Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-30 / 282. szám
Ma: i. oldal: Megyeiek a pertrébíennálén Külföldi magyar énekesek 6. oldal: Jogi tanácsok Üzemi lapokban olvastuk 1. oldal: Pezsgőbontás Vecsésen Bobbal a Normafánál S. oldal: Nyitva lesz az Aranykapu Orvosi rendelővé alakítják Egymást károsítják Kádár János tegnap Berlinbe utazott Kádár János Szűrös Mátyással, az MSZMP KB titkárával az indulás perceiben Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Erich Honeckernek, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága főtitkárának, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsa elnökének meghívására kedden este baráti látogatásra Berlinbe utazott. Kíséretében van Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Karvalics László és Kótai Géza, a KB osztályvezető-helyettesei. Kádár Jánost és kíséretét a Keleti pályaudvaron Havasi Ferenc, Korom Mihály, Németh Károly, Övári Miklós, a Politikai Bizottság tagjai, a KB titkárai, Horváth István belügyminiszter, Pullai Árpád közlekedési miniszter, a Központi Bizottság tagjai, Horn Gyula, a KB külügyi osztályának vezetője és Nagy János külügyminisztérium! államtitkár búcsúztatta.- Jelen volt Siegfried Körner, az NDK budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Bangsofolni az igéisyeScet Időt nyernek a tényleges munkára Több mint tíz éve, 1972-berf szerezte be a Mechanikai Művek az első, kis teljesítményű számítógépet, majd 1976- ban vettek egy RT 10-es gépet. Hét év óta ezt üzemeltetik, folyamatosan feljesztve a programokat, bővítve a számítógéppel feldolgozott munkák körét. Hol tartanak ma? Mit valósítottak meg elképzelésűiből és mit tűztek ki maguk elé? Kiing Ferenc, szervező üzemmérnök, a. rendszerszervezési -és számítástechnikai osztály vezetője elmondta, hogy egyrészt a termelést segítő feladatokat oldják meg a számítógép segítségével, másrészt a vállalati adminisztrációs munkát könnyítik, ahol lehet. Fejlesztési koncepciójuk kis lépésekben haladni előre. Így persze az igényeket rangsorolni kell, hogy mi az, ami sürgősebb, s mi az, ami később is ráér. A termelési programot, a termelési előterveket, az anyagszükségletet a rendelések visszaigazolásához, valamennyi gyártmány műszaki önköltségét — a számítógép számolja ki. Két fő gyártmány (a telefonról és az ERNA tipusú kondenzátorokról van szó) gyártáselőkészítése, számlázása ugyancsak számítógépes munka a Mechanikai Müvekben. Külön-külön is érdemes lenne ecsetelni, hogy mi miért fontos, ám maga a felsorolás jelzi, hogy főképpen ott dolgoznak számítógéppel, ahol az adatszolgáltatás egyébként nehézkes. Korábban például az árósztálynak kellett minden egyes gyártmányra kiszámolnia a költségeket. Ez alól most mentesültek, így több idejük marad a tényleges ármunkára. A vállalat tervei között szerepel a készletnyilvántartás számítógépesítése (ha megvalósul, az anyagszükséglet ösz- szevethető lesz a készletekkel és ebből adódóan a számítógépről lehet majd leolvasni, hogy miből mennyit kell beszerezni). A rendelésektől a visszaigazolásig (ide tartozik a vevők nyilvántartása is) most készül egy javaslat a számítógépes feldolgozásra. Hosszabb távú fejlesztési elképzelésük pedig az, hogy a most még külön álló blokkokból egy komplex rendszert alakítanak ki, vagyis a termelésirányítás egészét a számítógépre alapozná a vállalat. Ehhez már elkezdték a vállalati műszaki dokumentációk felülvizsgálatát. A jelenlegi számítógéppark bővítésére jelenleg nincs lehetőség. A már meglevő eszközöket korszerűsítik, kicserélték a mágneslemezeket, az operációs rendszer fejlesztésével megteremtették az egyidejű adatfeldolgozás lehetőségét is. El. E. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXVII. ÉVFOLYAM, 282. SZÁM Ára l'IO forill! 1983. NOVEMBER 30., SZERDA Szigorú számvetés, feszített feladatok megoldása Az MSZMP Pest megyei Bizottságé mk illése Tegnap délelőtt az MSZMP Pest megyei Bizottsága kibővített ülést tartott. A pártbizottság tagjain kívül részt vettek a tanácskozáson a fegyelmi bizottság tagjai, a járási- városi pártbizottságok első titkárai, a pártbizottság osztály- vezetői, a Pest megyei Tanács elnökhelyettesei, valamint több nagyüzem vezérigazgatója, igazgatója, pártbizottság! és alapszervezeti titkára. Az ülésen megjelent és felszólalt Ballai László, az MSZMP Központi Bizottságának gazdaságpolitikai osztályvezetője. A pártbizottsági ülés elnöke Krasznai Lajos, a megyei pártbizottság első titkára volt. A testület három napirendet tárgyalt meg: © Az ipar helyzete és feladatai Pest megyében az MSZMP Központi Bizottságának 1983. július 6-1 határozata alapján. A napirend előadója Balogh László, a megyei pártbizottság titkára volt. A témához nyolcán szóltak hozzá: (a felszólalások sorrendjében) dr. Rátosi Ernő pártbizottsági tag, a Dunai Kőolajipari Vállalat igazgatója; dr. Sátor János, a pártbizottság tagja, a Mechanikai Művek nyugdíjas vezérigazgatója; Bcrrjáth Tibor, a Pest megyei KISZÖV elnöke; Herczenik Gyula, Gödöllő város pártbizottságának első titkára; dr. Lenyó László, a Forte-gyár igazgatója; Halász József, a Csepel Autógyár pártbizottságának titkára; Ballai László; Hamza Antal, a Mezőgép Vállalat esztergályosa. (A napirend ismer etésér-. lapunk 3. oldalán visszatérünk.) Az írásbeli és a szóban előterjesztett jelentést, valamint a határozati javaslatot a pártbizottság egyhangúlag elfogadta. gBja A helyi párt-, állami irá- nyitás továbbfejlesztésé- Vi.í kapcsolatos megyei feladatok a Politikai Bizottság 1983. október 25-i határozata alapján című témát dr. Arató András, a megyei pártbizottság titkára terjesztette elő. A napirendhez Császár Ferenc, a Népi Ellenőrzési Bizottság Pest megyei elnöke szólt hozzá. A pártbizottság egyhangúlag elfogadta az előterjesztést. © Végezetül dr. Arató András előterjesztésében sze- melyi kérdésekben döntött a testület. Dr. Barát Endrét, Szentendre városi-járási pártbizottságának volt első titkárát, akit idén szeptemberben mentettek fel tisztségéből, a megyei pártbizottság tegnap felmentette a megyei párt-végre- hajtóbizottsági és pártbizottsági tisztségéből. Dr. Barát Endre jelenleg a Képzőművészeti Alap főosztályvezetője. A megyei párt-végrehajtóbizottság előterjesztésére a párt- bizottság megszavazta három új tag kooptálását a megye párttestületébe, s egy pártbizottsági tagot a végrehajtó bizottságba is beválasztott, így megszavazta a pártbizottságba való kooptálását és a végrehajtó bizottság tagjává választotta Bállá Jánost, az MSZMP Gödöllő járási Bizottságának első titkárát. A testű- let a pártbizottságba való kooptálása mellett szavazott Hamza Antal, a Mezőgép Vállalat dolgozója, valamint Rózsás Bálint, a Gödöllői Gépgyár művezetője személyében. Dr. Ádám Mihály, a párt- bizottság gazdasági osztályvezetője 41 éves munkaviszony után, sok évtizedes függetlenített pártmunkában eredményesen eltöltött tevékenység után az év végén nyugdíjba vonul. November 7-én az Elnöki Tanács kitüntetéssel jutalmazta. Krasznai Lajos méltatta dr. Ádám Mihály munkáját és a pártbizottság egyhangú helyeslése közepette jegyzőkönyvben örökítették meg példás, elismerésre érdemes pályáját. Egyben — kérésére -— felmentették osztályvezetői munkája, valamint fegyelmi referensi tisztéből, azzal, hogy továbbra is tagja marad a fegyelmi bizottságnak. Végezetül Jánki Zoltánt, aki eddig politikai munkatársként dolgozott, kinevezte saját hatáskörében a megyei párt gazdasági és ügykezelési osztály vezetőjének. A Rozmaring társulása V etőburgonya-kíséi letek Eredményesen kísérletezik vírusmentes burgonyavetőgumó előállításával a Rozmaring Tsz vezetésével működő Meriklon társulás. A cél az, hogy a jelenleg még nyugat-európai orSzovjet díszoklevél k munkásőrség elismerése A Szovjet Baráti Társaságok ßzövetscge díszoklevéllel ismerte el a munkásőrségnek a magyar—szovjet barátság elmélyítésében szerzett érdemeit. A díszoklevelet kedden a munkásőrség országos parancsnokságán rendezett ünnepségen Ivan Beteg óriásokat kezelnek B izonyos emberek úgy olvasnak a számokból, mintha regényt forgatnának. Mások pedig egysze- - rűen irtóznak a rá.iuk zúduló száraz információtól. Magam azok közé tartozom, akik tisztelik a statisztika „hatalmát”, de szívesen veszik, ha valaki más fordítja le a numerikus nyelvet magyarra. A szocialista szektorban (állami válialatoknál, szövetkezetekben) íoglaikozta- tottak száma 1982-ben 3 millió 890 ezer ember volt hazánkban. Ebből Fest megyében közel'300 ezren dolgoztak. Az itt munkát vállalóknak csaknem a fele a mező- és erdőgazdaságban helyezkedett el, az aktív keresők 30 százaléka dolgozik az iparban, 8,7 százaléka a kereskedelemben, 6 százaléka az építőiparban, 5 százaléka a közlekedésben, 1,6 százaléka a vízgazdálkodásban és 1,3 százaléka egyéb területeken. A két főágazatban dolgozók arányát érdemes összevetni az országos átlaggal: hazánkban az emberek 40 százaléka tevékenykedett tavaly az iparban, s annak ellenére, hogy az utóbbi években erősén nőtt a mezőgazdaság vonzóereje, itt országosan az aktív keresők alig egyötöde található. Tavaly havonta átlagosan 4612 forintot keresett az ország. Pest megyében csaknem ugyanennyi, 4615 forint volt a bevétel. Az egyes népgazdasági ágakban természetesen különböző az átlagos havi jövedelem. Megyénkben a legmagasabb fizetést az építőiparban dolgozók kapták, 5024 forintot átlagosan. S vajon mire költjük a fizetésünket? Ebben is segítségünkre van a statisztika. A legfrissebb adatok szerint 1983 első negyedévében Pest megyében 6609 millió forintot — 9,5 százalékkal többet — hagytak a vásárlók a boltok pénztáraiban. Ezen belül a lakosság valamivel többet fordított iparcikkekre, mint élelmiszerekre és élvezeti cikkekre. Csakhogy az iparcikkeken belül meglepően kicsi a ruházatra szánt rész, az összes kiadást egységnek véve, nem egészen 12 százalék. Élelmiszerekre és élvezeti cikkekre január 1-től március 31-ig végül is 3064 millió forintot költöttünk Pest megyében, ebből 2331 millió forintot boltokban, áruházakban és „csupán” 733 millió forintot éttermekben, büfékben. Magyar- országon Pest megyében fordítottak a legtöbbet az emberek élelmiszerre. S most számoljunk egy kicsit együtt! Ha a 300 ezer aktív kereső átlagosan havonta 4700 forintot keres (felfelé kerekítve, hiszen a fizetések . tavalyi átlagok), akkor három hónap alatt összesen 4230 millió forintot. Ehhez még hozzá kellene adni a nem szocialista szektorban szerzett jövedelmeket (amiről pontos felmérésünk nincs), és azt ösz- szevetve az összes kiadásokkal (6609 millió forint), úgy tűnik, bizony többet költünk, mint amennyit keresünk. Egyesek hát takarékoskodnak, . mások pedig ezalatt felélik tartalékaikat! Ennyit keresünk hát, s „átlagosan” ennyit költünk. Jól élünk-e? Ügy általában — a számok szerint — közepesen. Nem jobban, de nem is rosszabbul, mint mások az országban. Persze az is igaz, hogy senki sem átlagfizetést visz haza, hanem a sajátját! Eller Erzsébet Olykor az óriások Is mcgbclcgszcnck. Az Ml-cs autópálya hatalmas markológépeit ilyen esetben azonnal kezelésbe veszik a Ilerccghalom határában állomásozó javítóbázis munkásai, s a Betonútépítő Vállalat autópálya-építői folytathatják a munkát. Trencsényl Zoltán felvétele Bagyul követtanácsos, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének magyarországi képviselője adta át Borbély Sándornak, a munkásőrség országos parancsnokának. Az elvtársi, baráti találkozón jelen voltak a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Háza vezetői, valamint a munkásőrség vezető beosztású parancsnokai. szágokból importált vírusmentes vetőgumót is itthon termeljük meg. A gazdaságos burgonyatermeléshez elengedhetetlen hozamot ugyanis csak ilyen vetőgumó használatával lehet elérni. A Meriklon társulás laboratóriumában folytatott kísérletekhez hasznos támogatást nyújt az Akadémia két nagy kutató intézete: a szegedi biológiai központ és a Növényvédelmi Kutató Intézet. Mindkettő hivatalosan is tagja a társulásnak. A Meriklon és az ahhoz tartozó állami gazdaságok, valamint tsz-ek hűtőtárolóiban 150 000 darab, vírusmentes vetőgumót tárolnak a jövőre sorra kerülő nagyüzemi kipróbálásra. A szakemberek számításai szerint az évtized végén már teljes egészében feleslegessé válik a vírusmentes burgonyavetőgumó exportja. Losonczi Pál a XVI. kerületben Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke tegnap a XIV. kerületbe látogatott. Reggel a kerületi párt- bizottság székhazában tájékozódott a városrész életéről, majd a Corvin Mátyás híradásipari szakközépiskolába látogatott a magas rangú vendég, majd az Elektronikus Mérőműszerek Gyárába látogatott. Programzárásként, délután az Elnöki Tanács elnöke a kerületi pártbizottságon összegezte benyomásait, s kötetlen beszélgetést folytatott időszerű politikai kérdésekről a kerületi párt-végrehaj tóbizottság tagjaival és az EMG vezetőivel. Közélet Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Ahmed Kerekou-t, Benin Népi Köztársaság, elnökét az ország nemzeti ünnepe al- ka Imából. Jani Polena, az Albán Szocialista Népköztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, hazája nemzeti ünnepe alkalmából kedden fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson részt vett Roska István külügyminiszter-helyettes, Vas János külkereskedelmi miniszterhelyettes, valamint gazdasági, társadalmi és kulturális életünk több más képviselője. Jelen volt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. A SZÁMOK TÜKRE