Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-11 / 189. szám
\ PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI- . Sr'r' . r ■ 7 . xxviijEvfolya^^ A tsz-ek féléves mérlege Pótolni, lehetőleg saját erőből Az elkövetkező napokban, hetekben méri fel a Magyar Nemzeti Bank Pest megyei Igazgatósága a mezőgazdasági termelő- szövetkezetek évközi pénzügyi fedezetállományát, ellenőrzi a főkönyvi kivonatokat, a növénytermesztés, állattenyésztés és az iparági tevékenység eredményeit. A vizsgálat adataiból levonható következtetések, a megye közös gazdaságainak, illetve várható év végi teljesítményére vonatkozó adatok szeptember harmadik dekádjában válnak ismertté. Ennek ellenére mit mutathat az eddigi tevékenységről saját belső felmérésük? Folyamatos az export Főszezon a konzervgyárakban A Dunakeszi Konzervgyár egyik legismertebb és legkeresettebb terméke a csemegeuborka, amelynek gyártása jelenleg is folyamatos. Erdőst Agnes felvétele Pénzügyi berkekben úgy tartják, a Rákosvölgye Tsz- hez hasonló hitelképességű szövetkezet kevés akad az országban. De vajon ilyen kedvezőek a kilátások a jövőre nézve is? Erről kérdeztük Czerván Márton elnököt. — A kalászosok a tervezettnél 100 vagonnal hoztak többet. ötszáz hektárnyi kukoricánkból viszont 20 százalékkal kevesebb várható. A rendkívül alacsony árak miatt kétmillió forinttal kevesebb a bevételünk, de ezt a viszonylag nem nagy összeget — alig 3 százalék! — jobb munkaszervezéssel, a költségek mérséklésével és energiatakarékossággal kompenzálni tudjuk. Hitel nélkül. valósul meg az idei 40 millió forint értékű beruházásunk: a tojóház, a gabonasiló, a szőlőültetvény. Hozzákezdtünk egy borfeldolgozó építéséhez is. Bízom benne, hogy a tavalyi nyereséget, 174 millió forintot az idén is elérjük. Rezván Mihály elnökhelyettes, a szentmártonkátai Kossuth Tsz-ből már jóval kevésbé bíztató helyzetről számolt be. Egyebek között elmondta, hogy bár veszteséges budapesti ipari ágazataikat felszámolták, és csak a biztos haszonnal kecsegtető vállalkozások mellett tartanak ki, év végi nyereségtervüket aligha tudják teljesíteni. Annak ellenére, sem, hogy a helyben szinte a semmiből létrehozott vas- és ruhaipari részlegeik 6 millió forint nyereséggel gyarapítják a szövetkezet kasszáját. A napraforgó és kukorica a tervezettnek megfelelő hozamokat ígér. Búzából közepes terméseredményeket könyvelhetnek el. A csemői November 7. Tsz történetében kevés sikerélményük volt a növénytermesztőknek.. Rendkívül gyenge talajadottságaik, az idők során vajmi keveset változtak. Búzájuk az idén különösen rosz- szul fizetett. Más kérdés, hogy a termékszerkezet változtatásával — nagyobb a rozs vetésterülete és első ízben próbálkoztak árpával — a gabona abszolút mennyiségét növelni tudták. Mint a szövetkezet elnöke, Fölföldi Sándor elmondta, aszály sújtotta földjeiken a legtöbb kár a takarmányfélékben keletkezett. A közös gazdaságon pénzügyileg 1983-ban az ipari ágazatok segíthetnek: jelenleg már három melléktevékenységre szerveződött gazdasági közösségnek tagja a csemői tsz. Pest megyéből ezen a nyáron összesen mintegy ezer- hatszáz pajtás üdült Zánkán. Az idei utolsó, ötödik turnusba azok mehettek, akik csapataikban, az úttörőgárda más-más szakalegységeiben példamutató munkát végeztek. Az úttörőgárdisták táborába meghívott honvéd-, határőr-, egészségügyi, közlekedési, munkásör- és tűzoltógárdisták az augusztus 27-ig tartó időszakban játékos és komoly programok keretében ismerkednek meg — a szakterületüknek megfelelő — legkorszerűbb technikai eszközökkel. A fegyvers testületek, a biztonságot, az egészséget védő szer^ Javában tart a konzerv- £ iparban a csúcsidőszak. Na- | ponta több tucat, feldolgo- í zásra váró gyümölccsel és $ zöldséggel megrakott te- ^ hergépkocsi érkezik a gyá- jj; rakbá, a készáru pedig ka- ^ mionokban indul a kül- és f. belföldi megrendelőkhöz. Nagykőrösön olyannyira sok a munka, hogy építőtáboros fiatalokat is segítségül hívtak. Jelenleg az őszibarack, a körte és a szilva feldolgozása adja a legnagyobb feladatot — ezekből befőtteket és dzsemeket készítenek —, s folyik a lecsó és a paradicsom befőzése is. Egyik legnagyobb külkereskedelmi partnerük a Szovjetunió ahová jelenleg darabos savanyúságokat szállítanak. Az elmúlt hetek száraz időjárása miatt sok szántóföldi növény érése majdnem egybeesik, ez rendkívül sok gondot okoz a konzerviparnak is. Nagykőrösön jelenleg naponta több, mint 100 tonna őszibarackot, ugyanakkor 3—400 tonna uborkát vesznek át, s a szakemberek azt remélik, hogy az idő melegebbre fordultával egyre több paprika, paradicsom, őszibarack és szilva érkezik majd. A Dunakeszi Konzervgyárban szintén teljes a nagyüzem. Az első félév mérlege szerint sikeresen teljesítették exporttervüket, s Ausztriába, az NSZK-ba, Hollandiába, a Szovjetunióba,, az NDK-ba, Ma: 3. oldal A javítás drágább, mint a hús A szivárvány csak hét színből 4. oldal Ahol soha nincsen uborkaszezon Visszaszámlálás Borosjenőn T oldal Huszár e4-ről d6-ra lép Megváltozott a mezőny 8. oldal; Elítélték a taxikalózt Magasabb a repce ára vezetek felnőtt tagjaival és más csapatokból érkezett pajtásokkal való találkozások lehetőséget nyújtanak a tapasztalatok kicserélésére, új ismeretek szerzésére. Járőrversenyeken, akadályversenyeken, vetélkedőkön és a szakmai napokon a gyerekeknek alkalmuk nyílik bátorságuk, ügyességük, tudásuk bizonyítására. A táborozás nemcsak a gárdistaképességek fejlesztését segíti elő. A színes, vidám programok, a balatoni csónakázás. hajózás, strandolás, a vízi játékok adta örömök minden bizonnyal feledhetetlen élményt nyújtanak az úttörővárosban a vakáció utolsó napjait töltő diákok számára. Csehszlovákiába és Lengyelországba több száz tonna savanyúságot, befőttet és dzsemeket adtak el. A mérlegből viszont az is kiderül, hogy belföldön a tervezettnél kevesebb árut értékesítettek. Ebben egyebek között közrejátszott a hazai kereslet csökkenése, A gyárban nagy reményeket fűznek a diabetikus ételek termeléséhez. Ebben az esztendőben az első hat hónapban, több mint 40 vagonnyit szállítottak a kereskedelemnek, ám ennél jóval többet is tudnának. Mostanában nagyobb reklámkampányon törik a fejüket, hogy a vásárlók g A Pest megyei Iparcikk y, Kiskereskedelmi Vállalat ^ boltjaiban az idén a máso- ^ dik felétől új ösztönzörend- ^ szer szabályai szerint dolgoznak az eladók. Mint ^Martinék Jánosné közgaz- Sj dasági osztályvezető el- 5 mondta, az új érdekeltségi g t'oima bevezetésével az g volt a céljuk, hogy növe- g kedjen a boltvezetők önál- ^ lósága, javuljon a készlet- gazdálkodás, s takarékosai kódjának a munkaerővel és ^ a bérrel. A PIK Pest megyei boltjaiban tehát a vezetők szabadon szerezhetik be az árut. Ott vásárolnak, ahol olcsóbban jutnak a termékekhez. Ebből az következik, hogy a fogyasztói árak is - mérséklődnek. A vállalatnál kiszámolták, hogy egy üzletnek menynyi volt éveken át az átlag- forgalma. Ha a bolt személyzete ennél többet teljesít, a különbség 15 százalékát szétoszthatják. Természetes, hogy ilyen érdekeltség mellett elfekvő készletet nem tarthatnak a raktárban. Csak az olyan árunak van becse, amelyet gyorsan elvisznek a vevők. Aztán van itt még más Az elmúlt két évben hozott intézkedések hatására sok helyütt javultak az egészségügyi dolgozók munkakörülményei, ugyanakkor az orvostechnika fejlődésével új veszélyforrások is keletkeztek. Egyebek között ezt állapították meg az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete központi vezetőségének szerdai ülésén, amelyen az egészségügyi ágazat munka- védelmi helyzetét és a szak- szervezet munkavédelmi tevékenységét értékelték. Az egészségügyi tárca írásos beszámolójához dr. Juszt Lajos miniszterhelyettes, a szakszervezet jelentéséhez Bodnár Árpa dné, a központi vezetőség titkára fűzött szóbeli kiegészítést. A testület az alapszervezetek feladatává tette, hogy évente rendszeresen értékeljék a munkavédelmi tervek végrehajtását, gondolkodjanak a dolgozóknak tervezés folyamatában való részvételéről. A központi vezetőség szorgalmazta: az Egészségügyi Mi-, nisztérium adjon ki állásfoglalást az egyéni védőfelszerelésekkel és a munkavédelmi beruházásokkal kapcsolatban. így jobban megismerjék ezeket a termékeket. A dunakeszi gyárban jelenleg uborkát, különböző vegyes savanyúságokat és őszibarackot dolgoznak fel két műszakban. Az export folyamatos. Már most látszik, hogy nyereségtervüket nem tudják teljesíteni, tekintettel arra, hogy tőkés piacokon a konzervipari termékek árai tovább csökkennek. így is nagy fegyvertényt jelentene, ha a tervezett 22 milliótól csak kis mértékben maradnának el. Ennek érdekében mindent megtesznek, elsősorban az önköltségek csökkentésével. F. Z. is: ha egy bolt üzemeltetéséhez mondjuk, tíz ember kellene, de a kollektíva kilenc dolgozóval is megoldja a feladatokat, a státus bérének 15 százalékát differenciálásra fordíthatják. * A PIK-nek 135 kereskedelmi egysége található Pest megyében. Az új rendszert egyelőre csak 10 nagyboltban vezették be, ezek azonban a vállalat összforgalmának a negyedét adják. Közöttük van például Vácott a bútor-, a jármű- és villamossági, Cegléden a szerelvény- és járműbolt. Júniusban leltároztak, s július elsején „tiszta lappal” indulhattak a boltok. Azok persze, amelyeknek a személyzete vállalta az új feltételeket. Mert voltak, akik megköszönték a lehetőséget, de nem kértek a kockázatból. A beszerzés nehézségei aggasztották őket. A vállalat központjában azt várják, hogy jobb lesz a lakosság áruellátása, gazdaságosabban fognak működni a boltok, s kulturáltabbá válik a kiszolgálás. A jövő év elején közösen értékelik a tapasztalatokat. V. M. Az ülésen elfogadott határozat szerint összehangoltabbá kell tenni az egészségvédelmi és a munkavédelmi tevékenységet, hiszen a további előrelépés elsősorban a megelőzéstől, a dolgozók üzemegészségügyi ellátásának javításától várható. ■ Közéleti Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke táviratban üdvözölte Bettino Craxit, az Olasz Köztársaság miniszter- elnökévé történt kinevezése alkalmából. Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke Dumágin Szodnomnak, a Mongol Népköztársaság miniszterelnök-helyettesének, az állami tervbizottság elnökének meghívására szerdán Mongóliába utazott. A kormány elnökhelyettese tárgyalásokat folytat a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlődéséről, az 1986—90. évi népgazdasági tervek egyeztetéséről és a tervezési együtt- fnűködés elmélyítéséről. /---------------------------------------------------------------------------'V ASZÁLY UTÁN S ajnos nagyon is aktuális okokból jutottak eszembe azok a riportok, amelyeket a harmincas években vetett papírra Móricz Zsigmoind a kiégett Hortobágyról. Döbbenetes •képeket festett az aszály sújtotta pusztáról, ahol alig juthatott eledelhez az óllat, hiszen szinte sivataggá lett legelőn csatangolhatott csupán a juh. a szarvasmarha. ... Nem jártam mostanság a Hortobágyon, ám korántsem nehéz kikövetkeztetnem, hogy a május óta tzinte egyvégtében tartó tzárazság ott is megtette a magáét. Másutt is kiszáradt rétekre, lekókadt kukoricákra láthat az utazó ember, s mint egy helyütt olvasom, a Kunságban az izzó homoktól már több száz hektár ősborókás lobbant lángra... Való igaz: évek óta nem volt Magyarországon az ideihez hasonlatos méretű aszály. Ez a tény azonban egyszersmind fölvet bizonyos kérdéseket is. Ezek , legfőbbike: csakugyan drámai helyzetben leledzene szocialista mezőgazdaságunk? Amely pedig az , utóbbi egy-másfél évtizedben jó néhányszor bizonyította életrevalóságát?! Hát az öntözés? — szokásos föltenni e jobbára naiv kérdést. Naiv. mert gazdaságosság nélkül bajos rákésztetni bármely téesz az egyébként célszerű módszerre. amely célszerűséghez párosul a berendezések műszaki állapota, a műtrágyázás, a munkaerő és így tovább. Az okok egyike a vízdíjak drágulása. Legutóbb a tévében láthattuk a duna- varsányi Petőfi Tsz elnökét, dr. Tresser Pált. aki szenvedélyesen érvelt e tény ellenében. Nemrégiben a Falurádióban hallottam a Hajdúszoboszlód Állami Gazdaság igazgatóját hasonlóképpen megnyilatkozni. Ne számítson senki sem arra, hogy a vízdíjak — továbbá a gépek, berendezések — mai állapota rábírhatná az egyébként is pénzügyi zavarokkal küzdő gazdaságokat az öntözött terület növelésére. Ellenkezőleg: veszteséget „termelni” nem akarván, inkább a csökkentést választják. De tán kár is volt elidőznöm e témakörnél, hiszen viszonylag csekély e földek mennyisége. Vannak más tényezői is az idei aszálynak, mégpedig — ellenkező előjelűek! Igaz, közhelyszerű emlegetni, de kétségtelen a szólás valóságtartalma: mi lett volna itt akár tíz-húsz esztendeje _________________ is! P éldául csupán az a tény. hogy a talajban évek során felhalmozott tápanyagok mennyit mentettek meg, már önmagában bizonyság a nagyüzemi mező- gazdaság mellett. Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter megállapítása szerint: ,,Az időjárási szélsőségek elleni küzdelemben nyilvánvalóan rövidebb távon, a most következő hetekben, hónapokban is sok tennivaló adódik. Ezek közül igen lényeges: még az aszály által leginkább sújtott nagyüzemekben is gondoskodni kell az idei gazdálkodás folyamatos menetéről. a jövő évi termés gondos, alapos előkészítéséről ... A tervezettnél kevesebb tömegtakarmány pótlása melléktermékekkel, az öntözés lehetőségeinek még jobb hasznosítása. a jövedelmet pótló mezőgazdasági és egyéb közhasznú tevékenységek további bővítése: mind-mind segíthet mérsékelni a kárt, javíthat a gazdaságok év végt pénzügyi mérlegén." A MÉM-ben nem ásűál- kozhatni holmi elkeseredettséggel. Mindenekfölött: az élelmiszer-ellátásban semmiféle fönnakadás nincs. Lényeges továbbá, hogy az agrártermények java az őszi hónapokban kerül le a földekről, s még a furulyázó kukoricákon is sokat segíthet néhány kiadós eső. Márpedig az eső megjött! A meteorológusok prognózisa szerint további csapadék várható. Eleddig nagyok a különbségek, némely tájainkon még ma is dúl az aszály. Nyilvánvaló, hogy megnőttek a pénzgondok, amelyeken javíthat, hogy a Magyar Nemzeti Bank soron kívül hiteleket nyújt, mód van a hiteltörlesztések átütemezésére, miként a zárolt tartalékalapok felszabadítása is napirendre került. N agyok az eltérések az ország tájai-megyéi között. De ugyan ki ne emlékeznék hasonló esetekre? Például amidőn •irányvonatok vitték a kombájnokat a Tiszántúlról az eső sújtotta dunátúli arattok megsegítésére, vagy amikor éppen megfordítva történt ugyanez. Igaz, a bajba jutottakat ez korántsem vigasztalja, ám a lényeg, hogy ily módon kiegyenlítődnek a terméshozamok. Aminek legbiztosabb következménye, hogy megnyugodhatunk: topábbra is kiegyensúlyozott marad az élelemellátás. Keresztényi Nándor A jobb ellátásért Ott vásárolnak, ahol olcsóbb Munkavédelem az egészségügyben Elsődleges a megelőzés A vakáció végén Úttörőgárdisták Zánkán