Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-27 / 280. szám

inan A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI E'S VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 280. SZÁM 1983. NOVEMBER 27., VASÁRNAP Kisiparosok tanácskozása Új műhelyek a Földvári térén Eifűnnek-e a fehér foltok? Zsúfolásig, megtelt a KIOSZ váci alapszervezetének Köz­társaság úti tanácskozóterme a küldöttgyűlés alkalmával. Kaufmann András elnök kö­szöntötte a megjelenteket, so­raikban István Kálmánt, a Hazafias Népfront városi bi­zottságának titkárát, IJrbán- né Ferenc Júliát, a KIOSZ országos választmányának tag­ját és Teasdale Heroldot, a városi tanács osztályvezető­jét. Felelősen H-linka Ferenc terjesztette elő az alapszervezet vezetősé­gének beszámolóját, a két kül­döttgyűlés között végzett mun­káról. Hangsúlyozta, hogy az állami és a szövetkezeti ipar mellett a kisipar a lakossági szolgáltatások, területén ko­moly és felelősségteljes fel­adatot lát el. Az építőipar­ban a szolgáltatások 70 száza­lékát ők végzik, a személyi szolgáltatásoknál még ennél is nagyobb az érdekeltségük. Vácott 305 kisiparos dol­gozik, ebből 151 főállásban; az alapszervezethez tartozó községekben 277 a kisiparosok száma és ebből 137 a főállású. A vezetőség legutóbb beszá­moltatta az acsai, az őrboty- tyáni és a sződligeti intéző bi­zottságok elnökeit a területü­kön végzett munkáról. Megvizsgálták a munka­egészségügy és a tűzvédelem helyzetét a kisipari munkahe­lyeken. Az előírt biztonsági felszerelés több helyen hiá­nyos, a tűzvédelmi szabályo­kat sok helyen nem tartják be. Ezért a jövő év elején kö­telező munkavédelmi tanfo­lyamot indítanak, melyre 280 kisiparost várnak. Ismertette a mestereket megillető vám- kedvezményeket és tájékozta­tást adott a Pest megyében életrehívott új mestervizsga bizottságokról. A megyei honvédelmi t és közlekedésbiztonsági versenye­ken Vác 50 kisiparossal vett részt. Abrahám László és családja a csapatversenyben ért el szép eredményt. Az utánpótlás, a szakmunkáskép­zés döntő a jövőre, az után­pótlásra nézve. Jó kapcsolatot alakítottak ki a Csikós József utcai tanintézettel. Jelenleg 25 szakmunkástanulót foglalkoz­tatnak helyi kisiparosaink. A városért is A váci és környékbeli kis­iparosok tavaly egymillió 200 ezer forint értékben végeztek társadalmi munkát. Az 1983. évi teljesítmény sem lesz en­nél kisebb. Jelentős önzetlen munkát végeztek a Köztársa­ság úti székház felújításánál, de szívesen segítik a várospo­litikai célkitűzések megvalósí­tását is. Biztatóak a kilátások Küldöttgyűlés Gödöji A napraforgó nem érte el az átlagot November 23-án tartotta küldöttgyűlését a gödi Du- namenti Mgtsz. A tanács­kozáson megjelent Magas Ár­pád, az MSZMP Váci járási Bi­zottságának munkatársa, va­lamint Lehel L ászióné, a TESZÖV titkárhelyettese is. A gazdálkodásról szóló be­számolót Agócs István, a ter­melőszövetkezet einöke ter­jesztette a küldöttgyűlés elé. Elmondta, hogy a februári tanácskozás óta —, mely jóvá­hagyta az idei termelési és pénzügyi tervet, — megálla­pítható, hogy a megtett in­tézkedések hatására, a koráb­bihoz képest eredményesebb úton jár a szövetkezet. Hatékony szervezeti változás történt, mely magával vont bi­zonyos profiltisztítást is. A ve­zetésben is történtek átcso­portosítások. Ezen alapvető dolgok segítségével törekedtek a mélypontról a korábbi évek eredményszintjére visszaáll­ni. A termelőszövetkezet I—III. negyedévében elért bevétel 1,7 milliárd forint. Ez a terv 68 százaléka. Az alaptevékenységet je­lentő ágazatokat náluk sem kímélte meg az aszály. Ennek ellenére a gondos előkészítő munka eredményeként a ga­bonafélék termésátlaga mégis növekedett. Volt olyan növény viszont, — például a nap­raforgó —, amely a várt ter­mésátlagot sem érte el. A leg­kedvezőtlenebb hatása volt az aszálynak a rét-legelő gazdál­kodásban, mely a nagy juh­állományt tekintve a takarmá­nyozásnál okozott problémát. A juhászati ágazat az előző évekhez viszonyítva, különösen szaporulat terén mutatott fej­lődést. A baromfihizlalásnál isme­retes, hogy évente 1 millió 600 000 db csirkét állítanak elő, mely 2 millió 700 tonna hús le­adását jelenti. Sajnos itt ér­tékesítési gondok voltak. Az ágazat így is 75 százalékot ért el időarányosan. Az ipari ágazatoknál vala­mint a gazdasági társulások­nál a tervnek megfelelő ered­mények születtek. Sajnos, ezek részletes ismertetésére most nincs lehetőségünk. A beszámoló után 11 fel­szólalás következett. A gödi Dunamenti Termelőszövetkezet eredménytervét várhatóan 110 milliós nyereséggel fogja zár­ni. Radányi Lajos Ügyelet November 28-tól az alábbi orvosok tartanak éjszakai ügyeletet a városban: Hétfőn: dr. Áfra Tamás. Kedden: dr. Péter Éva. Szerdán: dr. Kiss Péter. Csütörtökön: dr. Karádi Katalin. Pénteken: dr. Bucsek Tibor. Szombaton és vasárnap: dr. Vajta Gábor. Gyermekor­vosi ügyelet 27-én: dr. Bar- vircz János. Az ügyelet a ré­gi kórház épületében (Vác. Március 15, tér 9.) Telefon 11-525. A beosztás hétközben megváltozhat. Sok szó esik városszerte a fehér foltokról, az eltűnő szakmákról. A városi tanács és a KIOSZ helyi csoportja együttes erővel igyekszik ele­get tenni a lakosság igényé­nek. Heten kaptak az idén vámkedvezményt. A szolgál­tatás javítása érdekében — elsősorban a Földvári téren — szükségesnek tartják a női- férfi szabó, cipész, háztartási kisgépjavító és cukrászipari műhelyek létrehozását. Az er­re jelentkező kisiparosokat támogatják. A személyszállító kisiparosok (magántaxisok) szorgalmazzák egy korszerű taxiállomás megépítését, tele­fonnal, várakozóval. Ehhez kérik a megyei KIOSZ támo­gatását. Kitüntetések Hlinka Ferenc beszámolt arról, hogy 20 ezer forint szo­ciális és szülési segélyt fizet­tek ki az utóbbi időszakban. Tizenöt kisiparos részére java­solták összesen egymillió fo­rint értékű OTP-kölcsön meg­adását. A jövőről szólva han­goztatta: a jelenlegi lakossági igényeket figyelembe véve, erőteljesebben kell bővíteni az építő és a személyi szolgáltató tevékenységet. Fokozni kell a politikai, szakmai oktató és felvilágosító munkát. A Kisipari Termeltető Vál­lalattal közösen felkeresik azokat a kisiparosokat, akik exportpótló termékeket gyár­tanak. Több hozzászólás, vita után elfogadták a beszámolót és a következő fél év munkatervét. Ezután kitüntetéseket, jutal­makat adtak át. Kovács Ist­vánná női szabó megkapta a kiváló szervezeti munkáért kitüntetés bronz fokozatát. Németi Ernő férfiszabót a népfrontbizottság érdemes társadalmi munkás jelvénnyel tüntette ki. Ezüstgyűrűt ka­pott 25 éves kisipari mun­káért Szarvas Istvánná (női fodrász), Debreceni János (fodrász), Gruchmann Mihály (kőműves), Váci György (könyvkötő), Réthy Lajosné (női szabó), Kovacsik József (szekérfuvarozó), Horváth Jó­zsefije (női szabó), Gyügyei Zoltán (férfiszabó) és Szűcs László (vízvezetékszerelő). Többen kaptak oklevelet tár­sadalmi munkáért és a szak­munkástanulók képzéséért. Papp Rezső Időközi választások ország- s megy eszelte A bizalom alapján döntöttem Amint lapunk első olda­lán hírül adtuk, tegnap or­szágszerte időközi válasz­tásokat tartottak. Munka­társaink Budakeszire láto­gattak, ahol 3 tanácstagi választókerületben 321-en voksoltak. A szavazást megelőző jelölő gyűlések során két választókerület­ben kettős jelölés történt, s harmadikban egy név ke­rült a szavazólapra. Korán nyitottunk A budakeszi általános isko­la kapuján tábla. Ez áll raj­ta: 1. sz. szavazókor, 24. sz. választókerület. Tanácstagje­löltek: Gödrösy Béla, Hlemle István. A zsibongó melletti terem­ben fehérre festett, függönyös kettős szavazófülke, szemben vele vörös drapériával borí­tott asztal, rajta címer, nem­zeti lobogó, vázában három szál szegfű, oldalt urna a sza­vazatok gyűjtésére. Kilenc órakor sorra jönnek a választókerület — a Nagy Sándor utca — lakói, hogy voksoljanak. A szavazatszedő bizottság elnöke, Nyírlaki Je­nő nyugdíjas mondja: — Ma négy órakor keltem, s nem el­ső ízben. Először 1957-ben töltöttem be ilyen tisztséget. Már fél hatkor kinyitottuk a szavazóhelyiséget, godnolnunk kellett azokra, akik szomba­ton is korán munkába indul­tak. Mostanáig 49-en válasz­tottak a két jelölt közül. ötvenediknek érkezik Heve­si Gáborné. Miután leadja szavazatát, így beszél: — Ott voltam a jelölő gyűlésen, meg azután utcánkbéli mind a két jelölt, jól ismerem őket. A bi­zalom alapján döntöttem ... Legyen jobb út Titkos a szavazás, nem kér­dem, kit választott. De azt igen: mit vár a leendő ta­nácstagtól? — Az előző tanácstag ön­ként mondott le, nem boldo­gult a testületben. Most azt szeretném, hogy az utódja több eredményre jusson, ha­tározottabb legyen. Először is azt kell elintéznie, hogy le­Csak a testünkön át Trükkök a rendelőben Kakukk utca. Orvosi ren­delő. Péntek délelőtt tíz óra. Ötödiknek érkezem. Mindenki tudja, milyen ide­gesítő az orvos; rendelőben várakozni. Az ücsörgés még betegebbé teszi az embert, de vannak, akik túljárnak a többiek eszén. íme: Várunk türelmesen, miköz­ben berobban az utcáról egy férfi, ijedten, sietve: Ég a ház, haldoklik valaki — ol­vassuk le arcáról és hívás nélkül már bent is van az orvosnőnél. Tíz perc múlva vigyorogva, fütyörészve lép ki az utcára. Alig tűnik el, egy hölgy lép közénk: — Nők vannak bent? — kérdi. Mi bólintunk, az új jövevény is eltűnik az orvosi szobában. Egy fiatalember je­lenik meg. Kezében injekciós doboz. Mi tudjuk a rendet: Az injekciósok soron kívül be­mehetnek, velük az ápolónő foglalkozik. Be is lép, miköz­ben zsebébe csúsztatja az üres dobozt. Jó trükk. Ezt ki kell próbálni Magányosok, családosok Kiváló alkalom lenne magá­nyosoknak, családoknak, szo­cialista brigádoknak is, ha .részt vennének egy-egy Ma- dách-hétvégén a művelődési központban. Szombaton délelőtt a gyere­kek számára bohócok, bűvé­szek, mesejátékok kerülnek műsorra. Ugyanakkor a másik teremben a felnőttek rétka, máshol nemigen látható filme­ket nézhetnek. Délután ismét gyermekműsor. Diszkó. Leg­utóbb szakácsbemutató szere­pelt kóstolással egybekötve a programon. A délután második felében rendszerint vidám mű­sor van. Volt azonban színhá­zi előadás is. Ezt éjfélig tartó tánc követte. Vasárnap délelőtt folytató­dik a gyermekek műsora. Ének, zene, tánc, játék, báb­készítés. Vasárnap délután legutóbb Zorán és a Láma együttes vendégszerepeit. Este ugyancsak színház, vagy más pódiumműsor, amit tánc követ. Ezenkívül van még cserebere lehetőség is. Itt lemezek és ka­zetták cserélhetnek gazdát. Minden kezdet nehéz. Az új dolgok iránt az emberek nem egyformán fogékonyak. Per­sze ez csak addig igaz, míg valaki legalább egyszer nem próbálja, s az ország egyik legszebb művelődési központ­jában tölti a hét végét. R. G. Tizenegy óra van, amikor a sorban az első páciens fel­áll: — Azért jöttem kilenc órá­ra, hogy az első legyek és már bementek előttem, vagy húszán — panaszolja és szo­rosan az ajtó elé áll. Melléje a következő, hogy mutassák: ök vannak soron, több csal­étket már nem kapnak be. Soraink megerősödnek, va­gyunk vagy húszán. Állunk az ajtónál szorosan és nézzük az üres székeket. A következő csak a testünkön keresztül léphet be. Ekkor jön a tizen­kilencedik, imbolyog, töröl- geti a homlokát. Még támogat­juk is, hogy mielőbb az or­vos kezébe kerülhessen. Tíz perc múlva nevetve távozik. Szemüveges nő lép az ajtó­hoz: — Én csak üzenetet hoz­tam a sebészetről: — A soros fiatalember udvarias: — Hölgyem, én beengedem, de kérdezze meg az utánam jö­vőket is. A hölgy ezt bele­egyezésnek veszi és már el is tűnik az ajtó mögött. Jó hosszú lehetett az az üzenet. Hangos veszekedéssel egy házaspár érkezik. A (férfi szét­tárja a karját; mintha mon­daná: „Mit tegyek, elég te­her ez nekem. Beteg az asz- szony. Már mennek is befelé. Mellettem megszólal az egyik sorstársam: — Nem házaspár. Ismerem őket. Csak megjátsszak magu­kat. Mit soroljam tovább. Ötö­diknek érkeztem, tíz órakor kezdődött a rendelés és fél ti­zenkettő volt, hogy rám ke­rült a sor. Tévedés ne essék: Ezek nem egyedi esetek. Más rendelők­ben. sőt a központi rendelőin­tézetben is meghonosodott szokások. Tisztázzuk azt is. nem az orvos tehet róla. — Mi lehetne a megoldás? Sorszámot adni? Időre be­rendelni? Nem tudom. Mészáros Gyula gyen pormentes utunk, mert sok az autó, s most nyeljük a port Hlemle István elektroműsze­rész: — Egyetértek, régi a probléma. Tanácstagjelöltként mégis úgy vélem, szerencse, hogy eddig nem készült el az út, mert fel kellene bontani a burkolatot. Ugyanis rövidesen épül a gázvezeték, és szeret­nénk csatornát is, ami az ut­cabelieknek nem kis anyagi teher lesz. Gödrösy Béla textiltech­nikus a másik jelölt: — Az út ősszel már járhatatlan, ha nem olyan száraz az idő, mint most. Nehéz időszak követke­zik. A közművesítéshez szük­ség lesz a tanács pénze mel­lett az utcában lakók mozgó­sítására, társadalmi munkára is. Az idősek már nehezebben mozdulnak, több feladat jut majd a fiataloknak, akik kénytelenek gondolni a jövő­re. A két jelölt gyermekkorától ismeri egymást. Egybehangzó a véleményük: akármelyikük lesz a tanácstag, segíti majd a másikat. Tíz órakor egy kisebb, hor­dozható urnával autóba ül a szavazatszedő bizottság két tagja. Indulnak a betegekhez, az ágyban fekvőkhöz, 16 sza­vazólapot visznek magukkal. Rapcsák János központifűtés- szerelő közben elmondja: ma az első szavazó édesanyja volt, a második ő maga, ugyanis szintén a Nagy Sándor utcá­ban laknak. Ismerősként fo­gadja a vendégeket a 94 éves özvegy Mézes Antalné és 69 esztendős fia. Mézes József, aki így beszél: — Remélem, az új tanácstag, akire szavaz­tam. képviseli majd az utcá­ban lakókat, ellátogat időn­ként mindegyikükhöz, s tudja majd, hol mi a gond és segít megoldani... Most számolják Budakeszin még javában tart a szavazás délben, amikor dr. Barta Miklós, a Pest me­gyei Tanács V. B. titkára, a megyei választási elnökség tagja már adatokat ismertet: eddig 14 község 17 választóke­rületében zárult le a vokso­lás, á ceglédi és a váci járás­ban mindenütt szavaztak, ahol most új tanácstagot kel­lett választani, s éppen ezek­ben a percekben számolják össze a szavazatokat... Vasvári G. Pál Új műalkotás Madách-szobor December elsején délután 3 órakor a váci Gábor József Általános Iskola előtt felavat­ják Madách Imre szobrát. Az emlékmű alkotója Bakos Ildi­kó szobrászművész. A Madách Imre Művelődési Központ és a Gábor József Általános Isko­la közös rendezvényén Nagy Sándorné, a Pest megyei Ta­nács elnökhelyettese adja át a műalkotást Vác lakosságának. Az ünnepségen dr. Czine Mi­hály irodalomtörténész mond avató beszédét. ISSN 0133—«8» (Váci Hírlap) ./ \

Next

/
Oldalképek
Tartalom