Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-29 / 230. szám

me rtt 1983. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK v/íimiiJ Megemlékezések Pest megyében Helytálltak a haza szolgálatában ;j C ' >m v ;* ">'4 Í l ; ■ ­Egy rend&fiszf orcképs Fegyverre cserélte a kalapácsot * a A munkásőrség váci ünnepségének elnöksége, balról jobbra: Krima János, dr. Szabolcsi János, Gellért Antal, Fehér Béla, dr. Arató András, Kovács János és Barízs Mihály, Trencsényi Zoltán felvétele A fegyveres erők napja alkalmából tegnap Pest megyében számos ünnepi megemlékezést tartottak és kitüntették a szolgálatadás legjobbjait. A reggeli órákban a polgári védelem Pest megyei pa­rancsnokságának ünnepi áÜo- mánygyűlésén Takács Ferenc ezredes, megyei törzsparancs­nok köszöntötte a résztvevő­ket, majd Plutzer Miklós, a Pest megyei Tanács munka­ügyi osztályvezetője mondott beszédet. A honvédelmi mi­niszter ünnepi parancsát Er­dős István alezredes, megyei törzsparancsnak-helyettes hir­dette ki, majd kitüntetéseket adtak át. A Haza Szolgálatáért Ér­demérem arany fokozatát kap­ta Kovács Miklós őrnagy, gö­döllői járási-városi törzspa- rancsnok és Katona Mihály alezredes, szentendrei városi törzsparancsnok. Szolgálati Ér­demérmet vett át Czikora Béla hadnagy, a megyei parancs­nokság tisztje. Honvédelmi Ér­deméremmel ötvenhárom ak­tivista munkáját ismerték el. ★ délelőtti órákban Vácott a vettek részt Pest megye mun­kásőreinek képviselői az ün­nepségen. Kovács János me­gyei tö,rzs parancsnok-helyettes köszöntírtte a vendégek kö­zött dr. Arató Andrást, az MSZMP Pest megyei Bizottsá­gának titkárát; Gellért Antalt, a magyar néphadsereg hátor- szágvédelmi parancsnokságá­nak osztályvezetőjét; dr. Sza­bolcsi Jánost, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság vezető­jének helyettesét és •Krima Jánost, a váci járási pártbi­zottság első titkárát. Barizs Mihály őrnagy olvas­ta fel. az ünnepi napiparan- csöt, majd dr. Arató András és Fehér Béla megyei mun- kásőrparancsnok adta át a ki­tüntetéseket. Kiváló- Szolgálatért Érdem­rendet kapott Hosztáfi Béla, az ikladi Ipari Műszergyár üzemvezetője. (Kitüntetését a Parlamentben vette át). A Haza Szolgálatáért Ér­demérem arany fokozátát kap­ták: Béres László alezredes, a 6145. honyédalakulat parancs­noka; Sztán István őrnagy, parancsnokihelyettes; Csendes Pál, a Monori járási Földhiva­tal vezetője; Fazekas István, a DÉMÁS.Z nagykőrösi kiren­deltségének vezetője; Gazdag István, a váci Híradástechni­kai Anyagok Gyárának osz­tályvezetője; Németh Mihály, az Elektromos Művek villany­szerelője, szentendrei munkás­őr; Folyóka Géza, a szigetcsé­pi Lenin Tsz brigádvezetője és Tóth László, a Gödöllői Gép­gyár diszpécsere. Ugyanennek a. kitüntetésnek az ezüst foko­zatát kapta Kozma József őr­nagy, a 6145. számú honvéd­alakulat főtisztje; Bárány Ist­ván, a váci Városgazdálkodási Vállalat villanyszerelője; Dar­vas István, a Hőtechnikái Vál­lalat lakatosa; Koleszár Márta, a Dunai Kőolajipari Vállalat anyaggazdálkodója, Hlavács Viímos, a Rozmaring Tsz gép­kocsivezetője; Hegedűs Sán­dor, a 21. sz. Volán Vállalat gépjárműtechnikusa és Szlivka István, az ikladi Ipari Mű­szergyár művezetője. E kitün­tetés bronz fokozatát öten, munkásőr-emlékjelvényt 30-an vettek át, országos parancsnoki dicséretben hárman, megyei parancsnoki dicséretben 54-en részesültek. ■ A fegyverbarátság elmélyí­tésében szerzett érdemeikért a megyei rendőr-főkapitányság vezetőhelyettese a Közbizton­sági Érdemérem arany fokoza­tát nyújtotta át Várnagy Atti­lának, a gödöllői járási-városi munkásőrzászlőalj. parancsno­kának; Guti Józsefnek, a Du­nai Hőerőmű Vállalat csoport- vezetőjének és Szekeres Ernő­nek, a Papíripari Vállalat szentendrei gyára gépkezelőjé­nek. E kitüntetés ezüst foko­zatát kapta: Görgényi Mihály, a vád Híradástechnikai Anya­gok Gyárának művezetője; Medgyes Pál, az Orion gyár lakatosa; lrsán György nagy- kátai munkásőregységparancs- nok-helyettes és Póder Nándor százhalombattai egységpa­rancsnok-helyettes. Az ünnepség dr. Aratő And­rásnak a munkásőrök helytál­lását méltató beszédével ért véget. ★ Délután az MHSZ megyei vezetősége — a sok éves ha­gyománynak megfelelőén — a budapesti vezetőséggel közö­sen tartott ünnepi megemlé­kezést, amelyen ott volt Lő- rincz András, a Pest megyei pártbizottság osztályvezető­helyettese, valamint az ideig­lenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport egyik magasabb egységének képviselője. Szászi Béla, az MHSZ me­gyei titkára nyújtotta át a ki­tüntetéseket, dicséreteket és jutalmakat A Haza Szolgálatáért Ér­demérem arány fokozátát kap­ta Gulácsi Tamás, az MHSZ szentendrei járási-városi tit­kára és Vámos Géza, a Vető­magtermeltető Vállalat mono­ri üzemének igazgatója: ezüst fokozatát vette át a kitünte­tésnek Soós Dénes, az MHSZ ceglédi gépjármű-kirendeltsé­gének vezetője, Katona Dezső, a Csepel Autógyár munkása; Duka Gyula, az MHSZ gödöl­lői járási aktivistája. A Hon­védelmi Érdemérmet 141-en kapták meg. Az MHSZ Kiváló Munkáért érem fokozatait 48- an vették át. ★ Ugyancsak délután volt a Pest megyei Rendőr-főkapi­tányságon az ünnepi megem­lékezés, melyen megjelent Barinkai Oszkárné, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára és Nagy Sándorné, a megyei tanács elnökhelyette­se, valamint az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet alakulatok egyik egységének a képviselője is. Ünnepi beszédet a zászlót adományo­zó nagyüzem képviseletében Halász József, a Csepel Autógyár pártbizottságának titkára mondott, majd dr. II- csik Sándor rendőr ezredes, megyei főkapitány kitünteté­seket nyújtott át. Ezen az ün­nepségen .avatták fel a főkapi­tányság megújult dísztermé­ben Hegyi György festőmű­vész Felvonulók című nagy­méretű mozaikképét, A mű­vészt ebből az alkalomból a Haza Szolgálatáért Érdem­érem arany fokozatával tün­tették ki. Cs. S.—T. I. Hányszor megesik, hogy dolgos hétköznapot ébren töltött éjszaka követ. Amikor súlyos vagy tragikus ki­menetelű balesethez riasztják, s hajnalig tart a színhely vallatása, vagy éppen egy cserbenhagyó gázoló üldözé­sének megszervezése. Bolcsik Mihály rendőr százados, a gödöllői járási-városi kapitányság közlekedési alosz­tályának vezetője voitaképpen aiig-alig rendelkezik a szabad időnek azzal a fajtájával, amivel egy átlag ál­lampolgár bármikor eldicsekedhet. Mert van ugyan sza­bott szolgálat, mely órákban mérhető, ám a teendők és feladatok gyakran átrendezik ezeket a hivatalos időket. Ráadásul városszerte úgy ismerik, mint ízig-vérig kö­zösségi embert, aki testületek és szervezetek tevékeny tagjaként, lokálpatriótához méltón foglalatoskodik mások, gyakorlatilag Gödöllő város ügyes-bajos dolgaival. Anekdotába illik, de megesett: csaíornafektetés előtt tőle tudakolták meg: merre fut a föld alatt az évtizede épített másik vezeték? Élelmiszert szállított Pedig hát nem is szülőváro­sa, sőt még nem is lakhelye az a település, melyhez a szol­gálat köti. Családjával együtt Cinkotán lakik, igaz — saját bevallása szerint — mindig így mondja; nálunk, Gödöllőn. Három és fél évtizede las­san, hogy pályájaként a rend őreinek hivatását választotta, igaz, kezdetben nem egyenru­hában, s nem fegyverrel az ol­dalán. — Autószerelőnek tanultam a felszabadulás után a Rába szerviznél, s 1949-ben az épü­letet a személyi állománnyal együtt átvette a Belügyminisz­térium. Így kerültem közvet­len kapcsolatba a rendőrség­gel, pontosabban a Pestvidéki főkapitánysággal, mely szak­munkástanulóként állományá­ba fogadott. Egyéves próba­rendőri státusomból az öt­venes évek elején műszaki se­gédtisztté léptettek elő. A változást az ellenforra­dalmi események idézték elő életében. Mint mondja, az ebédtől, a mákos tészta mel­lől állították fel október 23-án. hogy induljon a Thö­köly útra az akkor még békés­nek hitt tüntetés biztosítására. Zűrzavaros náook következ­tek ezután, s bár ekkor is még mint gépkocsivezető szolgált, hol élelmiszert szállítva vi­dékről a fővárosba, hol a nyugdíjasok pénzét a postáról, de már fegyverrel a keze- ügyében. Aztán következtek az elkeseredett harcok, s az el­lenforradalom leverése után Bolcsik Mihály főtörzsőrmes­terként a Pest megyei Rend­őrfőkapitányság állományába került. Tanult, elvégezte az autóközlekedési technikumot, majd 1964-ben, amikor meg­alakult a főkapitányságon a közlekedési osztály, ennek munkatársa lett. Cserbenhagyok nyomában Gödöllőre 1969-ben került, közlekedési előadóként a vá­ros és a járás közúti helyzetét mérte fel, majd ennek nyo­mán elsőnek a közlekedési járőrszolgálat megszervezését, második lépcsőben a baleseti helyszínelést, végül a közleke­dési alosztály megszervezését és életrehívását bízták rá. E hármas feladat megoldása után az alosztály vezetőjeként dolgozik a mai napig is. — Amikor idekerültem — emlékezik vissza a hatvanas évek végére — a közlekedési helyzet és morál egy Zala me­gyei kisközségéhez hasonlí­tott. Azóta nagyon sok minden megváltozott: a megye legna­gyobb járása lettünk, óriási gépjárműforgalommal, időköz­ben megépült az autópálya, s nyugodtan állíthatom, hogy a közlekedési morál — mifelénk — évről évre javul. Nagyon sok fiatal került az állomá­nyunkba, s egy igen jó gár­dává kénződött; szakszerűen, rátermetten dolgoznak, nekem az a személyes véleménvem, hogv ha majd át kell adni a stafétabotot, nem lesz gond az utánpótlással. Tegyük hozzá azonban, hogy ebben Bolcsik Mihálynak is jelentősek az érdemei: olyan vezetőnek ismerik, aki fiatal beosztottjait tudatosan készíti fel felelős megbízatá­sokra, s hivatásszeretetre ne­veli őket. Szakmailag is sokat tanulhatnak tőle: nem egy, közlekedési bűncselekmény ■ felderítése fűződik nevéhez, s évtizedes gyakorlata van a cserbenhagyok elfogásában. Az utóbbi időkben sajnos szükség is volt többször szak­mai felkészültségére, s mint mondja, megérzéseire, melyek­re hallgatva a gázolók nyomá­ra bukkant. Közügy és magánélet Lassan másfél évtizede, hogy Gödöllőn teljesít szolgá­latot, s ez idő alatt olyannyi­ra megszerette ezt a várost, hogy a megtelepedés gondola­tával foglalkozik. Szabad ide­jének jelentős részét a köz­ügyeknek szenteli: a helybeli Közlekedésbiztonsági Tanács titkáraként egy 43 tagú testü­let élénk munkálkodik, részt vesz az MHSZ és autóklub tevékenységében, tagja a já­rási-városi alkoholellenes bi­zottságnak, s a város társa­dalmi szervezeteivel közösen munkálkodik Gödöllő fejlesz­tésén. S ha a felsoroltak után marad még valami szabad ideje? — Azt igyekszem a család­dal tölteni. Két naevfiam van, esvik az Állami Biztosítónál gépjármű-kárfelelős. a másik a megyei főkapitányságon rendőr alhadnagyként teliesft szolgálatot. Cinkotán családi házban szülőknél lakunk, ker­tészkedem. színházba járok és nagyon szeretem a sportot. Mondanom sem kell: az autó- és motorsportot. Bolcsik Mihály rendőr szá­zados több mint negyedszáza­da a kalapácsot fegyverre! cserélte fel. Hivatását szerető, közösségért áldozatokat vál­lalő emberként tartják szá­mon ma is. ■Jr Bolcsik Mihálvt a szolgá­latban elért kiváló érdemeiért a belügyminiszter a fegyveres erők napja alkalmából soron- k’”ül rendőr őrnaggyá léptette elő. Tamási István SZÁZHARMINCÖT ÉV ÖRÖKSÉGE A történelem során a hadjáratok, de különösen a háborúk sorsát, a legritkább esetben döntötték el az egyes csaták. Legfeljebb jellemez­hették, mint ahogyan a folyamat egészét jellemzi az abból kiragadott mozzanat. Forgatjuk £ számtalan Napóleon-életrajz egyikét-másikát, ismerjük a Waterlooi ütközet leírását is. Nos mindig is az volt az érzésünk, a császárnak történelmi szükségsze­rűségből kellett buknia és nem a ködben tévelygők, az egyes hadtes­tek késedelmeskedése miatt. 1848 szeptemberében az akkori idők stratégái valószínűleg meg­egyeztek, Jellasics győzni fog. Az a 35 ezer kiképzett, jól felszerelt ka­tona minden bizonnyal akadálytala­nul tör majd az ország szíve, Pest- Buda felé, élén a bánnal. A fiatal honvédsereget titkon császárhű tisz­tek vezényelték. Többségük csak az adptt jelre várt, hogy dezertálhas­son, hogy átallhasson, hogy a reábí- zottakat sorsukra hagyhassa. De va- lámi olyan történt, amely megcáfolt minden stratégiát. Szeptember 29-én a pákozdi dombokon alig tizenöt ezer főnyi gyengén kiképzett, silá­nyul felfegyverzett honvédcsapat és a kaszára-kápára kapott népfelkelők szálltak szembe a császári haddal. És a szabadságharc első jelentős ütkö. zete fényes győzelemmel végződött. Jellasics fegyvernyugvást kért és aztán lopva eltakarodott. É kes példa a pákozdi ütközet aíra is, hogy a szabadságáért küzdő magyar mindig önfeláldozóan vitéz volt, hősként harcolt, s halt a szabadságért. Azon a szeptemberi napon csodának lehettek tanúi a pá­kozdi dombok. A hazaszeretet győ­zelmét a reakció felett, a szabad-ág- vágy diadalát az elnyomásra össze- szövetkezők felett. S ezzel együtt a magyar népi hadsereg megszületé­sének is tanúi lehettek, annak a had­seregnek, amely azután hosszú hóna­pokon át állott ellen a hatalmas túl­erőnek. A magyar szabadságszerető nép. Legjobb fiainak vezetésével történel­me során számtalanszor kelt fel a ha­zai és az idegen elnyomók ellen. Sok­szor vívta hősi harcát a túlerővel szemben a nemzet függetlenségéért, a társadalom haladásáért. A szabad­ságért. E harcok hányszor végződ­tek vereséggel, ám a legyőzés nem mindig egy a megtöréssel és sohasem volt azonos a szabadságszeretet láng­jának kifaunyásával. A vereségek nem halványították a dicső múlt fényét seim. Hogy csak néhány arany­betűvel megírt példát idézzünk 1514- ben Dózsa György vezette jobbágyok keltek fel uraik elnyomása ellen. Az­tán 150 éven át szüntelen vívta el­keseredett harcát népünk a török rabiga lerázásáért. Tíz- és tízezrek nevét nem jegyezte fel a történelem, de hány olyan legendás hős buzdí­totta a későbbi korok harcosait is, akiket ismerünk, mint Zrínyi Miklós a szigetvári kapitány, vagy az utód Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér, vagy Dobó István és még nagyon sokan mások. 1703-ban II. Rákóczi Ferenc bontotta ki a szabadság zász­laját. 1848. március 15-én — Engels szavaival élve — Kossuth Lajos né­pe nevében fel meri venni a kétség- beesett harc kesztyűjét... H ősi harcai során csatákat nyert a szabadságért küzdő nemzet, még hadjáratokat is! Ám háborút már nem!! A végső győzelemmel koronázott felkelésre csak a századforduló után nyílt remény. Az egyre erősödő pro­letariátus bizakodhatott, joggal a szabadság teljes és végleges kivívá­sában. 1917 után már volt erre példa, volt miből és honnan, kiktől tanu’ni. Százezernyi internacionalista küz­dött orosz testvérével egy sorban. 1919-ben a magyar kommunisták vezetésével győzött a szocialista for­radalom. A Tanácsköztársaságot 133 dicsőségesen szép nap után leverték. Am, akik akkor csatát vesztettek, hitték, tudták: csupán csatában győzték le őket, de ezzel még nem veszett el a szent ügy. Nem háborút vesztettek! S való igaz, a Horthy- ellenforradalom minden kinz-eszkö­ze, börtöne és bitója ellenére folyt tovább a küzdelem. Itthon és kül­földön egyaránt harcoltak népünk legjobbjai. Megvívták a maguk csa­táit az illegalitásban, életüket, vérü­ket adták a spanyol földön és később a második világháború idején a bel­ga, a szovjet, a francia, a szlovák partizánok oldalán. C sak első hallásra tűnik különös­nek az, amit Nemeskürty István egyik ttiünkájában említ, hogy a ma­gyar katonának nem volt nólája a második világháborúban. Idegen cé­lokért, az igazságtalanság uralmáért, rablógyilkosok erkölcseivel zúdított háború persze, hogy nem insp.rálta dalra a különben pedig oly szívesen éneklő magyart. Mart emlékezzünk csak! Számát sem tudjuk a végvári vitézek dalainak. Vaskos kötetnyi a kurucoké. Csupán Kossuth-nótából is milyen sokat ismerünk, őrzünk! 1941-ben azonban testvért ölni küld­ték a testvért. El kellett jönnie az eszmélés pillanatának, annak a perc­nek, amikor tudatára ébredt a való­ságnak még a legfélrevezetettebb is. És elérkezett az az idő is, amikor végre a magyar katonák, sőt egész egységek azok ellen fordították a fegyvert, akik valóban rászolgáltak a golyóra. Amikor végre mind többen csatlakoztak a felszabadítókhoz, az igazságos ügy katonáihoz. Sokan voltak ilyenek, többen, mint akiket isimerünk. A Budai önkéntes Ezred egy volt csupán, de hányán találták meg helyüket már jóval az ostrom előtt! Hányán, akik még előbb a sza­badságharcos ősök nyomdokaiba lép­tek. És mondják, meg le is íriák so­kan, hogy ebben az utolsó nagy há­borúban nem születtek magyar hő­sök. De ki csodálkozó azon, hogy nemzetvesztő ügyért hősi módon sen­ki sem akart életet áldozni? Ilyen ügyért legfeljebb elpusztulni lehet, nem hősi háláit halni. A szabadság tavaszán szervezß- dött az új magyar haderő, amelynek ha a parancsnoki kara mág nem is, de legénysége már tudta, milyen cé­lok érdekében, milyen ügy védelmé­ben fogott fegyvert. Évek kellettek, míg népéhez, a szocializmust építő nemzethez hű néphadsereggé ková- csolódott össze honvédségünk. Csa­ták sora volt ez is, győztes csatáké. Mondhatnánk azt is: egy olyan há­ború volt, amelyet a magyar dolgo­zó nép végre győzelemre vihetett. Ám mindez már a ma történelme. Előttünk, velünk iejátszódó esemé­nyek folyamata volt Ez — ha sza­bad így írni — o mi nemzedékünk csatája. Hiszen az ütőképes, erős, megbízható, a népért, szabadságun­kért minden áldozatra kész néphad­sereg felnövése nem mehet végbe egyik napról a másikra. Egy folya­mat eredménye, tehát egyértelműen: győzelem. N éphadseregünk életében egyik igen fontos határkő volt 1959, pártunk ekkor alakította ki tudomá­nyosan megalapozott honvédelmi politikáját, amelyet aztán a VII. kongresszus hagyott jóvá. E politika elvei azóta kiáltották a gyakorlat próbáit és biztosították fegyveres erőink reális, egészséges ütemű fej­lődését, fejlesztését. A múló évek bebizonyították, a testvéri szocialista államok fegyveres erői között elfog­lalhattuk méltó helyünket. Hogyan is lehetne másként, ami­kor fegyveres erőink, s benne had­seregünk, szent ügyet véd — felké­szültségével, ha kel1 vérrel, ha kell élete árán is —, a nép oly nehezen, annyi hosszú harc után végre kiví­vott szabadságát, függetlenségét, a társadalom haladását, mfndannyiunk boldogulását, munkájának gazdag gyümölcsét, még szebb jövőjét — életét. Simon János, az MSZMP Pest megyei Bizottsá­gának osztályvezetője

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom