Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-09 / 161. szám

1983. JÜLITJS 9., SZOMP 'xMűap 3 Méhes Lajas Óbudán Méhes Lajos, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, ipari miniszter pénteken a fő­város III. kerületébe látoga­tott. A Politikai Bizottság tagja fölkereste a négy és fél ezer dolgozót foglalkoztató MMG Automatika Műveket, ahol lá­togatása kötetlen beszélgetés­sel zárult, amelyen részt vet­tek a kerületi nagyvállalatok pártbizottságainak titkárai és vezérigazgatói. Méhes Lajos tájékozódott a vállalatok mun­kájáról, problémáiról, majd szólt az iparirányítás időszerű feladatairól. Felemelt családi pótlék Államunk kiemelt szociál­politikai feladatának tekinti a gyermeknevelő családok folya­matos anyagi támogatását, helyzetük javítását. Az ország nehezebb pénzügyi körülmé­nyei ellenére is ilyen lépés történt most azzal, hogy meg­határozott körben differen­ciáltan felemelték a családi pótlék összegét. Jogszabály- módosításokkal intézkedett er­ről az Elnöki Tanács és a Mi­nisztertanács. összesen 1 mil­lió 600 ezer gyermek él azok­ban a családokban, amelyek ezután, július 1-től felemelt A búza fele csűrben, magtárban Szomszédoló aratógépek Jól halad Pest megyében az aratás. A búzának eddig 50 százalékát vágták le a kom­bájnok. Egyre több gazdaság segíti egymást gépekkel: a dobási Fehér Akác Tsz-ben a héten 6 csehszlovákiai arató­cséplő gép dolgozott, a ceglé­di Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezetben pedig a boldogkőváraljai közös gaz­daság kombájnosai segítettek. A jövő héten a dányi Magvető Tsz óriás masinái aratnak a szentmártonkátai Kossuth Tsz- ben, A megye mezőgazdasági üzemei kihasználják a kedvező Időjárást, s szombaton és va­sárnap is műszakot tartanak. Vége felé jár a málna- és a meggyszezon; ribizkéből re­kordtermés volt az idén, a fó­ti Béke Tsz-ben szedik a kaj­szibarackot, megjelent a körte Is a piacokon. Paradicsomból, paprikából igen nagy a kíná­lat, bár ezt az árak egyelőre ke­véssé tükrözik. Az albertirsaí Micsurin Tsz-ben, a Törökbá­linti Állami Gazdaságban s a megye több más gazdaságában az építőtáborok lakói, hazai és külföldi diákok szorgoskod­nak. ígéretes a gabonatermés a pátyi Zsámbéki-medence Ttz-b‘en. A szövetkezetben az 1350 hektár őszi búzából eddig 550 hektárt arattak le, a ke­nyérnek való hektoliter súlya 82 fölött yan, ami igen jó mi­nőséget sejtet. Nehézséget okoz a tfez növénytermesztői számá­ra a bálázók zsineghiánya, ami a szalma összegyűjtését akadá­lyozza. Pedig erre az értékes melléktermékre nemcsak a kö­zös gazdaság dolgozóinak, ha­nem a kistermelőknek és az Idén megalakult szakcsoport tagjainak is szükségük lenne. A pátyi termelőszövetkezetben az aratáson kívül a lucerna betakarítása, annak második kaszálása ad nagyabb felada­tot. A túrái Magyar—Koreai Ba­rátság Tsz-ben a megyei át­laghoz hasonlóan a búza ara­tásával a felénél tartanak, ez­zel egy időben igyekeznek a szalmát is összegyűjteni, bá­lázni, s egy részét értékesíte­ni. Befejezték a zöld-, és mag­borsó aratását. Eddig 200 hek­táron vetettek szuperkorai ku­koricát, a korán lekerülő nö­vények után. Javában szedik az uborkát is, s a szárazság miatt újra öntöznek. Az aszály a megye déli gaz­daságait sújtotta, főként az abonyi József Attila Tsz ha­tárát. Becsléseik szerint eddig 7 millió forint árbevételi ki­esésre kell számítaniuk, ami­nek pótlására növelni igye­keznek az állattenyésztés ter­melési értékét és az ipari mel­léküzemek bevételeit. Az abo­nyi tsz-ben, ahol több Pest megyei termelőszövetkezethez hasonlóan már túl vannak a búza aratásán, a kombájnok az elkövetkező napokban szom- szédolni indulnak: a József Attila Tsz arató-cséplő gépei 300 hektár búza levágását vál­lalták a Ceglédi Állami Tan­gazdaságban. V. B. összegű családi pótlékot kap­nak. Ezúttal a következő csalá­dokat érinti közelebbről az anyagi támogatás növelése: gyermekenként 110 forinttal, havi 490-ről 600 forintra emel­kedik a családi pótléka a két­gyermekeseknek, az egyedül­álló egygyermekeseknek és az olyan egygyermekeseknek, akik korábban két gyermek után kaptak családi pótlékot de időközben az egyik gyer­mek utáni jogosultság meg­szűnt. A mostani intézkedés bőví­ti az egy gyermek után csalá­di pótlékra jogosultak körét. A gyermek 6 éves koráig jú­lius 1-tőil havi 300 forint csa­ládi pótlék jár. A 6 éves kor betöltése után pedig az eddi­gi rendelkezések szerinti havi 130 forint továbbra is megil­leti a szülőket. Két gyermek esetében: 1200 forint, ha egyedülálló neveli őket, gyermekenként havi 660 tehát összesen 1320 forint jár (természetesen, ha közülük az egyik fogyatékosságban szen­ved, ő utána 810 forint, így tehát az együttes összeg 1410, illetve 1470 forint). Háromgyermekes családban — egységesen — gyermeken­ként havi 660,. tehát összesen 1980 forint a családi pótlék, Négy gyermek után gyerme­kenként ugyancsak 660, össze­sen 2640 forint, ötgyermekes család pótléka gyermekenként 630, összesen 3150 forint. Hat vagy ennél több gyermek ese­tében a családi pótlók minden gyermek után egységesen 610 forint. Kiválókat tüntettek ki Vasutasnapi ünnepség Pénteken országszerte meg­kezdődtek a 33. vasutasnap ünnepségei. A központi ren­dezvényt Budapesten, a Viga­dóban tartották, ott volt Ha­vasi Ferenc, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára is. A vasutasokat Szűcs Zoltán, a MÁV vezérigazgatója köszön­tötte. Ünnepi beszédében szólt arról, hogy ebben az évben a vasút hat igazgatóságánál a korábbinál egyszerűbb szerve­zetet alakítottak ki, ám az eddiginél eredményesebb te­vékenységhez szükség van a külső és belső változásokat egyaránt követő rugalmas ke­reskedelempolitikára is. A hatékonyabb gazdálkodás igé­nye megköveteli a vasút to­vábbi technikai fejlesztését: továbbra is a legfontosabb feladat a pályahálózat, a cso­mópontok, a rendező pálya­udvarok rekonstrukciójának folytatása, a villamosítási program megvalósítása. A ve­zérigazgató hangsúlyozta, hogy a fejlesztéseknek határt szab­nak a népgazdaság anyagi le­hetőségei. A hiányzó eszközö­ket az eddiginél megfontol­tabb gazdálkodással, a belső A főváros piacaira A túra! Galga menti Magyar—Kubai Barátság Tsz-ben megkezdték a tejes káposzta szedését. A 20 hektár termését a fővárosba száUitják tartalékok feltárásával, kor­szerű munka- és üzemszerve­zéssel, továbbá a munkaerő ésszerű foglalkoztatásával kell pótolni. Az MSZMP Központi Bi­zottsága nevében Havasi Fe­renc köszöntötte a vasút dol­gozóit, elismeréssel szólt a vasutasok nehéz munkájáról és eredményeikről. Az ünnepségen Pullai Árpád közlekedési miniszter 41 dol­gozónak adta át a kiváló vasutas, 61-nek a kiváló mun­káért kitüntetést. Magyar—kubai tárgyalások Marjai József miniszterel­nök-helyettes pénteken meg­beszélést folytatott a meghívá­sára Magyarországon tartózko­dó Joel Doménech Benitezzel, a Kubai Köztársaság Minisz­tertanácsának elnökhelyettesé­vel, nehézipari miniszterrel. A találkozón véleményt cse­réltek a magyar—kubai gaz­dasági és műszaki—tudomá­nyos együttműködés egyes kér­déseiről, tájékoztatták egymást a két ország energiagazdálko­dásának helyzetéről, az e té­ren megoldandó feladatokról. A tárgyaláson jelen volt Ka- polyi László ipari államtitkár és Jósé A. Tabares, a Kubai Köztársaság magyarországi nagykövete. A kohászatból Gyorsmérleg Kedvező az exportgyors­mérleg a salgótarjáni kohá­szati üzemekben: a vállalat az első félévre tervezettnél hat százalékkal több árut szál­lított külföldre, dollárral fize­tő megrendelőinek. Ez évek óta nem fordult elő, sőt, tavaly ilyenkor az éves exportmeny- nyiségnek mindössze egyne­gyede hagyta el a gyárat. Elsősorban a közel-keleti piacokon tapasztalható na­gyobb érdeklődés a salgótar­jáni kohászati termékek iránt, de befutottak megrendelések afrikai és európai cégektől is. A kedvező helyzet alapján remélhető az egész évre elő­irányzott exportterv teljesíté­se, félmilliárd forintnyi áru értékesítése a tőkés piacokon. ENSZ-bizottsági ülés Magyar felszólalás A leszerelési világértekezlet előkészítésével foglalkozó kü­lönleges ENSZ-bizottság New York-i ülésén felszólalt Gub- csi Tibor. Hangsúlyozta a leszerelés, különösen a nukleáris fegyve­rek területén megvalósítandó leszerelés fontosságát, és rá­mutatott arra, hogy az embe­riség sorsát nem lehet függő­vé tenni a fegyverkezési haj­szát folytató tőkés körök érde­keitől. Hazánk a leszerelési világ­értekezlet megfelelő előkészí­tés után történő mielőbbi ösz- szehívása mellett foglal állást — hangsúlyozta Gubcsi Tibor. Az S1KP KB ülést Tanácskozás az Az SZKP Központi Bizott­ságában tegnap tanácskozást tartottak, amelyen megvitat­ták a beruházási tevékenység javításának kérdéseit, vala­mint az ipari építkezés, a la­kásépítés és a kulturális-járu­lékos építkezések idei tervé­nek végrehajtását. A résztvevők megállapítot­ták, hogy a KB novemberi plénuma óta eltelt időben si­került bizonyos eredményeket Belső személyi változások a PFSZ-ben? Erőfeszítések az egységért Bonni értékelés a moszkvai csúcsértekezletről Bővithetőek a kapcsolatok Helmut Kohl, a Német Szö­vetségi Köztársaság kancellár­ja és a nyugatnémet kormány úgy értékeli a szovjet—nyu­gatnémet csúcstalálkozót és a szovjet vezetőkkel folytatott tárgyalásokat, hogy azok a jövő szempontjából pozitívak, konstruktívak és tanulságosak voltak — jelentette be tegnapi sajtóértekezletén Peter Boe- nisch, a bonni kabinet szóvi­vője. A nyugatnémet kormány különösen fontosnak tartja, hogy újra folytatják azokat a tárgyalásokat a tudományos— építkezésekről elérni az építőipari munka javításában, ugyanakkor ezen a területen még mindig mu­tatkoznak problémák és hiá­nyosságok. Hangsúlyozták, hogy az év második felében megfeszítettebb munkára lesz szükség, ahhoz, hogy az erő­ket maximálisan az 1983-ra szóló építési tervek megvaló­sítására, a tervezett új terme­lési kapacitások és más fontos létesítmények átadására össz­pontosítsák. A PFSZ, illetve a szervezet Damaszkuszban tárgyaló kü­lönbizottsága erőfeszítéseinek középpontjában továbbra is a palesztin mozgalom egységé­nek kérdése áll. Tuniszban PFSZ-forrásból közölték: a bizottság „tartós tűzszünetben” állapodott meg a lázadókkal. Megegyeztek továbbá arról is, hogy a két fél fokozott erőfeszítéseket tesz az El Fatahon belüli el­lentétek „demokratikus pár­beszéddel” történő megoldásá­ra, az erőszak elkerülésére. Jasszer Arafat, a PFSZ V. B. elnöke az AP amerikai hír- ügynökségnek adott nyilatko­zatában csütörtökön felaján­lotta: visszavonja az őt támo­gató fegyvereket Kelet-Liba- nonból, hogy elkerülje a Szí­riái csapatokkal és a lázadó palesztin egységekkel való újabb összecsapásokat. Ezen­kívül a palesztin vezetői java­solta, hogy hozzanak létre megfigyelő csoportot a tűz­szünet ellenőrzésére. Egy meg nem nevezett PFSZ-tisztségviselő Tuniszban közölte, hogy a szervezet né­hány belső személyi változást Jvajt végre. Tegnap a Greenham Com- mon-i amerikai légitámasz­pontnál tüntető asszonyok megmozdulásának utolsó nap­ján, a rendőrség 65 aktivistát vett őrizetbe. A légibázis a britanniai telepítésre kijelölt amerikai manőverező robotrepülőgépek befogadására készül; a silók épülőfélben vannak. Tegnap körülbelül 100 nő a támasz­Fegyveres polgári ruhás sze­mélyék megtámadták Santia­go de Chilében a szakszerve­zetek országos központjának irodáját, s elhurcolták Eduar­műszaki együttműködésről, a kulturális cseréről és a jogse­gélyről szerződés megkötése céljából, amelyeken 1974 óta nem történt jelentősebb előre­lépés. A nyugatnémet kormány meggyőződése, hogy a két or­szág közötti gazdasági kapcso­latok a jövőben tovább fejlőd­nek. Az előrelépésre jó lehető­séget fog kínálni a közös gaz­dasági bizottság novemberi, moszkvai ülése. Helmut Kohl szerint a mos­tani csúcstalálkozó a párbe­széd kezdetét jelenti az NSZK legfontosabb keleti szomszéd­jával, a Szovjetunióval. A nyugatnémet kormány üd­vözli, hogy Jurij Andropov el­fogadta az NSZK-ba szóló meghívását. Kohl kancellár­nak előnyére szolgálna, ha er­re a látogatásra minél előbb sor kerülne. Az NSZK kormánya úgy ítéli meg, hogy a fennálló problémák megoldásához je­lentős mértékben járulhatna hozzá egy Reagan—Andropov csúcstalálkozó megtartása — hangzik a moszkvai csúcsta­lálkozó hivatalos bonni érté­kelése. Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter tegnap beszámolt kollégáinak a közös piaci külügyminiszte­rek rendkívüli tanácsülésén Kohl kancellár moszkvai tár­gyalásairól. „Az a benyomá­sunk, hogy a nyugatnémet- szovjet kereskedelmi és gaz­dasági kapcsolatok nem fog­ják hosszasan megszenvedni az eurorakéták miatt meglévő ellentéteket” — jelentette ki újságíróknak a bonni külügyi szóvivő. pont körül húzódó külső drót­hálónak egy körülbelül 20 mé­teres-. dgr^bjäj; bedöntött« , egy további 20 méteres szaka- « szát megrongálta. Az építke­zéshez azonban nem kerültek közel. Hivatalosan közölték, hogy a légibázis védelmére újonnan kirendelt 600 katona nem ke- .. veredett bele az incidensbe. do Fuentealbát, az Építőipari Munkások Szakszervezeti Szö­vetségének vezetőjét és három másik szakszervezeti tisztség- viselőt — közölték chilei szak- szervezeti források. A feltehetően a Pinochet- diktatúra titkos szolgálatához tartozó személyek nagy meny- nyiségű dokumentumot foglal­tak le az irodában; magukkal vitték az írógépeket és egy felhívás tervezetét is. Kadhafí-levél a Biztonsági Tanácshoz Alaptalanok az állítások Greenham Common Tüntetőket vettek őrizetbe Fegyveresek akciója a szakszervezeti központ ellen Letartóztatások Chilében Líbia továbbra is semleges marad a csádi konfliktusban — tartalmazza egyebek között az a levél, amelyet Ali Triki, líbiai ENSZ-küldött juttatott el az ENSZ Biztonsági Taná­csa elnökének. A levelet a BT dokumentumaként terjesztik a világszervezet székhelyén. A levél rámutat: a Csáddal határos Líbia mindenki más­nál jobban érdekelt abban, hogy biztonság és stabilitás uralkodjék a közép-afrikai államban. Triki egyébiránt tájékoztatta a BT-t arról, hogy Kadhafi, a líbiai forrada­lom vezetője levelet intézett Mengisztu Hailé Mariamhoz, az AESZ soros elnökéhez, ja­vasolva, hogy az AESZ küld­jön ténymegállapító bizottsá­got a csádi Faya Largeau-ba. (A várost három héttel ezelőtt foglalták el Veddei volt csádi elnök katonái. Hisszén Habré csádi elnök azt állítja, hogy Veddei katonái tulajdonkép­pen líbiaiak; Tripoli ezt hatá­rozottan cáfolja.) A Kadhafi- levél szerint a bizottság ily módon megállapíthatja, hogy minden alapot nélkülöznek azok az állítások, amelyek szerint Líbia beavatkozna Csádba. Az AESZ főtitkárságának | küldöttsége, élén Volde etió- piai külügyminiszterrel Ad- disz Abebából Marokkóba, Szenegálba, Guineába és Ni­gériába indult, hogy megvi­tassa a csádi kérdést. Ugyanakkor a chilei rendőr­ség 15 személyt őrizetbe vett abból a tiltakozó menetből, amely a Chilében letartózta­tottak és eltűntek sorsának tisztázását követelte. Csak rövidín... A L’ÜNITÉ, a Francia Szo­cialista Párt hetilapja tegnap megjelent számában közli azt az interjút, amelyet Lázár György miniszterelnök adott Claude Estier-nek, a hetilap főszerkesztő j ének. ANDREJ GROMIKO, az SZKP KB PB tagja, a Szov­jetunió miniszterelnökének el­ső helyettese, külügyminisz­ter tegnap Moszkvában fogad­ta Radzsiv Gandhit, az Indiai Nemzeti Kongresszus (I) párt főtitkárát, az indiai parlament tagját, aki a Szovjetunió par­lamenti csoportjának meghí­vására tartózkodik Moszkvá­ban. A MONGOL fővárosban teg­nap magas szintű mongol—af­gán tárgyalások kezdődtek. A tárgyalásokon részt vevő mon­gol delegációt Jumdzsagin Ce- denbal, a MNFP KB főtitkára, a Nagy Népi Hurál Elnöksé­gének elnöke, az afgán kül­döttséget Babrak Karmai, az ANDP KB főtitkára, a Forra­dalmi Tanács elnöke vezeti. LISSZABONBAN megbeszé­lést tartott Alvaro Cunhal, a Portugál KP főtitkára és Ge­rardo Iglesias, a Spanyol KP főtitkára — közölte tegnap a PKP tájékoztatási és propa­gandaosztálya. A találkozón megbeszélést folytattak a két ország és a két párt helyzeté­ről, valamint a nemzetközi helyzettel összefüggő kérdé­sekről. AZ AMERIKAI kormány közép-amerikai különmegbí- zottja, Richard Stone csü­törtökön este ismét Salvador­ba érkezett. Washingtonban kiszivárogtattak egy olyan, hivatalosan meg nem erősített hírt, hogy Stone esetleg talál­kozna a kormányellenes erők képviselőivel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom