Pest Megyei Hírlap, 1983. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-21 / 249. szám

NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYEI HlRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 249. SZÁM 1983. OKTÓBER 21., PÉNTEK Csaknem nyoSsvan előadóval / TST-tervek egy újabb évre A TIT városi elnöksége a minap elnökségi ülést tartott, amelyen a helyi vezetőkön kívül részt vett dr. Vigh Károly, a szervezet megyei elnökségi tagja, vala­mint Somogyi Ilona és Mag Ilona természettudományi fő- muinkatárs. Vízum nélkül... Az érdeklődők ismerhetik a TIT tevékenységét, hiszen e hasábokon is rendszeresen tá­jékoztatjuk olvasóinkat prog­ramjaikról, működésükről, ám még mindig vannak olyanok, akiknek a szervezet pecsétje egyben a misztikum emblémá­ja is. Nemrég éppen erről nyilatkozott egyik jeles sze­mélyiségünk, aki nevetve mondta el, hogy egy távoli or­szág repülőterén úgy kapott soron kívül vízumot, hogy fel­mutatta a TIT tagsági igazol­ványát. A bonyolult pecsét csodát művelt... Azok, akik látogatják a ren­dezvényeket, valóban vízum nélkül juthatnak el és be olyan területekre, amelyekre csak akarnak. A helyi szer­vezet — ahogyan azt dr. Böőr László városi elnök ismertet­te —, már augusztus elején SÄMWMi igen figyelemre rpélió appará­tust használ. Több, mint ezer téma illetve cím szolgálhat alapul csak központi progra­mok igénylése esetén, de ezt tovább bővíti a tevékeny helybéli előadók álfal kutatott illetve feltárt téínajegyzék. S ez — magától értetődően — oly tág határokat jelez, hogy nincs az az érdeklődő, ki ne találna számára is. tanulságos előadásra. Kár viszont, hogy a helybeli üzemeknek, létesítmé­nyeknek kiküldött 42 ajánlatra csak 3 visszajelzés érkezett. Persze az írásbeli ajánlatokat követték a szóbeli tárgyalások, így mára elmondható, nem maradnak TIT-előadás nélkül az üzemek. Próbálkozás, előzetes igény­felmérés alapján mód nyílhat a szülők alapfokú matemati­kai oktatására is — ami az új matematika-tanterv kö­rüli vitákra és értetlenségekre gondolva ugyancsak jól jön­ne. Ha lesz rá igény és vál­lalkozó, az ifjúsági klub mag­nósklubja rocktörténefi elő­adássorozatot igényelne. A tanyán élőknek is Az is régen jellemző a TIT- re, hogy nem hagy figyelmen kívül egy alkalmat sem. így igen nagy érdeklődéssel fo­gadta az elnökség a tanyán élők ismeretterjesztő előadá­sokkal való ellátottságának kérdését. Azt is megállapítot­ta, hogy mint annyi más eset­ben, itt is a társadalmi össze­fogás segíthet. Az mindenkép­pen tény, hogy a Társulat több előadással szeretné kép­viseltetni magát, a hosszú ta­nyai esték csöndjét eloszla­tandó. A statisztikák szerint a vá­rosban közel nyolcvan aktív előadóra számíthatnak, akik­kel szemben az utóbbi idők­ben igencsak megnőttek az igények. Értelmiségi klub Az elnökségi ülés körvona­lazta a már laissan hagyomá­nyosnak nevezhető értelmiségi klub programját is. Lesz kül­politikai előadás, és a csilla­gászat is sorra kerül, Mezei Andrást is szeretnék megnyer­ni előadónak. Érdekes csemege lesz a Horthy-korszak Magyar- országának külpolitikai alter­natíváit feszegető előadás, de a személyi számítógépek alkal­mazási lehetőségei is előkerül­nek. A jó programok — biztosí­tottak. Már csak arra van szükség, hogy ezeket az elő­adásokat látogassuk is ... Ballal Ottó „Nyugodtan pipálok" Tarka malac szerencsét hoz Annál is inkább örülhetünk ennek, mert a TIT városi szervezete kiemelt feladatai közé sorolja, hogy minél szé­lesebb körben folytasson Isme­retterjesztő tevékenységet, fo­kozva ezt az ipari és mezőgaz­dasági üzemek körében, ki­szolgálva a rétegigényeket is. S hogy még vonzóbbak legye­nek az előadások, fokozottan ügyelni fognak például a szemléltetésre, új módszereket alkalmazva ebben. Az előbb ugyan a tág hatá­rok miatt nem írtunk témákat, most, a tervek között emel­jünk ki néhányat a megvalósí- tandóak közül. A nagybajuszú Tóth Ferenc jp ismerősöm, valamikor én holtam neki a násznagya is. A legutóbbi őszi vásáron talál­koztam vele. A Ludas szélén lévő kis tanyájáról bejött ma­lacot árulni, és a vásár után behívott egy lacikonyhába egy pohár borra. Régen nem ta­lálkoztam vele. A tsz-ek ala­kulása után egy helyen dolgoz­tunk, s jóleső érzéssel mondja el mindig örömét, gondját, ba­ját. — Tudja bátyám — kezdte — malacokat adtam el. Most csak 600 forintjával adtarr) a választási malacok darabját, így szokott ez lenni. Most a rossz terméses esztendőben le­ment az ár, de jövőre majd drágább lesz. Én kitartok a malacok mellett. — Mióta nevelnek malaco­kat? — Ennek érdekes története van. Egyszer kint voltunk a vásárban, s a feleségem egy cigányasszonytól vásárolt egy jövendőmondó planétát, me­lyet egy kis fehér egér húzott ki a szerencseládából. Többek közöt azt írta a Dlanéta, hogy vásároljunk fekete pettyes malacot, az‘szerencsét hoz. — Próbáljuk meg — mon­dotta a feleségem — és vet­tünk egy kis tarka malacot. De a szerencse nem jól kezdő­dött, á következő héten a gyu­fával játszó gyerekek felgyúj­tották a disznóólát, s még jó, hogy a malacot ki tudtuk men­teni. — Azután a tavaszig a kam­Ebzáriat több területen A kerületi főállatorvos érte­síti a lakosságot, hogy ,,Csemő község külterületének III., IV., V., VI kerületét, továbbá Nagykörös külterületének l. járás Nagyerdő dűlőhöz, Szé­nás telek dűlőhöz és Gógány dűlőhöz, valamint a II. járás Nyárkútrét dűlőhöz tartozó ré­szét 1984. január 11-ig (90 nap­ra) ebzárlat alá helyezi. Ez idő alatt tartási helyén minden kutyát és macskát el­zárva, illetve a kutyákat meg­kötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagv ember­rel ne érintkezhessenek. Zárt udvarban a kutyák elzárását vagy megkötését mellőzni le­het, ha azok onnan ki nem szökhetnek. Kutyát tartási helyéről csak pórázon vezetve és szájkosár­ral szabad kivinni. Az ebzár­lat alá helyezett területről ku­tyát vagy macskát csak a ha­tósági állatorvos kedvező ered­ményű vizsgálata után és en­gedélyével szabad kivinni. A vadászebek, a fegyveres erők és testületek ebei ren­deltetésszerű használatuk ide­jére mentesek a fenti korláto­zás alól. A pásztorebeket szájkosár­ral ellátva szabad állatok őr­zésére alkalmazni. rában csináltunk neki helyet. A poca gyönyörűen fejlődött, és meghagytuk anyának. Ez­zel kezdődött a sertéstenyész­tés. Először 11-et fialt. A fele­ségem tejjel, levessel etette a malacokat, és a vásárban jó áron szétkapkodták őket. Már anyának meghagytunk három kis malacot. — Tetszik tudni, bennünket átsegített a nehézségeken a malactartás. Azután jöttek a tsz-ek. Eleinte azok is nehe­zen indultak, de most már mint nyugdíjas, nyugodtan pi­pálok. Tóth Ferenc azzal fejezte be a beszélgetést, hogy elmondta, négy anyadisznaja van és ser­tést hizlalnak az állatforgal­mi vállalatnak. Most valahogy kevesebb haszon jön a hizla­láson, de néhánnyal több jó­szágot hizlalnak, hogy be­hozzák a lemaradást. Kopa L. Árverés A Nagykőrösi Városi Tanács VB. műszaki osztálya értesíti az érdeklődőket, hogy a Ká­rász u. 2.. 6. és 8. szám alatti kisajátított állami ingatlanok árverését október 24-én hétfőn 10 órakor tartják, a városi ta­nács földszint 45. számú helyi­ségében. Egy-két lóval, tehénnel Nagykőrösön 1948-ban kezd­tek alakulni a termelőszövet­kezetek, a Szabadság Tsz 7, a Dózsa 12, a Táncsics 7 taggal. A későbbi években összesen 16 termelőszövetkezet alakult, melyek száma mára kettőre változott. A Mészáros János és az Arany János termelőszö­vetkezetek, melyek a küszkö­dő kis termelőszövetkezetek­ből lettek nagy termelő üze­mekké. — Szinte hősöknek kell te­kintenünk azokat a kisparasz- tokat, akik egy-két lóval és tehénnel léptek be a termelő- szövetkezetekbe az új élet re­ményében. Legendákat lehet­ne beszélni róla. hogy ezek az emberek milyen szívvel-lélek- kel dolgoztak, s mennyire sze­rették a jószágot. Emlékszem olyan tsz-fogatosra, aki mikor belépett a tsz-be és bevitte a lovát is, mindennap vitt a ló­nak egy-két cső kukoricát, hogy az erősebb és szebb le­gyen a többiekénél. Egy ilyen régi idős tsz-tag- gal találkoztam a napokban, a Lőrinc pap utcában. Palócz Jó­zsef, aki 21 esztendeig meg­becsült fogatos volt a Szabad­ság Tsz kertészetében. Arról is­merték, hogy lovaival és ko­csijával mindig pontosan vé­gezte a munkát. Most kétkere­kű kiskocsin, lucernaszénát húzott hazafelé, Kazinczy ut­cai lakására. — Most már nem lovakat hajtok, hanem én lettem a ló — mondta tréfásan. Nyugdí­jas koromban sem tudok mun­ka nélkül élni. Szénát viszek a nyusziknak, ugyanis évi 250 nyúl nevelésére szerződtem. Én is segítek a feleségemnek nyulakat tenyészteni, hagy egyenek az olaszok, mag a gö­rögök. finom magyar nyúl- pecsenyét. Emellett a város­hoz közel egy kis földet is bé­relünk. melyben szőlő is van. Ott megterem a nyulaknak a takarmány, valamint patisz- szont, paradicsomot és burgo. nyát termelünk a nyugdíj pót­lására. Természetesen terem borom js. Az örömünk is meg­van, ott vannak az unokák. így él egy idős tsz-nyugdí- jas házaspár. Kopa László Nőknek! Népszerű előadások A nők akadémiája előadás- sorozat a lakosság által 1960 óta szívesen látogatott. Nép­szerűségének oka főként az, hogy témája jól alkalmazko­dik a változó igényekhez, másrészt pedig az előadók tá­jékoztattak, jól felkészültek. A sorozat 12 előadásból áll. A nők akadémiájának az Arany János Művelődési Köz­pont ad helyet. Érdeklődésre számot tartó lesz például az az előadás, melyet Tóth Tibor tart A ne­vető Arany János címmel. Waltner Istvánná dr. az ifjú­sági bűnözésről beszél majd. Népművészet címmel Petrás Anna tárt előadást. Hogyan hallgassunk zenét? Ez már Barna Elekné témája lesz. A könyvtár szerepéről a megnövekedett szabad időben Barta Istvánná ad tájékozta­tót Tatai István előadásának témája, 50 éve halt meg Mó­ra Ferenc. Csípő Balázs, az időskorúak helyzetét vázolja fel a hallgatóság előtt. A la­kásellátásról Pintérné dr. Torma Mária és Horváth Al­bert vezet fórumot. Egy má­sik alkalommal szó esik a tömegszervezetek- és -mozgal­mak szerepéről a város éle­tében. Az előadó itt is Csípő Balázs lesz. Bizonyára érdek­lődés kíséri azt a tájékozta­tót, melyet dr. Karay Korné­lia tart az új választójogi törvényről. Az előadássoroza­tot a VI. ötéves terv időará­nyos teljesítéséről szóló be­számoló adja, melyet Kocsis Jánosné tart meg. A tanács­elnöknő tájékoztatójára éven­te sokan szoktak kíváncsiak lenni. Mint a fentiekből is kide­rült, a program színes, s bárki megtalálhatja benne az érdeklődésének megfelelőt. Az előadók tem ismeretlenek a hallgatóság előtt, mert már jártak ott előadásokat tartani. Az előadás után beszélgetni is szoktak a témával kapcsolat­ban. A mostani sorozat a jövő év áprilisáig tart. A Hazafias Népfront nőbizottsága bízik abban, hogy a lakosság mind Az őszi szántás-vetéssel párhuzamosan, az Arany Já­nos Termelőszövetkezetben tervszerűen folynak az őszi betakarítási munkák. Mint Szabó Balázs termelé­si főmérnökhelyettes elmon­dotta, az 540 hektár rozs veté­sét befejezték. A tervezett 300 hektár árpavetésből 150 hektár a földben van, s utána optimális időben, a 424 hek­tár búzát vetik el. A szőlőből 500 tonna ter­mést várnak. A szüretet a hé­ten befejezik. A termés hek­táronként 6 tonnányi. A szőlő cukorfoka 17—18 fok. A tsz gyümölcsösében eddig mintegy 1100 tonna jonatán és stacking almát szedtek le, s még körülbelül 100 tonna van a fákon, melynek lesze­dése folyik. "Az alma egy ré­szét exportálják, a többit bel­földi fogyasztásra adják el. Megkezdték a 80 hektár sár­garépavetés betakarítását is, melyet részben egészben, má­sik részét a tsz idén is meg­induló hántolóüzomében hán­tolva a Nagykőrösi Konzerv­gyárnak adnak el. A tsz húshasznosító tehené­szetének legeltetése befejező­dött. Most már a takarmányo­zásra fogták a jószágokat. A nyári nagy aszály ellenére úgy látszik, hogy a jószágok takarmányozását, abrak, siló és egyéb szükségletét biztosí­tották, és a télen nem lesz hiány. Jól fizetett a másodve- tésű silókukorica, mely hek­táronként 6 tonna termést adott. nagyobb számban látogatja majd az előadásokat, s a ko­rábban szép számú érdeklő­dőkhöz újabbak is csatlakoz­nak. K. K. Segített az eső Vetés ideiében A Mészáros János Terme­lőszövetkezetet is megláto­gattuk, hogy helyzetjelentést kapjunk az őszi munkáikról. — A jövő évi gabonatermés sikere érdekében igyekeztünk az őszi szántást-vetést idejé­ben elvégezni — mondotta Fekete József elnök. Ezt a munkát az őszi esők is segí­tették. A 368 hektár rozsot és a 480 hektár őszi árpát rend­ben elvetettük és legtöbb ve­tés már szépen zöldell a ha­tárban. — Az 1050 hektár búzánk elvetésére is jól felkészültünk, a kellő időben az is jól elő­készített földbe kerül. — Szőlőtelepeinken folyik a szüret. A szőlő túlteljesíti a várakozásokat. Eddig 120 va­gon szőlőt adtunk át a Kö­zép-magyarországi Pincegaz­daság nyársapáti pincészeté­nek, s még 40—50 vagon a tőkéken lévő termés. Ennek leszedésével a jövő héten végzünk. A szőlő cukorfoka 17—18 fok. — A kukoricából összesség­ben csak 30—40 százaléka termett meg a várt mennyi­ségnek. Az aszály régen tett ilyen sok kárt. — Szarvasmarha-telepeink téli takarmányozására igye­keztünk minél több szálas takarmányt begyűjteni és siló­takar m án yt készíteni. Az utóbbiban segítettek a má­sodvetések is. A legelő jószá­gokat ameddig lehet, igyek­szünk legeltetni. A jószágok­kal járatjuk a kukoricafölde­ket is. K. L. —Sporthírek— Az old boyok versenyét B. Tóth nyerte Pályaavató teniszverseny A Kinizsi-sporttelepen két­napos pályaavató és egyben szezonzáró versenyen avatták fel a konzervgyári segítséggel és sok társadalmi munkával épített, szép környezetben lé­vő három vörössalakos tenisz­pályát. Bodroghalmi János. a Nk. Kinizsi ügyvezető elnö­ke köszönetét mondott mind­azoknak, akik közreműködtek ebben, főleg a konzervgyár építési tmk-brigádjának. Gu­lyás István, a 101 éves Magyar Tenisz Szövetség elnöke öröm­mel köszöntötte a helyieket, akik abban is segítettek, hogv minél előbb ezer teniszpálya épüljön az országban, majd az MTSZ ajándék nyakkendő­jét átadta ,a sportágért sokat tevő Kinizsi elnökének és B. Tóth Ferenc szakosztályvezető­nek. A fővárosból a Vasas SC. a Bp. Építők, a BEAC, a Kinizsi Húsos, a FÉG, a BSE, a Fe­rencvárosi VSE, Pest megyéből pedig a Dunai Kö.laj (Száz­halombatta), a Gödi Tsz SK. a Váci Egészséaügyi SE. a Váci VSE, a Ceglédi VSE. a Zebe- gényi SE és a Nk. Kinizsi, va­lamint a Komáromi AC spor­tolói vetélkedtek 5 férfi szám­ban a szép és számos tiszte­letdíjért, amelyek nagy részét a szakmaközi bizottság ajánlotta fel. A sok induló miatt az ifjúságiak fedett pályán, a Tol- di-sportesarnokban vetélked­tek. A körösiek jól helytáll­tak a pályaavatón. Országos II. osztályú egyes­ben (32 induló volt) a 4 körö­si közül az erős mezőnyben Pallai Lajos szerepelt a leg­jobban, aki a legjobb 16 közé jutott. Az országos férfi páros­ban (15): Ruzsinszky—Pallai és B. Tóth- dr. Szakáll a 8 közé került. A megye férfi egyesben (16): Pallai és Zsikla is 8-ie jutott. Az iriúsági egyesben (12): a körösi Berényi, Mol­nár. Szilágyi és Csípő 8-ig ju­tott, Kalocsa Zoltán pedig a harmadik hel., en végzett. Az old boyok számát B. Tóth Fe­renc nyerte, biztos fölény­nyel. A jól sikerült versenyen kü­lön örömöt jelentett Koós Gé­zának, a Pest megyei Tenisz Szövetség elnökének a bejeleni tése. amely szerint az osztá- lyozón is szerepelt Nk. Kini­zsi gárdáját is beosztották az 1984. évi megyei I. osztályú te nisz csapatbajnokság mező­nyébe. Sporiértckczlct A Nk. Kinizsi a sportottho ni ifjúsági klubban szakmai értekezletet tartott a szak­osztályvezetők és a fizetett al- kafmazottak részére. Az év ed­digi eredményeit értékelték, majd meghatározták a további feladatokat, s a jelenlévők tá­jékoztatást kaptak a központi. rendelkezésekről is. Pénteki sportműsor Kézilabda Petőfi-pálya, 14.30: Petőfi isk.—Kossuth isk. leány, 15.05; Rákóczi isk.—Arany isk. leány, 15.40: Rákóczi isk.—Petőfi isit. fiú városi úttörő bajnoki mér­kőzés. Labdarúgás Ifjúsági-sporttelep, 14.30: Nk. Gimnázium—Ceglédi Ke­reskedelmi DSK; Monor: M. Szakmunkásképző—Nk. Szak­munkásképző, kö.zeti diák baj­noki mérkőzés. S. Z. Péateki program Az Arany János Művelődé­si Központban délután 4 óra­kor, Csillagocska bábegyüttes próbája. Szüreti kát Ma, október 21-én 19.30-kor a Vénusz eszpresszóban Szu- hay Balázs, L einer Márta, Géczy Dorottya, Morelli Ist­ván közreműködésével szüre­ti bált rendeznek, A műsor után Katona György vezeté­sével nosztalgia diszkón ve­hetnek részt a vendégek. SZÍNKÁZ A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor. Ki­rályi vadászat. Bérletszünet. A kamaraszínházban, este 7 órakor Don Cristobal. Bérlet­szünet. Mon A francia hadnagy szeretője. Színes, szinkronizált angol film. (16 éven felülieknek!) .Előadás 5 és 7 órakor. A stúdiómoziban Wilkói kisasszonyok. Len­gyel film (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Kortárs Film­klub zártkörű bérletes előadá­sa. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlep) / Őszi munkák a tsz-ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom