Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-26 / 201. szám

mcrtt 1983. AUGUSZTUS 36., PÉNTEK Hétfőn: békekutatók konferenciája Tudományos érveket A magyar békekutatók mun­kásságának elismeréséül ha­zánkat választotta X. konfe­renciája színhelyéül a Nem­zetközi Békekutató Társaság, az IPRA. A hétfőn Győrben kezdődő, négynapos tanács­kozásra a világ minden tájá­ról csaknem 300 szakértőt várnak. Az eseményről Ken­de- István nyugalmazott egye­temi tanár, a Béke-világtanács tagja az MTI munkatársának egyebek közt elmondotta: — A békekutatás, mint ön­álló tudomány, a hideghábo­rú időszakában jelent meg és alakult ki. Az új diszciplína művelői felismerték és tanul­mányaikban nyomatékosan hangsúlyozták, hogy az akko­ri, mind élesebbé váló konf­liktusok létében veszélyezte­tik az emberiséget. A béke­kutatók többsége akkor azon­ban még nem a feszültségek valós okait kívánta feltárni; arra törekedtek, hogy a ko­rábbi, osztálybékéről szóló el­méletek felelevenítésével iga­zolják : a békét minden áron meg kell védeni, s ebből a szempontból — szerintük —, nincs különbség háború és há­ború között. Az első békekutatók sz'áúdéka azonban, ahogy az a tudományos életben gyakor­ta megesik, visszájára fordult. A bekövetkezett események hatására rádöbbentek, hogy ezzel az objektívnek tartott szemléletmóddal a továbbiak­ban nem érhetnek el eredmé­nyeket. Belátták, hogy tudo­mányos hitelüket csak úgy őrizhetik meg, ha — szakítva eddigi gyakorlatukkal — el­jutnak a társadalombírálatig. Ennek a felismerésnek kö­szönhetően alakult ki és erő­södött meg az új, kritikai bé- kékutatás irányzata. — A marxista tudósok a b^kekutatást nem tekintik, ön­álló díszciplinána-k. Azon a vé­leményen vannak, hogy a bé­kekutatás elválaszthatatlan része az egyetemes társada­lomtudományi kutatásoknak. — Hazánk kutatói a kívá­natosnál nehezebben és las­sabban kapcsolódtak a nem­zetközi intézmények munkájá­hoz. Ennek hátrányai az eny­hülés időszakában váltak mind nyilvánvalóbbá. Alapvetően megváltozott a helyzet, amió­ta — néhány éve —, létrehoz­ták a Magyar Tudományos Akadémia intézetközi békeku­tató központját. Az IPRA X. konferen­ciájára eddig háromszáz szakértő jelezte részvéte­li szándékát — mondotta a továbbiakban. — A részt­vevői összetétel heteroge­nitása és a békekutatás poli­tikai jelentőségének fokozódá­sa élénk viták árnyékát vetí­ti előre. Ám senki sem azzal a céllal ül tárgyalóasztalhoz, hogy másokra ráerőltesse vé­leményét. Az a törekvés, hogy — alkotó légkörben —, ki-ki megismerje az egymásnak el­lentmondó nézeteket, majd leszűrve a tanulságokat új lendületet adjon a békekuta­tásnak, s új tudományos ér­vekkel vértezze fel a béke­mozgalmakat. f Sokat beszelünk az f, anyag- és energiatakarékos­ai Ságról, kevesebbet a hulla- í dékok és másoönyersanya- gok hasznosításáról. A ná- pi ellenőrök is azt tapasz- talták a budai, a monori, a ráckevei és a váci járás ff ipari vállalatainál és szö- f vetkezeteinél, hogy a szű- f kebben értelmezett takaró­ig kosság a fa cél, s a hulla- dék a legtöbb helyen a ^ „szükségtelen rossz” szere­li pere van kárhoztatva. Szemétnek tekintik Pedig hát hulladék minden termelőhelyen keletkezik, s a takarékosabb megmunkálás csupán annak a késztermék­hez viszonyított mennyiségét csökkentheti. Aminthogy csökkenti is, hiszen néhány év alatt a közvetlen anyag- költségen belül a hulladékra jutó rész 1,5 százalékra mér­A pontos csapozás a pontos illeszkedés alapja. Minden asztalos tudja ezt az alapigazságot, amely az ÉPFA ferencvárosi gyá­rának ócsai üzemében különös jelentőséget kap. Itt ugyanis, mivel a maradék darabokat is hasznosítják, egy-egry hosszabb lécet olykor hat-hét darabból illesztenek össze. Az így készült ajtó-, ablakkeretek talán még tartósabbalc,. kevésbé görbülnek, mint az „első osztályúak”. Trencsényi Zoltán felvétele séklődött a korábbi 1,9 száza­lékkal szemben, de hát > ez pénzben mérve még mindig hatalmas érték: a most vizs­gált 11 gazdasági egységnél összesen mintegy 40 millió forint. Értéket mondunk, s néni véletlenül, mert ma még sík helyen csak szemétnek tekin­tik, s a hulladékgyűjtés a ta­karítás egyik velejárója, nem pedig tudatosan tervezett, rendszerbe foglalt, folyamatos cselekvés. Vagyis a legtöbb helyen ma még a KlSZ-szer- vezet fiataljai vállalják éven­te kétszer az üzemek udvaré* nak, helyiségeinek a takarí­tását, s az eközben összegyűlt hulladékanyagokat eladják a MÉH-nek. Messze a megoldás Ahol ez a gyakorlat alakult ki, ott dicséret illeti ugyan a fiatalokat, de tárgyilagosan meg kell állapítani azt is, hogy még messze vannak a szüksé­ges és elégséges megoldástól. A vas, az acél, a színesfém ugyanis így áltálában összeke­veredve érkezik a felvásárló telephelyre, s a legalacsonyabb vételár illeti azt a húlladék- elemet is, amely különválaszt­va kilónként is majdnem any- nyit érne, mint így mázsa­számra. A termelővállalatok és szö­vetkezetek a VI. ötéves terv részeként nem készítettek programot a hulladék felhasz­nálására, feldolgozására. S no­ha ismeretes előttük az, hogy a bank preferált hitelt nyújt azokra a fejlesztésekre, ame­lyek a hulladék ipari feldolgo­zásra való előkészítését, rege­nerálását szolgálják, ilyen hi­telek iránti pályázatot — az említett járásokban — csak a Pest megyei Műanyagipari Vállalat (12 millió forint) és a Pamutnyomóipari Vállalat (128,6 millió forint) nyújtott be. A vizsgált vállalatoknál és szövetkezeteknél a hulladék­csökkentésre van, de a hulla­dék felhasználására nincs anya­gi ösztönzés. A hulladékanya­gok feldolgozására irányuló el­fogadott újítások száma is igen csekély,. eredményük pedig ^ Ha ennek a történetnek í a szereplőivel nem bc- í szélek, ha a bírósági ítéle- i iekeí, halasztásokat, kér- i vényeket nem olvasom, ha í valakitől csak hallom Hajik | Mihály kálváriáját, aligha g hiszem el. Vitték a berendezést is A főszereplő 72 éves. szív­beteg, a Teve utca 29-ben la­kik Budapesten, az életét fi­zikai dolgozóként élte le, tisz­tségben, takarékosan. Szor­galmának bizonyítéka a szá­mos elismerés, és oklevél. Fele­sége a szövőszék mellett öre­gedett meg, nyugdíjas, több­szörös kiváló dolgozó. Évti­zedek óta a Teve utcában él­nek szoba-konyhás lakásban. A feleség a köténye aljával takarja az arcát és sírva mondja: — Bár soha ne vettük vol­na meg azt a lakást! Mert bármennyire furcsa is, az egykor örömmel vásárolt ingatlan — illetve ami azzal történt — keserítette meg nyugdíjas éveiket. Vegyük sqrjába az esemé­nyeket! Hajik Mihály és fe­lesége 1971-re összegyűjtött hatvanezer forintot. Szétnéz­tek a főváros környéki fal­vakban, hogy lakást vásárol­janak. mert ki akartak törni az albérletből. Csendre, nyu­galomra áhítozták. Sok-sok járkálás után Csobánkán vá­sárolták egy kertes házat, «mely a Szabadság-hegy 39. szám alatt áll. 1 Az idős házaspár hét éven át, 1978. június ötödikéig nrn- den szabad idejét ott töltötte; bíróságon nem volt sző. hogy Horváthék a kerítést eltüzel­ték, a fenyő és diófát kivág­ták, hogy az épületet is meg­rongálták. A „sajnálom" kevés Mielőtt az olvasó fellélegez­ne, hogy mégiscsak győze­delmeskedett az igazság, mert Hajik Mihályék megnyerték a csatát, sietek kijelenteni, a fekete leves csak ezután kö­vetkezik. Azon a napon ugyanis (1979. október 28-án), amikor a délutájii órákban Horváthék kiköltöztek, nem maradt üres a lakás, mert „melegváltásban’’ beköltözött Balogh György és családja. Erről persze sem a csobánkai tanácsnál, sem a Teve utcá­ban nem tudtak. A hivatalos örömhírre — hogy tudniillik üres a lakás — kiutazó házas­pár már a vidám és népes Balogh családot, az új „lakó­kat” találta a Szabadság- hegy 39. szám alatt. A hivata­los szervek közül senki nem figyelt oda. hogy ez ne tör­ténhessen meg, pedig az előz­mények ismeretében az ese­mények ilyetén alakulása vár­ható volt. S mit lehet ilyen­kor tenni? Toldi Lászlóné dr., a csobánkai tanács vb-titkára a kezét tördeli. — Én nagyon sajnálom Hajik Mihályékat. Ebben az esetben régen érvényt kellett volna szerezni a törvénynek! Van ugyanis jogszabály arra, hogy önkényes beköltözés ese­tén kilakoltassanak, de ezt általában csak egyedülálló esetében alkalmazzák. A bírói ítéleteket itt sem részletezzük. Van belőlük bő* ven. Az egyik a 2 P 20 676/ 1980-as számot viseli. Idéz­zük: „Az alperesek (Balogh Györgyök) kötelesek a Cso- bánka Szabadság-hegy 39. szám alatti lakóházas ingat­lant 25 ngp alatt ingóságaik­tól kiürítve felperesnek visz- szaadni.’’ Dátuma 1980. no­vember 25. Hányszor 15 nap telt el azóta? De van más do­kumentum is. Hajik Mihályék már két esztendeje befizet­ték a kilakoltatási költsége­ket, hiába. Az idős házaspár egészsé­ge közben tovább romlott. Be­lefáradtak az Ötéves szélmalom harcba. Soha nem akarták el­adni az ingatlant, de két év­vel ezelőtt beletörődtek ab­ba, hogy 220 ezerért átengedi! Baloghéknak. Az új otthon- foglalók hangoskodtak, hogj megveszik. Csak a legutóbb: hónapokban derült ki, hogj egy árva vasuk sincs, a pénz- a megyei és a csobánkai ta­nácstól, valamint a férfi mun­kahelyétől akarták összeszed­ni. Kiderült, hogy csak 25 ezei forintra számíthatnak. Ba­logh György ottjártunkkor ki­jelentette. — Kiköltözünk, ha a taná« ad lakást, vagy az állam pénzt. A kör bezárult? Visszatértünk tehát a kiin­dulási ponthoz. Az idős házas­pár lakása még mindig a jog­talanul bennlakók prédája Pedig a törvények megvan­nak a jogtiprás megakadályo­zására. Megvannak azok is, akik­nek óvni kell a törvényessé­gét és végrehajtani, végrehaj­tatni saját rendelkezéseiket. A jog tiszteletben tartásáért, a bízatom megőrzéséért, az em­ber érdekében. Miért nem te­szik? Vicsotka Mihály nem haladja meg a hulladé­kok értékének 4 százalékát. A Budapest és Vidéke MÉH Nyersanyaghasznosító Válla­latnál folytatott vizsgálódás kiderítette, hogy az utóbbi időben csak a lakosság gyűj­tötte szorgalmasabban a hul­ladékot és adott el többet, a szocialista gazdálkodó egysé­gek viszont kevesebbet. Vissza a termelésbe Az itt vázolt gondok ellené­re a hulladékfelhasználás az elmúlt években 15 százalékkal növekedett Pest megyében, de ez az arány messze elmarad a kívánatostól. Sokat javítana a jelenlegi helyzeten már annak a tény­nek az általános elfogadása is, hogy a hulladék a nemzetgaz­daság szempontjából értékes anyag, amely megérdemli, hogy célszerűen foglalkozza­nak azzal. A hulladékok osztá­lyozását, elkülönített gyűjtését és feldolgozását rendszerbe kellene foglalni. javítani kellene a hulladék- gyűjtés anyagi ösztönzését is. Ma például nagy a lelkesedés az úttörők papírgyűjtő akciói során, ám az összegyűlt papír értékesítésekor derül ki, hogy az átvételi ár olykor még a telephelyre való beszállítás költségét sem fedezi, De az üzemen belüli érde- lceltségen — illetve érdektelen­ségen — is változtatni kellene oly formán, hogy a vas, az acél, a réz stb. ne azért ke­rüljön ki a műhelyek zugából, az udvarok sarkából, mert egyszer-egyszer rendet kell csinálni, hanem azért, hogy akik dolgoznak vele, azok hasznos nyersanyagként jut­tassák vissza azokat a terme­lés vérkeringésébe. Cseri Sándor Gazda kerestetik És a torony áll..« Több mint másfél év óta folyik a vita különböző fóru­mokon arról, hogy lebontsák-e a háromszáztizennégy méter magas lakihegyi antennator­nyot. Az antenna híradástech­nikai funkciója megszűnt. Pe- tőfi-műsort sugárzó gerinc­adók rekonstrukciója kereté­ben egy 120 méteres antenna épül a régi torony közelében, amely ha megmaradna, hát­rányosan befolyásolná az új antenna sugárzási tulajdonsá­gait. A torony ipartörténeti je­lentősége viszont szinte párat­lan, a magyar ipari építészet kiemelkedő alkotása, s egyben a magyar rádiózás szimbólu­ma. Azonban műemlékkénti hasznosítását erősen megkér­dőjelezi, hogy korlátozott le­hetőségek vannak a megköze­lítésére, továbbá tekintélyes összegeket emésztene fel ál­landó karbantartása, idősza­konkénti javítása. Mindezek alapján döntés született a torony lebontásáról. A magyar posta csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentet­ték; a toronv tartóköteleinek felrobbantását egyelőre fel­függesztik, helyt adva a köz­vélemény igényének. A most következő hetekben várják azoknak a vállalatoknak, in­tézményeknek, társadalmi szervezeteknek a jelentkezé­sét, melvek készek anyagilag is hozzájárulni a torony fenn­maradásához, esetleges hasz­nosításához. A hazai rádiózás nosztal­giával emlegetett jelképe Pest megye területén található. Jo­gos tehát, ha az egész or­szág nyilvánossága megmozdul megmentéséért, mi se tétlen­kedjünk, a magunk módján mi is megadjuk a segítséget végső fennmaradásához. Jó lenne, ha a toronymentő me­cénások között szén számmal szerepelnének Pest megyei kollektívák is! A technika hívta életre Négy ponton közös az érdek Biztonságérzet Három évvel ezelőtt... Valahogyan így kezdik az „időszámítás^” a Vöröskereszt Pest megyei Bizottságán, ha a termelőszövetkezetekben folyó tevékenységükre te­relődik a szó. Ekkor — 1980-ban — összegezték ugyanis a tsz-ekben működő alapszervezetek munkáját, s meg­állapították: gyors ütemű fejlődésre van szükség ahhoz, hogy fontosságuknak és jelentőségüknek megfelelően szolgálhassák a szervezet és a szövetkezetek érdekeit a vöröskeresztes alapszervezetek. zetőség irányítja a munkát. A még nem csatlakozott néhány gazdaságban most szervezik a Vöröskeresztes munkát, s még az idén valamennyi Pest me­gyei termelőszövetkezet csat­lakozik a mozgalomhoz, ami országosan is kiemelkedő ered­ménynek számít. Természetesen nem azonos színvonalú a munka vala­mennyi alapszervezetben. A gyáli Szabadság, a fóti Vörös­marty vagy a solymári Roz­maring, s a Szilasmenti Tsz alapszervezetei különösen jó eredményűek. A Rozmaring Tsz-ben a rehabilitációs mun­kahelyek megteremtésével" se­gítik a csökkent munkaképes­ségűek foglalkoztatását. A ke- repestarcsai Szilasmenti Tsz- ben pedig egyedülálló kezde­ményezéssel bevezették, hogy az üzemágak premizálásánál a környezet védelme is megha­tározó feltétel legyen. . Négy ponton is közös érdek­re találtak a gazdaságok veze­tői és a Vöröskeresztbe tömö­rült aktivisták. A rohamosan fejlődő agrártermelés és az ipari üzemek is — a bonyolult technológia és technika, a szaporodó gépek okán — mindinkább igénylik azt a fel­készültséget, amelyet az első­segélynyújtó tanfolyamokon szerezhetnek meg a dolgozók. Biztonságosabb lehet a mun­ka, ha tudják: vannak köztük olyanok, akik segíthetnek, ha netán bekövetkezik a baj. Nagy jelentőségű az alap- szervezetek munkája az egész­ségügyi felvilágosításban is. Mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben sok olyan tudnivaló akad, amelyek ismerete, s természe­tesen hasznosítása a dolgozók egészségének megőrzését szol­gálja. Elég, ha a számtalan vegyszerre utalunk, amelyek kezelése különös gondosságot, fegyelmezettséget igényel, s a Vöröskereszt áltál szervezett tanfolyamokon ezekről több­ször is szó esik. líém elhanyagolható ténye­ző, hogy a környezétvédelem ügyében is a gazdaságok mel­lett állnak az alapszervezetek. S az idős nyugdíjasok patro- nálása, rendszeres támogatása is a vöröskeresztes szerveze­teken keresztül a legmegnyug­tatóbb. Prémiumfeltétel Nos, három esztendeje még csak a gazdaságok 51 százalé­kában alakult vöröskeresztes Szervezet, most 98 százalékos a szervezettség, 103 alapsze*- vezetben, tízezer tag dolgozik, tíz nagygazdaságban csúcsve-1 Módszervásár Nem véletlenül hasonló a szerepe a tsz-alapszervezetek- nek az ipari üzemekben, gyá­rakban működőkéhez. A prob­lémát csupán az okozza, hogy a fiatal alapszervezetek kevés tapasztalattal rendelkeznek, így több kötődést, nagyobb odafigyelést igényelnek mun­kájukhoz, mint a már régóta sikerrel funkcionálok. Ezért azt tervezik, hogy idén — ami­kor befejeződik a mezőgazda- sági munka dandárja, vagyis a téli hónapokban — összehív­ják egy kis tapasztalatcserére, módszervásárra a termelőszö­vetkezetekben dolgozó vörös­keresztes alapszervezeti titká­rokat. Hiszen nemcsak a szer­vezettség számít, hanem a tényleges munka is. Sőt, ez utóbbi a döntő. G. M, A „szükségtelen rossz” szerepére kárhoztatva k hulladék jelentős értéke festettek, csinosították, beren­dezték leendő otthonukat. Ek­kor azonban Horváth János és családja egyszerűen leverte a zárakat és beköltözött az épületbe. El lehet képzelni mit éreztek Hajik Mihályék, amikor a legközelebbi hét vé­gén „lakókat” találtak a há­zukban. A hajcihőt felesleges részle­tezni. A bíróság, a rendőrség, a tanács közreműködésével (az utóbbi szükséglakást adott Horváthéknak) 1979. október 28-án délután a hívatlan ven­dégek elhagyták a szabad­ság-hegyi épületet. No, nem üres kézzel! Vitték a beren­dezést is! Az utolsó szögig. Az újabb perben legalább száz­ötven tárgy szerepelt, ame­lyet Horváthékon számon kér­tek. Ők persze semmit sem találtak a „honfoglaláskor”, s nem tudták hová lettek a fo- telágyak. szekrények, szőnye­gek, csillárok, paplanok, szer­számok, hogv csak a fonto­sabbakat említsük. Persze a bíróság tagjai sem voltak nai­vak, s a makaes tagadás el­lenére is kötelezték Hor­vátiakat 48 ezer forint kár­térítésre. Ekkor már 1981. áp­rilis tizedikét mutatott a nao- tár. Hajig Mihélyéknak azóta is , csepegtetik a forintokat. Mert törvény írja elő, hogy a fizetésnek csak a 33 százalékát lehet levonni. A Horváth há­zaspár pedig hol dolgozik, hol nem. Ezért a károsultak ha­vonta átlagosan kétszáz fo­rintot kapnak. Azaz évente két és fél ezret. Hússzor kel­lene karácsonyt ünnepelniük az idős és gyenge egészségű embereknek, hogv a káruk megtérüljön. Ráadásul arról a Bár sose vettünk volna házat! Kálváriájuk még nem ért véget

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom