Pest Megyei Hírlap, 1983. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-11 / 266. szám

[ IHa; 12 <»l«8al | PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXVII. ÉVFOLYAM, 266. SZÁM Ár« 1,40 forint 1983. NOVEMBER 11., PÉNTEK állásfoglalás küldöttségünk lengyelországi látogatásáról • • ülést tartott a Minisztertanács A területfejlesztés állami feladatai Egyes gazdasági szabályzók és az adózás módosítása A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: A Minisztertanács csütörtö­ki ülésén határozatot hozott a terület- és településfejlesztés­sel összefüggő állami felada­tokra. Megbízta az Országos Tervhivatal elnökét, valamint az építésügyi és városfejlesz­tési minisztert, hogy dolgoz­zák ki, bocsássák társadalmi vitára, majd ezt követően ter­jesszék a Minisztertanács elé a hosszú távú területfejlesz­tési célokat és feladatokat. A kormány határozatot ho­zott az egyes gazdasági sza­bályozók módosításéról. 1984. január 1-től többek között változnak a vállalati ár-, jö­vedelem- és keresetszabályo­zás, a mezőgazdasági ár- és pénzügyi szabályozás egyes elemei, módosul a dolgozók bértarifája, és ezzel párhuza­mosan egyszerűsödik a válla­latok kategóriába sorolásának rendje. A Minisztertanács döntése értelmében ugyancsak január 1-től 10 százalékkal emelkedik a gazdálkodó szer­vezetek társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettsége, a korábbi fogyasztói áremelé­sek ellentételezését szolgáló személyi jövedelemkiegészíté­seket be kell építeni a bér­rendszerbe. A kormány megváltoztatott több, a lakossági adózással kapcsolatos rendelkezést. 1984. január 1-től — a háztáji és kisegítő gazdaságokban elér­hető jövedelmek kivételével — valamennyi egyéb adókö­teles jövedelmet új általános jövedelemadó szabályoz. Ez­zel összhangban módosulnak a lakossági adóigazgatásra és társasági adózásra vonatkozó előírások is. A Minisztertanács áttekin­tette az országgyűlés őszi ülés­szakán elhangzott képviselői javaslatokat és kötelezte a mi­nisztériumok és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy vizsgálják meg az indít­ványok megvalósításának le­hetőségeit, s az eredményről tájékoztassák az országgyűlés elnökét, valamint a javaslato­kat tevő képviselőket. ★ A Magyar Szocialista Mun­káspárt Politikai Bizottsága és a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsa megtárgyalta és jóváhagyta a Kádár János ál­tal vezetett párt- és kormány­KÖZTEHERVISELÉS A z ország több mint 10 millió állampolgára közül mintegy 2,5 millióan fizetnek általános jövede­lemadót, szellemi foglalko­zásúak jövedelemadót, il­letve a háztáji és kisegítő gazdaságok utáni adót. A jövedelemadókból származó éves költségvetési bevétel mintegy 3 milliárd forint. Az új rendelet az általános jövedelemadó és a szellemi foglalkozásúak jövedelem- adójának rendszerét módo­sítja és egységesíti; az »se­ték túlnyomó többségében mérsékli az adót. A háztá­ji és kisegítő gazdaságok jövedelemadója nem válto­zik. Nem érinti az intézke­dés a munkaviszonyból, a szövetkezeti tagságból szár­mazó és az ezzel azonos megítélés alá eső nyugdíj- járulék-köteles jövedelme­ket sem. Az új adórendszer meg­szünteti a különböző tevé­kenységek révén szerzett jövedelmek eltérő mértékű adóztatását. Az általános közteherviselés szellemé­ben az adó nagysága a megszerzett jövedelemtől függ. Az adókulcsok to­vábbra is progresszív adó­zást írnak elő, de az egyes jövedelemsávokhoz tartozó adóteher csökken, ezzel a korábbinál jóval magasabb jövedelemhatárok esetén érvényesül csak erős prog­resszió. Az új szabályozás szerint a foglalkozások, tevékeny­ségfajták szerint különböző mértékű adóztatás helyett egységesen, kizárólag az összjövedelem nagysága alapián kell az adót fizet­ni. Ez azzal is jár, hosv a különböző forrásból szár­mazó . jövedelmeket össze­vontan adóztatják. Az adóztatás egységes, a korábbinál kisebb tételeket tartalmazó adókulcstáblá­zat alapián történik. A be­vételeket terhelő költsége­ket természetesen a tevé­kenységek eltérő jellegének megfelelően különböző mértékben lehet levonni. Az adó alapja (adóalap) az így kialakított tiszta jöve­delem. Mivel általában csökken az adó eddigi prog­ressziója, az állampolgárok — magasabb árbevétel ese­tén is — érdekeltté válnak abban, hogy tevékenységü­ket bővítsék. Kedvezőbbé válik az idős kor és a munkaképesség csökkenése miatt adómen­tességet élvezők helyzete, mert 1984-től kezdve — a korábbiaktól eltérően — csak az évi adómentességi jövedelemhatárt (48 000 fo­rintot) meghaladó jövedel­mük után kell adózniuk. Előnyösebb az új költség­elszámolási rend is, mert az adóalap kiszámításakor — ténylegesen felmerült ki­adásokon túlmenően — le­hetőség nyílik meghatáro­zott körben a tevékenység gyakorlásához szükséges eszközök kopásának (érték­csökkenésének) költségként való elszámolására. S zámos könnyítés mel­lett január 1-től szigo­rúbb következményei lesz­nek az adóeltitkolásnak. Az eddigi — túlnyomó többsé­gében szabálysértési — bír­ság helyett felemelt adót állapítanak meg. Ez az adó­hiány 20 százalékától 50 százalékáig terjedhet. A jövedelemadóval kap­csolatos adóhatósági hatás­körök többsége vidéken a megyei, illetve megyei vá­rosi illetékhivatalokhoz ke­rül (a fővárosi kerületek eddigi hatásköre változat­lan marad). Az átcsoporto­sítás a nagyobb szakértel­met igénylő feladatok jobb végrehajtását segíti elő, egyidejűleg a korszerűbb adatfeldolgozásnak, jövede­lemnyilvántartásnak. az ad­minisztráció egyszerűsítésé­nek a feltételeit is megte­remti. küldöttség október 26—27-i lengyelországi látogatásáról szpló jelentést. Á szívélyes, nyílt, elvtársi légkörben, a két nép közötti hagyományos barátság jegyé­ben folytatott tárgyalásokat valamennyi megvitatott kér­désben az egyetértés és a né­zetazonosság jellemezte. Kife­jezésre jutott az a közös szán­dék, hogy minden területen tovább erősödjön a két szocia­lista ország együttműködése. A Politikai Bizottság és a Minisztertanács megelégedés­sel állapította meg, hogy a látogatás hasznos hozzájáru­lást jelent .az MSZMP és a LEMP együttműködésének to­vábbi elmélyítéséhez, a két ország közötti kapcsolatok sokoldalú fejlesztéséhez, a ma­gyar és a lengyel nép barát­ságának erősítéséhez, a szo­cialista közösség egységének megszilárdításához. Befejeződött a találkozó ítoséá Szerződés Csütörtökön Szófiában be­fejeződött a Varsói Szerződés tagállamai parlamentjei el­nökeinek konzultatív találko­zója. A tanácskozáson megvi­tatták az európai biztonság és együttműködés megszilár­dításával kapcsolatos kérdé­seket és dokumentumokat fo­gadtak el, amelyeket közzé- tesznek. Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a Bolgár Államta­nács elnöke csütörtökön fo­gadta a tagállamok parla­mentjeinek elnökeit, köztük Apró Antalt, az országgyű­lés elnökét Kádár János kitüntetést adott át Gastáv Hasaknak Magyar-csehszlovák tárgyalások Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára csütörtökön hivatalos barátó látogatásra Prágába érkezett Az MSZMP KB első titkára Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára meghívá­sának tesz eleget. A magyar és csehszlovák zászlókkal feldíszített prágai főpályaudvaron elsőként a vendéglátó Gustáv Husák üd­vözölte a vonatból kilépő Ká­dár Jánost, valamint a kísé­retében lévő Szűrös Mátyást, az MSZMP KB titkárát és Kótai Gézát, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetőjét. A fogadtatáson megjelent Vasil Bilak, a CSKP KB elnökségének tag­ja, a KB titkára, ott voltak Csehszlovákia politikai és társadalmi életének képvise­lői. A megérkezést követően Kádár János és Gustáv Hu­sák jó ismerősökként köszön­tötték egymást, hiszen a két párt vezetője az utóbbi idő­ben évente találkozott. Gus­táv Husák legutóbb tavaly szeptemberben járt Budapes­ten. A mostani legmagasabb szintű tanácskozás a két párt és a két kormány rendszeres kapcsolattartásának fontos állomása. Éppen egy hónap­pal ezelőtt folytatott megbe­széléseket Prágában Lázár György vezetésével magyar kormányküldöttség. Kádár János és kísérete a pályaudvarról a prágai várba hajtatott, ahol délelőtt meg­kezdődtek a két párt vezető­jének tárgyalásai. Szűrös Má­tyás, az MSZMP KB titkára Vasil Bilakkal, a CSKP KB elnökségének tagjával, a KB titkárával folytat megbeszé­léseket. Délben kitüntetési ünnep­ségre került sor a prágai vár dísztermében. Kádár János ünnepélyes külsőségek között átadta Gustáv Husáknak, a Magyar Népköztársaság gyé­mántokkal ékesített Zászló­rendjét. A ■ magas kitüntetést a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban vala­mint a két ország kapcsola­tainak elmélyítésében szer­zett érdemeiért adományozta az Elnöki Tanács a CSKP KB főtitkárának. Az ünnepségen Kádár Já­nos és Gustáv Husák beszé­det mondott. A kitüntetés ünnepélyes át­adását követően Gustáv Hu­sák díszebédet adott Kádár János tiszteletére. Az MSZMP KB első titkára rövid pohár­köszöntőjében a többi között leszögezte; „E mostani meg­beszélések is hatékonyan hoz­zájárulnak pártjaink, orszá­gaink és népeink barátságá­nak, testvériségének és együtt­működésének fejlődéséhez”. A délutáni órákban Kádár János a prágai nagykövetség épületében találkozott a ma­gyar kolónia képviselőivel. Az MSZMP és a CSKP tárgyalóküldöttsége Kádár Já­nos és Gustáv Husák vezeté­sével a kora esti órákban zá­ró megbeszélést tartott Ma­gyar részről ezen részt vett Szűrös Mátyás és Kótai Géza, valamint Kovács Béla, a Ma­gyar Népköztársaság prágai nagykövete. A CSKP delegá­ciójának tagja volt Vasil Bilak. (A beszédeket a 2. oldalon ismertetjük.) A d©I§ozók ebeinek részvételével 3. oldal: Harmadik jelöltet állítottak A karfiolügy és ami utána jön 1. oldal: SoSiféle halat árultak Krónikások versenye 6. oldal: Ceglédi centenárium 9—10. oldal: Rádió*, tv-műsor a jövő hétre Békenagygyűlés Bu áapsstei A fővárosi dolgozók ezrei csütörtökön azért látogattak el a Budapest Sportcsarnokba, hogy tiltakozzanak az Ameri­kai Egyesült Államok tervezett rakéta telepítése ellen, felemel­jék szavukat az emberiséget fenyegető veszélyekkel szem­ben, követeljék az általános és teljes leszerelést, támogatva az enyhülési folyamat erősíté­sét. A Koltay Gábor rendezte kulturális műsor után Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a buda­pesti pártbizottság első titká­ra lépett a mikrofonhoz, s üd­vözölte a politikai demonstrá­ció résztvevőit. Beszédében hangsúlyozta: a szocializmus és a béke egymástól elválasztha­tatlan fogalmak, hiszen építő­munkánk céljait csak nyugodt körülmények között válthatjuk Megszűnik a kötelező tartalékalap A mezőgazdaság feladatai A nehézségek ellenére jelentős eredmény ' A magyar agrártermelés az Ismert nehézségek — aszály­kár, a cserearányok romlása, a külpiaci verseny fokozódása — elleniére jelentős eredmé­nyeket érit el 1983-ban. Mert igaz ugyan, hogy a szárazság több növényünk hozamát csökkentette, de az állatte­nyésztés így is teljesíti tervét, növekedik a kiegészítő tevé­kenység volumene. Az elkö­vetkező évet kellőképpen meg­alapozták nagyüzemeink: biz­tosított a takarmány. Búzából a népgazdaság igényének meg­felelően a tervezettnél 3 szá­zalékkal többet vetettek a nagyüzemek. A gazdaságok nyeresége viszont a vártnál kisebb lesz. összességében tel­jesülhet az élelmiszeripar ter­ve is. Egyebek között erről tájékoztatta tegnap délután a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztériumban a tárca minisztere, Váncsa Jenő, He­ves, Komárom, Nógrád és Pest megye, valamint Buda­pest agrárágazati vezetőit, üze­mi irányítóit. A jövő évben az alaptevé­kenységben az 1982-es ered­ményeket kell elérni, a nem rubelelszámolású exportban is a tavalyi árbevétel a . cél. A beruházások közül egyebek közt a gabona- és bortárolók építését, a meliorációt része­sítik előnyben. Nem csökken­het a cukorrépa területe, a burgonyáét pedig valamelyest növelni szükséges. A legsúlyo­sabb aszálykárt szenvedett gazdaságokban is garantálja a termelés folyamatosságát, és mód nyílik bizonyos fejlesz­tésre is. Váncsa Jenő ezt követően foglalkozott az 1984-től érvé­nyes szabályozómódosítással. Átlagosan 20 százalékkal mér­séklődik a jövedelemadó, ugyanakkor növekszik a föld­adó. Megszűnik a kötelező tar­talékalap-képzés és a tejérté­kesítési prémium. Jelentősen emelkedik a kedvezőtlen adottságú üzemek alapár-ki­egészítése. Közelítik a mező- gazdasági nagyüzemek ipari és szolgáltató tevékenysége után fizetendő adók rendszerét az iparvállalatokéhoz. A bér- és keresetszabályozásiban nem lesz változás. A miniszter végezetül meg­állapította, hogy az elvonások, a szigorú feltételek közepette csak jobb termelésszervezéssel, nagyobb fegyelemmel, az áruk minőségének javításával ké­pesek az érintett gazdaságok, vállalatok az előttük álló ko­moly feladatokat teljesíteni. V. B. valóra. Az imperialista köröl azonban most arra töreksze nek, hogy megbontsák a kiala­kult katonai erőegyensúlyt, s maguk felé billentsék a mérleg nyelvét. Világszerte fokozódik a feszültség, s az emberiség aggódik: a szülő gyermekéért az ifjú a jövőjéért, követelve az értelmes és tartalmas élet jogát; az idősebbek pedig él­vezni szeretnék eddigi mun­kájuk gyümölcsét. Ezért jöt­tek el a sportcsarnokba e kor­osztályok képviselői, akik ter­mészetesen nemcsak önmagu­kat, hanem kollégáikat, diák­társaikat is képviselik. És azt sem túlzás kijelenteni, hogy ez a demonstráció egész dolgo­zó népünk akaratát, a béke megoltalmazásánajr szándiékát fejezi ki, erősíti — mondotta végül Maróthy László, meg­nyitva az Országos Béketa­nács kezdeményezte rendez­vényt, amelynek szervezéséből több más politikai szerv is ki­vette részét. Elsőiként dr. Hollán Zsuzsa akadémikus Az orvosok a bé­kéért nemzetközi mozgalom magyar tagozatának vezető­je szólt, majd Horváth József, a Csepel Szerszámgépgyár Bé­ke szocialista brigádjának a vezetője, Hídvéghy Melinda, a Marx Károly Közgazdaságtu­dományi Egyetem negyedéves hallgatója s Keresztúry Dezső akadémikus, az Országos Béke­tanács tagja. Ezután Pozsgay Imre, a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsa főtitkára mondott be­szédet. — Közel kerültünk a fegy­verkezési verseny újabb sza­kaszához, a közép-hatósugarú, nukleáris robbanótölteteket hordozó amerikai rakéták nyugat-európai telepítéséhez. Ha ezeknek az eszközöknek a telepítésére sor kerül, kétség­telenül közelebb esünk egy ter­monukleáris katasztrófa, egy újabb világháború veszélyéhez I is — kezdte beszédét Pozsgay Imre. — Ám reméljük még ma is, hogy a két világhatalom genfi tárgyalásain kedvező for­dulat következhet be, s akkor a fegyverek egyensúlya alacso­nyabb fokon valósulhat meg. Nem hihető, hogy a mai fegy­verek árnyékában létezhet erő, hatalom; amelynek érdeliében állhat az egész emberiség el­pusztulásával járó világégés kirobbantása. A mi békemozgalmunk kor­mánypárti —' hangoztatta —, mert a kormány is békepárti. De jól csináljuk-e a dolgunkat, ha a béke ügyét letesszük a nekünk való, ámde mégiscsak hivatalos intézmények kézébe, s mi csupán ösztökéljük eze­ket az intézményeket, hogy teljesítsék kötelességüket? Ön­becsülésünkhöz az is hozzá­tartozik, hogy nem elégít ki bennünket a mégoly jószándé­kú kormány tevékenysége sem, ha magunk közvetlenül nem vehetünk részt a békét szol­gáló cselekvés kimunkálásá­ban; ha jelenlétünkkel és köz­reműködésünkkel nem fejez­hetjük ki, hogy mélységesen aggaszt bennünket az imperia­lista körök törekvése a hábo­rús feszültség növelésére; hogy elítéljük a közép-hatótávolságú rakéták tervezett nyugat-eu­rópai telepítését, hogy mélysé­gesen szolidárisak vagyunk a közvetlenül fenyegetett euró­pai és amerikai népek lenyű­göző, milliókat nyílt cselekvés­re késztető mozgalmával. — Örömeinket szaporítani, bajainkat gyomlálni, ritkítani kellene. Kinek-kinek megvan­nak ehhez a személyes tervei. De amikor e tervek megvalósí­tásán fáradozunk, lássunk hoz­zá az eddiginél is erősebb szo­cialista nemzeti közösságtudat felépítéséhez önmagunkban, ami által egyenként jobb em­berek, vagyis többek leszünk — mondotta befejezésül Pozs­gay Imre. Aczél György Komárom megyében Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön Komárom me­gyébe látogatott. A vendéget a gyermelyi Petőfi Termelő- szövetkezetben fogadta Anta- lóczy Albert, a Komárom megyei pártbizottság első titkára és Varga Gyula, a Komárom megyei Tanács el­nöke, Tóth , Béla, a tsz elnö­ke beszámolt a 4500 hektáron gazdálkodó nagyüzem ered­ményeiről és gondjairól. A látogatás következő állo­mása a BHG tatabányai gyá­ra volt. Ezután Aczél Gyöngy Tatabányán, a megyei párt- bizottság székházában a me­gye üzemeinek, intézményei­nek, tömegszervezeteinek kép­viselőit aktívaülésen tájékoz­tatta az időszerű ideológiai kérdésekről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom