Pest Megyei Hírlap, 1983. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-22 / 250. szám

1983. OKTOBER 22., SZOMBAT Kőfogyasztásmérő Oj hiSfogyasztásmérő műszer sorozatgyártását kezdték meg a Ganz Műszer Művekben. Ezeket a készülékeket a kisebb kőközpontokban szerelik fel, elsősorban a lakótelepeken és általában azokon a helyeken, ahol távfűtés van. Egy-egy mérőműszer 50—100 lakás melegvíz-felhasználását ellen­őrzi, méri. Egyelőre azt a vízmennyiséget, amit a moso­gatáshoz, mosáshoz, fürdéshez használnak fel. Egy ideig csak a lakótömbök együttes vízfogyasztását tudják össze­síteni, később a lakásonkénti mérésre is sor kerülhet. Bíz­nak abban, hogy már az ösz- szesített mérés is takarékos­ságra ösztönöz. A Ganz Műszer Művek a készülék licencét egy osztrák cégtől vette meg, amely na­gyobb tételeket visszavásárol. A Budapesti Távfűtő Művek igénye is igen nagy. Az első ötszázat átvették, megkezdték azok felszerelését. A követke­ző években sok ezer műszert kívánnak beszerezni. A gyártó a mérőműszer elterjesztése érdekében október végén Debrecenben bemutatót is tart. Vége a jégeralsónak A jégeralsók utolsó szériája fut Nagykátán a Magyar—Koreai Barátság Tsz varrodája szalagján. Novembertől már tavaszi­nyári felsőruházat varrása kerül sorra és szállításra a Hódiköt megrendelésére. Erdősi Ágnes felvétele Gurul a forint... Vélt vagy valódi érdekünk? A borravaló, a csúszó- s a hálapénz A bérből és fizetésből élők, valamint a nyugdíjasok hazánkban évente 7 milliárd 312 millió 500 ezer forint borravalóval honorálják a szolgáltatás vélt, vagy való­di előnyeit, a szívélyességet, az udvariasságot. A dolgo­zók 63 százaléka pedig rendszeresen ad borravalót, amely 10—20 forinttól ezer forintig terjed. Ebbe még nem számítandó bele a házépítés, a nyaralás, vagy a súlyos betegség során juttatott rendkívüli, nagyobb összegű hálapénz. Magam sem gondoltam vol­na, hogy ennyire kemény fá­ba vágtam as fejszémet, ami­kor megkíséreltem szóra bír­ni azokat, akik a budai já­rásban borravalót adnak és kapnák. A legtöbben ugyanis szívesen mondták el a véle­ményüket, viszont zömük kérése az volt, hogy nevü­ket ne szerepeltessem. Ezért némelyik riportalany most inkognitóban marad. De nem mindegyik: — Nem, vagyok híve a bor­ravaló osztogatásának — mondja dr. Mészáros Katalin, az ISG jogi és igazgatási fő­osztályának dolgozója —, nem is adok. Ez a szokás már szinte kényszerré alakult, s ebben éppen mi vagyunk a ludasak. Ha senki sem adna, nem is lenne gond emiatt. — Lehet, hogy szükséges rossz, de nélküle már szinte sehol sem lehet megfelelő ki­szolgálást kapni — mondja A. I. egy szakszervezeti tiszt­ségviselő, aki azt is hozzáte­szi: a fodrásznál például igen sokat számít, hogy ad, vagy nem. ö inkább a maszekhoz jár szépítkezni, mivel ott egy személy mossa, fésüli, s így legalább egy borravalót meg­takarít. Ha szövetkezetbe megy, ahol az árak is maga­sabbak, s netán még kozme­tikust és manikűröst is igény­be vesz. akkor annyiba kerül, hogy még egy frizurát is csi­náltathatna belőle... — Ezek az apróbb kiadá­sok hagyján, de amikor olyan nadrágot akartam venni, ami­lyet kinéztem már, azt a vá­laszt kaptam, hogy nincs — mondja M. J. szakmunkás —, viszont némi pénz odacsusz- \atása után rögvest előkerült, a nadrág — a pult alól... ' aránként mérjük Mondják többen is: akik építkeznek, azoknak kell gyakran adniuk. Egy radiá­torért már 500 forint jár. A többi hiánycikknél hasonló a helyzet: ha van csúszópénz, kaphatók. — Persze, hogy elfogadom a borravalót — tájékoztat Szabó István, a budakeszi I/84-es" benzinkútnál. — Hogy magam adok-e? Igen, ha vá­sárlásra kerül a sor. Bár ez inkább a feleségem dolga, így ő ad. Nem találok benne sem­mi kivetni valót. A legtöbb borravalót ap­ránként mérjük. AiZ, étterem­ben és vendéglőben a fo­gyasztás tíz százaléka dukál. A szentendrei. Vidám Szerze­tesek kisvendéglőben Böröcz László konyhai kisegítőként dolgozik. Alkalmanként fel­szolgál. — Elvem, hogy adok. Mint ahogyan a stopposokat is mindig felveszem. A borra­valótól sem zárkózom el, ta­lán, mert én is kapok. De ha nem, csurran-cseppen, ak­kor is éppen úgy szolgálom ki a kedves vendéget. Teg­nap például alig adtak, még­sem néztem senkire rossz szemmel. Ha gurul a forint, biztos hogy elégedett a ven­dég. — Bevált ez a szokás — vallja a két tévészerelő, akik a nevüket nem árulják el. — Mindenki tudja, hogy van­nak fizetések, amelyekbe ele­ve belekalkulálják a borra­valót is. így azután nem cso­da, ha az érintettek el is vár­ják. A közhiedelemmel ellen­tétben mi nem kapunk olyan rengeteget. Ne adjon senki — A barátom mesélte, aki orvos — veszi át a szót K. Zs. mérnök, hogy ő eleinte 'nem akarta elfogadni a pénzt, ajándékot. A betegek meg­sértődtek, volt közöttük olyan, aki -azt hitte, nyilván azért nem fogad el tőle semmit, mert gyógyíthatatlan ... Most már zsebre teszi a neki szánt borítékot ez az orvos is. Változtatni együtt A beszélgetőpartnerek; zö­me szerint gyakran áruhiány kényszeríti a plusz kiadásra őket. Addig ugyanis, amíg a kívánt ruhát, alkatrészeket, háztartási és vegyipari cikke­ket, rövidárukat, bútorokat a pultot kikerülve könnyebb megszerezni, a csúszópénz adása tovább virul. Ezen, a gazdálkodás jobb megszervezésével lehet vál­toztatni. De ez sem elég Ön­magában. Közösen kellene a helyzeten változtatni. Hiszen az összeg, amelyet ilyen cé­lokra kiadunk hatalmas, s nem a többség zsebébe ván­dorol. Szalai Mária Gazdaság és közélet Változó életmód, új szokások Sajátos dolog, hogy ha látogató érkezik Örkény nagy­községbe, a helybeliek mindig szóbahozzák a múltat. Még a fiatalok is, akik csak elmondásból ismerik, beszelnek róla, hogy egykor Pálóczi Horváth- és Kóburg-uradaiom volt a területen, meg kincstári, papi birtok. Ezeken a földeken alakult ki többszöri átszervezés után a Béke Termelőszövetkezet, amely ma a lakosság felét foglal­koztatja. Helybeli ember Laczkó Jánossal, a nagyköz­ségi pártbizottság titkárával is innen indul a beszélgetésünk, majd a már történelemnek számító tények említésén túl azt is hozzáteszi, hogy az ak­koriban jellemző két foglalko­zás — cseléd és napszámos — életmódban, szemléletben fon­tos különbségeket takart. A napszámosmunka nagyobb ön­állóságot, kezdeményezőkész­séget jelentett, aminek átörö­kítése sok megnyilvánulásban ma is érezhető. Laczkó János helybeli em­ber, régi vezető és eleven cá­folata annak a nézetnek, hogy távolról jött idegen, tán na­gyobb bizalmat élvez, mint akit gyerekkora óta ismernek. Miközben végigmegyünk az Örkény részének számító, ma társközség Táborfalván, mu­tatja a házat, ahol született, nem sokkal távolabb az apósa otthonát, majd végül a sárgá­ra meszelt nagyablakos épüle­tet, ahol a családjával él. De természetes, hogy Örkényben, Hernádon és Pusztavacson sincs kevesebb ismerőse, mint Táborfalván. A saját sorsáról is, szól, amikor arról beszél, hogy milyen ma az életmód ebben a nagyközségben. Az utóbbi években fordult a kocka, s míg azelőtt a lakosság hetven százaléka ingázott és csak a maradék harminc szá­zalék talált otthon megélhe­tést, ma éppen fordított az arány. Az utazásnál megtakarított időt jól hasznosítják, elsősor­ban állattartással. Csirkét, bi­kát, sertést gondoznak leszer­ződve a termelőszövetkezettel, és ilyenformán tekintélyes mel­lékkeresetre is szert tesznek. Kettős jövedelem — Nem nehéz itt észrevenni a fejlődés jegyeit — mondom. — Szépek a házak, a kertek, díszesek a kerítések. — Szerintem nemegyszer túlságosan is díszesek, látszat­kultusznak szoktam nevezni. Ne értsen félre, kell a tágas, kényelmes ház, a jó kocsi, de azon már fölösleges vetélkedni, hogy kinek ékesebb, drágább a kerítése. Mint ahogy az utób­bi időben egyre divatosabb pinccparádét is túlzásnak tar­tom. Egy-egy helyen bárhelyi­ségeket rendeznek be a pin­cékben, drága bútorokkal, ze­negéppel, miegyébbel, sokan A megkérdezettek közül többben azt is mondták: a borravaló magánügy, s nem kötelező adni. Bár vannak kényszerhelyzetek. Például a paraszolvenciával kapcsolato­san. Olykor etikai bizottság­hoz kell fordulni. Akad oki úgy érzi, csakis akkor része­sül jobb ellátásban, ha kilá­tásba helyezi, hogy ezért ..há­lás” lesz. — Igaz, igaz, de ha to­vábbra is ahhoz az orvoshoz kell járni — vélik többen is. S még megtoldják példákkal: a súlyos beteg injekciózásáért hetente tette el az orvos a százast, de elfogadta a hozzá­tartozóktól még akkor is, ami­kor a halál beálltát konsta­tálta. A rokonok nem kíván­nak panaszt tenni. Nem volt tanú sem. Valóban legritkább, hogy legyen tanú a borravaló, a paraszolvencia, a csúszópénz átadásánál. Á bizonyítás szin­te lehetetlen. Arcok, sorsok A létrán áll, ablakot tisz- ** tít. Türelmesen vála- szolgat, egyáltalán mindig, mindenkoron türelmes. Szü­letett lélekgyógyász: szava megnyugtat, tanácsa meg­fontolandó, optimizmusa környezetére sugárzik. A történelmi borvidéken szü­letett, Tündér Ilona hamisí­tatlan parasztlány volt. Na­gyon nagy szegénység indí­totta városba, tizenhétéve­sen. Mosodában dolgozott, meg kórházban takarított, a háború meg visszasodorta szülőhelyére. Testvére férj­hez ment, sorban születtek a gyerekek, jól jött az Ilon­ka nyújtotta segítség. Kö­szönet járt érte, hogyne, senki nem gondolt fizetség­re, legkevésbé Ilonka, de azért, mikor úgy látta, meglesznek már nélküle is, visszaindult a városba. Már tünedeztek a romok, új és újahb lendületet vett az élet, Ilonka újra csak takarítani kezdett, leány- szálláson lakott, aztán al­bérletben. Idősebb asszony- barátnéja rábeszélte: legyen a menözvegyiilt Józsi bá­csi felesége, nem számít az a korkülö"bség lesz szép kicsi otthona, a maga ura lesz, nem jár rosszul. Ilon­ka. ahogy ráeszmélt, hogy már férjezett, máris beteg­ápoló lett, szorongva sie­tett haza munkahelyéről; hogyan, milye-r állapotban leli majd az „ifjú” férjei. Ügy szaladtak el az évek fölötte, arra is lopni kellett az időt, hogy hazautazzék, s láthassa öreg szü’eit. Haj­nalok hajnalán' kelt, nehéz munkát V*- éti, és minden hónapban csomn indult a megtakarított fillérekből — anyjának, apjának — amíg éltek. Aztá-- eltemette fér­jét is, akinek hűséges gon­dozója maradt annak utolsó percéig, jUosszú huzavona után lebontottá': a házat, ahol megözvegyült. Ilonka lakótelepi otthoni kapott. Már nyu~ ’:iban van és te­le, tele tennivalóval, öreg barátnejának is segít, ha módja var rá. Mosolyogva jön; kis csomagokat bonto­gat az asztalra: ma csirke­combot hoztam, spenótot is; együtt ebé deziink, nagy­mama. Herman Eva csak azért, hogy megmutassák, erre is telik. — Nem használják ezeket a helyiségeket? — Inkább csak a fiatalok szórakoznak ott, de a szülők építik, és megcsinálják akkor is, ha a gyerekek már elkerül­tek a háztól. A kettős munka mellett egyébként már sok szó­rakozásra nem futja az időből. Mindenkinek fontos — A sok külön munka csök- kenti-e más témák iránt az érdeklődést? — Vitába szállók bárkivel, aki ezt állítja, mert tapaszta­lataim szerint soha nem volt ilyen erős a közéleti érdeklő­dés, mint mostanában. A ter­melőüzemekben dolgozó kom­munistákat és a pártonkívülie- ket mindinkább bevonjuk a társadalmi és tömegszerveze­tekbe, ezáltal növekszik a sze­repük a társadalompolitikai kérdések megoldásában. így van ez az egészségügyben, az oktatásban, az ellátásban egy­aránt. Mindenkinek fontos, kiket választunk vezetőnek, hogyan képviselik ügyéinket, és nyíltan megmondják azt is, ha valamit másképpen akar­nak. De ugyanez az őszinteség tapasztalható ma már abban is, ahogy nyilvános fórumokon beszélnek, a bögrecsárdákról és tenni akarnak ezért, hogy ne legyen ilyen. Amikor pedig ar­ról van szó, hogy dolgozni kell a faluért, a környezetvédele­mért, a tisztaságért, mindig le­het számítani a lakosságra. Azután arról beszéltünk, hogy nemcsak az egyes embe­rek gyarapodnak itt, hanem az egész közösség. Kiépült i a közműhálózat; befejeződött a villamosítás, és az egészséges ivóvízellátás is hosszú távra megoldott. A közellátás, leg­alábbis ami az alapvető élel­miszereket, az üzletek terüle­tét és a raktározási lehetőséget illeti, kielégítő. Most követke­zik majd a gépi korszerűsítés, új hűtőberendezések felszere­lése, hogy bővíteni tudják a tejtermékek, a felvágottak kí­nálatát. Nagy gond, hogy rossz az úthálózat, minden testületi ülé­sen felmerül, hogy lehetőséget kell találni a felújításra, mint arra is, hogy Pusztavacson és Táborfalván bővítsék, korsze­rűsítsék az iskolát, a napközit. Szívesen elnézem A cigány családok (a lakosság csaknem tíz százaléka) gyer­mekei közül valamennyi je­lentkezőt felveszik napközibe, de jelenleg csak negyven szá­zalékuk igényli a lehetőséget, mint ahogy óvodába is csak minden ötödik gyereket írat­nak. De felszámolták a rozoga kunyhókból álló egykori tele­pet, és a szép, új házakban az életmód is gyökeresen megvál­tozott. — A gyerekeken legalább annyira látszik az életmód vál­tozása, mint a házakon — mondja elgondolkodva Lacz­kó János. — Szívesen elnéze­getem őket, amikor szépen fel­öltözve mennek az óvodába, az iskolába. Igaz, szerintem itt is vannak túlzások, főleg az óvodásoknál. Némelyik kis divatbaba, a szülei még játszani is alig engedik, ne­hogy tönkretegye a drága hol­miját. — Munkára sem nevelik őket? — Szerintem azzal nincs hi­ba, amikor cseperedni kezde­nek már segítenek a ház meg az állatok körül. Dolgos, mun­kaszerető nép lakik itt, abból lesz a gyarapodás. Sok fiatalt várja tizennyolc éves korára berendezett lakás, autó, de saj­nos ma még kevesen jutnak ei tőlünk egyetemre, főiskolára. De ha arra gondolok, milyen messziről indultunk, a mai gondjaink nem látszanak meg oldhatatlannak. ' Gál Judit Évforduló a Blaskovich-kúriában Felbecsülhetetlen értékek Tápiószele, Múzeur utca 13. A lombos fák között emelke­dő XIX. századi kúriában, melyet a benne, megőrzött ér­tékes gyűjteménn -I együtt a Blaskovich család i.agyott u magyar államra, ünnepségre készülődnek. Blaskovich Já­nos születésének századik év­fordulója alkalmából október 24-én hétfőn a falubeliek el­helyezik virágaikat a múzeum névadójának arcképe előtt, és az iskolás gvermekek műsor­ral köszöntik az évfordulóját. A kapuban Schleer Lujza fogad, a múlt ismerője, aki ma nyugdíjasán idegenvezető és őr a múzeumban, tizennégy éves korától évtizedeken ke­resztül a kúria lakója volt. Az egykori ebédlőben be­szélgetünk, ahol • a falakat körben vadásztrófeák díszítik, egy barokk vitrii.ben értéke' iparművészeti tárgyak van­nak. és a híres tápiószent- mártoni aranyszarvas” máso­lata, melynek eredetijét a Ma­gvar Nemzeti Múzeumban őr­zik. A Blaskovich testvérek — Györgv és János édesapjuk halálakor, 1912-be.i lettek a gyűjtemény egy részének tu­lajdonosai. Elődeikhez hason­lóan tovább gyarapították sokszorosára növelték a ma már felbecsülhetetlen értékű ereklyék számát. A Blasko- ich testiének ké­résére végzett ásatásokon bukkantak rá a szkítakori te­metőre, és került ele 1923-ban egy fejedelmi sírból az „arany- szarvas". Schleer Luj-a már ekkor a kúria lakója volt, akit a tu­lajdonosok mindig családtag nak tekintettek. Szívesen és nagv szeretettel emlékszik a múltra. — Tizennégy éves korom­ban kerültem ebbe a házb emlékezik vis-za. — Az elem. iskolai tanítónőm kérte mea Blaskovich Jánojs lányát, Má­riát, hogy egy rváiTa vegye nek magukhoz, mert beteges sovány gyerek voltam, Oem tudtam megerősödni. Egysze rűen élő, nagyon jó emberek 'voltak, töbt-t nem is enged tek el maguk közül. Schleer Lujza szavai nyo­mán felelevenedik a múlt melyet most már nemcsak u tárgyak őriznek. A család- Kossuth Lajos szellemi és po­litikai örökségét őrizte, az iro­dalom, a művészet és a tér- mészettudományok iránt egy­aránt érdeklődött. A könyv tárban és a családi levéltár ban őrzött szellemi hagyató kuk még részben feltáratlan. A férfiak kertészkedtek is és Blaskovich Mária Schleer Lujzával vitte hetenként há­romszor a piacra eladni a gyü­mölcsöt, zöldséget. Takaréké snn, beosztóan éltek, minder pénzüket a gyűjteményre for­dították. Esténként vacsora után a nők kézimunkáztak, Blas­kovich György vagy Jáno: oedig felolvasott. Szívesen fo­gadtak vendégeket, az ásatá­sokat végző régészek is a kú­ria lakói voltak. Amikor a fekzabadító szov­jet katonák jö'.tek. a házigaz­dák a kapuban fogadták, és el szállásolták őket. A ma már több kötetes vendégkönyv ta­núsága szerint nzóta többen is visszajöttek közülük, láto­gatóba. Havonta hat-hétszázan ke­resik fel a BM-kovieh kúriát, megcsodálják a gyűjteményt, hallgatják a kortárs és házi­asszony Schleer Lujza vissza­emlékezéseit. Ga. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom