Pest Megyei Hírlap, 1983. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-22 / 250. szám

S^ni W _____ \A map 1983. OKTÓBER 22., SZOMBAT Színházi levél Kritikúsok díja I páidéul Nyíregyházán, Veszp­rémben, Pécsett is bemutató van, meg a Vígszínházban, a Nemzetiben, s a Tháliában is (ez egyáltalán nem ritka eset, sőt, minden évadban akad négy-öt ilyen/ egybeesés), ak­kor a legjobb szándék mellett is dönteni kell, mit nézzen meg. Ilyenkor elkerülhetetlen bizonyos sorrendiség. Ha mondjuk Pécsett. magyar ős­bemutató van, máshol meg könnyed nyugati bohózat megy, vagy zenés vígjáték, esetleg egy sokszor játszott félklasszikus felújítása, akikor a magyar bemutató érdeke­sebbnek, fontosabbnak tekint­hető, anélkül, hogy elvitatnánk a bohózat vagy a felújítás ér­tékét, művészi rangját, jelen­tőségét. Már most nyugodt lélekkel szavazhat-e ilyen esetben a kritikus? Igen, mert elmond­hatja — s el is mondja —, hogy az általa látott előadások közül ő ezt és ezt tartja leg­jobbnak. Bizonyára sokan lesznek, akik ugyanazokat az előadásokat látják, de mégis eltér a véleményük. És sokan lesznek olyanok is, akik a „többségi" előadásokon kívü­li produkciókat is látnak, s azok között találnak kiemel­kedőt. Akkor, értelemszerűen arra adják a voksukat. Így az is előfordulhat — s elő is for­dult, például az elmúlt, 1981/82-es szezont értékelő dí­jak összeszámlálásakor —, hogy végül egyetlen szavazat dönt. Ezért a hozzáférhető részletes szavazási lista, s a mellékelt indoklások a díjak­kal együtt adják a teljes és részletes képét az illető évad­nak. zek az eredmények, ezek a szintén verseny­ben levő produkciók, alakítások többnyire azt támasztják #alá, a. végső sorrend egy igen rangos, értékes alapból alakult ki, s ez az alap riiár feltétlenül megnyugtató az ítéletalkotáshoz. Ami pedig a díjak realitását, s az általuk jelzett tendenciá­kat illeti, az idei elismerések arra engednek következtetni, hogy a) az elmúlt időszakban határainkon belül nem szüle­tett igazán kiemelkedő új ma­gyar dráma (Székely János, a Vak Béla király szerzője, köz­tudottan a romániai magyar irodalom kiemelkedő alakja); b) a frissen alakult Katona József Színház igazolni látszik a működéséhez fűzött remé­nyeket, hiszen a legjobb elő­adás díját (Csehov: A manó, rendező Zsámbéki Gábor), a legjobb női mellékszereplő dí­ját (Csonka Ibolya, A manó Szonya szerepében), s a kü- löndíjat (Queneau: Stílusgya­korlat) is ez a színház kapta; c) folytatódik a vidéki szín­házak megerősödése, hiszen a miskolci Tímár Éva két elő­adás — Krleza: Agónia, Ibsen: Peer Gynt — női főszerepéért kapta a legjobb női alakítás díját; d) megosztva Törőcsik Marival, akinek nagy visszaté­rése egy zenés darabban — A régi nyár, József Attila Szín­ház — az évad egyik nagy és örvendetes eseménye volt. Takács István E éppen hogy ! Művészeti éle- i tünkben két olyan I díj létezik, melyet jobb szó híján nem hivatalos el- I ismerésnek nevez­hetünk. Az egyik a filmkriti­kusok díja, a másik a színi- kritikusoké. Nem jár velük p«nz, viselhető kitüntetést sem jelentenek. Mint monda­ni szokták, csupán erkölcsi értékük van. Egy szakmai tes­tület véleményét jelzik, anél­kül, hogy rangsorolnának, vagy protokoll-listát jelente­nének. Es mégis, ezeknek a dijaknak tekintélyük van; filmművészek, színművészek, drámaírók büszkék rá, ha el­nyerik. A hét elején a színikritiku­sok díjait adták át. E díjak ju- talmazottjai már ismeretesek a sajtóból. De talán kevésbé ismert, miképp is történik az elismerések megszavazása. El­mondhatom, mert nem titok, s talán segít is jobban meg­érteni a díjazás lényegét. Te­hát: az évad végén a Szín­házművészeti Szövetség kriti­kusi tagozata kérdőívet juttat el tagjaihoz. Ezen azt kéri, a színikritikusok jelöljék meg, mely új magyar darabot tart­ják az évad legjobbjának, me­lyik előadást (rendezést) te­kintik a legjobbnak, ki nyúj­totta szerintük az évad leg­jobb női, illetve férfi alakítá­sát, ki volt a legjobb mellék- szereplő férfi, illetve nő, ki tervezte a legjobb díszletet (díszleteket), ki a legjobb jel­mezeket, s javasolnak-e vala­kit (vagy valamely előadást) különdíjra. A színikritikusok beírják véleményüket a kér­dőívre, melyet — szavazataik rövid indoklásával együtt — visszaküldenek a szövetség­hez. Ott aztán egyszerű mód­szerrel összeszámlálják, mely darab, előadás, színész stb. kapta a legtöbb szavazatot, s az így nyert eredmény adja a díjazandók listáját. Előfordul­hat holtverseny is, mint az idén is történt: a legjobb női alakítás díját ketten is el­nyerték. A díjak átadásakor természetesen nem sorolják fel, melyik színikritikus ho­gyan szavazott, de ez sem ma­rad titokban, mert a Színház című szakmai folyóirat közli név szerint a szavazatokat, s azok indoklását is. Tehát min­denki — akárcsak évad köz­ben a névvel aláírt kritikáiban — személy szerint vállalja a véleményét, nyilvánvalóan ak­kor is, ha az nem vág egybe a végül is díjazott produkciók­kal. Ugyanakkor az eltérő vé­leményű kritikus is belenyug­szik a többségi elv alapján kijött eredménybe. A zt mondhatjuk tehát, hogy ez demokrati­kus módszer, mely az egyéni véleménye­ket is megfelelően tiszteli és méltányolja. A kérdés csupán az, maga a végeredmény elég­gé megalapozott-e? Senki sem gondolhatja, hogy valamennyi színikritikus megnéz minden egyes új pro­dukciót, amit egy évadban — sőt, a nyári évadban is, mert hogy ez is beletartozik a sza­vazási periódusba — színhá­zaink. s a nyári színházak be­mutatnak. Erre egyszerűen képtelen egyetlen ember. Szer­te az országban évente több mint százötven új produkciót mutatnak be. Ez, figyelembe véve a szezon hosszát, nagyr jából kétnaponkénti átlagot je­lent. E bemutatók között van­nak fontos és kevésbé fontos produkciók; fontosságukat maguk a színházak is rangso­rolják. Következésképp a kri- • tika egésze átfogja ugyan a teljes évadot, annak minden előadását, azaz nemigen lehet­ne olyan bemutatót találni, amelyről valaki valahol ne ír­na, beszélne. — de egy-egy színikritikus nagyjából a felét látja az összprodukciónak. Hogy melyik felét, azt a leg­különbözőbb okok dönthetik el. Az például, hogy a szer­kesztőségben ezzel, s nem az­zal a feladattal bízzák meg. Vagy hogv a gyakran egymás sarkára hágó bemutatódöm- pingből épp mit tud megnézni, jelenet a Vak Béla király előadásából. Középen Hernádi Judit, Lukács — ^ ha ugyanazon az estén Sándor, Gáti Oszkár Előbb a szívekbe s aztán a fejekbe Átgondoltan a népművelésért Három év után Kiss Roóz Ilona kerámiatárlata Üj szelek fújtlogálnak mostanában a népművelők házatáján. A körülmények egyre jobban ráébresztenek mindenkit arra, hogy a művelődési otthonok jelenlegi formájukban már funk­ciójukat vesztették Sok helyütt sematizáltak a programok, s eh­hez a tényhez még a közismert anyagi nehézségek is társulnak. Tovább rontja az összképet, hogy sok a képzetlen ember, s a szakképzettek között is nagy a forgás, gyakori a házakban az új vezető, munkatárs Intézményi reforma van tehát szükség, amely igazodik a mai kívánalmakhoz, szorgalmazza a lakossági öntevékeny művelő­dési formák kialakulását. Ennek szellemében beszélgettünk Szentendrén a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójával, dr. Tóth Bélával. vsgye körül magát, amelynek tagjai a szakma jó értői, meg- szállottjai. így találkozhat egymással mindannyiunk hasz­nára az elmélet és a gyakor­lat. — Hogyan fogadták a mun­katársak az átszervezést? — Elindította a fantáziáju­kat. Persze, ez csak akkor van így, ha mindenki értelmes, s tóként nem testidegen felada­tokat kap. Az intézmény mű­velődési ága egy hónapja mű­ködik az újfajta elképzelések szerint. Örömmel észlelem, hogy azok a gondolataim, amelyek a múltban süket fü­lekre találtak, most visszakö­szönnek. Sokkal rugalmasab­bak lettek a munkatársaim. A legutóbbi, sikeres rendezvé­nyünkön, az ócskapiacon, hi­hetetlenül sokan jelentek meg. A népművelőik látták a Váltani kellett Pontosan egy éve és három hónapja vágyóik a PMKK élén — kezdte ár. Tóth Béla. — Tavaly, amikor programunkat kellett írásban rögzítenem, a vakonlátás módszerevei éltem, hiszen nem ismertem a me­gyét, csak népművelői tapasz­talataim voltak. Ebből követ­kezett, hogy általános elkép­zeléseket vetettem papírra, ám ezekben bennfoglaltatott az igény: hogyan lehetne jó köz- művelődést megvalósítani mind irányítási, mind tartalmi szinten. — Az eltelt Időszak vissza­igazolta az elgondolásait? — Úgy tűnik, igen. Minden fórumon egyetértettek azzal, hogy az intézmény struktúrá­ján, jellegén változtatni kell. Ahhoz ugyanis, hoigy a PMKK eleget tudjon tenni a helyi és a megyei várakozásnak, fel­adatoknak. az integrált intéz­ménnyel szembeni követelmé­nyeknek. a lakossági érdek- szokás-igény hármas egységé­nek, szükség van a váltásra. — Milyen gondokat jelen­tett és jelent ez a tény a há­zon belül? — Tudomásul kell venni mindenekelőtt azt, hogy akár­honnan is nézzük, Szentendre végső soron mégiscsak egy kis­város. Teihát örülnünk kell an­nak, ha akad itt, helyben ti­zenkét népművelő és könyvtá­ros, s örülni kell annak is, ha közöttük csak kát olyan van, aki képtelen a lépésváltásra. — Nem álhuimánum ez? — De igen, az. Ám nem a végtelenségig. Megegyeztünk. A türelmi idő december 31-én lejár. Nem kívánjuk az új esz­tendőt ilyen ballaszttal kez­deni. Egyértelműbben — Mit jelent a struktúra- váltás a megye és a város kul­turális életében? — Tevékenységünk műve­lődési otthoni részét egyértel­műen homogénabbá tette, s emellett hatékonyabbá, ellen­őrizhetőbbé is vált. Ezt azzal értük el, hogy a megfoghatat- lannak tűnő járási felelősség helyett szakmai felelősi mun­kaköröket hoztunk létre. Egy- egy szakember felel a megye egy-egy művészeti szakágáért: például a képzőművészetért, a színjátszásért, vagy a néptán­cért. Neki a saját területéről megyei és városi szinten egyaránt napra tájékozottnak kell lennie. Azt is elvárjuk tő­le, hogy „ne csak prédikáljon, hanem igyon is". Azaz: vala­milyen formában aktív műve­lője is legyen annak a terület­nek. amelyiknek a gazdája. Ha ez minden körülmények között megoldhatatlannak bizonyul, akkor olyan szakbizottsággal sok embert, gyereket, rohantak a telefonhoz és már fél tizen­egykor peregtek a kicsiknek szánt rajzfilmek, amelyeket maga az üzemvezető vetített. Sarkantyú Judit kiállítását sem tekintették meg egy egész hónap alatt annyian, mint azon az egy dálelőttön, s azóta is a szemünkre vetik, hogy már bezárt. Ezzel a két példá­val csak azt akartam bizonyí­tani, hogy egy ilyen periféri­kusnak tűnő, de valós lakos­sági igényt kielégítő program valahol a közművelődés szá­mára hasznos árukapcsolást is jelent. Átalakítások — Milyen újdonság van még erre az esztendőre, tarsolyuk­ban? — Családi segítőszolgálatot tervezünk novembertől. Vál­lalkozunk majd gyermekmeg­őrzésre, lesz kenyérárusítás és pedagógiai, pszichológiai szak- tanácsadás is. Kooperálva az Ibusszal, szlovák, német, szerb esteket is rendezünk, ahol a megyei amatőr csapatok lép­nek majd fel. Jelenleg az épületben kisebb átalakítások foiynak. Ezeknek két célja is van. Az egyik, hogy a klubövezetben nyert helyiségekben állandó otthont kaphassanak azok a szakkörök, amelyeknek gondot okoz a rendszeres költözködés. Ilye­nek például a szövők vagy a képzőművészek. A másik pe­dig: a büfé megszüntetésével előbbre lépünk, mert helyette irodalmi zenés kávéházat ho­zunk létre, amelyben lehetőség nyílik önálló estek tartására, kisegyüttesek bemutatkozásá­ra, baráti körök találkozójára. Olcsó, gazdag kínálatú, meg­hitt hangulatú vendéglátást szeretnénk megvalósítani. Ma­radnak a harmadosztályú árak s ennek fejében nem kérünk a fenntartó vállalattól terembért s mi biztosítjuk a berendezést is. Nem akárhogyan! Szándé­kunk szerint, a Szentendrén élő idős emberek padláson le­vő, használaton kívüli bútorait kérjük kölcsön, ezeket a mi asztalosunk rendbehozza. Az sem baj, ha nem egyformák, így több meghitt sarkot tu­dunk kialakítani, az 1880—90- es évek stílusát, hangulatát idézve. A hívó szó — Tavaly kérdőíveken ér­deklődtek a belváros lakóinak igényeiről, elképzeléseiről. Mi lett ennek a vizsgálatnak az eredménye, a hatása? — Amit eddig példaként el­mondtam, az már mind a fel­mérésben elhangzottakat tük­rözi. Így került sor a nóta­estre is, amelyen olyan hely­beliek jelentek meg, akik ed­dig még be nem tették hoz­zánk a lábukat. Ezeket az em­bereket tájékoztattuk prog­ramjainkról, s ha a nvntegy százötven újonnan megismert látogatónk közül csak öt jön el hozzánk rendszeresebben, máris megérte! Megtudtuk azt is a kérdőívek segítségével, hogy milyen sok olyan család gl nálunk, akiknek közvetlen környezetében akad olyan va­laki, aki harminc-ötven évvel ezelőtt sokat tett Szentend­réért. Ezeket az embereket, vagy rokonaikat megkeresem, magnóra veszem a történetü­ket a helytörténeti gyűjtemény számára, s igyekszem őket rá­venni arra, hogy fiatalok előtt is beszéljenek a múltról. Az az elvem, hogy lopjuk be ma­gunkat előbb a szívekbe, s csak aztán a fejekbe. Tisztel­jünk mindenkit, s ha érzik az emberek a tiszteletet, elfogad­ják a hívó szót is. — Mit jelent tehát az integ­ráció Szentendrén? — Szakmai gazdái kívánunk lenni a népművelők és a könyvtárosok képzésének, to­vábbképzésének, hogy az is­mertetett, vagy inkább csak nagy vonalakban vázolt elve­ket továbbvigyék lakóhelyük­re. Amit eddig tettünk, az egy több éves folyamat első lép­csője s ez két százalékban már a könyvtárat is érintette. Eszerint a helytörténeti gyűj­temény közkinccsé lett, ugyan­is az olvasószolgálathoz ke­rült. így válik egységgé a közművelődési tevékenység, amelynek része a népművelői és a könyvtári munka is, hi­szen egyiktől el lehet jutni a másikig, s így találkozik a szakma is a szakreferens. A könyvtárosok és népművelők mind szorosabb kapcsolata pe- dig a megye, a város kulturá­lis életét színesíti, gazdagítja. Körmendi Zsuzsa Immár harmadik éve, hogy nem találkozhatott a magyar közönség Kiss Roóz Ilona Munkácsy-díjas keramikus- művész alkotásaival. Minden bizonnyal sokaknak szerzünk örömet azzal, hogy hírül ad­juk: tegnap délután nyitotta meg az új munkákból össze­állított tárlat kapuit a nagy- közönség előtt a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban. Felvételünk a Faun című al­kotást ábrázolja. TV-FIGYELŐ Kórház. Elérkezett hát a búcsú szomorúan várt pillana­ta: befejeződött a Kórház a város szélén című csehszlovák filmsorozat. Az elmúlt kedden vége szakadt ennek a mai me­sének, amelyet nem nézni egy­szerűen lehetetlenség volt, hi­szen valóságos testközeli is­merőseinkké váltak a benne jövő-menő, hol a magánéletük bogait oldozgató, hol meg a műtőkben, kórtermekben gyó- gyítgató szereplők. Amikor először köszöntek ránk Sova doktorék a képer­nyőről, már akkor is jólesően nyugtázhattuk, hogy szokatla­nul közvetlen, s így a nézők túlnyomó többségének érdek­lődésére számíthat ez a mai mese. Amikor pedig a most lefutott újabb bonyodalmait vetítették, ez a kedves hétköz- napiság még jobban belengte az egymást követő traktuso­kat. A legkomolyabban mond­va, olyan ügyesen szerkesztet­ték egybe ezt az orvosos, be­teges eplzódsort, hogy a néző joggal vélhette: maga is ott táblából — közben persze pletykál, intrikát kezdeményez és közömbösít — a szereplők sorában. Különbség a két képfolyam között? Igazán nagy eltérés nem mutatkozott; legföljebb, ha apróbb mozzanatokra fi­gyelhetett fel az előfizető. Az egyik ilyen másságot úgy lehet röviden megfogal­mazni. hogy győzött Strosma- jer. Mármint abban a meg nem hirdetett, de egyre nyil­vánvalóbbá váló párviadalban diadalmaskodott, amely közte és Sova között zajlott a nép­szerűség elnyerése érdekében Míg ugvanis hajdanán a La- dislav Chudik alakította fér­fiút éreztük a legfontosabb és a legrokonszenvesebb figurá­nak, addig most Milos Ko- veczky szomorú véget ért se­bésze nőtt a többi játszó sze­mély feje fölé. s vált a publi­kum rajongásának első számú tárgyává. Tegyük hozzá, tel- ies joggal, mert az a szimpa­tikus handabandázás. ahogyan ő oktatott vagy szidalmazol* nos efc a vehemencia egy rit ka meleg szívet jelzett. A másik úgynevezett más­ság a húszrészes vállalkozás szakmái milyenségéré vonat­kozik. Míg ugyanis a hivatá­sos gyógyítóink korábban el­elmosolyodtak egy-egy nem egészen stílszerű doktori cse­lekvés láttán, most úgy nyi­latkoztak — az Egészségügyi Minisztérium képviselője a Magyar Nemzetben mondta el idevágó tapasztalatait —, hogy e tengernyi felvételben szin­te alig akadt baki. Igen jó konzultánsuk lehetett, aki a nem megfelelő snitteket ki­szűrte, és csak azokat enged­te sokszorosítani, amelyek az orvosi tudománynak minden­képpen megfelelnek. Hát ennyit röviden, de an­nál hálásabb lélekkel erről a város széli gyógyhelyről, meg annak mindenféle benépesító- iről. Egy biztos: furcsák lesznek a kedd esték Blazejék nélkül. De még mennyire fur­csák ... Efd, Mint az idősebbek szá­mára is érdekes látnivalóról, az Eletet az éveknek című mű­sor is beszámolt az Erden nemrég megnyílt Földrajzi gyűjteményről. Mégpedig igen ügyesen, mert nemcsak magát a termekbe rendezett tárgyakat mutatták meg a ri­port készítői, hanem visszate­kintettek az előzményekre is. S tették ezt úgy, hogy bemu­tatták dr. Balázs Dénes jeles világutazónknak szintén érdi házát, ahol a tárlat anyaga gyarapodni kezdett, meg is szólaltatták a tucatnyi úti­könyv szerzőjét, aki a gyűjte­mény létrejöttének históriáját tartalmasán összefoglalta. Iga­zán jó hírverés volt! Panoráma. Páratlan bra­vúrnak mondhatjuk a Pano­ráma legutóbbi adásának ket­tős riportját, amelyet a két szomszédos és szemben álló országban, Afganisztánban, il­letőleg Pakisztánban forgat­tak. Benda László és Kalmár György eminnen is, amonnan :s ritka érdekes felvételeket és nyilatkozatokat hozott. Nem csodálnánk, ha a Magyar Televíziónak ezt a képes-han- ■’os ikergvermekét az adók tu­catjai röppentenék szét a nagy­világba. Akácz László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom