Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-02 / 207. szám

Vizsgamérkőzés, szakértők előtt Sípolnak, lengetnek g Történt egyszer, hogy — g a gyengébb nemhez tartozó g — unokatestvéremmel lab- g darúgó-mérkőzésrc vetőd- ^ tünk. A játék láttán érdek- ^ löd ve kérdezte: hát az a ^ feketeruhás bácsi mit csi- nál ott, a pálya közepén? Ha nem is rúg a labdába, mérkőzni nélküle nem lehet, csak a grundokon, ahol a lab- dakergetök egymás között old­ják meg a bíráskodást. A já­tékvezetők szerepe minden más osztályban alapvető. Nem csoda tehát, hogy nekik is edzeniük kell, ám nem csupán a fizikumukat, hanem a szelle­mi kondíciójukat is. Több mint egy évtizede tartják a Pest megyei bírók edzőtáborát Nagykőrösön. A hatvan sípmester és zászlólen­gető a világvárosi színvonalú Toldi Élelmiszeripari Szakkö­zépiskolában okult egy hétig. Már a környezet is vonzó volt. Az iskola folyosóján a taninté­zet diákjainak sportsikereiről számos kupa és oklevél tanús­kodik. A büfé tágas terében pedig két pár pingpongasztal mutatja, e sportágat sem csak négyen művelhetik egyszerre. S ekkor még nem is említettük a Nagykőrösi Kinizsi közeli csodás pályáit. Pest megyének három NB I-es játékvezetője van: Lauber Gyula, Fekete Miklói és Adám Mihály. NB Il-es Boros László, utánpótlás kerettag Szarka György. Tí­zen „működnek” a területi osztályban, a két újonc: Nagy Nélkülük nem megy. A bevonulók jelzői: Ilyés Ferenc, Födi István. Xirgu Mures József és Szabó Károly. A megyei I. osztályban húszán, a II. osztályban harmincné­gyen vezethetnek mérkőzést. A bíróknak háromféle fizi­kai teszten kellett megfelel­niük. A negyven évnél fiata­labbaknak az ötven métert 7,6 másodperc, a négyszáz métert 76 másodperc alatt kellett le­futniuk. Adott idő, 12 perc alatt pedig 2400 méterre kel­lett elszaladniuk. Elméleti feladat: huszonöt kérdéses, 100 pontos kérdőív kitöltése. A megyei I. osztályú képesítéshez legalább nyolcvan százalékos teljesítmény szük­séges. Másképp is vizsgáztak a sza­Knpafortlnló meglepetésekkel Kiscsapatok nagy sikerei A labdarúgó MNK megyei negyeddöntőjében három ta­lálkozót játszottak hét közben. Mende—Bag 1-1 (1-0). Men­de, 600 néző, vezette: Toldi. A 16. percben Székelyt (Mende) szabálytalanul szerel­te a bagi kapus és az egyik védő, a megítélt jogos bünte­tőt Hamar értékesítette. Csak az utolsó húsz percben játszott jól a Bag, bár ekkor már meg­fogyatkoztak, mert egyik játé­kosukat utánrúgásért kiállítot­ták. Az egyenlítő gól a _74. per cben született Pécel—Ceglédi VSE 3-2, Pé­cel, 400 néző, vezette: Bíró. Kitűnő mérkőzésen, minta­szerű játékvezetés mellett a megyei II. osztály A-csoportjá- nak egyik újonca megérdemel­ten jutott tovább. Budaörs—Göd 3-1 (1-1), Bu­daörs, 100 néző, vezette: Szar­ka. Jobb volt a hazai gárda, kü­lönösen a második félidőben játszottak jól. Az országos MNK-ba tehát a Budaörs, a Dunavarsányi KSK, a Pécel, a Mende és a Nagykőrös jutott be Pest me­gyéből. élén Márk Pál játékvezető és part- (A Veresegyház—Metallotechnika találkozón.) bályalkalmazó emberek. A még kezdő játékvezetők — három váltásban — a Nagykőrösi Ki­nizsi—Ceglédi VSE 3x30 per­ces edzőmérkőzésén dirigáltak. Nem volt irigylésreméltó a fel­adat, hiszen a közönség értő kollégákból állt! Balázs Gusztáv — Pécsi Sándor 1983. SZEPTEMBER 2., Edzőcserc Sípos megy, Raduly jön Csütörtöktől új edző készíti fel a területi bajnokságban küzdő Szigetszentmiklós láb darúgóit. Sipos Ferenc valószí­nűleg Kuvaitban folytatja munkáját. Helyébe a Vasas volt válogatott balszélsője, Ra­duly József lépett. Raduly korábban az EG- SZÖV trénere, majd a Vasas pályaedzöjeként ténykedett. Nem kis feladat vár rá: csapa­ta eddig mindhárom találkozó­ját elvesztette. Üjra kell élesz­teni a szigetszentmiklósi re­ményeket! Három helyszín rajira kész Sudár lányokra várva A magyar kosárlabdasport és a sportdiplomácia sikere, hogy szeptember 11. és 18. kö­zött immár harmadik alka­lommal rendezik hazánkban a női kosárlabda EB küzdelmeit. A tizenkét részt vevő csapa­tot két hatos csoportba osz­tották, itt körmérkőzéseken alakítják ki a sorrendet, majd végül a két-két első és má­sodik helyezett gárda olimpiai kereszt szisztéma szerint ala­kítja ki a végső négy sor­rendjét. A csoportmérkőzésék Miskolcon és Zalaegerszegen, a döntő mérkőzések a Buda­pest Sportcsarnokban lesznek. Mint a tegnapi sajtótájékoz­tatón elmondták, mindhárom helyszínen a tervek szerint folynak az előkészületek, s az Európa-bajnokság nyitányára már minden készen áll. A csa­patok, a sudár lányok, 9-én és 10-én érkeznek, s a rendező- gárda mindent elkövet, hogy a résztvevők maximális kényel­mét biztosítsák. A magyar csapattól dobogós helyezést vár a sportág hazai vezérkara, s Killik László ve zető edző elmondta, hogy erre reális esély van, hiszen még soha nem sikerült olyan jól felkészülés, mint éppen idén, a hazai. EB előtt. A lányok mindent megtettek a sikerért, s a pályán sem lesz hiány az odaadó, lelkes játékból. Ha még a közönség segítségét a sportszerű biztatást — is megkapják, nem maradhat el a siker. Miskolcon már most minden jegy elkelt, így aligha marad el a magyar csapat buzdítása s ha sikerül négy közé jutni, akkor a Budapest Sportcsar­nok már sokszor megcsodált hangulata csak tovább növel­heti a csapat harci kedvét, el­szántságát. R. P. A GEPKOCSIIUYEREMENYEK SORSOLÁSA A2 Országos Takarék­pénztár a gépkocsd-nyere- m*é nybetétkönyvek 89. sor­solását augusztus 31-én, Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 9000 forintos betétköny­vek vettek részt, amelye­ket 1083. április 31-ig vál­tottak, és 1983. július 3l-én még érvényben voltak. •A jegyzékben szereplő rövidítések a kővetkezők: Dacia D Trabant Lím. Spec. T Trabant Combi Spec. C .Skoda 120 L s Wartburg de Luxe U Wartburg Lim. la Wartburg de LuxeTT W Csak a Pest megyében és Budapesten vásárolt gépko­csi-nyeremény betétkönyvek nyertes sorszámait közöl­jük. 10 000 Ft-OS 32 306687 C betétkönyvek 12 107311 T 12 109393 T 10 019284 S 12 110608 x; 10 032279 T 12 112485 T 10 034108 C 12 114231 T 10 037150 C 12 117807 D 10 038466 T 12 118438 T 10 040084 W 12 119553 T 10 043431 W 12 125269 S 10 043603 C 20 124598 L. 11 013975 C 20 129281 T 31 017061 T 20 169441 T 11 017793 T 20 372389 S 11 017824 T 20 188391- S 31 018551 U 20 193400 T 11 019252 T 20 208019 C 12 011283 W 20 248147 C 12 042916 S 20 261145 T 12 050400 C 20 2G7208 W 12 059176 T 20 235924 W 12 059332 W 20 309763 C 12 081747 T 20 317771 C 12 087090 T 20 324160 T 12 088187 S 20 324574 T 12 088510 T 20 332693 S 12 089157 L *20 333542 T 12 093676 20 386756 T 12 097007 T 20 391476 T 12 097623 T 20 402590 T 12 097696 T 20 423393 T 12 098475 C 20 424305 T 12 105465 C 20 429963 T 20 440355 T 21 243287 T 21 373033 T 20 443485 U 21 247359 T 21 381066 C 20 452028 C 21 248698 Lr 21 382217 C 20 454860 ír 21 249758 C 21 385710 D 20 459246 W 21 254027 W 21 388665 T 20 485778 S 21 255238 T 21 389861 T 20 491859 W 21 257263 W 21 393030 W 21 000775 T 21 261923 C 21 393551 W 21 002306 T 21 262210 W 21 395519 W 21 006269 XT 21 263768 T 21 398294 T 21 014844 I» 21 268071 D 21 401314 S 21 017011 W 21 269466 C 21 401900 C 21 025588 S 21 271050 D 21 402286 T 21 030363 C 21 275177 D 21 421901 T 21 057217 C 21 278483 U 21 422689 T 21 058293 S 21 280734 C 21 431045 C 21 068179 T 21 287985 T 21 432176 T 21 »»71964 T. 21 288727 C 21 434636 C 21 085284 T 21 294771 C 21 438539 S 21 090479 D 21 295532 C 21 095913 C 21 297622 C 5000 Ft-OS 21. 103669 D 21 303368 C betétkönyvek 21 118643 T 21 305539 T 21 122903 T 21 307619 T 10 519200 T 21 124627 T 21 308465 T 10 555137 T 21 135041 C 21 308830 XJ 10 580146 C 2t 137176 C 21 311096 T 10 599829 W 21 139317 C 21 311443 1» 10 613794- L­21 140276 C 21 313881 T 10 620216 T 21 142329 T 21 314319 T 10 631707 C 21 130330 T 21 316103 XT 10 632498 C 21 155818 C 21 316972 C 10 635694 T 21 156491 T 21 317949 C 10 64-1125 T 21 160083 U 21 318546 XJ 10 642470 W 21 161635 T 21 323886 C 10 643839 D 21 162833 C 21 324596 T 10 647641 T 21 169003 T 21 326169 C 10 6533-ÜO la 21 172753 L 21 333940 T 10 653624 C 31 178414 U 21 339427 U 10 655440 C 21 186198 T 21 340095 T 10 657183 XT 21 188426 W 21 343248 D 1.0 658669 T 21 189805 T 2L 343552 la ii smso T 21 189996 T 21 345549 la 11 523727 T 21 190566 T 21 347365 T 1.1 527013 la 21 190959 D 21 352582 C li­• 527785' C 21 192182 T 21 353782 T la­536148 T 21 194115 T 21 354724 C 11 539838 T 21 194912 L 21 357695 T 11 545289 la 21 195887 C­21 357714 T Hl 554195- D 21 200167 T 21 361546 V/ 11 562101! L 21 204413 T 21 362100 L. Il­566543 W 21 206235 D 21 363176 T ii 570031 S 21 210476 W 21 363689 XJ 11 576730 T 21 213726 T 21 364544 C ír 583248 T 21 219122 XJ 21 368927 XT 111 58885S T 21 225683 T 21 369224 la 12 524701. U 21 229229 XJ 21 369353 W 12 618053 la 21 232653 L 21 370761 D 12 629264 T 21 233830 T 21 372404 T 12 646472 T 21 240082 T 21 372688 T 12 673002 T 21 242298 L 21 372739 U 12 685283 C 15 1Ä 12 lß 12 12 12 12 12 32 12 12 32 12 12 32 32 12 12 12 12 1(2 12 12 12 12 12 12 12 12 12 699216 C 699930 1/ 704878 L, 708326 T 712703 T 713859 W 723201: U 737447 S 738866 C 743394 T 745465 XT 750568 XT 753331 C 760530 XJ 766670 C 772806 T 774891 C 782775 C 780139 W 790334 T 791536 T 792990 S ■801462 D 8073113 U 808294 C 813722 C 815478 T 813222 T 818556 L 822570 T 827648 C 12 828390 T 12 830044 XJ 525765 T 588734 C 610180 W 614868 T 606997 S 696455 W 724423 T 794274 C 808374 T 867760 T 909748 S 923220 T 93452L T 9418M W 981135 U 20 1006506 T 20 1008073 L 20 1026660 T 20 1047527 C 20 1061828 T 20 1078250 D 20 1101970 T 20 1421882. T 20 1155104. D 20 1164642 T 20 1165055 C 20 1201567 U 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 20 12069311 C 20 1230815 C 20 1266874 C 20 1287125 I« 20 1301411- S 20 1332472 C 20 1393792 L. 20 1408705 T ■20 143ll42i T 20 1442933 XT 20 1462172. D 20 1485100 C 20 1547093 T 20 1573078 T 20 1382645 C 20 1622043 W 20 1622950 T 20 1657409 L. 20 1658151 L» 20 1664441 C 20 1708295 W 20 1738380.T 20 1754293 U 20 1806287 U 20 1831606 W 20 1837366 L 20 1843644 T 20 1853453 T 20 1865240 T 20,1891537 T 20 1 897160 D 20 1898139 C •20 1903078 L 20 1909657 T 20 1911109 T 20 1945604 W 20 1945752 L 20 1945861 L. 20 1952193 T 20 1960130 T 20 1967593 T 20 1971711 C 20 1973684 L 20 1989804 T 20 2024*171 D 20 2028397 C 20 2034647 T 20 2035887 T 20 2046287 T 20 2050723 S 20 2053472 L 20 2059414 T 20 2069786 C 20 2087477 W 20 2133779 L 20 2163714 T 29 21.70301 T 20 2175405 S 20 2177210 T 20 2177953 W 20 2179431’. C 20 2179999 C 20 2192632 T 20 2209533 S 24 2214500 C 20 2220458 C 20 2237846 C 20 2242608 C 20 2247383 T 20 2256222 T 20 2268361. XT 20 2289833 C 20 2299571 T 20 2323225 XT 20 2331607 XT 20 2334082 XT 20 2335900 T 2ft 2337063 L ■20 2338009 C 20 2341080 S 20 2347649 XT 20 2351040 T 20 2357953 T 20 2359832 XJ 20 23691207’. T 20 2373656 T 20 2375699 T ■20 2379310 T 20 2380552 XT 20 2G81649 T 20 2390418 C 20 2391S62 T 20 239644G T 20 2402472 D 20 2421814 T 20 2423311 T 20 2424984 T 20 2461516 W 20 2468588 T 20 2473706 L •20 2484222 W 20 2436301 C 20 .2496933 T 20 2508639 W 20 2512096 T 20 2513370 3-i 20 2314370 T 20 2531251 XT 20 2536961. W 20 2542387 W 20 2556396 L 20 2558441* W • 20 2507955 U 20 2580421 L 20 2595745 C 20 2600915 U 20 2605222 T 20 2612314 T 20 2613048 T 20 2614519 S 20 2C20053 T 20 2625228 D 20 2626094 T 20 2635120 T 20 2637477 XT 20 2642479 C •20 2646164 T GO 2646837 C 20 2646991 T 20 2659427 W 20 266703G C 20 2677907 C 20 2690942* D 20 2693048 XT 20 2697814 C 20.2707309 L» 20 2709067 C 20 2710848 C 20 2711101 XT 20 2711523 T 20 2713274 I» *20 2730029 D 20 2735406 C .20 2736713 T 20 2738098 W 20 2741907 T 20 2743548 W 20 2745183 C •20 2746285 C 20 2750374 T 20 2754872 T. 20 2757016 T 20 2758630 D 20 2760663 W 20 2761785 U 20 2767061* W 20 2768580 L 20 2770939 C 20- 2772099 D 20 2777095 C <20 2779414 Ti 20 2782440 W* 20 2786867 W 20. 2789931 C 20 2791353 XT ■2Ü 2793162 T 20 2793729 C 20 2795989 T 20 2797123 C 20 2800509 C 20 2802414 D 20 2804575 T 20 2805847 I* 20' 2807341- T ' 20 2807626 T 20 2808869 S 20 2818954 T 20 2825596 T 20 2827155 C 20 2 828101 W 20 2828435 T 20 2832030 T 20 2843489 W 20* 2844904 D 20 2848779 T 20 2853387 XT 20 25560411 C 20 2879147 C 20 2884989 T 20 2887088 C 20 2887375 T 20 2892534 L. 20 2893056 C 20 2900060 S 20. 2904888 C 20 2908967 U 20 29102911 W 20 2911119 C 20 2912531! C 20' 2924579 D A gyorslista közvetlenül a ihúzás után készült, ezért az esetleges számhibákért ne.m vállalunk felelősséget. A sorsolás eredményének pontos adatait a szeptem­ber 5-én megjelenő hivata­los nyeremény jegyzék tar­talmazza. A jegyzék,megte­kinthető az OTP-fiókok- ban, postahivatalokban és takarékszövetkezetekben. •A nyertes betétkönyvet vagy az azt helyettesítő , ,Igazolás”-t a betétköny­vet kiállító takarékpénztári fióknál, postahivatalnál vagy takarékszövetkezetnél kell bemutatni. APRÓHIRDETÉSEK Dunakeszi-Gyártele­pen két és fél szobás szövetkezeti lakás el­adó. Érdeklődni lehet: Dunakeszi, Mező Imre út li. B épület II. 5. Kovács Árpád. ________ Jó állapotban lévő 1200-as Zsiguli, nyolc­éves, másfél éves mű­szakival eladó. Érdek­lődni Nagykőrös VII. kér.. Baross G. 3. sz., minden délután 5— 8-ig,___________________ Zárt kert eladó a Táz- erdőben. Érdeklődni egész nap, Nagykőrös X„ Eperjes u. 4. P 2l-es Pannónia el­adó. Nagykőrös, Han­gácsl u. 20, ____________ 15 hónapos heréit sza­már eladó, Monor, Széchenyi u. 44. Vecsés központjában 116 négyzetméter la­kóterületű. 4 szobás, garázsos, összkomfor­tos, kellemes, teher­mentes ház, 176 négy­szögöl telken eladó. Búzás, Vecsés, Éva u. 11. Telefon: Vecsés 237. Cegléd és környékén erdőben lévő vagy er­dő mellett levő tanyát keresek bérbe vagy megvételre. Gu­binszky Mihály, Ceg­léd, Alszeg út, autó- ápolő._______________ Üj állapotban lévő jobb kéz meghajtású rokkant kocsi eladó. Cegléd, Dessewffy ut­ca 43. szám.________ El adó 10 db 2,5 colos cső. Cegléd. XI. kér., 11. dűlő 842. szám. Dömsödön eladók 190 n.-öles beépíthető vi- kendtelkek a Dunától 200 méterre, társsal kétfelé is oszthatók. Érdeklődni lehet: minden időben, ozv. Gyökeres La jós né, Dömsöd, Attila u. 6. Eladó PV-s, garázsban tartott Wartburg Töu- rist. Cegléd, Széchenyi út 41. fszt. 14. Lehel 150 1-es hűtő- szekrény kifogástalan állapotban eladó, Nagykőrös, Eszperan­tó u. 4. Ház eladó Nagykőrös VI., Helmeczl u. 7. — Érdeklődni: páros hé­ten délelőtt, páratla* non délután. Háromszobás családi ház, főútvonal mellett eladó. Mogyoród. Gö drtlló u. 62. Családi náz eladó, 600 n.-öl telekkel, a Du­nához közel. Érdek­lődni: Ráckeve, Beth­len Gábor u. 30—34. 2300 Trabant spec. PA írsz. eladó. Érdeklődés 16 órától, (szombat, va­sárnap kivételével): Vác. Mártírok útja 43. Telefon: 12-052. Nagy teljesítményű vattacukor-készítő gép áron alul. sürgősen eladó, összes tartozé­kaival együtt. — Ceg­léd, Dugovlcs út 1 Zelle!. Sürgősen eladó oejs, nagy (él há2 nagy kerttel Cegléd. Hold utca 7 szám Nappali szobabútor eladó. — Érdeklődni: Nagykőrös, központi női fodrászat. Monor, Deák F. u. 1. sz. alatt 48 négyzet- méteres, összkomfor­tos öröklakás, OTP- átvállalással, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: a művelő­dési házban lehet. Betegtolószék és nagy­méretű Mezőgép ka­zán eladó. Érdeklőd­ni szombat, vasárnap: Cegléd, Puskin utca 23 la. 450 ooo Ft készpénzért. Újpesttől 3 km-re. Du­nakeszi-alsón. 250 n,- ölön épülő 4 lakásos társasházban 72 nin­es, 2 és fél szobás plusz 40 nm tetőtérben szoba, fürdőszoba- beéoitési lehetőséggel épülő lakás családi okok miatt, befejezés és OTP felvétele előtt, eladó. Befejezés ese­tén 7000 Ft/nm. Érdek­lődni: Dunakeszi. Le­hel u. 9. Varga. Eladó 600 négyszögöl zárt kert a Belső táz- erdő eleién. Érdeklőd­ni: Nagykőrös II., Knézich u, 3. Kétszáz négyszögöl házhely és hálószoba­bútor. kályha és tűz­hely eladó Nagykőrös VII.. Maros u. 27. Nagykőrös V., Tán­csics M 19 kertes ház azonnal beköltözhe­tően eladó, Érdeklőd-, ni kedden, pénteken 8—12-ig. _______________ Ve resegyházon üdülő­övezetben 2 szobás kertes OTP-öröklakás ela,dó. Cím: Árpád u. 37/B. Érdeklődni mun­kaidőben. Gödöllő 5 v. 82-es telefonszámon lehet. ___________ El adó tanya 1200 n.­ölön, szoba, konyha, spájz, kamra, góré, is­tálló, színek, nagy 61. bekerítve. Villany, fú­róit kút van, lúdáru tenyésztési teljes be­rendezéssel. kocsérl úton. Jurists mellett. Megtekinthető hely­ben, Nagykőrös. Esed dúlö 20. ______________ Ce gieUDercel, Árpád utca 4. számú ház el­adó. Érdeklődni a helvszfnen Eladó 170 n.-öl telek, beköltözhető házzal, bekerítve, a közleke­dés jó. Dunaharasztl, Hámán Kató u. 19. Érdeklődni: Dunaha- rasztl. Magyar u. 8a PK forgalmi rendszá mú Trabant limousin eladó. Monor, Eötvös U. 2. Eladó 3 szoba össz­komfortos, kertes, családi ház. Budapest XVII. kér., Pesti u. 291. szám. Érdeklődni a helyszínen lehet. Trabant limousin, hétéves, olcsón eladó. Pécel, Kossuth La- jOS u. 43/A. Maksó. Négyszobás, összkom­fortos kertes ház el­adó. Nagykőrös. Zalán . 2. Budakalászon, vasút­állomáshoz közel 1300 n.-öl zárt kert eladó. Bővebbet: Budaka lász, Bajcsy-Zsilinsz- ky u. 12. sz. alatt, 18 óra után. ___________ Ví zközeli Ingatlant veszek. Részletes le írást és ármegjelölést kérek. „Tópart 147 750 jeligére az újpesti hirdetőbe.___________ Na gykátán, az Árpád utca 43. szám alatt kétszobás, komfor­tos- lakóház, 330 négy­szögöles telekkel, (eb­ből 120 n.-öl szőlő), gazdasági épületekkel, eladó. Vasútállomás­hoz, központhoz kö­zel. Érdeklődni bár­mikor: az Árpád utca 45. szám alatt. Eladó kertes családi ház, félkomfortos, 300- as szőlős, gyümölcsös telekkel. Tóalmáson. Azonnal beköltözhe­tő. Érdeklődni: Irma- lás Márton, Tőalmás, Rózsa Ferenc u. 34. 2252, egész nap. Szigetszentmiklóson két és fél szobás, ma­gasföldszinti, erké- lyes öröklakás. 1934. évi beköltözéssel, kp. 4- OTP-átvállalással eladó. „Jó közlekedés PmFI 3767” jeligére a kiadóba. ________ Ny ugati gyártmányú, jó állapotban levő traktor eladó. Érdek­lődni lehet: Posovszki Márton, Solymár, Sza­badság u. 30._______ Gö döllő központjában levő, másfél szobás öröklakás, azonnal beköltözhetően eladó. (Kp. + OTP). Érdek­lődni 17 óra után: Szabadság tér 12—13. VII. em. 55., vagy te­lefonon : 111. Gödöllőn l komfortos, ses, tanácsi cserélnék tanácsira, de megoldás Választ a hirdetőbe Szabadság u. gős” jeligére. szoba, gázfűté- lakást nagyobb minden érdekel, gödöllöi Gödöllő, 2. „Sür­Gödöllön, Isaszegi út 3/a. alatt levő négy­lakásos társasházban földszinti, 3 szobás, étkezős, összkomfortos lakás, kertrésszel, alsó­épülettel, garázzsal, eladó. Érdeklődni le­het a helyszínen va­sárnaponként 10—16 óráig. dzv. Bencslk Istvánné. _____________ El adó 1 db 300 kilo­grammos utánfutó. — Abony, Világszabad­ság u. 7. szám Aszód, MAV-állomá- son büfé-falatozó, áron alul. sürgősen eladó. — Érdeklődni: Aszód. Deák Ferenc út 3.______________, 72 nm-es, 2.5 szuüas. 2 erkélyes öröklakás, kp. + OTP, eladó Gödöllő. Szabadság tér 12-13. VI. 47. Tele­fon: 869-021, napköz­ben. Eladó 2 szobás, kertes családi ház, Cegléd. Báthorl utca 19. szám. — Érdeklődni lehet: Nyársapát. Apáti bisztróban. Albertirsán, Mikes ut­ca 23. számú ház el­adó. Gödöllő központjá­ban 61 nm-es, össz­komfortos lakás sür­gősen eladó. Kp. + OTP. Tél.: Ganz, h. 132 mell., vagy 288, munkanapokon 8—14 óráig. Figyelem! Űj autó­szervizem megnyitot­tam személy- és teher­gépkocsik szervizelé­sét, futójavítását és mindennemű géplaka­tosmunkát vállalok közületnek Is. Szmato- na József. Nyársapát, Posta u. 35, PZ-s Wartburg li­mousine eladó. Tóbiás, Dunakeszi, Váci Mi­hály út 23. Esti órák­ban. _________ Mi ndennemű takarí­tást vállalok. Ablak­tisztítást, nagytakarí­tást, festés, mázolás után, közületeknek is, azonnalra, 110-053, Győri, tanácsi, három­szobás, 67 nm-es laká­sunkat Buda környé­ki tanácsira cserél­nénk. Délutántól: 211- 892 vagy Győr, 96-25­220. __________________________ Bu dapesti és vidéki főállású üzletszerző tevékenységem mel­lett, megegyezéssel v. mellékállásban üzlet­kötést anyagbeszer­zést, szállítást vagy egyéb kiegészítő tevé­kenységet vállalok. — Kettőszázhatvan — háromszázötvennégy vagy „Gépészmérnök PmH 1464” jelgére a kiadóba.______________ kü lönleges csempék és burkolólapok, szí­nes fürdőszobaberen­dezések, műmárvány, mindenféle építőanyag nagy választékban. Házhoz szállítás, Rá­koscsaba, Pöröly u. 4. (Pécell ú 169. mellett) 481-586 vagy 832-022. Patkányirtás göré­nyekkel, méreggel. — Fucskár, 487-410. XX., Előd u, 43.___________ Es küvöiruha-külön-- legességek kölcsönzé­se a Délinél szombati nyitvatartáSsal. Buda­pest XXL, Greguss u. 6. szám.___________ Te ssék hívni! 24 órán belül házhoz nregyek! Megvásárolom felesle­gessé vált bútorát, üzemképes háztartási gépelt. Pullai Károly használtcikk kereske­dő, Vác, központi piac. Telefon (17-től): 12-859.__________ Betelelt méhcsaládok és méhészeti felszere­lés eladó. Érdeklődni lehet: szombat vasár­nap. Budapest XIX.,' Sebes György tér 8. Vennék zsúrkocsit és fésülködő asztalt tü­körrel. Cím: Nagykő­rös, Széchenyi tér 13. La ciné. ________ . De brecen belterületén lévő kétszobás, össz­komfortos tanácsi la­kást hasonló gödöüői- re csereinek. Érdek­lődni: Gödöllő. Mun­kácsy M. u. 3. 1/8. — alatt. Zabó Dánieli Fiatal házaspár ü szoba, konyhát kei Nagykörös. Vági I. 16. Katona. Monor központjába keresünk leinformál­ható. főzni Is tudó háztartási alkalma­zottat. Szükség esetén lakást biztosítunk. „Jó fizetés” jeligére leveleket a Monori Hírlap szerkesztő­ségébe kérjük Kiadó 47 négyzetme- leres. utcára nyíló. Ipari árammal, köz­ponti fűtéssel, vízzel ellátott helyiség. — Nagykőrös. Abor.yt u. 13______________ EK aciemem ouaaMcsi! (Népstadion mellett tanácsi 2.5 szobás összkomfortos lakást- mat ceglédi hasonló vagy kisebb lakásén Érdeklődni 18 óra után. Góbéi Péter. - Cegléd. Fürst Sándor utca s c7rtm [,4 Szét költözök, figye­lem! Adunk a Pöttyös utcai metró megálló­nál 2 szobás. I. eme­leti. telefonos. OTP- öröklakást, plusz Mesler utcánál föld­szinti szoba, komfor­tos, tanácsit. Kérünk budai, zöldövezeti, te­lefonos vagy szent­endrei HÉV-vonalá- ná! tanácsi vagy ön­álló tulajdonú — esetleg felújításra szo­ruló — kertes házat. Telefon: 781-049, 20 óra után. ________­Va n. b taka*.os lai- sssház építőközössé­géi s-ervezzük. Tel.: 122-036. _________ / A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik - hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Ágnes ­OCCT iiCPVn UID ? A D Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311 Iránylsószám: 1446. - Kiadta • rtwl lYlLU 1 Cl íllílLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130. ­~ . ~..‘cvTA^GntNiK• Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1. Pf. 19 2701. Telefon: 11—400. - Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33. 2030 Telefon: 45-352 Gödöllöi Hírlap, Gödöllő szabadság út 2 Pf 14. 2100. Telefon: 81-96. - Monori Hírláp Monor, Kossuth u. 78. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. - Nagykörösi Hírlap. Nagykőrös. Hősök tere 7. 2750. Telelőn: 398 - váci Hírlap, Vác. Lenin út 4b Pf 32 2601 Telefon: 10-095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál. “kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V . József nádor/tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványbn, valamint átutalással a KHI 215- 96 162 pénzforgalmi jelzőszámra a lan ára* 8 oldal 140.Ft. 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, egy negyedévre 102,- Ft, félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,- Ft. - ISSN 0133-0659 Pest megyei Hinab (index* 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap), ISSN WS—1851 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—275* (Váci Hírlap).

Next

/
Oldalképek
Tartalom