Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-30 / 179. szám
VrTrtX ff K/hnap 1983. JŰUUS 30., SZOMBAT BSz'ÍNHÁZI LEVÉLBa Peking nem Becs Allamépítők Tápiószentmártonban Letűnt elődök életét élve Birtokba vették az egész házat A négyszemélyes darab sokszereplősre bővült, bogy minden gyerek játszhasson A mindennapos könyvtári foglalkozások segítségével megismerik, megszeretik, s használni tudják majd a bibliotékát Trencsényi Zoltán felvételei Szu-Csong, a délceg kínai herceg — mellékfoglalkozásban hazája bécsi nagykövete — szerelmes gróf Lichtenfels Lizába, a bécsi arisztokrácia kedvencébe, kinek papája őfelsége, I. Ferenc József hadseregének tábornoka. A bájos szőke Liza — aki mellesleg a high society lovasbajnoknője — természetesen viszontszereti a titokzatos és kiismerhetetlen mosoly mögé búvó kínai előkelőséget. Ennyiből is világos lehet: ez a Lehár-operett, A mosoly országa alaphelyzete. Bizonyos vonásaiban tipikus bécsi ope- rett-alaphelyzet: a K. u. K. világ felső tízezrének körében játszódó cselekmény, grófokkal, hercegekkel, bárókkal. Ha ezt a sémát nézzük, igaza van a lengyel Witold. Gomörowicz- nak, a tragigroteszk egyik atyjának, hogy az operettben van valami „isteni blődség". A túlcukrozott szerelmi történetek, a negédeskedő humor, az arisztokrácia és kapcsolt részei enyhén ütődött bája, s egyáltalán, a nagy életnek az a visszfénye, ami ezekből az operettsztorikból lesugárzik a nézőtérre, az ott ülő kisemberekre — nos, ez az egész művi, erőltetett és rózsaszínen konfliktusmentesre hígított operettvilág már akkor is némiképp önnön paródiájának tűnhetett, amikor ősbemutatókon került a közönség elé. Hollywood álomgyára, mesevilága még vagy négy — de legalább három — évtized távolában rejtezett, amikor a bécsi operett s utána a magyar operettszerzői iskola is, már megteremtett egy álomvilágot. Persze maga a műfaj ennél differenciáltabb volt. A kezdet is — Offenbach! — csípő- sebb, frivolabb ízeket hozott, nem az arisztokrácia és a gazdagok ájult csodálatát, hartem épp a vitriolba mártott kritikájukét, még ha ez a kritika áttételeken át nyilvánult is meg (lásd a Szép Helénát). A későbbi hajtás, a császári és királyi Bécsben született operett már nem volt ilyen bátor: a Straussok, Millöcker, Suppé a gemütlich császári főváros légkörében alkottak s főként ott alkottak a librettistáik, akik pontosan tudták, mit kell és lehet adni a nagyközönségnek anélkül, hogy bizonyos körök érzékenységét megsértenék s anélkül, hogy üres maradna a kassza. Elébe mentek egy közönségigénynek és egy ízlésnek, de formálták is azt, úgy, hogy később már nemigen lehetett tudni, ki hat kire. Any- nyi azonban biztos volt, hogy a librettók, a szövegkönyvek, de a dalszövegek is ritkán állnak ugyanazon a szinten, mint a muzsika. H a hozott valami újat a később kialakuló pesti operettiskola a műfaj megmerevedett keretei közé, akkor az elsősorban az volt, hogy Husz- ka, Kacsóh, Jacobi, Szirmai, Kálmán Imre, Lehár, s még mások mertek már ironikusak is lenni a kötelező sémákkal — lásd a Mágnás Miska arisztokrata-kiflgurázó sztoriját, szokatlan operetthőseit: egy lovászfiút'és egy szobalányt —, vagy valamiféle hazafiasabb nemzeti szírit vittek be a műfajba (János vitéz, Gül Baba). Az alapellentét azonban Itt is adott volt: sok librettó — különösen abban az időben, amikor a pesti operetteknek, szerzői jogdíjkérdések miatt, Bécsben volt a bemutatójuk — ezekben a művekben is szövegíró-iparosok kezéből került ki, g mélyen alatta maradt az olyan rendkívül képzett muzsikusok zenéjének, mint amilyen Kálmán Imre vagy Jacobi volt. (Ami nem jelenti azt, hogy a komponisták ne igazodtak volna egyfajta zenei közízléshez, a műfajtól elvárt megoldásokhoz — de hát ezt is lehetett kitűnően csinálni.) Lehár Ferenc némiképp más utat kívánt járni. Az ő operettjeinek zenéje amolyan köztes produkció: már majdnem operák ezek, legalábbis a legkiemelkedőbb művek esetében. Lehár érezte azt, hogy az operett műfaja megújulásra szorul. ö ezt a megújítást a még igényesebb zene irányában képzelte el. Majd hamarosan feltűnik Ábrahám Pál, aki meg a modern irányzatok, a jazz és a többi új zene felé nyit muzsikájában. Annyi mindenesetre tény, hogy A víg özvegy, vagy épp A mosoly országa zenéje szokatlanul igényes; viszonylag ritka előadásaik talán fő oka épp az, hogy a vezető szerepek operai színvonalú énekestei jfsítményeket követelnek, ugyanakkor az énekes színésztől egy jó karakterszínész teljesítményét is elvárják. Ezt összehozni elég nehéz. Másrészt azonban ezekben az operettekben is elég másodosztályú a librettó, a mese, a figurák felrakása. Ha a Zichy- kastély udvarán, ezen az Óbudára kényszerből áthelyezett margitszigeti színtéren e nyári produkcióként játszott A mosoly országára gondolunk, akkor abban épp az alaphelyzet okoz gondot a mai nézőnek. Az egzotikus kínai arisztokrata és a kedélyes bécsi arisztokratavilág ellentmondásai érdekesnek tűnnek ugyan, érdekes konfliktushelyzet is kialakulhatna a két szögesen eltérő tradíciójú világ között, de ebben a műben mindez csak a felszínen marad. A kínai ember karaktere olyan itt, ahogyan felületes és előítéletektől meg félig megemésztett ismeretektől terhes európai — s közelebbről: monarchiabeli — tudatokban ez kialakult. Azon a szinten mozog ez a karakterrajz, mint ama bölcs megállapítások, hogy mindén angol hűvös és hidegvérű, minden olasz szenvedélyes, folyton énekel és meglehetősen megbízhatatlan, minden magyar folyton csárdást táncol és a karikását csattogtatja, s minden francia nő csélcsap, férfifaló és könnyelmű, a századelő nagy: egzotikus felfedezése az operaszínpadon a Pillangókisasszony volt. Csakhogy Puccininál Cso-Cso-szán és Pinkerton között valódi, mély, emberi dráma feszül, ha persze átszínezi is a romanticizmus, meg a Kelet varázsának ízei. A mosoly országát néha Madame Butterfly történetéhez hasonlítják — amiben, ha a zenét nézzük, van is, valami realitás. De az a gyermetegen megkomponált, papíros-karaktereket és közhely-szituációkat teremtő librettó, amely Lehár művének az alapja, ma már eleve kizár minden drámai konfliktust, minden azonosulást a kínai herceg és a bécsi grófkisasszony alakjával és történetével. Még az sem sokat segít, hogy a darab — „merész” ellentétben az operettsablonokkal — nem happy enddel, hanem kettős anti- happy enddel végződik. A Zichy-kastélybeli előadás sem hat a reveláció erejével. Operettnek túl komoly és túl lassú, operának túl operettes és túl laza. S így együtt — és hozzátéve még a minősíthetetlen hangosítást — enyhén unalmas produkció, amiből többet nemigén tudunk, meg, minthogy Peking nem Bécs. De ezt eddig is tudtuk... Takács István Különös kép fogadja a belépőt a tápiószentmártoni művelődési házban. Az egyik szobában gyerekek szoronganak egy nagy falikép körül, kezükben ecsettel ' csinosítják, bővítik az alkotást. A színházteremben széksorok helyett egyetlen hálót látok, a helyiség közepén feszül, két oldalán pedig fiúk adogatják egymásnak a labdát; folyik a teniszmérkőzés. A színpadon szobabelső a díszlet. Két gyermek ül a fotelban és tekintetét a tévékávára függeszti, amely mögött álarcos cowboyok néznek farkasszemet egymással. — Olvasótáborunknak azt a címet adtuk: Építsünk államot! — mondja Tóvári József népművelő, miután lejött a színpadról. Látva meglepetésemet így folytatja: — A furcsa cím tulajdonképpen történelmi ismeretadást takar. A gyerekekkel játékos formában végigmegyünk a történelmi korokon, beleképzeljük magunkat az akkor élő emberek helyzetébe. Más szemszögből Az átélésre is különös módot választottak. A diákok három csoportba kerültek. Van, aki a fazekasság, van, aki a képzőművészet, s olyan is, aki a színjátszás szemszögéből ismeri meg ezeket a korokat, s képzeli magát az akkoriak helyzetébe. — Állandó gondjuk a pedagógusoknak, hogy a gyerekek a tanult ismereteiket képtelenek párhuzamosan alkalmazni, összefüggéseiben használni. Nem tudják, jnelyik történelmi személyiségnek ki volt az irodalmi kortársa, bár kü- lön-külön mindkét adat ismert. Képtelenek elhelyezni időben mellettük a nagy festőket, szobrászokat — magyarázza Tóvári József. — Az olvasótábor tematikájának kialakításával ezt a szemléletet szeretnénk erősíteni a gyerekekben. Ezért a különféle tantárgyaknak megfelelő ismeret- anyagot játékos formában közelítjük, szinte összeolvasztjuk. A különféle társadalmak tanulmányozása mellett van egy minden témán áthúzódó vizsgálati tárgyuk: a család. Ennek alakulását külön tanulmányozzák az ősközösségtől egészen a holnap társadalmáig. Minden az övék Valamennyi csoport megismerkedik ,a könyvtárhasználattal, hiszen foglalkozásaik alapját képezi a bibliotékából kikeresett szakirodalom tanulmányozása. Akik a fazekasság fejlődésével foglalkoznak, azok a nyomkodással történő edénykészítéstől egészen a korongozásig megismerkednek a különféle korok technikáival. A képzőművészeti csoport a letűnt idők és napjaink alkotásait veszi szemügyre. Maguk is megpróbálkoznak, munkájukat, ügyességüket, fantáziájukat dicséri a nagyméretű festmény, amelyen a különféle korok jellegzetes tárgyait, viseletét örökítették meg. Miközben az olvasótábor szervezőivel beszélgetünk, a gyerekek felszabadultan jön- nek-mennek körülöttünk. Birtokba vették az egész művelődési házat, az udvartól az irodáig. — Nincs fegyelem, sőt még tekintélyünk sincs — mondja Tóth János táborvezető. — Talán éppen ezért jönnek olyan szívesen, mert az iskolai kötöttségektől mentesen tölthetik el hasznosan az időt. Emberrablás Hirtelen két álarcos cowboy tépi fel az ajtót, s pisztolyt szegez ránk, fegyverrel sakkban tartva kísérik a színjátszó szakkör vezetőjét a próbára. — Arról szól — kezdi Szarvas Brigitta —, hogy van két testvér, akiket szüleik egyedül hagynak este otthon, mert egy fogadásra hivatalosak. A gyerekek nem kapcsolják ki a tévét a mese után, hanem megnézik a felnőtteknek való műsort is. A szüleik a vártnál előbb hazajönnek és megszidják őket. — Mivel a család szerepével sokat foglalkoztunk, a színjátszók záróműsorául egy lengyel szerző eredetileg rádiós hangjátéknak írt darabját választottuk. Egyszerű történetbe ágyazva megtalálható benne a mai családok minden konfliktusa: a karrierjüket legfontosabbnak tartó szülők, gyerekek szeretetéhsége. Az eredetileg négyszereplős játékot átírtuk, hogy minden gyerek közreműködhessen. így a történet java része a tévében játszódik — mondja a csoport vezetője. A diákok mindössze az ebédért fizetnek, a tábor költségeit fedezi az a tízezer forint, amit a Hazafias Népfront olvasótábor! pályázatán kaptak. — Tavaly honismerettel foglalkoztunk —^ mondja Tóth János a tervekről. — Jövőre pedig kommunikációtörténeti tábort szeretnénk rendezni. Egyik előadónk Kelemen Endre volt, a tévé Családi kör című műsorának szerkesztője, akinek tetszett az elképzelés, így talán kölcsön videotechnikát is remélhetünk hozzá. A sokszorosító gépen újságot készítenénk, a hifi-torony pedig alkalmas lenne helyi rádióműsor sugárzására. Tíz nap nem nagy idő, de az érdekes, tartalmas programok jó alapokat adhatnak a gyerekek számára a továbblépéshez. Egyre több helyen nyitják meg a művelődési házak kapuit nyáron a gyerekek előtt, sajnos még nem mindenhol. Pedig, ha egy diák jól érzi magát a vakáció idején a klubban vagy a könyvtárban, szívesen visszamegy máskor A Stúdió 83 minden ceremónia nélkül a hét első felének legérdekesebb műsorát nyújtotta. Eseményekről tájékoztatott úgy, hogy mindig valami lényegesre tapintott. A moszkvai filmfesztiválon például meginterjúvolta a sokszoros Oscar-díjas film rendezőjét, a jeles színészt, Richard Attenborough-t. Vajon miért éppen Gandhiról rendezett filmet? E kérdés körül indult a beszélgetés, hogy pillanatok alatt és szinte mellesleg emberi és művészi hitvallást tegyen az alkotó. Ám a hitvallás nem egészen helyénvaló szó. Túl fennkölt, kenetes és ezért kissé üres, kételyt kelt. csináltságot éreztet Mégis, értelemszerűen, a szó eredeti, XIX. századi tartalma szerint hitvallás volt ez, de éppen azért hiteles és meggyőző, mert nem hitvallásként hangzott el, hanem egy beszélgetés természetes közvetlenségével és annak szerves gondolataként. Gandhi — családi „öröksége”, már szülei, a brit Munkáspárt alapító tagjai tisztelték; a vonzalom tárgyát képező jellemvonások: emberi méltóság, türelem a faji stb. kérdésekben, egyszersmind hazaszeretet. De hát mi is az a hazaszeretet? Szóba kerül a faliklandi háború (tavaly nyáron hallgattak el ott a fegyverek — s már csaknem feledésbe merült hiábavaló halottaival és milliárdos anyagi áldozataival). — Á soviniszta zászlólengetést veszélyes és rövidlátó politikának tartom — mondja Attenborough, aki köztudottan nem marxista. S a hazaszeretet, a „természetes büszkeség” mellett, de a „mellveregetés ellen” teszi le a szavazatát. Egyáltalán: mindenféle felsőbb- rendűségí hit hirdetése ellen, legyein az nemzeti, vallási vagy Kapcsolatok Nyolc évvel ezelőtt őt is drámai gyorsasággal vitte el a balál, pedig ereje teljében volt. íviunKasaaganak megújulása ként bő évtized alatt csodával telítette a magyar művészetet — ismét Európát idézte. Schaár Erzsébetről szólunk, akinek a héten ünnepelhettük volna születésénél naromnegyeuszaza- dos évfordulóját, de csak fel- emlegetni tudjuk őt és szemlézni müveit. Utcáit emlegetjük — az egyiket Székesfehérvárott mutatta be kilenc éve, a másikat meg búcsúcsztendejében Luzcrnben. Rendelkezett mindazokkal az adottságokkal és képessegekkel, amelyek megtanították őt belülről élni. Nem látványosan égett, de szisztematikusan erőt gyűjtött és hitelt mindahhoz, hogy természetes legyen minden tette és megnyilvánulása egy-egy kézben, arcban, ajtókeretben, ablakban, székben. Schaár terei ekként mindig feszültséggel telítettek. Pedig — utólag úgy tűnik — előadásszerüen, a pantomimot szobrászi térbe álltíva adta-elő az élet stációit. Egyesek szerint személytelenek ezek az arcok, s ezért álarcokká válnak. Senki nem tévedhet nagyobbat, ha csak ennyit mondana el Schaár művészetéről, mert ez az arcnélküliség időtlenséget jelez, minden korok emberéhez üzen, általános kínokról, örömökről, lidérces álmokról. A hungarocell elemek között bolygó ember nemcsak az utakat keresi, hanem állandóságát is a térben, kapcsolatainak rendszerét a mindennapokban. Schaár figurái, megnyilvánulásai nem idézetek, mégcsak nem is cezúrák az általa gondolatilag és ténylegesen meghatározott térben. Csendességükben felkiáltójelek, miként Pilinszky János írja róluk: a gyönyörű fej elgondolkodik, s égy néz szembe, hogy nem látni szemét. Schaár általuk jutott el a halhatatlanságba, vigyázzuk intő jeleit. M. ZS. További feltárás A romkertben Folytatják a feltáró munkát Szombathelyen, a Járdányi Paulovics István romkertben, ahol az egykori Savaria — 455-ben földrengés következtében elpusztult — központjának, a császári palotának, valamint a középkoriban ráépült Karoíing-várnak a maradványai láthatók. Az elmúlt évek ásatásai során feltárt vámházzal szemben fedezték fel Mercurius szentélyének maradványait. A feltáró munka nyomán már eddig számos" értékes lelet fogadta a régészeket. egyéb téves eszme. Majd hozzáteszi : rendezni azért kezdett, mert sok közölnivalója van. Az ehhez kapcsolódó kérdésre — hogy a politika fontos-e ezek szerint számára — pedig azt feleli: — A szó nem megfelelő, A társadalmi tudatosság fontos. Meggyőző lecke volt, s emberi portré a művészről. Művészi portré az emberről — mondhatnánk éppen fordítva arról a lenyűgöző képsorról és súlyos beszélgetésről, amelyet Schaár Erzsébet műveiről és sorsukról láthattunk. (A művész méltatása fentebb olvasható.) Reméljük, mert ahogy e műsorban másutt is elhangzott, az új iránti fogékonyság, megértés hiánya, a megszokotthoz való kényelmes ragaszkodás, vagyis az önálló s ezért felelős döntések elhárítása a bevált sémákkal ma sem ritka. Értékeket rombol, nemcsak megvalósult értékeket, hanem lehetséges, embrióban levő értékeket, új dolgok születését. Ezért is vállalta egyebek közt a KISZ a fiatal művészek tudatos támogatósát azzal a természetes következménnyel együtt, hogy az idő rostája vagy inkább alakuló pályájuk csak ezután választja ki a maradandót, értékeli a tehetséget. Mint ahogy nem minden gyermek lesz lángész és szépségsztár, de azért minden gyermek szeretetre méltó, s az a természetes, hogy a szülő szereti, támogatja. Így van ez a művészeteknél g a művészi irányzatoknál is. Amit idegennek érzünk, köny- nyű elutasítani, de az értelmes, emberi ítélethez előbb meg kell ismerni és érteni azt is. Vagy ahogy Kemény György grafikus mondta: a nyitottság fontos! N. F. Jelenet A mosoly országából: Kukely Júlia és Ilosfalvy Róbert IS. Móza Katalin Tv-FIGYELŐ
