Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-03 / 260. szám
Még a nyár folyamán tanulmány értékű, színvonalas jelentést készített egy népes munkacsapat az MSZMP KB 1972. június 15. oktatáspolitikai határozata végrehajtásának helyi tapasztalatairól és a hátralevő feladatokról. Az anyagot először szűkebb testület, a járási párt-végrehajtóbizottság értékelte — alaposan és kritikusan. Már akkor elhangzott, s nyilvánvaló volt — nemcsak az ütemterv miatt —, hogy a téma szélesebb plé- num elé kívánkozik. A legutóbbi pártbizottsági ülésen azután alkalom is nyílt arra, hogy a meghívott érdekeltek — iskolaigazgatók, pedagógus pártalapszervezeti titkárok — is elmondják a maguk és tantestületi társaik véleményét. A rangos fórumon — amelyen részt vett Földest István, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese — régen volt ennyire élénk és izgalmas vita. A közoktatás fejlesztése a monori járasoan is megkülönböztetett figyelmet kapott az eltelt időszakban. A járás partszervezetei, tanácsi testületéi rendszeresen, a helyi sajátosságok alapján foglalkoztak a fejlesztés feladataival, megfelelően mozgósítottak az oktatáspolitikai célok megvalósítására. Jelentős anyagi erőfeszítések és széles körű társa- üalmi összefogás eredményeként dinamikusan fejlődött az óvodai és az általános iskolai hálózat — mondta a vitaindító bevezetőjében Szászik Károly, a járási pártbizottság első titkára. — A KB-határozat megjelenésének évében óvodai hálózatunk igen elmaradott volt. Intenzív fejlesztéssel a helyek számát több minjt kétezerrel bővítettük. A feltöl- töttség emelésével a kihasználtság 117,8 százalékos. Az óvodai ellátottság 57 százalékról — a megnövekedett gyermeklétszám fogadása mellett — 1982-re meghaladta a 90 százalékot. A szakos ellátottságot szakközépiskolát végzett óvónők beállításával javítottuk és jelentősen nőtt az egy csoportra jutó óvónők száma is. Befejeződött az optimális nagyságrendű, integrált óvodai egységek kialakítása. A nevelő-oktató munka színvonala folyamatosan, felfelé ívelő, jónak értékelhető. Összefogással Az eltelt 10 év alatt folyamatosan — kettőezerötszázzal — emelkedett az általános iskolák tanulólétszáma. Az általános iskolák intenzív fejlesztése ellenére — az anyagi lehetőségek behatároltsága ■miatt — nem lehetett követni a gyorsan és ugrásszerűen jelentkező mennyiségi és minőségi igényeket. A helyi tanácsok pénz híján a társadalmi összefogás erejével folyamatosan bővítik a meglevő lehetőségeket. Ennek eredményeként több új, illetve megnagyobbított és felújított létesítmény állt az oktatás szolgálatába, így az iskolahálózat a két ervidőszak során 100 tanterminél bővült. Ennek ellenére 'okozódon az iskolák zsúfoltsága, továbbra is magas a két műszakban működő intézmények száma (53 százalék), több skolában az osztálytermek kihasználtsága 200 százalékos (Ecser, Monor, Kossuth iskola, Monori-erdő). A járás pedagógus-ellátottsága — minden erőfeszítés ellenére — változatlanul kedvezőtlen. Továbbra is magas a képesítés nélküliek aránya, többségük a napköziben lát el feladatot. A helyi tanácsok építési kölcsönnel, kedvezmé- nves árú telkekkel, szolgálati lakások átadásával — nagy erőfeszítéseket tesznek a pedagógusok letelepítése, a munkakörülmények javítása érdekében. Megkülönböztetett figyelmet fordítanak a munkájukat kiemelkedő szinten végző, hivatást szerető pedagógusok erkölcsi, anyagi elismerésére. Évente 20—25 nevelő részesül kitüntetésben. Minden nyugdíjba, vonuló pedagógust „Szolgálati emlékéremmel” búcsúztatnak el. Kevesebb túlkoros Hat éve, 1977-ben kezdődött el minden iskolatípusban az új nevelési-oktatási tervek bevezetésére’ való felkészülés, s ezt követően az új dokumentumok alapján folyó pedagógiai munka. A tanítók, tanárok döntő többsége érdeklődéssel és megfelelő nyitottsággal közelített az új tantervi tartalomhoz, módszerekhez, eszközökhöz. Az új nevelési program az óvodákban előtérbe helyezte az óvoda pedagógiai funkcióját, az iskolára történő előkészítést. Ennek megvalósítását az óvodák egvre eredményesebben valósítják meg, szervesen beilleszkedve az intézményes nevelés egész rendszerébe. A tankötelezettségi törvény teljesítése érdekében számos intézkedés született és vált folyamatossá. Csökkent a tanköteles korú felmentett tanulók száma és a tanévvesztés miatti túlkorosok aránya. Az általános iskola 8. osztályát elvég- i zők száma évről évre növeke- j dett, körükben a továbbtanulási igény mintegy 96 száza- | lékra tehető. ! Az iskolában megkülönböz- I tetett módon segítik a fizikai ! dolgozók gyermekei tanulmá- ! nyalnak eredményességét. To- 1 vábbtanulásukat jól szolgál- | jáJc a középiskolára előkészítő ; tanfolyamok és a nyári úttörő szaktáborok. Az iskolák a szociális és pedagógiai segítés gazdag eszköztárával igyekeznek a hátrányos, illetve szociálisan elmaradott családok gyermekeit megtartani az intézményekben és biztosítani továbbhaladásukat. A felnőttoktatásban 1977-ig jelentős növekedés mutatkozott. az erőfeszítések ellenére az utóbbi években megállt ez a folyamat, sőt erőteljes visz- szaesés tapasztalható. Az elmúlt tíz év sok hasznos kezdeményezése eredményeként az iskolák nyitottabbá váltak. Az üzemek, gazdaságok szocialista brigádjai a patronáló tevékenység során egyre komolyabb segítséget nyújtanak a nevelésben, a pályaválasztási munka eredményesebbé tételében. A művelődési intézmények és iskolák kapcsolata erősödik, bár még mindig sok a kihasználatlan lehetőség. Az iskolai nevelés a komplex személyiségformálás folyamatában'nagy segítséget kap az ifjúsági szervezetektől. A nevelési folyamat meghatározója az iskolai élet demokratizmusa — szögezte le a pártbizottság ülésén Szászik Károly. Az űj rendtartás pontosan meghatározza á felnőtt és gyermek közösségek jogait és kötelességeit, jó alapot ad a tanulói önállóság, önkormányzat formáinak kialakításához, a közéletiségre nevelés lehetőségeinek megteremtéséhez. A demokratizmus formái, gyakorlásának lehetőségei létrejöttek, tartalmas működésük azonban még nem zökkenő- mentes. Gond, föladat Az 1972-es oktatáspolitikai határozat óta eltelt több mint egy évtizedben összességében azonban a tények és adatok számos területen jelentős előrelépést bizonyítanak, mely csak széles körű társadalmi összefogás erejével valósulhatott meg. Ezt elismerték és hangsúlyozták a vitában szót kérők is, de ugyanakkor számos gondra, feladatra is felhívták a figyelmet... Vereszki János (Folytatjuk) OR 3 A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 260. SZÁM 1983. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK Felkeltenék ai érdeklődést á jövőben Is várják a segítséget Az idén hatodik alkalommal rendezték meg szűkebb pátriánkban a műszaki napokat. Az októberi rendezvények elérték céljukat, legalábbis ez derült ki abból az értékelésből, amelyet Kozák Sándorné, a járási hivatal elnöke adott a hét eleji zárórendezvényen. Divatszakmák — Színes, változatos, széles körű igényeket kielégítő programokat tudtak a szervezők ajánlani a műszaki szakembereknek, a lakosságnak egyaránt — mondta Kozák Sándorné. — Kiemelkedő sikere volt a monori bútorkiállításnak és -vásárnak, amelyen ötmillió forint értékű lakberendezési tárgy került eladásra. A szervezők idejében gondoskodtak mindig a készletek feltöltéséről, így mindig bő volt a választék. A ruházati termékek vására 'is jól sikerült Mono- ron, a környékbeli ipari szövetkezetek ezúttal is gazdag választékot kínáltak a vásárlóknak. Ugyancsak kiemelkedett a programok közül a vecsési divatbemutató, amely Az aszálykár ellensúlyozására / Pulykaetetőt exportálnak Az ecseri Rákosmezeje Tsz vezetői még időben felismerték, hogy az idei aszálykár miatt úgynevezett plusz bevételekre van szükség az éves tervek sikeres teljesítése érdekében. Felhívással fordultak a termélőszövetkezet dolgozóihoz, hogy tegyenek meg mindent az eredmények javításáért. A vegyesipari ágazat félmillió forint többleteredményt ajánlott fel az év végéig. Szerződésileg vállalták, hogy szovjet exportra az év 'végéig I millió 200 ezer forintért gyártanak 500 darab pulykaetetőt. A csomagolóüzem a Centrum Időközi választások Űj tanácstagokat jelölnék Monoron öt tanácstagi hely üresedett meg a legutóbbi választások óta. Időközi választások megrendezése vált szükségessé, melyeket jelölő gyűlések előznek meg. A nagyközség 1. számú tanácstagi választókerületében Korlátok - korlátlanul Csaknem korlátlan mennyiségben — évenként 100 ezret — készítenek autóbuszkorlátokat az Ikarus részére Gyomron, a PEVDI vegyi gyáregységében. Donáth Lászlúná és Füstös Bélá- né az elszállításra váró termékeket csomagolja. Hancsovszlti János felvétele — (a Liszt Ferenc, Ézabó Ervin, Maros, Szatmár és Szabó Ilonka utcákban) — november 8-án, kedden 16 órai kezdettel a Táncsics utcai iskolában tartják a jelölést, melyre minden érintett állampolgárt hív és vár a Hazafias Népfront nagyközségi bizottsága. A 13. számú választókerületben (Ceglédi út, Kistói út páros oldala, Münnich Ferenc, Völgy, Halas utca, Költői Anna és Mária utca) ugyancsak november 8-án, 16 órakor a Jászai Mari téri óvodában lesz a jelölő gyűlés. A 41. számú választókerületben (Mádi dűlő, Strázsa- hegy, Károlyi tanya, Lapos- hegy, Forrás-szőlő, Völgykút) — 9-én, szerdán 16 órakor a Munkásőr utcai iskolában tu. tják a jelölést. A 42. számú választókerületben (Téglaházi dűlő, Schreier tanya, Major út, Malomhegy, Kutyahegy) szintén 9- én, 16 órakor a Bajcsy-Zsi- linszky úti napköziben várják a választópolgárokat a jelölő gyűlésre. A 45. számú választókerület Hosszúberek—Péteri utat és a Felső tanyát foglalja magában, 10- én, csütörtökön 16 órakor az építőipari szövetkezetben tartják a jelölő gyűlést. A választás november 26-án lesz. Nagykereskedelmi Vállalat részére exportcsomagolást végez terven felül. A Budapesti Építőipari Szövetkezetnek pedig 110 tonna ajtó, ablak csomagolását, szállítását, vagonba rakását vállalták. formájában és esztétikumában is jelentős volt. — Kétezerötszázan vettek részt a műszaki napok rendezvényein, mindössze két előadás maradt el, helyette viszont két „plusz” előadásra került sor. Nem hallgathatunk a sikertelenségekről sem. A pályaválasztás területén ezúttal sem sikerült az előbb- relépés. A meghirdetett anké- ton kevesen vettek részt, erre a területre nagyobb gondot szükséges fordítani a jövőben. Szakítani kell azzal a hagyománnyal, hogy egyes fiatalok az úgynevezett divatszakmákat ostromolják. A pályaválasztás segítésében nagy felelősség hárul a szülőkre, az iskolákra és a munkahelyekre egyaránt. Kényelmes otthon — A műszaki napokat a járási hivatal MÜTEF-osztálya szervezte és koordinálta. Megfelelő segítséget nyújtottak a művelődési házak, a könyvtárak, az ipari szövetkezetek és a társadalmi aktívák. Nélkülük elképzelhetetlen lett volna a siker. Különösen nagy érdeklődés mutatkozott a magánlakásépítés problémaköre iránt. Madari Gyula, a MÜTEF osztályveztője az értékelő bizottság nevében szólt a jelenlévőkhöz. Elmondta, hogy van a rendező szervek sorában olyan vállalat, ahol már hagyományai vannak a műszaki napi programok szervezésében, belső igényként jelenik meg a szereplés, kezdettől fogva bekapcsolódtak a műszaki napok rendezésébe és színvonalas kiállításaikkal, vásáraikkal jól szolgálják a nagyközösség és a vállalat érdekeit. Ebben az évben Monoron, a művelődési központban Kényelmes otthon, harmonikus környezet = lakáskultúra címmel rendezett a Pest megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat kiállítást. Részükre a legjobb szervező díjat adományozta az értékelő bizottság. A műszaki napok jelentősége nemcsak abban áll, hogy ismereteket közöl, hanem fontos az is, hogy szemléletet alakít, ízlést formál. Az én divatom címmel Vecsésen megrendezett bemutató nemcsak látvány, hanem esztétikai élmény is volt. A VERU- SZÖV rendkívül körültekintő lelkesedéssel és gonddal szervezte meg a divatbemutatót, ezért a bíráló bizottság a legszínvonalasabb rendezvény díjával tüntette ki. A járási műszaki napok, rendezvényeinek sorozatában igen fontos helyet foglaltak el az ismeretterjesztő előadások. Ezek színhelyei zömében a művelődési házak, könyvtárak voltaik. Ebben az évben az általános szervező munkán túlmenően, kimagasló munkát végzett a járási művelődési központ. Részükre a legjobb előadás különdíját adományozták. Mindenki nyert Gratulált minden díjazottnak és résztvevőnek, hiszen mindenki nyert, vesztes nem volt. Kérte a jelenlévőket, hogy a jövőben is nyújtsanak segítséget a műszaki napok rendezéséhez. Gér József Idény végi értékelés Több pont a tavalyinál Befejeződött az 1983. évi megyei I. osztályú férfi kézilabda bajnokság. Járásunk csapata, a Gyömrői SE a mezőnyben tizenkét csapat közül a 6. helyen végzett. Huszonkét mérkőzésből tizennégyet megnyert, háromszor döntetlent játszott, míg nyolc esetben vereséget szenvedett, ötszáz- harminonégy gólt lőtt, négy- százhatvankilencet kapott. Mennyit ér ez a 6. hely? Ha 1982-höz hasonlítjuk, amikor ugyancsak 6. lett a csapat — formálisan nem lépett előre. Önmagához képest mégis előrelépésről kell beszállni. Míg az elmúlt évben a 6. helyhez elegendő volt 16 pont, az idén 25 pont begyűjtése volt szükséges — tehát kilenccel több, mint tavaly. 1982-ben ennyi ponttal dobogós lehetett volna Gyömrő. Nem kis várakozás előzte meg az ez évi bajnokságot. Az együttes dobogós akart lenni, ám ez nem sikerült. Miért is nem? Nem azért, mert az előtte végzettek jobb csapatok. Ezt bátran le lehet írni. Egyénileg aligha találunk jobb játékosokat a megyei első osztályban, mint a gyöm- rőiek. A sok összetevő közül csak néhányat. A kézilabdasport lassan olyanná válik, mint a műkorcsolya. Senki nem hitte el — főként a játékvezetők, s ezzel nem akarom bántani őket —, hogy ez a Gyömrő már nem az 1982-es, s főként nem az 1981-es. Hiába volt egyenlő partner, sőt esélyesebb a győzelemre vendégként nem egy helyen, a végén legtöbbször minimális különbséggel — háromszor egy góllal — de vesztesként vonultak le a pályáról, jobb esetben döntetlennel, csak kétszer győztesként. Ez az idegenben szerzett hat pont tette, hogy csak a 6. hely sikerült. Azok a csapatok pedig, akik győzni tudtak otthonukban Gyömrő ellen, Gyomron nagy gólkü- lömbségű vereségeket szenvedtek. Kivétel Gödöllő és Tököl volt. Az összetevők közül a legfontosabb mégis az elvégzett munka hiánya. Nem arról van szó, hogy nem jártak a játékosok edzésre. Az azonban már meghatározza a munka színvonalát, hogy a heti két edzésen a csapat egyik, majd a másik része jelent meg. Rendszer játékot így aligha lehet gyakorolni, legfeljebb elemeket, amit tud a Csapat egyik, vagy másik része. Ami pedig szembetűnő volt, különösen a bajnokság vége felé, a védekezés gyengesége, a sok kapott gól. Hiába lapátolták, olykor számolatlanul a gólokat, gyakran kaptak elkerülhető, egyszerűen kivédekezhető gólokat is. Pedig Gyömrő nem is régen jó védekezéséről volt nevezetes. Néhány szót az egyéni teljesítményekről. A két kapus — Hevesi G. és Szabó I. — megtette a magáét. Mindkettőjüknek voltak bravúros teljesítményei, és persze gyengébbek is. Nagy József és Novák István átlövőként a tőlük elvárható teljesítményt hozták. Nagy j. a csapat szellemi irányítója is volt. Két gyengébb teljesítményétől eltekintve — Verőcemaros, Pilisvörösvár — magas színvonalon látta el feladatát. Szabó Imre gólképessége, gyorsasága olykor aranyat ért, az idén azonban a korábbihoz képest voltak gyengébb napjai. így is meghatározója volt a csapatnak. Veres Gábor tavasszal közepes teljesítményét ősszel magas színvonalú játék követte. Gólerős, bátor volt. Szél Szilárdról már sok jót tudtunk mondani. Egyre javul, egyre jobb lesz. Kiss Zsolt, amikor pályára lépett, nem keltett csalódást. Gólerős, villámgyors játékos. Kiss Zoltán hasznosan munkálkodott. Tőle azonban sokkal több gól is telne. Erős Józsefnek közepes volt ez az éve. Ö ennél sokkal többet tud. Érsek T. azzal keltett csalódást, hogy nem látogatta az edzéseket, így aztán hosszú ideig ki is maradt a csapatból. Szellő J. amikor játszott, hasznára volt a csapatnak. Most szünet következik, majd év elején elkezdődik a felkészülés. Igazolásokról egyelőre nincsenek hírek. Ha azonban a védekezésben javul a csapat, s marad a színes támadójáték, ez a garnitúra képes nagyon a mezőny elején végezni. Csak rajtuk múlik, mi az a nagyon elöl. ★ Szólni kell a gyömrői ifis- tákról is néhány szót. 1982-ben ahogy mondani szokták — pont igéikül utolsók lettek. Az idén már a kilencedik helyen zárták a bajnokságot. Persze még mindig óriási a fizikai előnye velük szemben, hiszen a 14- 15-16 éves gyömrői gyerekek még gyerekek, a 17-13-19 éves ellenfelekhez képest. Kiss Zsolt edzőt is dicséri az a tény, hogy olykor szellemesen, ügyesen kézilabdázva lepték meg ellenfeleiket. Ha együtt maradnak, márpedig együtt maradnak, úgy néhány év múltán méltó folytatói lesznek a gyömrői kézilabda-hagyományoknak. Csak így tovább! Gulyás László (ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) Régen veit ennyire élénk és izgnlntns vita Sok a kihasználatlan lehetőség