Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-04 / 183. szám

kMíod 1983. AÜGUSZTTIS 4., CSÜTÖRTÖK Az Egyesült Államok katonai tanácsadókat küld Csádba Egyre jobban kiéleződik a helyzet A csádi kormány kedden fel­kérte az ENSZ Biztonsági Ta-, nácsát, hogy rendkívüli ülésen {»tlalkozzék Líbia állítólagos agressziójával. Hisszén Habré csádi elnök ugyanezen a na­pon üzenetet intézett a tanács soros elnökéhez és a világ­szervezet főtitkárához, „polgá­ri lakosok lemészárlásával” és az országa elleni „agresszió kiszélesítésével” vádolva Lí­biát. N’Dzsamena szerint a líbiai légierő bombázta Faya-Lar- geau csádi oázisvárost; líbiai részről ezt cáfolták. Moamer El-Kadhafi, az észak-afrikai ország vezetője felkérte az Af­rikai Egységszervezetet, hogy ténymegállapító bizottság ki­küldésével győződjék meg a csádi kormányzat vádjainak valótlanságáról. A Gukuni Veddel volt elnök vezette csádi ellenkormány kedden bejelentette, hogy egy­ségei visszafoglalták Fáya- Largeau-t, amely vasárnap a kormányerők kezére került. Szumaila Mahamat csádi tá­jékoztatási miniszter ezt hatá­rozottan cáfolta. Cáfolta azt a hírt. is, amely szerint Faya- Largeau-ban maga Hisszén Habré elnök is életét vesztette volna. A líbiai kormány tegnap közleményben figyelmeztette az Egyesült Államokat: ha az Eisenhower amerikai repülő­gép-anyahajó behatol a Szid- ra-öbölbe, líbiai légiereje ak­cióba lép ellene. Kedd reggel ugyanis szemtől szembe került egymással két líbiai vadász­gép és két, az Eisenhowerről felszállt amerikai repülőgép, fegyveres összetűzésre azon­ban nem került sor. Az amerikai külügyminiszté­rium egy névtelenül nyilatko­zó illetékese tegnap azt is el­ismerte, hogy a washingtoni kormány katonai tanácsadókat küld Csádba — mint mondot­ta, azért, hogy „kiképezzék az ott tartózkodó francia szakér­tőket” az amerikai gyártmá­nyú, Redeye és Stinger típusú légvédelmi rakéták működteté­sére. Charles Hernu francia had­ügyminiszter viszont az AFP hírszolgálati irodának az amerikai bejelentéssel kapcso­latban adott nyilatkozatában a leghatározottabban tagadta, hogy Csádban francia katonai tanácsadók lennének. Az Egyesült Államok és szö­vetségesei Csádban megsértik egy független ország szuvere­nitását, s ezzel egyértelműen az ENSZ alapokmánya és más nemzetközi dokumentumok el­veivel ellentétesen cseleksze­nek. A Szovjetunió elítéli ezt a békét és a nemzetközi .biz­tonságot veszélyeztető tevé­kenységet, s követeli beszün­tetését — hangsúlyozza a TASZSZ szovjet hírügynökség tegnap este kiadott közlemé­nyé. A közlemény rámutat, hogy az imperialista erők beavatko­zása Csádban egyre nagyobb arányokat ölt. Az Egyesült Államok, továbbá néhány nyugati ország — köztük Fran­TASZSZ-kommentár Tudatos washingtoni magatartás A Szovjetunió továbbra is következetesen keresi a közös nyelvet az amerikai féllel, az amerikai kormányzat - -magas rangú képviselőd viszont az utóbbi időben intenzív propa­gandába kezdtek, hogy elhá­rítsák magukról a felelősséget a szovjet—amerikai kapcsola­tok jelenlegi állapotáért — szögezi le a TASZSZ tegnapi kommentárjában. George Shultz amerikai külügyminisz­ter szerint „az oroszok maga­tartása” rontja az amerikai— szovjet viszonyt, miközben Wa­shington „rendkívül ésszerű álláspontot” képvisel. Ez az oka annak, hogy „kapcsolata­inkban a legfőbb problémák­ban egyelőre nem értünk el különösebb eredményeket” — fűzte hozzá az amerikai kül- ügyek vezetője. A valóság viszont az — húzza alá a kommentár — hogy a mostani amerikai kor­mányzat kezdettől fogva tuda­tosan rontja az amerikai— szovjet kapcsolatokat. A szovjet fél továbbra is ér­vényben tartja a fegyverkezé­si hajsza korlátozására vonat­kozó összes eddigi javaslatát, s amennyiben az amerikai fél az azonos biztonság szellemében tenne javaslatot bizonyos prob­lémák megoldására, a Szov­jetunió feltétlenül, pozitívan értékelné azokat. ciaország — arra törekszik, hogy helyreállítsa uralmát az afrikai népek felett, korlátoz­za szuverenitásukat, s meg­fossza őket az önálló döntéshez való joguktól. Az utóbbi napokban ameri­kai katonai repülőgépeken egyre több zsoldos és interven­ciós katona érkezik Csádba, s katonai tanácsadók kíséretében egyre több amerikai és francia fegyver, közte rakétafegyver jut az afrikai országba. A Szovjetunió határozottan elítéli a békét és a nemzetközi biztonságot veszélyeztető fenti törekvéseket, s követeli be­szüntetésüket — hangsúlyozza végül a TASZSZ közleménye. Genf jr Általános vita a tanácskozáson Tegnap folytatódott az álta­lános vita a fajüldözési és a faji megkülönböztetés elleni 11. világkonferencián, amely hét­főn kezdődött meg. A Dél-af­rikai Köztársaság apartheid- politikáját bírálta felszólalá­sában többek között az ENSZ apartheid-ellenes különbi­zottságának képviselője, to­vábbá Szenegál és Jugoszlá­via küldötte. A nemzetek palotájában fo­lyó vitában a felszólalók élesen bírálták Izraelt, amely a megszállt arab területeken az arab lakossággal szemben a faji megkülönböztetés rendsze­rét vezette be. Izrael átcsoportosítja libanoni csapatait MatFarlatte—Samir Izrael nem hajlandó írásban rögzíteni Libanonban állomá­sozó csapatainak kivonulási menetrendjét — közölte teg­nap az izraeli rádió. A jelen­tés azután hangzott el, hogy Robert MacFarlane, az ame­rikai elnök közel-keleti külön- megbízottja találkozott Jichak Samir izraeli külügyminisz­terrel. Az amerikai diplomata nem közölt részleteket a meg­beszélésről. A Haarec című izraeli lap szerint MacFarlane várhatóan nem gyakorol nyomást Izrael­re, hogy vonja ki csapatait, még mielőtt a szíriai alakula­tok elhagynák Libanont. Az izraeli parlamentben Le­ni tábornok, vezérkari főnök közölte, hogy az eredeti ter­vektől eltérően, az izraeli csa­patok átcsoportosítását nem szakaszonként, hanem egyszer­re hajtják majd végre. A TASZSZ bejrúti jelentése sze­rint azonban Tel Aviv már illést tartott a LEMP Politikai Bizottsága Teljesíthetők az exporttervek Kedden ülést tartott a Len­gyel Egyesült Munkáspárt KB Politikai Bizottsága. Megálla­pította, hogy a korábbi idő­szakhoz hasonlóan a párt fő feladata a munkásosztályhoz fűződő kapcsolatok szorosabbá tétele marad. A testület fog­lalkozott a gazdasági reform életbeléptetésének, az inflá­cióellenes program megvalósí­tásának menetével, és úgy ítélte meg, hogy az ország a jelek szerint teljesíti a kapita­lista országokba irányuló ex­port idei tervét — a csere­arányok romlása ellenére. A politikai bizottság végül irányelveket fogadott el Len­gyelország és a Szovjetunió 1984. évi népgazdasági tervé­nek egyeztetéséről. Varsói esemény, hogy az amerikai Dresser cég mintegy 40 millió dollár értékben 480 bulldózert vásárol Lengyelor­szágtól. A 150—210 lóerős A baloldalt sújtó intézkedések Srí Lankán Nem csökken a feszültség Űj-Delhi megítélés szerint Sri Lankában feszültségtől ter­hes a légkör és bármikor vár­ható az erőszak újabb hulláma a' szigetország indiai eredetű állampolgárai ellen — állapít­ja meg az indiai fővárosból keltezett jelentésében a Prensa Latina kubai hírügynökség. — Az indiai hatóságok attól is tartanak, hogy megkezdődhet a terrorizált tamil lakosok át- menekülése Indiába. Junius Richard Dzsajavarde- ne kormányának jelenlegi in tézkedései a baloldali ellenző két és a Tamil Egyesült Fel­szabadítást Front pártját sújt­ják. A Statesman című indiai lap ezeket az intézkedéseket közvetett felhívásnak tekinti arra. hogy a szingaléz többséé folytassa a tamil kisebbség el­leni erőszakos akciókat. Közben az indiai kormány diplomáciai csatornákon át érintkezésben áll más orszá­gokkal, arról biztosítva őket, hogy Üj-Delhi nem kíván be­avatkozni Srí Lanka belügyei- be. Indiai hatóságok azonban azt is jelezték: helytelenítenek minden arra irányuló colomból lépést, hogy Srí Lanka más ál­lamoktól katonai segítséget kapjon. Naraszimha Rao kül­ügyminiszter kedden figyel­meztetett minden országot, hogy tartsák magukat távol a Srí Lanka-i eseményekről. Ide kapcsolódik, hogy a Srí Lanka-i véres események nyo­mán a Párizsban élő szingalé- zek és tamilok között kirob­bant ellenségeskedésnek im­már három halottja van: a rendőrség tegnap hajnalban, a főváros egyik parkjában meg­találta egy 23 éves szingaléz férfi holttestét. . A hét végi összecsapásoknak két — egy- egy tamil, illetve szingaléz — halálos áldozata volt. A rend­őrség 15 személyt letartózta­tott. bulldózereket a Stalowa Wo- la-i fémkombinát gyártja le 1984-től. A gyár erőgépei vi­lágszerte jól ismertek. hozzá is látott átcsoportosítási manőveréhez. Az izraeli megszálló erők eközben folytatják megtorló akcióikat a libanoni polgári lakosság ellen. A damaszkuszi rádió élesen bírálta Washingtont,-amiért a Biztonsági Tanácsban megvé­tózta az arab országoknak az izraeli településpolitikát el­marasztaló határozatterveze­tét. MacFarlane küldetéséről pedig kifejtette, hogy az Izrael csapatátcsoportosítási manő­vereinek leplezését szolgálja. Határozati javaslat a hsbroni merénylet ügyében Újabb amerikai vétó a BT-ben Az ENSZ Biztonsági Taná­csának kedd esti ülésén az Egyesült Államok képviselője megvétózta az arab országok­nak azt a határozati javasla­tát, amely elítélte a megszállt területeken elkövetett legutób­bi terrorcselekményeket és az izraeli települáspolitikát. A tanács 15 tagja közül 13 igennel szavazott, Zaire tar­tózkodott. A határozati javaslatot be­terjesztő húsz arab állam közvetlenül az ellen tiltako­zott, hogy a múlt héten a cisz- jordániai Hebronban ismeret­len fegyveresek — nyilvánva­lóan izraeli telepesek — tüzet nyitottak egy iszlám egyetem diákjaira. Három diák meg­halt, mintegy harminc megse­besült. A javaslat — éppen az amerikai vétó elkerülése érde­kében — csupán általánosság­ban kívánta elítélni a terror­cselekményt, nem mondva ki? hogy a bűncselekményért Iz­raelt terheli a felelősség. Be­lefoglalták viszont az összeüt­közéseket szülő izraeli telepü­léspolitika elítélését. Charles Lichenstein ameri­kai küldött azzal indokolta á vétót, hogy az arab országok indítványa „nem egyenlő mér­tékkel mér” — azaz nem vesz tudomást az izraeli telepesek elleni arab merényletekről. Lichenstein ezenkívül azt ál­lította, hogy az Egyesült Ál­lamok maga sem támogatja az izraeli településpolitikát, ám annak elítélése most „nem időszerű”. Az Egyesült Államok a Biz­tonsági Tanácsban leadott vé­tójával ismét bebizonyította, hogy támogatja azt a terror­politikát, amelyet Izrael a megszállt területeken folytat — mutat rá a TÁSZSZ New York-i tudósítója. Fidel Castro nyilatkozata Tárgyalásos rendezés szükséges Kuba lát lehetőséget a kö­zép-amerikai válság tárgyalá­sos rendezésére és kész a ma­ga részéről minden olyan 'megállapodást támogatni, amely a népek önrendelkezési jogának tiszteletben tartásá­val, a be nem avatkozás és az államok egyenlőségének elve Iraki-iráni hadijelentések Érzékeny veszteségek a fronton Űjabb harcokról és a szem­benálló erők érzékeny veszte­ségeiről számoltak be tegnap az iraki és iráni hadijelenté- sek. A teheráni hadijelentés sze­rint a Mehrán iráni határ menti város közelében szom­baton megindított iráni táma­dás eredményeként visszafog­lalták az irakiak kezében levő, mintegy 50 négyzetkilométer nagyságú iráni földsávot és ugyanekkora iraki területet is a határ másik oldalán. Irak tegnap arról adott hírt, hogy az iraki erők kedd este visszaverték a front kö­zépső szakaszán indított iráni támadást. Irak tegnap azzal vádolta Iránt, hogy tüzérsége polgári célpontokat vesz tűz alá. Latif Naszif Dzsaszem, az iraki kulturális és tájékoztatási ügyek minisztere az INA ira­ki hírügynökség által ismer­tetett nyilatkozatában figyel­meztette Teheránt, hogy az iraki erők megtorlásul iráni városokat fognak ágyúzni. alapján születik :— jelentette ki Fidel Castro, a kubai ál­lamtanács elnöke amerikai újságíróknak adott nyilatko­zatában. A kubai államfő múlt . hét csütörtökjén rögtönzött sajtó- értekezletéről kedden számolt oe a kubai televízió. Fidel Castro véleménye sze­rint a közép-amerikai válság­nak két kulcskérdése van: a salvadori polgárháború politir kai rendezése és a nicaraguaI nép önrendelkezési jogának tiszteletben tartása. A közép-amerikai válság el­húzódásának és elmérgesedé- sének az az oka, hogy az Egyesült Államok mindeddig szembehelyezkedett a politi­kai rendezéssel és a katonai megoldásra helyezte a hang­súlyt. Ha az Egyesült Államok kész egyenjogú félként kezel­ni a közép-amerikai népeket, akkor a tárgyalások eredmé­nyesek lehetnek. Kuba a ma­ga részéről elfogad minden olyan megegyezést, amely nem próbálja egyoldalú kötelezett­ségvállalásra kényszeríteni. A program elfogadásával a II. kongresszus lerakta az OSZDMP eszmei egységének alapjait. Ezit az egységet azon­ban meg kellett erősíteni szervezetileg, mert enélkül összeforrott párt létezése el­képzelhetetlen. Lenin azt ta­nította, hogy a munkásosz­tály pártjának a centralizmus és a fegyelem szilárd alapjaira kell támaszkodnia, amelyek a belső pártélet demokratikus normáival párosulnak. A kongresszus elé terjesztették a Lenin által kidolgozott szerve­zeti szabályzattervezetet, amely megszabja a pártba va­ló felvétel rendjét, a kong­resszusok összehívását, a pártszervezetek teljes képvi­seletének elveit, a vezetés tes­tületi voltát, a határozatok megvitatását és egyszerű több­ségi elfogadását, a helyi szer­vezetek autonómiáját a helyi ügyekben. A terv a centraliz­mus eszméjén alapult, amely meghatározta valamennyi szervezeti kérdés megoldásá­nak módját. Milyen legyen a párt? A NYOLCVANADIK ÉVFORDULÓ III. B0LSEVIK0K ÉS MENSEV1KEK rottságát, a párttag rangjának és jelentőségének növelését. Az a megfogalmazás, amelyet L. Martov javasolt, nem tette kötelezővé a párttag részvéte­lét pártszervezet munkájában hanem csupán a személyes köz­reműködést követelte meg. Ennek a megfogalmazásnak az volt az alapvető hibája, hogy lehetővé tette mindazok be­kapcsolódását a pártba, akik ezt óhajtják, megkönnyítette a bejutást a pártba, az ingatag, nem szilárd, a pártfegyelem kötöttségét nem óhajtó sze­mélyek számára, elmosta a párt szabatos szervezeti elveit. Ez különösen bonyolulttá tet­te az OSZDMP helyzetét, amelynek illegalitásban, a teljes konspiráció feltételei kö­zött kellett működnie. Martov álláspontját bírálva Lenin a következőket mondta: „Ez a fogalmazás feltétlenül arra törekszik, hogy akárkiből és mindenkiből párttagot csi­náljon, magának Martov elv­társnak is el kellett ismernie, ezt, ezzel a megjegyzéssel — „ha úgy akarják, igen” — mondotta. Mi éppen ezt nem akarjuk! Éppen ezért harco­lunk ilyen határozottan Mar­tov fogalmazása ellen. Jobb, ha 10 olyan ember, aki tény­legesen dolgozik, nem nevez­heti magát párttagnak (akik valóban dolgoznak, nem haj- hásznak címeket!), mintha egyetlen fecsegőnek Joga és lehetősége van arra, hogy párttag legyen”. A lenini fo­galmazást támogatta Pleha- nov is. „Nem volt elfogult né­zetem a szervezeti szabályzat megvitatás alatt álló pontját illetően — mondotta — .... minél többet beszéltek azon­ban erről és minél figyelme- seo’oen mélyedtem bele a szó­nokok beszédeibe, annál szi­lárdabbá vált bennem az a meggyőződés, hogy Lenin ol­dalán van az igazság ... A pártba belépni szándékozó munkások nem félnek attól, hogy egy szervezetbe kerülnek. Nem riasztja őket el a fegye­lem. A pártba az a sok értel­miségi fél belépni, akiket teljesen áthatott a burzsoá in­dividualizmus. De éppen ez a jó. Ezek a burzsoá individua­listák rendszerint a minden­féle-fajta opportunizmus kép­viselői is. Távol kell tartanunk őket magunktól. Lenin terve­zete bástyául szolgálhat a pártba való behatolásuk ellen, s már egyedül ezért is az op­portunizmus minden ellenző­jének reá kell szavaznia”. A lenini tételek győzelme Különösen heves viták lán­goltak fel a szervezeti szabály­zat első paragrafusának meg­vitatásakor, amely a párttag­ság feltételeit határozta meg. Lényegében arról volt szó, hogy milyen legyen a párt: eszmeileg és szervezetileg ösz- szeforrott proletárpárt vagy eszmeileg ingatag és szerveze­tileg laza kispolgári, opportu­nista. Az első paragrafus Lenin által indítványozott megfogal­mazása a párttagtól megköve­telte a pártszervezetek egyiké­ben való személyes részvételt. Ezt megindokolva Lenin rá­mutatott, hogy a csakis ez a követelmény biztosíthatja a párt sorainak tisztaságát és szilárdságát, a párt összefor­Az opportunistáknak mégis sikerült koalíciót létrehozniuk és a szervezeti szabályzat el­ső paragrafusát Martov szer­kesztésében 28 szavazattal 22 ellenében, egy tartózkodással elfogadtatni. Ez a fogalmazás azonban annyira ellentmon­dott a Lenin által javasolt egész szervezeti szabályzat­nak, hogy a pártszervezetek többsége fellépett ellene, s mái az OSZDMP III. kong­resszusa (1905-ben) a lenini fogalmazással cserélte fel. A szilárd iszkrásoknak azonban sikerült megvédeniük a szervezeti szabályzat összes többi elvi jelentőségű lenini tételét. „Jóllehet ez rontott a szervezeti szabályzaton, a szervezeti szabályzat egészét elfogadták az összeg iszkrá- sok. és az egész kongresszus” — írta Lenin az első paragra­fussal kapcsolatban megejtett szavazásról. Lenin győzelmét Martov is elismerte, aki ké­sőbb azt írta. hogy az első pa­ragrafus megszavazása során elszenvedett vereség jelentő­ségét „a szervezeti szabályzat többi pontjának elfogadásé Lenin szempontjából nullára redukálta”. A szakadás V. I. Lenin az Iszkra hívei­nek soraiban végbement sza­kadást „a kongresszus egyik fő politikai eredményének’* tekintette. A többségre és ki­sebbségre való végleges elkü­lönülés az OSZDMP központi szerveinek megválasztása so­rán ment végbe. Miután a kongresszus megfelelőképpen értékelte az Iszkra érdemeit, elismervén azt a párt közpon­ti lapjának, felvetődött a köz­ponti lap szerkesztősége meg­választásának kérdése. A szi­lárd iszkrások azt javasolták, hogy válasszanak Lenin, Ple- hanov, Martov összetételű munkaképes „hármasfogatot”. Ez a javaslat megkapta a sza­vazatok többségét. Martov azonban nyílt szakadásra tö­rekedett és nem volt hajlan­dó részt venni a szerkesztőség összetételében. Lenin hívei a párt központi bizottságának megválasztása során is győzel­met arattak. Martov és hívei kisebbségben maradtak. Így történt a keltészakadás bolsevikokra és mensevikekre. amely ténylegesen két párt *— a valóban proletár, forradalmi bolsevik párt és a kispolgári, reformista, megalkuvó mense- vik párt — megalakulásához vezetett. (Következik: LENIN ES A PÁRT)

Next

/
Oldalképek
Tartalom