Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-17 / 168. szám

Szikrázva ömlik a vas A sződi Virágzó Tsz szürkevas-ön tildéjében évente mintegy 800 tonnányi szürkevas öntvényt készítenek annak a 25 vál­lalatnak, melyekkel évek óta szerződéses kapcsolatban van. A kánikulai hőség sem hátráltatja Major János olvasztárt a nyersvas csapolásában. Hancsovszki János felvétele Á fürdés tilos, a kilátó veszélyes Gyalog a Naszály tetejére Valamivel korábban értem a gorftbási autóbuszmegálló­hoz. A járat érkezésééig még volt egy kis időm. A pádon üldögélve lassan kibontottam a szatyromat, melyben a fris­sen szedett málna piroslott. Másfél befőttes üvegnyi, a termés utolja. Talán elég lesz még egyszer a vasárnapi ebédhez. Fiatal pár érkezett a meg­állóhoz. A férfi nyakában két­éves forma kisgyerek tanyá­zott. — Nézd! Buszmegálló — mondta a férfi. — Csak az a kérdés, hogy jön-e autóbusz, s az, hogy innét hová megy? Idegenek voltak. Nem kis tűnődésre adott okot, honmét jöhetnek, mivel errefelé a Na­szály lezárja a tájat, a me­gyét, s a túloldal is több kilo­méteren át Lakatlan, a műút Seicében véget ér. Kéretlenül megmondtam, mikor érkezik az autóbusz. — És hová lehet innét el­jutni? — Vácra. A férfi kilépett a bal lábá­val, mint aki tovább akar menni, aztán egy pillanatra megtorpanva kérdezte. — Hány kilométerre van innen a város? — Talán négy. Döntöttek. Letanyáztak mel­lém a kispadra, s vártak. A kisfiú nem fáradt el. Pillana­tok alatt megbarátkoztunk. Apró fogacskái tejfehéren vil­lantak elő, mikor ajkai neve­tésre nyíltak. Ö teremtette meg az igazi kontaktust a szüleivel is. A Naszály tetejé­ről jöttek le. Oda meg Kata- linpusztáról az üdülőtől gya­logoltak fel, az üdülés egy na­pi programjának szánva a ki­rándulást. — Milyen most a kilátó? — Elhanyagolt — mondta a férfi. — Ki van írva, hogy felmenni életveszélyes. De azért nem hagytam ki. — Én kihagytam — szólt közbe a felesége. — Nem is láttam a panorámát. — A nyomaték kedvéért fújt egyet, jelezve, hogy ez bizony nagy út volt, s nem biztos, hogy teljesen megtérült a fáradsá­guk. — Egyáltalán, mivel lehet eltölteni a nyaralás idejét Ka- talinpusztán? — érdeklődtem. — Efféle túrákkal — vála­szolta a férj. — Az egyik nap például Diósjenöre mentünk át, mert a prospektusokból ol­vastuk, hogy ott van a tó, lehet fürödni. — Én is olvastam. Az kü­lönben nagyon szép környék. — Szép — hagyta helyben. — Csakhogy ki van írva: „Fü­rödni tilos” A stégekre pe­dig csak a horgászok mehet­nek be. — Ismét végigmustráltam a szatyor tartalmát. Az ebédhez szánt gyümölcsből öntöttem egy vizespohárnyit a kisfiú­nak, Matyónak is. K. T. I. Telkek éjiteknek Megnövekedett a magánház­építési kedv a városban. Bizo­nyára az OTP magasabb hite­leinek, illetve a családiház-épí- tőknek is járó szociálpolitikai, kedvezményeknek is szerepe van abban, hogy Vácott is a korábbinál többen kívánják saját erejükből megoldani la­kásgondjaikat. A városi tanács a Vörös Had­sereg útján, a Csaba utcában és környékén, a Balázs Ferenc utcában, a Híradó úton. a Gombási út jobb oldalán és a Kandó Kálmán utcában alakí­tott ki — s ezután is parcel­láz még — családi és sorház építésére alkalmas telkeket, összesen mintegy kettőszáz­negyvenet. A jövő hét Július 18., hétfő: Délelőtt 10 órakor a művelődési központ színháztermében zenés irodal­mi műsor, Mese a csodafuru- lyás juhászról címmel. — 16 órától görög táncház az ifjú­sági klubban. — A kertmozi új műsora: Ellopták Jupiter fe­nekét (francia). Július 19., kedd: A Pokol­szigeti napközis táborban 10 órától* Berhidai Magdolna Gyöngyfűzés, papírhajtogatás címmel vezeti a fiatalok fog­lalkozását. — 16 órakor az éremgyűjtők találkoznak a vá­rosi-járási könyvtár előadóter­mében. Július 20., szerda: A nagy­marosi Művelődési Központban egész nap megtekinthető a Képzőművészeti Főiskola hall­gatóinak kiállítása. — A zene­barátok 15-től 19 óráig 600 hanglemez között ' válogathat­nak a váci Madách Imre Mű­velődési Központban. Július 21., csütörtök: 20 órától távcsöves bemutató a Göncöl Csillagvizsgáló Klub­ban (Lenin út 53.) — A kert­mozi új műsora: A lator (szinkronizált, olasz filmvíg- játék). Július 22., péntek: A Oárosi- járási könyvtár 9-től 19 óráig várja az olvasókat, s ez idő alatt megtekinthető ugyanott Dallos Jenő karikaturista kör­VÁCI vuria A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI E'S VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVII. ÉVFOLYAM, 168. SZÁM 1983. JÚLIUS 17., VASÁRNAP Csökkent a zsúfoltság A fő célok megvalósultak Az oktatáspolitikai határozatról í Az állami oktatásról szóló fi 1972. június 15-i KB-hatá- fi rozat végrehajtásának a ta- pasztalatait az MSZMP % Központi Bizottsága átte- £ kintette. Megállapították, fj hogy a határozat helyes és ^ időtálló volt. Az ott megje- 4 lölt fő elvek és feladatok ( hosszabb távra is megfelelő % alapot adnak a munkához. $ A Pest megyei Tanács £ végrehajtó bizottságának $ intézkedési terve alapján ^ legutóbb a Váci Járási Hi­fi vatal művelődésügyi osztá- fi lya is értékelte az oktatás- $ politikai határozat helyi $ végrehajtásának a tapasz­ig talatait. Szabó Lajos ősz- 4 tályvezetö és munkatársai £ az alsófokú oktatás tárgyi 4/ feltételeinek alakulását, a 4 pedagógusellátottsáqot, az fi élet- és munkakörülmények 'fi alakulását, a nevelő-oktató 'fi munka helyzetét és az irá- 4 nyitás tapasztalatait. 1972-ben 2100 férőhely szol­gálta a váci járásban a 3—6 éves gyermekek intézményes nevelését, A férőhelyek száma 1980-ban 3125 volt. Társadalmi összefogással a sződi óvoda újabb 50 hellyel bővül, csök­kentve a zsúfoltságot. Több tanuló Az általános Iskolások lét­száma a határozat megjelenése óta ugrásszerűen megnőtt. 1980-tól 48 tanteremmel gyara­podtak a járásbeli iskolák. Üjabb 16 tanterem pedig most épül Foton és Gödön. A nagy­arányú fejlesztés ellenére zsú­foltak Szód, Verőcemaros isko­lái. Váltakozó tanítás ma már csak három intézményben van. Kiemelt figyelmet fordítottak a napköziotthonos ellátás fej­lesztésére. A gyermekek étkez­tetése Püspökhatvan, Penc, Vácduka kivételével megoldó­dott. A taneszközökkel való ellátás megfelelő. 1980-tól az általános iskolákban csoportonként 15 ezer forinttal, az óvodai cso­portokban 6000 forinttal emel­kedett a csekk értéke. A tanulólétszám növekedése műsorából nyezetvédő kiállítása. — A Hajós Alfréd Üttörőház pajtá­sai nagy-kör víziúttörő vándor kenutúrára indulnak, a visz- szaérkezés időpontja: augusz­tus 12. Július 23., szombat: Ma kez­dődik a TSF és a Forte SE két­napos nemzetközi női serdülő és felnőtt kézilabda körmér­kőzése Vácott. — A szocialista brigádklub tagjai Egy vidám nap Budapesten címmel fel­keresik a Városligetet és meg­tekintik a Fővárosi Nagycir­kusz előadását. Július 24., vasárnap: Ma zá­rul Zebegényben a Szőnyi Ist­ván Képzőművészeti Szabadis­kola első, kéthetes foglalkozá­sa. P. R. Július 1 ? -tői. hétfőtől az alábbi orvosok tartanak éjsza­kai ügyeletet a városban: Hétfőn: dr. Péter Éva, ked­den: dr. Gulyás Zoltán, szer­dán: dr. Kiss Péter, csütörtö­kön: dr. Hajmer Viktória, pénteken: dr. Bucsek Tibor. szombaton és vasárnap: dr. Péter Éva. csoportfejlesztéseket és a pe­dagóguslétszám fejlesztését vonta maga után. A pedagó­gusképzés nem tudott ezekkel az igényekkel lépést tartani, ezért képesítés nélküli nevelő­ket is kellett alkalmazni. A helyi tanácsok jelentős erőfeszítéseket tesznek a peda­gógusok letelepítése érdekében. Kedvezményes telekvásárlás­sal, szolgálati férőhelyek, laká­sok kialakításával, személyi kölcsönök juttatásával segítik a letelepedést. Az elmúlt három évben a személyi és a tárgyi feltételek javulása a nevelő­oktató munkában megfelelő feltételeket nyújt. A pedagógu­sok anyagi, erkölcsi megbecsü­lése jó irányba változott. Figyelemmel kísérik Az óvodákban történő isko­lára előkészítésen túl, a diffe­renciált beiskolázás feltételei­nek a megteremtése is hang­súlyt kapott. Ez azt jelenti, hogy a nem egyforma gyorsa­sággal fejlődő gyermekek le­hetőleg „iskolaérett” állapot­ban kezdjék meg iskolai tanul­mányaikat, mert ez az eredmé­nyes tanulásuk alapfeltétele. Ugyanakkor feltűnő, hogy a bukási arány növekszik és ma­gas az igazolatlan mulasztások ázárna is. Szabó Lajos tájékoztatása szerint az általános iskola nyolcadik osztályát végzők 97 százaléka kíván továbbtanulni középiskolákban, szakmunkás­képző intézetekben. A fizikai dolgozók gyermekeinek a to­vábbtanulását megkülönbözte­tett figyelemmel kísérik és se­gítik a nevelők. A hátrányos helyzetű, illetve a szociálisan Idén januárban alakult meg a Dunakanyar Fotóklub ifjúsá­gi csoportja, melynek vezetője Bozsóki József. Vele beszélget­tünk. — Hatan vagyunk; Nánási Vera, Őrlik Edit, ifj. Kocsis Iván, Chikán Zoltán, Fürr Ti­bor és jómagam. — Milyenek a feltételei az ifjúsági csoport működésének? — Sajnos a Dunakanyar Fo­tóklub és a művelődési köz­pont között nézeteltérések tá­madtak, melyek kihatottak a csoport munkájára is. Ezért érkezett a legjobbkor a Kötött­árugyár KISZ-bizottságának ajánlata: az ifjúsági csoport diaporáma-sorozattal segítse az ifjúsági klub programjait, cserébe hetente egy alkalom­mal biztosítják a klubot a cso­port szakmai összejöveteleire, megbeszéléseire. — Eddigi munkáik? — Márciusban a művelődé­si központ dzsessz-stúdiójával közösen a Babits-évfordulóra dzsesszoratóriumot készítet­tünk. Ebben a munkában a csoport feladata a diaporáma Gyermekorvosi ügyelet szom­baton és vasárnap: dr. Bar- vircz János tart. Az ügyelet a régi kórház épületében (Vác. március 15. tér 9„ telefon: 11—525.) A beosztás hétközben meg­változhat. elmaradott családok gyerme­keit sokféle pedagógiai és szo­ciális segítséggel igyekeznek a helyi tanácsok. intézmények megtartani az iskolákban. Ezt a célt szolgálják például a kö­zépiskolára előkészítő tanfo­lyamok magyar, orosz és ma­tematika tantárgyakból. A KISZ szerepe Nagy szerep jut továbbra is az ifjúsági szervezetnek, az út­törőmozgalomnak, amely a ma­ga sajátos eszközeivel figyel­met fordít a váci járásban is az ifjúság világnézeti nevelé­sére, összekapcsolva ezt a köz­életi-közösségi tevékenység gyakorlatával. Figyelmet érde­mel, a tanulóknak a család- és társadalmi ünnepségeken, va­lamint a nemzetközi, politikai ünnepségeken való részvétele. A hazaszeretetre nevelés fon­tos területei és lakóhelyükön végzett közhasznú munkavég­zés, a járási, megyei és orszá­gos csoport- és vándortáborok. Az 1971-es tanácstörvény megjelenése óta eltelt időszak alatt a helyi tanácsok jó gaz­dáivá váltak az óvodáknak, iskoláknak. Az iskolák igazga­tói még mindig sokféle felada­tot látnak el, s ez hátrányosan befolyásolja pedagógiai irányí­tó munkájuk hatékonyságát. A hiányosságok ellenére az 1972. évi határozat végrehajtá­sára készített intézkedési terv fő céljait teljesítették a váci járásban: bővült az intézmény- hálózat, gyarapodott a felsze­relés, növekedett a szakképzett pedagógusok száma, jobbak lettek a nevelőmunka pedagó­giai feltételei és eredményei. Papp Rezső képi aláfestése volt. — Jövőbeni terveik? . — Az ifjúsági csoport részt vesz a Pikéthy Tibor-emlékbi­zottságban. 1984 márciusában dokumentumkiállítás mutatja be a zeneszerző, orgonamű­vész, karnagy és pedagógus sokirányú tevékenységét. Mi a fotóanyagot készítjük és állít­juk össze. Olyan bőséges anyag­gal rendelkezünk, hogy a sze­lektálás gondjaival kell meg- küzdenünk. A kiállítás külön érdekessége lesz Pikéthy Tibor autogrammos könyve, melyben a kor magyar és nemzetközi hírességeinek aláírásai szere­pelnek. Például Dohnányi Er­nő, Basilides Mária, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Bruno Walter, Igor Strawinsky kézje­gye. A másik, közelebbi mun­kánk a múlt század képes ko­mikus színészéről, Kassai Vi- dorról készül. Bár emléktáblá­ját július 22-én avatják fel, á kiállítás a színházi szezon de­rekán, decemberben fog meg­nyílni. — Terveink között szerepel közös diaporámaműsor készíté­se. Várjuk a gyárak, üzemek ifjúsági klubjainak megkere­sését. Bármilyen jellegű prog­ramjaikhoz szívesen készítünk képi aláfestő kíséretet. Bár a teremgondunk a Kötöttáru- gyár KISZ-bizottságával kötött szerződés alapján megoldódott, továbbra is nehézséget jelent a nyersanyagköltség, mivel cso­portunk önfenntartó, pénzügyi támogatást senkitől nem ka­punk, ez pedig tevékenységünk szélesítését, bővítését gátolhat­ja. Sz. F. Jegyzet Utazgatunk Ismét idehaza. Az ember izgalommal várakozik a nagy pillanatra, amíg felül­het a gépre, beszállhat a távoli ország fővárosába in­duló vonatba, hogy bepil­lanthasson mások életébe. Rövid idő alatt kell benyo­másokat szerezni a vendég­látók történelmét is tükrö­ző építészetről, képzőművé­szetről, emberi szokásokról, a mai életformát tükröző dolgokról. Nehéz kiválasz­tani a legjobb formát, ami szerint a lehető legtöbbet tudhatunk meg, s így, csakis így, nem az áruházakban térül meg az utazásra köl­tött pénz. Többen vallják azt a né­zetet, hogy a legjobb a szervezett utazás, még ha drága is. Nem kell szállást keresni, nincsenek alapvető nyelvi problémák, ha az IBUSZ tolmácsa és idegen­vezetője veszi vállára effé­le gondjainkat. Különöseb­ben készülni sem kell, mert a tudnivalókat elmondják az autóbusz mikrofonján keresztül, no meg a helyszí­nen, a látnivaló objektu­mok közelében. — Ez igaz, hagyják hely­ben azok is, akiknek vi­szont vitatni valójuk van. Szerintük túl kényelmes az a bura, amely alatt így utazik az ember, s nem te­szi lehetővé a közvetlen emberi találkozásokat. Más­féle kell tehát, közvetlenebb baráti találkozások ahhoz, hogy egy országot és egy népet igazán és közelebb­ről megismerjünk. így igaz. De ehhez a nyelvtudásnak is párosulnia kell. Magam is a nagy készü­lődök táborába tartozom, akinek mindig az utolsó pillanatban szakad mégis a nyakába a csomagolni, in­tézni valók tömege, no meg az előzetes megtudni, el­olvasni valóké is, amiknek a segítségével könnyebben betájolhatnám az érdeklő­désemet odakint. Ez utóbbi azonban mindig elmarad, s ilyenkor jól )ön, ha van egy idegenvezető. Rosszul jön, ha az idegenvezető is készületlen, aminek már nem egyszer voltam a ta­núja. Vezetett drága utakat az is, akit jutalomból küld­tek idegenvezetőnek, s a krakkói Wavelben törhet­tük a fejünket, ki is lehe­tett Erős Ágost szakszón király, mert hogy ismere­teink tárában csak száz ki­rály szerepelt ilyen néven. Ezért aztán mindig elhatá­rozom, hogy legközelebb csak egyénileg utazom, fül- hallgatós magnetofonnal, kazettákkal felszerelve, be­programozva az informá­ciókat. így lépek be a kép­tárba, így állok meg a ké­pek előtt, s mindent elol­vasva világosan látok, s nem kell igazodnom az üz­letek, kirakatok előtt időt vesztegető csoporttagokhoz, a szeszélyes, vagy sznob különcökhöz. A terv persze terv marad, főleg akkor halasztók, ami­kor még távolinak látszik az indulási idő, s végül ma­rad a végső lehetőség, együtt úszni az árral, elfogadni azt, amit kapok. Csak itt­hon kezd már bosszantani a sok-sok kihagyott lehető­ség, ami az életben talán az egyetlen volt. Láttad ezt, ■meg azt? — kérdezik az adott országot jól ismerők, s nekem erre nemmel kell válaszolnom. Egyéni és csoportos uta­zások sokaságáról tudunk a mi városunkban is. qminek csak örülhetünk. Jó, hogy világot látunk, viszonyítani tudunk: milyen mások éle­te, s milyen a magunké. De az is jó lenne, ha a sokféle szervező intézmény az elő­készítésben is segítene, hogy az utazásra költött pénznek ismeretekben té­rülne meg az értéke. No meg azért is, hogy a szub­jektív élménybeszámolók sokasága ne tájolja el a té­li ismeretterjesztő előadá­sok közönségét. Kovács T. István . ISSN 0133-Sí» (Váci Hírlap) A Kötött segített Fotós fiatalok tervei elkészítése és vetítése, a zene

Next

/
Oldalképek
Tartalom