Pest Megyei Hírlap, 1983. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-14 / 165. szám
Országjáró népművelők / / Tevékeny hazaszeretet A galgahévízíek megismétlik X ÉVFOLYAM, 165. SZÄM 1983. JÜLIUS 14., CSÜTÖRTÖK Bolgár áruk hete Gazdag választék - olcsón Azt gondolom, hogy az ismeretterjesztésnek és az ismeretszerzésnek egyik legjobb, leghasznosabb, s talán legüdítőbb formája a tanulmányi kirándulás. A járás művelődési házaiban és könyvtáraiban dolgozók. mintegy harmincán az elmúlt napokban Győrrel és Győr megyével ismerkedtek. A három napig tartó utazás a felfedezések sokaságát rejtegette, s a megismerések gazdagságával halmozta el a túrázóikat. Nem csoda hát, hogy Bankó László gal- gahévizi művelődésiház-igaz- gató ez út végén így szólt társaihoz: — önző, magamnak való ember lennék, ha erre az útra nem szervezném meg a galgahéviziek kirándulását. Még egy hét sem telt el a kijelentés óta, s hallottam a hírt: ötven galgahévizi július 17-én hajnalban elindul, hogy az általunk látottakkal megismerkedjen. Készülődnek a szadaiak, a hévizgyörkiek, s az erdőkertesdek is. Ha csak ennyit adott volna ez az utazás, már akkor is érdemes volt a népművelés dolgozóinak tapasztalatcseréjét megszervezni, s érdemes lenné több ilyen útra sort keríteni. De vegyük sorba a három nap eseményeit kedvcsinálónak, követendő és követhető túraajánlatnak. Utunk első állomása Győr városa volt. Győr egyike azoknak a magyar városoknak, amelyek kialakulásuktól fogva folyamatosan vezető szerepet töltöttek be, és ezt a modern időkben is megtartották. A megyei művelődési központban az ott dolgozó népművelők egész megyét átfogó módszertani munkájával ismerkedtünk, sétáltunk a városban, ahol a régi korok, hagyományos műemléki városképét. az ódon hangulatot csakúgy megtaláltuk, mint a legkorszerűbb fejlődés, a friss ütemű gyárváros dinamikáját. Borsos Miklós szoborkiállítása, Kovács Margit kerámiái a győriek modern művészetet értő és vállaló művészetpártolásáról vallottak. Pannonhalmán a 282 méter magas Várhegyen álló évezredes múltú bazilika és monostor az építészeti, kéozőművé- szeti látnivalók, ritkabecsű gyűjtemények együttesének lenyűgöző gazdagságát tárta elénk. Fertődre úgy mentünk, mint az az évi százötvenezer, aki nagyon kíváncsi a magyar kastélyépítkezés legszebb, legnagyobb példájára, a műemléki és kultúrtörténeti szempontból egyaránt kiemelkedő jelentőségű Esterházy-kastélyra. Sopronról megállapíthattuk, hogy környékének változatos természeti szépsége, utcáinak megejtő hangulata, történelmi, kultúrtörténeti emlékei, közgyűjteményei, nemzetközi idegenforgalmi kulcshelyzete következtében nem véletlenül vált külföldiek és hazaiak kedvelt úticéljává. Tudatosan nem írtam a szakmai beszélgetésekről. a szerzett népművelői tapasztalatokról, de szólni kívánok arról az örömet adó felfedezésről. amellyel utunkon számtalan beszélgetésünk alkalmával találkoztunk. Arra az aprómunkára gondolok. amit nemzeti hagyományaink ápolása, megismertetése, az aktív hazaszeretet jelent. És minderről nem azért vettünk tudomást. mert különösen figyelmünkbe ajánlotta volna bárki is. Ezzel az aprómunkával lépten-nyomon találkoztunk. Az utóbbi években történészek, néprajzosok, építészek, műemlékesek, helytörténészek, könyvtárosok, tanácselnökök, népművelők, régészek, a szó igaz értelmében néptanítóknak nevezett pedagógusok, a hagyománytisztelő kas névtelen méhecskéi dolgoznak az országban, nemzeti hagyományaink hozzáférhetővé tételén és értékelésén. F. M. Hamisítatlan keleti zene áradt a hangszórókból a Gödöllő és Vidéke Áfész központi áruháza környékén. Nem véletlenül, hiszen a napokkal, hetekkel ezelőtt meghirdetett bolgár áruk hetének megnyitójához teremtettek kedvcsináló hangulatot ezzel is a rendezők. Pár perccel el is múlt kilenc óra, amikor az áruház bejáratánál a megnyitóra érkezett vendégeket köszöntötte Magyaróvári Pál, az áfész elnöke, aki elmondta a szép számú érdeklődő előtt, hogy másodszor rendezik meg a bolgár áruk hetét, miután tavaly is igen nagy sikere volt a baráti országokból érkező áruféleségeknek. Kölcsönös haszon — Hasznos árucsere ez, amellyel azt a célunkat is elérjük, hogy bővítjük az áruválasztékot — mondotta Magyar- óvári Pál. — Bízunk abban is, hogy sikerült olyan cikkeket kiválasztani szófiai testvérszövetkezeteinknél, amelyekkel gazdagabbá tehetik vásárlóink otthonukat. S hogy ha ismét sikeres lesz; októberben újra elmegyünk Bulgáriába, hogy az árucsere valóban a mi fogyasztóink örömét szolgálja. Ezután Todor Hrisztov, a Szófia megyei MÉSZÖV elnöke lépett a mikrofonhoz, és J meleg szavakkal méltatta azt a barátságot, amely a két megye szövetkezeti mozgalmának kapcsolataiban is megnyilvánul, majd azzal folytatta, hogy biztos benne: a jövőben még tovább sikerül bővíteni az árucserébe vont magyar, illetve bolgár cikkek körét, hiszen ők meg a közeli hetekben tartanak, a gödöllői áfész közreműködésével magyar áruházi napokat Szófia megyében. A gödöllői fogyasztási szövetkezettel jelenleg 1985-ig van érvényes árucsereszerződésük. Mostani akciójuk része annak az együttműködésnek, amelyről a két testvérmegye pártvezetői tavaly találkozásukkor határoztak. A rövid megnyitó után a küldöttség és a vásárlók százai nézhettek szét, érdeklődhettek, vásárolhattak, válogathattak a megszokott hazai és a bőséges bolgár árukból. Míg az emberek az áruház mindkét szintjét elfoglalták, mi a bolgár vendég és az áfész-veze- tők kisebb csoportja nyomába szegődtünk. Cipő, játék, ruha Kalauzunk. Pintér Ferenc áruházigazgató előbb a műszaki osztályra vezette a vendégeket, majd a rövid- és kötöttárukat, a konfekciókat tekintették meg. Amint az emeletről leértünk a földszintre egy kisebb sor állt az iparcikkosztály pénztáránál. Tóth István osztályvezető segített a vásárlóknak, de aztán egy vevőt szólítottunk meg, amint a csomagolóba indult. Biztos megérte — Krekács Oszkárné, a Gödöllői Gépgyár nyugdíjasa vagyok. Véletlenül jöttem be, itt hallottam, hogy van olcsó étkészlet, meg edény. Látja, egy kávéskészletet vettem meg, mert úgy láttam, nem drága. — Lehet, hogy ajándék lesz belőle? — Az is lehet, még nem tudom, az biztos, hogy megérte. — Nagyon mennek a porcelánáruk, főképpen az étkészletek, mert nagyon szépek és szerintem is olcsóbbak a megszokottnál — mondja Kiss La- josné eladó, aki éppen a pénztárban fogadta a vásárlókat. A bolgár áruházi hét július 16-án, szombaton zárul. Amint azt Nagy Mónika elmondotta: eredetileg 1 millió 200 ezer forint értékű árut raktak a pultokra, azt meg már Vámos Zoltán, a kereskedelmi főosztály vezetője mondotta el, hogy egy kis utánpótlásra is számítanak. Fehér István Végső búcsú Hámori Györgytől Hámori Györgyöt, a városi pártbizottság tagját, a gödöllői Építőipari Szövetkezet elnökét, aki sportrepülés közben, baleset miatt vesztette életét, holnap, pénteken délután 3 órakor búcsúztatják Gödöllőn, a Dózsa György úti temetőben. Terhelésszabályozó A jól begyakorlott autós megfelelően érzi, mikor, mekkora gázt kell adni a négykerekűnek, hogy motorja ne pörögjön túl, de ne is nyögjön, ne erőlködjön. A nagy teljesítményű, például a 200—300 lóerős traktoroknál ez nem olyan egyszerű, ezért van, s lesz a jövőben fontossága annak a műszernek, amely a traktorok motorjának terhelésszabályozását mutatja ki. A MÉM Műszaki Intézetben kifejlesztett eszközt legutóbb a T—150 K szovjet gyártmányú traktorral próbálták ki. Azt a megállapítást tehették, hogy a terhelésszabályozó a szántógépcsoportok területteljesítményét 8—15 százalékkal növelte, míg a gázolajfogyasztás 6—12 százalékkal csökkenthető a műszer használatával. H nap programja Gödöllő, művelődési központ: A Pest megyei ifjúsági amatőr csillagász találkozó. Előadó. Dr. Kelemen János: A csillagok élete. A tejútrendszer-galaxisok, délelőtt 9 órától. A XX. század karikaturisták szemével, kiállítás, Ba- lázs-Piri Balázs, Brenner György, Dallos Jenő, Lehoczki István és Sajdik Ferenc karikatúrái, 15—19 óráig tekinthető meg a Gödöllői Galériában. Jeney István színházi fényképei láthatók 10—20 óráig, az emeleti galériában. Szolgáltatások: apróhirdetés, zenebutik, 15—19 óráig. A gödöllői telephelyre FELVESZÜNK autószerelőt, karosszérialakatost, fényezőt, autóvillamossági szerelőt, segédmunkást, gépkocsivezetői tanfolyamra segéd-gépkocsivezetőket, (a képzési költséget a vállalat fizeti), autóközlekedési vagy műszaki jellegű középiskolát végzett újítási előadót, gimnáziumban érettségizett indító-érkeztető forgalmi szolgálattevőt, felsőfokú közgazdasági végzettségű elemzőt Jelentkezni lehet a munkaügyi, munkavédelmi és szociálpolitikai osztályon: Gödöllő, Dózsa György u. 65., telefon: 664. A gödöllői szállítmányozási kirendeltségre felveszünk szállítómunkásokat Jelentkezni lehet a pályaudvaron a kirendeftséqvezetőnél, telefon: 82-08. A vád főnökségre felveszönk autószerelőt, gumiszerelőt betanított munkásnak, udvari segédmunkást. gépkocsivezetőt, gépkocsivezetői tanfolyamra segéd-gépkocsivezetőket (a képzési költséget a vállalat fizeti), autóközlekedési középiskolában vagy gimnáziumban érettségizett, és gyors- és gépírói végzettségű forgalmi ügyintézőt Jelentkezni lehet: Vác, Deákvári fasor 6., telefon: 10-615. A vád szállítmányozási kirendeltségre felveszünk szállítómunkásokat, targoncavezetőket, autóközlekedési középiskolában vagy gimnáziumban érettségizett rendelkező szállítmányozási szolgálattevőket Jelentkezni lehet a váci pályaudvaron a kirendeltségvezetőnél, telefon: 11-742. Az aszódi főnökségre felveszünk gépkocsivezetőket, raktárkiadót, udvari segédmunkást, szállítómunkásokat, gépkocsivezetői tanfolyamra segéd-gépkocsivezetőket (a képzési költséget a vállalat fizeti). Jelentkezni lehet: Aszód, Pesti út, telefon: 137. Munkába járáshoz és egyéb utazásokhoz Pest megye területére, a Volán autóbuszjáratokra szabadjegyet adunk. Volán 1. sz. Vállalat 12. sz. üzemigazgatóság Galgamácsa Gyengélkedő labdarúgás — Tessék nézni — mondta az igazgató —, s vagy nyolc gombolyag, más-más színű kézimunkafonalat rakott a pultra. — Ismerem, — mondta Todor Hrisztov —, a mi lányaink és asszonyaink is nagyon kedvelik, szeretik ezeket. A konfekcióosztályon Kaszó Pálné osztályvezető sokféle készruhát mutatott be a vendégeknek, köztük azokat az új kétrészes munkaruhákat is, amelyeket a helyi Volán-főnökség dolgozóinak rendeltek Bulgáriából. Ízlésesek, s tán kényelmesek is. — Sokfajta áru érkezett, alig győzöm felmérni az újdonságokat. Cipőket, műanyag és fémjátékokat, fa és bőr ajándéktárgyakat, női táskákat, férfiingeket, férfi pizsamákat, pólókat, női gyapjúpulóvereket, stólákat, frottír köntösöket, porcelán- és kerámiaárukat hoztunk be — mondta Nagy Mónika, a helyi áfész munkatársa, s felsorolását alig győztük jegyzetelni. Az elmúlt napokban megtartott összejövetelen értékelték a Galgamácsai Tsz SE labdarúgó szakosztályának munkáját a helyi művelődési házban. A galgamácsai felnőtt csapat a járási bajnokság első osztályában szerepelt az 1982—83-as évadban és ott az utolsó helyen végzett. Öt pontot szerzett, több gólt kapott, mint amennyit adott. Az ifjúsági csapat az utolsó előtti helyen végzett, hét pontot szerzett, ez sem valami fényes eredmény, de némi tisztelet talán jár azoknak, akik az elmúlt évek kudarcai ellenére ezt az évadot végigjátszottak. Az értékeléshez a labdarúgók is hozzászóltak, mondván: hogy legyen szakosztály, az ificsapatot újjá kell szervezni, és ha lehetőség van rá. akkor a váci járás II. osztályú bajnokságában indítsák a csapatot vezetői. Az összejövetelen többen ki- sebb-nagyobb jutalmakat kaptak, így például könyvjutalomban részesült: id. Kiss Gyula szakosztályvezető, és ifi. Kiss Gyula intéző, Petrik László technikai vezető és Puskás János játékosedző. A játékosok közül Negyela László, Tóth László, Trajcsik István, Rózsavölgyi István, Kiss Gyula, Ko- za László, Puskás János és Farkas Pál kapott könyvjutalmat. A galgamácsai szakosztályvezetőség az év végéig biztosan a helyén marad, csakúgy, mint a társadalmi edző. Puskás János is. Az átigazolásoknál számítanak a környező községek fiataljaira és persze arra is, hogy a csapat iobban szerepel ezután. A nagycsapat egyébként egy külön mérkőzésen fogadta a Püspökszilá- gvi KSK csapatát és 1-0-ás félidő után 8-1-re győzte le. Góllövő: Negyela (4), Bobkó í2, egyet tizenegyesből), Koza. Kovács T, A galgamácsai tömegsport- bizottság támogatásával augusztus 20-ra női kispályás labdarúgótornát szerveznek, amelyre bármely intézményből. munkahelyről jelentkezhetnek Puskás János edzőnél. Az Épületszerviz Leányvállalat felvételre keres épületlakatosipari szerkezetek javítására, szervizmunkáira jól képzett szakmunkásokat, elsősorban lakatosokat, forgácsolókat, hegesztőket, festő-mázolókat. üvegeseket, valamint e munkák műszaki előkészítésében jártas, legalább középiskolát végzett munkatársakat Foglalkoztatás: megegyezés szerinti teljesítménybérben. lelentkezni lehet: Budapest XIII., Teve u. 25., telefon: 201-820, 129-es mellék. ■m Mozi Az Ezüst-tó kincse. Színes, szinkronizált NSZK—olasz kalandfilm. Csak 4 órakor! Végállomás. Színes, szinkronizált NSZK bűnügyi film, lies helyáron! Csak 18 éven felülieknek! 6 és 8 órakor! A Pest megyei frtfíáp gSuSuái | mellékletében, július 12-én megjelent Galca vidéke ÁFÉSZ hirdetésében, téves dátum szerepelt. A szerződéses vállalkozásban vehető üzletekre vonalközé tájékoztató adatokat július S5-től lehet megtekinteni a szövetkezet kereskedelmi főosztályán. ISSN 013»—1957 (Gödöllői Hírlap K