Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-06 / 158. szám
Területi! barangolás (1.) Jól szökkent az Aranykalász 32 13 8 11 52-40 34 16 6 5 5 22-15 17 16 7 3 6 30-25 17 16 11 3 2 37-18 25 16 2 5 8 15-22 9 Nyolc együttesünk játszott az országos labdarúgó-bajnokság harmadik vonalában. Vajon, hogyan szerepeltek? Barangolásunkat a Duna-cso- portban kezdjük. Ennek mezőnyében tavaly első lett az Érdi VSE, mely elbukott az NB Il-es osztályozón. Idén szerényebb helyezéssel kellett beérnie. A bronzérmes ÉGSZÖV kiesett, s csupán átszállót váltott a tavalyi Pest megyei bajnok Dunakeszi Vasutas. Újonc volt a mezőnyben, az NB Il-es átszervezés miatt búcsúra kényszerült Kossuth KFSE is. A szentendrei együttesről is elmondhatjuk: volt jobb. A. ráckevei Aranykalász tavalyi helyezéséhez képest öt helyet lépett előbbre. 5. ARANYKALÁSZ TSZ SK Összesen ősszel Tavasszal Otthon Idegenben Gólszerzők: Kapusi 16, Vajda 9, Csordás 7, Drahos 4, Huber, Törő 3—3, Dani, Mészöly 2—2, Pandur, Rékasi, Stier, Kamrás, Hangai 1—1. Az esztergomi Húszak őszi öngólja társult a terméshez. A ráckevei gárda jól beosztotta, mindkét félévben 17 pontot gyűjtött. Már nem ilyen kiegyensúlyozott a teljesítménye az otthoni, idegenben! rangsorban. Csupán két győzelmet ért el vendégségben, s mindkettőt még az őszi idényben, a 111. kér TTVE, valamint az ÉGSZÖV ellenében. A két otthoni vereség ősszel a Dunakeszi, tavasszal a Rákóczi SE elleni kapuzáráson csúszott be. Említésre méltó, hogy a gárda góljainak felét ketten szerezték: Kapusi és Vajda. Tavasszal, a kilenc meccsen több mint hatezren szurkoltak a kévéi pályán, legtöbben, ezren a Budafok elleni meccsre voltak kíváncsiak. 6. KOSSUTH KFSE összesen ősszel Tavasszal Otthon Idegenben 32 11 12 16 6 8 16 5 4 16 8 8 16 5 4 9 58-52 34 2 25-18 20 7 33-34 14 2 35-24 20 7 23-28 14 Gólszerzők: Halász 11, Csíki 9, Paksi 7, Zakar 6, Csehi 4, Gróf, Schmutzer, Horváth 3, Törő, Hehl, Kovács 2, Szie- ben, Adi, Szőke, Hegyi, Nagy Wilcsek 1—1 góllal. A szentendrei honvédcsapat tavasszal hat ponttal kevesebbet gyűjtött, mint az első félévben. Nem folytatta azt a dicséretes szokását sem, hogy idegenben többet gyűjt, mint otthonában. ősszel ötször nyert vendégségben, most egyszer sem, két döntetlennel kellett beérnie. Egyébként a szentendrei gárda, a Budafokkal egyetemben a csoport döntetlenrekordere, 12-szer ikszelt. Tavasszal az Érd, ősszel a Bábolna nyert a KKFSE otthonában. Említésre méltó, hogy a csapat ugyanannyi pontot szerzett, mint a Ráckeve, a gólkülönbség az Aranykalász javára billentette a mérleget. A Kossuth KFSE csatársorának és védelmének gólképességét jól bizonyítja az ÉG- SZÖV elleni tavaszi 8-3-as eredmény. Ezen a találkozón háromszázan övezték a szentendrei pályát. Az érdeklődés sajnálatosan gyér, a hazai meccseken kétszáz szurkoló az átlag. 8. ÉRDI VSE összesen ősszel Tavasszal Otthon Idegenben 32 13 6 13 57-57 32 16 6 2 8 17-25 14 16 7 4 5 40-32 18 16 8 4 4 23-21 20 16 5 2 9 34-26 12 Gólszerzők: Pauli 21, Balogh 6, Szekulidisz, Juszkó 5, Kapa, Horváth 4, Várnai, Gál- völgyi 3, Borbély, Vígh 2, Rozinái, Boros 1—1 góllal. Az összesítésben érdekesen ismétlődnek a számoszlopok. Harminckét mérkőzésén harminckét pontot gyűjtött a VSE — ez 50 százalékos teljesítmény — azonos a győzelmek és vereségek, valamint az adott és kapott gólok száma. A másik két kimutatás már nem ilyen „egyoldalú”. Túlszárnyalta őszi teljesítményét a tavalyi bajnokcsapat, amely idegenben sem vallott szégyent, sőt gólkülönbsége pozitív. Hazai pályán sokat jaTavaly J«Mi volt a színvonal A fiúk előkelőbb helyen A Pest megyei Testnevelési és Sporthivatal, a Pest megyei Kézilabda Szövetséggel közösen az elmúlt hét végén rendezte meg Vácott a Forte gyár és a 204. sz. Szakmunkásképző Intézet, valamint Szentendrén a Kossuth Lajos Katonai Főiskola pályáján a Dunakanyar Kupa női és a Szentendrei nyár férfi ifjúsági nemzetközi kéziiabdator- nát. A nőknél a Fejér, a Nógrád, a Pest megye, a budapesti válogatott, a Nova Dubnica, a Gödi Tsz és a Debrecen, a férfiaknál Budapest, Fejér, Nógrád, Pest megye válogatottja indul. A hölgyeknél négyes döntőbe Budapest, a Pest megyei válogatott, a Ferencváros és a Debrecen került A győzelmet a Debrecen szerezte meg, Budapest és Pest megye csapata előtt. A férfiaknál első Fejér megye, második Pest megye, harmadik Budapest. Mind a nőknél, mind a férfiaknál Budapest együttese nyerte el a legsportszerűbb csapat címet. A legjobb kapus Skrach Tímea (Budapest) és Zsebéri Tamás (Pest megye), a legtechnikásabb játékos Izgalmas jelenet a Pest—Nógrádi. találkozóról jjjfr«,.**' Várhegyi Ferenc felvétele Torma Anikó (Fejér megye), és Gyöbe Mátyás (Fejér megye), a gólkirálynő Kandó Mária (Ferencváros), a gólkirály Csornai István (Fejér megye) lett. Kurdics Sándor, a Pest megyei férfiválogatott edzője elégedett volt csapata eredményével, a második helyezéssel. — A Szentendrei nyár torna a rangos viadalok közé tartozik — mondta. — Nemrég Suhl megye vendégeként a Suhli Dinamóval és az Ilme- nauval — I. osztályú együttesek — játszottunk. Mindkét alkalommal kikaptunk, de nagyon sokat tanultunk. Az elmúlt hétért a hazánkban edzőtáborozó kuvaiti felnőttválogatott ellen szerepeltünk, Faludi Mihály — magyar férfi válogatott volt szövetségi kapitány —, tanítványai 28-21-re nyertek ellenünk. — Tavalyhoz képest csökkent a színvonal — jegyezte meg Pátkai András, a verseny- bíróság tagja. — Ennek egyik oka, több jó játékos különböző nemzetközi tornákon vesz részt. Remélem, hogy jövőre nivósabb találkozókat vívnak a csapatok. N. P. J. vított az első félévhez képest, akkor négyszer alulmaradt, most egyszer sem kapott ki. Idegenben ősszel kétszer, tavasszal háromszor győzött. Szurkolókban nem volt hiányr A tavaszi 7 mérkőzésre 6300-an voltak kíváncsiak. Az Ikarus vendégjátékára 1400, az Esztergom vendégszereplésére 1200 néző érkezett. A nézőcsúcs még ősszel a Budafok ellen született, amikor 1800-an voltak. A legtöbb gólt az ÉGSZÖV—Érd találkozó (8-7) hozta. Említésre méltó, hogy a mesterhármassal is kirukkoló, s a mezőny legjobbja titulust többször kiérdemlő Pauli csapata góljainak több mint egyharmadát szerezte. Legközelebb a Duna-cso- portból kiesett Dunakeszi VSE és az ÉGSZÖV kerül terítékre. R. L. 1983. JÚLIUS 6. Totótippek 1. Standard Liege—Zürich 1 2. Hammarby—Bryne 1 x 3%Siavia Praga—Young Boy« 1 4. Malmö—W. Bremen x 5. St. Gallen—Fogon 2 x 6. Aarhus—Luzern 1 x 7. Inter Bratislava—Sloboda x 2 8. Innsbruck—Bp. Honvéd 1 x 9. Stavanger—Eisenstadt x 10. Bohemians—Odense I 11 Göteborg—Gdynia í 12. Botev—Bielefeld x 1 13. Videoton—Sturm Graz 1 Pótmérkőzések 14. Cracovia—BH Cheb 2 15. B 1903 Koppenhága—Admira 2 16. Düsseldorf—TWente 1 Kik lesznek az ellenfelek? Focisorsolás Genfben Szerdán délben tartják meg Genfben, / a Hotel Intercontinentalban az 1983—84. évi nemzetközi labdarúgókupák sorsolását. A Bajnokcsapatok Európa Kupájában 32 együttes indul, a KEK-ben 34 klub próbál szerencsét, míg az UEFA Kupa mezőnyét 64 csapat alkotja. A KEK-ben 4 együttesnek előselejtezőt kell vívni augusztusban a 32-es táblára jutásért. Az új kupák első fordulóját szeptember 14-én és 28-án rendezik meg. A magyar résztvevők: Rába ETO (BEK), O. Dózsa (KEK), Ferencváros és Bp. Honvéd (UEFA Kupa). Az UEFA már közzétette a kiemeléseket a korábbi eredmények alapján. A bajnokok versengésében a Hamburger SV, a Liverpool, a Standard Liege, a CSZKA Szófia, a Nantes, az Ajax, a Benfica, a Göteborg és a Bohemians Prága, a KEK-ben a Köln, a Barcelona, az Aberdeen, a Juventus és a Beveren, míg az UEFA Kupában 17 csapat került a kiemeltek közé. Július, augusztus a tévében Gazdag sportprogram A tv júliusi és augusztusi sportműsora is gazdag. Július 8-án, 9-én és 10-én közvetítés lesz az osztrák—magyar tenisz Davis' Kupa-viadalról, az ausztriai Pörtzschachból. A következő hétéig július 16-án a Forma—1-es autók angliai nagydíját adják Silverstonból. Vasárnap pedig, 17-én a belügyi ökölvívó spaetakiád döntőit sugározza a tv Szegedről, és a Magyar Derby ügetőver- seny legérdekesebb futamait a Kerepesi úti pályáról. Július 19-én a Sportmúzeum adásában Gerevich Aladár sikerekben gazdag vívópályafuíásá elevenedik meg. 22-től, péntektől kezdődik a közvetítéssoro* zat BécsbőU a vívó-világbajnokságról, amely július 30-lg, szombatig tart. Közben, július 29-én, pénteken a Népstadionból jelentkeznek a kamerák, Sz atlétikai Budápest Nagydíj versenyeit láthatják a nézők. Július 30-án és 31-én a tampe- rei kajak-kenu világbajnokság döntői kerülnek a képernyőre. Augusztus 7-én, vasárnap kezdődik egy újabb jelentős közvetítéssorozat: atlétikai világbajnokság, Helsinkiből. A VB zárónapján, 14-én, vasárnap még a Forma—1-es autók osztrák nagydíjának küzdelmeit is közvetíti a tv Zeltweg- pöl. Augusztus 17-én a Sportmúzeum következő adása a Nemzetközi Olimpiai Akadémiát mutatja be a nézőknek. Augusztus 20-án és 21-én ismét Anglia a helyszín: Londonból lesz adás a női, férfi atlétikai Európa Kupa döntőiről. 20-án. szombaton kezdődik a harmadik legjelentősebb közvetítéssorozat ebben az időszakban: az úszó és vízilabda Európa- bajnokság, Rómából. Augusztus 27-ig valamennyi úszódöntőt és a magyar vízilabda-válogatott minden mérkőzését közvetíti a televízió. Augusztus 28-án, vasárnap női teremlabdarúgó-torna döntő közvetítése lesz a Fáy utcai sport- csarnokból. ♦ Csütörtökön kezdődik a balatonfüredi szabadtéri moziban felállított szorftóban a hagyományos nemzetközi ökölvívó Balaton- bajnokság. A fiatalabb korosztály rangos európai seregszemléjén az idén 7 ország 110 versenyzője szerepel. Jugoszlávia 8, Olaszország 7. az NDK, Bulgária, az NSZK és Románia pedig 5—5 ökölvívót indít, mellettük 75 magyar lép még szoritóba. Legközelebb Torökmezőn A pilisiek különdija Mint arról már beszámoltunk, Nagyvillámon rendezték meg a SZOT-üdülök Dunakanyar Kupájának idei első fordulóját. A legközelebbi vetélkedésre július 11-én 9 órától Törökmezőn kerül sor. A kupában öt alkalommal mérik össze tudásukat a nyaralók, a legtöbb pontot gyűjtő csapat a Pilisi Parkerdő- gazdaság különdíját nyeri el „Mi vagyunk az erősebbek”. A nagyvllláml versenyen a gyerekek körében nagy sikert aratott a kötélhúzás. apróhirdetések Érdiek, figyelem) A Népművészek Háziipari Szövetkezete szakképzett szabász munkatársat keres érdi telepriejyéré. Rész-' letes felvilágosítást: Érd Bajcsy-Zs. ü. 79. vagy a 45-535 ös tele- funszámon, Molnárrá, Mészáros Zsuzsa ad Dísznövény-termesztő és parképítő szakmunkások részére, . brigádvezetői munkakör betöltésére az ELTE Biológiai Állomása, Göd, Jávorka u. 14. 2131 pályázatot hirdet. Feltétel: legalább tízéves szakmai gyakorlat. Jeléntkezés írásban, (önéletrajzzal). Ügyintéző: Hancke Pál.. _____________ Do bogókői üdülőnkbe keresünk gondnokot, aki a karbantartási munkálatokat is éllát- ia. Jelentkezés levélben vagy személyesen: Állami Biztosító, Központi Ellátó Szolgálat, Bp. IX., Üllői út 1. Most végzett, egyedülálló szarvasmarhatenyésztő fiatalember elhelyezkedne, (szoba, konyhás lakás szükséges). Nagykörös X. kér., Vági lkt. VI. ép. IV. 16. r _______' A Pest megyei Villanyszerelő Vállalat felvesz: gépírókat, műszaki rajzolókat, hálózati építési tervező technikusokat, (lehet kezdő is), gyártáselőkészítőket, kapcsolótábla-tervezésben és -szerkesztésben gyakorlott technikusokat, kezdő meóst, telexkezelőt, kezdő férfi anyagbeszerzőket, most végzett erősáramú sza.kközépisk.olá-, sokat, külömbözŐ beosztásokba, bérelszámolókat, (lehet kezdő is), budaörsi anyag- és forgalmi- telepünkre: raktárost, kezdő raktári adminisztrátort, továbbá 8' általánost végzett lányokat betanítunk műszaki rajzolónak. Jelentkezni lehet: személyesen a személyzeti osztály- vezetőnél, Bp. XII., Városmajor u. 12—14. sz. V. em. 53. Tel.: 155-237. _____________ A Forte Fotókémiai Ipar felvételre . keres férfi és női munkavállalókat, betanított p7unkár-av--l, .2,.. 3.-mű*, szakos beosztásba. Je-^ lentkezés a vállalat munkaügyi csoportjánál. Vácott és környékén kertészetben jártas nyugdíjas férfi vagy női munkaerőt keresek. — Ajánlatokat ..Ügyes kéz” jeligére váci hirdetőirodába, (Jókai u. 9.). _______' Pá lyázati felhívás! A Gödöllői Autójavító Kis vállal át pályázatot hirdet lakatos részleg- vezetői munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: minimum 10 éves karosszérialakatos szakmai gyakorlattal vagy mesterlevéllel vagy autójavító vállalatnál minimum 5 éves művezetői, munkafelvevői gyakorlattal rendelkezők. Részletes önéletrajzzal pályázni lehet: 1983. VIII. 30-ig. Cím: Gödöllő Autójavító Kisvállalat (volt AFIT) Gödöllő, Raktár u. 1. 2100._________________________ A MÉM Műszaki Intézet felvételre keres szakmai gyakorlattal és képesítéssel rendelkező munkaerőket utókalkulációs csoportvezetői, pénzügyi előadói és anyagkönyvelői munkakörökbe. Jelentkezés személyesen a személyzeti osztályon. Cím: Gödöllő, Tessedik S. u. 4. Érettségizett fiatalok! Építőipari teljesítményelszámoló alaptanfolyamot indítunk 1983. őszén, amelyre a munkahelyeinken — Budapesten vagy Gödöllőn — eltöltött 3 hónapos gyakorlat után iskolázunk be. Jelentkezés: Kőzépmagyarország! Közmű- éS Mélyépítő Vállalat, munkaügyi osztály, Gödöllő, Tessedik Sámuel út 6. 2101. sz. Budapesttől 10 percre, fcék busz vonalán, 58 nm-es, 2 szoba, fürdőszoba, konyha, kamra, loggiás öröklakás, korszerű fűtéssel, azonnal beköltözhetően eladó. Kp. -f OTP. Érdeklődni: 18—20 óráig. Ha lásztelek, Viola u. 3. I.__2. __^ 5 eves W^ífbüri^eladó. Gödöllő, Isaszegi u. 96. Eladom érdllgeti, kétszintes, garázsos öröklakásomat. Érdeklődni csütörtök, péntek napközben: 642*078. Cím: Érdliget, Hóvirág u. 36 *>030. JaszaroKszallason, az. Űttörő u. 3. sz. alatt 80 négyszögöl telken üdülő eladó. Cím: Karácsony. István, Gödöllő Génévár Jtp 13. Gödöllőn, az Antai- negyi út 36. alatt, (belterület), 5001 nm ingató lan eladó. Az ingatlant megmutatja Nagy Bé- láné, Máriabecső, Király telep, Iskola u. 30/ Irányár:. 600 000. Ft. Budapesten az esti órákban 144-035 telefonszámon lehet érdeklődni.________ (J jpesti, 4 szoDäs, kétlakásos, két garázsos 'sarokházamat, szép kerttel eladom. Szó- rád, Bp. IV., Blaha Lujza u. 20. Vecsésen 2 szoba összkomfortos, pincézett, ipari árammal ellátott családi ház, 150 n.-öl telekkel, eladó. Jó közlekedési lehetőség, vonattal, busszal. Érdeklődni: Németh, Vecsés. Lévai 3U Ipari és kereskedelmi célra alkalmas vagy két család részére is nagyméretű, 200 négyzetméter alapterületű + 150 négyzetméter mellékhelyiségből álló épület eladó Monor központjában. Érdeklődni a helyszínen: Deák T*. u. 10.________ El adó sürgősen 2 .a el őrehaladott vemhes anyakoca. Cegléd, Hajó utca 16. ______•: Vá llalatnak, GMK- nak, iroda- és Üzemhelyiségeknek is kiválóan alkalmas 3 szoba, hall és sok mellék- helyiséges, 300 négyszögöles- telkű házasingatlan Monor központjában eladó. Érdeklődni: dr. Gaszner, Monor, Batthyány u. 14. sz. ’ Csévharaszton, a központhoz közel 900 négyszögöl építésre alkalmas telek eladó. T-T Érdeklődni: Máté. Monor, Hunyadi J. u. 32. sz. 600 négyszögöl zárt kert eladó, víkendház, szőlő, gyümölcsös a Hosszúhát dűlőben. Érdeklődni: Bűzné,-; Nagykőrös, Szamos u. 2., vagy 21-es ‘ Volán- porta- , Váiosközpon’tbfcéia ■ * 4 szobás öss^otófortos., hirdetőbe kérem: laMs.eladó.. Mg^g-TA rbs, Deák tér t. Z-s frsz. 1200-as Lada. jó állapotban eladó. -Nagykőrös, Adám László út 20. 2 szobás szövetkezeti lakás eladó. Nagykörös I„ Lőrincpap 1. 3. em. 10. _______________ Na gykőrös, Csíkvár dűlő 52. sz. tanya eladó. Villany van. Érdeklődni: Teleki u. 4'd. Ház eladó Nagykörös, Tetétleni u. 5. Érdeklődni: Fekete dűlő 55. Felvilágosítás: Tetét- lenl u. 6. sz,_________ El adó 2 szoba, konyha, előszoba, (fürdőszoba-használattal), több melléképülettel. Érdeklődni: Nagykőrös, Ménesi 12., csak délután ________________ Gy ümölcsös nobbite- lek eladó. — Érdeklődni : Kerepestarcsa, Völgy u. 34. 2143 Cegled, Dugonics utca 22. számú családi ház kp.-ért eladó. Állomáshoz S percre. Irányár: 650 ezer Ft Érdeklődni lehet: hétfőn, szerdán 15 órától 17 óráig. _ Haromszobas, kertes ház eladó Temesvári u. 27. sz. alatt- Érdeklődni ugyanott. Malacok, birkák eladók. Cegléd, Oroszlán utca : 25. szám alatt_______i__ Nagykörös VU., Ság- vári E. u. 3. Piac mellett. azonnal beköltözhetően eladó. 260 négyszögöl területen, fürdőszobás, nagy családi ház, gazdasági épülettel. Azonnali beköltözéssel eladó családi ház, 300 n.-öl telekkel. Ocsa, Marx Károly u. 53. LórenteJ Gáborrá. Panorámás telken épülő családi ház, félig kész állapotban, garázzsal, Vác-Deák- váron eladó. Kisebb házat beszámítok. Érdeklődni: izzó melletti zöldségboltban. 500-a» müszerésT'esz., terga eladó. Gyömrő, Imre u 33. _____' El cserélném beesési szoba, konyhás éléskamrás, főút menti, tanácsi bérlakásomat Nagykőrösre hasonlóért. — Érdeklődni lehet: Nagykőrös. Kecskeméti 9. Ug-' róné. ___ _____ El adó iárt kert, 2 szintes épülettel Táz- erdöben. Érdeklődni 3 óra után: Nagykőrös, Regős u. 46. 3 szobás összkomfortos családi ház eladó Zsemberl 15. alatt. Érdeklődni: Nagykörös. Zsemberl Gy. u. 13. sz alatt sau őrákz-n. Város Kozpohtiatari két és félszobás, gázfűtéses. családi ház garázzsal, kis udvarral eladó. Nagykőrös Tomort u 5 sz. Siesta palackkal együtt eladó. Nagykőrös, Töhötöm u. 8, Érdeklődni este * után. VEGYES Nagykörösön lakát kiadó. Érdeklődni: Nagykőrösön, Posta- hivatal, hírlaposztá. lyánál _________ Sz olga.'..hasban megrendelők, vállalkozók szervezése. GM. Kiskunhalas, Pf.t 137. 1001.___________ , Ko mplett söleskop- tató és tisztító berendezés eladó. Közelebbi tájékoztatás és a berendezés megtekintése az alábbi címen: Kossuth Mg Szakszövetkezet, Vasad, Bem u. Fi. 2211. (Anyaggazdálkodás). MŰANYAG PERMETEZÖTARTALYOK felújítását és javítását vállaljuk. Béke Mg Szakszövetkezet, Lajosmlzse, Alsólajos 5ő/a. Figyelem! Nagykörös központjában, a főút mentén, J61 menő cukorka-! bazár-, dohány- és ajándék- árusító üzletemet eladom. Érdeklődni: Nagykőrös, Hősök tere, Abonyl Sándor. örbottyánüan, 70 nm. több helyiségből álló műhely, udvarrésszel kiadó. Ipari áram, vlr van. Válaszokat «Telephely engedély van PmH 149 981" Jeligére a Felszabadulás tért: A Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Fő- igazgatóságának Pest megyei Igazgatósága értesíti az érdekelteket, hogy belföldi társaságok, kisvállalkozások (gazdasági munkaközösségek) részére tanácsadás, egyéb személyes ügyintézés, valamint nap- lókönyv-hitelesltés minden héten, hétfőn 14—16 óráig és szerdán 9—12 óráig történik Ugyanezen Időpontokban tart ügy- félfogadást az Igazgatóság törzskönyvi ügyekben Is. Fenti ügyfélfogadási Időpontokon túl az Igazgatóság dolgozói nem tudnak ügyfeleik ren- delkezésére állni. Vállalatok, figyelt!,,! — A Naszályvölgye Mgtsz új villanymotor-tekercselő részlege gyors határidővel, precíz munkával villanymotor-tekercselést vállal. Megrendeléseket: Váo, Lenin út 48. sz„ telefon: 13-135 számra kérünk. — Ügyintéző: Zsar- nóczay Fereno részlegvezetö. _____________ Ep erpalánta, korai fertőd! gorella, fertőzésmentes, augusztustól kapható, 1,50 Ft/tő. Bátorfl János, Örkény, Baross út 12. 2377. ,----■-* ........ 72 e ves, 155 cm magas özvegyember, megismerkedne házasság céljából 98—50 év körüli, egyedülálló nővel. „Lakás szükséges” Jeligére leveleket a Monori Hírlap Szerkesztőségébe kérem. A Ferihegy Mgtsz versenypályázat Útján szerződéses vállalkozásba adja a kővetkező üzletelt: Zöldség-gyümölc3 bolt, Vecsés, Piao tér. Borozó, Pétert, Petőfi u, 53. Fentiekről Írásos tájékoztatót Nagy Zoltán áruforgalmi osztályvezető ad. Az üzletek versenytárgyalását augusztus 8- én. 10 órakor tartjuk a termelőszövetkezei kultúrtermében, (Vecsés, Vörös Hadsereg u. 79.). Kérjük az Írásos pályázatot Ferihegy Mgtsz, áruforgalmi osztályára 1983. július li-lg elküldeni. Pótvizsgázók, rlgycS lem! Általános és középiskolások előkészítése matematike pótvizsgára. Ludász- né, Monor, Hunyadi J. u. 33.