Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-10 / 214. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN m3, szeptember 10., szombat Strázsi Gábor bádogos Kovács Lajos villanyszerelő Bicskei József bádogos Bató Ferenc kovács Szabó Ferenc villanyszerelő Mészáros András oktató Trencsényi Zoltán felvételei leendő szakmunkások között Pálya vagy kényszerpálya? f A tanévnyitóra gyülekező fla- / talok zajos kavargása láttán em- I lékezetemből elotolakodott egy $ tizenöt éves történet. A tanítás ^ után majd minden nap a szom- ff szédos grundra szaladtunk fociz- '<f ni. Táskákból építettünk kapu- ^ kát, s az egyik mögött mindig az f a vörös hajú srác állt. Éppen be- f lemelegedtünk a játékba, amikor ^ megjelent az édesapja. — Fiam, ff a bizonyítványod miatt nem vet- ff tek fel festőnek, és már csak a ff kárpitosoknál van hely — í mondta. — Akkor kárpitos le- |szek — lihegte, és rástartolt a ff labdára. A fenti esetből persze ff hiba volna általánosítani, de az ffis bizonyos, hogy — számtalan ok ff miatt — jő néhány fiatá' szorul I kényszerpályára. Egyebek között erről beszélgettünk a ceglédi Bem József Szakmunkásképző Intézetbe hiányszakmákra felvett ifjú növendékekkel: Strázsi Gáborral, Kovács Lajossal, Bicskei Józseffel, Bató Ferenccel, Szabó Ferenccel, valamint Mészáros András gyakorlatoktató vezetővel. Ki, hogyan került ide? B. J.: — Tulajdonképpen tiszti iskolába jelentkeztem. A pályaválasztási tanácsadóban hirdették, gondoltam, megpróbálom. A felvételi nem sikerült. Igaz, félévkor sem volt meg az átlag, ami kellett volna. Akkor az unokatestvérem hívott bádogosnak, mert ő annak készült. Elmentem hozzájuk, megnéztem a papája műhelyét és megtetszett. Most együtt járunk majd tanulni, dolgozni is. S. G.: — Ügy volt, ahogy a Jóska mondja. Persze az én esetem más. hiszen kiskorom óta ebben élek. Eleinte csak figyeltem az aput. később már segítettem is. Szeretek dolgozni, tetszenek a szerszámok, a gépek, és közel maradhatok a szülői házhoz. Azt is látom, hogy a bádogos szakmával jól lehet keresni. B. F.: — Tanulni ón se nagyon szerettem, de nem azért jöttem ide, mert máshová nem vettek fel. Már eleve kovács akartam lenni. Amikor vittük patkoltatni a lovat, sokszor tartottam a lábát, közben meg lestem a mestert. Szép mesterség. Sz. F.: — Festőnek készültem, de a tanulmányi eredményem ahhoz kevés volt. Másodjára villanyszerelőnek jelentkeztem, fel is vettek. Néhány ismerősöm ezen a pályán dolgozik, bátorítottak. K. L.: — A Pajtásban olvastam, hogy kevés a villanyszerelő, az unokatestvérem pedig a DÉMÁSZ-nái dolgozik. Így jött az ötlet. A vasalót egyébként magam is megjavítom, hobbiból pedig színesen villogó diszkólámpákat készítek. Mit vártok az iskolától és utána ? B. F.: — Majd csak vége lesz az Iskolának, aztán megyek dolgozni. Köröstetétlenen lakunk és ott van is kovácsműhely. A munkától nem félek, a koránkelést is megszoktam. Sz. F.: — Jó munkát, jó pénzt várok. S. G.: — Nekem konkrét terveim vannak. A suli után dolgozom három évet, közben levelezőn leteszem az érettségit, majd megszerzem a mestervizsgát. Ezután pedig bádogosműhelyt szeretnék nyitni, mint az apu. — Igaz, hogy nem vagytok jóban a középiskolásokkal? K. L.: — Lenéznek bennünket, mert csak szakmunkások leszünk. Biztosan sok mindenről többet tudnak majd nálunk, de azért mégis ... Rájuk kell hagyni. Viszont én is lenézhetném őket, mert nincsen szakBazári kultúra t? eltartóztathatatlanul megérkezett az ősz. Fárasztó volt az elmúlt két hónap. Nemcsak a nagy meleg miatt, hanem azért is, mert megyeszerte egymást követték a különféle, több napos kulturális rendezvények. Akadt választék bőven Szentendrén. Zsámbékon — no meg szükebb pátriánk más községeiben, városaiban. De nemcsak a rendezőknek és a hivatalból jelenlevőknek jelentett plusz munkát, idegi leterhelést a programsorozat, hanem azoknak a kisgyermekes szülőknek is, akik elzarándokoltak csemetéjükkel együtt egy-egy ilyen hétvégi szabadtéri szórakozásra. A színvonalas műsorok, a szép. népi kézműves munkát kiállító művészek portékái mellett ugyanis ott sorakoztak a bóvlit áruló bazárosok a különféle műanyag csodákkal. melyek harsány színeikkel, utolérhetetlen ízléstelenségükkel olyannyira vonzóak a legifjabb korosztály számára. Nehéz elvonszolni az apróságokat a bólogató kutya, a sárga láncon függő piros köves szív, a Sandokan képével díszített trikó és pénztárca mellől. A legnagyobb választék azonban ágyúkból, tankokból. műanyag katonákból, pisztolyokból, gépfegyverekből van. Manapság — szerencsére — egyre nehezebb elmagyarázni egy kisgyereknek, mi az. hogy béke, hiszen a szüleik is a felszabadulás után születtek. Azt azonban már a háromévesek is tudják, hogy a fegyver nem a béke jelképe. Mégis engedélyezik az árusoknak, hogy forgalmazzák. A különböző fegyvercsodák ott vannak a népművészeti napokon és — uram bocsá’ — ott voltak például a pusztavacsi békefesztiválon is ÍVJ indenesetre irigylem azokat a szülőket, akik kisfiúk ezzel kap- csolatos kérdésére megfelelő magyarázatot tudtak adni... KO. ZS. májuk. Szerintem Iskola nélkül is rengeteg dolgot lehet megtanulni. S. G.: — Gondolom a hátrányt anyagilag lehet kiegyenlíteni. Mert mondjuk, ha elmegy igazgatónak, akkor sem kereshet annyit, mint egy jó mester. B. F.: — Érezzük a lenézést, de engem nem nagyon érdekel. Semmi pénzért nem ülnék az íróasztal mögé papírost rakosgatni. A legtöbb csak azt csinálja, és ez olyan mintha segédmunkás volna. Annál már többet ér egy rendes munkásember. Hogyan látja mindezt az oktató? M. A.: — A szakmunkásképzéssel kapcsolatban kétféle nézet terjedt el a köztudatban. Először is, hogy nem elméletigényes, ezért gyengébb bizonyítvánnyal, szerényebb képességekkel is helyt lehet állni, mert keveset kell tanulni. A másik, hogy egy jó szakma aranybánya, amivel az úgynevezett második gazdaságban szépen lehet boldogulni. Már a gyerekek is ezt fújják, persze nem maguktól, hanem a környezet hatására. Ha a tanulmányi eredménye miatt nem lehet autószerelő, akkor fényező, ha az sem, villamossági szerelő, végső esetben gumijavító akar lenni. Lényeg, hogy a gépkocsi, illetve a pénz közelében maradjon. Ezért kicsi az érdeklődés az olyan szakmák után. mint a géplakatos, a bádogos, az esztergályos és még sorolhatnám. Az iskola pedig megalkuszik, azt vesz fel, akit tud. Azt a kevés jó képességű gyereket nem irányíthatja a hiányszakmákra, mert azonnal továbbállnának. Most is akadt egy fiú, aki kijelentette, ha nem lehet autószerelő, akkor megv a gimnáziumba. Persze, hogy felvettük. — Még mindig él a téveszme; ha nem tanulsz, jó leszel inasnak. Hogy tényleg jó lesz-e? — az erősen kétséges. Diákjaink zöme közepes, vagy annál gyengébb eredménnyel végzi el az iskolát. KÖVESS LÁSZLÓ ■ i—— <■ Hajnalig tartó beszélgetések Munkásfiatalok Debrecenben jj Azt hiszem, nem is sejtették a ff KISZ Hajdú-Bihar megyei bi- ^zottságának tagjai, mekkora fába ^vágták fejszéjüket, amikor elvállalták a munkásfiatalok országos ^találkozójának megrendezését. Az »eddig példa nélküli monstre rendezvényre kétezren érkeztek Debrecenbe, de a helyi fiatalokkal ff együtt mintegy nyolcezerre be- ff csülték a résztvevők számát az ^augusztus 26—28-a között megrendezett találkozón. » önmagában óriási feladat eny- ffnyi embert elhelyezni, étkezésü- ff két, közlekedésüket megoldani, de dem kevésbé nehéz ennyiféle ízlést, érdeklődést tartalmas, színes »programokkal kielégíteni, alkal- »mat teremteni az érdemi eszme- ^ cserére, ismerkedésre, barátko- '/j zásra. Az ország minden megyéjéből nyolcvanfős küldöttség utazott a találkozóra. A résztvevőket a KISZ- ben végzett munkájuk alapján válogatták ki az üzemek, termelőszövetkezetek. Mi a Csepel Autógyár néhány fiatal dolgozójával elevenítettük föl a debreceni élményeket. Az üzem tizenhárom KISZ-taggal képviseltette magát a fesztiválon. Frissek még az élmények, egymás után elevenednek föl az események: ez is jó volt, az is tetszett. A felsorolást hallgatva azon tűnődöm, hogyan fért be mindez két és fél—három napba és éjszakába. — Bizony, nem sokat aludtunk — mondja Sztahó István —, a programok jól belenyúltak az éjszakába aki bírta, hajnalig beszélgetett, vitatkozott vagy szórakozott. Igaz máskor nem is igen volt erre idő, le hetőség, nagyon kötöttek voltak a programok, pontos ütemterv szerint percre kiszámítva zajlott minden. Kicsit túlszervezettnek éreztük az egészet, bár lehet, hogy ekkora rendezvényt nem is lehetne összefogni. — Ez igaz — veszi át a szót Szalkó Éva —, de azért nagyobb teret adhattak volna az egyéni érdeklődésnek. Mindenkit előre beosztottak egy csoportba, és csak a számukra kijelölt eseményeken, programokon vehettek részt. Voltak persze ilyenek is, s ezekről mindannyian lelkesen beszélnek. A nagyerdei strandon megrendezett fürdőbálra például szívesen emlékeznek. A legváltozatosabb játékok, műsorok várták itt a fiatalokat, s valóban ki-ki érdeklődése szerint válogathatott a kínálatból. Hasonlóan nagy hatású volt a szolidaritási nagygyűlés is. Sikerült olyan műsort összeállítaniuk a rendezőknek, ami-» vei fölfokozott, igazi fesztiválhangulatot teremtettek. Az ilyen jellegű programokból kellett volna kicsit több — sumázza véleményét Sztahó István. — Nem mintha a gyárlátogatások, az előadások és a szekcióülések nem lettek volna érdekesek és hasznosak, hiszen a találkozó egyik célja éppen az volt, hogy megismerkedjünk egymás gondjaival, sikereivel. A rendezők erre Is kínáltak lehetőséget. Az úgynevezett ágazati fórumokon a fiatalokat érintő legkülönbözőbb kérdések kerültek terítékre. Szó esett a pályakezdő fiatalok helyzetéről, a brigádmozgalomról, a KISZ szerepéről, lehetőségeiről, a termelési mozgalmak tapasztalatairól. A viták, beszélgetések színvonala természetesen nem volt egységes, a siker egyaránt múlott a vitavezetőn és a résztvevők aktivitásán. Az autógyári fiatalok benyomásait Kereki István így összegezte: — Ha nem is minden egyes szekcióban volt így, de általában igaz: többet mertünk elmondani, bátrabban kérdeztünk, mint korábban. A szokásos tiszteletkörök nélkül, őszintén fogalmaztuk meg gondjainkat. S nem is haszontalanul, hiszen a problémák hasonlóak országszerte, s így közösen kereshettük a megoldást.
