Pest Megyei Hírlap, 1983. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-10 / 188. szám
V/KlíflP 1983. AUGUSZTUS 10., SZERDA Változatlan a pedagógushiány A becsöngetés előtt Még mindig sok a képesítés nélküli 1 Még egy-két hétig tart a vakáció, aztán országszerte újra megnyitják kapuikat az iskolák. A diákok számára ez persze nem egyértelműen örömteli esemény, de — a megye pedagógusgondjait tekintve — az oktatásügy illetékeseinek sincs okuk „hurráhangulatra”. Nagy dilemma — Sajnos, a pedagógushiány idén sem enyhült — mondja Vörös Géza, a Pest megyei Tanács művelődési osztály személyzeti csoportjának vezetője. — Ezzel a gondunkkal nem állunk egyedül, hiszen csak a fővárosban kétezer állás vár betöltésre, pedig Budapestnek köztudottan jelentős az „elszívó” hatása, s ráadásul sok esetben többet tudnak anyagilag biztosítani, mint mi. így aztán nagy dilemmát jelent, hogy a megyei iskolák, óvodák üres státusaira találunk-e megfelelő embereket Nehezíti a helyzetet, hogy — a demográfiai hullám következtében — a tavalyinál háromezerrel több gyermek kezdi el az általános iskola első osztályát, tehát az előző évinél is több oktatóra lenne szükség. Több mint ezeregyszáz állást hirdettünk meg, ebből négyszázhét maradt betöltetlenül. Elsősorban tanítók és felsőtagozatos tanárok hiányoznak. Kétszázhetven hely üres az általános iskolákban, ötvenhat középiskolai, hét zenetanárt, huszonöt gyógypedagógust és negyven óvónőt keresünk. Négyszázhét pedagógussal van tehát kevesebb a megyében, mint amennyit várnak az iskolák, ez az össz- létszám 4 százaléka. — ílova kerültek a Zsámbé- kon. végzettek? — Ebben az évben ötszáz- nyolcvannyolc állást hirdettünk meg pályakezdők számára. Zsámbékon idén ötven hallgató végzett, valamennyien szűkebb pátriánkból jöttek, s szinte kivétel nélkül nálunk helyezkedtek el. Az illetékesek igyekeztek mindent elkövetni, hogy — a „mieinken”, a zsámbékiakon kívül is — minél több friss diplomást „csábítsunk” ide. Ezért az óvónői helyeket például ötszáz forinttal magasabb alapfizetéssel hirdették meg, mint a kezdőbér alsó határa. Lakókra várva — Tudják-e lakással Is segíteni a fiatalok letelepedését? — Száznegyvenhárom olyan állás volt, amelyeknél — szolgálati lakás, szoba, vagy férőhely formájában — megoldottuk az elhelyezést. Ezek sem keltek el mind, negyvenöt helyre nem akadt jelentkező. Tizenhat felajánlott szolgálati lakás — igaz, a megye szélén levő. Budapesttől távo- lobb eső helységekben — még mindig lakókra (pedagógusházaspárokra) vár! Letelepedési segéllyel, különböző pótlékokkal is igyekszünk vonzóerőt gyakorolni a pályakezdőkre, de ez sem hozott kellő eredményt — teszi hozzá Vörös Géza. — A monori például azon járások közé tartozik, ahol a legrosszabb a helyzet, annak ellenére, hogy ott biztosították a legtöbb letelepedési lehetőséget. Hiába, nem szívesen mennek a fiatalok a kis községekbe. Ígérhetünk nekik jó körülményeket, anyagi megbecsülést, lakást, akkor is inkább ragaszkodnak a városhoz — az albérlethez. Tehetik, sajnos, hiszen a fővárosban is nagy szükség van rájuk. Pedig itt, a megyében közel maradnának a „tűzhöz”, Budapest, de a megye kiváló művelődési házai is a maguk kulturális, szórakozási lehető- aégeivel elérhető közelségben vannak. Mégsem jönnek. A városainkban — Cegléden, Vácott, Gödöllőn, Szentendrén — az iskolák nem küszködnek szakemberhiánnyal. — Hányán tanítanak képesítés nélkül? — Nem javul a képesítés nélküliek aránya sem. ök a tavalyi évben az általános iskolai létszám 11,4 százalékát alkották, az óvodákban 15,8 százalékot tettek ki. A diplomával nem rendelkezőkre elsősorban mint helyettesítőkre van égetően szükség, hiszen mintegy ezerkétszáz szakképzett tanítónő, tanárnő van jelenleg gyermekgondozási segélyen. Magától értetődik, szór galmazzuk, hogy ezek a képesítést még nem szerzett többnyire fiatal — emberek esti, vagy levelező tagozaton elvégezzék a főiskolát. Japán helyett — Melyek a legkeresettebb szakok? — Természetesen nem egyformán oszlik meg a hiány a különböző szakos tanárokat illetően sem. Az általános is kólákban a készségtárgyak (testnevelés, ének, rajz) oktatóiból van kevés, a középiskolákban viszont a nyelvtanárok nincsenek elegen. Az orosz, német, angol nyelvekről van szó, mert az előfordul, hogy japán, vagy arab szakos jelentkezik, de velük nem tudunk mit kezdeni. A gimnáziumokban jobban állnak tanárokkal, mint a szakközépiskolákban és különösen a szakmunkásképző intézetekben, ahol a közismereti tárgyak oktatásához-több emberre lenne szükség. A kollégiumi nevelőtanár-hiány viszont valamennyi megyei középiskolánál gond. — Ez tehát a jelenlegi helyzet. Egy biztos: a tanácsi vezetők, a pedagógusok — és főként a gyerekek nincsenek irigylésre méltó helyzetben. Végül is mi a megoldás? Hiszen a tanítás mégiscsak elkezdődik szeptember elsején. — Egyrészt újabb képesítés nélküliekkel fogjuk megtölteni az üres helyeket, akik közül a többség idővel diplomát is szerez majd a munkájához, másrészt pedig a meglevő tanárokra hárul a feladat. Nekik kell olyan jól, lelkiismeretesen dolgozniuk, hogy a tanulók minél kevésbé érezzék meg a szakemberhiányt. Selmeci Andrea Kiállítótér mekbőlí Vonalakban rejtőző valóság / A Generalart rendezésében V. látható a Magyar Nemzeti Ga- í lériában a mai magyar grafika j legújabb törekvéseit bemutató j tárlat, amely egész nyáron meg- y. tekinthető. Mivel a grafika a képzőművészet előmérlege és felderítő részlege, ezért az új rajzi törekvések prognosztizálják festészetünk és szobrászatunk következő állomását. Vajon milyen folyamat bontakozik ki napjainkban? Merész álmokat láthatunk és egyetemes törekvéseket. Pontosabban az élet, a valóság számtalan rétege érintődik a vonalakban. Mondhatjuk: sok egyedi változat közelíti nemcsak a kifejezés birtokában, hanem az új elemek megérzésében is századunk teljességét, a mai magyar társadalom régióit. Rajzi látóhatár Mindenki a fedélzeten van és rendkívül erőteljesen vizsgálja a rajzi látóhatárt — különböző, többnyire életképes ajánlatokkal. A rajz a képzőművészet felderítő osztaga, de egyben újságírása is, minden szellemi mozgás, új gondolat, Gémes Péter; új eszme, új ötlet szállítására, közvetítésére alkalmas tüneményes mozgékonysága révén. Grafikánk ezt a feladatát igen választékos eszközökkel és bátor kísérletező kedvvel teljesíti. Az összkép akaratlanul is egységes, már-már hiánytalan. Egy biztos, számA Galéria új sorozata A művész és a mecénás Szeptembertől — Művész és mecénás — címmel új kiálií- tássorozatot indít a Magyar Nemzeti Galéria. A sorozatban a XX. századi képzőművészetnek elsősorban magán- gyűjteményekben található alkotásait tárják a közönség elé. A sorozatot Czóbel Béla Kossuth-díjas kiváló művész, festő és grafikus tárlatával nyitják meg. Czóbel Béla az idén lenne 100 esztendős. Festői és grafikai tanulmányait a nagybányai szabadiskolában, Münchenben és Párizsban végezte. Tágja volt a századelőn nagy feltűnést keltő nyolcak művészcsoportnak* Később Hollandiában élt, többször szerepelt amszterdami tárlatokon, s itt készült első jellegzetesen egyéni képe, a Fiú labdával. A hollandiai állomást Berlin. Párizs, Budapest, Hatvan, majd újra Párizs és Szentendre követte, ezekben a városokban rövi- debb-hosszabb ideig élt és alkotott. Első mecénása Frachter Lajos volt. Fruchter Lajos, a század első feléig élt, kortárs művészek alkotásait gyűjtötte, többek között Egry József, Czóbel Béla és Derkovits Gyula festményeit vásárolta meg. A művészet iránti jó érzékéről tanúskodott, hogy Czóbel műveit ólár akkor megvásárolta, amikor a festőt még fel sem fedezték. Korabeli Czóbel-gyűjtemé- nyének csaknem 20 darabját mutatják be a közönségnek a szeptemberben nyíló tárlaton: ezek az 1920—30-as évekből származnak. E műtárgyakat a Galériának ismét össze kell gyűjtenie, hiszen a család időközben néhány műtől már megvált; így a-családtól, más magángyűjtőktől és a szentendrei Czóbel-múzeumból válogatják össze a művész e korai korszakát reprezentáló anyagot. A képeket Czóbel és Fruchter néhány egymásnak írt úti levele, valamint a műgyűjtő visszaemlékezéseinek néhány részlete egészíti ki. Ez utóbbiak olyan művészet- történeti adatokat is tartalmaznak, amelyek eddig ismeretlenek voltak a szakemberek előtt. Á művész alkotásait és a mecénásával való kapcsolatát feltáró emlékeket szeptember- közepétől tekinthetik meg az érdeklődők. A sorozat jövőre folytatódik, ugyancsak magángyűjteményből. A tervek szerint a második rész a század gazdag rajz- és grafikusművészetét reprezentálja majd. Rádiófigyelő REGGELI PÁRBESZÉD. Mindazoknak, aki jó emlékezetükben őrizték meg egykori tanítónőjüket, tanítójukat, általános és középiskolai tanáraikat, hosszan való gondolkodásra adott okot a tegnap reggeli párbeszéd, melyben dr. Mezei Gyula, a Fővárosi Tanács művelődési főosztályának vezetője szólalt meg abból az alkalomból, hogy e hónap elejéig a pályázatok értékeléséig ezer pedagógus státus marad üresen csupán a fővárosban. Ezt hallgatva óhatatlanul a magam kisdiákkora jutott eszembe a kisvárdai elemi iskola, ahol Angyal, Csata, Halász és Szentkláray tanító néni oktatott benenünket az ismeretekre. a viselkedésre és jó modorra, akik ahányan voltunk, annyiféle családi környezetből érkeztünk az iskolai közösségbe a háború után. Nem voltak könnyű évek ... mégis mennyi szeretettel, türelemmel és odaadással tömték fejünkbe a tudományt. Pedig az ő életük sem volt mentes a privát problémáktól, őket is várta otthon a család, saját gyermekeik, magángondjaik. No, de ne menjünk ennyire vissza a múltba, saját gyerekem iskolai környezetében — s másokéiban is — szerencsére sok olyan pedagógus dolgozik, akire — szeretnék bízni benne — majd ők is olyan szeretettel — tisztelettel gondolnak vissza évtizedek múltán, mint mi a mieinkre. A nagy pedagógushiány okait keresve ki-ki felteszi magának a kérdést: vajon hol rontottuk, rontjuk el? A kiválasztásnál? Az oktatásban, menet közben veszik el a pedagógusjelöltek kedvét a választott hivatástól vagy később, a pedagógiai-tanítási gyakorlat nehézségei elől menekülnek el? Megannyi kérdés, melyekre mihamarébb választ kellene kapni, hogy ne süllyedjen még mélyebbre e hivatás társadalmi presztízse, mely közvetlenül is kihat a jövő generációira az iskola oktatásszín- vonalán-, -talanságán keresztül. TÖRVÉNYKÖNYV. És jött egy autó ... címmel dr. Bárd Károllyal, az Állami Biztosító ügyvezető igazgatójával és dr. Vári László rendőr őrnaggyal a Budapesti Rendőrfőkapitányság osztályvezetőjével a gyermekbalesetekről beszélgetett Kapás Irén. Azt hiszem, mindannyian magunkba szállhatunk: az utóbbi években mintha csökkent volna bennünk a felelősség a mások gyermekei iránt, mintha kevesebben vennénk a fáradságot, hogy megállítsuk a szabálytalankodó gyereket és megmagyarázzuk tettének veszélyeit. Rendszerint bosszúsan legyintünk csak és örülünk, hogy ott és akkor azt a gyermekokozta veszélyhelyzetet megúsztuk. A főváros statisztikája bizonyítja: évente hat-hétszáz gyermekbalesetből hat-hét ha- halállal végződik, s a balesetek mintegy kétharmadát a gyermekek okozzák. A statisztikai adatok és a tények alapos jogi okfejtésre késztették a beszélgetés résztvevőit, mégis a dolgok erkölcsi konklúzióját kellene mindenkinek alaposan emlékezetébe vésni. mely a felelősségei kérte számon a felnőttektől’ hogy egymásra mutogatás helyett (iskola-család) ki-ki -a maga eszközeivel készítse fel már a kisgyermekét is a ve- szélyhezet megelőzésére, és elhárítására S — hogy meg ne feledkezzünk róla: tanítsuk meg őket arra. hogy ők is felelősek magukért — egymásért. B. H. Tus akvarcll tálán lehetőséget tár fel, ad módot a festői és plasztikai tovább teremtésre. örvendetes, hogy megfelelő a létszám. Mindenki újítani akar és igen sokan újítani is tudnak ebből a csapatból. Térnyerést alapoz ezzel grafikánk, kipróbál új technológiákat és rajzi módszereket, miközben keresi, kutatja, találja az'érte- lemben megnövekedett emberi valóság külső, belső anatómiáját. Hiánytalan kutatókedv Végzi ezt a küldetését úgy, hogy ki-ki saját habitusának megfelelően egy ki nem mondott, de gyakorolt munkamegosztás jegyében a saját változatával járul hozzá képzőművészetünk valóságfeltáró tevékenységéhez. Természetesen az is hozzátartozik hiánytalan kutatókedvéhez, hogy olykor las- súan meditativ a magyar rajz, máskor hirtelen felgyorsul, visszanéz és előrepillant, vezet, irányít és rögzít. Felszedi feladatnak azt is, melyről a képzőművészet többi ágazata lemond önkéntesen vagy műfaji korlátái miatt. Ez a gyors, éltető áramlás jellemzi a mai magyar grafikát. Losonci Miklós A nyár végén Újabb sorozatok a képernyőn Arany Oroszlán díj A nyár végétől újabb — életművet bemutató, művészettörténeti érdekességeket, illetve dokumentumokból ösz- szeállított — filmsorozatokat kínál nézőinek a televízió. Mizoguchi Kenji japán rendező legsikeresebb alkotásaiból válogatott sorozat kezdődik szeptember 2-án. A távol-keleti filmgyártás egyik legismertebb alakjá — akit a japán filmművészet megújítójaként tartanak számon — több mint nyolcvan filmet forgatott; ezekben a japán emberek életét ábrázolja megrázó művészi erővel. A rendezőt három alkalommal tüntették ki a velencei biennálé Arany Oroszlán díjával. Az életműsoroza- töt az 1947-ben készült Suma- ko színésznő szerelme című film nyitja meg, s a további hetekben levetítik a Sansho felügyelő (1954), a Keresztre feszített szeretők (1954), Az éjszaka asszonya (1948), valamint a Yang Kwei Fel hercegnő (1955) című filmjét. Ugyancsak szeptember 2-tól, péntek esténként látható a képernyőn A tengerpart hölgyei című francia filmsorozat. Az első világháborút megelőző időszakot, majd a háború kitörését felidéző öt epizód az emberi kapcsolatok, érzelmek összetettségét boncolgatja. Kulturális, történeti kuriózumokkal ismerteti meg nézőit az Az Európa bölcsője című 3 részes, NSZK-beli sorozat Az augusztus 21-től jelentkező adások elkalauzolnak Perzsiába, a mai Irán területén az ókorban alapított birodalomba; a nyugat-európai szellemi fejlődésre nagymértékben ható mór Spanyolországba. A filmsorozat bemutatja az időszámításunk előtt 660 körül létrejött Bizánc történetét, kulturális emlékeit is. MOZIMŰSOR AUGUSZTUS 11-TÖL 17-IG ABONY 11—14: A karatéző Cobra visszatér»» 15—16: Ez Igen!« 17: Két félidő a pokolban»» BUDAÖRS 11—14: Atlantic City» 15—16: Hazatérés*» CEGLÉD, Szabadság 11— 17: Gyilkos bolygó»» 12— 13: Fehér telefonok»»» (éjjel) CEGLÉD, Kamaraterem 11—17: A róka és a medve (du.) Emberek és farkasok* (este) DABAS 11—12: Keresztapa I—!!.*• 13— 14: Elveszett illúziók* 15: Végállomás*** DABAS, Autós kertmozi 11—14: Flóra asszony és két férje* 15—17: A két rodeós DUNAKESZI, Vörös Csillag 11—16: Jézus Krisztus Szupersztár 13—14: A csodatevő palatábla (du.) 17: Egri csillagok I—II. DUNAHARASZTI 11—14: Ben Hur I—II. 15—16: Vérszerződés* ÉRD 11: Pane'ltapcsolat» 12: A vadászat 14: Hölgyem, isten áldja! 15—16: Atlantir City» 17: Kramer kontra Kramer» FÓT 11—14: Dutyi-dili 15—16: A karatéző Cobra» GÖDÖLLŐ 11—14: A sárkány éve (du.) Régi nyár (este) 15—17: Nevem: Senki GYAL 11—12: Elveszett illúziók* 13—14: Végállomás*** 14: Tündér Lala (du.) 15—16: Detektív két tűz között* LEÁNYFALU. Kertmozi 11—12: Szívzűr» 13—14: Jobb ma egy nő. mint. tegnap három»» 15—17: nombanő*» MONOR 11—12: Pokoli torony I—II.» 13—14: Szegénv Dzsonl és Arnika (du.) A seriff és az idegen =k 15—16: Ellopták Jupiter fenekét MONOR, Kertmozi 11—12: Viadukt 13— 14: Poko'1 torony l—n.»» 15—16: Konvoj» NAGYKATA 11—16: Tamás bátya kunyhója NAGYKOROS, Arany János 11—14: Ez igen!» 15—17: Anna és a vámpír** NAGYKÖRÖS, Stúdiómozi 11—17: Dot és a kenguru (du.) 11—14: Szexis hétvége** (este) 15—17: Nick Carter a szuuerdetektív* (este) PJLSSVÖRÖSVÁR 11—12: Egy szoknya, egy nadrág 14— 15: A keresztapa I—II. (2. rész)»» POMAZ 11—12: Vérszerződés* 13—14: Euer és vér* 15: Nevem: Senki RÁCKEVE 11—12: A nagy balhé 13—14: A lator»» 14: A fekete varázsló ajándéka (du.) 15— 16: Ben Hur I—II. SZENTENDRE 11—14: JOHOHOHO! (du.) A profi** (este) 15—17: A sáikány éve SZENTENDRE, Autós kertmozi 11—17: D. B. Coooer üldözése* SZIGETSZENTMIKLÓS 11—14: Jézus Krisztus Szupersztár 15—16: A vadászat TÁPjÓSZELE 11—12: A névtelen vár 13—14: Sebességláz* 15: A bet.várkapitány* VÁC, Kertmozi 11—14: Szexis hétvége** 15—17: Egvmásra nézve** VÁC, Madách Imre 11—14: T.iiíonifi (du.) A kV a rossz és a csúf I—II.** (este) 15—17: SOS Concorde VECSÉS 12: Panelkancsolat* 13—14: Anna és a vámpír** 15—17: Régi nvár VECSÉS, Kertmozi 11—12 és 14: Nevem: Senki 15—17: A lator** • 14 éven aíuHknak nem ajánlott. •* Csak 16 éven felülieknek. ••• Csak 18 éven felülieknek.