Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-06 / 263. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROIETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSAQA ES A MEGYEI TANACS LAPJA xxvii. Évfolyam, 263. szám Árar 1,80 forint 1983. november 6., vasärnap az Állam akkor[Ris T étovaságok, bizonytalankodások, egymást váltó feszültségek, burkolt és nyílt ellenségeskedések világában élünk. Útkeresések, útielések, a józan ész diktálta javaslatok,-a jövő iránti felelősség világa is ez. Két világ, két föld, lenne tehát? Egy emberi világ van, egy föld, egyszerre van > rajta, benne jelen bizonytalanság és út- lelés, feszültség és enyhítésére az erőfeszítés, ellenségesség és ezerszer megismételt tárgyalási készség. A holnap, mely gyakran tűnt vonzó felkiáltójelnek, mostanában sűrűn kérdőjellé görbül, s az egyes ember, a család ajtaján is ott kopogtat már o nagypolitika; hívatlanul, de ki nem rekeszthetően. Bölcső és koporsó között egy emberélet, a jelkép azonban alkalmatlan rá, hogy az egyes ember helyett az emberiség múlandóságát érzékeltesse, mégis, látjuk, halljuk, olvassuk, vannak, akik elképzelhetőnek, megkockáztatható- nak vélik, ítélik a glóbust az emberi faj koporsójaként. Iszonyatos vízió vagy még félelmetesebb, mert realitás az ember nélküli föld? Föld lenne-e az még, vagy pusztán bolygó, a naprendszerek seregnyi-ezernyi hasonlója között? A föld az emberrel föld, nélküle: égitest. Ha a mindent vesztés is Itt van — mert itt van — az emberiség jelenében, mit akarhatunk akkor szánni való terveinkkel, tetteinkkel? Házat építünk, gyermeket nevelünk, könyvet nyomtatunk, gyárat igazgatunk, magot vetünk; százmilliók, embermilliárdok tervei, tettei ezek, ezért nem szánnivalók, hanem történelmi horderejűek, mert fölismertetik a közös emberi sorsot, a jelen és a holnap megvédésének fontosságát, lehetőségét. Ha tehát úgy tesszük fel a kérdést — s így tesszük fel napról napra, százszor és ezerszer magunknak —, kiben-miben bízhatunk e viharokban remegő világban, felelősséggel válaszolhatjuk a legigazabbat, a közhelyet. Azt, hogy o józan észben, az emberiség felelősségérzetében, a tömegek ösztönös és tudatos békevágyának ötvöződésében, a szocializmus megtestesítette szívós türelemben, küzdelemben lehetséges és szükséges bíznunk, hinnünk. Űj történelmi korszakot nyitó forradalom évfordulójára emlékezünk, egy olyan világban, amely éppen e forradalomnak, következményeinek köszönhetően nem térdre rogyva várja a végítéletet, hanem kenyeret, sót, kardot egyszerre fog, békét, barátságot kínál, de erejét sem nagyítja vágy kisebbíti. Ez valóban új történelmi helyzet! Hordák, törzsek, népek, nemzetek érezhették, érezték hosszú évezredeken, évszázadokon át futóhomoknak magukat, amit kedve szerint kerget, formál a — történelmi — szélvihar, s alig villanásnyi ideje — mert a hatvanhat esztendő ennyi, nem több az emberi faj létezésének kronométerén —, hogy öntudatlanul, majd egyre tudatosabban rájött, ura lehet a szélviharnak, parancsnoklója saját sorsának, formálója maga és társai holnapjának. Megéltük a futóhomoksorsot; éljük, próbáljuk, alakítjuk az újat. Van bennünk aggodalom és félelem? Van. Van bennünk elszántság és tudatosság? Van. A történelem nem a múlt kegyeletes emlegetése, hanem tanítások, tanulságok sora. E tanulásra képesen kezdtük a magunk új történelmét e hazában, s mert tanultunk, hisszük; nem a beletörődés, nem a lemondás, nem a visszahúzódás az egyetlen lehetséges magatartás a vészterhes világban, hanem — és sokkal inkább — a másokkal vállalt közösség, a holnapért érzett felelősség tettekkel tanúsítása. Ezeknek a tetteknek némelyike nagy, nemzetközi hullámokat keltő, legtöbbje azonban hétköznapi, egyszerű, már-már súly nélkülinek látszó. Mert csak egy tisztességgel végigdolgozott műszak, csak egy bevetett földtábla, egy ház, csak egy osztálynyi okosabb gyermek... Csak, csupán? A szocializmus erejét elsősorban nem fegyverei fejezik ki, hanem hogy polgárai a fenyegetettség ellenére is építenek, alkotnak, bíznak és hisznek holnapjukban, hogy nem a pánik, nem a küzdelem céltalansága telepedik rájuk, hanem a küzdés értelme, fontossága, történelmi jelentősége diktálja léoteiket. Ha nem lenne hit, ha nem lenne bizalom, mi maradna? A szorongó reménykedés, a keserű várakozás, mi lesz. Szorongani, várakozni? Tenni kell, cselekedni politikában és gazdaságban, mert ez gy rapít erőt, nyújt távlatot, kínál példát. Ezért, hogy az ünnep köznapi dolgok mérlegelése, mert forradalmár elődeink nem szép szavakra, hanem okos tettekre köteleztek bennünket. Megfelelünk e kötelességnek? Van-e jogosultsága annak, hogy földaraboljuk ezt a kötelességet, olyan részletekre, mint a gazdaság új pályájának erősítése, a szocialista demokrácia körének folyamatos tágítása, a közigazgatás egyszerűsítése, a közoktatás tárgyi feltételeinek javítása, a lakásépítés kedvező lendületének megtartása, hogy csupán a megyében legfontosabbnak ítélt té rsadalmi-gazdasági célokat soroljuk? Nem csak jogosultsága van ennek, hanem szükségszerűsége is. Kötelességünk soha nem elvont, hanem mindig konkrét, így kaptuk elődeinktől, így adjuk majd át utódainknak. Ennek felismeréséhez, értő gyakorlásához fokozatosan formálódó reális történelemtudat kell, mert ez az alapja annak, hogy az elfogadás tudatos vállalás legyen, a beletörődést felváltsa a megismert célok igenlése. Nyíltabban, nyersebben szólunk seregnyi dolgunkról, mint megszoktuk volt korábban, ám nélkülözhetetlen a még nagyobb nyíltság, mert ez szüli tömegméretekben az' azonosulást, azaz az értem és általam kettős szerep betöltését. Még nagyobb nyíltsággal kell a megye termelőhelyein beszélni például arról, hogy a jelenlegi teljesítmények — jövedelmezőségi eredmények — mellett nem lehet megtartani az elért életszínvonalat, azaz több kell, más kell. Köntörfalazás nélkül kell megmondani, jogos igények seregének kielégítésére ma nincs és egyhamar nem is lesz fedezet — a megyében a tanácsok évi fejlesztési elképzelései az.ösz- szesítésekor három-négyszeresen haladják meg a tényleges lehetőségeket —, hiszen az őszinte szó nem bénít, ellenkezőleg, tettekre serkent, a társadalmi erőforrások bővítésének módjait kutattatja. Nem az elhallgatás, nem a kellemetlen igazságokat körülvevő csend nyugtat, hanem nyugalmat, magabiztosságot az kínál, ha egyre nagyobb köre, tömege érzi a lakosságnak: beavatott. A közömbösségnek, a kiszolgáltatottság érzésének, a sodródó beletörődésnek az az ellenszere, ha minden ügyben az első lépéstől a befejezésig, az érintettek legszélesebb köre résztvevő, azaz beavatott. Ennek a beavatottságnak — az iránta táplált igénynek — ma már ezer jele, bizonyítéka van a megyében, elég itt a választójogi törvény javaslatának valóban nagy lakossági csoportokat megmozgató vitájára utalnunk, vagy arra, mekkora közfigyelem kísérte, kíséri a közigazgatás korszerűsítését, a járások megszüntetését, a helyi tanácsok fokozódó jogkörét, felelősségét. A beavatottság tudatának elmélyülésére utal, hogy napjainkban — és ezt üzemi termelési tanácskozások éppúgy bizonyítják, mint testületi ülések — a dolgozók, a lakosság mind szélesebb köre ítéli meg reálisan gazdasági nehézségeinket és teendőinket, ezek hatásait az életszínvonalra és az életkörülményekre, mind többen vannak azok, akik fölismerik az összefüggéseket létünk védelme és a saját jövendőjük között. A sokszor citált, de nem mindig tisztelt, de nem mindenkor megértett, követett megállapítás a szocialista állam erejére, Lenintől származik. Így hangzik: Az állam akkor erős, ha a tömegek mindent tudnak, mindenről véleményt tudnak'alkotni és mindent tudatosan tesznek. Egyetlen mondat, egyszerű szerkezetben elhelyezett szavak, s mégis, a sokáig érvényes, az aktualitását nem vesztő tapasztalatnak és bölcs előrelátásnak a szószövete. Illúzió lenne bárki részéről is úgy vélekedni, itt, célnál vagyunk, teljesült a lenini útmutatás. Vakság lenne azonban az is bárki részéről, ha tagadná: nagy lépéseket és folyamatos apró lépéseket egyaránt tettünk, teszünk ebben az irányban. B izonyságot szerezhettünk róla ismétlődően: nemzetközileg is, határokon belül is tekintélye, népszerűsége, rangja, ha_szabad így fogalmazni, respektje az erős szocialista államnak van. Nem a következetlennek, hanem a következetesnek, nem a mindent megértőnek, hanem a különbségtevőnek, nem az ígérgetőnek, hanem az igent és nemet együtt mondónak, nem a tétovának, hanem a céltudatosnak, nem a kinyi- latkoztatónak, hanem a mérlegelőnek. Hinni, bízni ennek az erős államnak az erősödésében nem okvetlen állampolgári kötelesség, de állampolgári önérdek. Tenni, tudatosan cselekedni ennek az erős államnak az erősödéséért, nem okvetlen az egyéni létezés feltétele, de az emberi létezés ma legjobb lehetősége. Oda- adóan szolgálni ennek az erős államnak az erősödését nem okvetlen avatja forradalmárrá az embert, de méltó örökösévé teszi azoknak, akik hatvan esztendeje a történelemben először teremtettek alapvetően újat, néphatalmat, szocialista rendet, utat egy igazságos, emberséges társadalomban. Mészáros Ottó Ötezer résztvevő a megyei központi ünnepségen A Nagy Október évfordulóján Ünnepi gyűlés Moszkvában * Zászlófelvonás Budapesten * Koszorúzás a Lenin-endékműnél Tegnap világszerte megkezdődtek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom SS. ívfordulója tiszteletéi» rendezett emlékünnépségck. Moszkvában, a Kreml Kongresszusi Palotájában az SZKP és a szovjet állam vezetőinek Jelenlétében ünnepi gyűlésen emlékeztek az Októberi Forradalomra. Budapesten, a gellérthegyi Felszabadulási emlékműnél katonai tiszteletadással vonták fel a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját. A Kossuth Lajos téren, a Parlament előtt ugyancsak katonai tiszteletadással vonták fel az állami zászlót. Koszorúzási ünnepséget tartottak a Felvonulási téren, a Ler.in-emlékműnél, ahol az MSZMP KB nevében Kádár János, a Központi Bizottság első titkára és Németh Károly, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai helyezték el a megemlékezés koszorúit. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának nevében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, a Minisztertanács nevében Lázár György miniszterelnök és Sarlós István, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja koszorúzott. Elhelyezték a megemlékezés virágait a társadalmi és tömegszervezetek, valamint a Budapesten akkreditált diplomáciai testületek képviselői. Vácott Pczsgay Imre mondott beszédet Egy történelmi város, amelyik azzal dicsekedhet, hogy polgárai mindig a haladás, a progresszió élvonalában küzdöttek az egyenlőség, a forradalom, a szocializmus eszméjéért. Lakói f gyverrel harcoltak a nemzeti függetlenségért 1848—49-ben, az elsők között értették meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom példáját, s csatlakoztak a Tanács- köztársaság kormányához. Ebben a városban a fehérterror éveiben is hatottak a kommunista eszmék, ápolták azoknak az emlékét, akik mártírjai lettek a forradalmi mozgalmaknak. A munkásváros, Vác hagyományaihoz méltó emlékhely- lyel gazdagodott tegnap. A Marx téri parkban megyei ünnepség keretében avatták fel Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész Lenint ábrázoló alkotását Az eseményen a megye és a város mintegy ötezer dolgozóján, párt-, tanácsi, állami vezetőin kívül, ott voltak Vác és a járás településének lakói, a társadalmi és a tömegszervezetek képviselői. Közöttük Krasznai Lajos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottságának első titkára, dr. Mondok Pál, a megyei tanács elnöke. Jámbor Miklós, a Szakszervezetek megyei Tanácsának vezető titkára. Kovács Antalné, a Hazafias Népfront megyei Bizottságának titkára. Halasi Márton, a KISZ Pest megyei Bizottságának első titkára. Részt vett az ünnepségen Kovács Péter, az MSZMP KB alosztályvezetője, a váci járás (Folytatás a 3. oldalon.) ÉLJEN NOVEMBER HETEDIKE! Népviseletbe öltözőit asszonyok a közönség soraiban t %