Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-09 / 187. szám

1983. AUGUSZTUS 9., KEDD 5 Kevesebb a bűncselekmény A biztonságot szavatolják SZÁZHALOMBATTAI PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Óvodákat, iskolákat tataroznak Nyári karbantartások Közvéleményt megdöbbentő vagy felháborító, netán szen­zációt kavaró bűncselekmény­ről Százhalombattán nagyon ritkán lehet beszélni. De még talán a ritka kifejezés is túl­zó, hiszen az elmúlt eszten­dőkben mindössze egy olyan eset történt, mely megrázta az Itt élőket, s felkavarta az in­dulatokat. Gyakrabban képe­zi a szóbeszéd tárgyát ilyen vagy olyan, többnyire kisebb horderejű tett, mely bár tör­vénybe ütközik, súlyosságában azonban messze elmarad egy „igazi" krimi történéseitől. Szerencsére — tegyük hozzá —, hiszen a több mint tizen­nyolcezer lakosú modern vá­ros, már méreteinél fogva is lehetne áldatlanabb állapotok között. Jelenleg azonban a rend őreinek a legtöbb gon­dot, számszerűen is a vagyon elleni kisebb-nagyobb bűncse­lekmények okozzák, s elvétve a közrendet, a közbiztonságot sértő, vagy veszélyeztető sze­mélyek cselekedete. Vagont fosztogattak Persze túlzás lenne azt mondani, hogy Százhalombat­tán csupán biciklitolvajok okozzák a legtöbb fejtörést. Kétségtelen, hogy az idén pél­dául gyakran kelt lába a ke­rékpároknak, jó néhány kis­motornak, sőt történt autólo­pás is. Gyakoribb azonban, sőt úgy is fogalmazhatnánk, hogy Százhalombattán a leg­jellemzőbb az üzemi tolvajlás. Elsősorban a Dunai Kőolaj­ipari Vállalat és a Dunamenti Hőerőmű területéről tűnnek el értékesebb szerszámok, anyagok, de megesett többször is, hogy egy-egy vasúti szál­lítmányt csapoltak, illetve dézsmáltak meg, vagy fosz­togattak előbb utóbb ismertté váló személyek. A társadalmi tulajdon meg­Az idén is színes és gazdag programmal ünnepli meg Százhalombatta augusztus hú­szadikát, alkotmányunk (Szüle­tésnapját. A megemlékezésre 19-én, a városi tanács nagy­termében kerül sor, ahol dél­után 3 órai kezdettel Ferenczi Illés tanácselnökhelyettes mond ünnepi beszédet Másnap, 20-án délelőtt fél 10-kor a DKV csónakházában egész napos, vidám, szórakoz­tató műsorsorozat veszi kez­detét. A hagyományos Alkot­mány Kupa sportversenyek mellett cselgáncs- és modelle­zőbemutatókat tartanak, majd délután 3 órakor vidám gyer­mekműsor szórakoztatja a leg­fiatalabb korosztályokat. Dél­után fél 5-kor 'felnőtteknek síóló program, este 6 órakor pedig a Steel együttes koncert­je kezdődik. Hét órától 10-ig discó várja a fiatalokat, majd ezt követően a Seriff az égből című filmet vetítik le. Aim aki egyéb látványosságra vá­gyik, az részt vehet a főtérről a százhalmokhoz vezető túrán: a magas dombokról ugyanis Mit, hol, mikor? Rendezvények. Augusztus 11-én kerül sor a dunafüredi halászcsárdában este 7 órai kezdettel a városi KlSZ-bizotf- ság rendezésében a szokásos, csütörtöki discóra. Az este 10 óráig tartó táncos zenés össze­jövetelt vasárnap, hasonló időpontban ismét megtartják. Mozi. A Barátság Művelődé­si Ház műsorán: augusztus 9- én: Ehns Presley — zenés amerikai film. Augusztus 11- én Katonadolog — szovjet film. Az előadások este 7 óra­kor kezdődnek. Az, óvárosi mozi műsorán: augusztus 14-én: Jézus Krisz­tus szupersztár — amerikai film. Augusztus 15-én: Gyere­kek a Kéktó hegyéről — svéd ifjúsági film. Az előadások kezdete hétköznap este 6, va- tórnap 4 óra. rővidítői alkalmanként az üz­leteket, ABC-áruházakat is célba veszik, de mert nem csupán a közvagyon megkáro­sítására specializálódtak, alig­ha vannak biztonságban a személyi javak, a magánlaká­sok értékei. Kedvező adatok A rendőrség tapasztalatai szerint a betörő tolvajok az utóbbi időben fokozott érdek­lődést tanúsítanak a lakások iránt is. Felismerték, hogy egy-egy otthonban — ma már — meglehetősen sok olyan ér­tékes tárgy és eszköz halmo­zódott fel, amit könnyen le­het úgymond mobilizálni, il­letve azon túladva, pénzt sze­rezni. Ráadásul felismerték azt is, hogy az emberek több­sége gyakran a legelemibb óvintézkedéseket sem teszik meg a lakásukban fellelhető értékek védelmére. A legfrek- ventáltabbak természetesen a hétvégi házak, melyek hétköz­ben, illetve napközben elha­gyatottak, s a szervezettebb bű­nöző csoportok szabad prédái. Köztudott, hogy ez év ja­nuárjától Százhalombattán és a szomszédos Érden nem őrs, hanem rendőrkapitányság áll a közrend és a közbiztonság valamint a bűnüldözés szolgá­latában. A közös kapitányság hatósugarába a szomszédos települések — Tárnok, Sóskút, Pusztazárnor és Diósd — is beletartoznak. Az új rendőr- kapitányság eredményes mű­ködéséhez a szükséges tech­nikai, anyagi és személyi fel­tételek immár adottak, igaz, az első néhány hónap, mint minden kezdet, okozott nehéz­ségeket és gondokat. Időköz­ben azonban öt személlyel gyarapodott a bűnügyi szol­gálat létszáma, Százhalombat­tán pedig június elseje ó*a gyakorló rendőrőrs működik. egészen jól lehet látni majd a fővárosban rendezett tűzijáték fényeit. Kétségtelenül felcsillan az iparcikk kínálattal kevésbé el­kényeztetett százhalombattai polgár szeme, amikor körül­néz a boltban. Színes televí­ziók, varrógépek, rotációs ka­pák, gépi permetezők, motor- kerékpárok, rádiók, magtefo- nök, campingágyak, gáztűzhe­lyek sorjáznak az üzletben. Most. Ám az ígéret szerint két hét múlva szőnyegek és füg­gönyök, majd újabb két hét múlva sportruhák, aztán játé­kok és sportszerek, ezután a következő turnusban cipők, s legvégül szupermarketba való cikkek, illetve üvegáruk és edények csalogatják a vásárló­kat. Voltaképpen mint egy folytatásban olvasható re­gényt, akként kapott Százha­lombatta egy nagyobb áruhá­zát. Csak várni kell — adott esetben két heteket —, hogy az áruház egyik osztályáról a másikba eljuthasson a vevő. Az ötletnek sem utolsó el­gondolás persze majd a gya­korlatban válik be, minden­esetre az augusztus másodi- kán megnyílt Mini-Skála máris népszerűségnek örvend a vá­rosban. Az egykori Zöldért-üzletben az érdi áfész-áruház három dolgozója, Pásztor Tiborné, Kervanics András és Pammer Józsefné már az első napok­ban igen szép forgalmat bo­nyolított le. Tehették persze, hiszen a szomszéd város be­vásárló központjának árukész­letéből válogatták össze, s hóz­ták itteni üzletükbe a műszaki cikkek és barkácsfelszerelések százait. — Mintegy , másfél millió forintnyi árunk van — ma­gyarázza az üzlet vezetője, Az elmúlt fél esztendő ta­pasztalatai és természetesen a bűnügyi statisztika adatai kedvezőek. Százhalombattán tavaly például 189 ügyben rendelt el büntető eljárást a budai járási rendőrkapitány­ság. Az idén az első hat hó­napban mindössze 55 alka­lommal kellett hasonló eljá­rást kezdeményezni. Leggyak­rabban, mint már említettük, a vagyon elleni bűncselek­mény adott munkát a rend őreinek, számszerint harminc­nyolcszor. öt alkalommal sú­lyos testi sértés, hét esetben tartási kötelezettség elmulasz­tása, négy ízben gyermek, il­letve személy, egy alkalom­mal pedig közrend és közbiz­tonság elleni bűncselekmény miatt. Csak összehasonlítás­ként említjük, hogy a közös kapitányság Érden 262, Tár­nokon és Pusztazámoron 27, Diósdon 16, Sóskúton pedig 9 ügyben indított büntető eljá­rást. Magyarán: Százhalombat­tán, a többi településhez vi­szonyítva is kevesebb tör­vénybe ütköző cselekedet tör­tént. Társadalmi segítség Azt is nyugodtan kimond­hatjuk tehát, hogy a közrend és -biztonság megnyugtató e modern városban. S hogy az is maradjon, az Érd—Százha­lombatta városi rendőrkapi­tányság munkájában a leg­nagyobb hangsúlyt a megelő­zésre helyezi. Ennek érdeké­ben fokozni szándékozzák a közterületek rendőri ellenőr­zését, amire mellesleg a la­kosság is igényt tart; igényt arra, hogy ha szükséges, gyors intézkedésével, máskor csu­pán puszta jelenlétével szava­tolja a nyugalmat, a bizton­ságérzetet. Ugyanakkor a bűnüldözés egyre inkább számít a lakos­ság segítségére is; Százhalom­battán például — mintegy erős társadalmi bázisra — az önkéntes rendőrök segítségé­re, munkájára komolyan épít a kapitányság. Miként egy-egy nagyobb akciónál a munkás­őrség és az ifjú gárda támo­gató közreműködésére is. Pammer Józsefné — amit igyekeztünk azokból a cikkek­ből összeválogatni, melyek Százhalombattán hiányzanak. Két hétig árusítjuk, s ha köz­ben olyan gépet kér valaki, ami itt nincs, de érdi osztá­lyunkon kapható, ideihozatjuk. — Két hét után? — Kiürítjük az üzletet, s áruházunknak egy másik osz­tálya költözik ide. A hétfői szünnapot használjuk fel orré a cserére. — Gyakorlatilag tehát a százhalombattaiaknak egy egé­szen sajátos menetrendet kell megtanulniuk ezután? — Legalábbis jó lenne, ha megjegyeznék: kéthetes változ­tatásban más-más osztályunk kínálja áruját. Anni egyelőre kísérlet, s elképzelhető, hogy ha a vásárlóink is így igény­Még javában tart a nyár, s a kisdiákok sem igen gondol­nak még most, augusztus ele­jén, a szünidő végére, ám a készülődés a soron következő tanévre már elkezdődött. Nem­csak a tanszereket árusító üz­letek, s a tankönyveket piac­ra dobó boltok nyugtalanítják a vakációzó iskolásokat, ha­nem az építők is. Pontosabban azok a kőművesek, festők-má- zqlók, vízvezetékszerelők és te­tőszigetelők, akik a Damja­nich utcában, vagy a Ságvári sétányon javában szorgoskod­nak a tantermek kicsinosítá­sán, az iskola megújításán. A nyár kötelező, s évről év­re ismétlődő feladata, a szoká­sos karbantartás és felújítás az idén sem maradt el. Az al­sófokú oktatási intézmények gazdasági ellátó szervezete több mint egymillió hatszáz­ezer forintnyi munkával bízta meg az idén is a kivitelező cé­geket. — Kik vállalkoztak ezen a nyáron az óvodák és iskolák rendbehozatalára? — A tanács kommunális és költségvetési üzeme mellett — tájékoztat Nyári István, mű­szaki ellenőr —, a lakásszö­vetkezet karbantartó részlege, néhány kisiparos, valamint egy gazdasági munkaközösség. A szokásos festési, javítási munkálatok, vagyis a karban­tartás költsége az idén 630 ezer forint. — És a felújításé? — Majdnem egymillió. A legtöbb munka az egyes számú iskolában akadt; megrongáló­dott a bejárati lépcsősor, ezt teljesen el kellett bontani, most készül az új. Balesetve­szélyessé vált az udvaron a betonvirágágyás, ezt is tisztes­ségesen rendbe kell hozni, to­vábbá a tornaterem fölött te­tőszigetelésre kellett sort ke­ríteni. lik, a váltás nagyobb időkö­zökben, mondjuk havonta tör­ténne. Lehet, hogy valóban nem lenne haszontalan megjegyez­ni — betanulni? —, hogy két héttel a nyitás után már nem motort és fűnyírógépet, hatjem a MÉTA-sfaop termékeit lehet kapni a Damjanich utca és a Rózsa Ferenc körút sarkán. Egyelőre azonban a nyitva tartás időpontjainak számon­tartása sem könnyű. A Mini- Skála ugyanis hétfőn zárva tart, kedden, szerdán, csütör­tökön 9—17 óráig, pénteken 9- től este 6-ig, szombaton pe­dig reggel nyolctól délig fo­gadja a vásárlókat. S ugyan­csak a tudnivalók közé tarto­zik: nagyobb értékek megvé­telénél az OTP-ügyeket hely­ben intézik. — A Ságvári iskolában? — Lényegesen kevesebb a munka: az udvar helyreállí­tása került szóba, egyelőre azonban még nincs eldöntve, hogy a felbontott részeket ezen a nyáron, vagy majd ké­sőbb hozassuk-e rendbe? Fon­tosabb az uszoda felújítása, ahol a belső festés tönkre­ment. Amint bezár, itt is kez­dődhet a tatarozás. — Hol tartanak jelenleg a munkálatok? — A felén már jócskán túl vagyunk, s .úgy néz ki, hogy óvoda-, illetve iskolanyitásra a karbantartás, illetve a felújí­tás mindenütt befejeződik. — A kivitelezők közül me­lyiket dicsérné meg? — A legmegbízhatóbb mun­kát. s mindig a megadott ha­táridőre a lakásszövetkezet részlege végezte eddig el, s ráadásul minőségi kifogás nél­kül. Az utolsó kupa A Dunai Kőolajipart Válla­lat javaslatára négy szocialis­ta ország egy-egy kőolajfino­mítója minden esztendőben megrendezi közös sportbajnok­ságát, mely a Barátság Olaj­kupa elnyeréséért zajlik. El­ső alkalommal 1976-ban mér­kőzött az NDK-beli PCK Schwedt, a lengyel MZRP Plock, a csehszlovák NP Slovnaft és a magyar DKV sportegyüttese. Az idén nyolcadik alkalom­mal került sor erre a nemzet­közi bajnokságra, melynek színhelye Pozsony volt. Három sportágban mérkőztek a csa­patok: labdarúgásban, férfi és női kézilabdában, valamint teniszben. — Kézilabdában — tájékoz­tat Móré Károly szakosztály- vezető — a fiúk a remélt eredményt hozták: egy dön­tetlennel, valamint egy győ­zelemmel 'csoportunk az első helyre került. A harminc ser­legből a kézilabdátoknak há­rom jutott; a már említett el­ső helyezésért egy, a másodi­kat Szabó János kapta a leg­több gólért, a harmadikat Tóth Sándor kapus, a legki­válóbb védő. — Mi sem panaszkodha­tunk a teniszben — fűzi hoz­zá Dudás Péter vezető edző — két győzelem és egy vere­ség a torna mérlege. Két ku­pát hoztunk el: egyet a má­sodik helyezésért, egyet pe­dig höfler Miklós legtechni­kásabb játékáért. Sajnos, a labdarúgásban a, 3 vereség és a negyedik he­lyezés önmagában mindent elmond. A magyar csapat azonban az összesített pont­számok alapján a dobogó má- ■sodik helyére került. A Barátság Olajkupa, mint említettük, nyolcadik atka­■Töllhegyeni Anekdótába illik annak a ré­givágású hivatalnoknak hajda­ni figurája, aki szükség diktálta takarékosságból papírzacskók­ban porciózta az iroda fűtésére szánt szenet, s beosztotta ötö­sével mindennapra az eltüzel­hető mennyiseget. Szűk a ke­ret, mjentegétőzött, s a megfa­gyok helyett a kicsit fázok al­ternatívát választotta. S hogy mennyire szűk volt a keret, ar­ra bizonyság: a papírzacskót is — használt csomagolópapírból — maga ragasztotta. Ma persze a takarékosságnak nem ennyire abszurd a megje­lenési formája. Ha szűk a keret, most is osztunk és por­ciózunk, persze másként. Rit­kán és röviden beszélünk pél- dáult telefonon, kevesebbet utazunk, szállítunk saját ben­zinünkkel, nem veszünk ra­gasztót, csavart és akkumu­látort, rotring tollat, hul­lámpalát és mélytányérokat, amikor a cégnél mindez szá- molatlanul akad. Számolat- lanul, illetve méretlenül taka­rékoskodik, sőt, már-már szu­pertakarékoskodik az az ötletes polgár, aki irodai vékony pa­pírral — hogy stílszerűek le­gyünk — kiváltja a csak bolt­ban beszerezhető toalettpapírt. Aki a vállalati huzalt ruhaszá­rító zsinegként tudja alkal­mazni, s a város vizét jégszek­rényként. Ez utóbbi — mellesleg leg­újabb százhalombattai talál­mány — fölöttébb olcsó. Fő­ként, ha vendéglátással foglal­kozik az illető. Kirakja a sörös­üvegekkel telt rekeszeket, fölé­je helyezi a slagot, s a non­stop vízsugár kellemes hőmér­sékleten tartja a közkedvelt italt. S még csak vízdíjat sem kell fizetnie, hiszen ő is mé­retlenül, vagyis vízóra nélkül használhatja naponta a köbmé­terek .tucatjait. • • lommal talált gazdára. Am ez alkalommal utoljára... Tapasztalataim alapján helyeslem azt a döntést — mondja Stefan Madro, az In­ternationale Bratislava főtit­kára —, mely véget vetett a BOK-nak. A legőszintébb igazság az, hogy mindannyian küszködünk a pénzkerettel, hogy 150 sportolót vendégül látni..., nem száz korona. Kép és szöveg: Győrik János Családi események SzQletett: Zsabka Sándornak és Paksi Évának Péter, Horváth Fe­rencnek és Mayer Hajnalkának Ta­más Péter, Defend Gábornak és Nagy Szabinának Szabolcs, Enye- di Lászlónak és Kubicsek Ilonának Zsanett, Mátés Istvánnak és Der- da Juliannának Angéla, Gáspár Józsefnek és Aradi Zsuzsannának Dániel György. Vass Ferencnek és Drevenka Ildikónak Ildikó, Bod­nár Sándornak és Oláh Ilonának Mónika, Egervári Ferencnek és Marczinkovics Editnek Balázs, Dort Lajosnak és Kelényi Hellának Marcell, Klsnémet Dávidnak és Pénzes Irmának Tímea, Nyitrai Já­nosnak és Szakáll Juliannának Ni­kolett nevű gyermeke. Házasságot kötött: Király István és Lipták Irén, Kiss Péter és Né­meth Ibolya, Kristály András és Pék Hajnalka, Nadu György és Horváth Judit, Fekete János és Győré Rozália, Tomusz Ignác és Móricz Magdolna, Hóbor Ferenc és Balogh Erika, Abordán Péter és Komlósy Mária, Csiják József és Prokop Borbála, Baráti Vince és Lázár Ilona, Jován László és sza­bó Éva. Elhunyt: Vulkovics Arzénné (sz.: Ritter Mária), Sárközi Zoltán, Szár­nyas József. Az oldalt írta: Tamást István Fotó: Hancsovszki János Motorkerékpártól a színes televízióig, varrógéptől a rotációs kapáig műszaki cikkek és barkácsholmik százai várják az átalakított üzletben a vásárlókat. Tűzijátékot a halmokról Sport, zene, szórakozás w ■ Áruház kicsiben Kéthetenként cserélik sz árut Második lett a DKSK ■ . ' gSwVwiBw^Wliillffw Előretörtek a magyar fiúk, az eredmény: győzelem a schwedtt csapat fölött.

Next

/
Oldalképek
Tartalom