Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-06 / 185. szám
1983. AUGUSZTUS 6., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN Hunyadi István■■ Díjatlan költő A bördzsekis, koptatott farmeros kamasz és a pepita-szatyros lányka a stég lejáratánál várják a kompot. A lápy oldalt pislog az ifjúra. Beméri állagát, súlyát, célszerűségeit Félvállról odaveti: — Maga költő? A farmernadrágos álmatagon bámulja a vizet. Piknikus, lomha mozgású. Kelletlenül fordítja a fejét — Ezt honnan veszi? — Mondták. Mutatták a téren: „Ott megy valami költő.” — Helyesen mutatták. ■— Elárulhatja a nevét? — Semmi akadály. Bodor Botond. Alliterál. — Szép név. Én Mónika vagyok. Sluka Mónika. Az enyém rímel. — Belevaló, rendes az is. — És régóta űzi a szakmát a költő? — Elég rég. Nem sokkal a nagybetűk után kezdtem. — Hát az se tegnap volt. És díj? Valami díja biztosan van. — Díj? Miféle díj? — Ügy értem, valami érdemérem. A tévében is volt ilyen. Bábolna- nagydtj, Gábor Aron-díj, vagy efféle. A koptatott farmeros a vizet bámulja érdektelenül. Latolgatja a választ — Nem, kislány. Én díjtalan költő vagyok. Díjtalan költő. — Az hogy lehet? Valami díja mindenkinek van. — Apám szerint volt díjtalan gyakornok. Rang volt az, bizony. Tülekedtek érte. Nos, én gyakorló költő vagyok. Díjtalanul. A szatyros nem érti. Egyre türelmetlenebb. — Legalább egy oklevél. Jártassági bizonyítvány. Valami oklevele vsak van? — Miféle oklevél? — Hát ami a fodrásznak lóg a falon. Valami flepni. — Flepni, az nincs. — Odahaza se lóg a falon? Mi lóg magának odahaza a falon? — Semmi. Pár nájlonba csomagolt macska. Pucéran is. Magazinokból. A szatyros nem nyugszik. — A bábosnak is van oklevele. A gesztenyesütőnek is. Rendes iparos kiakasztja. Anélkül nem megy. Az ifjú művész előredönti a mellét. — Nekem nincs. Pé Howardnak se volt. Bundzsáknak se. Pedig menő fejek voltak. Nem kellett nekik. A lány a fejét rázza. Sarokba akarja szorítani a másikat. Ne szórakozzon vele. — Az okleveles gazdának is van emléklapja. Kérkedik vele. Ott lóg a főhelyen, ökrével együtt van lefényképezve. — Ja, kérem, nem minden ökör jut oda. Van olyan, amelyik csak húz, mindig csak húz. Nem mutogatják egyszerűen. Annak még a farát se pacskolja senki: nesze, Csalán, egy icipici vigaszdíj. A szatyros idegesen fészkelődik. Gyanakszik. — És működési engedélye? Az csak akad. — Ohó. Erre kíváncsi? Engedély nélkül működöm. Bármikor abbahagyhatom. — Tehát fusizik!? A kamasz széles szájjal nevet. Bedobja teljes fogsorát. — Fusizok, fusizgatok. A lány elhúzódik. Gyanúja, hogy ugratják. — Hát mije van, ha egyáltalán költő? Szélhámoskodik? A gyanúsított a farzsebében kutat. Diadallal lobogtatja: ■tmiBsy öhfiűiegy. Előfizetése^ nü, a „Daloló Orvhalásznal. Ha ez megnyugtatja... Lovak Cs. Kovács László tusrajza Flamm JánosGyalogbéka Kácz Lajos: Kristályváza mint egy pókháló-érintés hajol főiem arcod csukott szemű színlelés rezdiil szempillámon leskelődő tekintetem a pillanat cinkosa kuncog ajkam szegletében s nevetés robbanna de félő hogy szilánkokra törné komolyságod s a csörömpölésre fölriadna álmodozásom Jánosy Tibor-Formatervezés Az idei ajándék egy hamutartó volt. Két bronzba dermedt tenyér barázdált felszíne — akárcsak egy igazinak mikor vizet merít, vagy kér valamit. Mit is csinálsz ilyenkor? Félve nyomod el benne az első csikket, a következőket közömbösen. Megszokod, mint az átvert sarki koldust, koldustenyérben gombokat. Hornicsek a telefonkönyvből nézte ki a szabó címét annak idején, amikor hízásnak indult és nadrágjainak derekát ki kellett engedtetnie, ö is a kilencedik kerületben nőtt fel, s talán azért, mert a szabó neve azon- . naL, megnyerte tetszését, döntött Wi ellette. Nem csalódott. Hanák Márton jó szabó * Volt. Kitűnően értett az igazításhoz is, munkája pontos, árai méltányosak. A szabó a Tűzoltó utcában lakott, egy régi, földszintes ház udvari lakásában. Szerény cégtábla hirdette műhelyét a ház hámló vakolatú falán, meg az ajtón is. Amikor Hornicsek először nála járt, észrevette, hogy a mesterlevél és az árszabás társaságában! néhány bekeretezett oklevél is lóg a falon, és a vitrines szekrényben serlegek, nemzetiszín- szalagos érmek díszelegnek. Hanák úr a negyvenes évek végén többször is bajnokságot nyert kisváltósúly- ban. Ökölvívó múltjára nemcsak félrevert orra, s szemöldöke táján a behegedt sebek emlékeztettek, hanem hüvelykujjának megbicsaklott tartása is. A kézcsonttörés gyakorta előfordul a bokszolóknál. Hanák úr megnyugtatta Hornicseket, hogy sérülései nem zavarják munkájában, csupán a hirtelen időváltozáskor Macskapihenő Ligeti Erika érme Polgár JuliannaTavaszi eső Eső eső ömlő eső cudar kedvem öblögető Gömbölyödő szürke felhő lelkem nyomó lengedező ömlő eső cudar eső fejem fölött vizes vizes ernyő Esd ki magad esd ki eső hadd sírjon az égi tető Sirasd borúm sirasd eső légy szívemen hűvös kendő Foszladozó szürke felhő csendesül az ömlő eső Eső eső pergő eső vihar kedvem öblögető fájnak ujjal kegyetlenül. Előre Is elnézést kért, mert olyankor, sajnos, elviselhetetlen a modora. Hornicsek nemrégiben vastag, szürke szövetet vásárolt és felkereste Hanák urat. Október végére beszélték meg a próbát. Délelőtt még sütött a késő őszi nap, de délutánra hideg szél támadt, megborzongattá Hornicseket. Baljós, sötét felhők gyülekeztek, amikor csengetett a szabó ajtaján. Hanák úr ajtót nyitott. A megszokott, udvarias mosoly hiányzott arcáról. Ügy bámult meggyötört, üveges tekintettel, mint aki egészen máshol jár gondolatban. Aztán dünnyögve, táncoló lépésekkel ment a műhelyt jelképező kisszobá- ba és az ülőhelyre mutatott. A szürke, félig kész kashanadrág ott feküdt a széken. Hornicsek megszabadult nadrágjától és felvette a készülőt. Hanák úr csuklóját, ujjait nyomogatta, masszírozta, szó nélkül méregette Hornicseket, majd villámgyorsan ide-oda hajolt, mintha csak láthatatlan ütések elől térne ki, s lapos krétájával bejelölte a nadrág hosszát, derekát. Szárazon közölte: — Szombaton jöjjön érte. Hornicsek segélyt kérőén nézett rángatta le a nadrágot és nyúlt a másikért, de Hanák úr rámordult: — Azt csak hagyja békén! — De Hanák úr — próbálta Hornicsek meggyőzni —, csak nem képzeli, hogy nadrág nélkül megyek haza?! Hanák úr nem hagyta tovább mondani. Fájdalmában ökleit harap- dálta, s alig fékezve magát felüvöl- tött: — Mondtam már, hogy hagyja és menjen, mielőtt leütöm! S hogy Hornicsek nem mozdult, támadóállást vett fel, Hornicsek jobbnak látta nem ellenkezni, de amikor már kint állt az udvaron, Ismét kérlelte, majd könyörögni kezdett. Dörömbölt. — Menjen már, mert leütöm, mint egy gyalogbékát! — zúgta a szabó az ajtó mögül. — Menjen, amíg megteheti! Hornicsek segélyt kérőén nézett körül, de senki és semmi se mozdult. Esti sötétség borult föléje és szemerkélni kezdett a havaseső. Kilépett kapun kiskabátban, alsónadrágban és elindult a körút felé, hogy legalább egy taxit kerítsen. Fázósan összehúzta zakóját és zavartan figyelte a szembejövők arcát, de rá se hederítettek. A taxiállomáson sokan várakoztak. Esernyőt csak elvétve lehetett látni. Hornicsek beállt a sorba. Megérkezett az első taxi, majd a második, de aztán hiába teltek a percek. Hornicsek belebámult a mellette állók képébe, de azok értetlenül néztek vissza rá. Még egy gúnyos mosolyt sem kapott. Amikor pedig kilépett az úttestre, hogy leintsen egy üres kocsit, többen is rászóltak, hogy mit képzel, szemtelen, álljon csak vissza a helyére! Hornicsek nem bírta tovább. Megfordult, kilépett a sorból, amikor feltűnt a Tűzoltó utca felől egy futólépésben közeledő férfi. Fura egy alak volt. Ballonja gallérját felhajtotta, fejét válla közé húzta és zsebkendőt szorított egyik szemére. Kabátja alól kilógott meztelen, pipaszár lába. Gumifix tartotta térdzokniját. A taxiállomáshoz érve megtorpant és szabadon maradt szemével körülnézett, összeakadt a pillantásuk. A férfi a meglepetéstől leengedte a kezét. Éktelen nagy monokli duzzasztotta szemealját. Csak egy jól sikerült balhorog hagyhat ilyen nyomot. A férfi rácsodálkozott Hornlcsek- re, kinyújtotta kezét, rámutatott, mondani is akart valamit, de nem bírt megszólalni. Kitört belőle a röhögés. Hornicsekbe is mintha ördög tjújt volna. Mintha valami jól sikerült kamaszcsínyt követtek volna el ők ketten. Visszamutatott a férfira és felnyerített: — HU ... hii... maga -.. gyalogbéka — és röhögni kezdett ő is. Ügy röhögött, mint már nagyon rég nem tette, gátlástalanul, eszétvesztve. Most figyeltek csak fel rájuk a várakozók. A két férfi már egymás hátát csapkodta, csuklott és fuldokolt, oldalát nyomkodta, kétrét hajolt és nem bírta abbahagyni. Fejcsóválva nézték őket: hideg, metsző szél fúj. ronggyá, áznak a záporozó esőben, taxi persze sehol és ezek röhögnek, mint a megkergültek. Hát ki érti ezt?! Győri LászlóNyír Zöld porszívó zümmög a réten, a nyír instrumentuma hajladozik a levegőben, zeng-zúg, rázkódik a fa. Idő árama hajtja. Bogár, rovar, pille, klorofl! zúg a lombjaiban. A sugár sürög. Működik a nyír. Lélegzik a levelek a port. Az ág a levegőbe nyúlik, a földre, hajlik a lomb. A rét bejárónője. Együgyű, jő cselédműködés, klorofil-, oxigénláng a nyír. De lobogj, míg el nem égsa, te mártír, szent cselédlány!
