Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-01 / 154. szám

1983. JÚLIUS I., PÉNTEft %JÚd mi 3 MÉM—MEDOSZ Vesefői megbeszélés Csütörtökön a MÉM és a MEDOSZ vezetői megbeszélést tartottak, amelyen áttekintet­ték az elmúlt két év ágazati gazdasági és szakszervezeti munkájának eredményeit, és vázolták a további feladatokat. Amint megállapították: az agrárgazdaság fejlődésében, a jó színvonalú belső ellátásban és az export növelésében meg­határozó szerepe volt a mező-, az erdő- és a vízgazdálkodási dolgozók fegyelmezett, jól szervezett munkájának. A gaz­dálkodás eredményei mellett örvendetes az üzemegészség­ügyi ellátás fejlődése; jelen­leg már 200-nál több gazda­ságban rendszeres orvosi ellá­tásban részeszülnek a dolgo­zók. Ugyancsak az egészségügyi ellátást javítja majd a MÉM Repülőgépes Szolgálatának Al­sóörsön hamarosan felépülő üdülőszanatóriuma. Az állami gazdaságokban folytatódott az elavult, egésztégtelen lakások felszámolása. Az idei feladatokról szólva foglalkoztak azzal, hogy mi­lyen közös teendőik vannak a vállalati gazdálkodás színvo­nalának emelésében, s ezen belül az érdekeltségi rendszer korszerűsítésében. Sajátos helyzetben az agglomeráció Támogatást érdemel Tizennégy megyére kiterje­dő vizsgálatot folytattak a né­pi ellenőrzési bizottságok an­nak felderítésére, hogy a me­zőgazdasági nagyüzemek mi­lyen szerepet töltenek be a falusi népesség élet- és mun­kakörülményeinek alakulásá­ban. Pest megyében a Murai László NEB-tag irányításával folytatott vizsgálatban 124 né­pi ellenőr vett részt, s a ta­pasztalatokat 43 településből gyűjtötték össze. A vizsgálódásból adódó kö­vetkeztetések és javaslatok megértéséhez tudni kell, hogy Pest megye sajátos jellemző­je: a lakosság folyamatosan szaporodik. A más megyékből elvándorló, de Budapesten le­telepedni nem tudó emberek a fővárost övező településekre költöznek, s a legutóbbi két évben is négy százalékkal nö­velték Pest megye lakosságá­nak összlétszámát. A másik sajátosság az, hogy az aktív keresőknek több mint a fele lakóhelyén kívül dol­gozik, s ezeknek az úgyneve­zett ingázóknak a 73 százalé­ka Budapesten termeli az anyagi javakat, növeli a vál­lalatok nyereségét, ugyanak­kor lakóhelyén veszi igénybe a szolgáltatásokat, ott sürgetik az egészségügyi, a szociális és kommunális fejlesztéseket. Mindebből nyilvánvaló, hogy feszültségek alakulnak ki, s azok enyhítésében a mező- gazdasági nagyüzemeknek je­lentős érdemeik vannak. Sok­rétű anyagi támogatásukkal, közmunkákkal, a szolgáltatá­sok egy részének létrehozásá­val és fenntartásával elősegí­tik a lakosság életkörülmé­nyeit javító községpolitikai cé­lok elérését. Természetesen a jelenlegi helyzet egyáltalán nem tekint­hető ideálisnak. Pest megye az itt vázolt települési sajátos­ságaira való tekintettel a köz­ponti pénzügyi alapoknak a kommunális és infrastrukturá­lis fejlesztésekre fordítható részéből az eddiginél többet érdemelne a fővárost övező agglomeráció. Ugyancsak megvan minden erkölcsi alapja annak a ja­vaslatnak is, miszerint azok a fővárosi vállalatok, ame­lyeknek a tervteljesítését, nyereségének létrehozását a vidékről bejáró dolgozók je­lentős részben elősegítik, vál­laljanak részt ezeknek a dol­gozóiknak a lakóhelyén az életkörülmények javításából. Cs. S. Fsik Jenő látogatása Cegléden Nem várta meg a kenyérnekvaló Péfer-Pálf Föl-földübörögnek a kombájnok Majd’ három évtizeddel ezelőtt, amikor már valamire is használható legényke voltam, szép emlékű nagyapám így éb­resztett egy nyári hajnalon: „No, gyere csibész!... Csi­patörlés után kibattyogtam az udvarra, ahol már seregnyi kala- pos-lajbis ember, s magamfajta suttyó gyerek várakozott. A férfiak vállán kasza — így indultunk a búzaföldre. Mire egyet pislantott a nap, odaértünk. A kaszások megálltak a tábla szé­lén, s levett kalappal, ütemre vágtak néhány lépést a zöldes­sárga tengerben. — Az elsőt megadtad, zöld még. Add meg az utolsót is, ér­ve! — mormolták a kaszások. Nagyapám néhány búzakalászt morzsolt szét a tenyerében, s a szemeket szájába vette. Rágta, ízlelte á búzát. „Milyen az íze?” — kérdeztem. A jő öreg rám­nézett, nem válaszolt. Indultunk vissza, a tanyára.,, — Szép emlék, való igaz a péterpáli áldás — mondja Va­lent Mihály, az albertirsai Szabadság Termelőszövetkezet elnöke, amikor értő kalauz­ként irányít a búzamezők fe­lé, hol föl-földübörögnek a kombájnok. — Hanem az idei aratás rendkívüli, nem várta meg a kenyér a Pétereket s a Pálokat. öregapám sem emlé­kezne erre: aratás június el­ső, második hetében? Az őszi árpát learattuk már, most ha­rapnak a kombájnok a búzá­ba. Hektáronként néhány má­zsát már „learatott” a májusi aszály, de emiatt nem fáj a fejünk: idejében került földbe tavaly ősszel a mag, rendesen bokrosodott, s szökött kalászba a kenyérnekvaló. Nézze csak. ezeket a kalászokat! Egy rend elöl... Szétmorzsol néhányat a te­nyerében: acélosnak tűnő sze­mek peregnek a tenyerén. Itt, a Dolina fölötti, hatvan hek­táros táblán MV—8-as fajta búzát vetettek tavaly ősszel. — A szövetkezet hétszáz hektárnyi búzaföldjén öt kom­bájn dolgozik — folytatja az elnök. — E-jelű, NDK-gépek- re vár a feladat: a minimális szemveszteség, s az előírt tar­lómagasság tartása mellett kel! learatnunk az őszi búzát. Az öt kombájnnal hét ember dolgo­zik, s persze, a kiszolgáló sze­mélyzet: szállítók, a műhely­kocsi szerelői, ebédhordók. So­roljam? Sorolja: a termelőszövetke­zet valamennyi tagja készült az idei aratásra. Aggódás nél­kül. a leendő kenyérre gon­dolva teszik, végzik munkáju­kat a kombájnosok is. Kipró­bált, régi aratók — fiatalok, idősebbek, vegyesen —, akik még a kaszálás fortélyait is is­merik. Egy rend elöl, kettő- három-hat mögötte... Régi rege... Hanem a mai, modern aratás az más. — Hogyne lenne az — mo­solyog az amúgy szótlan, rö- vidbeszédű férfi, az aratók „kapitánya”, a negyvenhat éves Maja Ferenc. — Gépem az E—516-os kombájn vágó­asztala közel hét méter széles, s ha nekidurálom magam, egy nap alatt (12—14 órai munká­val! — A szerző.) tucatnyi va­gon szemet küldök a gabona­tárolóba. Igaz, fordulónként leadok egy liter vizet, estére guvad a szemem —, de ki gondol erre, amikor kenyérről Forog a motolla Maja Ferenc éppen harminc esztendővel ezelőtt ült először kombájnra. Most mint beta­nított gépszerelő dolgozik a Szabadság Termelőszövetkezet központi gépműhelyében, ám ha aratásról van szó, nincs maradása. — Mi, aratók már az ősszel, vetés idején a kombájn mo­tollájának hangjait álmodjuk, érzékeljük. A búza ízét, a munka szaporaságát azonban most, a táblák fordulóiban ... Fertályórányit állunk még a hatalmas búzatábla szélén. Porfelhő jelzi: jönnek Maja Ferenc társai, hogy kombájn­jukkal nekiforduljanak a Do­lina-csücskének. Aztán egy vízzel teli tartálykocsi érke­zik. Maja Ferenc fölhág a lépcsőre, s valami két és fél­méter magasságból pásztázza szemeivel a következő fordu­lót. — No, indulhatunk? — kér­dezi, s int, menjek föl én is. Pótszék nincs, kapaszkod­nom kell, ami — egyelőre — nem is olyan nehéz. Annál hangosabb a dübörgés, amikor elindulunk. Az előbbi learatott — léniaegyenes — tarlózsinór mellett haladunk a géppel. Döccen a kombájn, egyenet­len a talaj. A motolla ritmi­kusan tereli a gabonaszárakat, s mögöttünk széles csíkban, mintha óriás hajnyírógép dol­gozott volna: kopár marad a búzatábla. Nyeljük a forró levegőt, lé­legezzük a be-betüremlő port, s nemsokára megtelik a több köbméteres tartály. Maja Ferenc szeme akár a sasé: százféle mozdulatot, megannyi méretet les, figyel, őriz. A műszerek..., a vágó­asztal pereme .... a tartály..., a forduló ..., s én, az utas, aki hallgat, m a férfi szavait. Már nem kell kiabálnia, már mo­notonná lett a dübörgés, már megszokam a kombájn duru- zsolását. Forog a motolla, szál­lingózik a föld, s a kalászmil­liók pora. A tábla peremén leállítja a gépmonstrumot — Medvét kapott — kászá­lódik le az ülésről Maja Fe­renc. Medvét kapott a gép Néhány ölelésnyi, ittfelejtett gyom kapaszkodott a motollá­ba: ez a „medve”. A férfi gya­korlott mozdulatokkal kikap­ja a gázcsomót — indulunk, tovább. — Két fiam van. Huszonegy éves az idősebb, három évvel fiatalabb a másik. Mindketten itt, a téeszben dolgoznak. Traktorosok. Lehet, hogy idő­vel ők is jó aratók lesznek, mindenesetre már ismerik a búza ízét. Én már gyermek­koromban megismertem azt a hasonlíthatatlant: kaszáltam, markot szedtem, kévéket do­báltam a cséplőgép torkába. Dobáltam? Fenét... Volt azokban a mozdulatokban va­lami áhítat, de hát igyekez­nünk kellett, nem gondolkoz­tunk azon, ki is eszi meg majd a búzából, annak lisztjéből ké­szült kenyeret... Űjabb forduló: megbillen a kombájn, s aztán tovább ara­szol. Nézem Maja Ferenc ar­cát. A megannyi aratás nyomát őrző, apró ráncokban most ve- rejtékcseppek gurulnak alá, tovasodorják a porszem- és törekmilliókat. B. I. A. Aranytartalék az alkotó ember Mint arról lapunk első oldalán beszámoltunk, felavat­ták a technika házát Cegléden. Az építkezésben széles körű társadalmi összefogás bontakozott ki, a különböző üzemektől kezdve az iskolásokig és az MTESZ tagjaiig mindenki bekapcsolódott a régi épület átalakításába. A legkiemelkedőbben tevékenykedők a tegnapi ünnepségen elismeréseket, okleveleket vehettek át. Nagy érdeklődés kísérte Fock Jenő nyugalmazott miniszterelnöknek, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága tagjának, az MTESZ elnökének az időszerű gazdaságpo­litikai feladatokról tartott tájékoztatóját. Felmérés Fock Jenő, a székház avatá­sa során tartott tájékoztatójá­ban kiemelte, hogy a népgaz­daság jelenlegi fejlődési sza­kaszában előtérbe került és fontos cél a műszaki' értelmi­ségiek helyzetének pontos fel­mérése. Enélkül nem lehet sem rövidebb, sem hosszabb távra tervezni, s megítélni, milyen tényezők javíthatják, vagy ronthatják ennek a ré­tegnek a közérzetét. Hamis az az állítás, hogy ahol nincs gazdasági növekedés, ott nincs szükség műszaki fejlődésre sem. Tények sora igazolja, hogy ebben a helyzetben az előrelépés egyik forrása a technológia folyamatos meg­újítása, és olyan új utak ki­jelölése, amelyek majd akkor válnak fontossá, ha ismét fel­lendülés lesz. Az alkotó em­ber, a kreatív gondolkodás ma a gazdaság egyik arany- tartaléka. Az elmúlt két évben hat tech­nika házát avattak az ország­ban, ebből hármat Pest me­gyében. Ez mindenképpen azt jelzi, hogy szűkebb pátriánk vezetése, s mindazok, akik né­pünk jövőjéért felelősséget éreznek, felismerték, mekkora lehetőség van az emberekkel való sokrétűbb, közvetlenebb foglalkozásban. Különösen fontos manapság a még pályá­juk elején álló fiatalokkal és a hatalmas tapasztalatokkal rendelkező nyugdíjasokkal többet törődni. Vitatkozva A jelenlegi tennivalók szám­bavételekor a nyugalmazott miniszterelnök megemlékezett az országgyűlés legutóbbi ülé­séről, amely reális, őszinte ké­pet adott népgazdaságunk helyzetéről. Ezen az alapon világosak tennivalóink is, ami egységes szemléletet kell hogy teremtsen a végrehajtáskor. Ez persze nem azt jelenti, hogy a részkérdésekben nem lehet vita, mint ahogy az or­szággyűlés egy-két megállapí­tása is továbbgondolkodásra késztetheti a szakembereket. Ezek közé tartozik az a néhány képviselőnél hallható megfo­galmazás, miszerint ilyen ne­héz helyzetben még nem volt országunk. Fock Jenő példákat sorolt, olyanokat, amikor en­nél sokkal drámaibb volt a gazdaság állapota, gondoljunk csak 1945-re, vagy 1956—57-re. A külső okokra való hivatko­zás is torz szemléletet szül, amelynek egyik következmé­nye a gyors cselekvés haloga­tása. Sokszor éppen a világ- gazdaság objektív hatásaival takargatjuk belső munkánk hiányosságait, s ezen minden­képpen változtatni kell. Mint azt a gazdasági élet irányítói is több fórumon ki­nyilvánították, a jövőben a széles kört érintő változások előtt nagyobb hangsúlyt he­lyeznek a demokratikus vi­tákra, s a szakemberek véle­ményének meghallgatása után, nem pedig váratlanul, a be­jelentések kellő előkészítését nélkülözve hozzák meg dönté­seiket. Teljesítheti A VI. ötéves terv céljai reá­lisak, nem helyesek azok a kezdeményezések, amelyek e fontos dokumentum átdolgo­zására irányulnak. Ennek megfelelően jelenleg a legfőbb célok közé tartozik, hogy az ország adósságát kis mérték­ben csökkentsük, s ezzel egy- időben a lakosság életszínvo­nalát megőrizzük, legalábbis társadalmi méretekben. Ezek teljesíthetők. Fock Jenő részletesen ele­mezte ezután a belső felhasz­nálás helyzetét is. Véleménye | szerint mind a beruházások, mind a fogyasztás csökkenté­sében elértük azt a határt, amelyet nem szabad átlépni. Az MTESZ elnöke befejezé­sül a műszaki értelmiség kö­zösségi tevékenységéről szólt. Elmondta, hogy e réteg helyze­tének javítására — s ebben fontos hangsúlyt «kap a bérek emelése is — mind a szövet­ség,« mind a szakszervezetek külön-külön javaslatot dolgo­zott ki és terjesztett a kor­mány elé. Ezekről később szü­letik döntés. Furucz Zoltán Az új technika házának terasza, amely később bizonyára hasznos elő­adások, klubfoglalkozások helye lesz Veress Jenő felvétele Omszki vendégeink Dunakeszin és Vásott Hasznosítható tapasztalatok Pest megye szovjet testvér- megyéjének, Omszknak a kül­döttsége, mely az MSZMP Pest megyei Bizottságának meghívására érkezett hazánk­ba, tegnap Dunakeszire és Vácra látogatott. Mähler Róbertné, a városi pártbizottság titkára fogadta Maja Ferenc fölhág a lépcsőre A szerző felvétele Dunakeszin a delegációt, s tá­jékoztatta őket a fiatal város fejlődéséről, majd a vendégek a Magyar Hűtőipari Vállalat hűtőházát keresték fel. Szabó József igazgató köszöntötte a látogatókat, s csakhamar szí­vélyes eszmecsere kezdődött az ott folyó munkáról. Ez a téma különösképpen érdekel­te a vendégeket, mivel Omszk megye gondja, hogy szűkös a hűtőkapacitása. A nap programja Vácott folytatódott, ahol a városi pártbizottság székházában Pál­mai László, az MSZMP városi bizottságának titkára és Tari Kálmán, a városi tanács el­nökhelyettese adott rövid tá­jékoztatót az Észak-Pest me­gyei ipar- és iskolaváros éle­téről. Ezután a vendégek és a vendéglátók felkeresték a Vá­ci Kötöttárugyárat, majd en­nek Széchenyi utcai minta­boltját, ahol divatbemutatón ismerkedtek meg a legújabb kollekcióval. A késő délelőtti órákban ér­tek a Madách Imre Ifjúsági és Munkásművelődési Központba, ahol kalauzuk Végh Károly, az intézmény igazgatója volt. Az épületben tett séta során ismertette a művelődési intéz­mény szakköreinek, klubjai­nak tevékenységét. A vendé­gek körében osztatlan elis­merést keltett a vakációzó vá­ci gyerekek képzőművészeti gyermektábora. Kisiskolások, harmadik, negyedik osztályos kislányok és fiúk ismerkedtek itt tegnap délelőtt a nemez­készítés titkaival. A látogatás emlékéül a tábor valamennyi résztvevője egy-egy jelvényt kapott emlékbe Ludmilla Ogyincovától, az omszki köz­ponti kerület pártbizottsága első titkárától. Mindent megteszünk a béke érdekében A művelődési központban tett séta végén arra kértük a delegáció vezetőjét, Vlagyi­mir Szosznyint foglalja össze Pest megyei látogatásuk ta­pasztalatait. — Sokfelé jártunk a megyé­ben: üzemekben, szövetkeze­tekben s másutt, és minde­nütt őszinte vendégszeretet, figyelem kísérte utunkat. Meg­győződésem, hogy sok közös problémánk 'ran, ilyen például a hatékonyságra és takarékos­ságra való törekvés, a gazda­sági színvonal további emelé­se. Sok érdekes műszaki és szervezési megoldással talál­koztunk, s arra törekszünk, hogy ezeket a tapasztalatokat felhasználjuk munkánkban. Hogy példát is mondjak, a du­nakeszi hűtőházban például operatív segítséget is kértünk az ott dolgozó szakemberektől. Ügy ítélem meg, hogy a me­gyéink közötti delegációcserék nagyon hasznosak a közös fel­adatok megoldásában, a szo­cialista gazdaság erősítésében a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI., illetve a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusán hozott ha­tározatok végrehajtásában. S van mag egy közös törekvése a szovjet és a magyar embe­reknek: békét akarunk és mindent meg is teszünk annak érdekében, hogy a béke meg­maradjon a földön — fejezte be lapunknak adott nyilatko­zatát Vlagyimir Szosznyin, az SZKP Omszk megyei Bizott­sága könnyűipari és élelmi- szeripari osztályvezetője.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom