint a galga- hévizi művelődési ház a na­gyon jól működő intézmények közé tartozik. Bankó László több új közművelődési formát próbált ki sikeresen, s az sem mellékes, hogy az állami tá­mogatás négy-ötszörösét teszi ki a ház saját bevétele. Ügy tűnhet, hogy az igazgató kizá­rólag a saját hasznára gon­dolva vállalkozott a büfébefek­tetésre. Nos egy példa: ren­dezvényt tartottak (áfészégisz alatt) Indiai teaház címmel: ez alkalomból átrendezték a klubszobát, persze voltak in­diai teakülönlegességek is. de volt előadás Indiáról és film­vetítés is. Erre az ismeretter­jesztő rendezvényre nem fért be minden érdeklődő. A büfé hétköznapi működése közben annyi színházjegyet adtak el, hogy külön autóbusz vitte az érdeklődőket. — Tudok róla, hogy a gal- gahévizi végrehajtó bizottság mindkét határozatát vissza­vonta — fejtette ki álláspont­ját Jósvai Lajos, a járási hi­vatal elnökhelyettese. — Mi csak arra hívtuk fel a figyel­müket, hogy a második hatá­rozat törvénysértő volt. De­cember elsejétől új titkár van Galgahévizen. Feltétlenül visz- szatérünk a problémára, ma­gam is úgy érzem, hogy a bü­fére szükség van, de meg kell találni a mindenkinek kedvező megoldást. Ezért személyesén tárgyaltam Bankó Lászlóval és az áfész elnökével is, meg­győződésem: nekik kell közös nevezőre jutni. Csakhogy a művelődési ház igazgatója, a korábbi rossz tapasztalatokra hivatkozva nem akar tárgyal­ni velük. — Igaz, hogy a művelődési ház szomszédságában üzemel egy üzletünk, de nekünk nem volt konkurrencia az a büfé — magyarázta álláspontját Béké­si Istvánná, a Galga vidéke Áfész elnökhelyettese. — Oly­annyira nem, hogy jelenlegi álláspontunk szerint mi már nem is akarjuk üzemeltetni, ez persze nem jelenti azt, hogy távlatokban nem térhe­tünk vissza az ügyre. Végül is érdekünk, hogy minél több boltunk legyen. Még semmi konkrétumot nem tudunk mondani. A hangulatosan, jó ízléssel, belsőépitészetileg érdekesen kialakított művelődési házi bü­fé október hetedike óta üresen áll. Ajtaja előtt egy széken, felirat: A büfé üzemelése át­szervezés miatt SZÜNETEL! — Eddig két hónapja. Legyünk optimisták: folynak a tárgya­lások, amelyek megállapításai­ból talán következtetéseket is levonnak és a kialakult hely­zet okozóit is megtalálják. Kriszt György Országos konferencia Restaurátorok Hétfőn megkezdte munkáját a restaurátorok X. országos konferenciája a Központi Mú­zeumi Igazgatóság székházá­ban. A háromnapos tanácsko­záson az országos múzeumok, valamint a megyei múzeumi központok általános és szak- restaurátorai tartanak előadá­sokat, illetve fejtik ki véle­ményüket a restaurátorok helyzetéről. munkakörülmé­nyeikről, külföldi tanulmány­útjaik tapasztalatairól, továb­bá a restaurálásban felhasz­nálható új módszerekről, anya­gokról. Az idén először a mú­zeumok vezetői is elmondják: tapasztalat dk szerint hogyan j illeszkedik be a restaurátorok munkám a múzeum tevékeny. I ségének egészébe. I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom