Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-04 / 183. szám
Javítók gondjai Kevés ez alkatrész Nincsenek könnyű helyzetben manapság az autójavítók, még akkor sem, ha néha az ellenkezőjét tapasztalhatja az autótulajdonos. Vagyis azt, hogy meghibásodott járműve javítására nehezen talál helyet, esetleg sorba kell állni, avagy elhúzódnak a munkák. Ennek persze több oka is lehet: a típusok sem egyenletesen oszlanak meg, az alkatrészhiány is nagy mumusa az egész szolgáltatásnak, s mi tagadás, a kiszolgálásnak, a figyelemnek sem állnak mindenütt a tetőfokán. Ezért is remélték az illetékesek, hogy az AFIT-tröszt felbontása után a korábban veszteséges. üzemegységek, mint amilyen a nemrégiben épített gödöllői is, ezután az önállóság megkövetelte erények révén nemcsak nyereségessé teszik az iparág állami szektorát, de emelik a szolgáltatások színvonalát is. S ha vannak is még problémák, nagy vonalakban bejött a számítás, hiszen amint arról nemrégiben beszámoltunk, a Gödöllői Autójavító Kisvállalat az elmúlt félévben bizonyította önálló életképességét. Ezzel együtt sincsenek azonban gond nélkül. Amint megtudtuk, nehezményezik, hogy miközben kiszélesítették szolgáltatásaik körét, a többi között úgy is, hogy több típust vállalnak javításra, az alkatrészek készletezésére fordítható keret nem változott. Ehhez járul még az is, hogy a tervezett kapacitásnak a duplájával dolgoznak ma már, s ha hozzávesszük az alkatT rész-mizériát, amely a szervizt éppen úgy sújtja, mint a kisfogyasztót, érthető: a készletezés szűk keresztmetszete sok gondot okoz a gazdálkodásban. A másik félelmük inkább hosszú távú. Mert bár az első félévben volt elég megrendelőjük, nem utolsósorban azért, mert vállalják a Nisa, a ZUK és a Barkas kistehergépkocsik javítását, vizsgáztatását is, az országos jelenség mégis aggasztja őket. Nevezetesen, hogy hiába van egyre több autó, az alaposan megemelkedett fenntartási költségek miatt kevesebbet futnak, s így persze kevesebb a javítás is. De úgy látszik, ez már csak így van: ami jó a javítóknak, az nem jó a tulajdonosnak. A készletgazdálkodás esetleg központilag korszerűsíthető, de az utóbbi ellentmondás alighanem 'örökké megmarad. Nincs más teendő: azon lenni, hogy udvarias kiszolgálással, a jó minőségű javításokkal másoktól elcsábítani a kuncsaftokat. Ebben azért egymásra találhat szerviz és gépkocsitulajdonos. A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 183. SZÁM 1983. AUGUSZTUS 4., CSÜTÖRTÖK Így nap — szál©! m§m Mágiáik! a llf lisztet 'áfái ez aszódi malcm A kombájnok már megpihentek, a szerelők, a karbantartók már a következő menetre, a kukorica vágására készítik fel azokat. Az idén. korán kezdődött aratás terméke, a búza, az árpa, a rozs már mind a tárolóhelyekre került. Az elmúlt hetekben nagy forgalmat bonyolított le a Budapesti és Pest megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat aszódi malomüzeme is, hiszen ide került a járásban levágott s kicsépelt kenyérgabona jó része: itt tárolják, itt őrlik lisztté. Kijutott a munkából a kampány idején a dolgozóknak, s tegyük hozzá: nemcsak a teendő, a feladat több ilyentájt, de jobban kell összpontosítani, egy percre sem lankadhat a figyelem. Hiszen az aratás, a kenyérnekvaló megtermeszté- se, biztos elhelyezése itt válik véglegessé. Erről beszélt Gran- delisz Zoltán is, a malomüzem vezetője, akit a felvásárlásról, a szállításokról és a búza minőségéről kérdeztünk. — Július elsejével kezdtük a kenyérgabona felvásárlását — és július 27-én fejeztük be — tájékoztatott. A tervezett mennyiségnél 20 vagonnal többet, összesen 1170 vagonnal vettünk át a termelőszövetkezetektől. Ezzel minden silójuk és tárolójuk megtelt, de még így is maradt a termelőknél, amit addig maguk tárolnak, amíg nálunk újra nem lesz hely. Átvételi csúcs is született az idén: július 11-én egy nap alatt 105 vagon búza érkezett s mi valamennyit át tudtuk vermi. — Milyen az itt tárolt búza minősége? — A kedvezőtlen időjárás, a nagy aszály, a kényszerérés miatt a minőség valamivel gyengébb, mint tavaly^volt. Több a szorult, csökkent értékű szem. Az is a szárazság rovására írható, hogy a hektolitersúly is 3 százalékkal elmarad a tavalyitól. Viszont a siMegteltek kenyérgabonával az aszódi silók. Tóth Pál molnár az őrlés menetét ellenőrzi. kértartalom szerencsére nem számottevően rosszabb. — Mikor őrölnek lisztet először az új búzából? — Ezt már a hónap elején megtettük, július 6-a óta az új lisztet őröljük. Nagyobbrészt kenyérliszt készül itt, de őriünk fehér lisztet is, amit a különféle süteményekhez használnak fel. Naponta öt vagon liszt kerül ki a malomból, s ezzel megfelelően el tudják látni a környékünkön dolgozó pékségeket, sütőipari egységeket. Irta és fényképezte: Hancsovszki János Szspfembertől: pénteki kca* Hasznos ötletek szolgáltatásra Lassan vége az uborkaszezonnak, bár az egykori klasz- szikus nyári holtidény valójában már a múlté. Hiszen a gödöllői városi-járási művelődési központ is bezárt annak rendje és . módja szerint két hétre — kellett a pihenő a népművelőknek s a hely a karbantartóknak —, de előtte júniusban s július első felében, nemkülönben pedig egész augusztusban gazdag volt s lesz a program. Tág horizont Mégis, a nyári műsorok mellett a népművelők az őszi programokon is dolgoznak. Most állítják össze a terveket, egyeztetik az időpontokat, tájékozódnak az igények, kívánságok felől. Hamarosan összeáll a szeptemberben újrainduló vagy frissen szervezett körök, klubok, szolgáltatások előzetese. Lesz, ami csak később válhat valóra, hiszen aki ismerős ezen a tájékon, tudja: a szervezés itt sem köny- nyű s megannyi buktatója lehet. Ezért figyelmeztetett Varga Kálmán, a ház munkatársa is arra. hogy amit az őszi tervekből elmond, még változhat. De a lényegen: hogy a ház továbbra sem enged a színvonalból, s még mindig az új és új ötletek sokaságával tud előrukkolni, ez a cseppnyi bizonytalanság mit sem ront. Mert ha időközben változás állna is be például a tervezett pénteki kör programjában, az egész kezdeményezés akkor is üdvözölhető s nagy érdeklődésre tarthat számot. A szeminárium jellegű összejöveteleket minden hónap utolsó péntekjén szeretnék megtartani, s az a cél, hogy olyan szakembereket, tudósokat, művészeket, politikusokat hívjanak meg, akik szűkebb munkaterületük eredményeit, törekvéseit, szélesebb, társadalmi közegbe ágyazottan szemlélik, s mindezt szívesen tovább is adják. Az általános emberi gondolkodás, a tágabb összefüggések kerete a pénteki kör horizontja. Külön polcon Hogy érthetőbb legyen: meghívják például Gánti Tibort, a {mostanában híressé vált íce- motonelmélet tudományos csapatának vezetőjét. De nem azért, hogy szűkén vévé ismertesse, pusztán kémiai képletekkel, szaktudományos magyarázatokkal illusztrálja munkásságát, hanem, hogy az egész biológia, az élet keletkezésének kutatása s akár társadalomfilozófiai szempontból és értelmezze a tudományos eredményeket. A beszélgetésekre persze nemcsak az előadóknak, hanem a hallgatóságnak is fel kell készülnie, csak így lesz igazán gyümölcsöző a találkozás. A szervezők éppen ezért nemcsak részleges programot és bibliográfiát készítenek, hanem megegyeztek a járási-városi Juhász Gyula Könyvtárral, hogy szeptembertől külön polcon ajánlják az érdeklődők figyelmébe az előadásokhoz, a beszélgetésekhez szükséges irodalmat. Egységes elmélet S ami már biztosnak látszik: szeptember 30-án, az első alkalommal Zelkó Zoltán a vendég, aki a perui andoki civilizáció kutatója. Októberben is neves beszélgetőtársat várnak: Szentágothai Jánost, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, aki az egységes agyelmélet témakörében vár kérdező és vitapartnereket. Novemberben Gánti Tibor, decemberben pedig Polcz Alaine pszichológus következik, aki a haláltudat kérdéseivel foglalkozik. A későbbi meghívottak listájáról: Pozsgai Imre, a Hazafias Népfront főtitkára, Ká- rolyházi Frigyes fizikus, a kaposvári színházi műhely képviselői, Bari Károly költő, Ve- neciáner Pál genetikus. A pénteki körhöz kapcsolód va alkalmi kiadványokat is megjelentet a ház, s a füzetek ugyancsak a tájékozódást, az egyes témák jobb megismerését szolgálják. Elébe mennek A közelebbi vagy távolabbi tervek közé tartoznak azok is, amelyek a szolgáltatások körét próbálják kiterjeszteni. A meglevők mellett a lehető legsokoldalúbban igyekeznek a házban elébe menni a közönségnek. S azt sem tagadják, hogy a különféle szolgáltatásokkal az egyébként szűkös fenntartási és működési feltételeken is javítani szeretnének. Csak néhány érdekesebb példa az elképzelések közül Megalakítják az utazópartner- keresö szolgálatot, a hímzés- mintapostát. Valószínűleg lesz antikvárium, Fitotéka gyógynövénypatika, apróhirdetésújság, gépírásszolgálat. Közvetítő irodát szerveznek a kisiparosok számára, országos méretekben kölcsönzik komplett színpadtechnikájukat, méghozzá a kezelőszemélyzettel együtt. Szeretnének gyorsvarrószervizt, bővítik a zene- butikot, esetleg irodát létesít a házban a szolgáltatásszervező gazdasági munkaközösség. G. Z. Vállalják a kockázatot Export is lehet belőle A mintadarabok megfelelőek Nemrégiben tartotta meg félévi küldöttértekezletét az aiszó- di Ferromechanikai Ipari Szövetkezet. A kollektíva munkájáról, a talponmaradásért folytatott küzdelméről még előtte számoltunk be részletesen. Nem jutott azonban elég hely arra, hogy az egyik nagyon fontos; ahogy a szövetkezet vezetői mondták: stratégiai termékük terveiről is bővebben szóljunk. Pedig a megszerzés körülményei is érdekesek, s jól példázzák, hogy a mai nehéz körülmények között a kockázat, s a minőségi követelmények vállalása nélkül nem lehet megmaradni a piacon. Amiről szó van, a villanytűzhelyek energiatakarékos kivitelű főzőlapja, ami iránt idehaza éppoly nagy az érdeklődés, mint exportpiacokon, beleértve a dollárelszámolásúa- kat is. A salgótarjáni és pápai gyártású tűzhelyekbe korábban egy Zala megyei szövetkezet készítette a főzőlapokat. A megváltozott körülmények között azonban arra lett volna szüksége, hogy olyan fejlesztést vállaljon, amivel importot, az energiatakarékos főzőlap gyártásához drága pénzen behozott alkatrészeket spórolhat meg. A zalaiak azzal érveltek, hogy erre nincsenek felkészülve, munkaerőgondokkal is küszködnek. Aszódon viszont üzletet látnak a termékben, s nem véletlenül, hiszen a vállalkozást támogatja az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, az In- terag és a Transelektro is bátorította őket: évente akár egymillió darabot is el tudnak adni belőle, ha megfelelő minőségben és árban produkálják. S ha igaz, egyikük még fejlesztési hozzájárulást is ad a termelés megszervezéséhez, Amint a szövetkezet elnöke, Batta Mihály elmondta: van természetesen rizikó a dologban, de enélkül ma már semmit sem lehet kezdeni, s jószerivel nincs is olyan ipari termék, amivel ne járna együtt a piaci kockázat. Ismeretesek viszont azok a módszerek, amelyekkel a kockázat csökkenthető, elkerülhető. Nem is titkosak: az előre megállapított minőségben, a megfelelő határidőre, ütemesen kell szállítani. Ami pedig a gyártást illeti, azt természetesen minél kisebb anyagköltséggel. minél hatékonyabban, minél jobban szervezett munkával kell csinálni. Örömhír, hogy az aszódiak jövőt ígérő termékéből már elkészültek a mintadarabok, s a partnerek megfelelőnek ítélték őket. Most már azon kell lenni, hogy gyorsan haladjon az előkészítés, s hogy mihamarabb, talán már 1984 első félévében a 0-sorozat után . megkezdhessék a folyamatos sorozatgyártást is. G. Z. Átdolgozott szabályzat Kev »ebb volt.. baleset Átdolgozták a gödöllői Ganz Árammérőgyárban is a munkavédelmi szabályzatot. Mindeddig a Ganz Műszerművek által 1972-ben kiadott szabályzat volt érvényben az önállóvá vált gyárban. Az átdolgozásnak a másik magyarázata munkavédelem országos szintű átszervezése. Az új rendelkezések bővítették az üzemi balesetek bejelentésének és kivizsgálásának körét. Ennek leglényegesebb része, hogy a dolgozók munkába jövet, illetve a lakásba való visszatéréskor történt sérülése is üzemi balesetnek számít, statisztikai szempontból. Ami a baleseteket illeti, az Árammérőgyárban a folyó év első felében a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva sokkal kevesebb volt. A múlt év első hat hónapjában huszonhét munkahelyi és tizenegy úti balesetet regisztráltak. Ezek miatt hatszázötvenegy, illetve háromszázhatvanöt munkanap veszteség keletkezett. Az idén ugyanezek a számok: 18 és 8, illetve 451 és 145. Jutehmút Tóalmásra A (lányi serdülők sikere A serdülő labdarúgóik bajnokságát négy pont előnnyel nyerték a dányi fiatalok. Edzőjükkel, Halász Ferenccel beszélgettünk, s először azt kérdeztük, hogy kiknek volt a sikerben legnagyobb része, és mennyi edzésmunkával érték el. — Ragyogó teljesítményt nyújtott kapusunk, Vajda László. Dicséretes volt Bugyi Lajos és Vira Zoltán játéka Szekeres András teljesítménye is kiemelkedett csakúgy, mint a serdülők gólkirályi címét elérő Vér Péteré. Hetente két edzéssel készültünk mérkőzéseinkre. Egyik héten délelőtt, a másikon délután gyaikoroltunk az iskolai elfoglaltságnak megfelelően Sok ügyes, és tehetséges labdarúgó szerepelt csapatunkban, az edzéseket gyakran húsznál is többen látogatták Mindannyiunk számára öröm volt a játék, és azt hiszem, ez sikerünk titka. — Milyen tervei vannak a csapatépítést illetően? — Sajnos, szinte teljesen kicserélődik a bajnokságot nyert gárda. A régiekbőí mindössze Tóth Jánosra, Sza bó Jánosra, Soós Lajosra és Soós Sándorra számíthatok Az iskolai bajnokságban ki tűnt fiatalokra és eddigi cserejátékosainkra építem a jövő csapatát. Pillanatnyilag tart a szünet, de már augusztus második hetében elkezdjük felkészülésünket az őszt szezonra. A bajnokságot nyert fiúkkal egyébként a hé ten jutalomképpen Tóalmásra megyünk fürödni. — Lehet, hogy túlságosan korai a kérdés, de milyen eséllyel vágnak neki az új bajnokságnak? — A csapatba nagyon sok új játékos kerül, ilyen körülmények között dobogós helyről álmodni is felelőtlenség lenne. Azt viszont ígérhetem: mindent megteszünk a dere- kas helytállás érdekében. — Ügy tudom, a fiatalok trénere tanulni készül! — Igen. A Pest megyei Labdarúgó Szövetség edzői szakán kezdem el tanulmányaimat Budapesten még az ősszel. Négy évet fociztam a 22-es Volán, egyet pedig .a Volán csapatában. A dányi csapatban egy éve kergetem a labdát és szívesen foglalko- V zom az utánpótlás nevelésével. Az edzői képesítés minden bizonnyal segíti majd bennem a focistát és az oktatót is. Sződi Sándor A nép programja Augusztus 4-én. Gödöllő, művelődési központ: A Magyarok Világszövetsége rendezésében a külföldi magyar néptánccsoportok továbbképzése. Pantomimszínész-képző kurzus. Fábián Annamária: Tanulmányok Ádámról és Éváról című aktfotó-kiállításának megnyitója, 18 órakor. Moiiiia A seriff és az idegenek. izínes, szinkronizált olasz ka- andfilm, 4, 6 és 8 órakor. ISSN *133—1957 (Gödöllői Hírlap)