Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-01 / 206. szám
1983. SZEPTEMBER 1, CSÜTÖRTÖK Hogyan ragadtuk meg az időt? Az emberiség történetének, művelődéstörténetének egyik érdekes és fontos fejezete a naptári rendszerek és az időszámítási szisztémák kialakulása. E tárgykörben jelent tneg a Gondolat Zsebkönyvek népszerű sorozatában Hahn István professzor munkája. A szerény, mindössze 127 oldal terjedelmű kötet tartalmas és érdekes összefoglalás, amit nemcsak témájának, hanem rendkívüli áttekinthető felépítésének és viHAHN BTVAN Életigazságok könyvekben Az emberiség olthatatlan vágya, hogy megragadja és birtokolja a felhalmozott tudást, bölcsességet. A bölcsességet, ami több mint a tudás, bár azon alapul. Lényege mégis a nyugodt megfontoltság, az elfogulatlan ítélőképesség és mindezek birtokában képesség a helyes döntésekre, az okos életvitelre. A bölcsesség, a felismert életigazságok, helyes életviteli elvek minden nép kultúrájának, népi műveltségének szerves részét képezik. A szólások, a szállóigék, a közmondások ezeknek a bölcsességeknek a végsőkig csiszolt és kiérlelt megfogalmazásai. Az információk áradatában vergődő és szorongó modern ember számára biztos fogódzók ezek az axiómaszerű, tömör mondások. Eligazító erővel bírnak. Nem véletlen, hogy O. Nagy Gábor könyvei, a magyar szólásokat, közmondásokat feldolgozó munkái nagy sikert arattak, néhány hét alatt elkapkodták őket. A versekben, regényekben, novellákban, tanulmányokban megfogalmazódott elmés gondolatok, erkölcsi igazságok sokszor a közmondások tömörségét, szellemességét is elérik. Ezek rendszerint a mindennapok népi világánál bonyolultabb élethelyzetekre vonatkoznak, s így fontos — mondhatni — nélkülözhetetlen részei az egyetemes emberi kultúrának. Gyöngyszemek, melyekért érdemes búvárkodni a világirodalom óceánjában. Az elmúlt év egyik könyvszenzációja volt a Kristó Nagy István szerkesztésében és jegyzeteivel megjelent Bölcsességek könyve, amely az 1800 előtt született szerzők aforizmáit, szállóigévé vált gondolatait gyűjtötte össze. Néhány napja került a könyvesboltokba a Bölcsességek könyve második kötete, amely az 1800 után született és már nem élő szerzők kiemelkedő gondolatainak gyűjteménye Ez a kötet önálló műként is felfogható, mivel lényegileg a modern gondolkodást mutatja be. Ilyen hatalmas anyag ösz- szegyűjtése, válogatása természetesen sok gonddal jár. Irodalmi ízlés kérdése is, hogy kitől mi és mennyi kerül be a gyűjteménybe. A két század legnagyobb alkotói, szépírók, művészek mellett szaktudósok, politikusok, államférfiak is szerepelnek az idézett szerzők között. Ez bizonyítja, hogy a szerkesztő — igen helyesen — egyetemességre törekedett Néhány esetben — főleg költők versrészleteinél — nem pontosan érzékelhető a válogatói szempontok következetessége. Így olyan gondolatok vagy gondolatforgácsok is belekerültek, amelyek ugyan jellemzők a költőre, sőt korára is, de nem tekinthetők aforizmának vagy szállóigének, mivel megfogalmazásuk nem elég frappáns, tartalmuk nem elég általános. Például Petőfi: „El nem hagynám én szülőföldemet / Mert szeretem, hőn szeretem, imádom / Gvaláza- tában is nemzetemet!”, vagy József Attila: „Láttam a boldogságot én, / lágy volt, szőke és másfél mázsa.” Ennek ellenére a könyv hasznos és érdekes olvasmány, amit természetesen nem egy- végtében kell olvasni, hanem szemelgetve, el-elgondolkodva, ismételten kézbe véve, visz- sza-visszalapozva. Műveltséget és bölcsességet önmagában ez az egy könyv nem ad, nem is adhat. Nem helyettesítheti az eredeti műveket, azok elolvasását, hiszen egy-egy frappáns gondolat megszületésének folyamata sokszor érdekesebb, mint maga a szállóigévé vált gondolat. Ez az idézetgyűjtemény tehát nem zanzásított gondolatturmixként kezelendő, hanem segédkönyvként, mely kisegíti botladozó emlékezetünket, kedvet csinál az eredeti művek elolvasásához. S mivel Kristó Nagy könyvében mindenre vagy majdnem mindenre van találó szentencia, az orosz Rubakintól idézettet e könyvre vonatkozóan is megszívlelendőnek tarthatjuk. „Az olvasás gondolatalkotás, más emberek gondolatainak segítségével." lágos, közérthető stílusának is köszönhetünk. Lapunk hasábjain nemrégiben ismertettük Klingham- mer—Papp-Váry: Földünk tükre a térkép című könyvét, amely a térképészet történetét mutatta be, különös figyelmet szentelve a földrajzi helymeghatározás technikai és elméleti fejlődésének. Ez a könyv vaskos monográfia volt, legalábbis Haihn István karcsú kis kötete mellé állítva. Mégis egymás mellé kívánkoznak a könyvespolcon, hiszen az emberiség létezésének dimenzióit, a téri és az időbeli meghatározottság felismerési, tudatosu- lási folyamatát mutatják be. Mert ugyan mi más a térkép, mint életünk pontos földi helyszínének koordinátákban való rögzítése? A naptári rendszerek és időszámítási eljárások is azért születtek, hogy a távoli múltból a jelenbe, a jelenből a végtelennek tűnő jövőbe fixnek és pontosnak nevezhető Mintaadó példatár Túri Gábor /KXT MÖNE30^ irtUarjCAc rrwagywir» teljesebbé a kép, s azzal, hogy a magyar jazzéletben túljutottunk a hét szűk esztendőn, ezek a megnyilvánulások is segítik az utánpótlás kialakulását. Kovács Gyula, Gonda János, Deseő Csaba, Szabados György, Pege Aladár, Benkó Sándor, Vukán György nyomdokain nem nehéz elindulni, ám mint példájuk is igazolja, rendkívül következetes munkára és egyben tehetségre van szükség ahhoz, hogy valaki eredményre jusson. A hogyanra is ők adnak választ és követendő módszert Ezért is érdemes elolvasni a Zeneműkiadó újdonságát tájékozódási pontokat jelöljenek ki s így megragadva megzabolázzák a félelmetesen áradó időt. Hahn professzor könyve a természeti népek egyszerű megfigyelésen és tapasztalaton alapuló gyakorlatias „idő” szemléletéből indul ki. Náluk az idő a hasznos és értelmes tevékenységgel kitölthető napszak, illetve évszak. Sok helyen a tél — mivel a természet alszik, s nincs értelmes munka — nem is része a számon tartott időnek, míg a fontos teendők időszaka, a tavasz, a nyár és a nappal, ha nem is egyenletes időközökre osztott, de nagyon is számon tartott. A természet szabályos időközökben megismétlődő eseményei: a nappalokat követő éjszakák, a Hold változásai, az évszakok egymást váltó rendje alapján alakultak ki a legfontosabb időegységek, a nap, a hónap és az év. A folyam'menti kultúrák fejlett mezőgazdasága tette égetően szükségessé a pontosabb időmeghatározást, hiszen az áradások előrejelzésének, a csatornák rendben tartásának, a közös munkák megszervezésének kérdése létkérdés volt. A fizikai és szellemi munka elkülönülése lehetővé tette a tudományos igényű csillagászat megszületését. Ennek eredményeként pedig még a mai fogalmaink szerint is pontosnak mondhatóan állapították meg a nap, a holdhónapk és az év időtartamát. Mivel ezek nem egymással összemérhetetlen mennyiségek — tehát nem egész számú többszörösei egymásnak — különböző nehézségek adódtak, melyeket a különböző népek, kultúrák és vallások nem egyformán és nem egyformán jól oldottak meg. Ebből adódtak az állandó, egymást követő naptári reformok, melyeknek történetét érdekes tudományos részleteket is felvillantva mondja el a könyv. Különösen érdekesek a naptári rendszerek és az ünnepek összefüggéséről szóló részek, például a húsvét, vagy a ramadán meghatározásának módja. A könyv második tér jedelmesebb része az időszámítás, tehát a kronológia kérdéseivel foglalkozik. Azt vizsgálja, hogyan jelölték, illetve viszonyították egymáshoz a különböző korok és népek a naptári rendszerek legállandóbbnak tűnő időszámítási egységét, az évet. A Hahn István könyvéből kiragadott érdekességek talán elegendőek ahhoz, hogy felhívják a figyelmet: a teljes könyvet érdemes elolvasni. Különösen ajánlható a történelmi ér- deklődésűeknek, hiszen a naptári rendszerek és az időszámítás története a történelemtudomány egyik fontos segédtudománya. Csalóka írásjelek Nem e pár soros ajánlat feladata, hogy meghatározza a jazz lényegét. Megteszik azt a szakkönyvek, de leginkább művelői, a muzsikusok. Ennek érdekében hegyezett tollat Túri Gábor, hogy fogalmakat tisztázzon, feltérképezze a hazai hőskorszakot, legendákat oszlasson szét, azokkal beszélgessen, akik részesei a műfaj itthoni térhódításának. Szándéka szerint a szerzőt az a cél vezette továbbá, hogy beszélgetőtársai értékeljék a jazz szerepét a zenei és kulturális életben, szóljanak megjelenési formáiról, az érvényesülési lehetőségekről, saját törekvéseikről, elképzeléseikről. A jazz magyarországi népszerűsítése érdekében úttörő jellegű a vállalkozás. Igaz, késett két évtizedet, de legalább van miről számot adni, s azok közül, akik megszólalnak, többen már csak emlékeinkben élnek. Rendkívül színes a paletta. A látásmódok különbözősége nem mond ellent egymásnak, mert végül is nem a szöveg, hanem a mindenkori játék dönti el az adott muzsikus értékét. A tizenkilenc partner szubjektív, már-már magánmitológiák is felcsendülnek. Mégis általuk válik Nem lehet meghatottság nélkül kézbe venni Hunyadi István új verseskötetét. Lapjain az emlékek házából megannyi arc tárul fel, búcsú búcsút követ, miközben nagyon is közöttünk jár — végighinti olvasóit siratóinak ritmusaival. Sok-sok fájdalom érhette a költőt örömei mellett, különösen sok érett férfikorában. Hogy mégis van ereje így dalolni, az nem az elvágyódásból fakad, hanem abból a jelenlétből, ami minden idegszálával a költészet barátaihoz köti. Hunyadi István nagyon ragaszkodik a földi léthez. Minden sorával az elmúlás ellen perel. Ne fújj még halotti zsolozsmát, I az a vén fa élni akar: / friss rügyeit csodáld az ághegyeken! Számvetés ismerősökkel, életérzésekkel, szerelmekkel, mindez tiszta, szép szóidncs- csel, költői, hangszerelésben — ez a kilencedik kötet sum- mázata. Te kiálts, téltemető! — írja címadó versében fohászát a kicsiny sárga virághoz, mely a tavaszt, a nekikezdést jelképezi. Kicsi vagy, mégis óriás. Tűzlándzsát szegezz városkapukon, / míg porrá nem verik fortélyos csataképek. I p,,-v,... -jfc - ., Huny adi István 4 iíii Te kiálts, téltemető í Roppant kohóba szédülünk perzselt szárnyú madárral: Te ments meg, téltemetőt Csalókák ezek a felkiáltójelek. Csak az tudja azokat ilyen hitelesen használni, aki nagyon hisz az életben, aki úgy dolgozza fel élményeit, hogy azok túlnőnek, túlmutatnak az egvéni megnyilví- nulásokon. Hunyadi István költészetében közéleti indulatok uralkodnak. Egyén és közösség hídját teremti meg tisztes életkorában is, mintegy önmagát biztatva lel újra és megújulva értelmet poézi- se napjainkban. Heti filmtegyzet Britannia Gyógyintézet Jelenet a Britannia Gyógyintézet című filmből Régi igazság, hogy a legáltalánosabb érvényű műalkotások is végső soron annak a szűkebb környezetnek a problémáihoz kötődnek, amelyben létrejöttek; azokból sarjadnak, azokkal vitatkoznak, azokat támadják vagy dicsérik. A régi igazságra most itt egy új példa: Lindsay Anderson angol rendező filmje, a Britannia Gyógyintézet. Anderson, akit legalább két filmjéből — Egy ember ára, Ha — a magyar közönség is jól ismer — ebben az 1982-ben készült filmjében olyan általános kérdéseket feszeget, mint a terrorizmus, a politikai anarchia, a sztrájkok morális, emberi és politikai motívumainak gyakran egymással ellentétbe kerülő hatásai, a szélkakas módjára hol erre, hol arra forduló politikai és szakszervezeti korifeusok etikájának s az általuk képviselt tömeg igazi érdekeinek a konfliktusai, a megkövült, panoptikumfigurákká vált feudális uralkodócsaládok és más kiváltságosok, meg a tömegek jogfosztottsága és anyagi, valamint társadalmi kiszolgáltatottsága között feszülő ellentétek. Ezek a kérdések, illetve e konfliktusok tulajdonképpen bármely modern osztálytársadalomban léteznek. Anderson viszont mindezt a szinte kibogozhatatlan gubancot egy konkrét országban mutatja be: a mai Angliában. Így az általános érvényességű problémák elkerülhetetlenül — és határozott módon — angol színezetet nyernek, mert olyan vonásokat mutatnak, amelyek csak a jelenkor Angliájában találhatók meg. A film sztorija is ezt húzza alá. Nagy ünnepségre készülnek a valahol London déli részén működő Britannia Gyógyintézetben: ötszáz éve áll fenn a kórház, s most a jubileumra ellátogat a patinás intézetbe a királyi család egyik tagja is (maga az anyakirálynő). De miközben ezt a látogatást készítik elő az illetékes hivatalnokok, a kórházban dúl a vad sztrájk: a személyzet nem hajlandó extra reggelit készíteni a kórház külön kórtermekben fekvő dúsgazdag magánbetegeinek, s egyáltalán, valami zavaros általános sztrájk is bénítja a kórház életét, ami miatt súlyos betegek maradnak ellátatlanul, s halnak meg. De dúlnak a sztrájkok, tüntetések a kórházon kívül is: színes bőrűek, fehérek, fiatalok, öregek, terroristák és rendőrök áttekinthetetlen kavargása fenyegeti a teljesen nyilvánvalóan szimbolikus Britannia Gyógyintézetet. E zűrzavar közepette pedig különböző emberi testrészekből összeoperált ho- munkulusszal kísérletezik egy őrült professzor, aki e kísérlet kudarca után a királyi ven-; dégnek és a betódult tüntetőknek látványos demonstrációt tart a mesterségesen előállK tott emberi agyról, amely azonban még nem működik tökéletesen. Hamlet egy mono- • lógjának szavait mondja fel, de belesül a szövegbe, megakad a szerkezet — tehát a mesterséges értelem sem megoldás, amint nem megoldás a sztrájk, a tüntetés, a terror-, az erőszak, a kiváltságok vagy a teljes anarchia sem. Anderson nem mutatkozik túlságosán optimistának eb- oen a filmjében. Először is kiábrándultán es keserűen számol le honfitársai jelen kor- • rupiságával, hangzatos, de üres es ingatag demokratikus jelszavaival, a mindenhatónak Kikiáltott szakszervezeti megmozdulások kétarcúságával, az imDecilitásig menő tradícióőrzéssel, Anglia világbirodalmi státusa elvesztésevei, s e tény máig aem emésztett kö- vetkezmenyeivel. Másodszor SJWS* kutatointezetek által felvázolt riasztó jövőképpel is, mert szkeptikusan nézi ezt a képet, megmutatja e kép rideg técn- nicizmusának abszurdumait, és leleplezi a sarlatánokat, akik áltudományos biöffökkel teremtenek maguknak hírnevet és tekintélyt. A film azonban nemcsak e nagy kérdések kezelésében kegyetlen, sőt olykor hátborzongató. Kegyetlen az apróságokban is. Kegyetlen abban, ahogyan a bornirt angol ro- yalizmust megmutatja, vagy ahogyan az udvari protokoll atavisztikus előírásait leleplezi. Kegyetlen még olyan nüán- szokban is, mint a brit világ- hatalom és imperializmus jelképévé nőtt híres dal, a Rule Britannia, e szinte második brit himnusz groteszk hang- szerelésű beillesztése a cselekmény egyes pontjain. Ander- . son senkit és semmit nem kímél; filmjének egyetlen figurája iránt sem érezhetjük a legkisebb rokonszenvet sem — de hát nem is ez volt a film célja. Akárcsak a többi filmjében, Anderson ezúttal is figyelmeztetni akarta honfitársait: Anglia, vagy ha úgy tetszik, Britannia Gyógyintézet, gyógyíthatatlan betegségekben szenved, s e betegségek legveszedelmesebbje éppen az, hogy nem hajlandó, fel- és elismerni, hogy súlyosan beteg. Anderson azonban mossa kezeit: ő megtette a magáét, szólt és intett, keményen, keserűen, kíméletlenül. Nem tehet róla, ha nem hallgattak rá. Tűtorony Az odáig rendben van, hogy egy kriminek nem feltétlenül kell komornak és ijesztőnek lennie. Igen üdítő szórakozást nyújthat egy könnyed, szellemes, jó humorú krimi, olyasféle, mint mondjuk a Szabadlábon Velencében, ez a jópofa Belmon- do-parádé. Amíg a Kanadában készült Tűtorony című új krimiben — rendezője Peter Carter — a vígjátéki elemek dominálnak, addig nincs is baj. Jókat derülünk az angol származású, nagydarab, kissé ügyefo- gyott könyvelő, Kinnéy kalandjain. De amikor bonyolódni kezd a történet, valahol elveszítjük a fonalat, s nem tudjuk pontosan követni, ki üldözi Kinneyt, kit üldöz ő, s miért üldözik és üldöz egyáltalán, mikor neki az egész zavaros históriához tulajdonképpen semmi köze sincsen, így aztán csak égy-két jól megcsinált üldözési jelenet, meg a Kinneyt alakító Richard Harris kellemes játéka dicséri a filmet. Takács István
