Pest Megyei Hírlap, 1983. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-19 / 247. szám

Ha nem kapható Miért hirdetik? A víz tisztántartása az egyik legfontosabb környezetvédelmi feladat. Földünk felszínének 71 százaléka víz. Így kezdődik a MOM gyár Aquafot—A, hordozható víz- analitikai készletprospektusá­nak szövege. A televízióban is ehhez hasonló szöveget mon­danak azon képsorok alá, ahol a gyakorlatban is látványosan bemutatják a készüléket. A készülék valóban jó fel­adatokat tudna ellátni, mert sok környezetvédő feladatát megkönnyítené, és a vízvéde­lem gyorsaságát is rendkívül fokozná. Szakkörökben nagy öröm­mel fogadták a magyar víz­analitikai készlet megjelené­sét. Volt ugyan korábban is más ilyen „hordozható labo­ratórium”, de az külföldi ere­detű volt, és a méretei is meg­haladták a MOM által hirde­tett készülékét Felhívtuk a prospektuson szereplő telefon­számon a MOM értékesítési osztályát. — Érdeklődnénk az Aqua­fot—A vízanaldtikai labora­tórium ára és az iránt, hogy hol kell megrendelni. — Ha nálunk rendelik tneg, az alapkészlet ára 4 ezer 800 forint. De jelenleg nem kap­ható, mert nem gyártjuk. Már az előttem fekvő megrendelé­seket sem tudom kielégíteni. Talán jövőre? — hangzott a válasz. 7— És ha most megrende­lem? — Ne tegye, mert nem tu­dok semmit sem tenni az ér­dekében. — De akkor miért hirdetik? — Látja ezt én sem értem, de nem is tudom. A 'beszélgetés hangneme nyugodt és udvarias volt. De ha ő nem érti, én hogyan ért­sem? Bár van valami sejté­sem, hogy szigorúan tilos az olyan hirdetés közlése vagy közreadása, amely mögött nincs áru. — Sokat emlegetjük, hogy a környezetvédelem szemléle­ti kérdés, de az ilyen kereske­delmi melléfogások nem hi­szem, hogy változtatni tud­nának ezen. Radányi i'énícs^gck interpellációja Az osztályvezető válasza Gondok a közlekedés körül A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 247. SZÁM 1983. OKTOBER 19., SZERDA MosoEyfaftfolyamok Kérdez a vevő, felel feladó Mészáros Gyula elnökletével ülést tartott a váci Fogyasztók Tanácsa. A közönség szavaza­tai és a hivatalos ellenőrző szervek véleményének figye­lembevétele után a tanács úgy döntött, hogy a mostani, első értékelésnél nem kapja meg egyik élelmiszer-kiskereske­delmi bolt sem a kiváló bolt címet. Ugyanakkor oklevéllel tünteti ki a legjobb helyezet­teket: a nagyboltok kategóriá­jában a deákvári 200-as ABC-áruházat, a kisebb egy­ségek közül pedig a Széchenyi utcai 7-es számú élelmiszer- üzletet. (Húsboltokat, zöldség­üzleteket, üzemi büféket most nem értékeltek.). Elfogadták az 1984. évi munkatervet is. Május 8—12 között ismét lesz váci versenyvásár. Üléseken vitatják meg a személyi szolgáltatások, a magánkereskedelem, az élelmiszerellátás és a ven­déglátás helyzetét. Szóvá tették a tanács tagjai, hogy az árváltozások után a kereskedelemben, a vendéglá­tásban nagyobb udvariasságot, tisztaságot, maradéktalanabb minőségi kiszolgálást vár a vevőközönség. Másutt működ­nek már „mosoly tanj oly amok”, Vácott is lehetne oktatást szervezni, melynek célja a ve­vőkkel történő helyes bánás­mód. Hétfőn délután sokan eljöt­Együtt jobb, mint egyedül A váchartyáni nyugdíjasok tek a Géza király téri Levél­tár nagytermébe, ahol az idei utolsó Fogyasztók Fórumát tartották. Témája az idegen- forgalom és a vendéglátás volt. Megjelent a két és fél órás ankéton Fodor Zoltán, a Pest megyei Fogyasztók Taná­csa titkárságának munkatár­sa és István Kálmán, a városi népfrontbizottság titkára is. Sok kérdés érkezett előre, írásban, mások a helyszínen tettek fel kérdéseket, mondtak javaslatokat. Molnár Miklós igazgató a vendéglátóipari vállalat új el­számolási formáit ismertette. Hangoztatta, hogy a közétkez­tetést politikai kérdésként is kezelik, és törekednek a vál­tozatosságra. Napjainkban több dicséret és kevesebb bírálat éri az egységeket, mint azelőtt. Majorosi György, a Volán Vállalat helyi üzemigazgatója és Nagy Lajos MÁV-állomás- főnök az utazással kapcsola­tos kérdésekre válaszolt. A közlekedési intézmények is támogatják az idegenforgal­mat. Nagy Géza, a Váci városi Tanács osztályvezetője egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a jövőben új tartalmat adnak a 40—50 ezer embert megmozgató váci búcsúnak. Megnövekedett a köztisztaság­gal kapcsolatos szabálysértési bírságolások száma. Tervezik egy fotótechnikai gyűjtemény megvalósítását. Dr. Jenkei László, a Pest megyei Idegenforgalmi Hi­vatal vezetője a váci vo­natkozású könyvek, képes­lapok, ajándéktárgyak szá­mának növeléséről be­szélt, Józsa Kálmán a Közép-Dunavidéki Intéző Bizottság Vác környéki terveit ismertette. Mészáros Gyula átadta a két boltvezetőnek a legjob­baknak járó oklevelet, majd a legjobb javaslattevők között díjakat sorsoltak ki. Kétsze­mélyes belföldi utat nyert Fischer Istvánná, kétszemélyes társasvacsora-utalványt He­gedűs Zoltán. Tízen olyan vá­rosnéző sétán vesznek részt, melynek keretében bejutnak majd a nagyközönség elől el­zárt helyekre is. Papp Rezső Fődsj - Ausztriába Az Interdia Show sikere Terefere és ártatlan kártyaparti egy kóla mellett. Porubszky Dezső felvétele Váchartyánban az MHSZ klubhelyiségében kapott helyet az augusztus 8-án megalakult nyugdíjasklub. Kezdetben mindössze 44-en voltak, ma már közel 60-an vannak. Krajcz Józsefnét, a nyugdí­jasklub propagandistáját kér­deztük: — Milyen céllal alakították meg a klubot? — Ügy gondoltuk, hogy az idős emberek szívesen elbe­szélgetnek egymással, ha erre mód és lehetőség nyílik. Ekkor született a gondolat. Itt az emberek ügyes-bajos dolgaikat is megbeszélhetik, hiszen szinte mindenki ismeri egymást. — A tagok társadalmi mun­kát is vállaltak? — Igen. Mindenki öt órát dolgozik majd a faluért. — Hogyan oszlik meg a ta­gok létszáma? — Pontosan 56-an vagyunk s ebből csak hét férfi képvi­seli az erősebb nemet. — Milyen terveik vannak? — Szeretnénk több TIT-elő- adást hallgatni. A helybeli doktornő a közelmúltban be­szélt az egészségvédelemről. Ez volt az első foglalkozá­sunk. Szeptember 26-án Ba- gyánszki János, községünk pártszervezetének titkára tart politikád tájékoztatót. Kirán­dulásokat is tervezünk. Meg­kezdtük kialakítani baráti kapcsolatunkat a vácdukai nyugdíjasklub tagjaival. Ka­rácsonykor színdarabot szeret­nénk eljátszani a község la­kóinak. — Kik a klubvezetőség tag­jai? — A község megbecsült nyugdíjasai. A klub elnöke Maczek Istvánná, titkára Tóth Istvánné. Szeretnénk, ha még több váchartyáni nyugdíjas jönne közénk s jól érezné ma­gát körünkben. N. P. J. Az őszi kulturális esemény­naptár rangos váci rendezvé­nye volt az Interdia Show ’83 háromnapos programja. Az előzsüri 10 ország 31 fotó­klubjának beküldött anyagát fogadta el bemutatásra. Vég­ső döntésként 210 szerző 615 diapozitívje került a Madách Imre Művelődési Központ nagytermének a vetítővászná­ra. A változatos, szép anyag be­mutatását követően hozta meg döntését a háromtagú bíráló- bizottság, melynek vezetője Rév Miklós fotóművész, a Magyar Fotóművészek Szövet­ségének elnöke volt. A fődíjat jelentő trófea és serleg tulajdonosa az auszt­riai Foto-Club Dornbin lett. Plakettet kapott: TVN Foto- gruppe Greiskirchen (Auszt­ria), Club Couleur Paris (Franciaország), Foto Club Buenos Aires (Argentína) és Foto Amateur Club Mainleus- Kulmbach (NSZK). Egyéni díjazásban része­sült: Lehotka László (Vác): Népművelési Intézet tisztelet­díja — Cyril Webster (Auszt­rália). A Dunakanyar Fotoklub tiszteletdíja: — Georg Marte (Ausztria). Pest megyei Tanács tiszte­letdíja: — Guy B. Samoyault (Franciaország), A Fotó szer­kesztőségének tiszteletdija: — Tóthfalusy György (Buda­pest): Forte-gyár tiszteletdíja — Horst Liebing (NDK); A Madách Imre Művelődési Köz­pont tiszteletdíja és Gerd Steiber (NSZK): Magyar Fo­tóművészek Szövetségének tiszteletdíja. Oklevelet kapott: Gerhard Petrowitsch (Ausztria), Juhász Miklós (Miskolc), Szabó László (Székesfehérvár) és Rolf Klinz (NDK). Kocsis Iván, a Dunakanyar Idős emberek köszöntése Az elmúlt napokban Vácott is megemlékeztek az öregek­ről. Simák István, a váci szakmaközi bizotság elnöke a Burgundia utcai szociális otthonban, Szabó Sándorné, a városi népfrontbizottság mun­katársa az öregek napközi ott­honában köszönötte a fehér hajú férfiakat és asszonyokat. Meghatódva fogadták a meg­emlékezést és a Forte gyári óvodások műsorát. Fotóklub elnöke, a rendező bizottság vezetője úgy nyilat­kozott, hogy a résztvevő hazai és külföldi szakemberek sze­rint is jól szervezett, tartal­mas rendezvény volt az Iníer- dia Show. A napokban héttagú váci küldöttség vesz részt az opavai (Csehszlovákia) Diafon fesztiválon, utána a díjat nyert műveket sorozatban be­mutatják Szolnokon, Nyír­egyházán, Kaposvárott és más városokban is. — A legutóbbi tanácsülésen három interpelláció hangzott fel, mindháromra Csóri Lajos műszaki osztályvezető adott választ. Melyek voltak ezek? — kérdeztük. — Az első interpelláló Ró­nai Ferenc volt. Arra kért vá­laszt, miért maradnak ki sze­métszállítások és miért nem tisztítják a konténereket? A panaszt máris vizsgálják. Gyakran előfordul, hogy a konténerekbe építési hulladé­kot is öntenek. Ennek más a fajsúlya, mint a háztartási szemétnek, és a konténer fel­emelésénél az emelőszerkezet összetörik. A konténert vissza kell engedni, abból az építési törmeléket kézzel kiszedni, te­herautóval elszállítani. Ter­mészetesen ezt azonnal nem lehet rendezni, csak ha erre külön munkaerő és teherautó küldhető ki. Ugyanakkor az emelőszerkezet javítása miatt a gépkocsi hetekig áll. A kon­ténerek mosására a kommu­nális üzem célgépét ebben az évben kísérleti jelleggel, 1984- ben már rendszeresen üzemel­tetik. Lukács Györgyné azt kérte, hogy több helyen jelöljük meg zebrával a gyalogátkelőhelye­ket. Az ilyen megjelölésnek jogszabályokban előírt feltéte­lei vannak. Többek között csak ott lehet, ahol nappal óránként 150 gyalogos közle­kedik, a helyet táblákkal meg­jelölték és nátrium-higanygőz­lámpával már felszerelték. A városi tanács nyilatkozata után, hogy az előírt feltétele­ket teljesítette, a zebra festé­sére a Pest megyei Tanács közlekedési osztálya ad enge­délyt. A festék anyagát is elő­írják. Ez egy svájci—francia importanyag, amelyből egy négyzetméter festése 450 fo­rintba kerül. Városunkban a KPM és a tanács kezelésében levő utakon eddig 72 így meg­jelölt gyalogátkelőhely van, de mindössze 18 olyan, ahol nátrium-higanygőzlámpát sze­reltek fel. Ennek a költsége másfél millió forint volt. Újabb utak zebrával való megjelölését addig nem enge­dik, amíg a feltételeket a többi átkelőhelyeknél nem biztosítottuk. Huszár Miklós, az Árpád úti autóbusz-megállóhely és a mellette levő konténer elhe­lyezését tette szóvá. A napok­ban új helyre került a kon­téner. A szakértő bizottság véleménye szerint az autó­busz-állomás megfelelő helyen van. A gyalogosokat és az autósokat nem fenyegeti bal­esetveszély. M. Gy. A múzeumi egyesület közgyűlése Januárban: tisztújitás Számadás a végzett munkáról Vasárnap délután — a Géza király téri Levéltár díszter­mében — tartotta idei közgyű­lését a Váci Múzeumi Egyesü­let. Dr. Dercsényi Dezső, mű­vészettörténész elnöki meg­nyitója után Ráduly Emil mú­zeumigazgató, a VME titkára adott számot az egyesület munkájáról. Három évvel ezelőtt tartotta az elnökség első megbeszélé­sét. A tagtoborzás eredménye­ként az első évben 147, tavaly 199 volt a rendes tagok szá­ma. Szeretnék a közeljövőben elérni a háromszázat. Ehhez csatlakoznak a pártoló tagok és az a nagyszámú érdeklődő, aki támogatjr a több éves szünetelés után ismét életrehí- vott VME munkáját. A tagdíjakból, felülfizetések­Tegnap nyitották meg / Az építők kisáruÜáza A DCM egykori C telepén adták át rendeltetésének teg­nap délelőtt az építőik kisáru- házát. A mintegy 1 millió 500 ezer forint költséggel épült létesítményt Szilvási Imréné dr. a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat igaz­gatója adta át. Az áruházavatáson részt vett Kiss József, a megyei ta­nács kereskedelmi osztályának vezetője, Teasdale Harold, a városi tanács kereskedelmi és ellátásfelügyeleti osztály ve­hetője, Szabó Gábor, a városi pártbizottság gazdaságpolitikai munkatársa, valamint több vállalat igazgatója. Az új áruház alapterülete 1000 négyzetméter, s önkiszol­gáló jellegű. Raktár és udva­rok is tartoznak hozzá, ahol ugyancsak folyik árusítás Kaphatók benne festékek, hí­gítók, ecsetek, vasáruk, szerel­vényáruk, vegyiáruk, fürdőszo­ba-berendezések, tüzeléstech­nikai cikkek és padlóburko­lat. A bolt hétfőn zárva tart, keddtől szerdáig 8—16.30, csü­törtökön 8—18, pénteki napo­kon 7.30—17, szombaton 8—13 óra között várja a vásárlókat. Minden bizonnyal enyhíti a vásárlási gondokat gazdag áruválasztékával. N. P. J. Napirenden A munkaverseny-mozgalom Napjainkban elég gyakran kerül terítékre a munkaver­seny-mozgalom helyzete, sze­repe a társadalmunkban. Ez szerepelt napirenden nemrég a DCM értekezletén is. A szakszervezeti főbizal­miak beszámolóiból egyértel­műen kitűnt, hogy a brigád­mozgalom a megváltozott gaz­dasági követelményekhez kell. hogy igazodjon. Az üzemekben dolgozó szocialista brigádokra a munkahelyi feladatokból egyre nagyobb teher hárul. A munkaerőhiány enyhítése ér­dekében vállalati, gazdasági munkaközösségek alakultak, ami kissé háttérbe szorította a mozgalom másik jelszavának teljesíthetőségét. A munkaver­seny színvonala és hatékonysá­ga elsősorban a gazdasági ve­zetők irányító és szervező munkájával javítható, hang­zott el több beszámolóban. Visszatekintve az elmúlt időszakra, a munkaverseny, mozgalomról megállapítható hogy hatása növekedett a gaz­dasági eredményekre. Tér. mann József vitazárójában le­szögezte, hogy a szocialista bri­gádok munkájára szükség van. a megváltozott feltételekhez azonban igazodni kell. Tóth Gézáné bői befolyt összeg meghaladja a kiadásokat így lehetővé vált. hogy az elnökség kiránduláso­kat szervezzen, reprodukciót jelentessen meg, kiadványok megjelentetését segítse elő. A DCM kemencei üzemének szo­cialista brigádjai és a 204. Szakmunkásképző Intézet diákjai társadalmi munkával'1’ segítették a kőtár felújítását. Ráduly Emil bejelentette, hogy az elnökség — az alap­szabály értelmében — lemond. A januári tir újító, rendkívü­li közgyűlés előkészítésére je­lölőbizottságot választanak. Ezután dr. Dercsényi Dezső ismertetett részleteket készülő memoárjából Váci nyomdák és hírlapok a harmincas években — címmel. Színesen elevení­tette fel a Vácott készült je­lentősebb könvvek történetét, a világ minden részébe elju­tott eszperantó kiadványokat. Beszélt a korabeli váci újsá­gokról, megkapóan felidézve édesapjának emlékét. P. R. A Volán és a Csodapók ötszáz óvodás gyerek nagy élménye volt a Vízipók — cso­dapók című filmelőadás. A Volán helyi üzemigazgatósága és dolgozói nélkül szinte le­hetetlenné vált volna, hogv a város távoli pontjáról is eljöj­jenek a kicsik — mondta Ra- konczai László, a váci mozi- üzem vezetője. A különbuszok gépkocsivezetői részesei vol­tak az örömszerzésnek. Információ a földről Talajminta Eddig kétszáznegyvenhárom talajmintát vettek a fóti Vö­rösmarty Termelőszövetkezet váci területének földjeiről. Ugyanis a Pest megyei Nö­vény- és Agrokémiai Állomás az idén ezt a területet jelölte ki talajvizsgálatra. A munkát több szakaszban végzik el, összesen ezerkettőszáznyolc­van hektáron. Bár egy-egy vizsgálat százhatvan forintba kerül, ennek ellenére megéri, mert az automata labor segít­ségével tizenhat nagyon fon­tos információt kapnak a szö­vetkezet szakemberei. Amit a termelőmunkák során jól tud­nak hasznosítani. ISSN 0133-2759 (Váci Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom