Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-24 / 226. szám
x/imap 1983. SZEPTEMBER 34., SZOMBAT Színházi levél A Tragédia margójára Szeretjük az évfordulókat. Ilyenkor szép nagyokat ünnepelünk. A megtisztelt nagy ember, onnan túlról, bizonyára szívesebben venne kisebb csinnad- rattájú jubileumokat, s nagyobb hatású állandó jelenlétet hazája kultúrájában, honfitársai műveltségében, az új és még újabb generációk tudatában. Jubilálásaink soros tárgya most Madách nagy műve, Az ember tragédiája. Ahogy a mű egyetlen példányban elkészült. agyonjavítgatott, néhol alig kibetűzhető kéziratán áll: „Az ember tragédiája, drámai költemény. Kezdtem 1S59. febr. 17-én, végeztem 1860. márc. 26-án." Rá két évre jelent meg nyomtatásban: 1862. januárjában, a Kisfaludy Társaság kiadásában (bár ez első kiadás címlapján MDCCCLXI — azaz 1861 áll). A centenárium tehát nem a mű megszületésének. nem is a megjelenésének szól, hanem az első színrevitelre emlékezik. 1883. szeptember 21-én, egy pénteki napon a budapesti Nemzeti Színházban indult el színpadi útjára a Tragédia. Paulay Edének, a Nemzeti igazgató-rendezőjének a Tragédia színpadra állításával kapcsolatos tevékenysége, hála az évfordulóra megjelent számos cikknek, tanulmánynak, széles körben ismeretes. Ismeretesek a Tragédia további előadásainak és felújításainak, időről időre megismétlődő rendezői értelmezéseinek a meglehetősen bő részletei is. Emlékezetünkbe idézték az írások, a megemlékezések, a beszédek azt is, miképp változott korról korra a Tragédia irodalomtörténeti megítélése, s hogy milyen politikai nézetek, vélemények és előítéletek kapcsolódtak á műhöz létezése évtizedei során?— amint, hogy a felújítások sora is elénk tárja az illető periódusok politikai, ideológiai, művészi arculatát. E tényeket, adatokat ismételgetni felesleges; aki nem sajnálja a fáradságot, egész kis dokumentációt gyűjthet össze belőlük csak a napi- és hetilapokból is. T ermészetesen a centenáriumra a Nemzeti Színház felújította a Tragédiát; épp az évforduló napján — ezúttal szerdára esett szeptember 21-e — lényegében véve azt az előadást láthattuk, amit Vámos László és színészei nyáron már bemutattak a szegedi szabadtéri játékok színpadán. Erről akkor — az augusztus 6-i Színházi levélben — már beszámoltam. Az ott elmondottakhoz alig van mit hozzátenni; a Nemzetiben a szabadtéri előadás hibái még szembetűnőbbek, erényei még dicséretesebbek. Felmerül azonban egy — vagy inkább két — új kérdés. Az első: miért éppen az 1880-as évek elején került színre először a Tragédia? Mi okozta, hogy éppen akkor, a mű megszületése után huszonhárom évvel, sikerült áttörni az általános vélemény erős bástyáit — hogy t.i. a Tragédia nagy mű, de nem színpadi mű, hanem drámai költemény, azaz könyvdráma. A válasz megadható egy mondatban is: ekkorra értek meg a feltételek, mind művészi, mind színpad- technikai téren. A feltételek sorában talán a ' legfontosabb, hogy éppen Paulay volt az a színházi em. bér, aki a magyar színházművészet első igazán tudatos, elméletileg is képzett rendezőjeként írta be nevét a magyar Thália történetébe. Korábban egy-egy előadást a szó mai értelmében nem rendezett senki. Valamelyik színész vagy az igazgató állította be a darabot. azaz kijelölték a mozgásokat, a színváltozásokat, a bejövetelek és kimenetek helyét. tehát nagyjából a játékmester feladatait látták el. Olyanféle csapatmunkáról, az előadás minden szereplőjének és minden mozzanatának egy vezérlő gondolat alárendeléséről. mint ami nélkül manapság elképzelhetetlen egy előadás, ekkor még szó se igen volt. Paulay ellenben rendezői koncepcióklcal dolgozott, pontosan meghatározta az előadás fő gondolatmenetét, ebben az egyes szereplők helyét, súlyát, elképzelte és meg is valósította az előadás tartalmi részével összhangban álló szcenikai megjelenítést, összefogta a színészek munkáját, egybehangolta játékukat, ami által nem csupán az addig megszokott szisztéma, a vezető színészek tündöklése adta egy-egy előadás karakterét, hanem a különböző művészi és technikai elemek összecsi- szolásával létrehozott egységes hatás. Ilyen értelemben Paulay az első modern magyar rendező volt. De — mint azóta is oly sok jeles hazai pályatársa — mindezt úgy valósította meg. hogy saját invencióin túl, nem restellt tanulni a kor más, fontos színház- művészeti eredményeiből — főleg az úgynevezett meinin- geni stílusból. Ez pedig abban állt, hogy a György meininge- ni herceg égisze alatt működő meiningeni társulat felfedezte: a drámai műveknek megvan a maguk sajátos kora és stílusa, s hogy ezért díszletben, jelmezben, kellékekben a korhűségre kell törekedni (eladdig ezzel édeskeveset törődtek a színházak), s hogy szakítani kell a romantikus teatralitással meg a klasszicista deklamálással egyaránt. Egy erősen realista igényű, az európai színházat forradalmasító új irányzat volt ez, s Paulay jól érezte meg, hogy erre vezet a színházművészet útja. A meiningeni társulat háromszor is — 1875-ben, 1879-ben és 1881- ben — nagy sikerrel vendégszerepelt a magyar "fóvárosban; Paulay így közvetlenül tanulmányozhatta stílusukat, melyet a színháztörténet a historizmus szóval jelöl. E tapasztalatokat érvényesítette aztán a Tragédia előadásán. Rájött: ez az új stílus lehet alkalmas a rendkívül bonyolult és összetett színpadi feladatot jelentő Tragédia szce- nírozására. E tapasztalatok nélkül — illetve ezek kiérle- lődése előtt — egy Tragédia színrevitel alighanem eleve kudarcra lett volna ítélve. A másik izgalmas kérdés: vajon miért fordulnak elő a Tragédia színpadi történetében olyan óriási kihagyások, mint legutóbb, is? A Madách Színház 1981 eleji felújítása előtt Budapesten utoljára 1964-ben került színre, a Nemzetiben. Tizenhét évi kiesés — miért? Politikai — művelődéspolitikai ok csak az 50-es évek elején száműzte a művet a színpadról. Akkor hát.? A Tragédia sosem volt, s nem is lehet csak egy tétel a műsortervben. Mindig Ügy volt, s marad. így is kell törődnünk vele. S nem csak a centenáriumkor. Takács István ' Új stáb Ráckevén Ellentmondásokkal birkózva Jövőre jelentősebb eredményekkel számolnak Tavaly év vége előtt a ráckevei művelődési ház valamennyi dolgozója felmondott, illetve áthelyezését kérte. Akadt köztük pályaelhagyó; két népművelő adminisztratív munkakörbe távozott. Hogy miért? Ezúttal ne boncolgassuk, mert nem közvetlenül a közművelődés helyi feltételei miatt indultak útnak. Az utánuk maradt űrt a már meglévő erőkből igyekezett pótolni a nagyközség tanácsa, és a járási hivatal művelődési osztálya. Ügy tűnik, hogy sikerült is, bár a szakképzettek aránya tovább csökkent. De ez hosszabb távon feloldható feszültség, ugyanúgy, mint az intézmény szerepkörében mutatkozó ellentmondás. Van? Nincs? Idén június óta Ráckevéról úgy írják a leveleket, hogy azok feladója az Acs Károly járási művelődési központ. Csakhogy a járási titulus még nem dukál. Még mindig nem, bár szakmai döntés már megyei szinten is született: a Csepel Autógyár művelődési otthonától a ráckevei ház veszi át a járási feladatokat. Ehhez költségvetési keretet és státust biztosítottak, sőt, összkomfortos szolgálati lakást is kiutalnak az új alkalmazottnak. Májusban Kéri Mihály személyében’ sok tapasztalattal rendelkező módszertani előadó érkezett a ráckevei járásba. Ki tudja, szerencse talán, hogy az Ács Károly művelődési ház még csak időnként viselheti a járási rangot. így négy hónap után sem jogos még a kérdés; hogyan látják el területi feladataikat? Sajnos, a korábbi módszertanos- nak sem nagyon leljük a keze nyomát. Ezzel is összefügg, hogy a ráckevei járásban bizony elég gyenge — az intézményhálózat és a szakképesítés mellett — a közművelődési munka színvonala, né- hányak derekas helytállása ellenére is. Több figyelmet Strohmayer Mária, a ráckevei művelődési ház januárban kinevezett igazgatója magyarázkodik, mondván: szeptember első hetében a járási módszertani előadó már megkezdte a környezetükhöz tartozó intézmények sorra látogatását. Május közepétől idáig jutottak. Előbb- utóbb katasztert (adatbankot) készítenek a művelődési házakról és a klubkönyvtárakról, s azt összevetik a megyei tanács által lefolytatott szak- felügyeleti vizsgálat megállapításéival. Nem tudni, milyen újdonságot várnak az összehasonlítástól. A már említett vizsgálat alapján készült írásos elemzés már hónapok óta megfelelő alap lett volna a munkához. A szigeten és a Duna túlpartjához simuló településeken nagy szükség van a segítségre. Hiszen sok az egykét ezer lakosú kis falu, a korszerűtlen közművelődési épület, nincs elég szakképzett és főállású népművelő, ráadásul meglehetősen kevés pénz áll a helybéliek rendelkezésére. Több figyelmet kell hát fordítani az egész járást átfogó munkára, elsősorban a módszertani központnak. Strohmayer Máriának és Kéri Mihálynak meg is van az elképzelése, terve. Még ebben a hónapban háromnapos továbbképzőt szerveznek a dömsödi vízi úttörőtáborban, amelyre meghívják a körzetükben dolgozó népművelőket. Ezt az alkalmat felhasználják arra is, hogy tájékozódjanak: hol, milyen segítséget, támogatást várnak. A ráckeveiek - kiállításokat és különféle amatőr csoportok produkcióit tudják kínálni. Mindezek mellett igyekeznek majd közreműködni az ismeretterjesztő előadók, valamint a kiscsoport-vezetők felkérésében. Igazi sikerek Természetesen nagyon fontos a helyben lakók szórakozásának, művelődésének biztosítása. Ám arról sem szabad megfeledkezni, hogy tízezreket vonzó üdülőövezetről van szó. S, hogy a vízparti települések alkalmasak legyenek a szellemi vendéglátásra, a ráckevei művelődési ház szerződéseket kíván kötni azokkal a vállalatokkal, amelyeknek nyaralójuk van a sziget körül. Részben az üzemek által felajánlott pénzből szerveznék. bonyolítanák az ideinél gazdagabb nyári' programot. A művelődési ház vezetője, és Mayer Györgyné közművelődési előadó jogos büszkeséggel sorolja az első félév eredményeit. Már eddig háromszor annyi rendezvényt tartottak. mint tavaly volt, a közönség száma pedig megközelítően a ' négyszeresére nőtt. Üj közművelődési kiscsoportokat is létrehoztak és az érdeklődők között emelkedett a felnőttek aránya. S ez sem mellékes. Tovább erősödött a már megyei hírnevet is kiharcolt Vox Pads pedagógus női kar. Néhány héten belül további szakkörök is alakulnak és szerveznek nyelvoktatást, gyors- és gépíró tanfo- lyamot, szabás-varrás kört. Ügy tűnik, Ráckevén is hódít az aerobik, amelynek szervezését ugyancsak a művelődési ház vállalta. Fél év alatt 42 ismeretterjesztő előadást tartottak ezer. hétszáz hallgató előtt: ezek a számok is fejlődést takarnak. Ehhez kapcsolódik a a munkásművelődés segítése amely jelenleg csak az Aranykalász Termelőszövetkezetre terjed ki. Közösen működtetik a művelődési házban a téesz néptánccsoportját és citerazenekarát. A munkahelyi művelődés szervezésében a népművelők jövőre szeretnének jelentősebb fejlődést elérni. Ha sikerül a terveiket valóra váltani, az már igazi sikert hozna a ráckevei művelődési ház új stábjának. Kriszt György Módszertani füzetek Oktatás, agitáció Az agitáció, oktatás, szemléltetés kérdéseivel foglalkozó folyóirat új (11—12.) számában megkezdte azoknak az előadásoknak a közlését, amelyek az MSZMP politikai főiskolája pedagógiai tanszéke által rendezett továbbképző tanfolyamon elhangzottak. Így többek között itt olvasható Ancsel Éva a meggyőzés problémáiról, Lukács József a világnézet-formálás néhány időszerű kérdéséről, Zrinszky László a tanuláselméletről és tanulásirányításról, Koltai Dénes a meggyőződés fogalmáról és hatékonyságvizsgálatáról szóló előadása, dr. Szabó Attila az audiovizuális ismerethordozók tervezéséről, dr. Vörös Imre a segédeszközök felhasználásáról, a megismerési folyamat dialektikájában írt cikket. A hírek rovatban olvashatunk a jubileumi lipcsei politikai filmfesztiválról, valamint arról, hogy a Szovjetunióban hogyan szervezik meg a szemléltetőanyagok kiadását. Irodalmi találkozások A fóti írásos emlékek immáron ezer évre tekintenek vissza. A Képes Krónika a mogyoródi csata emlékei között emlegeti. Mi több, a monda szerint I. Lászlónak a csata hevében elszakadt nadrágját fóti menyecskék bársonnyal foltozták. Később egyre sűrűsödnek az írott anyagok, mígnem a reformkori irodalomtörténet könyvébe be nem véste nevét a főváros szomszédságában fekvő község, Fáy András 1832-ben vásárolt a Somlyó oldalában szőlőt, s ezzel megalapozta a reformkori szellemi élet találkozóhelyét. A neves Fáy-présházban a kor legjelesebb művészei, politikusai találkoztak. A haza, a haladás reformkori eszméit■ őrzi a fóti táj, s a borház ódon falain a szellemi élet szervezőinek arcképei. Tizenöt esztendővel ezelőtt a fóti ünnepségsorozat azzal az elhatározással indult, hogy ápolja ezeket a hagyományokat. A Vörösmarty Társaság rendezvényeivel szeretné feleleveníteni az irodalmi élet pezsgését községükben. Az elmúlt esztendőkben írók, költők, színészek találkoztak egymással, s a közönséggel Foton, felelevenítve a hajdani hangulatot. Ezúttal a Fáy—Vörösmarty Társaság irodalmi estjén Arany János életművét mutatták be. Pénteken este a művelődési házban Sellei Zoltán előadóművész nyújtott át egy csokorra valót Arany öszikéiből. A Tölgyek alatt című összeállításban elsősorban a kései költeményekből válogatott az előadóművész. A Fóti ősz ez évi irodalmi estje jó alkalom volt arra is, hogy az irodalombarátok ünnepélyesen emlékezhettek a költőre s az életműre. Ily módon az évfordulós események része lett ez a kellemes fóti este. Er. K. Tv-figyelő Tóth Éva, Bubik István és Balkay Géza a Tragédia Vámos László ren- . dezte felújításában Centenárium. Az ember tragédiájának száz évvel ezelőtti bemutatójáról, s e jeles alkalom kapcsán természetesen a világirodalomi rangú mű írójáról, Madách Imréről írnak mostanában a lapok, szól a rádió és sugároz műsort a televízió. Ami az előbbi 'hírközlő szervek jubileumi megemlékezéseit illeti, azokkal igazán elégedett lehetett az olvasó, a televízió ellenben egyáltalán nem jeleskedett a Tragédia színrevitelének évszázados fordulóján. Nem fájdul bele a néző feje a nagy számolgatásba, hiszen írd és mondd: egy, azaz egy összeállítást szenteltek csak a nagy eseménynek, s ez a délutáni — tehát csak kevesek által figyelt — adás is meglehetősen penzumízű valami volt. Afféle kötelező feladatként készülhetett el, hiszen hiányzott abból a szerkesztői igyekezet éppen úgy, mint a rendezői lelkesedés. Szürkén, unalmasan követték benne egymást a tudósi szavak, az a fogás pedig, hogy Madádhot és Aranyt színészek közreműködésével megelevenít tették, szintén kevéssé tetszett. Gálfy László ugyanis bármilyen tehetséges, Adám, Éva és Lucifer megverselőjeként — pláne egy rosszul sikerült maszikban — nehezen fogadható el; Szabó Gyula Arany Jánosa pedig inkább egy meséskönyvből előlépett oskolamesternek tűnt, mintsem annak, akinek lennie kellett volna. Ennyit röviden erről a megemlékezésről. Magáról Az ember tragédiájáról, amelyet Szi- netár Miklós rendezésében a második csatornán újból lepergettek, csak annyit, hogy bemutatása óta — pedig annak már jó ideje, hiszen 1969-ben készült — nem ért klasszikussá; megmaradt csillogó-villogó, füstgomolyos revünek. Ami miatt mégis, megindultan nézhettük, az a rögzítés óta elhunyt seregnyi színész miatt volt. Egy Ajtay Andort, egy Básti Lajost, egy Pécsi Sándort, lett légyen rajtuk bármilyen öltözék és vegye őket körül bármilyen színi környezet, csak megkülönböztetett tisztelettel lehet figyelni. Ók holtukban is nagyok, eredetiek; itt élnek velünk, a rögzítő technikának hála. Nemzeti. A Tragédia centenáriuma adott alkalmat arra is, hogy egy történelmi összefoglaló keretében megismerkedjünk a Nemzeti Színház históriájával. Ez az összeállítás a nem egészen ünnepi hangulatú Hétre ma várom a Nemzetinél ... címet viselte, és ahogyan rosszul járt ezzel az elkereszteléssel, a tartalmát illetően sem sikerült olyanra, hogy ráillene a pecsét; jeles. Inkább csak amolyan közepeske volt ez a múltba nézés, mégpedig azért, mert tengerként ömlött el benne a szó, szó, szó. Aránytalanul soknak tetszett benne az emlékezés — mármint a magánemberi visszapillantás —, és kevésnek a szakértői magyarázat. Ilyen is volt persze egy-kettő, de tudományról, nevezetesen színház- történetről, illetőleg színház- építészetről lévén szó, szívesebben vettük volna, ha alaposabb eligazítást kapunk. Nagyvizit. A remek színészi alakítások miatt szinte osztatlan elismerést aratott Németh László Papucshősének televíziós változata a minap. Amit abban Haumann Péterek produkáltak, az jutalomjáték volt a javából. Nos, még egy hét sem telt el e remeklések óta, és máris újból meggyőzőhettünk: nagyon sok jó színészünk van. Erre a ki tudja hányadszori felismerésre Gyurkovics Tibor Nagyvizitjének képernyőre szabott változata adott alkalmat, amelyben megint egy egész seregnyi alakváltoztatónk lubickolt a saját kedvére és a ini gyönyörűségünkre. S tehették ezt azért, mert a szerző ta- pasztalhatólag színészekben gondolkodva írta meg a szerepeket. Köszönet érte! Akácz László
