Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-17 / 220. szám

1983. SZEPTEMBER 17. Elhunyt Kiss Lajos Hosszan tartó súlyos betegség után, 70 éves korában elhunyt Kiss Lajos, a Gyomról Sport Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke. Temetése szeptember 19-én, héttőn, 14 órakor lesz a gyom­ról falusi temetőben. ★ Már fiatal korában bekap­csolódott a gyömrői sportélet­bei először a vízilabda-együt­test, később a labdarúgócsapa­tot erősítette. Amikor abba­hagyta az aktív sportolást, azonnal részt vállalt a vezetés­ből, sokáig az egyesület elnöke volt. Több mint két évtizeden ke­resztül ellátta a monori járá­si labdarúgó-szövetség főtit­kári teendőit. Mint nyugdíjas, egy esztendeig a monori járás megbízott sportfelügyelője volt. Múlt vasárnap még meg­nézte a GyÖmrő—Vácszent- lászló megyei II. osztályú lab­darúgómérkőzést, hétfőn a szövetségbe is belátogatott. Emlékét megőrizzük! Binlidokon az Aranykalász Futakessi Dunakeszin A múlt hetinél kevesebb esemény közül választhatnak szombaton és vasárnap, a sportkedvelők. Akik futni sze­retnek, azoknak Dunakeszin a helyük. A Futakeszi tömeg­sportversenyre szombaton 10 órakor kerül sor a lóverseny- pályán. Igazolt futók is indul­hatnak, de őket külön értéke­lik. A leányok, nők, fiúk táv­ja 3000 méter (1 kör) a fér­fiaké 6000 méter, ezenkívül 3000 méteren megrendezik a családi futást is. Nevezni a helyszínen 9 órától lehet. A két megyei NB I-es asz talitenisz-csapat közül az EGSZÖV a fővárosban, a Ceglédi VSE otthonában ját­szik. Izgalmas versenyek várha­tók a kétnapos keretfeltöltő kajak-kenu versenyen. A labdarúgó NB 1-ben csen­desebb forduló lesz, a prog­ramból a nagy érdeklődéssel várt Üllői úti Ferencváros— Rába ETO kilencven perc emelkedik ki. A területi baj­nokságban játszó megyei csa­patok műsorában a legizgal­masabb produkciónak a Du- na-csoport listavezetője, a ráckevei Aranykalász Tsz SK budafoki vendégszereplése ígérkezik. A megyei I. osz­tályban jó meccs lehet a Da- b as—Göd, a Tápiószentmár- ton—VOSE találkozó. Sokan kíváncsiak: a meglepetéscsa­pat, a Szigetújfalu ismét győz-e idegenben. Szombaton- a dánszent- miklósi Sportcsarnokban a ve­Felvéíeli vizsgán Testnevelés-tagozat Cegléden, a Kossuth Lajos Gimnáziumban ebben a tanévben vettek fel először testnevelés-tagozatra diákokat. Az új osz­tályban harmincán kezdték meg tanulmányaikat. Képeink még a felvételi vizsgán készültek Váradi László felvételei Itjredmcnycsokor Győzött a Dunai Kőolaj KÉZILABDA. A Dunai Kő­olaj NB I/B-s férfi kézilabda­csapata 10-11-es félidő után 24-22-re győzte le a Gázláng SE-t. A százhalombattai gár­da legjobb dobói: Gólya 7, Szabó 5, Eisrich 4. A VOSE szintén NB I/B-s női gárdája 18-8-as első játékrész után 29-24-re kapott ki az Eger SE-tői. Legjobb dobók: Ta­kácsáé 8, Bertáné 5, György K. 4. LABDARÜGÁS. A területi ifjúsági bajnokságban szerep­lő Pest megyei csapatok ered­ményei: Szigetszentmiklósi TK —Érdi VSE 3-3 (2-2), Dömsöd —Székesfehérvári Ikarus 0-3 (0-3), Aranykalász Tsz SK— Pénzügyőr 0-2 (0-2). A Kos­suth KFSE szabadnapos volt. — Duna-csoport; Bélapátfalva —Váci Izzó 1-0 (0-0) — Mátra- csoport. A megyei II. osztályú baj­nokság A-csoportjában: Gyöm- rő—V ácszentlászló 1-0 (if­júsági). terűn tollaslabdázók bajnok­ságán, az idősebb versenyzők mutatják meg: tudnak még uánni az ütővel és a labdával. Dunakeszin és Gödön kerül sor a szombaton és vasárnap a Pest megyei Tenisz Szövet­ség rendezésében a megyei egyéni kupaversenyre. Szá­mok: férfi egyes, férfi páros, ifjúsági fiú egyes, sor kerül ezenkívül országos 11. osztályú viadalra is. SZOMBAT ASZTALli'SMaZ. NB I. Férfiak. Bp. Spartacus—EGSZÖV (Szentki­rályi u., 11), Ceglédi VSE—DELEP (Cegléd, Teleki u. 10/a„ 11). GYEPLABDA. NB I. Rájátszás. Gödöllői SC I.—Budai Pedagógus (Gödöllő, 16). Dr. Konorót Kupa. Gödöllői SC II.—Szabadság-hegyi Pedagógus (Gödöllő, 17.30). KAJAK-KENU. NB I. Keretfei- töltö verseny (Üjpestl-öböl, 8). KÉZILABDA. NB I/B. Férfiak. Olajbányász SE—Szilasmenti Tsz SK (Nagykanizsa, 16). Nők. VOSE —Szentesi Kontakta (Körcsarnok, 16.15). NB II, Férfiak. Keleti csoport. Dunakeszi VSE—Nyírbátor (Duna­keszi, 14). Középcsoport. Ceglédi KÖZGÉP—Mezőhegyes (Cegléd, 16). Nők. Középcsoport. Csepel Autó— Kiskunmajsa (Szigetszentmiklós, 17). Keleti csoport. Váci Forte— Szeghalom (Vác, 15.30), Debreceni Medicor—Budaörs (Debrecen, 15). Megyei I. osztály. Férfiak. Verő­cemaros-Nagymaros (17), Váci Iz­zó—Gyömrő (16.30), Csepel Autó —Tököl (15.40). Nők. Dömsöd—Du­nakeszi (17), Cegléd—Tóalmás (15.30), Hernád—Érd (9.30), Főt— Dány (10). Megyei II. osztály. Férfiak. Fe­rihegy SE—Domony (16), Veres­egyház—Hernád (18). Nők. Nagy­maros-Erdőkertes (17), Verőce­maros—Ferihegy SE (17), Tápió- Völgye—PEMÜ (17). LABDARÚGÁS. Nyíregyháza—O. Dózsa (Nyíregyháza, 16), Videoton —SZEOD (Székesfehérvár, 17), Diósgyőr—MTK-VM (Diósgyőr, 16), Csepel—Haladás (Csepel, 16), PMSC—Volán (Pécs, 16). Területi bajnokság. Duna-cso­port, Kossuth KFSE—Vasas Ikarus (Szentendre, 15). Mátra-csoport. Nagybátony—Váci Izzó (Nagybá- tony, 15). Megyei I. osztály. Ceglédi VSE— Kartal (Kálmán — az Ifimérkőzés 13, a felnőtt-találközó 15 órakor kezdődik), Dunakeszi VSE—Feri­hegy SE (Temesvári 9., ll). Megyei II. osztály. B-csoport. Budaörs—Halásztelek (Cser), H. Esze T. SE—Törökbálint (Szűcs). Az lfimérközések 13, a felnőtt-ta­lálkozók 15 órakor kezdődnek. TOLLASLABDA. Országos vete­rán egyéni bajnokság (Dánszent- míklós, Sportcsarnok, 9). VÍZILABDA. MNK-selejtező. Ceglédi VSE—Tipográfia (Cegléd, VASÁRNAP KAJAK-iuikOU. Aa KcretfeltöltŐ verseny (Újpesti-öböl, ö). &jc;z.iLAiiiJA. íNjlí i/jo. Férfiak. Piijiviü—tieütsesaba (bolymar, it>). megyei 1. osziaiy. Ferii**« Abony —Pilis vörös var (iü). i\o*. Arany­kalász Tsz bA—Budaörs il. (a.au). megyei il. osztály, fremak. Al­bertiba—Főt Ii. (11), Daoas—Tú­ra (ii), Erdőkertes—agy koros (ü). is ok. uociono—Filisszen tivan (lü). „ , LABDARÚGÁS. NB I. Tatabánya —Vasas (Tataoanya, iö), Ferencvá­ros— Kaba ETO (üllői út, 18), Bp. Hon veu—Zaiaegerszeg (xvispebt, iu.öu). Területi bajnokság. Duna-cso­port. Dorog—uomsou (Dorog, lö), özeKesienervari Ikarus—^ziget- szentmikiosi TK (Szekesieiiervar, lőj, Érdi Vb£—TFSD (Dru, iö>, bu- ciaiok—Aranykalász Tsz bA (bu- uaxük, iu). a ás/k-csoport. Debreceni Ubk—H. nem b£ (Debrecen, io). megyei 1. osztály. Pinsvorósvár —bzi&etujialll (Csonge), Sülysáp— Főt (Balia), Bag—Szentendre (Hé- vizgyurk, oyur), Tapioszenunárton — VoaE (Tőiül), Dunai Kooiaj— EGSZUV (Bakos), Dabas—uod (Szabó). Megyei II. osztály. A-csoport. Ikiau—Tapioszecso (uebre), Isiagy- kata—Dany (Mészáros), Kakaós— Nagykörös (Gál), Bugyi—Pecel (Benárü), Üüo—Gyömrő (Márk), Aszod—Pilis (Szakonyi), Vacszent- laszió—Hernád (Veres). B-csoport. Veresegynaz—Pomaz (Piroth), Szokoiya—Tököl (Hanzi), Perbál- Dunakeszi SE (Szacski), Verőce­maros— bortuna su (Olajos), szi- getnaiom—Diosd (Tótb G.). Járási bajnokságok. Buda. Soly­már—Nagykovácsi, Biatorbágy— Sóskút, Bsámbek—Páty, Piliscsaoa —Budakeszi, Tárnok—Pilisszent- ivan. Nagykáta. Szentmártonkáta— (szabadnapos), Űjszilvás—H. Zrínyi SE, Farmos—Tápiobicske, Tapio- szolős—Tápióság, Kóka—Tápiósze- le, Pánd—Tápiogyörgye. Ráckeve. Dömsöd—Dunávarsány, Aporka— Kiskunlachaza, Ráckeve—Szigetbe­cse, Délegyháza—Dunaharaszti, Taksony (szaoadnapos). Szentend­re. Dunabogdány—Pócsmegyer, Szigetmonostor—Pilisszentkereszt, Tahitótfalu—Pilisszántó. A megyei I., II. osztályban és a budai, nagykátai, ráckevei járásban az iiimérkőzések 13, a felnőtt-találko­zók 15 órakor kezdődnek az elöl- állók otthonában, a szentendrei járásban a két időpont 14 és ltí. MOTOCROSS. Kanizsa Kupa I. osztályú meghívásos verseny (Nagykanizsa, Petőfi úti pálya, ed­zés: 9, verseny: 13). ATX. női kosárlabda EB A döntőbe jutás a tét Az ötödik győzelem nem si­került, Miskolcon a XIX. női kosárlabda-világbajnokság \ A-csoportjának zárómérkőzé­sén a magyar válogatott 60-57- re kikapott Jugoszláviától. Pedig oly jói indult, s a má­sodik játékrészt tízpontos előnnyel kezdhették Németh Ágiék. Ám idegesen játszot­tak, pontatlanul dobtak, így déli szomszédaink nyertek. Győzelmük azt jelentette, hogy ma a Budapest Sport- csarnokban Bulgáriával játsz­hatnak, míg a magyarok a Szovjetunióval mérkőznek. Jóslatok szerint valószínű a szovjet és a bolgár győzelem, így vasárnap a bronzéremért újra a plávikkal kerülnek ösz- sze Killik László tanítványai. A vezető edző nyilatkozata: „A Szovjetunió együttesét meglepni szinte lehetetlen, de a bronzérmet meg kell szerez­nünk!”. Az utolsó csoportmérkőzések eredményei: A-csoport: Hollandia—Spa­nyolország 53-52, Lengyelor­szág—Románia 97-86. Végeredmény: 1. Jugoszlávia 10, 2. Magyarország 9, 3. Len­gyelország 8, 4. Hollandia 7, 5. Románia 6, 6. Spanyolország 6 pont. B-csoport (Zalaegerszeg): Szovj etuni ó—Olaszország 83-53, Bulgária—Svédország 97-88, Csehszlovákia—NSZK 78-61. Végeredmény: 1. Szovjet­unió 10, 2. Bulgária 9, 3. Olaszország 7, 4. Csehszlovákia 7, 5. Svédország 6, 6. NSZK 6. JJfezey jelöltjei A-vú tóga toltak is Szeptember 21-én, szerdán 17 órakor kezdődik Dramaban a Görögország—Magyarország olimpiai selejtező labdarúgó­mérkőzés. A magyar együttes a Népstadionban hétfőn dél­előtt sorra kerülő edzés után utazik különrepülőgéppel Gö­rögországba és csütörtökön 11.50 órakor érkezik vissza Ferihegyre. Mezey György szövetségi kapitány 16 tagú keretet je­lölt ki, a játékosok közül többen (Farkas, Kardos, Róth, Mészáros, Dajka), az NSZK elleni találkozón az A-váloga- tottban szerepeltek. A görögök elleni magyar olimpiai keret: Kovács A., Disztl P. (kapusok); Farkas. Csonka, Kardos, Róth, Kőhal­mi, Gálhidi (védők); Kelemen, Nagy A., Kisznyér, Pogány (középpályások); Kiss S,, Mé­száros, Dajka, Hajszán (csatá­rok). Szombati program: (Buda­pest Sportcsarnok), a 9—12. helyért; Spanyolország—Svéd­ország (9,30), Románia—NSZK (11.15) ; az 5—8. helyért: Hol­landia—Csehszlovákia (13), Lengyelország—Olaszország (16,30); az 1—4. helyért; Magyarország—Szovjetunió (18.15) , Jugoszlávia—Bulgária (20). Ha nagyon nagy meglepetés­re sikerülne nyerni a Szovjet­unió ellen, akkor vasárnap az aranyéremért játszhat a ma­gyar válogatott, ha .nem, akkor a bronzért. Gólszüret S tíz volt közte Megkezdődött az 1983/84. évi sajtó bajnokság. A kispályás labdarúgó nyitányon csapa­tunk gólszüretet rendezett a Kertészet és Szőlészet című lap gárdája ellen. Pest megyei Hírlap—Kerté­szet és Szőlészet 12-2 (6-0). Gól; Hart (6), Funk (3), Há­tai, Bácsi, Somogyvári. Nevezés: keddig Kerékpártúra Az Olimpiai ötpróba tömeg­sportakció utolsó feladata a kerékpártúra. Erre szeptember 24-én kerül sor. Megyénkben a rajt 10 órakor lesz a Ceglédi Városi Sportcsarnok (Rákóczi út 33.) elől. Mint ismeretes, a férfiaknak 100, a nőknek 60 ki­lométert kell megtenniük. A nevezéseket szeptember 20-ig lehet elküldeni a Pest megyei Testnevelési és Sport- hivatalhoz (Bp. V., Steindl I. u. 12.), de a helyszínen is le­het jelentkezni. Tenisz Első: Balta A Pest megyei Tenisz Szö­vetség által rendezett megyei 1. osztályú csapatverseny be­fejeződött. Az első helyen a Százhalombatta végzett, má­sodik a Gödi Tsz, míg a har­madik a Ceglédi VSE lett. APRÓHIRDETÉSEK ÁLLAS Felvételre keresünk középfokú végzettség­gel rendelkező húsipa­ri- és teherfuvarozási ismeretekben jártas utókalkulátorokat. Fi­zetés a 1/1981 számú MÉM—MüM együttes rendelet alapján. Je­lentkezés a személyzeti vezetőnél. — Szigetfő Mgtsz, Szigetszent­miklós, Bercsényi u. 14., vagy a 06-26-65 866 telefonszámon. _______ Ny olc általános isKolai végzettségű. 18 éven felüli férfi és női dol­gozókat felveszünk és kiképzünk targonca- vezetőnek. Jelentkez­ni lehet: a Kőbányai Sörgyár, munkaerő­gazdálkodási csoport­jánál, Budapest X.. MaRlódi út 17. Az ISG Maglódi Jár­műgyára felvételt hir­det új CNC-vezérlésü forgácsológépek keze­lésére. Gyakorlattal rendelkező forgácsoló szakemberek jelent­kezését várjuk. Jó kereseti lehetőség. Je­lentkezés: ISG, üzem- gazdasági csoport, Maglód, Csengerl u. 4. A Bükkvidéki Vendég­látó Vállalat felvételre keres nagymarosi munkahelyre szaká­csot. — Jelentkezés: Nagymaros, Felső me­ző 2. sz. alatt. Tele­fon: 27-11-872. Vizsgázott olaj- és gázkazán-kezelő állást keres. Ajánlatokat „Fő­állásban” jeligére a váci hirdetőirodába (Vác, Jókai utca 8. 2600) kérek. ADÁS­VÉTEL IVC magnó, Deck automata lemezjátszó, 2x30 W-os erősítő (garanciális), eladó. Vác, Dózsa György út 58/a. Kétméteres szobafe­nyő eladó. Monor, Ságvári u. 35. __________ La josmizsén, Vörös­marty utca 20. alatt, kétszobás, összkom­fortos, családi ház, 400 n.-öl gyümölcsös­sel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni a helyszíiiph Dani Já­nosnál, a helyi ÜMK* nál vagy Budapest XII., Goldmark Károly utca 18. alatt telefo­non: 168-797.__________ Sz ölőprés, 350 és 500 lit. eladó. Megtekint­hető: Monor, Széche- nyi út 8. szám alatt. Eladó egyszobás csa­ládi náz, 600 négy­szögöl telekkel. isa- syeg. Csengerl u. 5. Eladó három szoba összkomfortos csaiádl ház. Nagykáta. Vö­rösmarty u. 29. Szabó János. Városhoz 3 km-re le­vő. lakható épülettel, állattartásra, gazdál­kodásra alkalmas ta­nya eladó. Érdeklődni lehet Cegléd. Körösi út 31. szám. 3 éves NYSA tosos ve­gyes használatú te­hergépkocsi eladó. Cegléd, Alszegi út 12. szám. _________________ El adó Barkas ka­rosszériából készített lakókocsi 3 éves, 560 kg önsúlyú, friss mű­szaki vizsgával, 48 000 Ft-ért. Cím: Nagykő­rös, Gát u 4. IV. em. 42 Telefon: benzinkút. 26. 230 literes akvárium halakkal és teljes fel­szereléssel együtt el­adó. Sápi Tibor. Nagy­kőrös, Ceglédi u. 9/c. IV. em. 19. Sürgősen eladó örö­kösödésből egy szép. régi hegedű. Érdeklőd­ni lehet szombat, va­sárnap, 9—14 óráig. Nagykőrös. Biczó G. u. 7/c.. Szabó Jenóné. Törzskönyvezett szü­lőktől kilenchetes ma­gyar vizsla kölykök eladók. Érdeklődni Nagykőrös. Vadas u 29,. 5 óra után ________ Te rre kerti traktor tartozékaival együtt eladó. Nagykőrös X. kér Batthyányi út 32. Kert bérbe kiadó vagy eladó. Érdeklődni Nagykőrös, Losonczy u. 52 TA rendszámú, friss műszaki vizsgával Wartburg Tourist el­adó. Cím: Forgács Mi­hály. Jászjákóhalma. József Attila út 34 Eladó Gödöllőn 180 négyszögöl éDítési te­lek. Érdeklődni: Gö­döllő. Antalhesvl u 93 Gödöllőn. MÁV. HÉV egyetem köziében gáz­vezeték mellett 160 négyszögöl építési te­lek eladó. Érdeklődni lehet szombaton és va­sárnap: Gödöllő Stromfeld sétány 15. VIII. 1.. Tímár Ébresztő magnórádió, 2 piros, forgós műbőr fotel eladó. Nagykő­rös, Vágl lakótelep. V ép. 11/3. ___________ Jo állapotban levő 2 személyes gyermek­szobabútor feláron el­adó Nagykőrös, Gát u. 4. II. em. 25. Ub-os Polski Fiat el­adó. Cegléd, Béke ut­ca 17. szám.___________ Zongora és egy nagy­képernyős televízió el­adó. Cegléd, Vécsey utca 37. szám. Egy kis szamár, egy hasas szamár és egy öszvér eladó. Monor. Kifaludy u. 28. ______ Cs aládi ház eladó! 252 négyszögöl (4 szobás, komfortos, 121 négy­zetméter beépített te­rület + 40 négyzetmé­ter melléknelyiség) —, fűthető ólak. Sződ, Tabán, Malomköz 1. szám._________________ Garazsoan tartott, 120 L típusú, 4 éves SKo- da. megkímélt álla­potban eladó. Pilis, Malom u. 34. Érdek­lődni lehet egész nap. Szoba, konynas lakást, garzont vagy házat ke­resek megvételre Bu­dapest belterületén és 50 km-es körzetben. Fizetés készpénzzel. Pontos helymegjelö­lés. lakásleirás szüksé­ges (fénykép előnyös). Emberbaráti megfon­tolásból esetleg Idős ember gondozását is vállalom. ,,Október, PmH 8107” Jeligére a kiadóba. Gyömrőn, a Dózsa Gy. út legelején, a 110/3. hrsz. alatt meg­osztott ingatlanon 140- től 300 négyszögölig telkek eladók, 56-tól 85 ezer forintig. A telkek beépíthetők és tehermentesek. Ér­deklődni lehet: Ab­lonczy Zsolt, Gyömrő, Bajcsy-Zs. u. 85. ______ Sz igethalmon, a Nagy­várad u. 9. sz. alatt 2 szoba, összkomfor­tos, családi ház, te­lekkel, azonnal beköl- tözhetőn eladó. Érdek­lődni lehet: Csepel, Csillag u. 8/c, egész nap._________________ Eg y hold lábon álló kukorica 30-35 q ter­méskilátással, Monor mellett eladó vagy ok­tóbertől letörve egy tételben megvásárol­ható. Érdeklődni le­het levélben áraján­lattal a következő cí­men, Csévharaszt, 2212, Erdészet, Kárpáti Jenő ni.1 2 db 223 Warsawa műszaki vizsgára elő­készítve eladó. Egyet fizet, kettőt kap, ked­vezményes áron Süly­sáp, Béke utca 57. Monoron, azonnal be­költözhető, 4 szoba, komfort, nagy telek­kel, kertészkedésre is alkalmas, igényes­nek eladó. Minden megoldás érdekel. Ér­deklődni: Üllő, Szé­chenyi u. 44.. este. Másfél szobás, szövet­kezeti öröklakás el­adó. Vác, Erdős Ber­nét utca 10. II. eme­let 10 ajtó. _____ 3 és 6 kW-os hőtáro­lós kályha eladó. Cím: Gyű re József, Szob. Kodály Zoltán utca 7. Érdeklődni lehet tele­fonon, Szob, 99-es szá­mon, 14 óráig (OÉA szállítási osztály). Budapest közelében, Budaörsén előnyös vé­teláron eladó 2 szin­tes családi ház. Irány­ár : 1 600 000 Ft. Érdek­lődni: 263-273,________ El adó 2 szoba, össz­komfortos. kertes csa­ládi ház pincével és + melléképülettel és 4 különálló, 7 méteres garázzsal. Készpénzt vagy Pest megyében csereházat beszámí­tok. Érdeklődni lehet: Budapest XIV . ögyal- la tér 7., 17 órától este 10-lg, vasárnap egész nap.___________________ Ki tűnő állapotban levő nagy teljesítményű, 1 m-es függőleges sza­lagfűrészgép új mo­torral eladó. Megte­kinthető: Budapest XII.. Kázmér u. 2. Te­lefon: 863-861________ 10 13 n.-öl telek, közel 100 Jól termő meggy­fával. 6 szobás csalá­di ház alapjával, Ba­kony legszebb részén eladó. Köztestermesz­tés, fóliázás lehetsé­ges Üdülőövezet —■ biztos jövedelem. Ér­deklődni lehet: a 415- 467-es telefonszámon, este 18 óra után. 2 db kétaknás, zo­máncozott jó állapot­ban levő széntüzelésű kályha eladó. Érdek­lődni délután 3-tól, Nagykőrös VI. kér Dévai u. 8 szám. Vámkezelt új autó, HiFi-torony. 2x30 W- os. alkalmi áron eladó Szabó. Nagykőrös. Jó­kai* u 1. szám Eladó egy pár csődör- szamár kocsival egyiiit. Érdeklődni lehet dél­után 15 órától, Törtei. Rákóczi út 27. szám alatt Terepes billenős IFA«, műszaki vizsgára elő­készítve eladó. Süly­sáp, Béke u. 57. sz Átadó 1 éves Trabant Speciál, esetleg 0-klio- méteres, szinkiválaiz- tással. Érdeklődni szombat, vasárnap, Cegléd, Köztársaság út 11 /c. 1. 1. szám. Szép pávák eladók. Érdeklődni lehet Bei- nula Istvánnénál. Pilis, Homori szőlő 8 szám. Eladó 500-as Trabant üzemképes állapotban, 601-es váltóval. Érdek­lődni 19 óra után, Ceg­léd, Zrínyi utca 14. __ Há rotnszooás, kom­fortos ház. 1600 n.-öl telekkel eladó vagy elcserélhető 1 szoba, komfortos lakásra, esetleg kis házra, meg­egyezés szerint. A te­lek megosztható, építkezésre is alkal­mas, és külön is el­adó. Érd-Öváros. Le­nin út 153. ___________ Pi lisesaba, (Klotikl- liget) központjában, 500 n.-öles telken, háromszobás össz­komfortos, közpomi- fűtéses családi ház, különálló, dupla ga­rázzsal, beköltözhe­tően, kp.-ért 1 eladó. Érdeklődés tel.? 215- 772, munkanapon de. 9—12 óráig vagy „Kétmillió PmH 294” jeligére a kiadóba. Eladó Gyálon 254 n.-öl építésre is alkalmas, bekerített telek, termő gyümölcsfákkal. kis, faházzal. Víz van, vil­lany a jövő évben lesz. Irányár: 100 OOO Ft. Leveleket a „Jó levegő PmH 6039” jel- igére a kiadóba Dacia 1300-as, fehér, PA rendszámú, jó ál­lapotban, igényesnek, eladó. Telefon: 274­786, este.__________ Ké t szoba, összkom­fortos, kertes családi ház, beköltözhetően, eladó. Ar: 350 000 Ft. Érdeklődni lehet: 17 óra után: Érd II., Ilona u. 12.________ Da bas II., vagy III kerületében modern, félkész, illetve kész házat vennénk vagy cserélnénk. Krizsa- nóczi László. Buda­pest, Lelesz u. 3/b. 1125. öntözéses legelején. zárt kert épülettel. villany, gazdasági fel­szereléssel. kettéosztva is, eladó. Érdeklődni: Kecskeméti u. 6.______ 8-as POP síkkötő gép, eladó Gyömrő, Apaffy u 51, Budlnszkyné. Eladó Solivadkertiől 3 km-re tanya, háztá­jival. gazdasági épü­letekkel. Érdeklődni lehet: Dunaharaszti, Rózsa Ferenc út 20. Dunafüreden, Össz- közműves nyaraló el­adó. 167 négyszögöl, szoba, konyha, fürdő­szoba, pince, beépít­hető terasz, ára : 350 ()00 Ft. Telefon: 858-839. Autónyereményen nyert Wartburg de lux, tolótetős gépkocsi, készpénzért eladó. Ér­deklődni lehet egész nap: Tápiószőlős. Fel- szabadulás út 53. szám. Egy szoba komfortos, OTP-öröklakás eladó. Kp. + OTP Nagy­káta, Úttörők útja 3/c fszt. 2. VEGYES „SIKER” gépkocsi adás-vétel közvetítő­iroda. Nyitva: 15—M. 851 -639. II.. Pasaréti út 21. sz _______________ Sz őke marhafarok- szőrt, lehetőleg no- sottat veszek. Kőhá­zi György, Budapest XU1„ Véső u. 5. sz. 1133. _______________ Te rmál fürdőtől 2 km-re 600 n.öl szántó és 800 n.-öl szőlő-gyü- mölcsps eladó. Villany van. busz és Vonat 10 percre. Érdeklődni egész vasárnap: Al- bertirsa, Rákóczi u. 22. szám.________________ Tulipánhagyma, anyák napjára nyíló, piros, virágzóképes 1, a. 3 Ft/db Varga. Székes- fehérvár. Fiskális út 86 sz________________ Bu dapest X. kerület. Kerepesi út. bekötő főútvonalán, 5 éves szerződésre bérbe adó 500 négyszögöl telek, beépített raktárnak is alkalmas helyiségek. A tehergépkocsi for­galma biztosított + két szoba. komfort, telefon megoldható. Érdeklődni lehet: Ke- repestaresa. Szabadság u 117 2143. Kedvező áron takarí­tás sitt-, lomelszálh­tás- Hl-577 A Középmagyar orszá­gi Pincegazdaság Nyársapáti Pincészete felvételt hirdet egy fő élelmiszeripari szakmunkás részére, borászati munkára. Bér megegyezés sze­rint. Szolgálati lakás­sal családosnak Is,

Next

/
Oldalképek
Tartalom