Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-23 / 198. szám
kMiíop 1983. AUGUSZTUS 23., KEDD Tánclépésben a főúton ß Színes, vidám fesztivál- ß hangulat emelte az augusz- ß tus huszadiki ünnepség fé- ß nyét Nagykátán. A hétvé- ß gén került sor negyedik al- í halommal az immár haft gyományos, szövetkezeti í népi és táncegyüttesek ta- ß lálkozójára a nagyközségül ben. Értékelésre is módot ad A résztvevő kilenc tánccsoportot már ismerősként üdvözölte a közönség a szombat délutáni bemutatkozáskor. A járás négy művelődési házában adtak műsort a vendégek, s fellépésüket szigorú szemmel bírálta a zsűri. — örülünk neki, hogy dr. Pesovár Ernő és munkatársai személyében szigorú szakmai kritikusok mondanak véleményt csoportjainkról — mondta Varga József né, a MÉSZÖV képviselője. — A nagykátai -találkozó erőpróba, felkészülés a jövő évi néptáífC minősítő versenyekre. A népi kulturális hagyományokat őrző csoportok fellépései egyre nagyobb sikert aratnak a megyében. A Pest megyei szövetkezetek területi szövetségei — a KI- SZÖV, a TESZÖV, a MÉSZÖV — továbbra is igyekeznek az állami és társadalmi szervekkel karöltve biztosítani működési feltételeiket. Máté Istvánná, a bagi együttes Vasárnap délelőtt még azokat is az utcára csábította a vidám zeneszó, akik otthon, családi körben akarták tölteni a pihenőnapot. A gimnáziumtól a szabadtéri színpadig, a főútvonalon menettáncban követték egymást a csoportok. A nézők sorfala között tánc- lépésben vonult a tarka; forgatag, minden sarkon taps kísérte a pengő sarkantyúkat, libbenő szoknyákat. Utcahosszat szólt a nóta A szabadtéri színpadon a nagyközségi augusztus huszadiki megemlékezés után került sor a zsűri eredményhirdetésére. A jelenlévők legnagyobb örömére a nagykátai Tápió- mente szövetkezeti együttes négyezer forintos nívódíjat kapott.. Nívódíjjal értékelték az isaszegi Csata táncegyüttest is, akik a menettáncban nyújtott teljesítményükért is elismerésben részesültek. Az említetteken kívül még négy nívódíjat, egy különdíjat és kát menettánc díjat osztott ki a zsűri. — A legkisebbektől kezdve minden tagunknak komoly munkája, sok energiája fekszik ebben az eredményben — mondta Dómján Lajos, a nagykátai együttes vezetője, akit a díjkiosztás előtt nem lehetett szóra bírni. és a fesztivál legidősebb táncosa tóink segítsége nélkül nem érhettünk volna el ilyen sikereket. Népművészeti kiállítás Németh András, a nagyközségi tanács vb-titkára a gálaműsort már nem nézte végig. Hóna alatt az ünnepi új kenyérrel a pártbizottság épülete felé tartott. — Fellépés után a táncosokat vendégeljük meg az új kenyérrel. A nagykátaiak már nemcsak saját csoportjuk szereplését kísérik figyelemmel, a kétévenkénti találkozó is hagyománnyá vált. Igénylik, várják a rendezvényt. Idén népművészeti kiállítást is nyitottunk a Bartók Béla művelődési házban, ahol amatőr csoportok tagjai, a gödöllői fafaragó műhely és Bodrogi Sándor, a népművészet mestere állította ki munkáit. Délután már nem lehetett megkülönböztetni a színpad tövében nyüzsgő nép között, ki a táncos, ki a néző. Bizonyára sokáig folytatódott az ének, a jókedvű ünnepség. Csak a tápiószecsői hagyományőrzők indultak haza korán, ök ugyanis autóbusz helyett eredeti, lakodalomra feldíszített lovasfogatokkal érkeztek a találkozóra. Márványi Agnes Buborékok. Jövőre lesz száz esztendeje, hogy Csiky Gergely — aki mielőtt múlt század végi drámairodalmunkba berobbant volna, a teológia doktoraként, a Szentszék bontóperes előadójaként viselte a reverendát Temesváron — megírta egyik legnépszerűbb és legtöbbet játszott színművét, a Buborékokat. Amikor 1884-ben az akkor már régen kiugrott pap pennája alól kikerült ez a jelenetsor, már olyan máig becsült és szintén máig játszott drámákat tudott maga mögött, mint A proletárok, a Mukányi, a Cifra nyomorúság, amely művek rendre fényesen igazolták, hogy mennyire ismerte ő a századvég előtti Magyarország társadalmi világát. Főképpen is azokat, akik ebben a félig városi, félig vidéki, félig pol- gárosult, félig urambátyámo- san kis- és középnemesi hagyományokat ápoló rendben megpróbálnak élni, mesélni, s valami úton-módon följebb kapaszkodni az osztályok lajtorjáján. A Buborékok is tulajdonképpen erről a tornagyakorLibbennek a szoknyák a legifjabb A táncosokon • — A rendszeres próbák még nem elegendőek a csoport működéséhez. Költséges mulatság a néptánc, a ruhatárunk legalább másfél millió forintot ér. Idén nyáron a SZÖVOSZ-on keresztül egy portugáliai fesztiválra kaptunk meghívást, ez volt a csoport tizenhatodik külföldi útja. Fenntartóink és támogaA tápiószecsői lakodalmas menet Veress Jenő felvételei Mártély szerénységre nevel Csábító nagy horizontok Témákban nem volt hiány Derült égből villámcsapásként érték a mártélyi képző- művészeti tábort az augusztus eleji esők. Emberemlékezet óta nem volt példa errefelé ilyenkor bőséges égi áldásra, most mégis megköny- nyebbüléssel fogadták az országból itt összesereglett amatőr festők, rajzolók. — Tizennyolcadszorra elkel pár nap rossz idő is — mondták a gyakorta visszatérők —, s mintha mi sem történt volna, dolgoztak az ebédlőben, a társalgóban, a faházakban, a sátrakban. Témákban ugyanis nem volt hiány: egy-két nap termése éppen elég munkát adott. A vázlatfüzetek megteltek jegyzetekkel: tanyák, fák, növények, állatok, a vízi élet mindennapi megnyilvánulásai megtöltötték a lapokat. Mártély tábora egyedülálló az országban. Állandó programjai — ember és lakóhelye (régi és új), a természeti források és karakterük, a víz mint jelenség és konkrét megjelenítése — erőpróbára teszik nemcsak az újakat, hanem korábbi szerelmeseit is. — Évenként ötven hétig várok arra, hogy idejöjjek — mondja Horváth Hermina Budaörsről. A Skála grafikusa tizenöt éve visszatérő vendég, nyolcadszor rajzolt ezúttal önfeledten. — A ferpn maradó két hét természetesen Már- tályt jelenti. Valami olyasmit tanultam meg észrevenni, ami másként láttatja körülöttem a házakat, az embereket, az utcákat, a gólyafészkeket, a sulymot. Azt is mondhatnám, hogy felnőttem Mártélyhoz. Olyan neves festők dolgoztak itt, mint Tornyai János, Endre Béla. S Barcsay Jenő is járt itt, ma is szeretettel emlegeti a vidéket. Mártély szerénységre nevel. Arra szoktat, hogy ne csak a totálokat vegyük észre, hanem az ajtók mögé bepillantva, a tanyasi emberek hétköznapjait is. A vizuális élmények itt társadalmi háttérrel együtt jelentkeznek. Eke József Dunaharasztiból érkezett, Ráckevén dolgozik a hűtőházban. Számára először idegen volt a környezet, Üe aztán hamar feloldódott. — A fűzfák látványáról következtetni lehet, mi történt itt az elmúlt években. Magukon viselik az árvizeket, s göcsörtösségük maga az élet vastörvénye. Rám az emberek egyszerűsége hatott, s az, milyen nagyszerűen tudnak élni. Tartózkodóak voltak, ám a második tanyanézőben már családtagként fogadtak. Mártély elcsábítja az embert a nagy horizontjaival, ártereivel, a töltésen belüli és kívüli világgal. Ezért én nem dokumentumfestészetet műveltem, inkább jegyzeteltem. Igyekeztem megőrizni a hangulatokat, hogy jövőre — ha sikerül, másodszor is eljutnom —, már ne csak a vadregényes, romantikus vízpart hasson rám, hanem tágabban is érezzem az itteni világot. Zaicsek Gábor Nagykőrösről már átértelmezte a tájat. Ügy rögzítette színben és formában, hogy önálló mondanivalóid képet alkotott. S vele be is fejeződik a Pest megyéből érkezettek felsorolása. Kár, hogy az országnak ez a szeglete nem él a felkínált lehetőséggel, nem pályáztatja meg tehetségeivel azt a műhelyt, amely következetes programjával mindig is sokat tett az amatőrökért. Mű és alkotója Témakeresőben a tanyán M. Zs. A szerző felvételei hTv-figyelób latról szól, amikor a végképp eladósodott Solmayék — amúgy nemesi származékok — pénz-, meny- és vőszerzési manővereit bemutatja. Sem annak, aki már korábban látta e díszes család kalamajkáit, sem annak, aki csak most, a televízió jóvoltából ismerkedett meg ezekkel a fogásokkal, aligha kell elismételni, hogy kivel ugratja köztisztviselő férjét a csélcsap Szerafín, sem pedig azt, hogy honnan csöppent ebbe a fenn az ernyő, nincsen kas társaságba a nagyon bugris, de nagyon gazdag Morosán Demeter. A jól kifundált história egészében is, részleteiben is önmagáért beszél. Azt viszont feltétlenül szóvá kell tenni, hogy ez a szombaton közvetített változat sokkalta szürkébb és érdektelenebb volt, mint lehetett volna. Először is egyáltalán nem derült ki belőle, hogy Léner Péter rendező és munkatársai miért éppen most halászták elő. Ha centenáris megemlékezésnek szánták, akkor 1984- ben kellett volna a képernyőre vinni, ha pedig csak úgy, dátum nélkül érezték fontosnak, hogy megismerkedjen vele a mai publikum, akkor valami olyan mondanivalótöbbletet kellett volna beie- pumpálni, amit fölfogva a jelen közönsége is a magáénak érezheti. Ez utóbbiról azonban szó sem volt. Ezek a Buborékok úgy pattogtak szét szemeink előtt, ahogyan azt ötven vagy nyolcvan esztendeje is tehették. A felújítást mindezeken túl még egyetlenegy körülmény magyarázhatná. Nevezetesen az, hogy a sok jó szerepet reá illett osztani jelen éveink sok jó színészére is. Ám ez a fel- tételezés sem tűnik igaznak, mert azok a játékosok, akiknek komikai és komikusi vénái közismertek — nevezetesen Psota Irén, Körmendi János, Csákányi László — egyáltalán nem úgy lubickoltak, ahogyan azt tőlük elvárhattuk, azok a kevésbé vagy alig ismert pályatársaik pedig, akik környezetükben jártak, keltek, egyáltalán nem bizonyultak érdemesnek a felkérésre. Sem a Solmay leányok, sem pedig a körülöttük legyes- kedő ifjak nem léptek túl a sémák szürkés átlagán, hanem az unásig ismert fintorokat, gesztusokat ismételgették. -Tehát pontosan azokkal a színészi eszközökkel éltek, amelyek a rutin bélyegét viselik magukon. Feleki Kamill. Régi mm- és televíziós felvételeinek megúj- rázásával tisztelgett a 75 éves Feleki Kamillnak a televízió. Kedves, ügyes válogatás volt ez, benne egy-két kevésbé ismert produkcióval. A főhajtásnak csak az volt a szépséghibája. hogy a méltatást magára vállaló Huszti Péter oly terjedelmesen emlékezett. A rádióban még csak-esak elment volna egy ilyen szóáradat, de a képernyőn kissé furcsán festett. Akácz László
