Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-24 / 174. szám

NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 174. SZÁM 1983. JÚLIUS 24., VASÁRNAP • / Csento, lüovember 7. Isi / Szerény jawlást remélnek A háztáji fsjmeiés szervezni Nyársapái, építkezők lányáról faluba települnek Megtalálják a számításukat az emberek Csodák Csemőben sem tör­ténnek, így hát máshol kell keresni a dolgok hátterét. Tény az, hogy ebben a ko­misz, száraz évben, amikor a homok hónapszám nem látott számottevő mennyiségű esőt, jobban áll a közös szénája, mint egy évvel ezelőtt. Per­sze dőreség volna azt gondol­ni, hogy ezzel minden gond megoldódott. Van még ezek­ből épp elég a November 7. Tsz háza táján, ám azt is ész­re kell venni, hogy a rossz körülmények ellenére is lehet látszata az átgondoltabb, kö­vetkezetesebb, színvonalasabb gazdálkodásnak. Megviselt növények Küzdelmes hónapokról adott képet a minap Fölföldi Sán­dor tsz-elnök, de az elmon­dottak tükrében megcsillant egy szerény reménysugár: még így is jobb lehet az ered­mény a tavalyinál. Hogyan is vészelték át 1983 első felét? Cík is rekordidő alatt beta­karították 1020 hektár kalá­szosukat. Az árpa jól fizetett; a gyenge homokon 27 mázsás hektáronkénti átlagot adott. Rozsból és búzából a tavalyi­nál több, de a tervezettnél kevesebb lett a termés. Mi­után a gépparkot folyamato­san felfrissítették, nem egé­szen egy hónap leforgása alatt biztonságba helyezték a termést. Még arra is volt módjuk, hogy a tangazdaság­ban egy 150 hektáros táblá­val segítségképpen megbir­kózzanak. Az aszály károkat, kiesése­ket okoz a többi növényfélé­A Növénytermesztési és Mi­nősítő Intézet kecskeméti faj­takísérlet! állomásán paradi­csom- és uborkatermelési ta­nácskozás volt. Ott hangzott el, hogy a hajtatásban sok külföldi paradicsomfajta sze­repel, ezek általában folyton növő hibridek. Az utóbbi 10 évben 27 fajta paradicsom került forgalom­ba konzervipari célra. A pa­radicsom-termőterület orszá­gosan 12 ezer hektárról 8 ezer hektárra csökkent, a világ­piaci értékesítési lehetőségek és árak miatt. Általában pa­radicsomból és uborkából is a fajtában levő terméslehető­ség 50—60 százalékát tudjuk csak kihasználni, és csak ke­vés gazdaság éri el termés- eredmény tekintetében a vi­lágszínvonalat. Legnagyobb területen a kecskeméti Ju­bileum fajtát termelik az or­szágban, elterjedt még a ko­raibb érésű K 509 és K 815 fajta is. Az új fajtajelöltek között bőtermő és jó színű paradi­csom a Sprint, Korall, Treff, Sláger. Legújabb fajtajelölt a Mobil. Egyszerre érő fajta a K 549, elterjedt még a K 886 fajta is. A hasáb alakú paradicsomok rostosabbak, ezek egészben való eltevésre alkalmasak elsősorban, mint a Petomec, a Pető 86, Pető 94, Pető 95, Pető 98. A Pe- tomechez hasonló a Delta ha­zai fajtajelölt. Korai, és bő- tenmő a Mokka. A K 846-os liitajelöltnek több betegség­nél is. Kevés a silókukorica, a napraforgót is megviselte a száraz meleg. Olajnövényünk­ből tavaly olyan kevés ter­mett, hogy az idén annál csak több lehet. Fájó pontjuk, hogy az idén telepített 220 hektár új lucerna kiégett elegendő víz hiányában. A gyeptelepí­téssel nagyobb szerencséjük volt, az az ősszel jól sikerült. Erdőt telepítenek A szőlőben, gyümölcsösben a téli fagyok most nem tettek kárt, ezért jobb lenne a ter­més a korábbinál, ám azt ész­reveszik a növények, hogy fél év alatt alig kétszáz millimé­ter csapadék hullott földjeik­re. Szőlőből 40 mázsa körüli hektáronkénti mennyiséget remélnek. Az alma kezdetben ígéretesnek mutatkozott, ám nemcsak a perzselő hőség akadályozza fejlődését, hanem a levélaknázó moly fákat pusztító tevékenysége is. A meggyesben tíz vagon gyü­mölcsöt szedtek le, szépen, ko­mótosan, olyan ütemben, ami­lyet a konzervgyár diktált. Új­donság a szövetkezetben a száz hektár görögdinnye. Túlságo­san nagyra nem nőttek, rá­adásul egyszerre érik szinte az egész. Úgy szeretnék érté­kesíteni, Hogy azért hasznuk is maradjon rajta. Másképpen nem hasznosít­ható földjeiken belekezdenek a fenyő, tölgy, nyár és akác telepítésébe. Hetven hektáron már kinn vannak a csemeték, s ezen az őszön tbvábbi száz hektárt fásítanak. A juhtenyésztés fejlesztését igen komolyan vették. Üresen re van fogékonysága. Kézi szedésre is előnyös tulajdon­ság az egyszerre érés, így egy-két kézi szedéssel beta­karítható a 90 százalékban egyszerre érő paradicsom. Az utóbbi években átlago­san 100 hektáron termeltek vetőmag céljára uborkát. Többen kifogásolták a hozzá­szólók közül, hogy a Nimbus fajtánál fajtaleromlás tapasz­talható, mivel sok magánter­melőnél is termeltetik a vető­magot, ők pedig nem tudják betartani az izolációs távol­ságot, azaz a másfajta ubor­kától való elkülönítést. Ha­zánkban a legtöbben a Nim­bus holland uborkafajtát ter­melik. Több hozzászóló kifo­gásolta, hogy még mindig ta­lálható a kereskedelmi for­galomban a Rajnai fürtös és Delicatess uborkamag, pedig már évek óta a forgalomból való kihagyásra javasolta a fajtaminősítő tanács. Ezeknél sokkal bővebben termő fajták vannak. Több hozzászóló elmondta, hogy a paradicsomtermés mennyiségének fenntartása és az uborkatermelés növelése érdekében tovább kell fejlesz­teni a háztáji és az integrált háztáji paradicsom- és ubor­katermelést. Nagykőrösön e két növény eladhatóságává1 évek óta nincs gond. hiszen * konzervgyár napi 1000—1200 tonna paradicsom- és 100— 120 tonna uborkaigénye bizto' értékesítési lehetőséget kínál a termelőknek. Dr. Konrád Zoltán álló hodályaikat sikerült be­népesíteni. Már háromezer anyajuhval rendelkeznek, s ilyen körülmények között nem lesz könnyű a takarmányozá­suk. Téli legelőnek rozsot vet­nek, ily módon enyhítik a ta­karmányhiányt. Az árpa- és a búzaszalmának is szerepet szánnak. A pecsenyebárány- értékesítés viszonylag kedve­ző, ezért érdemes foglalkozni vele. Változást hozott, hogy meg­növekedett a háztájival való törődés. A tejtermelést szer­vezik a környékben, megol­dották az átvételt. Kihelyez­tek nevelésre több száz hízó­marhát, adtak ki sertéseket, kocákat, süldőket egyaránt. Az idei vágósertés-átvétel ekképpen másfélszerese-'két- szerese lesz a tavalyinak. Növekszik a nyáj Az ipari tevékenység terén rá kellett jönniük, hogy a megrendelésekért egyre job­ban meg kell küzdeni. Nél­külözhetetlen ma már a kö­rültekintő piackutatás és megfelelő árfekvésű termé­kekkel kell foglalkozni. Ami az alaptevékenységet illeti, a féléves mérlegadatok alapján nem látszik rosszabbnak, mini tavaly, inkább valamivel ja­vul. A szigorú költséggazdál­kodásra vall, hogy az áreme­lések ellenére a megfelelő szinten maradnak, s a tava­lyival azonos vagy annál jobb eredményekre számítanak. A csemői November 7. Tsz bölcsen megfogadja mindazo­kat a gazdálkodásának javítá­sát szolgáló tanácsokat, amellyel a szakfelügyelet el­látta. Igyekszik hatékonyabbá tenni a növénytermesztést, ál­lattenyésztést, ipari és mel­léküzemi tevékenységet. Ezzel összhangban álló, szigorúan a teljesítményen alapuló bér- gazdálkodást próbál megho­nosítani, amely méltó ellenér­téke a jól végzett munkának, ugyanakkor nem viszi túlzás­ba a jövedelem növelését. Tamasi Tamás Az építkezés mindig gondot jelent, de azt mondják, ha na­gyobb a helység, nagyobb ez a gond, illetve, ha kisebb, egy­szerűbben intézhető. Egy biz­tos, mindenütt építkeznek az emberek, s az is.tény, jóval többet hallhatunk, olvashatunk a nagyobb településeken lakók ilyen irányú tevékenységéről, mint egy kisebb község fejlő­déséről. Pedig itt is sokan építkez­nek, sőt, az esetek túlnyomó többségében ott a városokban megszokott formákra, mint például OTP-lakás, tanácsi lakás, nem is gondolhatnak, mert ilyen nem is épül. Még­is, a tanácsok ott is igen sok irányú tevékenységgel tudják megkönnyíteni az építkezők helyzetét. Helybeli fiatalok — Mi a helyzet Nyársapá­ton? — erről beszélgettünk Labancz Árpáddal, a községi tanács elnökével. — A község belterületén la­kók száma évek óta növekszik, tekintélyes tempóban. S ez ter­mészetesen azzal jár, hogv az ideköltöző emberek építkez­nek. Elég végigmenni csak a község főutcáján, mennyi az új porta. — Köztudott dolog, hogy Nyársapáinak tekintélyes ha­tára, tanyavilága van. Vajon az ott élők választják egy idő után a központot? — Szerintem ez a kérdés többoldalú megközelítést igé­nyel. Tudniillik, a tanyakérdés más volt az ötvenes, más a hatvanas, eltérő a hetvenes és nyolcvanas években is. Akkor, amikor a kisgazdaságok elha­lásáról beszéltek, sokan a ta­nyájukat hagyták ott, bejöttek a faluba. Aztán egyre inkább átértékelődött a tanyavilág, az élet bebizonyította, Hogy élet­képes a kisüzem, a háztáji gaz­daság, jól kiegészíti a nagy­üzemi tevékenységet. Ekkor már nem látszott célszerűnek otthagyni a tanyát, mert nyil­ván — már csak nagysága, a hozzákapcsolódó földterület miatt is — ott is megtalálják számításukat az emberek. Ez az átértékelés a hetvenes évek közepétől következett be, s a konkrét telekforgalomban azt jelenti, hogy nagyjából et­től kezdve az új telekvásárlók többsége nyársapáti — és fia­tal. Ez minden másnál jobban bizonyítja a népfront, a kor­mány. s ezeket követően az akadémiai állásfoglalást, hely­zetértékelést. miszerint van jö­vőjük, mi több, új rangjuk ezeknek a miénkhez hasonló kis településeknek. — És, ha már a telkeknél tartunk, a nem építkezők, te­hát a zártkertek, hobbikertek értékesítésében is hasonló ten­dencia mutatkozott. Itt viszont már jócskán akad vidéki, az­az nem nyársapáti is az ezt igénylő, illetve használók kö­zött. Bőséges választék — Térjünk vissza az építési telkekre. Milyen a választék? — Elsősorban a telek nagy­sága szerint nagyon változatos a kínálatunk, gyakorlatilag kétszáztól akár hatszáz négy­szögölig tudunk állami telke­ket tartós használatba adni. A már említett régebbi beköltö­zők túlnyomórészt ilyen na­gyobb telkeket kaptak. Négy­száz telek körül tudunk ki­adni. Jelenleg a telkek kisfeszült­ségű villannyal vannak ellát­va, ami nem kis feladat, min­den évben folyamatos előké­szítő, szervező munkát igényel. A telkek bérleti díja négyzet­Asztalitenisz KÉV Metró (Budapest)— Nagykőrösi Kinizsi 13-3. Kö­rösiek: Szakács (2), dr. Domo­kos (1), Juhász, Nagy. Az NB III-as asztaliteniszezőink tar­talékos, erősen megfiatalított, serdülő újoncot is szerepelte­tő csapattal dobogós ellenfe­lük otthonában vereséget szenvedtek a másfél évig tar­tó bajnokság fordulójában. A sportotthonban kettő me­gyei férfi csapatbajnokii mér­kőzést vívtak. Nagykőrösi Kinizsi II.—ör- bottyáni KSK 16-4. Jó játék­kal biztos volt a győzelem. Dr. Domokos 4, Szakács 4, Iván Z. 2, Juhász 2 egyéni — és Szakács — Juhász 2, Iván Z. — Nagy 2 páros játékot nyert. Nagykőrösi Kinizsi ifi—Or- bottyáni KSK ifi 5-5. A dön­tetlen reális. Győztesek; Nagy (2), Pesti (2) és Kiss J. (1). Az előcsatározásokon 16, a miskolci döntőben 8 csapat vett részt a Volán tröszthöz tartozó dolgozók asztalitenisz versenyén. A 21-es Volánt a nagykőrösi műszaki üzemegy­ség (Rákosi Lajos, Strifler Al­bert, Horváth András) képvi­selte. A selejtezőben a szolno­kiakat legyőzték, majd a sze­gediektől és a kaposváriaktól vereséget szenvedtek. A hely­osztón a tatabányaiak bizo­nyultak jobbnak és a körösi csapat így végül a hatodik he­lyen végzett. Egyéniben 64-es táblán kieséses rendszerben versengtek. Rákosi 7. lett, Strifler pedig a legjobb 32-ig jutott. Az 1982/83. évi Pest megyei méterenként 25 forint, így egy átlagos nagyságú — tehát két­száznegyven négyszögöles por­ta nagyjából huszonötezer fo­rint. Á környező városok ha­sonló méretű telkei ennek há­rom-négyszeresébe kerülnek, tehát az alap is kijön Itt még abból a pénzből. S építkeznek az emberek, a községben sok­rétű és elegendő a munkaalka­lom, van jövő — mondta La­bancz Árpád tanácselnök. Lesz, aki segít — Építőanyag-ellátás? — Jelenleg a környező váro­sokból lehetséges a beszerzés, de felmerült a helyi telep ki­alakításának gondolata is. Je­lenleg ez a tárgyalások szaka­szában van, vagy egyéni válla­lás, vagy az áfész fog segíte­ni. Ballai Ottó felnőtt női asztalitenisz csa­patbajnokság végeredménye; 1. Sz.e. Petőfi I. 8 1 1 — 66-14 15 2. sz.e. Petőfi II. 8 4 3 1 51-29 11 3. Monori SE 8 4 2 2 50-30 10 4. Nk. Kinizsi 8 2 — 6 26-54 4 5. Pándi KSK 8------8 7-73 — Sp artakiád Budapesten rendezték 6 sportágban, többszáz induló­val a közlekedési szakmunkás- tanulók országos spartakiád- ját. A Nagykőrösi 224-es Szak­munkásképző Intézet fiatal­jai 3 sportágban vetélkedtek. A sportlövészek kiispuskás csapatversenyében igen jól szerepeltek a körösiek (Pozsár László, Pozsár János, Danka István, Ványi Zsigmond és Tó- bi László), s 15 csapat közül megnyerték a versenyt. Sakk­ban háromfős csapatok mér­kőztek. A 224-esek (Kis Sán­dor, Dobnik János, Szőke Pé­ter) 12 együttes közül a negye­dik helyen végeztek. Asztali- teniszben 16 csapat ütötte a kaucsuklabdát. A körösiek (Horváth Endre és Fehér György) a középmezőnyben vé­geztek. Kispályás labdarúgás­ban, a tervtől eltérően, nem indultak a 224-esek. S. Z. ’ r Áramszünet A DÉMÁSZ nagykőrösi ki- rendeltsége értesíti fogyasztóit, hogy július 25—26-án reggel 7 órától délután 4 óráig a Szol­noki úton a Dobat utcától a Somogyi Imre utcáig, a So­mogyi 1. utcában, a Losonczi utcában a Küküllő utcától a Somogyi utcáig, a Szalag ut­cában, a Bajza utcában, a Nye­reg utcában valamint a Balas­sa utcában a Kazinczy utcától a Gárdonyi utcáig áramszünet lesz. — Uborkakísérlet. Az ubor­katermesztés növelése érdeké­ben a nagykőrösi áfész kísér­leti mintatelepet létesített, ahol hollandi fajtákat, új nö­vényvédelmi, öntözési és trá- gyázási módszerrel felfuttatva termeszt. A kísérlet szép ered­ményekkel kecsegtet: a min­tatelepen a várHató termés többszöröse, mint a hagyo­mányos kertekben. Jézus Krisztus szupersztár. Színes, amerikai filmmusical. Előadás 4, 6 és 8 órakor. A stúdiómoziban A telhetetlen méhecske. Szí­nes, magyar mesefilmsorozat, fél 4-kor. A sárkány éve. Színes, szink­ronizált szovjet történelmi film, fél 6-kor. Hétfői műsor Jézus Krisztus szupersztár. Színes, amerikai filmmusical. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdiómoziban Óvakodj a törpétől. Színes, szinkronizált amerikai bűnügyi filmvígjáték. (16 éven felüli­eknek!) Fél 6-kor és fél 8-kor. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi HlHapJ Paláirtázzák a télikáposztát Megkezdték a Mészáros János Tsz-ben a téli káposzta palántázását. A közős gazdaság az idén 20 hektáron termeszti ezt a növényt. A képen: a palántázógépen az előtérben Kiss Sándorné és Fruttus Balázsné. Hancsovszki János felvétele A megtépázott Nimbus Új fajtákról tanácskoztak Korai és jól termő a Mokka paradicsom A sportlövészek sikere Vereséggel végződött

Next

/
Oldalképek
Tartalom