Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-16 / 167. szám
KSxsíoi tori >•'** , J Amatőr szakosztályban 1983. JÜLIUS 16. Átigazolások Topor ügye topog Az MLSZ átigazolási bizottsága pénteki ülésén ismét foglalkoztak Preszeller (a Haladásból a Rábá-ETO-ba) és Topor (a Keszthelyből — illetve a ZTE-ből — a Haladásba) átigazolásával. Döntés az érdekeltek meghallgatása után sem született, keddig kaptak haladékot az érdekeltek a megegyezésre. Az MLSZ átigazolási bizottsága az alábbi átigazolásokhoz adta hozzájárulását: SZEOL AK: Balázs (Vasas), Szabó (DÉLÉP). Nyíregyháza: Tisza (Békéscsaba). Diósgyőr: Kléninger (Nyíregyháza), Fodor (TFSE). MTK-VM: Sólyom (BVSC). Az MLSZ-ben elkészült az j983—84. évi labdarugó Na i őszi idényének sorsolása. A küzdelmek augusztus 20-án kezdődnek és november 26-on fejeződnek be, de akkor meg nem lesz idényzaras. mert hátravan a görög-magyar EB-selejtező (december egy UEFA Kupa-nap, deoem- t£ 11-én pedig MNK-forduló. a legjobb 32 közé Jutásért Az őszi idény 15 fordulójából 13-at szombatra sorsoltak ki kétszer augusztus 24-en és október 5-én mérkőznek az együttesek hétközi, szerdai forduló keretében. Az előző évekhez hasonlóan a fővárosi együttesek egymás elléni rangadóra Népstadionban bonyolítják le, szeptember 10-én és 24-én, valamint október 5-én. A bajnokság legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapását, a Ferencváros—Raba rangadót szeptember 17-én a fővárosban rendezik meg. A bajnok győri gárda az elmúlt évi bajnokság bronzérmesével a Bp. Honvéddel is idegenben küzd, szeptember 3-an A Rába ETO az őszi idényben gyakori vendég lesz a ban, nyolc idegenbeli találkozójából, hatot vív Budapesten (mellette még Nyíregyházára és Szombathelyre utazik) ßor- rendben a Bp. Honvéd, a Ferencváros, a Volán az U Dózsa, a Csepel és a Vasas ellen, s a budapesti klubok közül egyedül az MTK-VM látogat a Rába partjára. Csaknem állandó budapesti szereplő lesz a Ferencváros, mivel nyolcszor Pályaválasztó és hét idegenbeli mérkőzéséből ötre ugyancsak a fővárosban^ kerül sor a zöld-fehérek az folyamán csak kétszer utaznak, Tatabányára, illetve Pécsre. A bronzérmes Bp. Honvéd ősz- szel nyolcszor pályavalasztó es hétszer szerepelj idegenben, ebből négy mérkőzést (Haladás, Nyíregyhaza, Pécs, Tatabánya) rendezik vidékén ősszel a labdarugo-valoga- tott négy, hivatalos, országok közötti mérkőzést vív sorrendben az NSZK, Anglia és Dánia ellen itthon. Görögország ellen pedig idegenben Az olimpiai csapatokét fellépés vár. a Szovjetuniót fogadja az együttes, a görögökhöz viszont utazik a Los Angeles-} selejtező keretében. Az utánpótlás- válogatott mérkőzései azonosak az A-válogatott találkozói- , VSKét MNK-forduló található a műsorban, november 16-án a 64-be, december 11-én pedig a 32-be jutásért játszanak a csapatok. Az ősz UEFA Kupa napjai: szeptember 14 es 28.. október 79.. és november 2 valamint november 23. és december 7. A bajnokság augusztus 20- ón csonka fordulóval kezdődik, a Ferencváros és a Diósgyőr ugyanis mar korábban engedélyt kapott külföldi tuLabdarúgó körutazásunk során Dömsödről Kiskunlachá- zára értünk. Ám itt már csak múlt időben beszélhetünk a területi bajnokságról. Az ÉG- SZÖV MEDOSZ csapata ugyanis kiesett. Kényszerű búcsú Lendvay Imrétől, a kiskun- lacházi együttes labdarúgó- szakosztályának vezetőségi tagjától érdeklődtünk a gárda jövőjéről, s természetesen arról is, miért a kényszerű búcsú. — A sikertelen szereplésnek nagyon sok összetevője volt. Ügy érezzük, a vezetőség, mindent megtett a jó szerepléshez szükséges feltételek megteremtésében. Célunkat, az 1—10. hely valamelyikének megszerzését nem tudtuk teljesíteni. Csupán három mérkőzést kellett volna még megnyerni hozzá... — Kezdettől nem volt megbízható kapusunk. Az érvényben levő átigazolási szabályzat szerint Gendúr Lászlót a Csepel SC elrabolta, de semmilyen játékost nem adott érte. Nagy gond ez a kis egyesületek számára. Az utód Párára, így egymás elleni találkozójukat november 9-én játsszák le, mivel korábban nincs szabad időpont. U szodaavató Vermes második A Los Angeles-i olimpiai létesítmények főpróbáira a tengerentúli szervezők igyekeznek rangos mezőnyöket verbuválni. Így van ezzel az úszóvilág elitje is. többen közülük megjelentek azon az úszóava- tón, amelyet Modonald meghívásos versenynek neveznek. A ' vadonatúj ’létesítmény méltó megnyitója a szovjet sztár, Vlagyimir Szálnyikon volt, aki 800 m gyorson saját régi rekordját adta át a múltnak, tavalyi eredményénél 5 tized másodperccel úszott jobbat. Szalnyikov rekordja 7:52.33, ami pedig volt: 7:52.83. A nők fesztiválján egy 14 éves japán kislány, Hiroko Na- gaszaki úszása jelentett élményt. 200 m mellen minden idők negyedik legjobb teljesítményét érte el (2:29.91 p.). A magyarok közül 200 mellen Vermes Albán második helyezést szerzett (2:21.37), de alaposan elmaradt a magyar csúcstól. Érdekesség, hogy itt is japán versenyző nyert Vermes előtt, a magyar csúcsnál szintén rosszabb idővel. Ugyanebben a számban Dzvo- nyár János hatodikként ütött a célba (2:24.84). 200 m háton a nemrégiben Edmontonban is kiválóan szerepelt szovjet Zabolotnov (2:00.95) az Universiadéhoz hasonlóan honfitársával. Seme- tovval (2:01.49) vívott késhegyig menő csatát, és mögöttük Vladár Sándor érkezett harmadikként célba (2:02.29). O A teniszezők Galea Kupa sorozatában Royanban Magyarország 5:0 arányú vereséget szenvedett Franciaországtól. Az utolsó egyesben Zentai 6:1, 1:5-re kapott ki Courteau-tól, Szikszai pedig 6:3, 6:4 arányban Forget-től. ■ Az Olasz Labdarúgó Szövetség vétója ellenére könnyen előfordulhat, hogy két brazil labda- rugócsillag, Zico. és Cerezo mégis Itáliában folytatja pályafutását, ismeretes, hogy Zico az Udineséhez, Cerezo pedig a Romához készült, amikor különféle formai és más jogi okokra hivatkozva a labdarúgó-szövetség keresztezte terveiket. A két érdekelt klub ezt követően az Olasz Olimpiai Bizottsághoz fordult Jogorvoslásért. Az kijelölt egy 9 tagú bizottságot, melyben három jogprofesszor is helyet kapott, ök megvizsgálják Zico és Cerezo esetét, és a legfrissebb hírek szerint július 19*én adnak ki kommünikét. O Túl van az orvosi utókezelésen is Franco Unclni, az olaszok 500 kem-es géposztályban világbajnok gyorsasági motorversenyzője, aki a múlt hónapban a Holland GP versenyein sérült meg életveszélyesen. Emlékezetes, hogy Gncini bukott, majd amikor kifelé igyekezett a pályáról, egy versenyzőtársa elgázolta. Az azzurri motoros napokig feküdt kómában, a gondos orvosi törődés végül segített rajta. A bolognai klinika ellinkás Andrást — aki nálunk nagyon rosszul védett — elvitte a Dorogi SE. Ott több alkalommal kitűnően védett. A következő kapusok csak szükségmegoldások voltak. — Az őszi szezon után kilépett Kiss István, az egyik legjobb csatárunk, majd követték őt Konrád Károly és Palicskó Tibor hátvédek. Mások nyolc-tíz hétig hiányoztak betegség vagy sérülés miatt. Szinte minden héten más csapat ment a pályára, nem tudtunk talpra állni. Az eredménytelenség hozta magával a szezon közbeni edzőcserét is. Mezei József helyett Monostori Tivadar lett a tréner, de akkorra morálisan szétesett az együttes, s csak vergődött. Ügyesebb fiatalok — Ami sikerült a tervünkből: becsülettel végigjátszot- tuk a bajnoki évet, úgy is, hogy az utolsó találkozón három ifista segítette ki a csapatot. Ifjúsági és serdülő tizenegyünk az országos bajnokságban jól helytállt. Az előzőek a kilencedik, az utóbbiak a tizenkettedik posztot foglalták el, megelőzve a tabella alján végző Ráckevét és Dömsödöt. — A teljesítmény nagyon hullámzott, attól függően, hogyan állt fel a csapat. Dunaújvárosban az NB I-es múltú Kohász csak nehezen nyert 1- 0-ra. A BKV Előre ellen idegenben 2-0-ra, majd 3-1-re, vezettünk, 4-3-ra kikaptunk. A 8. helyen végző Érdet 8-7-re vertük, a Pénzügyőr-pályán 2- 2-es állásnál a játékvezető kétszer mutatott középkezdésre, a partjelző visszavonatta a szabályos gólt. — Kevesen szerepeltek megbízhatóan. A jók között említem Horváth Ferencet, Gara Jánost és Mizsei Zoltánt, Kó- nrya Józsefet se ide, se oda A hét végén érdekes sport- eseménynek ad otthont Pécel: a II. Skálabau nemzetközi autocrossversenyt rendezik meg a nagyközségben. Ma 13 órakor lesz az edzés, a legjobb 32 autós vehet részt a vasárnapi döntőben (9.30). Kajak-kenuban és teniszben szombaton és vasárnap tartják a vidékbajnokságot, az előbbit Fadd-Domboriban, az utóbbit Szegeden. Az országos díjugrató bajr nokság második fordulójának Kaposvár a színhelye. időpontja szombat, vasárnap 8 óra. Dunaújvárosban randevúzAz NSZK-beli Schwanenberge labdarúgócsapat ifjúsági játékosai magyarországi tárbocsátó záradéka szerint Uncini ebben a szezonban már nem ülhet nyeregbe, most a legfontosabb dolog, amit tehet, a pihenés. A következő szezonban ismét versenyezhet. n Az AFP fctesülése szerint Olaszország a legesélyesebb az 1990. évi labdarúgó-világbajnokság megrendezésére. A decemberi zürichi FIFA VB ülésen érdeklődést mutatott a lebonyolítás iránt Franciaország, Anglia. Jugoszlávia, Hollandia, a Szovjetunió, továbbá Ausztria és Magyarország is — közös rendezésben. • Kilenc ország csapatainak látványos felvonulásával kezdődött meg pénteken Veszprémben az úttörők XXVII. nemzetközi barátság könnyüatlétikai négytusaversenye A rendezvényt, amelyen Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Magyarország, a Szovjetunió, Lengyelország, Mongólia, az NDK és Románia úttörői vesznek részt, Molnár Kozma Erzsébet, a Magyar Üttörők Szövetsége Országos Tanácsának titkára nyitotta meg. A versennyel cgyidőben a szervezők nemzetközi végrehajtó bizottsága is Veszprémben ülésezett. Beszámoltak tjöbbek között a részt vevő országok ifjúsági sportmozgalmának helyzetéről. annak eredményeiről, s szó volt a jövő évi, Csehszlovákiában megrendezendő nemzetközi verseny előkészületeiről is. nem sorolhatjuk. Mérkőzéseket dönthetett volna el, ha nem cselezi agyon magát, ha berúgja a helyzeteket. Nincs kedvezmény — A kiesés után az ÉG- SZÖV vezetése minden kedvezményt megvont a játékosoktól. Eddig hatan kiléptek a labdarúgó-szakosztály kötelékéből, nem lehet tudni, ki marad. A MEDOSZ a megyei első osztályban indít csapatot, döntően az ifire építve, valamint az augusztusban leszerelő katonákra. Így 18-20 fő képezi a keretet, tagjai a község lakosai, és dolgoznak. Az edzőkérdés még nem megoldott. — Űj, szélesebb alapokra kell a lacházi futballt helyeznünk. Az ÉGSZÖV — érthető — a továbbiakban nem vállalja az egyedüli bázis szerepét. A teljesen amatőr szakosztály költségeit a községben gazdálkodó szervezetek fedezni tudják. — Komolyabban foglalkozunk a sportköri ^tagság szervezésével. Szeretnénk, ha ismét úgy éreznék Kiskunlac- háza polgárai, hogy községi a labdarúgó-együttes. B. F. Vasas-előkészületek A Érd és Zsámbok i A Vasas labdarúgócsaoat több előkészületi mérkőzést játszik az NB I-es bajnokság rajtja előtt. Július 18-án a Fáy utcában fogadja a területi bajnokság Duna-csoport- jában szereplő Érdi VSE-1, 30- án pedig a gödöllői járási bajnokságban játszó Zsámboki Tsz SK otthonában vendégszerepei. nak a gyermekúszók szántén országos bajnokság keretében. A hét végén mindkét napon 9,30 és 17 órakor kezdődnek a küzdelmek. Vasárnap 10.30- tól az abonyi strandon rendezik meg a Pest megyei úszócsapatbajnokság III. fordulóját, melyen más megyéből érkező klubok is indulnak. A vízilabda OB II A-cso- portjában a dobogót a pályázó Ceglédi VSE ma 15 órai kezdettel Hódmezővásárhelyen száll vízbe, vasárnap megváltózik a színhely: Cegléden játszanak a vásárhelyiek. A városi uszodában sorra kerülő bajnoki mérkőzés 11 órakor kezdődik. sasutazáson vesznek részt. Az 1965. augusztus elseje és az 1967. augusztus elseje után született fiatalok vasárnap a szentendrei Papírgyár pályáján a hasonló korú Pest megyei A- és B-válogatottal játszanak barátságos mérkőzést. Az első találkozó 14, a második 15 órakor kezdődik. A-keret: Ádám (Dunai Kőolaj), Bakos (Diósd), Berecz (D. Kőolaj). Gádor (Bag), Győré (Nagykáta). Győri—Sípos (Érd), Habos (Érd), Ha- nusz (Vác), Hegedűs (Zsám- bék), Káré (Bag), Korponai (Sülysáp). Molenda (Piliscsa- ba) Nagy László (Abony), Rabi (Monor), Sági (Vác), Urban (PiLiscsaba). B-keret: Andi (Vác), Balázs (Bag), Cseresznyik (Vác), Cserhalmi (Göd), Füzér (Érd). Gáspár (Hennád), Kovács László (Érd), Luzsák (Vác). Molnár (Budaörs). Oláh (Vác), Öze (Vác), Rátkai (Vác), Ré- kasi (Abony), Szédeli (Érd). Tóth (Vác), Zsákai (Abony). A kerettagoknak vasárnap 12 órakor a Batthyány téri HÉV-végállomáson Ivády Béla edzőnél kell jelentkezniük. Csonka fordulóval kezdődik Augusztustól novemberig Úszó csb Abonyban ^Vendégek is érkeztek Vasárnapi barátságos meccsek Ifjúságiak Szentendrén Unnen-onnan! APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS Forgácsoló automata- beállitókat (7000 Ft körüli havi kereseti lehetőség), szálbefűzőket, kezdő és gyakorlott esztergályosokat, villanyszerelőket, (lehet női is) mérőállomásra, automata fóliatekercselő gépbeállítónak mechanikai műszerészeket, férfi raktárvezetőt, férfi raktárvezetőt megfelelő képesítéssel, gépkocsirakodókat, férfi és női betanítottéi segédmunkásokat, jó kereseti lehetőséggel, kellemes munkahelyi környezetben, azonnal alkalmasunk. Dolgozóink be-, illetve hazaszállítását körletünkben minden irányban biztosítjuk. Üzemi étkezési, sportolási, kulturális, üdülési lehetőség van. Támogatjuk és biztosítjuk a szakmai képzést és továbbképzést. Vállalatunk a MECHANIKAI müvek, jelentkezéskor elérhető a 87-es autóbusszal vagy telefonon: a 669-400/102, vagy 265-ös telefonszámon. A Fővárosi János Kórház-Rendelőintézet gazdálkodási osztálya a mosodai részlegébe felvesz vegyész vagy textiltechnikusi végzettséggel rendelkező műszakvezetőket, két műszakos munkahelyre mosó- mestereket, valamint férfi és női betanított munkásokat. Fiatal közgazda, vezetői gyakorlattal ál lást változtatna. — Megkeresést .Minden érdeke! 129 852” jeligére kérem a Hírlapkiadó Váll. kirend Cegléd. Teleki utca 30 szám. ___________ Az Alagi Állami Tangazdaság alagi kerületének a gépműhelyébe felvételt hirdetünk: motorszerelő (dízel). mg. gépszerelő és géplakatos szakmák betöltésére. Jelentkezés: Dunakeszi, Alagi major, Szabó Lajos gép. ágazatvezetőnél. Telefon: 692-184/92-es mellék. 41-248/92-es mellék.____________ A nagykőrösi Varosgazdálkodási Vállalat felvesz különleges gépjárművezetői engedéllyel rendelkező munkaerőt. Jelentkezni lehet: Nagykő rös, Tázerdei u.‘ 13 alatt. Pálfi László üzemfenntartási vezetődtél _______________ A Fővárosi Janos Kórház-Rendelőinté- zet igazgatóságára felvesz középfokú végzettséggel rendelkező munkaügyi előadót, könyvelőt. Jelentkezés személyesen vagy a 154-030/188 tpWonon. A Fővárosi ».János Kórház-Rendelőinté- zet felvesz szakképzett műtős asszisztenseket. Eladó Pestlőrincen, a Városház u. 43. alatt háromszobás, komfortos családi ház. Irányár: 1 200 000 kp. Megtekinthető este 6 órától._________________ 3 és fél szobás, kertes családi ház eladó. — Nagykőrös III., Orgona u. 9. Érd. 18 óra után. _______________ V 1300-as Lada eladó. — Érdeklődni lehet: Nagykőrös, Tavasz U. 5. 17 óra után. Lanto- séknál.______________ Tanya eladó, bekerítve, gyümölcsössel, kertészkedésre alkalmas területtel, ipariárammal, két kúttal. Nagykőrös, 2. járás, Csíkvár dűlő 61. Érdeklődni a helyszínen. Másfél éves villany- motor szivattyúval eladó, 220 voltos. Nagykőrös, Csikvár dűlő 14. Vasúthoz közel, második tanya____ Na gykörös, városközpontban 4 szoba összkomfortos lakás eladó. Deák »ér 1._________ Romos tanyát vagy lakást vennék 20 000 forint készpénzért, megközelíthető helyen. — Nagypálné, Csongrád. K. 4/135. 6641.______________ Há z eladó Nagykőrös X., Zsemberi Gyula 48. Gazdálkodásra alkalma^_____________ Eladó n órom szoba összkomfortos ház. kert, garázs, csere Is lehetséges. Nagykőrös, Bajcsy-Zs. u. 10. Érdeklődni: du. 1 órától 7 óráig________ Jó állapotban levő Lada 1500-as, elfogadható áron eladó. Kiss Erika. Bénye. Fő u. 123. sz Kétszobás, kertes családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni: Mo- nor. Foreách u 5. Eladó kertes családi ház, két szoba összkomfort. Érdeklődni: Tóth, Bp. XXII., Baross Gábor telep, Mátra 12. ______________ Csa ládi ház beköltözhetően eladó. Cegléd, Lövész utca 6. szám alatt. Érdeklődni lehet: Cegléd, Körte utca 7. szám' vagy Nyársapát. 13. dűlő 3. Datolyapáima, 3 méteres, 15 éves, 5000 forintért, sürgősen eladó. Kajosné, Bénye, Alkotmány u. 1. Elcserélem pestlőrinci, Városház u. 43. alatti háromszobás, komfortos családi házamat 1 200 000 forint értékben kétszobás öröklakásra Kispesten vagy Pestlőrincen értékegyeztetéssel. — Megek inthető este 8 ónétól. A tápiószentmártonl Aranyszarvas Mgtsz hobbi-, sport- és igás- lovat kínál eladásra. Telefon: Tápiószentmárton, 14, Telex: 22-7275. Július 18-tól augusztus’5-ig húforkiáíhtás és -vásár Szobon, a Művelődési Házban Nyitva: 9-től 18 óráig,.szombaton 9-től 13 óráig. Lakószobabútorok, szekrénysorok, kárpitozott garnitúrák, konyhabútorok nagy választékát kínálja: a / Pest megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat Propolisz tartalmú Propur® balzsam, spray postai utánvétellel megrendelhető a Fitotéka gyógynövényszaküzletből Budapest XIV., Bosnyák u. 1/a. 1145 Telefon: 630-394. FINOMVEGYSZER - HUNGARONEKTÄR & \