Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-29 / 281. szám

A Dőmsiid első hazai v<*rps«*^<* Szenvedett az Aranykalász A területi labdarúgó-baj­nokságban játszó Pest megyei csapatok közül már csak a Duna-csoportban szereplők léptek vasárnap pályára. Az utolsó előtti fordulóban a me­gyei rangadón az első és az utolsó helyezett csatájából a ráckeveiek kerültek ki győzte­sen, s megerősítették vezető pozíciójukat. Az Érd idegen­ben diadalmaskodott, s már a 8. helyen áll. Idegenben a Kossuth KFSE — ez volt az utolsó meccse, mivel az Oroszlány elleni találkozóját előbb lejátszotta —, míg oda­haza a Dömsöd kapott ki. ősz­szel ez volt a Duna-partiak el­ső otthoni veresége. Aranykalász Tsz SK— Szigetszentmiklósi TK 2-1 (2-1) Szigetszentmiklós, 500 néző. V.: Virág. Aranykalász Tsz SK: Feke­te — Stier, Bodoki, Halla, Nagy — Hangai, Vajda (Csor­dás), Drahos — Törő, Dani (Cséve), Kapusi. Edző: Vellai István. SZTK: Zádor — Kovács F., Kirchner, Kiss, Juhász — Pi- risi, Somogyi, Kartali — Ko­vács T., Okner, Kónya. Edző: Raduly József. Stier fejese már a 2. perc­ben vezetéshez juttata a ven-: dégeket. A 21. percben Pirisit buktatták, a középpályás elég­tételt vett a sérelemért, mire a bíró leküldte a pályáról. A tíz játékossal küzdő sziget- szentmiklósiak a II. félidőben nagy küzdelemre késztették a bajnokesélyest. Gól: Stier, Törő, illetve Ko- vács F. Jó: Fekete, Drahos, Kapusi, illetve Zádor, Kirch­ner, Juhász. B. A. Dorog—Kossuth KFSE 1-0 (1-0) Dorog, 800 néző. V.: Boros- say. Kossuth KFSE: Schromeisz — Marosi, Hegyi, Bódi, Schmutzer — Szőke, Horváth, Takács — W lesek, Kovács, Spáth. Edző: Faragó Lajos. óriási iramban kezdődik a mérkőzés, a hazaiak rögtön döntésre akarják vinni a dol­got, mégis az első gólveszély az 5. percben Hegyi szöglet utáni fejese, ám a dorogi ka­pus bravúrral újra az alapvo­nalon kívülre üti a labdát. A 14. percben kimarad egy nagy hazai helyzet, s enyhül a nagy nyomás. Három perc múlva mégis a szentendreiek kapujában a labda, Marosi egyedül hagyja a dorogi bal­szélsőt, a keresztezés Hegyi­nek nem sikerül, s a beadást Zilahi rálövi. Schromeisz be­leér, a labda a kapufáról a ka­pus testére pattan, s onnan a hálóba, 1-0. Senki nem gon­dolja ekkor, hogy eldőlt a mérkőzés, ám mégis ez a hely­zet, bár megismétlődik a do­rogi kapunál a gól előtti helyzet, de most kifelé pattan a labda a dorogi kapusról! Gól: Zilahi. Jó: Schromeisz, Hegyi, Spáth. R. P. Érdi VSE— Székesfehérvári Ikarus 4-1 (2-0) Székesfehérvár, 100 néző V.: Novotny. Érdi VSE: Fellegi — Jagicza (Kiss), Vígh, Csaja — Juszkó (Balogh), Király, Pauli, Gál- völgyi — Huszár, Kapa, Szeku- lidisz. Edző: Németh Miklós. A zuhogó esőben otthon érezhette magát az Érd, mivel a nézőtéren szinte csak a Pest megyei város szurkolói voltak. Azonnal a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, s a 11. percben már a vezetést is megszerezték. Nagy fölény­be került az Érd, a 25. percben pedig 11-eshez jutott. Pauli a hálóba talált, ám a bíró — érthetetlenül — érvénytelení­tette a találatot, s az Érd el­len ítélt közvetett szabadrú­gást. A folytatásban is a vendégek voltak fölényben, Huszár re­mekül megélt a csúszós tala­jon. Buktatták is a 10-oson be­lül, Paulinák ez a 11-ese már tetszett a játékvezetőnek. Gól: Szekulidisz, Kapa, Hu­szár, Pauli (11-esből). Jó: az Érdből mindenki dicséretet érdemel, de különösen Huszár és Kiss futballozott átlagon fe­lül. H. J. Építők—Dömsöd 3-1 (2-1) Dömsöd, 300 néző. V.: Kara. Dömsöd: Lázár — Imre, Elekes, Bilek, Kádár (Szabó A.) — Zima, Havasi, Aszalai — Tóbisz, Csilló (Szabó T.), G. Fekete. Edző: Szurgent Lajos. A 4. percben már Lázár ka­pus mellett a hálóban kötött ki a labda. A vendégek alaposan ráijesztettek a hazai szurko­lókra, mert sorra veszélyeztet­ték a dömsödi kaput és tetsze­tősebben is játszottak. A 10. percben egyenlített a hazai csapat, amikor a kapusról ki­pattanó labdát Havasi lőtte közelről a hálóba. Szünet után továbbra is az Építők játszott fölényben. Az eső is elkezdett esni, majd a 73. percben Bilek 18 méter­ről hazaadott labdáját Lázár kapus sem tudta már hárítani, öngól. Gól: Havasi. Jó: Imre, Ha­vasi, Tóbisz. 1. Aranykalász 16 11 4 1 B. F. 26- 7 26 2. Dunaújváros 16 11 2 3 29-12 24 3. Oroszlány 17 9 3 5 39-21 21 4. Dorog 5. Építők SC 16 9 3 4 29-26 21 Ki 8 4 4 27-17 20 6. Pénzügyőr SE 16 8 4 4 26-17 20 7. Dömsöd 16 7 5 4 31-19 19 8. Érd 16 6 6 4 38-24 18 9. Nyergesújf. 16 6 6 4 21-17 1.8 10. Rákóczi SE 16 5 7 4 22-21 17 11. Esztergom 16 7 2 7 26-19 16 12. KKFSE 17 7 2 8 27-27 16 13. Budafok 16 6 2 8 23-23 14 14. Vasas Ikarus 16 4 6 6 23-29 14 15. TFSE 16 5 2 9 1Ö-29 12 16. Szfv. Ikarus 16 3 — 13 19-52 6 17. Szfv. MÁV E. 16 3 — 13 14_47 6 18. Szigetszentm. 16 1 — 15 18-45 2 1. «öd, 2. Eiartul, 3. VíESflt Alsóházi meglepetések A megyei I. osztályú labda­rúgó-bajnokság őszi utolsó for­dulója az álsóházban meglepe­téseket hozott. Az ÉGSZÖV megszerezte első győzelmét, a Pilisvörösvár pontot hozott el Ceglédről. Az élmezőny várat­lan eredményét a VOSE sziget­újfalui győzelme jelentette. KARTAL—T.-MÁRTON 2-0 (0-0) Aszód, 500 néző. V.: Oláh. A második helyezését bebiz­tosítani akaró Kartal nehezen bírt a jól. védekező vendégek­kel. Gól: Nagy József, Berták. Jó: Gerhát, Száraz Á., Nagy József, Berták, illetve Bata. Mester. (Ifi: 1-1, tudósító: Szá­szt József.) VOSE—SZIGETÜJFALU 3-0 (2-0) Szigetújfalu, 500 néző: Győr. A hazai csapat kezdett job­ban, de helyzeteit kihagyta. Nem így a VOSE, amely óriási kapushibából jutott előnyhöz. Bene 35 méterről talált a há­lóba. Szünet után hiába táma­dott többet az Újfalu, nem bírt a jól záró VOSE-védelemmel. Kapushibáböl kapott újabb gólt, s ez végleg megpecsételte a hazaiak sorsát. Gól: Bene, Váczi, Hevér (ön­gól). Jó: Simon, Megyesi, Bene, Molnár, illetve Tajti, Vígh, Ler- ner. Feszt, (ifi: Szigetújfglu— VOSE 2-1.) ÉGSZÖV—BAG 4-1 (2-0) Kiskunlacháza, 200 néző V.: Szarka. A nagy iramú mérkőzés 7. percében már 2-0-ra vezetett az eddig nyeretlen Lacháza. Szünet után, 3-1-nél a Bag li­est hibázott. Az ÉGSZÖV jó játékkal vívta ki megérdemelt győzelmét. Gól: Duttyán (2), Horváth, Császár, illetve Szuhánszki. Jó: Hencz, Stamler, Duttyán, Horváth, illetve Szuhánszki, Boda T., Szabó. (Ifi: 1-0, tudó­sító: Doroszlai László.) GÖD—SÜLYSÁP 6-1 (2-0) Göd, 200 néző. V.: Dörnyei. A minden részében jobb Göd ilyen arányban is megér­demelten nyert. A gödi Mészá­ros 2-0-nál 11-est hibázott. Gól: Nagy M. (2), Nagy T., Mudri, Sebestyén:, Papp, illet­ve Merczel. Jó: Sebők, Sebes­tyén, Nagy M., Juhász P., illet­ve Győri, Merczel. (Ifi: 0-0, tu­dósító: Simkó Géza.) FEHÉR AKÄC SE—FŐT 2-0 (1-0) Dabas, 400 néző. V.: Temes­vári. A nagy iramban kezdő ha­zaiak több helyzetet kihagy­tak. A Fót is veszélyeztetett, de akcióikat Dómján nagysze­rű védéssel hárította. A kiha­gyott helyzetek után még na­gyobb sebességre kapcsolt a Fehér Akác, s megérdemelten vívta ki győzelmét. Gól: Dobosi, Szolnoki. Jó: Dómján (a mezőny legjobbja), Dabasi, Szolnoki, Sinkó, illet­ve Schuman, dr. Bíró '(Ifi: 1-0.) D. KŐOLAJ—DUNAKESZI 1-0 (1-0) Százhalombatta, 200 néző. V.: Darnyiik. A több helyzetet teremte Kőolaj az első félidő derekán gyors támadás végén szerezte találatát. Szünet után a battai Párái fejesgólját nem adta meg a bíró. A Dunakeszinek is volt lehetősége, de ezek kima­radtak. Gól: Pákái. Jó: Berta, Rása, Pákái, illetve Bodó, Herr és Nazáth. (Ifi: 4-1. tudósító: Szloboda Miklós.) SZENTENDRE—FERIHEGY SE 3-0 (2-0) Vecsés, 200 néző. V.: Hor­váth. Alacsony színvonalú mérkő­zésen a felforgatott hazai gár­da alárendelt szerepet játszott. Kapura nem volt veszélyes. A Szentendrei Petőfi jó összjá- tékkal, megérdemelten nyert. Gól: Michna (2), Erdővégi. Jó: Miskolczi, Erdővégi, Mich­na, illetve Kiss A., Zentai. (Ifi: Ferihegy SE—Szentendre 4-3, tudósító: Majláth István.) CEGLÉDI VSE—PSC 1-1 (1-0) Ce.péd, 100 néző. V.: Szabó. Mintaszerű akció végén a ceglédiek már a 30. másod­percben megszerezték a veze­tést. A várt folytatás azonban elmaradt, sőt a mezőnyben a vendégek játszottak tetszető­sebben, s a 65. percben egv szögletet követő kapásgóllal ki is egyenlítettek. A hajrában rákapcsolt a Vasutas, helyzete is akadt, de Gubán bravúro­san mentette Fekete I. lövését. A PSC meglepetésre, de meg­érdemelten, szerezte meg az egyik bajnoki pontot. Gól: Kovács, ill. Pogács. Jó: Kertész, Kistamás, ill. Pogács, Nagy, Gubán. (Ifi: 6-1, tudósító: Ungureán László.) Őszi végeredmény 1. Göd 15 11, 2. Kartal 15 9 3. VOSE 15 10 4. Fehér Akác SE 15 8 8 1 51-17 25 4 2 34-11 22 1 4 38-12 21 4 3 38-22 20 15 7 6 2 30-10 20 15 8 4 3 31-19 20 15 7 3 5 32-30 17 15 6 5 4 31-18 17 15 7 2 6 24-20 16 15 5 3 7 22-20 13 15 4 5 6 19-32 13 15 5 2 8 18-37 12 15 1 6 8 7-24 8 15 2 3 10 18-42 7 15 1 3 11 12-50 5 15 — 4 11 7-46 4 (Azonos pontszám esetén az if­júsági csapat jobb helyezése dönt.) 5. D. Kőolaj 6. Szigetújfalu 7. Cegléd 8. Szentendre 9. Dunakeszi 10. Fót 11. Bag 12. Ferihegy SE 13. T.-márton 14. Sülysáp 15. ÉGSZÖV 16. P.-vörösvár IVví "V.; ■ Hírlap »**Á "AfAVfwr- >• Olimpia Klub BÉKEFELHÍVÁS KtíZIJIWM 1983. NOVEMBER 29. «ödöUőn Turistata Iá Ikozó A Pest megyei Természetba­rát Szövetség hagyományos őszi találkozóját szombaton és vasárnap tartotta Gödöllőn. Szombaton a Ganz Árammérő­gyár kultúrtermében Szőke István, főtitkár megnyitója után, Mayer Géza elnök szá­molt be az évi munkáról, majd Jeney Istvánnak, a Gödöllői Járási Természetbarát Szövet­ség elnökének átadták a PTSH elismerő oklevelét a tavalyi és az idei találkozó megszerve­zéséért. Másnap a város nevezetes­ségeivel ismerkedtek a turis­ták. . Őszi végeredmény Vidi-bravúr A labdarúgó NB I őszi utolsó, 15. fordulójából két meccset vasárnap játszottak. Ü. Dózsa—PMSC 2-1, Bp. Honvéd—Volán 2-0. 1. Videoton 15 9 4 2 28-10 22 2. Bp. Honvéd 15 9 4 2 25- 9 22 3. Ü. Dózsa 15 7 7 1 29-17 21 4. Rába ETO 15 6 6 3 31-26 18 5. Tatabánya lő 7 4 4 20-19 18 6. Csepel 15 5 5 5 20-16 15 7. Vasas 15 5 4 6 18-18 14 8. ZTE 15 5 4 6 16-18 14 9. SZEOL AK 15 5 4 6 19-22 14 10. MTK-VM lő 5 3 7 24-25 13 11. Pécsi MSC 15 4 5 6 19-22 13 12. Ferencváros 15 4 5 6 22-27 13 13. Haladás 15 5 3 7 17-25 13 14. NYVSSC 1Ö 4 3 8 16-24 11 15. DVTK 15 2 6 7 11-22 10 16. Volán SC 15 2 5 8 16-31 9 Megyei totó Vendégsikerek 1. SZTK—Aranykalász 2. Dömsöd—Építők 3. Dorog—KKFSE 4. Szív. Ikarus—Érd 5. SZ.-újfalu—VOSE 6. ÉGSZÖV—Bag 7. Ferihegy SE—Szentendre 8. Fehér Akác SE—Fót 48. játékhét Hat telitalálat A totó 48. játékhetén hat pályá­zó ért el 13 + 1 találatot, nyere­ményük egyenként 366 934 forint. 13-as (10) — 194 239, 12-es (1124) — 1843. 11-es (14 746) — 141 forint, 10-es (93 292) — 33 forint. A helyes tippek: 2, 2, X, 2, l, 2, X, 1, 1, X, 1, X, 1, X, Hétfőn este a Novotel Szállóban ünnepélyesen megnyitották az olimpiai klubot, amelynek „szülő­atyja!” a KISZ KB és az Országos Testnevelési és Sporthivatal. A klubot im­már harmadik alkalommal rendezik meg, ilyen volt már a montreali és a moszk­vai olimpia előtt is. A ren­dezők korábban és most is azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a sportolók a fel­készülésük cseppet sem könnyű időszakában sza­bad idejüket kulturált kö­rülmények között töltsék el. Az olimpiai klub vándor­műsora ellátogat a központi edzőtáborokba és Budapes­ten is lesz összejövetel film­vetítésekkel, kiállításokkal, kulturális és politikai mű­sorokkal. Űj kezdeménye­zés, hogy az ELTE KISZ- bizottsága segítségével he­tente egyszer angol nyelv­órát tartanak. A hétfői klubmegnyltón Varga Sabján László, a KISZ KB titkára és Páder János, az OTSH elnökhe­lyettese köszöntötte a meg­hívott vendégeket, köztük a Los Angeles-i olimpiára ké­szülő sportolókat, edzőiket. A versenyzőknek eredmé­nyes felkészülést, sikeres szereplést kívántak. Ezután Povázsán Katalin, a kajak­válogatott tagja béktV'lhí- vást — melyet az alábbiak­ban közlünk — olvasott fel, s kérte társait, hogy aláírá­sukkal jelezzék támogatásu­kat. Az olimpiai klub meg­nyitóján megjelent Buda István államtitkár, az OTSH elnöke, Aján Tamás és Schmitt Pál az OTSH el­nökhelyettesei. ★ — Mi, magyar élsportolók ismét megalakítottuk olimpiai klubunkat, amely nevében és tevékenységében is hű kifejezője az előttünk álló nagy feladatnak. E megnyitón élünk az alkalommal, hogy hitet tegyünk a béke ügye mellett és hirdessük a sport, a becsületes küzdelem örömét. Olyan világban és olyan időben élünk, amelyben és amikor ismét félni kell a háborútól. De mi nem félni akarunk, hanem sportolni. A sportpályákon akarunk egymással megmérkőzni, ott dőljön el, hogy ki a jobb, „A béke vagy te sport! A népeket egymáshoz fűző szép szalag’’ — írta ódájában a modern olimpiák életre hí­vója, Pierre de Coubertin és mi valamennyien hisszünk az ő reményeiben. Azt szeretnénk, ha ugyanígy hinnének ebben a világ minden táján a sportolók. Tudjuk azt is, hogy a veszélyről nem elég beszélni, ellene tenni is kell! Mi lelkiismeretes munkával és tanulással, becsületes fel­készüléssel és a hazánkhoz való hűséggel harcolunk a békéért, az olimpiai dicsőségért. Olimpia következik, szeretnénk, hogy a jelképes öt­karika ne csak az élsport jelentőségét hirdesse, hanem általában a testedzés örömét, amelyben mindenki ré­szesülhet képességektől és életkortól függetlenül. Hazánk dolgozói mindig érdeklődéssel tekintettek a világ sportoló ifjúságának olimpiai seregszemléjére. Mi azt kívánjuk, hogy a sport váljék kinek, kinek szemé­lyes élményévé is! Ezért kell élni azokkal a megnöveke­dett lehetőségekkel, amelyeket a magyar sportmozgalom és benne a szakszervezetek, a KISZ nyújtanak. Népesed­jenek be a sportpályák, legyen mindenkié a testedzés igazi öröme! Az olimpia és a rendszeres sportolás ismét veszélyben van. Az imperializmus agresszív politikájának követ­keztében vészterhes a nemzetközi helyzet. Nem értünk és nem érthetünk egyet az amerikai rakétatelepítések.- kel. Egyetértünk viszont mindazokkal, akik a világmére­tűvé szélesedett békeharcban nap mint nap mindent megtesznek azért, hogy a béke, az élet diadalmaskodjék. Mi élsportolók is egy emberként e mellett állunk ki. Szavakkal és tettekkel bizonyítsuk naponta, hogy a bé­ke hívei vagyunk! E helyről hívunk fel mindenkit, hogy velünk együtt legyen cselekvő támogatója a békének! Mi mii (ud sportszerrel ? Viktória-focigyőzelem — Nagy a forgalom az új sportcsarnokban — újságolta Pásztor István ceglédi városi, járási sportfelügyelő. — Az általános iskolások órái, ed­zések,' s egyéb események miatt szinte reggeltől estig foglalt a terem. Hogy a játék­ra, felüdülésre vágyóknak is helyet biztosítsunk, annak ér­dekében rendeztük a hét végi tömegsportműsort. Ki mit tud sportszerrel? elnevezéssel. A premier jól sikerült. Kü­lönösen az első nap volt moz­galmas. Óvodások játékos be­mutatója, tornászok fellépé­se, s különböző viadalok szí­nesítették a napot. A kosara­sok erőpróbáját a gimnazis­ták nyerték. A kézilabdázók­nál a Vasutas régi, jelenlegi és ifjúsági női együttese egyaránt felvonult. Az általános iskolá­sok kispályás focitornáját év­folyamok között bonyolították le. A VI. és Vili. osztályosok­nál a Várkonyi, a hetedike­seknél a Földvári iskola győ­zött. Harsány buzdítás kísérte a felnőttek focicsatáját, amely­ben a Viktóriáé lett a babér. A városban, részben egy-egy lakótelepről verbuválódnak a csapatok, a mostani győztes­nél különböző helyekről jöt­tek össze játékosok. Vasárnap a kötetlen, játé­kos mozgáson volt a hang­súly. Most a lakótelepiek do­mináltak, így például Balogh Ferenc, Fehér Rudolf, Tóth Sándor és Kornyik Zoltán a Kossuth Ferenc utcaiakat képviselte. A Károlyi Mihály lakótelepről Mekes Zoltán, Kolompár Tibor és Szakter Tibor érkezett. Közülük né- hányan ott voltak az előző na­pi általános iskolás csatáro­záson is. — Decembertől kispályás labdarúgótornát rendezünk az új csarnokban — mondotta Pásztor István. — Nagy az érdeklődés, hiszen a nevezési határidő előtt néhány nappal már 20 együttes jelentkezett. Nemcsak Ceglédről, hanem Nagykőrösről, Törteiről és Abonyról is jönnek. A ceglédi tömegsport-eseményeket ez­után nemcsak a helyiek részé­re írjuk ki, hanem várjuk a környékbelieket is. Ennek je­^4ú ■ ni Nagy kavarodás a kapu előtt a a vasárnapi kispályás fociviadalon i. fejelni a lányok is tudnak, bizo­nyította a 12 esztendős Fitvők Klára és 4 évvel fiatalabb húga. Hajnalka. Az ő párviadalukról lestük el a jelenetet gyében jelentkeztek a már említett települések csapatai. A mostani tömegsport-ese­ményhez hasonló is szerepel a ceglédiek programjában. Ha­vonta egyszer invitálják majd játékra, mozgásra a fiatalo­kat. idősebbeket. Kép és szöveg: Reitter László

Next

/
Oldalképek
Tartalom