Pest Megyei Hírlap, 1983. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-15 / 244. szám

1983. OKTOBER 15.. SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN Tóth Eridre: Varjak a vetésen A zsengén zöldülő, őszi és deres búzavetésen varjúraj matat; a fagyott rög alatt élelmet keres, kivájja a csírázó magvakat. Csúf csőrük nyomán, mely görbe és reves, csak letarolt, kopár mező marad; s tovaszáll pusztítva a rettenetes, károgó, falánk, kártevő csapat. Ó, be gyűlölöm az élősdí hadat, mely a föld zsírját kiszipolyozza! Pusztulj, hess innen, undok siserehad! Irtsátok méreggel, verjétek agyon, egy se térhessen vissza orozva, hogy vetéseink nőjenek szabadon. Zsirai László: Még eljöhet ha volna meszelt falú házam, előtte barátságos pad lenne biztosan — s egy tücskös, nyári este, a gyengülő Nap hevét keresve, társalognék valakivel... (talán Ladányival, ha éppen arra járna.) örömet-bánatot töltenénk pohárba és dalokat röpítenénk az égre a hínármosolyú holnap érkezésére várva. Vihar a tó fölött . Biü| Doroghy Zsuzsa festménye Tamási István: Valaki az árokban V áratlanul kopaszodó, alacsony, vézna férfi volt Kóbor Ferenc, akinek szerényen és érdektelenül elrendezett napjaiban már soha semmi nem történhet. Külvárosi al­bérletben lakott gyermektelen fele­ségével, meglehetősen szegényesen, s folyvást civakodva. Tíz éve vol­tak házasok és tíz éve gyűlölték egymást reménytelenül. Vakon hit­ték: külön-külön talán boldogok is lehetnének, de képtelenek voltak egymástól különszakadni. Kóbor Ferenc egy fárasztó hiva­talban dolgozott alacsony fizetésért, amit csak azért nem hagyott ott, mert sose merte elhatározni rá ma­gát. Ugyanitt volt egy kollégája is, aki minden reggel rajta próbálta ki otromba élceit, s akin ő minden reggel revansot akart venni, ehe­lyett azonban minden reggel bár­gyún vigyorgott és remegő kézzel kavargatta kávéját. És volt továbbá egy asszony is, barátjának felesége, Ágnes, akibe szerelmes volt, de még egy félresikerült bókot sem meri megkockáztatni a jelenlétében. Né­ha, amikor túlcsordult benne a ke­serűség leitta magát, s ilyenkor fi­lozófiát kerített lehetetlenségeihéz. Mert olyan vagyok én, mondogatta, mint Krisztus. Örökké megbocsátok az ellenem vétkezőknek. Aztán ha­zament, hogy felesége mindenféle nullának, girnyónak és impotens alaknak lehordva kirúgja, s fél órán át a bezárt ajtó előtt ácsorogtassa. Egy téli délutánon aztán furcsa dolgok történtek Kóbor Ferenccel. A hivatalból hazamenet összefutott két diáktársával, akik a váratlan találkozás örömére a belváros egyik vendéglőjébe hurcolták. S. miközben nyeldesték az óarany konyakot, egy­re sikeresebben idézték fel a diák­köri évek vidám történeteit. Kóbor Ferenc pedig lassan kedvre derült, az emlékekkel ugyanis előkerült a rég elveszett Kóbor Ferkó, aki ugyanúgy nyerte a vetélkedőket, ahogyan a tanárokat ültette rajz- szögekbe: könnyedén és félelem nélkül. De nem sokáig gyönyörköd­hetett az értelmes és szenvedélyes suhancban, mert a hajdani osztály­társak hirtelen visszairamlottak a jelenbe és külföldi útjaikról, nya­ralóikról, szeretőikről kezdtek el fecsegni. Kóbor Ferenc pedig újból jelentéktelenné zsugorodott, és szo­rongva hallgatta a hentesképű Gyurka svindlijeit, hogyan állította falhoz az adóhivatalt és a fanyar mosolyú, körmönfont Hentz Kar csit arról, hogy mekkora a különb­ség tehetős apó;a és csúnya lánya között. S miközben hallgatta őket, s tovább ivott a pénzükön, rádöb­bent: nem Krisztus ő, hanem egy balfácán. Este tíz óra tájban már elvisel­hetetlennek érezte jelentéktelensé­gét és kiment okádni a vécére. Ez­után már képtelen volt visszatérni a fiúkhoz: a ruhatárhoz osont, föl­vette a kabátját, és kiszökött az éjszakába. S ejtelme sem volt, hová ' megy, programozott léptei vitték ki­felé a belvárosból. Csak amikor a peremkerületet kirekesztő vasúti sorompóhoz ért, jött rá céltalan igyekezetére. S ekkor rádöbbent: képtelen hazamenni. Jó ideig ácsorgott, s a hideg és a jeges szél újra meg újra átröntge­nezte csontjait. Aztán megfordult és visszaindult a rosszul világított, vi­zesárkokkal kísért utcákon a belvá­ros felé. A tekervényes utak egy té­rig kalauzolták, ahol hirtelen be­tonba szaladtak és megsemmisültek az árkok. Ám itt, a kezdődő, vagy végződő vizesárkok egyikénél meg­torpant. Egy ember mászott benne. Négy­kézláb araszolgatott. Föl-fölkapasz- kodott a partra, de az konokul le­dobta újra meg újra. A jég már be­szakadt alatta, s a test megbugy- gyant a fekete vízben. Kóbor Ferencet örökölt ösztön lökte meg: nyújtsa le a karját. És mégsem mozdult meg. Csak állt és bámulta a hiábavaló vergődést. Iszonyút érzett. Kései hazaigyekvők szállingóztak szemből, hangos, vidám koppok, fa­gyon szikrázó szavak közeledtek. Ethátrált az ároktól, s az egyik ka­pualjba húzódott. Várt. A közeledő csoport egyszerre csak elcsendesedett, de aztán felcsapott egy nevetés és a léptek tovább ko­pogtak. itto — Jól befürdött! — A legkorszerűbb detoxikáló, majd téged is idehozunk, ha megint berúgsz! A nevetés, mintha a falak közé szorult volna, s oda-vissza pattogna, sokáig visszhangzott még. Tovább várt. Halántéka, csuklója hevesen lüktetett. Most egy magányos pár közeledett. Éppen csak lassítottak, s mintha bűvölné őket a látvány, furcsán tekeredett a nyakuk. Majd riadtan körülnéztek, s szinte futva menekültek. Kóbor Ferenc megvárta még a távolról errefelé imbolygó részeget is. Az értetlenül fékezett az árok szélénél, kis híján beleszédült — Hahá! Cimbora! — vihogott Lentről kettőt is csobbant a víz. — Berúgtál? — nevetett károgva a részeg. — Ügy kell neked. Mi­nek iszod négykézlábra magadat? He? Nézz meg engem. Látod? Én egészen egyenesen. Figyeled? Még csak nem is tán torgok. Azzal végigegyensúlyozott aj árokszélén és eltűnt a sötét utca kanyarulatában. Most végre előjött Kóbor Ferenc is a kapualjból. Lebámult megint az árokba, aztán tovább indult, a belváros felé. S ahogy haladt, egy­re magabiztosabbnak, egyre diadal­masabbnak érezte magát. Soha töb­bé nem megy ház':! Holnap pedig beállít abba az átkozott hivatalba, a reggeli kávét beleönti utálatos fő­nökének a kalapjába, s a kalapot a pasas fejébe nyomja. Aztán el­kéri a munkakönyvét és felkeresi Ágnest. Holnap? — torpant meg. — Hi­szen Ágnes férje vidéken van egész héten! R eggel hosszasan zuhogtatta ma­gára a kézitus sugarait. A kel­lemes, szappanillatos melegben egy pillanatra szorongást érzett. Egy szobájuk mosdósarkát látta, a le- pattogzott zománcú lavórt, a ned­ves, örökké gyűrött törölközőt. De aztán feje fölé tartotta a tusrózsát és a meleg vízsugarak elhomályosí­tották a látomást. A tükörből Ág­nes mosolygott vissza rá, s ebben a mosolyban benne volt; este vissza­jössz, ugye? Havas, kristálykemény világ fo­gadta kint az utcán. A dermedt, ködös levegőt váratlanul sziréna hasította keresztül, s nyomában kék villogás száguldott. Nem sietett jobban, a sugárút végén a tér zajló sokasága nem osz­lott el egyhamar. A kék-fehér rend­őrautó mellett egy sötét, zárt kocsi is ott állt. A zsibongó tódulás befo­gadta Kóbor Ferencet; közönyös arccal tekingetett és hallgatta a keringélő szavakat. — Belefulladt a pocsolyába, aztán megfagyott. . Dehogy! Előbh megfagyott ék; csak azután fulladt meg. — Ilyen hülyeséget! Kipróbálta már? Kóbor Ferenc a zárt autót fi­gyelte, s követte tekintetével, ahogy távolodott. Engem visznek — álla­pította meg és nem érzett sem szo­rongást, sem elégedettséget. Egysze­rűen csak megállapította: én vagyok az autóban. Aztán kimondta hango­san is: — Ott vagyok. Mit szólnak hozzá? Én vagyok ott a vasajtók mögött, engem visz a hullaszállító. Senki sem figyelt rá. — Azt hiszi, hogy aki megfagy az el is patkói? — Kérem, a fagyhalál után már nem következhet be a fulladás, ugye? Namárrrost akkor.,. Kóbor Ferenc néhány másodper­cig még ácsorgott. Aztán zsebredu- gott kézzel, feltűnés nélkül tovább­sétált. A 7—8 órás Intenzív figyelmet, fizikai megterhelést kívánó munkát köve­tik a tanórán kívüli foglalkozások, és természetesen az az igény, hogy az új munkarendhez kell igazítani az óraszámokat, óraterveket és min­den bizonnyal részben módosítani kell a tanterveket is. A hét végére koncentrálódott sza­bad idő lehetőséget ad arra, hogy értelmes, jól szervezett kihasználá­sa a tevékenységeket az értékek irányába mozdítsa el. E tekintetben a tapasztalatok sokirányúak társa­dalmi rétegenként, foglalkozási cso­portonként változó, függnek az anya­gi, társadalmi, műveltségi helyzet­től, a lakóterülettől. Általánosítani tehát igen nehéz, de néhány vonat­kozásban már lehetséges. Bizonyos, hogy nőtt a hobbi jelle­gű tevékenységet folytatók száma. Mind többen dolgoznak szombat-va­sárnap a háztáji gazdaságokban és a kiskertekben, és a gyerekek egy része is tevékeny résztvevője a csa­ládi foglalatosságnak. Megnyugtató, hogy a társadalmi, közösségi, kul­turális és sportrendezvények, össze­jövetelek, foglalkozások többsége át­tevődött a hétvégi estékre. így az érdeklődők mind nagyobb számban vehetnek részt ezeken az alkalma­kon, és o lehetőség, ha lassan is, for­málja az igényeket. Már szombatonként is érdemes ki­nyitni a könyvtárakat. Egyre többen — főként diákok, fiatalok, nyugdíja­sok — veszik igénybe a helyben ol­vasási lehetőségeket. Szombati na­pokon a korábbinál jobban benépe­sülnek megyénk múzeumai, s ha a látogatók száma nem is, de a láto­gatásoké növekedett. Nagyobb mű­velődési házakban, központokban egyre népszerűbbek a család egészé­nek szórakozási, művelődési lehető­séget nyújtó programok, a családi hétvégék, ahol a szülők és gyere­keik egyszerre, azonos időben talál­nak érdeklődésüknek megfelelő el­foglaltságot, közös élményt adó ren­dezvényt. Ezeknek az új, időben, tevékeny­ségi formában változó igényeknek személyi, tárgyi, anyagi lehetőségeik korlátozottsága miatt csak nehezen tudnak megfelelni. Ezért fontos, hogy munkájukhoz képesek legye­nek megfelelő társadalmi bázist te­remteni, amely teljessé tudja tenni a hiányzó feltételeket. Megváltozott körülmények Megváltozott körülményeink kö­zött megteremtődtek a szabadidős szokások átformálásának lehetősé­gei, új és értékes tevékenységek illeszkedhetnek életrendünkbe. Az új lehetőségek, az ezeken alapuló majd változtató igények felismeré­sétől azonban hosszú az út az élet­mód változásáig. A lehetőségek nem teremtenek automatizmust. Minden egyénnek, családnak, közösségnek végig kell járnia a maga útját. Ter­mészetesen ezt a folyamatot társa- dalmasított és intézményes formák­kal segíteni kell és lehet. A hét két pihenőnapján több időt tölthet együtt a család. A közös munka, pihenés, szórakozás erősít­heti a családtagok belső összetar­tozását, a családi nevelés hatásait, sok gyermeknek élménygazdag, érze­lemdús gyermekkort teremthet. Az első tapasztalatok sokszínűek. A gyermekek nagy része még sok időt tölt tv-nézéssel és ez többnyire elkü­lönülést, lényegében magányt jelent, mert egyedül és válogatás nélkül nézik a műsort. A lehetőségekhez képest kevés a szabadban való moz­gás, sportolás, kirándulás. Sok gye­reknek nincs otthon megfelelő mun­kája, elfoglaltsága. A negatív ta­pasztalatok mellett lassú, de kedve­ző irányú elmozdulás is tapasztalha­tó. A családok egy részében a ház körüli munkák nagyobb részét szom­baton elvégzik, így vasárnap a szü­lők ténylegesen gyermekeikkel tölthetik az időt. A rokonlátogatá­sok, a családi kirándulások, a baráti közösségekben szülőkkel együtt szer­vezett túrák, közös élményként meg­élt színház-, mozilátogatás erősíti a szülők és gyermekeik kapcsolatrend­szerét. A tudati, életmódbeli szokások las­san módosulnak, ezért a folyamatot sokrétűen segíteni kell. Egyéni, csa­ládi, kisebb és nagyobb közösségi, intézményi szinten kell kimunkálni a két pihenőnap hasznosításának fel­tételeit és rendszerét. Közös érde­künk, hogy jól éljünk az 5 plusz 2 nap lehetőségével, hogy tartalma­sabbá, egészségesebbé, emberibbé formáljuk egész életrendünket, élet­módunkat, amely egy mainál ki­egyensúlyozottabb, edzettebb, művel­tebb és teljesítőképesebb felnőtt ge­nerációt teremthet a szocialista épí­tőmunka számára. Dr. Novak István, a Pest megyei Tanács vb művelődési osztályvezetője Vulkán. Rozanits Tibor krétarajza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom