Pest Megyei Hírlap, 1983. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-09 / 213. szám
A kortársak tárlatán Ismét kiállítják Tavaly decemberben Vixki János festőművész képeiből rendezett nagysikerű kiállítást a városi-járási könyvtár. Akkor az ország minden részéről érkeztek a volt tanítványok, tisztelők, s a szülőfalu, Szokolya népes serege a kiál lítás megtekintésére. Az idős mester képei most újra láthatók lesznek több kortárs festő képeivel együtt Budapesten, Vajdahunyad vá- rában a Mezőgazdasági Múzeumban. A tárlatot szeptember 9-én Nemeskürty István író nyitja meg és egy hónapig láthatja a nagyközönség. A vschartyáni nyugdíjasok Klubot alakítottak Nyugdíjasklub alakult a váchartyáni művelődési házban. A mintegy 40 klubtag Krajcz Józsefnét választotta meg vezetővé. Ter-veik között utazások, kirándulások, előadások szerepelnek s színdarabot is szeretnének bemutatni a községben. Ismét fogad a múzeum Ä cserháti táj Befejeződött a penci Falumúzeum külső és belső felújítása. A megújult épületben szeptember 1-én megnyílt a „Cserháti táj” című állandó kiállítás. A „Csővári varra- tas pruszlikok” című időszaki kiállítást október l-ig tekinthetik meg az érdeklődők. rasa Ügyeletes Szombaton és vasárnap az alábbi állatorvosok tartanak ügyeletet a járásban: Északi rész dr. Ripper Károly Verőcemaros, Hunyadi utca 4. Déli rész: dr. Dóczy Ödön, Fót 11. Az ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig tart Moh®» Madách Filmszínház (a művelődési központ színház- termében) : ötnapos szünet után, szeptember 10-én és 11-én, mindhárom előadáson Az Ezü$t-tó kincse című színes, szinkronizált NSZK—jugoszláv kalandfilmet vetítik, rendes helyáron, korhatár néliküL Váci kertmozi (a járási- városi könyvtár szomszédságában): szeptember 8-tól 11-ig A szénbányász lánya című, Oscar-díjas, amerikai zenés filmet játsszák, II-es helyárón. Rendezte: Michael Apted. Főszereplők: Sissy Spacek. Tommy Lee Jones és Levon Helm. VÁCI KStMa A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM 1983. SZEPTEMBER 9., PÉNTEK Zöldért helyett az Átész Mi a helyzet a gyümölcspiacon? Szállítmányok érkeznek a Bosnyák térről A Váci járási*-városi Népi Ellenőrzési Bizottság augusztus végi ülésén Furák János, a Vác és Vidéke Áfész elnöke adott tájékoztatást a zöldség, és gyümölcsfelvásárlás, valamint értékesítés nyolchónapos tapasztalatairól. A SZÖVOSZ elnökségének határozata kimondta a Pest megyei Zöldért feloszlatását s ennek alapján a múlt év decemberében megtörtént a váci kirendeltség leltári átadása a Vác és Vidéke Áfésznek. A téli hónapokra tárolt készlet jelentős volt, összértéke elérte az ötmillió forintot. Zavarmentesen Az áfész-vezetés a volt Zöl- dért-ki rendeltségből, valamint a saját felvásárlási osztályából összevontan létrehozott egy mezőgazdasági főosztályt, amely gondoskodik a lakosság részére történő burgonya, zöldség, gyümölcs, vegyescikkek, valamint a termények és a tápok ellátásáról. Az átállás nem okozott semmiféle zökkenőt. A tárolt áruk, majd a tavaszi primőrök időben az árusokhoz, majd a vevőkhöz kerültek. A csepeli Duna Mgtsz sok primőr árut juttatott. Vácnak, jelenleg a Bosnyák téri vásárcsarnokból kerül nagy mennyiségű áru Vácra. A váci járásban kevés a fóliasátras termelés, a szükségletek kis hányadát sem elégíti ki. Bár 1983 első felében ezer tonna tápot és 440 tonna terményt értékesítettek, ez a mennyiség kevés, a táp sokszor szerepel a hiánycikkek listáján. A járásból a sződi Virágzó Mgtsz, valamint a kisnémedi a gö^i és a fóti mezőgazdasági termelőszövetkezetek gyümölcse, burgonyája és zöldségfélesége került Vácra és a környékre. A rendkívüli időjárás ellenére 1877 tonna árut forgalmaztak. Megtört a jég Márkás ajándéktárgyak A Hajdúság fővárosából érkezett ismerősöm beszámolt arról, hogy amikor üdvözlőlapot kért 35-40 féle színes debreceni képeslapot tettek elépe. A Déri Múzeum előcsarnokában olcsó és drága helytörténeti könyvek sokaságából válogathatott. Több helyen árusítanak a városban helyi jellegű ajándéktárgyakat, így nem okozott gondot, amikor rokonai, ismerősei megajándékozására gondolt. Vác sajnos nem Debrecen — ilyen tekintetben sem. A postán, a hírlapárusító pavilonokban képeslapból alig van választék. Az idegenforgalmi hivatalban térképet, szerényebb városismertetőt kaphatunk, a könyvesboltokban viszont csodálkoznak, ha az ismertebb váci kötetekből (Dercsényi Dezső, Holl Béla, Korniss Péter) kérnénk. A váci születésű fotóművész — Tahin Gyula — kitűnő albumot készített Veszprémiről. Talán egyszer szülővárosára is sort kerít. Igaz, hogy Pászthory Lórántnak sokszáz zsűrizett felvétele van Vácról és környékéről, csak nem talál egy lelkes, városunkat szerető kiadóra. Hasonlóan mostohán kezelték eddig a Váccal kapcsolatos, ajándékozásra alkalmas emléktárgyakat. Ezért örülünk, hogy megtört a jég: ezt a témát törölhetjük a hiánylistáról. A Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat 245. számú, Széchenyi utcai ajándékboltja segített a helyzeten. Agócs Dezsőné boltvezető mutatja a polcokon sorakozó ajándéktárgyakat: váza, hamutartó, cukorkásdoboz: valamennyin a váci Kőkapu ismert rajza. Márkás ajándék- tárgyak, Hollóházán készülnek, nem nagy mennyiségben. Az idegenvezetők gyakran kalauzolnak ide csoportokat. Zsúfolt az üzlet egyetlen kirakata és minden négyzetmétert kihasználnak a nem túl nagy helyiségben, hogy elférjen a sokféle üveg-, bőr-, textil- és egyéb áru. A három- személyes bolti brigád ezüst színű minősítést kapott legutóbb. Állandóan figyelik a vevők kívánságát, s ha tudják, teljesítik. Giccses áru nincsen náluk, az ízlésformálást is feladatuknak tekintik. P. R. A népi ellenőrzési bizottság idén is figyelemmel kíséri a lakosság áruellátását. A népi ellenőrök Szobon, Foton, Dunakeszin, Vácott és Verőcemaroson a helyszínen végeztek ellenőrzéseket. Meghallgatták a tanácsi vezetők, s a vásárlók észrevételeit, javaslatait. Megállapították, hogy van lehetőség a kistermelőktől közvetlen felvásárlásra, de a boltok sokszor nem élnek ezzel a lehetőséggel. Szobon az áru- szállításra panaszkodtak. Az ellenőrzött egységeknél az áruellátás hiányosságai mellett azt tapasztalták, hogy a zöldséggyümölcs eladás néhol háttérbe szorul, az élelmiszer-háztartási cikkek javára. A Zöldért Vállalat megszüntetésének és tevékenységének az áfészek részére történő átadásának egyik célja az volt, hogy a forgalmazásból a felesleges közvetítőket kikapcsolják, s így kedvezőbb árakat alakítsanak ki. Ezt a célt az áfész idáig nem tudta megvalósítani, sőt a lánc —' a Bosnyák tér bevonásával — hosz- szabbodott. A kérdésekre adott válaszból és a vita során hallottakból kitűnt, hogy 592 ezer kilogramm tárolt burgonyából csak 555-öt értékesítettek, jelentős volt a romlás. A januári gyenge időjárás miatt a kelkáposzta mennyiségének több mint a felét leírták. Ami megnyugtató: a Zöldért sóik milliós veszteséget mutatott ki évről évre, az áfésznél már idén, félévkor 11 ezer forintos nyereséget mutattak ki zöldség- ből-gyümö’csből. A Bosnyák térről érkező napi 20-25 mázsás áru az összforgalomnak csak kis százaléka. Kevés a forgóalap a növekvő árakhoz és az igényekhez. Közhangulat Bánfalvi Jenőné NEB-elnök összefoglalójában hangsúlyozta, hogy a zöldség-gyümölcs ellátás nemcsak gazdasági kérdés, döntően befolyásolja a lakosság közhangulatát is. Bővíteni kell a szerződéses kapcsolatokat úgy a termelés terén a kis- és nagytermelőkkel mint az értékesítő szervekkel. Javítani kell az értékesítő telep belső szervezettségét, biztosítani kell a megrendelések nyilvántartását, a teljesítéseket, a kiszállítások, előkészítését, ezen keresztül a boltok időbeni áruellátását. Beszámoló Végül a NEB-ülés meghallgatott és elfogadott egy beszámolót a legutóbbi három és fél éves testületi munkáról. Ezt az anyagot vitatjuk meg _ a Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság szeptemberi ülésén. Papp Rezső Rendezvények házon kívül is Kezdődik az őszi évad Összehangolt csapatmunkára lesz szükség Munkatársi értekezletre jöttek össze a napokban a Ma1 dách Imre Művelődési Központ szakemberei, ügyintézői. Mindazok, akik Vác legjelentősebb kulturális intézményének tevékenységét irányítják. A szezonnyitó tanácskozás hasonló volt a színházak társulati üléséhez, csak itt a reszortfelelősök beszéltek a tervekről és a gondokról. A takarékossági intézkedések következtében az idén kevesebb jut az állag megóvására, az új tárgyak beszerzésére. A technikai-karbantartási csoport — munkaterv alapján — idén egymillió 300 ezer forinttal gazdálkodik. Nem könnyű a helyzetük, mert pl. a nagytermi 20 darab szék pótlása tízezer forintba kerül. Jobb feltételeket biztosítanak viszont a nyelvtanuláshoz és a számviteli dolgozók munkájához. Tovább korszerűsítették a színpadot, de a légkondicionáló berendezésekről egyelőre nem lehet szó, mert azokhoz több millió forintra lenne szükség. Az új évadban színesnek ígérkezik az ifjúságnak szánt műsor. Programjukat egyeztetik az iskolákkal. A Családi Hétvége című programok szó- rakoztatóak, tanító jellegűek szülőknek és gyermekeknek egyaránt. A csillagászati szakkör jó munkáját dicséri, hogy Új technika a kőbányában Korszerűbb portalanftők A felszabaduló munkaerőt átcsoportosítják A sejcei és a keszegi kőbányából érkező kő, a cement és mészgyártás alapanyaga 35, úgynevezett átadási ponton jut el a DCM-be. A kőbányában a földtani adottság és a művelési lehetőségek mellett a jelenleg alkalmazott technológia sok üzemeltetési gondot okoz, lassítja a termelést. A váci gyár kőbánya-rekonstrukciójáról a Szilikátipari Tudományos Kutató Intézet tanulmánytervet készített, melynek eredményeként 1982- ben elkezdődött a bánya ás- ványvagyona központi helyén az új törőmű telepítése. A 31. sz. Állami Építőipari Vállalat az idei év első félévében a törőépület építő- mesteri munkáival megteremtette a technológiai szerelés feltételeit. A technológiai fővállalkozó, a Jászberényi Aprítógépgyár júliusban megkezdte az előkészítési munkákat. A rekonstrukció első ütemének technológiai szerelési munkái előreláthatóan 1984 harmadik negyedévében fejeződnek be. Az új törőmű várhatóan 800 tonna zúzott követ termel majd óránként. Ez a teljesítmény a gyári nagy rekonstrukció igényeit is képes lesz kielégíteni. A felújítás első ütemének kiadásai 183 millió forint körül alakulnak. A II. és III. ütem programja szerint a gyár és a bánya között távolsági szállítószalag és keveréktároló építése következik. Ez által megteremtik a nyersanyagszállítás új technikai feltételeit. A beruházás költségeit az országos vállalat saját forrásból biztosítja. A fejlesztési költségek közel 400 millió forintot tesznek ki. A nyersanyag-ellátási rekonstrukció teljes végrehajtása után 30 ezer tonna/évi többlet klinkertermeléssel lehet számolni. Az új technológia segítségével csökken a porképző források száma, ezek a jelenlegihez képest korszerűbb portalanító berendezésekkel lesznek ellátva. Az új technológia némileg kevesebb emberi beavatkozást igényel, így csökken majd a bányaüzemben foglalkoztatottak létszáma, a munkaerőtartalékot más üzemrészekbe csoportosítják át. Tóth Gézáné nyáron — országos versenyen — harmadik helyezést értek el. Októberben rendezik Vácott a csillagászati és űrkutatási hetet, s ők is szorosabbra fűzik kapcsolatukat az iskolákkal. Az ifjúsági klub vállalta, hogy a névadó Madách Imre emlékét felelevenítik Az ember tragédiája bemutatójának centenáriuma alkalmával. Rendhagyó irodalmi óra, Sándor György műsora, Rock Színház váltja egymást színes programjukban. Szeretnék megállítani a lejtőn azokat a fiatalokat, akik gondot okoznak családjuk, iskolájuk — később az egész társadalom — számára. Beszámolót hallottunk a színházi bérletrendszerről, és a hangversenybérlet-sorozat- róL Színházi hetet is rendeznek, a színpadi előadáson kívül kiállítással, színésztalálkozókkal, vitákkal. Október 22-én és 23-án hat kórust köszönthetűnk városunkban a Dunakanyar Dalostalálkozón. Sok szó esett a munkásművelődésről. A Híradástechnika, az Izzó és a Forte lesz egy- egy üzemi rendezvénynek a helye. Korniss Péter és Lehot- ka László fotói kerülnek legközelebb a közönség elé, jól haladnak az Interdia Show előkészületei. Kiállítást rendeznek Kassai Vidor emlékére. Varga Zoltán Igazgatóhelyettes összefoglalójában hangsúlyozta, hogy a tanácskozás hű képet adott az erőfeszítésekről, a következő 10 hónap terveiről. Megvalósításukhoz összehangolt csapatmunkára van szükség. Valamennyi munkaterület a közös, nemes- célt szolgálja: mind magasabbra emelni Vác kulturális életének a színvonalát. Papp Rezső Változás Nem lesz vásár Az idei évre megállapított vásári naptár időközben módosult. A városi tanács kereskedelmi és ellátásfelügyeleti osztálya közlése szerint az idén már csak október 16-án és december 18-án lesz Vácott országos állat- és kirakodó vásár. VÁCI APROHIRDETESEK Anyakönyvi hírek Vácott születtek: Császár Árpád és Pribék Anna fia Árpád, Holló László és Hanczik Ilona ikergyermekei Nikoletta és Viktor, Kiss Károly és Molnár Erika lánya Hajnalka, Martikán Csaba és Czimmer Györgyi lánya Emese, Pintér József és Róka Éva fia Krisztián, Sas Rudolf és Honfeld Mária fia Zsolt, Varga Miklós és Virsinger Erzsébet fia Csaba, Csörgő Tibor és Mihályi Ilona fia Tibor, Rad- zik László és Lukácsi Hilda fia Róbert, Stefanidesz János és Flier Erzsébet fia Adorján, Zsezserán József és Kővári Judit lánya Hajnalka, Balogh György és Fenyvesi . Katalin lánya Anikó, Sándor Gábor és Bubori Mária lánya Bernadett, Tuza János és Ecseri Erzsébet fia Zoltán, Liptai Árpád és Vaczó Julianna lánya Julianna, Orvos Gábor és Kurdi Éva lánya Dóra, Pál Ferenc és Me- tulik Melinda lánya Nikoletta, Pál József és Molnár Erzsébet lánya Szilvia. Vácott hunyt el: Zilai István Tahitótfalu, Bercsényi u. 2., Kovács Istvánné Korábnyik Gizella Vác, Beloiannisz u. 9., Bikkes András. Vác, Nagykörút 80., Dömötör Sándor Vác, Erzsébet u. 11., Magyar Istvánné Pirovszki Erzsébet Ipolydamásd, Lenin u. 58., Horváth Mihályné Csep- regi Mária Vác, Bottyán u. 32.. Altman Lászlóné Winkler Róza Budapest IV. Árpád u. 104., Klenyán László Göd, Honvéd sor 31., Pintér Márton Szokolya, Fő út 17., Tóth Ferencné Ábelovszki Anna Göd, Fácán u. 5., Nagy György Göd, Tisza u. 16., Szklenár László Pomáz, Templom tér 3. Kétszobás, összkomfortos családi ház eladó Érdeklődni lehet (szombat, vasárnap): Vác, Vörösmarty tér 11. sz. ________________ La da 1200-as combi eladó. Vác, Haraszti Ernő utca 33. II. emelet, 9. ajtó.___________ Vá c. Burgundia utca 14. szám alatt házrész, (egy szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba), eladó. Érdeklődni: 06-26-27 644 telefonszámon. Molnár Máriánál. Vác, Zrínyi utcai óvodába — csökkentett munkaidővel — tálaló konyhára dolgozót felveszünk. Nyugdíjas is lehet. — Jelentkezés: Vác, Eötvös u. 3. sz.______ Ko nyhaszekrény és hústőke eladó. Vác. Eö'vös utca 12.______ Kü lön bejáratú, bútorozott szoba férfinak albérletbe kiadó. Vác, Rénköz 4._____________ Üj , autóüiésre is akasztható, ülősportkocsi eladó. Vác, Dózsa György út 22, (Varga). Jó állapotban levő Zsiguli személygépkocsi eladó. Érdeklődni lehet: Vác-De- ákvár; Bauer Mihály utca 17. Háromszobás összkomfortos, régi, tanácsi lakásért adnám egyszobás összkomfortos, Földvári téri, saját lakásomat. Érdeklődni lehet: 12- 625-ös telefonszámon vagy Vác, Révköz 4. alatt Fiatal házaspár albérletet keres Vácott. Szoba, konyhásat, esetleg fürdőszobahasználattal. Leveleket „Egy gyermekkel 130 763” jeligére hirdetőirodába (Jókai utca o.' kérnek. Radnóti üt 7. számú garázs kiadó Vácon. Érdeklődni: Vác, Zeke Utca 5. sz. ___________ Fi atal, egy ti i telő pár albérleti szobát (für- flőszobáva!) vágy lakást bérelne. Ajánlatokat „Nyugalom 130 754” Jeligére vád hirdelölrodába (Jókai üteg q) A Földváry téri bölcsőde élelmezésvezetőt felvesz. Jelentkezés a bölcsőde vezetőjénél: Vác, Kölcsey utca 13—21. ai-ttf. Két nő részére albérleti szoba kiadó. Vác, Deákvári főút 13. földszint 2. ajtó. Érdeklődni lehet délután 17 órától: (Mártonná). Tejipari Szállítási Vá lalat gépkocsivezetőket keres, jó kereseti lehetőséggel. Vác. Deá írttá rí fasor 6. Egy fért! vagy ajak részére szoba kiadó. Solymosi Ferenc; Vác. Cspri u 103 2600 Ltauo Vácott DeKtrí- tett szőlős-gyümökrös (Papvölgy 8.). — Érdeklődni: pásztor, Tabán titrs 40-42 Elauo: niaSlel szouas ház, állattartásra is alkalmas udvari részszel. Érdeklődni lehet mindennap 17 órától: Vác, Szivárvány utca 1 sz____________ Iz zó uicj.eiu zöluseg- gyümölcsüzlet eladó. Érdeklődni: Vác. Haraszti Ernő utca 23. 1. emelei 4. (Zongora vné) Rok Kamii ot;si, kczj- najtású. eladó. Draikó István. Felsősöd, Ménes1 ót 7 Nemei nyelvből Korrepetálást vállalók. Wernkéné, Vác, Burpiiraníln n*r»f) 99. Az időskorúak Szociális Otthona (Vác, Vak Bottyán tér 1.) fS’MeM hirrtpf Ul-s frsz. Trabant, kétéves műszakival eladó. Telefon: Vác, 12-023. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)