Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-29 / 281. szám
A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 281. SZÁM 1983. NOVEMBER 29., KEDD A pályaválasztással kapcsolatos tevékenységrendszer nagyon sokrétű. Szinte nem is lehet felsorolni mindama hatásokat és feltételeket,, melyek nyomán egy-egy tanuló eldönti (esetleg, és ez is ide tartozik, helyette dönti el másvalaki) hova menjen. Különösen nehézzé teszi ezt az általános iskola végén jelentkező gondot a tizennégy évesek a megfontolt döntéshez talán még nem eléggé kialakult személyisége. Mit lehet hát tenni? Semmiképpen sem belenyugodni a nehézségekbe, hanem megfontolt, tudatos munkával, irányító tevékenységgel elősegíteni mindazon értékek kibontakozását, melyek lehetővé teszik a kiegyensúlyozott döntést a majdani cél, a legnagyobb harmónia reményében. A Petőfi iskolában is nagy sikere volt a pályaválasztási kiállításnak. Varga Irén felvétele Ajánlólevél — Mint annyi más egyéb tevékenység, ez sem kampány- feladat által megoldható — mondja dr. Makai Katalin, a nagykőrösi városi tanács művelődési osztályvezetője. — Persze, hogy nem kampány- munka, de ez nem jelenti azt, hogy egy-egy időszakban ne az átlagosnál is jobban irányítsuk az érdekeltek figyelmét a tennivalókra. Így mostanában, vagyis novemberben és december elején általában nagyobb hangsúlyt kapnak a pályaválasztási tevékenységrendszerrel kapcsolatos kérdések. Több dolog jelzi ezt, például a sajtó is ebben az időben foglakozik többet e kérdéssel. De mi is léptünk, hiszen összehangolt városi, illetve iskolai cselekvési programot is, meg ajánlólevelet is készítettünk. — S mit valósítottak meg az iskolák? — Sajátosságaiknak megfelelően, mindenütt foglalkoztak e fontos kérdéssel. Az Aranyban, a Kossuthban és a Rákócziban az osztályszülői értekezleten kerültek megtárgyalásra pályaválasztási témák. Mindenütt megjelentek a középfokú iskolák tájékoztatói is, valamint kiállítást is szerveztek, az iskolai lehetőségektől függően. — A szülői munkaközösségek, a választmányok is napirendre tűztek pályaválasztási lehetőségeket. Aztán érdemes külön is megemlíteni a Nyitott kapuk akciót, amelyben, az iskolák diákjai, megtekinthették az adott üzem, gyár, intézmény munkáját, életét. — Azok a vezetők jártak el célunknak megfelelően, amely cél, Tnáskülönben, saját jól felfogott érdekükkel is egybe kellene, hogy essen, akik megszervezték, hogy a leg jellemzőbb munkaterületet valós mivoltában ismerhessék meg a tanulók, vagy filmet vetítettek, netán, ha módjuk van rá, még kóstolót is tartottak a gyerekeknek. Élmény beszámoló — Mi várható még? — Tulajdonképpen csak folytatni tudom a tevékenységek ismertetését. Sor kerül a szocialista brigádok és az úttörőrajok találkozójára. Ezek nagy hatású érzelmi nevelést biztosító fórumok. A brigádok bemutathatják munkasikereik elismerését, a kitüntetéseket, okleveleket. Egy-egy szülő is vállal osztályfőnöki órán szereplést, ahol saját munkájáról tart élménybeszámolót. A PETI is tart kihelyezett előadásokat, és maguk az érdeklődő tanulók is összeállítanak e célra faliújságokat. Elmondhatom, hogy a megyében igen elégedettek a nagykőrösiek ez irányú tevékenységével. Pályaválasztás — Mit tanácsol a szülőknek? — Bízzanak a2 iskolában! Nagyon lényeges, ebben a kérdésben is, hogy az iskola és a szülő — partnerkapcsolatban álljon egymással. Persze ehhez mindkét félnek sajátos feladatokat kell megoldani. El kell érni, hogy a gyereknek kellő mértékű, s helyes önértékelése legyen, ismerje saját tulajdonságait, képességeit, hajlamait. Ugyanakkor az iskola meg maximálisan fejlessze ezeket, találja meg azt, amelyet lehet is, érdemes is fejleszteni. — S mint már említettem, az iskola értékítéletében bízzék a szülő, hiszen a pedagógusok magas szakmai színvonalon végzik pályaválasztási tevékenységüket is. Az általuk ajánlott iskolatípust, bízvást választhatják a szülők, így az eddigieknél nagyobb számban küldhetik gyermekeiket a gimnáziumba. Ballai Ottó Csak társakkal együttműködve A galléron kis vörös csillag Egycui- uhájának színe kevésbé különbözik attól, amit a munkában visel. Kékesszürke mindkettő, csupán az egyenruha gallérjain levő csillag jelzi, hogy a szőke fiatalember valamiben mégis különbözik fegyvertársaitól, akik egyúttal munkatársai is. Munkásőr raj- parancsnok. Amikor Róka Lajos három évvel ezelőtt rajparancsnok lett, bizonyára maga sem tudta volna olyan szépen és jól szavakba önteni, mit jelent parancsnoki posztot ellátni. Nem a szókincse lett több, hanem tapasztalata. Nehéz feladat? Minden bizonnyal. Róka Lajos hét éve viseli az egyenruhát. Közvetlenül a katonai szolgálat után jelentkezett munkásőrnek. Érdekes, furcsa lépés, hisz azt hihetnénk, a két év alatt kiábrándult a katonásdiból. Sok-sok gyakorlat — Mindig szerettem a fegyelmezett, katonás életet, s úgy éreztem, ez az igényem teljesül a munkásőrségnél is. Itt a közvetlenség, szorosabb emberi, baráti, sőt munkatársi kapcsolatok a jellemzők. Persze mindezt akkor még nem láttam ilyen tisztán, s azóta azt is megtanultam, a munkásőrélet nemcsak külsőségeiben szép. — Katonaság után egyéb tennivaló is várt itthon ... — A munka mellett tanultam, elvégeztem a konzerves szakmunkásképzőt, a legnehezebbnek családi házunk felépítése bizonyult, tíz körmünk kopott érte, ma már rendben vagyunk. 1975-ben nősültem, s ekkortól kezdve a család gondja mellett kellett időt szakítanom a szolgálatra. Négy évig „sima” munkásőr voltam, majd megkaptam a rajparancsnoki beosztást. — Milyen változást vártál életedben? — Jólesett, hogy felfigyeltek rám, de tudtam, ez többletfeladatot is jelent. Az első rajparancsnoki kiképzés jelentős ismereteket és segítséget adott az induláshoz. Mégsem ment minden simán. Mára úgy érzem, a szó igazi értelmében rajparancsnokká váltam. Az érlelődéshez sok-sok gyakorlat járult hozzá, az eredményeket a jó kollektív munka hozta létre. Családi megértés — A raj tagjai mennyiben járultak ehhez hozzá? — Az egyéni feladatok jó végrehajtása határozza meg a raj egészének munkáját. Igyekezettel, szorgalommal álltak, s állnak helyt minden gyakorlaton s ez a hozzáállás a rajparancsnoki munkát is elősegítette. — A szolgálatok befejeztével tovább él-e a kapcsolat? — Ha akarnánk sem sikerülne elszakadnunk egymástól, hiszen egy a munkahelyünk is, a konzervgyár. Ez nagy előny, mivel a raj tagjai között közvetlen az összeköttetés. Családi életünk sem titok, ha segítenünk kell egymáson. Ilyen is volt már. — A vezető-beosztott viszony a munkásőrségen belül sokszor fordítottá lesz. Okozott ez problémát? Panaszkodnak a határidőre A jó hírnév megóvása létkérdés A szociális létesítmények is elkészülnek Napjainkban gyakorta hallani ipari ágazatok, gazdasági munkaközösségek létrejöttéről, amelyek legtöbbször a vállalat vagy gazdaság merőben más irányú fő tevékenysége mellett működnek. Szükségességükhöz nem fér kétség, ezt bizonyítja az is, hogy rövid idő után a kezdeti kapacitás kicsinek bizonyul, nő a megrendelések száma, szélesedik a piac. Persze, mindez korántsem megy mindig zökkenőmentesen, az alakulást a lehetőségek komoly felmérése előzi meg, a későbbi eredményeket pedig nagyban befolyásolja az, hogy az adott ipari ágazat miként gazdálkodk idővel, anyaggal, szaktudással egyaránt. Az Arany János Termelőszövetkezet fémipari részlegében is éppen az örökösen szűkre szabott határidőkre panaszkodnak elsősorban, s bármennyire is törekednek a munkaidő optimális kihasználására, az egyenletes munkatempóra. sokszor csak túlóra árán sikerül időre legyártaniuk a megrendelt gépeket, berendezéseket. Megrendelői hálózat A Gál-féle kastély szomszédságában levő öreg gazdasági épületet három éve rendezték műhellyé, s azóta a főnökkel együtt kilenc szakember — lakatosok, esztergályosok — dolgozik itt reggel hattól délután háromig. A fémipari részleg tevékenysége azonban nemcsak a műhelybeliek munkájára korlátozódik, mellettük a termelőszövetkezet széles bedolgozói rendszert is kialakított, melynek keretében a ceglédi Mezőgép Vállalatnak készítenek háztartási kazánokat. A helybelieken kívül úri, dabasi, jászkarajenői lakatosokat is foglalkoztatnak. Mostanára valóra vált az alapítók kezdeti optimizmusa, a fémipari részleg állandó és kielégítő megrendelői hálózatra tett szert. A Nagykőrösi Gépgyártó és Szolgáltató Ipari Szövetkezetnek géptalpakat, depa- lettázó pódiumokat,, a szolnoki erdőgazdaságnak a legújabb konstrukciójú gyökérkiemelő talpakat, az Agroker részére földtolólapokat készítenek, a Bács-Kiskun megyei ÉPSZET pedig térmegvilágító oszlopokat kért tőlük legutóbb. Több pénzért Nyersanyagra sincs gondjuk, legtöbbször hozott fémből dolgoznak — igaz, milliméterre kiszabva —, s nagy figyelemnek, pontosságnak kell munkájukhoz párosulnia, hogy a szűkösen mért vasanyagból a gép mindig megszülethessen a kezük alatt. A jövő évi szerződések már részben elkészültek, mód nyílhatna a vállalások szaporítására, azonban a sokat markolás semmiképp nem válna a jó munka előnyére, mert nemcsak a határidőt illetően, minőség tekintetében is maximálisak a megrendelők előírásai. A jó hírnév megóvása pedig létkérdéssé válhat. A szakemberek teljesítményben dolgoznak, minden munkának szabott ára van, a kereset szorosan összefügg hát azzal, miként gazdálkodnak munkaidejükkel, s amint mondják, legalább három lakatos munkatársra lenne még szükségük, hogy könnyedébben birkózhassanak meg a feladatokkal. Andó László fiatal lakatosa egyben csoportvezetője a műhelynek. A több pénz reményében hagyta oda akkoriban a Mészáros János Termelő- szövetkezet gépműhelyét. Hegesztőapparát — Beváltak-e reményei? — A kereset minden hónapban igazolja, hogy nem volt rossz lépés a munkahely-változtatás, végtére jobb pénzért hasonló körülmények között dolgozhatok. Becsületes, dolgos kollektíva vesz körül. A műhely. felszereltsége is megfelelő, a fúrógépektől a he- gesztőapparátokig megvan mindenünk, ami kell, helyiségeink is jók, térben, minőségben egyaránt. — Persze, mi is sokat tettünk környezetünk kialakításáért, a műhely környékét társadalmi munkában hoztuk rendbe. Igaz, nagy még a széjjelség errefelé, rövidesen á szociális létesítmények is elkészülnek, amire nagy szükség lesz, mert nemsokára a borsóüzem is beindul itt, a szomszédságban, s persze, mi, gépüzemiek is számolunk azzal, hogy létszámunk majdan nő. Érdekes programot kínáltak Egységes ellátórendszer j Kellemes környezetben fogadják a kölcsönzőket Szentendrén, a Pest megyei Könyvtárban merült fel az az ötlet, hogy egyesíteni kellene a tanácsi és az iskolai könyvtárakat. Mivel az elképzelés jónak bizonyult, megkezdődött a megvalósítása. Jól kamatoztatják Nagykőrösön erre jó alkalmat adott az új iskola, mely elsőként lépett be az egységes ellátórendszerbe. Erről és az iskolai könyvtár funkciójáról kérdeztük _ dr. Makai Katalint, a városi tanács művelődési osztályának vezetőjét és Barta Istvánnét, — Nem. Munkahelyi vezetőim, akik a szolgálatban beosztottaim, megértették, az vezeti őket, aki ebben képzettebb.- A munkahelyen soha nem volt következménye a keményebb vezetésnek, bánásmódnak, ha arra szükség volt. Fegyverrel a kézben mások az elvárások. — Sok szabad idő, olykor vasárnap is rámegy a szolgálatra, kiképzésre. Nem sínyli meg ezt a család? — Ha megértő és segítőkész a munkásőr otthona, ebből nem lehet gond. Nagy előny és főleg számomra, hogy feleségem — mint a legtöbb mun- kásőrfeleség — mindig jóindulattal és segítséggel volt e társadalmi munkám iránt. Sok elismerés Róka Lajos a konzervgyár I-es üzemének szakmunkása, felesége ugyancsak konzervgyári dolgozó. Szép kisfiúk van, második osztályos. Amire talán legbüszkébb, hogy a munkában is ügyes, szorgalmas emberként tartják számon s ezt kiváló dolgozó kitüntetéssel is elismerték már. A munkásőrségnél pedig századparancsnoki és zászlóaljparancsnoki dicséreteket is kapott. Miklay Jenő a városi könyvtár igazgatóját. — A Petőfi Sándor Általános iskola könyvtára kettős funkciót tölt be. Egyrészt segíti az oktató-nevelő munkát, másrészt könyvekkel, tanácsokkal látja el az odalátogató felnőtteket, gondolva itt elsősorban a lakótelepen élő olvasókra. Az iskolai könyvtár kellemes környezetben fogadja az ott olvasni, illetve kölcsönözni szándékozókat, főként a délutáni órákban, miután a délelőttök általában a gyerekeké. Az iskolai könyvtár függetlenített vezetője Petrányi Katalin, aki rátermetten, lelkiismeretesen munkálkodik azon, hogy a gyermekek útján a felnőttek is kedvet kapjanak arra, hogy odajárjanak. Tudja, mindezt azzal érheti el, ha érdeklődésre számot tartó programokat kínál. Munkájához a városi könyvtár jelentős szakmai, módszertani segítséget nyújt, melyet a fiatal könyvtárosnő jól kamatoztat. Érdekes témák Szeretné elősegíteni a tanulók olvasóvá nevelését. A diákok közelebbről megismerkednek a könyvtárral, a könyvekkel. Ott tartják a rendhagyó órákat is. A cél az, hogy a könyvtár melletti helyiséget átalakítják magyar szakteremmé. A tanulóknak diavetítést tartanak, hallgathatnak zenét és helyben olvashatnak. Jó lenne, ha a felnőtteket is minél nagyobb számban meg tudnák nyerni a könyvnek. A városi könyvtár szervezi és működteti a felnőtt olvasóklubot, melynek az iskolai könyvtár ad helyet. A klubfoglalkozásokon igen érdekes témákról -dk szó. Például: tallózás a II. világháború előtti könyvcsemegék között, vagy válogatás a könyvtár hanglemezeiből, híres magyar operaénekesek bemutatása. Napjaink könyvsikerei sem kerülték el a figyelmet. Az egyik nap például folyóiratbörzére várták az érdeklődőket. A klubfoglalkozásokat olyan felkészült szakemberek vezetik, mint dr. Bellérné Horváth Cecília és Halmi Ildikó. A lakótelepi könyvbarát- klub összejöveteleinek a jövőben is az lesz a célja, hogy érdekes témákat dolgozzon fel. Író—olvasó találkozó megtartását is tervezik. Kézikönyv és lexikon — Mi az egységes ellátó- rendszer lényege? — Az iskolai könyvállomány bővítéséről a városi könyvtár gondoskodik. Egyben módszertani segítséget ad az ott folyó munkát illetően. A célok megvalósításában is hatékonyan közreműködik, — Az egységes ellátórendszer révén lehetőség van arra, hogy a kötelező és ajánlott irodalom a megfelelő példányszámban a tanulók rendelkezésére álljon, valamint a kézikönyvek és a lexikonok is. Eddigi tapasztalatunk az, hogy a rendszer a gyakorlatban bevált. K. K. Fitzcarraldo I—II. Színes, szinkronizált NSZK-film. Előadás csak 5 órakor. A stúdiómoziban A szép ismeretlen. Színes szovjet filmvígjáték, fel 6-kor és fél 8-kor. DR. NYIST MÁRTA fogszakorvos magánrendelését megkezdte dec. 1-től a Kecskeméti u. Sl. sz. alatt. Kedden, csütörtökön délután 4—B óráig. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) üyifott kapu akció Most az átlagosnál is jobban A legjellemzőbb munkákat ismerték meg /